Címke: Jos Verstappen

  • Megtörhet-e Verstappen Red Bullba vetett bizalma a Horner-ügy miatt?

    Megtörhet-e Verstappen Red Bullba vetett bizalma a Horner-ügy miatt?

    Ugyan a Christian Hornerrel szemben indított fegyelmi eljárás már véget ért, nagyon kevesen tudják azt, hogy még mi folyhat valójában a színfalak mögött a Red Bullnál. Ha viszont a helyzet elfajulna a bikások háza taján, az akár Max Verstappen korai távozását is eredményezheti.

    Az ügy még egy hónappal ezelőtt robbant ki, miután a vád szerint a Red Bull csapatfőnöke zaklatta az energiaitalosok egyik női munkatársát. Azonban már a kezdetek óta voltak, akik úgy vélték, az egész dolog túlmutat a belső vizsgálaton, és nem pusztán zaklatásról van szó. Ez az egész egy olyan, szélesebb körű hatalmi játszma lehet, amely a Red Bull számos vezetőjét érintheti.

    Még nincs vége? – valaki szétküldhette a Horner-ügy bizonyítékait a paddockban

    A lejáratókampány

    Az egész Horner-ügy úgy került a nyilvánosság tudtára, hogy az osztrák cég egy ezzel kapcsolatos hivatalos közleményt adott ki, ami a részükről egy igen szokatlan és jellegtelennek mondható cselekedet volt. Egy olyan cégről van szó, amely arról híres, hogy az ilyen jellegű közleményekben egy szónál sem árul el többet. Itt azonban egy konkrét ügy került a felszínre, ami már önmagában felveti a gondolatot, hogy itt annál sokkal többről lehet szó, mint hogy Horner zaklatta a Red Bull egyik női alkalmazottját.

    Ahogy jöttek a Horner-saga fejleményei, egyre több hír érkezett arról is, hogy a Red Bull osztrák cégvezetése is óriási harcokat folytat a thaiföldi többségi tulajdonos Chalerm Yoovidhyával a befolyásért és a vállalat irányításáért. A káosz közepén pedig ott van Helmut Marko és a Verstappen-tábor Maxszal és Josszal a fedélzeten, akiknek megvolt a saját maguk véleménye az ügy végkifejletével kapcsolatban.

    Miután megszületett a végleges döntés az ügyben, akár azt is lehetett gondolni, hogy az egész a feledés homályba fog merülni, és mindenki a bikások autójával, az RB20-szal lesz elfoglalva.

    Azonban ez a forgatókönyv már nem sokkal a második szabadedzés befejezése után. Egy ismeretlen személy ugyanis a Forma–1 elnök-vezérigazgatójának, Stefano Domenicalinak és az FIA elnökének, Mohammed Ben Sulayemnek is elküldött két-két emailt, amiben a vizsgálat középpontjában álló WhatsApp-beszélgetések és -képek voltak.

    Nemrégiben Jos Verstappen is megtörte a csendet az üggyel kapcsolatban, és azonnali lemondásra szólította fel Hornert. Max Verstappen édesapja ugyanis úgy látja, hogy ha a brit szakember marad a helyén, akkor csapatszinten szétszakadhat a Red Bull.

    Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    Azonban Horner jelenléte kulcsfontosságú szereppel bír, mert a Red Bullon belül számos vezető pozícióban dolgozó szakember ápol jó kapcsolatot vele. Köztük van Adrian Newey is, akinek vélhetően tartalmaz egy olyan záradékot a kontraktusa, miszerint Horner távozása esetén ő is követné a barátját. Az utóbbi időben azonban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Newey Horner távozása esetén is maradna tovább a Red Bull szolgálatában.

    Verstappen lehetőségei

    Verstappen szerződése a 2028-as szezon legvégéig érvényes az energiaitalos istállónál, aminek értelmében addig nem is szerződhetne el más csapathoz. Azonban Horner esetleges távozása utat nyithatna a számára, mert nagy valószínűséggel az ő kontraktusában is van egy olyan záradék, mint Newey-éban.

    A Red Bull holland kiválóságának számos előnye származhatna abból, ha már az új szabályok érkezése előtt szabadügynök lehetne. Egyrészt kedvezőbb feltételek mellett tárgyalhat a potenciális kérőivel (hosszabb szerződés, nagyobb fizetés), de a sportszakmai okok sem hagyhatók figyelmen kívül.

    Verstappen Red Bulltól való távozása mellett több indok is szólhat. Az egyik legfontosabb tényezőnek az édesapjának szavai számítanak. A nemrégiben tett nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy Verstappen és Horner munkakapcsolata hosszabb távon nem lesz folytatható, ha semmi változás nem történik a csapaton belül. A színfalak mögött már folyhatnak a tárgyalások, és így nem lehet véletlen, hogy Jost a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal látták együtt a szezonnyitó futam helyszínén, Bahreinben.

    Max Verstappen ,Red Bull
    Ugyan a holland pilóta a sikereit a Red Bullnál érte ez, a Horner-ügy miatt akár távozhat is az energiaitalosoktól! Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Emellett az új motorformula érkezésével nem garantált a Red Bull sikere, és nem szabad elfelejteni, hogy az 55-szörös futamgyőztes már 2016 óta a bikásokat erősíti. Egy új kaland pedig extra motivációt is adhat neki, hogy akár még hosszú évekig a királykategóriában versenyezzen.

