Címke: Jos Verstappen

  • Apja szerint Verstappen továbbra is dominálni fog a Forma-1-ben

    Apja szerint Verstappen továbbra is dominálni fog a Forma-1-ben

    Max Verstappen édesapja szerint a Red Bull versenyzője és kétszeres világbajnoka teljesen uralhatja a következő néhány Forma-1-es szezont.

    Még a 25 éves Verstappen csapattársa, Sergio Perez is kénytelen volt elismerni a Japán Nagydíj után, hogy a holland jelenleg közel van ahhoz, hogy megállíthatatlan legyen:

    „Amint kényelmesnek érzi, más szinten fog vezetni.”

    A vasárnapi suzukai futamot kétséges körülmények, késések, az FIA 2022-es versenyrendezésével kapcsolatos újabb kritikák és a kezdeti zűrzavar beárnyékolta, hogy Verstappen megkapja-e a korai bajnoki cím szerzéshez szükséges pontokat.

    Édesapja, a korábbi F1-es pilóta Jos azonban azt mondja, kényelmesen pihent otthon Európában, amikor az FIA végül bejelentette, hogy Verstappen bebiztosította a bajnoki címét. A Viaplaynek beszélt erről:

    „Általában a helyszínen szoktam lenni, és bár jó ideje utazom a világban, Japánba belépni ezúttal nem volt a legkönnyebb. A tavalyi nyomás elviselhetetlen volt, de amikor vége lett, hihetetlenül erős érzelmek kerítettek hatalmukba. Idén egészen más volt, hiszen tudtuk, hogy előbb-utóbb érkezik a bajnoki cím, csak azt nem tudtuk, hogy mikor.”

    Ezért az idősebb Verstappen azt gondolja, hogy fia továbbra is dominálhat – talán egészen a jelenlegi szabályrendszer végéig, 2025-ig, ezért így folytatta:

    „A szabályok nagyjából ugyanazok maradnak, a mezőny ezért közelebb kerül egymáshoz, így jobb versenyeket fogunk látni. Ugyanakkor a legerősebb versenyző mindig a csúcsra kerül. Amennyiben a Red Bull így folytatja, akkor biztosan remek öt évünk lesz.”

    Az 50 éves Jos Verstappen saját korábbi menedzserével együttműködve, Raymond Vermeulennel irányítja fia karrierjét. Vermeulen Japánban hozzátette:

    „Megkérdeztem a csapatot, hogy hol állunk most akkor a bajnoki címmel, de nem voltak benne teljesen biztosak. A képernyőn a „2022-es világbajnok” volt látható, tehát kicsit furcsa volt a helyzet – de végül csak megérkezett a bajnoki cím. Igazán szép, hogy ez itt következett be. Amit az esőben csinált, és azok a köridők Charles Leclerchez és Checo Perezhez képest is egy másik dimenzióba tartoztak.”

  • Akkor és most: Verstappen több mint 20 éves képeket alkotott újra

    Akkor és most: Verstappen több mint 20 éves képeket alkotott újra

    Max Verstappen igazi versenyző családban nőtt fel, hiszen édesanyja gokartos volt, édesapja, Jos pedig az versenyzett, mikor Max kicsi volt.

    1999-ben Jos Verstappen részt vett a japán autóipari óriás, a Honda F1-es teszt projektjében. Ekkor a mindössze kétéves Max testközelből megismerkedhetett a Honda RA099-cel.

    A 25. születésnapját múlt héten ünnepelt versenyző  most is épp Japánban, mivel az F1-es mezőny épp a suzukai versenyére készül. Verstappen, immáron világbajnokkét, a Honda vendégeként újraalkothatta a több mint 20 évvel ezelőtt készült fotóit.

    „Különleges pillanat volt beülni abba az autóba, amelyben kisfiúként ülhettem, mert apám akkoriban Hondát vezetett. Különösen azokat a sikeres pillanatokat idézte fel, amelyeket az elmúlt években együtt értünk el.” – írta a képekhez a versenyző.

     

  • Az apja ott lesz Verstappen második bajnoki címénél

    Az apja ott lesz Verstappen második bajnoki címénél

    Max Verstappen ismert édesapja azt mondja, ott lesz a pálya mellett a következő két nagydíjon, ha a száguldó világbajnoki éllovas megszerezné második bajnoki címét.

