Címke: Jos Verstappen

  • Jos Verstappen: Sosem mondtam azt, hogy újra versenyezni fogok

    Jos Verstappen: Sosem mondtam azt, hogy újra versenyezni fogok

    Jos Verstappen állítja, csak szórakozásból vág bele egy-két versenyzéssel kapcsolatos projektbe.

    Az egykori holland pilóta ismét egyre közelebb és közelebb kerül a motorsport világához. Korábban már lencsevégre kapták a „volán” mögött, és ezen a héten ismét szenvedélyének hódolt. Jos azonban kijelentette: sosem mondta azt, hogy komolyan visszatér a versenyzéshez, mindez csak egy kis móka a számára:

    ,,Ez csak egy kis szórakozás. Megkerestek a projekt kapcsán, és az első benyomásaim jók voltak. Max (Verstappen) már beilleszkedett a Forma-1-be, ezért nem szükséges mindig ott lennem vele. Így több időm lett arra, hogy más ügyekkel is foglalkozzak.” – magyarázta a holland.

    Verstappen a minap az Instagram oldalán osztott meg egy újabb képet, amin egy Ligier LMP3-as autót vezet Portimaóban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JosVerstappen (@josverstappen7) által megosztott bejegyzés

    ,,Egy kicsit tesztelni fogom ezt a tél folyamán. Nem mondtam azt, hogy újra versenyezni fogok. Ám lehet ezt így is, úgy vélem ez igazán szórakoztató.” – nyilatkozta Jos a Formule 1 Magazinnak.

    Fiával azonban nem versenyezne a 48 éves ex-pilóta:

    ,,Természetesen nem tudnék pariban lenni Maxszel. Már nem vagyok oda a sprint futamokért, ám egy kis verseny nem árthat. Ez ugyanis még mindig bennem van.”

  • Lehet, hogy Jos Verstappen újra versenyezni fog

    Lehet, hogy Jos Verstappen újra versenyezni fog

    Lehet, hogy Jos Verstappen, Max Verstappen édesapja, visszatér a versenyzéshez. Legújabb Instagram bejegyzéséből pedig nagyon úgy tűnik, hogy üléspróbán járt; egy Porsche GT3-ban ült.

    Az idősebbik Verstappen 1994 és 2003 között 106 F1-es versenyen vett részt, de eredmények tekintetében fia, Max már bőven lekörözte.

    A De Limburgernek Jos elmondta, hogy elkezdte újra keresni a lehetőségeket.

    „Jó móka.

    Megkerestek erre a projektre és jók az elsú benyomások. Max jól van a Forma-1-ben, szóval nem kell mindig ott lennem. Most tettük ezt össze Raymond Vermeulennel. Szóval most egy kicsit több időm van más dolgokkal foglalkozni” – mondta Jos egy tesztnapon Maxszal, Portimaoban.

    „Nagyon tetszett, bár nem tudom felvenni a versenyt Masxszal, természetesen. Nem kedvelem már a sprintversenyeket, de egy kis versengés nem árthat. Ez mindig bennem marad.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JosVerstappen (@josverstappen7) által megosztott bejegyzés

  • Red Bull: Négyből három ülés már foglalt 2021-ben

    Red Bull: Négyből három ülés már foglalt 2021-ben

    A Red Bull pilótaprogramjának vezetője, Helmut Marko felfedte, már csak egy hely kiadó a csapatainál a következő szezonra.

    Sokan úgy vélik, a Honda által is támogatott Yuki Tsunoda válthatja Daniil Kvyatot az egyik AlphaTauriban, Pierre Gasly csapattársaként. A nagycsapatnál Max Verstappen már szerződéssel rendelkezik, egyedül Alex Albon helye kérdéses.

    “A negyedik helyet is szeretnénk tisztázni legkésőbb Isztambulban” – árulta el Marko.

    Bár a Red Bull általában saját versenyzői közül választ, most a két üléssel nem rendelkező veteránt, Pérezt és Hülkenberget kötötték össze Albon ülésével.

    Az éles kritikák ellenére Marko megdícsérte a thai versenyzőt.

    “A Nürburgringen elfogadható távolságra volt Maxtól. Ha ilyen versenyeket produkál, biztos az ülése 2021-re.”

    Azt a szakember is kikötötte, Max Verstappen jövőbeli csapattársának hoznia kell a tempót.

    “Nem küzdhetünk csak egy versenyzővel, ez nyilvánvaló. Versenyképesnek kell lennie.”

    A motorhelyzetről azt nyilatkozta, nem a Honda kilépésén múlik, hogy Verstappen marad-e náluk.

