Címke: Jos Verstappen

  • Nem Max Verstappen vezetési stílusa miatt mondja be az unalmast a Renault erőforrás

    Nem Max Verstappen vezetési stílusa miatt mondja be az unalmast a Renault erőforrás

    Max Verstappen édesapja, Jos elismeri, hogy egyre feszültebb a hangulat a Red Bullnál a gyakran meghibásodó Renault erőforrás miatt. Max ugyanis a Belga Nagydíjon ismét kiesett a versenyből motorhiba miatt, idén már negyedjére.

    „Tudom, hogy Max nagyon csalódott.” – mondta Jos Verstappen a holland Ziggo Sportnak. „Nehéz motiváltnak maradni, ha állandóan így alakulnak a dolgok. Úgy értem, ő jól megy az időmérőkön, fél másodperccel gyorsabb a csapattársánál, és közvetlenül a Ferrarik mögött van. Aztán hét-nyolc kör elteltével már a pálya szélén áll (mert kiesett a versenyből). Ennek nem szabadna megtörténnie, főleg nem egy top csapatnál.”

    Eközben Max tagadja, hogy vezetési stílusa hozná ki az erőforrás hibáit.

    „Max nem tehet semmit. Max semmit nem csinál rosszul.” – tette hozzá Jos. „Mindig azt kérdezik az emberek, hogy Max túl keményen bánik-e az autóval. De ez hülyeség. Nem tudja túlhajtani, tönkretenni. Mind tudjuk, hogy egyszerűen csak a csomag nem elég jó.”

  • Paul Stoddart interjú – 2. rész: Négyéves Max Verstappen és ütős vélemény a Halóról

    Paul Stoddart interjú – 2. rész: Négyéves Max Verstappen és ütős vélemény a Halóról

    Paul Stoddrat 2001-től 2005-ig volt a Minardi csapatfőnöke, míg nem megvette azt a Red Bull. Ez idő alatt többek között olyan versenyzők vezettek nála, mint Fernando Alonso, Mark Webber, Jos Verstappen, vagy épp Baumgartner Zsolt.

    Paul a Racingline.hu-nak elmondta, hogyan debütálhatott csapatában Fernadno Alonso.

    „2010-ben Spában nyűgözött le igazán, mikor ellene versenyeztünk, F3000-ben, Mark Webberrel (2000-ben Formula 3000-ben versenyzett akkor Alonso, ahol szintén jelen volt Stoddart European Arrows F3000 nevű csapata, Mark Webberrel és Christijan Alberssel – a szerk.). Fernando pedig megnyerte a versenyt, és briliánsnak találtam. Aztán mikor a következő évben átvettem a Minardit az F1-ben, úgy gondoltam, hogy Fernando mindenképp megérdemel egy F1-es ülést, így Mark Webber csak 2002-ben kapott lehetőséget.”

    És mi a véleménye a mai fiatal versenyzőkről, akik már igazán fiatalon bekerülnek a Forma-1-be, mint például Max Verstappen?

    Max különleges számomra, mivel az édesapja (Jos Verstappen) nálam versenyzett 2003-ban, és emlékszem Max-re egészen kicsi korából. Már nagyon korán Forma-1-es szimulátorban ült. Mindig mondta Josnak, hogy, apa, apa, elég, most én jövök.”

    „És Max gyorsabb volt a szimulátoron!”

    „Három és fél, vagy négy éves volt! Biztos vagyok benne, hogy Max világbajnok lesz.”

    Paul Stoddart

    „Csapattársa, Daniel Ricciardo is potenciális világbajnok, gyakran jókor volt jó helyen, és ő is van olyan jó, hogy bajnok legyen. De sok ilyen van még a fiatal versenyzők között, például Ocon, aki talán már dobogóra is állhatott volna, ha nem ütközik a csapattársával (Bakuban), de úgy gondolom Rob Fernley jól kezelte a helyzetet, remek csapatvezető. Sergio Perez bár már nem újonc, úgy gondolom szintén nagy tehetség. Aki szintén az, csak nincs abban a helyzetben, hogy könnyedén megmutassa, az Stoffel Vandoorne. Küzdelmes éve van az autóval, de láthattuk a junior sorozatokban, hogy mennyire ügyes.”

    „A Forma-1 szerintem nagyon jó jelenleg. Itt vagyunk a szezon felénél, és nem lehet sejteni, hogy ki fogja megnyerni a bajnokságot. Nem az van, mint korábban, mikor csak annyi volt a kérdés, hogy melyik Mercedeses versenyző fog nyerni, vagy melyik Red Bullos versenyző fog nyerni. Rég volt már ilyen, hogy tényleg nem tudhattuk, hogy ki lehet majd a bajnok.”

    Minden a Halóról szól mostanában így nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy megkérdezzük erről Paul Stoddart véleményt is. Ütős meglátása van…

    „Azt gondolom, például Fernando (Alonso) esetében, hogy… nem biztos, hogy ma köztünk lenne, ha akkor Halo lett volna az autóján…” – mondta Stoddart Fernando 2016 Ausztrál Nagydíjas hatalmas balesetére utalva. „Vannak olyan esetek, melyekben biztosan segít a Halo, de nem gondolom, hogy mindent meg tudna állítani. Felipe (Massa) esetében (2009 Magyar Nagydíj) sem valószínű, hogy segített volna. Nincs arra garancia, hogy olyan nagy elem a probléma okozója, amit ez ki tud védeni.”