    Matematikailag a Red Bull sztárja a jövő hétvégén Szingapúrban biztosíthatja be a második versenyzői bajnoki címet jelentő diadalát – bár valószínűbb, hogy ez egy héttel később, Japánban fog bekövetkezni. Jos Verstappen, a korábbi F1-es pilóta, a Hellendoorn-ralin vett részt szülőhazájában, Hollandiában, és így nyilatkozott Speed Weeknek a terveiről:

    „Max sok ponttal vezet, és minden biztatóan néz ki a második bajnoki cím szempontjából, persze előbb ennek még meg kell történnie. Mindenképpen elutazom Szingapúrba, aztán az eredménytől függően Japánba is megyek. Ugyanakkor nekem nem olyan fontos, hogy hol védi meg sikeresen a címét. A lényeg, hogy összejöjjön.”

    Az 50 éves Verstappen egyetért azzal, hogy fia dominanciája kristálytisztán megmutatkozott abban, ahogyan Magyarországon, Belgiumban és Monzában is a győzelemre hajtott, annak ellenére, hogy a rajtrácson hátrábbról indult:

    „Ez azt is mutatja, hogy mennyire jó Max autója. Amennyiben a változatosság kedvéért az első sorból indulhat, mindez még könnyebb lesz.”

    Max előnye a Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel szemben jelenleg 116 pont, és mindössze hat futam van már csak hátra Szingapúrban, Japánban, Austinban, Mexikóban, Brazíliában és Abu Dhabiban.

    Amennyiben Szingapúrban győz és övé a leggyorsabb kör is, Leclercnek minimum hetediknek kell lennie ahhoz, hogy a Japán Nagydíjon, Suzukában még nyitva maradjon az idei bajnoki cím sorsa.

  • Verstappen tábora szerint nincs szponzorbotrány

    Verstappen tábora szerint nincs szponzorbotrány

    A világbajnok Max Verstappen egyik prominens és régóta személyes támogatója áll egy nagy botrány középpontjában Hollandiában.

    A Jumbo szupermarketlánc vezérigazgatójának és tulajdonosának, Frits van Eerdnek az otthonában a rendőrség a múlt héten razziázott, amit „nagyszabású pénzmosási nyomozás” nevezett az Eindhoven News. A jelentés szerint a pénzmosás pénzügyi tranzakciók révén történt, többek között az autóversenyzésben való részvétellel.

    Raymond Vermeulen, aki Max apjával, Jos-szal együtt menedzseli a jelenlegi világbajnoki éllovas karrierjét, azt mondta, hogy a Verstappen-tábor nem von le elhamarkodott következtetéseket. Őt az Algemeen Dagblad kérdezte az esetről:

    „Érdemes ezzel kapcsolatban óvatosnak lenni. Megvárjuk, amíg a tények az asztalra kerülnek. Kapcsolatban állunk a Jumbóval, a menedzsment és a marketing a megszokott módon zajlik.”

    Vermeulen ugyanakkor a táboruk nevében elhatárolódott magától van Eerdtől:

    „Megállapodások vannak a Jumbóval, és a szupermarket nem része a nyomozásnak. Ezt egyértelműen kijelentették. Legyünk óvatosak mindenféle sugalmazó dolgokkal, és várjuk meg a tényeket”.

  • Verstappen odaszúrt a Mercedesnek: Az ember azt hinné, tanultak belőle

    Verstappen odaszúrt a Mercedesnek: Az ember azt hinné, tanultak belőle

    Jos Verstappen nem értette miért követte el a Mercedes ugyanazt a hibát, mint az Abu Dhabi Nagydíjon.

    Miután a Safety Car is megjelent a pályán, a mezőny nagy része új abroncsokat pakolt fel az autóra. Max Verstappen és George Russell is beállt a sorba, míg az élen Lewis Hamilton a közepeskeverékekkel próbálta megvédeni a pozícióját. Az újraindítás után a holland gyorsan átugrotta, majd következett a csapattársa és Charles Leclerc. Így a hétszeres világbajnok az első helyről visszaesett a negyedik pozícióba.

    Tavaly Abu Dhabiban hasonló taktikát követett a Mercedes, ugyanis nem álltak ki frissebb abroncsokért a boxba, míg a Red Bull bevállalta a kerékcserét. A koronavírusból felgyógyuló Jos meglepetten nézte ellenfelük ténykedését.

    „Nagyon izgalmas volt a verseny, a Red Bull újfent a csúcson volt. A Mercedesnek volt esélye a győzelemre, ám a biztonsági autó jól jött Maxnek. Az ember azt gondolná, hogy tanultak a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjból, de úgy tűnik nem. Elképesztő, amit Max mutatott, most van egy kis előnye. Ám sosem szabad hátradőlni, főleg ha még nem érted el a célt.” – nyilatkozta nevetve a holland ex-pilóta.

  • Verstappen apja úton Zandvoortba

    Verstappen apja úton Zandvoortba

    Max Verstappen édesapja úton van Zandvoortba, hogy végignézze, ahogy fia a pole pozícióból rajtolhat a hazai Holland Nagydíjukon.

