Címke: Jos Verstappen

  • Verstappen üzenete a fiának: „Tartsd meg a stílusodat, de használd a fejedet!”

    Verstappen üzenete a fiának: „Tartsd meg a stílusodat, de használd a fejedet!”

    Jos Verstappen egy kissé csalódott volt a kínai hétvége után, és most elmondta, hogy a fiának arra lenne szüksége, hogy jobban tudja kontrolálni magát, emellett pedig a józan eszét is használnia kellene.

    A korábbi Forma-1-es pilóta egy holland showműsorban beszélt a fia és Vettel közötti ütközésről.

    „Az nem igazán volt előzési lehetőség. Onnan lehetetlen lett volna sikerrel megcsinálni, rosszul ítélte meg a helyzetet. Néhány helyzetben Max túl sokat gondol. Viszont én nem szeretném megváltoztatni az ő vezetési stílusát. A rajtnál megelőzött két embert, tökéletesen csinálta. Ez az, amit mindannyian szeretnénk látni tőle, nem pedig olyat, mint Vettel elleni.”

    „Neki muszáj kontrollálnia magát. Gondolkoznia kell minden helyzetben. Szerdán fogok találkozni vele. Az elmúlt hét nagyon fájdalmas volt, éppen ezért muszáj leülnünk és kielemeznünk a történteket. Ő már tisztában van a dolgokkal, ezért nem kell sokat beszélnem neki.”

    Az idősebbik Verstappen elmondta, hogy csalódott fia megmozdulása miatt, de szerinte nem őrült: „Az őrült nem a jó szó, ugyanakkor én nagyon csalódott vagyok. Ez ugyanúgy neki is nagyon fájó.”

    A Red Bull pilótája a bahreini hétvégén is ütközött, akkor a mezőny másik négyszeres világbajnokával. Josnak erről is megvan a véleménye.

    „Még mindig nem gondolom azt, hogy az egy rossz manőver volt, szerintem jól csinálta. Most lehetne azt mondani, hogy Max hagyhatott volna több helyet, de Lewisra is igaz ez. Így ez egy versenybaleset, mindketten vétkesek voltak. Max nagyon jól csinálta. Muszáj a Red Bullal több kockázatot vállalnia, mert végsebességben jóval elmaradnak a Mercedestől.”

    Verstappen azt is nehezményezte, hogy időnként a sajtó túl rossz fényben tünteti fel a fiát.

    „Max a kora miatt egy „nagyító” alatt helyezkedik el. Visszagondolva Kínára, ahol Alonso nagyon leszorította Vettelt a pályáról, de erről mégsem beszél senki. Max ezt nem ilyen durván csinálta Hamiltonnal szemben, mégis mindenki róla beszél. A sajtó mészárosként tünteti fel őt, ami nagyon nem helyes.” – fakadt ki a holland.

  • Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    Montoya áprilisi tréfája Schumacherrel, 2001-ben a Brazil Nagydíjon

    2001-ben már tartott a szezon, Juan-Pablo Montoya újonc volt a forma-1-ben, és Michael Schumacher 10 ponttal vezetett akkori Ferraris csapattársa Rubens Barrichello, és az akkori McLaren pilóta David Coulthard előtt.

    Az első sort kibérelték a Schumacherek, Michael volt a pole pozícióban, öccse Ralf pedig Williamsesként mellőle indulhatott. A verseny elindult, de hamar beküldték a biztonsági autót, mert Mika Häkkinen a rajtrácson ragadt.

    Az új repülőrajtnál Juan Pablo Montoya azonban résen volt, és egyből le/meglépte Michael Schumachert. Ez volt akkor még csak a harmadik versenye a kolumbiainak egyáltalán a királykategóriában, és a Williamsnél is. Nagyjából féltávig vezette is a versenyt, aztán jött az Arrowsos Jos Verstappen, aki viszont a 38. körben őt „tréfálta meg”, és a lekörözésnél egyszerűen kiütöttre Montoyát a pályáról.

    Michael így már neki is eredhetett hogy megnyeri ezt a versenyt, de az időjárás rendesen megkeverte a kártyákat. Esős idő, villámlás is tarkította a futamot, a német kétszer is megpördült, így végül Coulthard tudott nyerni. Schumacher lett a második, az akkor Sauberes Nick Heidfeld pedig csatlakozhatott hozzájuk harmadikként a pódiumra.