    „Versenyképes motort akarunk, ahogy Max is. De arról nincs kilépési záradék a szerződésben, hogy Hondával megyünk-e.”

    „Élete formájában van, ő az egyetlen, aki nyomás alá tudja helyezni a Mercedest. Szerintem azonos autókkal Max lenne elől.”

    Szerinte ennek az oka nem más, mint az apa, a korábbi Forma-1-es pilóta, Jos.

    „Az apja hatalmas szerepet játszott abban, hogy ilyen kiemelkedő lett. Rólam mondják, hogy kemény vagyok, de amin neki kellett átmennie, az sem volt egyszerű. De a siker az ő igazát bizonyítja.”

  • Jos Verstappen elkezdett nyomást gyakorolni a Red Bullra

    Jos Verstappen elkezdett nyomást gyakorolni a Red Bullra

    Jos Verstappen, Max Verstappen édesapja igencsak dühös, amiért a Red Bull nem ad bajnoki címre alkalmas autót fia alá. Meg is próbál némi nyomást helyezni a csapatra emiatt, hiszen Maxból mindenképp bajnokot szeretnének csinálni. Díjazná, ha ez jövőre sikerülnie, főleg mivel utána távozik a csapat motorszállítója, a Honda.

    Jos Verstappen most arra szólítja fel a Red Bullt, hogy adjanak végre versenyképes autót a fia alá.

    „Azt kell mondjam, hogy nagyon csalódott voltam, főleg az év kezdetekor” – mondta az idősebbik Verstappen a De Telegraafnak. „Azt ahogy az ember megtudja, mi a valós helyzet, nem tehet mást, mint hogy elfogadja. De nem ez az, amit akarunk, részt akarunk venni a világbajnokságban.”

    „A Red Bullnak jobban kell szerveznie a csapatát, meg kell találni, hol vannak problémák és dolgozni kell rajtuk.”

    „Most várunk, hogy meglássuk, mi lesz. Itt az ideje, hogy a Red Bullnak versenyképes autója legyen, amivel bajnokká lehet válni.”

    „Ha Maxnak jövőre versenyképes autója lesz, akkor nem lesz miért aggódniuk. Ez a célunk: világbajnokká válni.”

     

     

  • Jos Verstappen reméli, hogy a Covid-korszak hamarosan megszűnik

    Jos Verstappen reméli, hogy a Covid-korszak hamarosan megszűnik

    Jos Verstappen reméli, hogy a világot átjáró Covid-19 hamarosan megszűnik, így a Forma-1 ismét a régi lehet.

    Hét hónap és 10 verseny a sportág mérlege a járványidőszakban. Az F1 az elmúlt héten csúcsot döntött, ugyanis 10 koronavírusos esetet találtak egy hét alatt. A szokásos tájékoztatót a megszokottnál később hozták nyilvánosságra, viszont az FIA hozzátette, nem a nézők közül kerültek ki a fertőzöttek.

    A lelátókra tehát már kevesen felülhetnek egy-egy nagydíjhétvégén, azonban a paddock továbbra is zárva van. A Szövetség egészségügyi protokollja megköveteli, hogy a „buborékok” érintetetlenek maradjanak, így egy darabig még biztos nem lesz szabad bejárás az áhított területre. Azonban nem mindenki rajong az FIA szigorú szabályaiért.

    ,,Örülök annak, hogy vannak versenyek, viszont remélem azt , hogy ennek az időszaknak hamarosan vége lesz – a csapatok a versenyzők és a nézők érdekében.” -nyilatkozta Jos Verstappen a holland Formule 1 magazinnak.

    Helmut Marko osztja az ex-versenyző véleményét, továbbá elmondta, mennyire jó volt látni a „régi világot” egy futam erejéig:

    ,,Nagyszerű volt ott az élet – jó humorú szurkolókkal, szép idővel, nagyszerű atmoszférával a városban. A paddockon kívül alig viseltek maszkot.” -idézte fel az Orosz Nagydíjon látottakat Marko.

    Az osztrák tanácsadó ezen felül meg van győződve arról, hogy a szigorítások nem lesznek hosszútávon tarthatóak. A Red Bull vezetője hozzátette: az egyik pilótájuk barátnője már el is kapta a Covid-19-et

    ,,Hosszútávon viszont ezeket a szigorú szabályozásokat képtelenség lesz betartani. Volt egy versenyzőnk, akinek a barátnője megfertőződött, ő viszont (a pilóta) nem kapta el. A másik egy olyan partin volt, ahol három esetet is találtak, ám az ő eredménye negatív lett.” -tette hozzá.