    Hozzáteszi, hogy az autósport mindig is veszélyes volt, és ezt mindenki tudomásul veszi, aki benne dolgozik. A versenyzőktől, egészen az újságírókig. És valóban….

    F1 pass„Másrészt ha te is megnézed a passodat, még arra is rá van írva, hogy „motorsport is dangerous” (azaz ‘a motorsport veszélyes’). Mindenesetre nem szeretnék az FIA helyében lenni most. Hiszen, ha ezt kötelezővé teszik, és netán valaki beszorul miatta, hibáztatva lesznek. De ha nem tesznek semmit, és valaki megsérül, akkor is hibáztatva lesznek. Én azt mondanám, hogy ne legyen ezzel kapcsolatban semmi, 2021-ig, mikor amúgy is komolyabb változások jönnek. Addig pedig vizsgáljuk meg alaposan, hogy mi az, ami valóban funkcionál. Mert én nem gondolom, hogy a Halo egy jó ötlet. Szóval, én ezzel nem értek egyet, ugyanakkor megértem az FIA álláspontját.”

  • Már Victoria Verstappen is a Red Bullnál ténykedik!

    Már Victoria Verstappen is a Red Bullnál ténykedik!

    Úgy fest, a Red Bull a komplett Verstappen családot ellátja munkával. Max ugyebár az energiaitalosok Forma-1-es versenyzője, míg édesapja, Jos egy ideje olyan megbízást kapott a csapattól, hogy kutassa fel a kisebb kategóriák feltörekvő tehetségeit. Most pedig úgy néz ki, hogy Max húga, Victoria Verstappen is Red Bullos munkatárs lett. Ez Max Instagram posztjából derült ki, melyen Victoria látható a Red Bull egyik irodájában, íróasztal mögött, laptoppal.

    „Újabb Verstappen csatlakozott a Red Bull családhoz.” – írta Max a képhez. „Sok siker, kis hugi és ne feledd… A nagy testvér figyel majd téged!”

    Hogy pontosan mi Victria feladata, az nem derült ki, de vélhetően a közösségi oldalak kezelésében lesz szerepe, hiszen ez az ő terepe: Versenyhétvégéken gyakran ő kezeli Max Instagramját, és saját videóblogja is van.

    https://www.instagram.com/p/BXXZddHAPsm/?hl=hu&taken-by=maxverstappen1

     

     

  • Jos Verstappen: Max a második helyen fog végezni Magyarországon

    Jos Verstappen: Max a második helyen fog végezni Magyarországon

    Max Verstappen egy elég erős autót kap a Red Bulltól ahhoz, hogy szétválassza a világbajnoki cím várományosait, legalábbis édesapja szerint.

    Jos Verstappen szerint a fiának komoly sansza lesz rá, hogy dobogón végezzen, miután a csapat egy új fejlesztésű első szárnyat hoz a Hungaroringre, amitől nagyon sokat várnak.

    „Max az első háromban lesz Magyarországon.” – nyilatkozta az idősebbik Verstappen a holland RTL GP-nek.

    „Azt tippelem, hogy Vettel, Max, Hamilton lesz a befutó a hétvégén.”- tette hozzá a kétszeres dobogós holland. „Ha jól tudom a csapat számos újítással érkezik Mogyoródra, így nagyon remélem, hogy erősek leszünk.”

     

  • Verstappen csalódott

    Verstappen csalódott

    Jos Verstappen elmondása szerint fia nem ilyen szezont remélt.

    Nemrégiben olyan spekulációk láttak napvilágot, melyek szerint a fiatal holland pilóta már akár jövőre a Ferrarihoz mehet, és felbonthatja Red Bull-lal kötött szerződését.

    Max és édesapja, a korábbi F1-es, Jos Verstappen azonban a holland RTL GP-nek nyilatkozva tagadták ezeket a pletykákat, viszont mindenképp győztes autót várnak el a Red Bull-tól.

    „Max bajnok akar lenni, és ezért mindent elkövet.” – fogalmazott Jos. „Jelenleg nincs erre lehetősége, ez az év azonban erősebbé teszi. Egyértelmű, hogy mik a céljaink jövőre. Nyerni akarunk, és ha ez nem történik meg, a helyzet bonyolódni fog.”

    „Jelenleg Max nem tehet semmit. Mindent jól csinál, jól érzi magát a bőrében, azonban nyerni akar. Csalódottság uralkodik rajta, mert nem tud nyerni. Soha nem tapasztalta még meg, hogy ez milyen.” – zárta az édesapa.

  • Nő a feszültség Verstappenék és a Red Bull között

    Nő a feszültség Verstappenék és a Red Bull között

    Max Verstappen rendre a Renault erőforrás megbízhatatlanságával küzd. Így történt ez Bakuban is, kiesése után pedig a fiatal holland nem akart beszélni a sajtóval. A kötelező sajtómegjelenés elmulasztása miatt pedig pénzbírságot kapott.