    Jos maga is korábban Forma-1-es pilóta volt, és eddig hiányzott a hétvégén, miután a koronavírus tesztje pozitív lett. Giedo van der Garde a Viaplay műsorszolgáltatónak szombaton késő este azonban megerősítette:

    „Teljesen jól van, és a tesztje újra negatív. Holnap már a helyszínen nézheti a fiát. Ez természetesen csodálatos hír.”

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali nagyon örül a sportág 2021-ben újonnan induló versenye sikerének és népszerűségének a klasszikus zandvoorti pályán – és ennek oroszlánrészét Verstappennek tulajdonítja, árulta el a De Telegraafnak:

    „Ha a népszerűségét nézzük, mostanra megközelíti a Schumacher-időket. Ugyanakkor Lewis Hamilton is rendkívül népszerű. Maxszal kapcsolatban: ő egyenes, és jó a kapcsolatunk. Ő nagyon fontos az egész Forma-1-es közösségnek.”

    Mindazonáltal a jelenlegi Holland Nagydíj szerződése 2023 után jár le, és sok megfigyelő szerint az esemény népszerűsége ellenére Domenicali hosszabbítási szándéka csupán anyagi okokra vezethető vissza, amit ő visszautasít:

    „Könnyű akkor így beszélni, amikor nincs felelősséged. Amennyiben megnézzük az itteni lehetőségeket, valamint a garázsok és a paddock korlátozott helyét, hogy csak néhányat említsek, azt hiszem, már nem lennénk itt, ha ez csak a pénzről szólna.”

  • Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Verstappen beteg, kihagyja a Holland Nagydíjat

    Max Verstappen nélkülözni fogja híres holland édesapja támogatását a hétvégi hazai nagydíján, Zandvoortban.

    Jos Verstappennek, – akit a bajnoki éllovas egy tiszteletbeli sisakfestéssel tisztel meg a Holland Nagydíjon -, koronavírus tesztje pozitív lett. A korábbi F1 pilóta így nyilatkozott a De Telegraafnak:

    „Jól érzem magam, de inkább otthon maradtam, mert nem akarom veszélyeztetni Maxot. Nem akarjuk, hogy megbetegedhessen.”

    Jos szintén nem ment el arra a ceremóniára, ahol a Red Bullnál versenyző fiát a hét elején az Orange-Nassaui Rend tisztjévé nevezték ki.

    Az idősebb Verstappen arra számít, hogy a Ferrari nagyobb kihívást jelent majd Maxnak ezen a hétvégén, mint múlt héten Spa-Francorchamps-ban:

    „Volt néhány szabályváltozás a nyári szünetet követően, amely talán más csapatokat jobban zavar, mint minket. Ugyanakkor most nem lesz annyira egyszerű, mint legutóbb Spában.”

    Voltak olyan spekulációk, amelyeket a Red Bull azóta cáfolt, hogy Verstappen belgiumi előnye a speciálisan könnyített versenygépének köszönhető.

    Max csütörtökön még azt is megerősítette, hogy az autója egész szezonban túlsúlyos volt, de a Red Bull „lassan elkezdett megszabadulni ettől”.

    A Ferrari versenyzőjével, Charles Leclerc-rel szembeni közel 100 pontos előnye miatt a Red Bull remek hangulatban várja a zandvoorti futamot, de a csapatfőnök Christian Horner eltökélt abban, hogy a hazai versenyen a lehető legkisebb nyomás alatt tartsa a csapatát, és Maxot:

    „Egyfajta buborékban a csapatnál, nyugalomban akarjuk tartani őt. Most már nála van az 1-es rajtszám az autóján, vezeti a bajnokságot, és mindannyian láttuk, mi történt itt tavaly, és azzal számolunk, hogy ezúttal még extrémebb lesz.”

  • Verstappen édesapja karrierje előtt tiszteleg az új sisakfestésével

    Verstappen édesapja karrierje előtt tiszteleg az új sisakfestésével

    Hollandiában már nagyon várják, hogy péntek legyen, ugyanis a héten rendezik meg az idei Forma-1-es Holland Nagydíjat. Zandvoortban már a tavalyi versenyen is óriási hangulatot biztosított az Orange Army és ez várhatóan idén sem lesz másképp. A hazai hős Max Verstappen pedig az édesapjának szeretne kedveskedni a hazai versenye folyamán.

    A Red Bull kiválósága ugyanis az általában használt fehér alapon aranyszínű dizájnja helyett az édesapja által használt stílust fogja majd alkalmazni Zandvoortban, amiben a holland trikolor színei (piros, fehér és sötétkék) dominálnak. A három szín mellett még Jos Verstappen régi logója is látható lesz majd a sisakon, ami a régen használt festéshez képest újabban és frissebben fest.