     

  • Többen is Hamilton-Verstappen csatát jósolnak Ausztriára

    Többen is Hamilton-Verstappen csatát jósolnak Ausztriára

    Toto Wolff, Alex Wurz, Jos Verstappen és Helmut Marko szerint szoros csata alakulhat ki az első futamon a Mercedes és a Red Bull között.

    Hosszas várakozás után a héten már felbőgnek a motorok Ausztriába, így a várva várt összecsapások is elkezdődhetnek. Az előzetes jóslatok szerint a csillagosok és a Bikák küzdhetnek meg majd a győzelemért. Az osztrák csapat az elmúlt két évben diadalmaskodni tudott Spielbergben, míg az Ezüst Nyilak továbbra is a „favorit” státuszt élvezik, így velük is számolni kell.

    ,,A pénzemet Hamiltonra tenném, de nem lesz számára az egy Oktoberfest.” – nyilatkozta Alex Wurz az Österreich-nak. – Sokkal közelebb lesz most, mint tavaly. Verstappen keményen fogja hajtani Lewist, de kétlem, hogy elég lesz ez a cím elhódítására.

    Jos Verstappen a Ziggo Sportnak elmondta, szerinte fia végig ott lesz a Mercedesszel az élen a hétvégén.

    ,,Úgy véljük harcba szállhatunk velük Ausztriában. Az autó jó volt Barcelonában, de nem lehet megmondani pontosan azt, hogy hol is állunk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ott leszünk.”

    Toto Wolff is kemény csatára számít:

    ,,Szoros lesz a harc köztünk és a Red Bull között.” – jegyezte meg az osztrák a Kronen Zeitungnak.

    Helmut Marko sem aggódik, a tanácsadó szerint nem jelent majd hátrányt Verstappen számára az, hogy ő nem tesztelhetett a szezon előtt:

    ,,Ez Max, beül az autóba, és három kör múlva már komoly tempót autózik majd.”

  • Verstappen: Vakcina nélkül nem lesz Holland Nagydíj

    Verstappen: Vakcina nélkül nem lesz Holland Nagydíj

    Jos Verstappen nem hisz abban, hogy 2020-ban Hollandiában lesz Zandvoortban futam. Egyes országok, mint Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország, de még Olaszország is dupla-fordulós zárt versenyhétvégékre pályáznak a koronavírus-helyzet ellenére, a zandvoorti szervezők ilyesmire kevésbé nyitottak. A Red Bullos Max édesapja, a holland Jos Verstappen így nyilatkozott:

    „A holland verseny az, amint mindenki várt a Forma-1-ben. Minden adott volt a nagy bulihoz, de nem hiszem, hogy lesz idén verseny Zandvoortban. Úgy vélem, hogy vakcina nélkül nem lehet újra együtt több, mint 100.000 ember. Ez így eléggé abszurd helyzet. El lehet halasztani jövőre, de ezt a Forma-1-nek és a pályának kell eldönteniük.”

  • Jos örül, hogy Max már januárban szerződést hosszabbított

    Jos örül, hogy Max már januárban szerződést hosszabbított

    Max Verstappen még januárban aláírta a szerződéshosszabbítást a Red Bullal, 2023-ig. Sokak meglepődtek a korai szerződésen, azonban a fiatal holland édesapja, Jos örül, hogy így alakult. Mivel így ebben a koronavírusos időszakban ezen nem kell rágódniuk.

    „Ha ebben a helyzetben kell új szerződésről tárgyalni, az nyugtalanná tesz.” – mondta Jos Verstappen.

    A mezőny nagy részének 2020 végén lejár aktuális szerződése, de a jelenlegi helyzet aligha alkalmas arra, hogy bárki bárkivel érdemben tárgyaljon szerződésről, átigazolásról. Főleg mert a  csapatok most elsősorban azzal foglalkoznak, hogy egyáltalán túléljék ezt az időszakot.

    Jos ugyanakkor azt is elmondta, hogy nagyon elégedett Max Forma-1-es szereplésével.

    „Max mindig a határon autózik.” – mondta. „Ezt akarják látni az emberek. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is kicsit ideges lesz, ha ő van mögöttük. Hát nem szép ez?”

  • Jos Verstappen szerint lesz Forma-1 2020-ban

    Jos Verstappen szerint lesz Forma-1 2020-ban

    Jos Verstappen „biztos” abban, hogy valamilyen szinten lesz verseny 2020-ban.