    A pletykák szerint már a Ferrari is érdeklődik Verstappen iránt, noha a Red Bull határozottan álítja, hogy a 19 éves versenyző szerződésben áll velük 2018-ra.

    Egyesek szerint azonban Verstappen hajlandó lenne felrúgni a szerződést. Ezt a teóriát pedig csak fokozza Max édesapjának, Jos Verstappennek reakciója is.

    Történt ugyanis, hogy az F1-es riporter Twitteren közzétett egy bejegyzést, melyben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, hogy Max frusztrációjáról nem a csapat tehet, mivel az minden erőfeszítést megtesz.”

    Erre a közösségi oldalon Jos csak annyit reagált: „Marhaság!”

  • Jos Verstappen brazil modellre cserélte második feleségét

    Jos Verstappen brazil modellre cserélte második feleségét

    Jos Verstappen mellett új barátnő tűnt fel, méghozzá egy brazil modell, Amanda Sodré személyében.

    A 45 éves Jos Verstappen első felesége Sophie Kumpen volt, tőle született Victoria és Max. Válásuk után Jos ismét megnősült, második feleségétől, Kelly van der Waaltól született egy gyermeke, Blue Jaye hamarosan 3 éves lesz.

    Úgy fest azonban, hogy ez a házassága is zátonyra futott a „főnöknek”, mivel Monacóban már Amanda oldalán tűnt fel, és Instagram bejegyzéseik alapján nagy a szerelem.

    Érdekesség, hogy Amanda tavaly, a Brazil Nagydíjon Max Verstappen gridgirlje volt.

    https://www.instagram.com/p/BUnNSZMjrDg/

    https://www.instagram.com/p/BSqK8PWj_fk/

    https://www.instagram.com/p/BUT7wZojYu-/

    https://www.instagram.com/p/BVGxu_7F2y0/?taken-by=josverstappen7

    https://www.instagram.com/p/BMzjYC2hM0p/

  • Jos Verstappen valóban hivatalos szerepet kapott a Red Bulltól

    Jos Verstappen valóban hivatalos szerepet kapott a Red Bulltól

    Dr Helmut Marko megerősítette a hírt, mi szerint Jos Verstappen hivatalos szerepet kapott a Red Bulltól.

    Miután fiát, Maxot sikeresen elmenedzselte a Forma-1-ig, most újabb tehetségek felkutatása lesz a feladata az idősebbik Verstappennek.

    „Ez egy jó együttműködés a Red Bull junior team számára.” – mondta Marko.

    „Vannak ütközések a junior versenyekkel, így nem láthatom mindet. Szóval megkértük őt, hogy ha van ideje, látogasson el pár versenyre nekünk.”

    Ezen a hétvégén már ott is lesz Jos Verstappen a Pauban rendezendő F3 hétvégén.

    „Jos mindig is közel állt a gokart szakághoz.” – folytatta Marko. „Nem csak a versenyzőket tudja tanítani tapasztalatával, hanem a csapatokat is figyelemmel tudja tartani. Egyértelmű, hogy Maxot is jól menedzselte a fejlődési szakaszában.”

  • Jos Verstappen fia „utódját” keresi a Red Bullnak

    Jos Verstappen fia „utódját” keresi a Red Bullnak

    Max Verstappen édesapja, az egykor szintén F1-es versenyző volt Jos Verstappen szerepet kap a Red Bullnál.

    A holland De Telegraaf jelentése szerint a 45 éves Jos ott lesz az European F3 soron következő versenyhétvégéjén, Pauban, Franciaországban. Úgy tudják, miután fiát sikeresen elmenedzselte az F1-ig, Verstappen apu most más fiatal tehetségeknek is segítene, és ő lesz a Red Bull új konzulense ezen a téren. Bár hivatalos megállapodás még született az ügyben.

    Verstappen csak ennyit erősített meg: „Helmut (Marko) szeretne engem (felkérni erre a feladatra), és én nyitott vagyok rá.”

  • Max Verstappen nagyapja saját fia ellen érvel, az unokája érdekében

    Max Verstappen nagyapja saját fia ellen érvel, az unokája érdekében

    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Dr Helmut Marko megerősítette, hogy találkozott és elbeszélgetett Max Verstappen nagyapjával.

    Miután a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy Max apja, Jos Verstappen ismét incidensbe keveredett, történetesen verekedett egy klubban, Frans Verstappen (Jos apja, Max nagyapja) úgy érezte, beszélnie kell a Red Bullosokkal, számolt be róla a De Telegraafnak.

    „Max érdekében tettem meg ezt a lépést, mert féltem a karrierjét.” – mondta Frans. „Csak azt akartam elérni, hogy a Red Bull óvja meg Maxot az apja okozta állandó problémáktól.”

    Marko megerősítette, hogy találkozott Verstappen nagyapjával: „Világossá tettem, hogy a Red Bull kizárólag Max-szal áll szerződésben, és bármi történik a családban, ahhoz nekünk semmi közünk.”