    Ha Verstappen tényleg a csapatváltás mellett döntene, akkor csak a Mercedes jöhetne szóba, miután a Ferrarinál egy jó ideig még biztosan nem találna magának szabad helyet. A német márka már a kezdetekben nyitott volt a holland tehetség leigazolására, de akkor azért maradt alul a Red Bull-lal szemben, mert a bikásokkal ellentétben nem volt képes egyből F1-es lehetőséget biztosítani az akkor még csak 17 éves Verstappen számára.

    Wolff már csak az előbb említett szempontok miatt is nyitott lenne Verstappen esetleges leigazolására, másfelől Lewis Hamilton elvesztését követően nem ártana, ha a brit klasszist egy hasonló sztárral tudná pótolni. Az osztrák üzletember azonban azzal is tisztában van, hogy a háromszoros világbajnok holland pilóta egy esetleges válaszút esetén mindig a gyorsabb autó mellett tenné le a voksát.

    Ha a stuttgarti márka az elkövetkezendő pár szezonban semmi vonzót nem fog mutatni, akkor Verstappen már csak e tény miatt is maradhat a Red Bullnál, még úgy is, ha édesapja kívánsága nem teljesülne, és Horner végleg megtartaná a helyét.

  • Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    Robbant a Horner-bomba – Jos Verstappen távozásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét!

    Már így is a Christian Horner körüli botrány uralta a híreket a Forma–1-es szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a pályán történt események helyett, de az igazi csavar csak szombaton késő este következett be: Jos Verstappen, az idei első versenyt megnyerő Max Verstappen apja közölte: Christian Hornernek le kellene mondania a csapatfőnöki pozícióról.

    Rövid ideig úgy tűnt, hogy a Bahreini Nagydíj szerdai sajtónapján véget érhet Christian Horner zaklatási botránya, hiszen a Red Bull bejelentette, hogy az általa kezdeményezett független vizsgálat felmentette a csapatfőnököt. Mint ismert, az energiaital-gyártó február 5-én közölte: független vizsgálatot indított az 50 esztendős szakember ellen, akit az egyik női alkalmazott panaszolt be. Hogy miért, azt a mai napig nem erősítették meg, de sajtóhírek szerint túlságosan kemény vezetési stílus és/vagy szexuális zaklatás volt a vád.

    Február 11-én Hornert Londonban meghallgatta a vizsgálatot végző ügyvéd, majd február 28-án közölték a vizsgálat Hornerre nézve pozitív lezárását. Csakhogy másnap, február 29-én robbant a bomba: a Bahreini Nagydíj második szabadedzése alatt egy ismeretlen személy körbeküldte a Horner-ügy bizonyítékainak egy részét az F1-es paddockban, így újságírók, csapatfőnökök és az F1, valamint az FIA vezetői is kaptak egy Google Drive-mappát, benne WhatsApp-üzenetek képernyőfotóival.

    Horner reagált a paddockban terjengő üzenetekre, melyek állítólag tőle származnak

    Az állítólagos bizonyítékok gyorsan elterjedtek a közösségi médiában, de azok hitelességét eddig nem lehetett minden kétséget kizáróan megerősíteni, így a sajtó konkrétumokat sem közölhetett. Horner hamarosan közleményt adott ki, amelyben leszögezte, nem reagál névtelen spekulációkra, a Red Bull vizsgálata pedig felmentette, így részéről lezártnak tekinti az ügyet.

    A szivárogtatás azonban erősen rányomta a bélyegét a teljes hétvégére, amelynek utolsó, szombati napjára aztán Christian Horner felesége, Geri Horner (korábbi nevén Geri Halliwell) is megérkezett a bahreini paddockba, és látványosan támogatta – sokak szerint színjátékot előadva – férjét azzal, hogy vele kézenfogva sétált be a pályára, majd később is rendre a fotósok és kamerák által jól látható helyeken mutatkozott vele.

    A versenyen a Red Bull domináns kettős győzelmet aratott, ám a leintést követő kerekasztal-beszélgetésen így sem a csapat pályán nyújtott teljesítménye volt a téma. Horner a hétvége során először állt az írott sajtó képviselőinek rendelkezésére, és mivel az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatójára nem kapott meghívást, többen egyszerre is az egyébként minden versenyhétvége lezárásaként szokás szerint megtartott eseményen kérdezhették először.

    Forma-1, Geri Horner, Christian Horner, Bahreini Nagydíj 2024, futam
    Geri Horner és Christian Horner bevonulása a bahreini paddockba / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A The-Race.com beszámolója szerint a 9 perces kérdezz-felek során a kérdések nagy része a zaklatási botrányra irányult, a levegő pedig akkor fagyott meg igazán, amikor Andrew Benson, a BBC újságírója rákérdezett Hornernél arra, hogy miért nem beszélhet a csütörtökön körbeküldött fájlokról. „Nem fogom kommentálni ezt. Nem fogok névtelen, spekulatív üzeneteket kommentálni egy ismeretlen forrástól. Ezek ismeretlen forrástól származnak, amit nem fogok kommentálni, úgyhogy kérem a következő kérdést” – felelte a csapatfőnök.