    A koronavírus átírta a már jól megtervezett forgatókönyveket a Forma-1-ben is. Hiába utazott Melbourne-be a mezőny, a versenyhétvégét el kellett halasztani, mivel a McLaren egyik alkalmazottjának Covid-19 tesztje pozitív lett. Azóta sorra törölték vagy épp halasztották el a futamokat, ám úgy tűnik, hogy egy halvány reménysugár felütheti a fejét, miután bejelentették, hogy Ausztriában indulhat újra az évad.

    A holland ex-versenyző úgy véli, lesznek futamok, ugyanis a széria nem élné túl azt, ha egy év is kimaradna.

    ,,Biztosan lesz versenyzés, én meg vagyok erről győződve. Lehetetlen lenne egy évet kihagyni, ugyanis a csapatok tönkre mennének, és sokan elveszítenék a munkájukat. Rengeteg szerződés forog kockán. Természetesen az egészség a legfontosabb, de az nem opció, hogy hónapokra leállítjuk a gazdaságot. Mindenkinek hallgatnia kellene a józan eszére, ám manapság észrevehetjük azt, hogy az emberek ezt megtagadják.”

    Egy pályán több nagydíjat is rendezhetnek, ez pedig bizonyos csapatok malmára hajthatják a vizet. Például Max Verstappen tavaly és tavaly előtt is megnyerte az Osztrák Nagydíjat.

    ,,Lehet ezt így is nézni, de talán két versenyt rendeznek Silverstone-ban is, ott pedig a Mercedes diadalmaskodott az elmúlt években. A legfontosabb dolog az, hogy abban a bizonyos pillanatban vezethess. Azt, hogy mindezt közönség nélkül teheted, nem változtat semmin. Sőt, mindenkit tesztelni fognak. Egy Forma-1-es autón 15 ember dolgozik egyszerre, relatíve kevés helyen, így a másfél méteres távolságot nem lehet megtartani.”

    A holland szerint ugyanakkor előnye is van annak, hogy a paddockban kevesebben tartózkodhatnak majd:

    ,,Az újságírók nélküli versenyeknek van egy nagy előnye is: Maxnek nem kell annyi interjút adnia.”

  • Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint több szempontból sem lenne jó öltet a Max Verstappen-Lewis Hamilton páros a Mercedesben.

    Rengetegen reménykedtek tavaly abban, hogy a holland versenyző nem hosszabbít jelenlegi csapatával, a Red Bullal, hanem inkább helyette 2021-től az Ezüst Nyilakhoz szerződik. Azonban az év elején az osztrák csapat bejelentette, hogy 2023-ig marad a 22 éves pilóta náluk.

    Nem titok az, hogy Totot Wolff mennyire elégedett a Bikák első számú versenyzőjének vezetési stílusával, sőt az osztrák csapatvezető nagyon jó kapcsolatot ápol Jos Verstappennel is, ezért lehetett számítani a csapatváltásra. Az Arrows egykori versenyzője szerint fia jó döntést hozott azzal, hogy maradt a Red Bullnál, ugyanis nem lett volna jó ötlet összeereszteni az ifjút Hamiltonnal.

    ,,A kívülállók imádták volna, de valószínűleg nem lenne ez olyan jó ötlet. Pénzügyi szempontból nézve is nagyon nehéz lett volna a dolgunk.” -nyilatkozta Jos a GP Racing-nek.

    A holland megérti, hogy nagyon sokan szeretnék látni ugyanolyan autóban fiát és a hatszoros világbajnokot, de két vezéregyéniség összeeresztés nem feltétlenül olyan jövedelmező üzlet.

    Az idősebbik Verstappen emellett említést tett fia szerződésnek egy bizonyos pontjáról is, amiben még Christian Hornerrel és Helmut Markoval egyeztek meg. Feltételezések szerint a 22 éves pilótának legalább a harmadik helyet kell elfoglalni a nyári szünet kezdetéig a tabellán, hogy a kilépési záradék ne lépjen életbe.

    ,,Ennek a világbajnokságban elért pozíciójához van köze.” -fogalmazott sejtelmesen Jos Verstappen – ,,Ám meg kell azt jegyeznem, hogy Max mindig is maradni akart. Nagyon jól érezi magát a csapatnál, és nagyon jól be is illeszkedett. Úgy vélem ez a legfontosabb.”

    Jos ezen kívül arra is kitért, hogy milyen a kapcsolat Helmut Marko és a Max Verstappen között:

    ,,Nagyon közel állnak egymáshoz, Helmut kedveli őt, Max kedveli Helmutot, ez mindig is így volt. Helmut emellett nagy rajongója Maxnek.”