    A helyi hős Rubens Barrichellonak nem volt jó napja, akinek az autójával már akkor baj volt, amikor azzal még csak a rajtrácsra tartott. Ekkoriban még engedélyezve voltak a tartalékautók a Forma-1-ben, így gyorsan átugrott abba, és azzal indult. Két kört tudott megtenni, amikor aztán alaposan meggyalázta Ralf Schumacher autójának a hátulját, és ezzel kiestek.

  • Valójában ilyen lesz a Red Bul versenyzőinek overálja

    Valójában ilyen lesz a Red Bul versenyzőinek overálja

    Február 19-én a Red Bull Racing bemutatta 2018-as versenygépét, az RB14-est, amit Daniel Ricciardo azonnal pályára is vitt, mivel forgatási napot tartottak. Az autó azonban egyelőre csak ideiglenes festést kapott, és Ricciardo akkor bemutatott overálja sem a végleges. A Red Bullosok versenyző ruhája valójában így fog kinézni:

    Daniel Ricciardo
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool
    Daniel Ricciardo
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool
    Max Verstappen
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool
    Max Verstappen
    Fotó: David Clerihew/Red Bull Content Pool
  • Verstappen nem mindig fogadja meg apja tanácsait

    Verstappen nem mindig fogadja meg apja tanácsait

    Habár természetesen hasznára vannak az atyai tanácsok, Max Verstappen nem minden alkalommal ért egyet édesapja gondolataival.

    Jos Verstappen 107 Forma-1-es versenyen vett részt, és több alkalommal is elmondta, hogy fia karrierjében mindenképpen el akarja kerülni azokat a hibákat, amiket annak idején maga vétett.

    Idősebbik Verstappen kétszer végzett pódiumon a királykategóriában, győzni azonban egyszer sem tudott. Eredmények tekintetében fia már túlszárnyalta – ez nem is lehet vita tárgya.

    Jos rendre megjelenik a versenyhétvégéken és segíti fiát, Max azonban néha inkább saját döntéseit preferálja édesapjáéval szemben.

    „Természetesen a saját utamat kell járnom. Az emberek is elvárják tőlem, hogy önálló ember legyek és ne az apám csinálja helyettem a dolgaim. Azonban fontos, hogy legyenek olyan emberek körülöttem, akik tanácsokkal látnak el” – mondta Max.

    „Mindketten elég erős egóval rendelkezünk, de ez benne van a vérünkben és ezért jutottunk el a Forma-1-ig. Ha nem lettünk volna ilyenek, akkor még mindig gokartoznánk.”

    „Természetesen nem mindenben értünk egyet, de tízből kilenc alkalommal igaza van, szóval megbízom benne. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hozok önálló döntéseket. Jó példa erre a tavalyi Maláj Nagydíj.”

    „Több fejlesztéssel készültünk a hétvégére. Danielnek nem igazán működtek az új elemek, de én meg voltam győződve róla, hogy előnyömre lehetnek. Úgy döntöttem, hogy nem vesszük le az autóról, a beállítási nehézségek ellenére sem.”

    „A szabadedzések alatt nem tudtuk munkára bírni a fejlesztéseinket, de ragaszkodtam hozzá, hogy használjuk az időmérőn is. Ekkor jött Jos, aki azt mondta, hogy nem kellene használnom őket. Én azonban a saját fejem után mentem.”

    „Végül sikerült működésre bírnunk őket. Harmadikként végeztem az időmérőn, ami nagyon jó eredmény volt számunkra akkor. Ezután felmentem apámhoz, és közöltem vele, hogy „én megmondtam”.

    „Természetesen csak nevetett és örült a döntésemnek” – tette hozzá a háromszoros futamgyőztes versenyző, versenyzőtársaihoz hasonlóan már megkezdte felkészülését a 2018-as szezonra.

  • Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Nico Rosberg úgy véli, hogy 2016-os világbajnoki címét nagy mértékben génjeinek köszönheti, melyeket édesapjától, az 1982-es világbajnok Keke Rosbergtől örökölt.

    „Az autóversenyzés iránti érdeklődést apámtól örököltem, genetikailag.” – mondta Nico. „Erős meggyőződésem, hogy a genetika nagyban hozzájárult (a bajnoki címéhez). Azt mondanám, hogy 66% genetika és 33% tanult tudás.”