    Benson ezután újra, majd újra megkérdezte, hogy a képernyőfotók valódiak-e, mire a Red Bull PR-osa velősen félbeszakította őt, jelezve, hogy jobban tenné, ha nem feszegetné tovább a témát.

    Horner a többi próbálkozásra is hasonlóan reagált, majd az erre vonatkozó kérdésre kijelentette: „abszolút” magabiztos azt illetően, hogy ezután is ő lesz a Red Bull csapatfőnöke, és teljes mértékben a szezonra koncentrál, miközben „egy elképesztő család, egy elképesztő feleség és egy elképesztő csapat és abban mindenki támogat.”

    Borult a bili

    Nos, Horner utóbbi kijelentése nem biztos, hogy fedi a valóságot, Jos Verstappen, Max Verstappen apja ugyanis a Bahreini Nagydíj után a Daily Mailnek úgy nyilatkozott: „Itt feszültség lesz, amíg [Horner] a pozíciójában van. A csapatot a kettészakadás veszélye fenyegeti, ez így nem mehet tovább, fel fog robbanni. Játssza az áldozatot, miközben ő a problémák okozója.”

    Idősebb Verstappen tehát egyértelműen állást foglalt Horner ellen, ami nagyon jelentős fejlemény, hiszen a fiának óriási a befolyása a Red Bullnál. Hogy ezek Max Verstappen álláspontját is tükrözik-e, azt persze nem lehet kijelenteni, ugyanakkor kizárni sem. A háromszoros világbajnok mindenesetre még pénteken úgy nyilatkozott arra a kérdésre, hogy továbbra is hisz-e a főnökében, hogy ő nem a Horner körüli történésekre koncentrál, mert nem az ő dolga.

    Christian Horner, Jos Verstappen
    Jos Verstappen nyíltan kimondta, hogy Hornernek távoznia kellene a Red Bulltól / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ami engem illet, és ezt látom a szerelőkön és a mérnökökön is, teljes mértékben az autó teljesítményére helyezzük a fókuszt, és ennek így is kell lennie – fogalmazott. – A továbbiakban is így fogunk tenni, mert nem vagyunk érintettek abban, hogy mi folyik a háttérben, nem a mi dolgunk. Azért fizetnek minket, hogy a munkánkat végezzük. Ezt tesszük, és ezt szeretjük tenni.”

    „Annak alapján, hogy hogyan működteti a csapatot, Christian mindig is elképesztő csapatvezető volt. A teljesítmény szempontjából ez megkérdőjelezhetetlen, és nekem ez a fontos. Rengeteget beszélgetek Christiannal, aki persze ezen a hétvégén is teljesen elkötelezett a csapat mellett. Természetesen ő is a teljesítmény miatt van itt, bár valószínűleg most kicsit elvonják a figyelmét. De mindannyian csak a teljesítményre koncentrálunk.”

    Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull, Bahreini Nagydíj
    Max Verstappen és Horner viszonya kívülről nézve változatlan / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Jos Verstappen szavai után természetesen szárnyra kapnak majd azok, a már a vizsgálat tényének bejelentése után felerősödött pletykák – például, hogy nem véletlen, hogy a holland De Telegraaf írt először a botrányról, majd jóval azok szétküldése előtt közölte tényként, hogy látta a szexuális zaklatást bizonyító képernyőfotókat –, melyek szerint a holland expilóta is szereplője a színfalak mögött zajló állítólagos hatalmi harcoknak.

    Hogy így lenne, azt idősebb Verstappen a Daily Mailnek tagadta („Ennek nem lenne értelme, miért tennék ilyet, amikor Max ennyire jól megy itt?”), de a csapat szétszakadására vonatkozó megjegyzése egybecseng azokkal a sajtóhírekkel, amelyek szerint Hornernek Verstappenékkel és Adrian Newey-val is megromlott a viszonya, és mindannyian szívesen látnák az ajtón kívül.

  • Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

    Ha Schumacher nem döngöli földbe Jos Verstappent, most Max sem dominálna?

    A Red Bull fiókcsapatának menedzsere szerint apai sérelmek állnak Max Verstappen lehengerlő formájának hátterében.

    Graham Watson, aki 2015-ben a Toro Rosso csapatmenedzsereként Verstappennel dolgozott és közelről figyelte a holland felemelkedését, most érdekes összefüggésre világított rá a fiatal pilóta csapaton belüli érinthetetlensége és az apja, Jos Verstappen karrierjének frusztrációja között.

    Jos 1994-ben a Benettonnal debütált a Forma-1-ben, s bár csak tíz futamon állt rajthoz abban az évben a Michael Schumacherrel egyéni bajnoki címet szerző csapattal, közel sem tudott olyan eredményeket kisajtolni az autóból, mint a német – csupán két harmadik helyet szerzett. Watson most azt mondja, Jos Verstappen már ott megértette, hogy mennyire fontos az F1-ben a csapaton belüli kiemelt státusz, s a kezdetektől fogva erre tanította fiát is.