    Tavaly Verstappennek bejött a különleges sisak, és ha ez a trend idén is működni fog, akkor zsinórban másodjára lesz majd képes megnyerni a hazai versenyét és ebben at esetben az előnye már több, mint 100 pont lesz Charles Leclerc-rel szemben, akinek a bajnoki esélyei futamról futamra halványodnak.

  • Ferrari szerint nem a technikai direktíva miatt esetek vissza

    Ferrari szerint nem a technikai direktíva miatt esetek vissza

    A Ferrari kijelentette, nincs rájuk negatív hatással a delfinezés csökkentésére irányuló direktíva, így nem ezért estek vissza.

    A Belga Nagydíjtól lépett életbe az FIA iránymutatása, így a csapatoknak módosítaniuk kellett a kopólemez merevségén. Így az úgynevezett „hajlékony padlólemez” hatás is eltűnt, ugyanis az alakulatok nem tudnak már trükközni azzal, hogy az említett rész (kopólemez) a konstrukció mozgás közben „felcsússzon” a padlólemezbe.

    A Mercedes várta legjobban, hogy életbe lépjenek a változtatások, ugyanis számításaik szerint leginkább az élmezőnyt érintette volna negatívan a dolog. Ám a Red Bull teljesítményét nem vetette vissza az iránymutatás.

    „Gyakrabban kellene ilyen direktívákat alkalmaznunk. Úgy tűnik, hogy a módosítás szárnyakat adott nekünk, míg másokat visszavetett.” – nyilatkozta nevetve Christian Horner.

    Jos Verstappen a holland Viaplay-nek a következőket mondta:

    „Állítólag minket zavart volna leginkább ez a változtatás, de szerintem a többiek jobban bosszankodnak miatta.”

    A Scuderia azonban látványosan veszített a lendületéből a hétvégén. Mattia Binotto viszont leszögezte, ennek semmi köze az új direktívához.

    „A mi esetünk teljesen elhanyagolható a technikai direktíva hatása. Ugyanakkor ez nem válasz arra a kérdésre, hogy miért volt ilyen rossz a teljesítményünk.”

    Carlos Sainz egyetért csapatfőnökével, sőt azt is sejti miért voltak gyengébbek a hétvégén:

    „Úgy vélem, hogy ez a pálya karakterisztikájának a következménye. A csomagunk nem illik ehhez az aszfaltcsíkhoz, de majd Zandvoortban talán okosabbak leszünk. Az az érzésem, hogy egyszerűen csak rossz hétvégénk volt.”

  • Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Verstappen még Hornert és a saját apját is meglepte a győzelmével

    Max Verstappen valósággal sokkolta a Forma-1 világát a Belga Nagydíjon nyújtott produkciójával. A Bikák holland kiválósága a motorbüntetése miatt csak a 14. helyről kezdhette meg a spái futamot, azonban a 44 kör során csúnyán leiskolázta a mezőnyt és 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig édesapját, Jos Verstappent és a csapatfőnökét, Christian Hornert is lenyűgözte.

    Verstappen a mai győzelmével idei 9. sikerét aratta és ezután már 93 ponttal vezeti az egyéni pontversenyt Sergio Pérez előtt, Charles Leclerc lemaradása pedig már 98 pontra rúg vele szemben. Ha az idei szezon hátralévő futamain nem történik semmi rendkívüli, akkor Verstappen már jóval az évad vége előtt meg is védheti a tavalyi szezonban megszerzett vb-címét.

    „Ez egy álom eredmény a számunkra” – nyilatkozta Horner a Viaplay-nek. – Soha nem gondoltam volna, hogy Max (Verstappen – a szerző) képes lesz megnyerni a versenyt, de nagyon hamar pozícióba tudott kerülni és onnantól kezdve nem volt megállás. Emellett még a leggyorsabb körért járó bónuszpont is az övé lett, valamint Checo is 2. lett és ezzel lett tökéletes a hétvégénk.”

    Az idősebb Verstappen – aki nemrégiben mutatkozott be a WRC-ben – azt gondolta, hogy a fia maximum egy dobogós helyezész lesz képes elkönyvelni Spában, azonban a leintésnél nagyon meglepődött, hogy az 1-es rajtszámú Red Bullt látta meg az első pozícióban.

    „Max teljesítménye nagyon ott volt. Azt gondolta, hogy az egyik dobogós helyet el fogja csípni, de amikor megláttam, hogy mennyire gyors volt, már elkezdtem hinni a győzelemben. Mindenkit meglepett ezzel a fajta erődemonstrációjával.”