    Rosberg szerint nagy segítség, ha „versenyző géneket” örököl egy versenyző, erre pedig jó példa szerinte Max Verstappen is.

    „Az ő apja is sikeres versenyző volt.” – utalt Rosberg Jos Verstappenre. „Most pedig a fia is sikeres versenyző, mert benne van a génjeibe.”

    Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Hamilton remek példa az ellenkezőjére, neki nem volt Forma-1-es versenyző az édesapja, ő saját maga csinált bajnokot magából.

    „Alapvetően a Forma-1-es versenyzők nagyon nárcisztikusak, imádják magukat. Ő (Hamilton) azt hiszi, hogy ő a legjobb a világon, és mindig a másik a hibás. Ez ad az embernek erőt ebben az őrült környezetben, ahol emberek milliói ítélnek meg minden pillanatban. De ez egyben gyengeség is, mert nem kérdőjelezed meg magad elégszer. Én inkább a másik oldalon voltam, az érzékenyebb, kevésbé nárcisztikus oldalon. Állandóan megkérdőjeleztem önmagam, és lépésről lépésre próbáltam fejlődni.”

  • A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    A Red Bull az igazi topcsapat Verstappennek

    Jos Verstappen szerint fia a lehető legjobb helyen versenyez 2020-ig.

    Sokan biztosak voltak benne, hogy a fiatal holland a közeljövőben a Mercedes vagy a Ferrari egyik pilótája lesz, ő azonban a Red Bullal hosszabbított. Édesapja szerint ez egy nagyon jó döntés volt.

    „A csapat mindent megmozgatott azért, hogy igazán versenyképes autót rakjon össze.” – fogalmazott a korábbi F1-es pilóta. „Ha megnézzük az év eleji, illetve a mostani autót, láthatjuk, miért is igazi topcsapat a Red Bull. És minden változás remekül illik Max vezetési stílusához, ezt pedig az idők is igazolják.”

    Az idősebb Verstappen azt is elmondta, bízik abban, hogy fia idén még győzni fog.

    „Brazíliában bízunk egy kis esőben.” – mosolygott. „És akkor Max meg tudja mutatni, mire képes – ahogy tavaly is. Azt gondolom, az időmérőn a Mercedes és a Ferrari erősebb lehet, viszont a Red Bull sem lesz lemaradva.”

  • Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Heves vitát kavart Verstappen büntetése

    Korábbi versenyzők, szakértők és maga Max édesapja, Jos Verstappen is megosztotta érzéseit fia büntetését illetően.

    Max Verstappen öt másodperces büntetést és egy büntetőpontot kapott, amiért a pálya határait figyelmen kívül hagyva előzte meg az Amerikai Nagydíj utolsó körében Kimi Räikkönent.

    Így hangzik a versenybírák indoklása: „A 33-as rajtszámú autó négy kerékkel, legalább fél méterrel hagyta el a pályát és előzte meg a 7-es rajtszámú autót. A 33-as autó versenyzője ezzel előnyt szerzett.”

    „Nem fair. Max nem élt vissza a pályahatárokkal, ez egyszerűen egy mega előzés volt” – írta a twitteren Alex Wurz, korábbi Forma-1-es versenyző.

    Johnny Herbert, a Sky F1 szakértője nem ért vele egyet: „Ez így nem helyes, Alex. Ha egy versenyző a pályán kívül autózik, az nem képesség. Ezt a pályahatárokkal való visszaélésnek hívják.”

    Karun Chandhok, a Channel 4 szakértőjeként tevékenykedő korábbi Forma-1-es versenyző Wurz véleményével ért egyet: „Briliáns versenyzés Verstappentől. Szégyen, hogy ezért megbüntették. Nagyon sokan autóztak a fehér vonalon kívül… Badarság.”

    Nigel Mansell is véleményezte az esetet: nagyon meglepte, hogy a bírák megbüntették a hollandot.

    Mario Andretti szintén védelmébe vette Verstappent: szerinte a manőver a verseny legjobb jelenete volt és akár arról is vitatkozhatnánk, hogy Räikkönen mennyire terelte ki a Red Bullt.

    Jos Verstappen elég rendesen kiakadt a versenybírák döntését követően, szerinte a Forma-1 nem tudja, hogy mi az a versenyzés és az FIA szégellheti magát.