    Verstappent se a zene, se a mozi nem érdekli, de az autósporttól nem tudna elszakadni

    „Szerintem Jos azt érezte, hogy Michael Schumacher előnyt élvez vele szemben és jobb technikát is kap. Számomra úgy tűnt, hogy Josnak nehezére esett ezt elfogadni, hiszen maga is egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Watson a holland Formule 1 magazinnak.

    „Flavio [Briatore, a csapatfőnök] és Michael között szoros kötelék alakult ki, nemcsak szakmai, hanem személyes vonalon is. Szerintem ennek a hatása, hogy Jos nagyon korán megtanította Maxnek, hogy a csapattárs megsemmisítése az első és legfontosabb dolog.”

    „Egy versenyzőnek muszáj elérnie, hogy körülötte forogjon a csapat, és ezt látjuk megvalósulni most Max esetében is: előbb győzd le a csapattársad, majd nyerd meg a bajnoki címet. Máig úgy gondolom, hogy Jos nem kapott tisztességes bánásmódot a Benettontól. Ez pedig részben ahhoz vezetett, hogy Max is nagyon jól érti a sportnak ezt a vetületét. Innentől pedig nincs szüksége jobb technikára, hiszen a többit megoldja a tehetségével.”

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: a legjobb stratéga nem kérdés

    A szakember ráadásul ma úgy látja, még Verstappen dominanciája sem árt az F1 népszerűségének, hiszen az általa bevonzott új rajongótömeg régen látott vibrálást hozott vissza a lelátókra.

    „Max a legjobb dolog, ami történhetett a Forma-1-gyel. Amikor tőlünk átment a Red Bullhoz, azt ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor Michael Schumacher átigazolt a Ferrarihoz. Nézzük csak meg a régi képeket: Hockenheimben és Spában megteltek a lelátók Schumacher-zászlókkal. Szerintem Max egyedül megmentette a Forma-1-et, mert ugyanezt a lelkesedést és érdeklődést váltja ki: az emberek tömegével jelennek meg Ausztriában, Spában és mindenhol csak miatta” – fogalmazott Watson, aki máig a névváltás előtt álló faenzai istálló csapatmenedzserként ténykedik.

  • Jos Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: „El tudom képzelni, mit élhetett át a Mercedes”

    Jos Verstappen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjról: „El tudom képzelni, mit élhetett át a Mercedes”

    Már több, mint két évvel ezelőtt rendezték meg a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat. Jos Verstappen nemrégiben beszélt fia, Max első világbajnoki címéről, amit Lewis Hamilton ellen volt képes megszerezni.

    A holland pilóta helyzete a verseny vége felé egyre kilátástalanabbá vált, miután nem volt képes faragni a hátrányán a Mercedes versenyzőjével szemben. Azonban egy késői biztonsági autós fázis, és egy sokak által vitatott versenyigazgatói döntést mindent megváltoztatott.

    Verstappen apja beismerte, hogy egyszer megütötte a fiát

    Az utolsó körre újraindították a versenyt, és Verstappen a frissebb gumijainak köszönhetően állva hagyta a hétszeres világbajnokot, amivel a győzelem mellett vb-címet is megszerezte. Az idősebb Verstappen nemrég a Planet F1-nek nyilatkozott a szóban forgó futam eseményeiről.

    „A nap végén el tudom képzelni, hogy mit érezhetett a Mercedes, de nekünk ezzel nem szabad foglalkoznunk, mert nem mi hoztuk meg a döntéseket – értékelt a Benetton, a Stewart és az Arrows egykori pilótája.

    „A szurkolók, illetve nekem, mint Max édesapja, számára nem is alakulhattak volna jobban a dolgok. A csata az utolsó pillanatig izgalmas volt. Természetesen a végeredmény nekünk kedvezett. Átérzem Toto és Lewis helyzetét, nem lehetett valami kellemes.”

    Két évvel később Max két további világbajnoki címet, és 34 futamgyőzelmet szerzett, amivel már ő a királykategória történetének harmadik legeredményesebb versenyzője a sikereket tekintve Hamilton és Michael Schumacher mögött. Édesapja szerint ez nagyrészt a Red Bull hatalmas fejlődésének köszönhető, nem pedig az ő személyes fejlődésének.

    „Nagyobb magabiztossággal versenyez, de ez nem jelent annyira sokat – folytatta Verstappen, akinek mindössze három dobogós helyezés jött össze F1-es pályafutása alatt. – A legnagyobb különbség az, hogy most már egy versenyképes autó van alatta. 2021-ben az utolsó pár futamon erősebb volt a Mercedes, de még így fel tudtuk venni a versenyt velük egy lassabb kocsival. Most már viszont nálunk pattog a labda, és az előny is a mi oldalunkon van.”

    Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

  • Verstappen apja beismerte, hogy egyszer megütötte a fiát

    Verstappen apja beismerte, hogy egyszer megütötte a fiát

    Jos Verstappen nemrégiben egy régi történetet osztott meg a nagyközönséggel. Az ex-F1-es holland pilóta az egyetlen olyan pillanatot idézte fel, amikor megütötte a fiát, Max Verstappent.

    Az immáron háromszoros világbajnok Verstappennek nem volt egyszerű gyerekkora, miután édesapja nagyon szigorú volt vele, és ilyen elvek alapján tanította meg neki a versenyzés alapjait.

    Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    A túlzott szigor néha alapján erőszakba ment át, de az idősebb Verstappen mindig is igyekezett tagadni az ezzel kapcsolatos pletykákat. Azonban az F1-es pályafutása során három dobogós helyezést szerző Verstappen elismerte, hogy nagyon régen megütötte a fiát egy angliai verseny előtt.

    Jos állítása szerint Max-nek „szüksége volt” arra a bizonyos pofonra, ami olyannyira megtette a hatásár, hogy a Red Bull holland kiválósága később meg is tudta nyerni a versenyt.

    Az idősebb Verstappent mindent megtett a fia sikerei érdekében. Saját maga építette Max gokartjának erőforrásait, és Európában is ő fuvarozta őt a különböző versenyek helyszínére. Az 54-szeres futamgyőztesnek mindig körülmények között gyakorolnia kellett, még akkor is, ha a verseny elmaradt a heves esőzések miatt, és már senki sem maradt a pályán.

    „Már fiatal koromban figyeltem a gyerekeket, ahogyan elvannak, játszanak egymással és nem igazán gondolnak a jövőre – nyilatkozta a Forma-1 regnáló világbajnoka. – Édesapámnak azonban volt egy terve, és mindig ahhoz ragaszkodott. Néha azt gondoltam, hogy lusta vagyok, és erről elég komoly vitáink is voltak.”

    Az egyik leghíresebb történet a Verstappen família történetéből, amikor Jos olyan mérges lett Max-re, miután balesetet szenvedett egy versenyen, hogy nemes egyszerűséggel egy benzinkút mellett hagyta őt. Később ugyan visszament a fiáért, de többek között az ilyen akciói miatt érte őt sok kritika a nevelési nézetei miatt.

    Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

  • Ha Pérezen röhög, mutatjuk, Lauda és Rosberg mekkora verést kapott

    Ha Pérezen röhög, mutatjuk, Lauda és Rosberg mekkora verést kapott

    Max Verstappen idén több mint kétszer annyi pontot gyűjtött, mint Sergio Pérez (kerekítve 2,0-szer annyit), és a Red Bull mexikói pilótája sok kritikát kapott a gyenge teljesítménye miatt. Viszont láttunk már nagyobb arányú vereségeket is az adott évi világbajnok csapattársaitól.

    Hónapok óta téma Pérez esetleges menesztése, holott számos alkalommal előfordult már hasonló nagyságrendű eltérés egy bajnok és a csapattársa termése között, még olyankor is, amikor egy autó kiemelkedett a mezőnyből: 2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) Mark Webbernél, 2001-ben Michael Schumacher (Ferrari) Rubens Barrichellónál bizonyult ennyivel jobbnak. Webber annak a szezonnak a végén visszavonult, míg Barrichellóval szerződést hosszabbítottak a következő évben, vagyis egyiküket sem penderítették ki.

    2005-ben Fernando Alonso (Renault) pontmennyisége 2,3-szerese volt Giancarlo Fisichelláénak, 2021-ben Verstappené 2,1-szerese Pérezének. És ahogy a reklámban mondják: ez még mind semmi! Ráadásul igen komoly nevek bukkannak fel a listán az előző évszázadból.

    Alain Prost (McLaren) és Nelson Piquet (Brabham) például kétszer is hatalmas különbséggel kerekedett csapattársa fölé bajnoki címek alkalmával, előbbi 1985-ben Niki Laudánál 5,2-szer, 1986-ban Keke Rosbergnél 3,3-szer eredményesebb volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lauda és Rosberg egyaránt nagyon peches volt, Lauda csak háromszor, Rosberg ötször ért célba, miközben Prostot ritkábban látogatta meg a technika ördöge.

    Pérez elárulta, mi a legnagyobb kívánsága a következő szezonra nézve

    Piquet 1981-ben és 1983-ban 4,5-szer annyi pontot gyűjtött, mint Hector Rebaque, illetve Riccardo Patrese, utóbbiak sok kiesése itt is szerepet játszott a tetemes különbségben. Rosberg a másik oldalon is járt, 1982-ben a Williams pilótájaként 5,5-szer több pont gyűjtött, mint Derek Daly. Az imént felsorolt felülmúlt csapattársak közül egyik sem maradt a következő idényre, Lauda és Rosberg visszavonultak.

    A legnagyobb arányú házon belüli mérleg rekordját Emerson Fittipaldi tartja: 1972-ben kiemelkedő évet futott, a 12 futamos bajnokság 10. állomásán már bajnokká koronázták úgy, hogy akkor gyakorlatilag kétszer annyi pontnál járt, mint az összetettben 2. helyen álló Denny Hulme. Saját csapattársai (régebben a csapatok három vagy még több pilótát is indítottak) közül Dave Walker és Reine Wisell sem szerzett pontot.

    Hasonlóan jelentős fölénnyel verte csapattársát 1963-ban Jim Clark (54 pont csapattársai kombinált 1 pontjával szemben), 1968-ban Graham Hill (48 pont vs 6 pont, ezt részben Clark halála okozta), valamint 1994-ben Michael Schumacher (92 pont vs 11 pont). Utóbbit ráadásul két futamról diszkvalifikálták, továbbá kettőről el is tiltották…A bucira vert csapattársak közül az egyik Max Verstappen, apja, Jos volt.

  • Műtéten esett át Jos Verstappen: Az ember még jobban megbecsüli azt, amije van

    Műtéten esett át Jos Verstappen: Az ember még jobban megbecsüli azt, amije van

    Míg Max Verstappen egy domináns szezont tudhat maga mögött, addig édesapja, Jos is megvívta saját csatáját a szívműtétje miatt.

    A holland versenyző a Formule 1 magazinnak mesélt nemrég arról, hogy idén átesett egy szívműtéten. Az 51 éves Verstappen már nem vesz aktívan részt fia karrierjének menedzselésében, és nem kíséri el minden versenyre a világbajnokot. Raliversenyeken méretetti meg magát, és ha ideje engedi, testközelből figyeli fia sikereit. Ám szívbetegsége élete nagy részében észrevétlen maradt.

    „Bosszantó, hogy át kellett esni ezen, de most már minden megoldódott. Szerencsére sikerült megoldani a problémát, most már újra fittnek érzem magam. Egy olyan dologról beszélünk, ami végig velem volt, de eddig nem fedezték fel, különben segítettek volna. Ezzel akár 100 évig is élhetsz” – nyilatkozta a holland.

    Verstappen elismerte, a műtét előtt szorongás fogta el:

    „Minden szívműtét érdekfeszítő, mert valami rosszul is elsülhet és másokra vagy utalva. Ám 20 évvel ezelőtt volt egy nyaki sérvem, ami ennél is jobban bosszantott.”

    Jos Verstappen, Max Verstappen, Belga Nagydíj
    Max és Jos Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Jos egészségügyi problémája új megvilágításba helyezte az életét, és új perspektívát adott a hollandnak.

    „Még jobban megbecsüli az embert azt, amije van. Van egy feleségem és két kiskorú gyermekem, akikkel szeretnék több időt tölteni.”

    Az idősebbik Verstappent arról is kérdezték, bossszantja-e, hogy fia nem kapja meg a sikereit illető elismerést. Az 51 éves versenyző kihangsúlyozta, a háromszoros világbajnokot nem érdeklik ezek a dolgok, így ő sem pazarol erre energiát.

    „Őt ez tényleg nem érdekli. A paddockban és a családon belül mindenki tisztában van azzal, hogy Max milyen jól csinálja a dolgát. Nem igazán számít, hogy mit gondolnak az emberek a színfalakon túl.”

  • Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Jos Verstappen nyíltan, Lewis Hamilton pedig burkoltan jelezte Max Verstappennek, hogy nem kellene folyamatosan kritizálnia a Las Vegas-i Nagydíjat. A háromszoros világbajnok végül vissza is vett.

    Max Verstappen látványosan visszavett a Las Vegas-i Nagydíj utolsó napjára, és már semmilyen módon nem kritizálta a kaszinóvárosban rendezett F1-es versenyt. Előtte viszont naponta akár többször is kőkeményen beleszállt a futamot több mint 500 millió dollárból rendező Forma-1-be, szavait pedig még apja, Jos Verstappen is túlzásnak érezte. És alighanem így volt ezzel a vegasi futamról végig a lehető legpozitívabban nyilatkozó Lewis Hamilton is, ugyanis a verseny után odaszúrt Verstappennek.

    „Nem tudom, mennyire volt látványos az embereknek [a verseny], de annyi előzés volt; olyan volt, mint Baku, csak jobb. Igazán nem számítottam rá, hogy ennyire nagyszerű lesz a pálya – nyilatkozta a 7. helyen záró hétszeres világbajnok, majd név nélkül is félreérthetetlen célzást tett Verstappen kritikaözönére. – Mindazok esetében, akik annyira negatívak voltak a hétvégével kapcsolatban, mondván »ez az egész a show-ról szól és bla, bla, bla«, szerintem Vegas bizonyította, hogy tévedtek.”

    Hamilton teljesen mást gondol a Las Vegas-i pályáról, mint Verstappen

    Verstappen erre a konkrét kijelentésre nem reagált, de mivel Hamilton a hétvége korábbi részében is hangoztatta, hogy neki mennyire tetszik ez az egész, a holland már korábban burkolt, de ettől még teljesen egyértelmű üzenetet küldött neki, amikor arról kérdezték, vannak-e még olyan pilóták a mezőnyben, akik osztják a Las Vegas-i Nagydíjról alkotott nem túl hízelgő véleményét. „Néhányan igen, míg mások szerintem szórakoztatónak találták, hogy az ellenkezőjét mondják annak, amit én mondok. Nem fogok neveket említeni, de igen…”

    Verstappennek úgy általában mindennel baja volt

    A Red Bull világbajnoka már korábban is többször kritizálta a vegasi versenyt, mondván csak a show, és nem a sport miatt jöhetett létre, de amint megérkezett a helyszínre, úgy tűnhetett, hogy folyamatosan csak a negatívumokat sorolja. Ez természetesen nagyrészt amiatt volt, mert folyamatosan erről kérdezték, ő pedig kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét.