    Egy másik tweetjében ennél tovább is ment: az FIA szerinte a Ferrait segíti. (Ne feledjük a tavaly Mexikóban történteket).

    https://twitter.com/MaVic009/status/922205946096574467

  • Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Verstappen: Vettel nem kért bocsánatot

    Max Verstappen elmondása szerint Sebastian Vettel nem vállalta a felelősséget a szingapúri rajtbalesetért és nem kért elnézést.

    Max ugyanis Vettelt hibáztatja a balesetért, annak ellenére, hogy a versenybíróság senkit nem talált vétkesnek az esetben.

    Mikor a fiatal holland versenyzőt arról kérdezték, hogy Vettel elismerte-e, hogy hibázott és bocsánatot kért-e, Verstappen így felelt: „Nem, csak olyasmit mondott, hogy ‘így utólag, valóban másképp kellett volna tenni a dolgokat’. De ami történt, megtörtént.”

    „Vettel a bajnoki címért csatázik, nem kellene ilyen kockázatos dolgokba belemennie, ha tudja, hogy Hamilton az ötödik helyről indul.” – tette hozzá Max. „Ha ez Hamiltonnal történt volna (Hamilton lett volna Verstappen pozíciójában), az teljesen más történet lenne. Az ő szempontjából (Vettel), nem értem, miért történhet ilyesmi.”

    Mielőtt még a versenybírák döntést hoztak volna, Verstappen édesapja, Jos kijelentette, hogy fia vétlen volt az incidensben.

    „Ha megnézik a felvételeket, látható, hogy Räikkönen érkezett jobb oldalon és befelé kormányzott.” – mondta Jos Verstappen az Autosportnak. „De ha közelebbről megnézzük a jelenetet, láthatjuk, hogy Vettel érkezett bal oldalon és Max közöttük volt. Nem tudott se jobbra, se balra menni. Aligha lehet Maxot bármiért is hibáztatni.”

    Jos szerint Vettel büntetést is érdemelt volna.

    „Megérdemelné, komolyan így gondolom.” – mondta, még a bírák döntése előtt.

  • Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff elismerte, hogy találkozott Max Verstappen édesapjával, Josszal, Monzában.

    A hétvégén már szóbeszéd tárgyává vált, hogy állítólag Jos Verstappen a Mercedesszel tárgyalgat valamiről. A találkozó tényét most maga Wolff is megerősítette, azt azonban nem, hogy komoly szakmai apropója volt-e. A pletykák szerint a megbeszélés alapja az volt, hogy Max egyre elégedetlenebb a Red Bullal, jobban mondva annak motorszállítójával, a Renault-val.

    „Először is, már versenyző-kora óta ismerem Jost.” – mondta Wolff a német Skynak. „Niki (Lauda) és én ültünk az irodánkban, két holland barátunk pedig szintén jelen volt, megittunk együtt egy kávét.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy érdekli-e Max a Mercedest, Wolff így felelt: „A következő évre határozottan nem, nem elérhető. Utána azonban nyilvánvalóan ő az egyik név a radarunkon. Max a jövő egyik nagy Forma-1-es sztárja, de sok ilyen van még, mint például Valtteri (Bottas), Daniel (Ricciardo) és Esteban Ocon.”

  • Verstappen édesapja a Mercedessel tárgyalt Monzában

    Verstappen édesapja a Mercedessel tárgyalt Monzában

    A találkozó komoly hatással lehet Max Verstappen jövőjére nézve.

    A Bild szerint,  Jos Verstappen a Mercedes motorhome-ban találkozott és beszélt a német csapat vezetőjével Toto Wolffal az Olasz Nagydíj előtt. Ugyanebben az időben a Red Bullnál ült össze Dr. Helmuth Marko, Christian Horner és a Mercedes tiszteletbeli elnöke Niki Lauda. Ez magában hordozza annak lehetőségét, hogy a 2018 és 2019-re szóló szerződés ellenére, Max Verstappen elhagyja a Red Bullt, mely csapatból kezd kiábrándulni a sorozatos meghibásodások miatt.

    Lauda kimondta: „Az összes pletyka értelmetlen.”

    „Tény hogy Max-nak 2019-ig szerződése van a Red Bullal. 2020-ig ezt nem lehet megváltoztatni, még két évet biztosan ott marad.”

    „Addig pedig rengeteg minden történhet, ezért felesleges erről beszélni.”- tette hozzá a Mercedes csapat  elnöke.