    Röviden összefoglalva: szerdán kezdett azzal, hogy kijelentette, a megnyitó ceremónián „csak álltunk ott és úgy néztünk ki, mint a bohócok”. Ezután a pályáról közölte, hogy lényegében bármikor jobbat tudna rajzolni, ha adnának neki egy A4-es papírt, később pedig Monacóhoz hasonlítva azt azzal a hasonlattal állt elő, hogy a monacói aszfaltcsík a Bajnokok Ligájának, míg a vegasi az angol ötödosztálynak felel meg.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Természetesen a csütörtöki blamáról is megvolt a véleménye, és amikor a De Telegraaf újságírója megemlítette neki, hogy a pénzükért mindössze 8 percnyi F1-et kapó, a két és fél órával eltolt második szabadedzés előtt hazaküldött nézők 200 dolláros, a csapatok termékeire elkölthető kupont kaptak, közölte, hogy „Ha én szurkoló lennék, az egész helyet romba dönteném.”

    Mondjuk lehet, hogy ha megtehetné, versenyzőként is megtenné, hiszen szerinte a Las Vegas-i Nagydíj 99%-ban szól a show-ról és csak 1%-ban a sportról. Ellenben az azzal egyidőben rendezett makaói F3-as hétvégével, amelyen GT-futamot is rendeztek, Raffaele Marciello, a Mercedes versenyzője pedig kiírta az X-re, hogy „F1-rajongók, ne legyetek szomorúak, egy óra múlva megnézhetitek a makaói időmérőnket, ez sokkal jobb.” Verstappen természetesen likeolta a bejegyzést.

    A leginkább pedig alighanem az időmérő edzés után sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy miért is ellenzi a vegasi és az ahhoz hasonló rongyrázós versenyeket.

    „Amikor kisgyerek voltam, minden az azáltal a sport által kiváltott érzelmekről szólt, amibe beleszerettem, és nem az azt körülvevő show-ról. Igazi versenyzőként ennek nem kellene számítania. Egy Forma-1-es autó egy utcai pályán nem kel igazán életre, nem olyan izgalmas. Szerintem ez az egész inkább a valódi pályákról szól. Amikor elmész Spába, Monzába és ezekre a helyekre, rengeteg benned az érzelem és a szenvedély. Látni a szurkolókat ott elképesztő. Amikor ezeken a pályákon autóba ülök, fel vagyok tüzelve. Imádok vezetni ezeken a helyszíneken.”

    Verstappen szüntelenül kritizál, amivel egyértelműen nem tesz az F1 vezérének kedvére

    „Megértem, hogy a szurkolóknak talán szüksége van arra, hogy tudjanak csinálni valamit a pálya körül. De szerintem fontosabb, hogy megértessék velük, hogy mit csinálunk mi ebben a sportágban. A legtöbben csak azért jönnek [Vegasba], hogy bulizzanak, igyanak, megnézzenek egy DJ-t vagy valamilyen előadást. Ezt a világon bárhol megtehetem. Elmehetek Ibizára és teljesen elázhatok, miközben jól szórakozom. De most ez történik a versenyhétvégéken.”

    „Az emberek idejönnek és minek lesznek a szurkolói? Látni akarják esetleg a kedvenc előadójukat, isznak néhányat a haverjaikkal és eltöltenek egy őrült estét. De azt valójában nem értik, hogy mi mit csinálunk és mit teszünk kockára a teljesítményért.”

    Az apja szerint is messzire ment

    Sok szurkoló kitörő örömmel fogadta Verstappen szavait, mondván üdítő, hogy a sportág aktuális világbajnoka és egyik legnagyobb sztárja ilyen őszinteséggel nyilatkozik, az F1 vezetése ugyanakkor biztos, hogy a fogát szívta, amiért új koronaékszerüket úton-útfélen kritizálja a holland. Elképzelhető, hogy ezt szóvá is tették neki, hiszen Verstappen a verseny után már egy rossz szót sem mondott a Las Vegas-i Nagydíjra, de az is lehet, hogy apja szavai hatottak rá. Jos Verstappen ugyanis szemtől szembe megmondta a fiának, hogy kicsit azért visszavehetne.

    „Úgy vélem, kimondhatja, amit gondol, de ebben az esetben lehetett volna finomabb. Ezt meg is mondtam neki. Olykor szüksége is van rá [hogy megmondja ezt neki valaki]. Úgy vélem, sok embernek ilyenkorra kezd lemerülni az akkumulátora, de Max szeret versenyezni, ez most is látszott. Megértem a véleményét, de nem rúghatsz bele vaktában mindenbe” – idézi Jos-t a De Telegraaf.

  • Jos Verstappen megjósolta, mikor vonulhat vissza a fia

    Jos Verstappen megjósolta, mikor vonulhat vissza a fia

    Jos Verstappen úgy véli, fia akár még évtizedekig is a száguldó cirkusz tagja lehet.

    A holland versenyző 17. győzelmét aratta a szezonban, és minden bizonnyal az utolsó két futamon is ő lesz a legesélyesebb. A világbajnoki címet már a Katari Nagydíj sprintfutamán bebiztosította, így azóta tehermentesen gyűjti a serlegeket.

    Szerződése 2028 végén jár le, és a 26 éves pilóta már többször utalt arra, nem biztos, hogy a Forma-1-ben akarja folytatni pályafutását. Verstappen kihangsúlyozta, ha jó autó lesz alatta természetesen megfontolja a maradást, de szívesen kipróbálná magát a 30-as éveiben más versenysorozatokban is.

    Verstappen: 2028 után talán visszavonulok

    Viszont édesapja teljesen más véleményen van. Jos szerint a fia még 40 éves korában is a Forma-1-ben fog versenyezni hasonlóan Fernando Alonsóhoz és Lewis Hamiltonhoz. A spanyol világbajnok jelenleg 42 évesen versenyez nagy kedvel, és még esze ágában sincs visszavonulni. Addig a 38 éves brit pilóta jelenlegi kontraktusa két év múlva jár le a Mercedesszel, így mikor betölti a 40. életévét, a mezőny tagja lesz.

    „Nem számítottunk arra, hogy ennyire jó lesz és ilyen könnyedén nyeri a futamokat. Legalábbis 26 éves korára nem gondoltuk, hogy már itt fog tartani. Sosem fog belefáradni a versenyzésbe, szerintem 40-45 éves koráig folytatni fogja, de minden az apró dolgokon múlik majd” – nyilatkozta Jos Verstappen.

     

  • A nap, amikor Verstappen beszorult a narancssárga csapat WC-jébe

    A nap, amikor Verstappen beszorult a narancssárga csapat WC-jébe

    Vicces történetet osztott meg a napokban az a pilóta, aki a Red Bull legelső támogatottjaként jutott el a Forma-1-es versenyzői ülésig. Enrique Bernoldi a csapattársa volt Jos Verstappennek, így jól ismerte fiát, az akkor még csak néhány éves Maxet is.

    Bernoldinak rövid karrier jutott az F1-ben, miután nem túl szerencsés körülmények között érkezett meg 2001-ben. Fernando Alonso, Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya mellett volt ő a szezon negyedik újonca, s míg a másik három igen hamar magasra jutott a sportban, a brazilnak mindössze másfél szezon, 28 futam jutott a komoly anyagi nehézségekkel küzdő, az Orange IT-cég által narancssárgára festett Arrowsban. A csapat 2002 közepén megszűnt, ezzel pedig Bernoldi is végleg elveszítette F1-es ülését, noha még három évig a BAR és a Honda tesztpilótája maradt.

    2001-ben az Arrowsnál a tapasztalt Jos Verstappen csapattársa volt, akivel elmondása szerint a szezon közepére megromlott a kapcsolata, miután több olyan döntés is átélt, amely során a holland részesült kivételes bánásmódban.

    Raikkönen, Montoya, Alonso, Bernoldi
    Fotó: F1.com

    Jos Verstappen sűrűn magával vitte a paddockba a 2001-ben még csak negyedik életévét betöltő Maxet, akiről tudvalevő, hogy apja révén az F1 közegében nevelkedett.

    Bernoldi az F1 Beyond the Grid podcastjében mesélte el a kis Maxszel való egyik, kissé kínos incidensét.

    „Sokszor, sok versenyen találkoztam vele. Egyszer történt egy vicces esetünk is. Max bement a motorhome-ban lévő szobámban lévő mellékhelyiségbe a verseny előtt. Egy kis műanyag gyerekcsizma volt rajta, amivel beszorult a WC-be. Hangokat hallottam, és hiába vártam, nem jött ki. Bementem, megragadtam őt, a csizmája ott maradt, és átadtam őt Sophie-nak, az anyukájának” – mondta a ma 45 éves exversenyző, aki olykor az F1-es versenybírók segédjeként szintén visszatér még dolgozni a paddockba.

    Az idén harmadik világbajnoki címét példátlan dominanciával bebiztosító Verstappent Bernoldi máris az F1 legnagyobbjai közé sorolja.

    „Szerintem egy szinten van Lewisszal [Hamilton], [Ayrton] Sennával és Michaellel [Schumacher]. Azt csodálom benne leginkább, ahogy mentálisan is dominálni tudja az ellenfeleit. Amikor valaki védekezik vele szemben vagy előzni próbálja, úgy tűnik, mintha már előre tudná, hogy veszíteni fog. Hihetetlen, hogy Max milyen későn fékez, és amikor megérkezik valaki mellé, a másik srác már tehetetlen” – mondta.

    Bernoldi legemlékezetesebb, máig emlegetett versenye a 2001-es Monacói Nagydíj volt, amikor 34 körön át nem hagyta előzni a bajnoki címért hajtó David Coulthard McLarenjét. Elmondása szerint a verseny után a McLaren és a Mercedes vezetői, Ron Dennis és Norbert Haug azzal fenyegették, hogy tönkreteszik a karrierjét.

    A brazil pilóta volt a Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz első nagy dobása, első szponzorált pilótája az F1-ben, akit akkor – saját csapat híján, hiszen a Red Bull Racinget csak 2005-ben hozta létre – még nehezen tudott elhelyezni a mezőnyben. Elsőként a Sauberhez szerették volna őt beprotezsálni, amely csapatot már támogatta a Red Bull, ám Peter Sauber akkor Räikkönen mellett döntött.