Címke: Jordan Taylor

  • A Corvette nagy visszavágásra készül a Le Mans-i csalódás után

    A Corvette fantasztikusan ment Le Mans-ban, és nagyrészt részében uralta a versenyt. Végül egyik autójuk sem tudta valóra váltani az álmot.

    A Garcia, Jordan Taylor és Nicky Catsburg által vezetett 63-as autó a verseny korai szakaszában mechnaikai problémába ütközött.

    Majd 6 órával a vége előtt a testvérautót egy LMP2 ütötte ki az első helyről.

    Garcia reméli, hogy a Corvette megbosszulhatja a fájdalmas Le Mans-i vereséget a 2022-es IMSA naptárban szereplő Michelin Endurance Cup harmadik fordulóján, a Watkins Gleni 6 óráson.

    Nyilvánvalóan sokkoló volt” – mondta Garcia a Corvette Le Mans-i kettős kieséséről. „Régen volt már, hogy egy ilyen nagy versenyen, mint ez, kiálltunk. Le Mans mindig kemény mindenki számára, de nem számítottam arra, hogy ez lesz a vége.

    Egyrészt csalódás, másrészt viszont elégedett voltam a teljesítményünkkel. Sajnos a testvérautónak is ki kellett állnia. Itt az ideje, hogy visszavágjunk.

    Bár Garcia óvatosan fogalmaz a Corvette esélyeivel kapcsolatban, azért magabiztosan érkezik Watkins Glenbe.

    Nem tudjuk, hol állunk a többiekkel szemben. Visszatekintve más versenyekre, versenyképesek voltunk, szóval remélem, hogy minden marad a régiben, és képesek leszünk harcolni a győzelemért.

    A Corvette – Garcia és Jordan Taylor révén – tavaly megnyerte a Watkins Gleni 6 órás versenyt szoros csatában a BMW és a Porsche előtt.

    Taylor különleges emlékeket őriz a tavalyi versenyről, hiszen ekkor szerezte meg élete első győzelmét Watkins Glenben.

    A tavalyi futam megnyerése nagy dolog volt” – mondta Taylor. „Mindig is rajta volt apám [Wayne Taylor] bakancslistáján, hogy versenyzőként milyen versenyeket kell megnyernem.

    Azt hiszem, ez volt az egyetlen hosszútávú verseny, amit még nem nyert meg. Megnyerte Daytonát, Sebringet, Petit Le Mans-t és Le Mans-t, szóval a híres Hat Órást mindig is emlegette.

    Nagyon különleges volt, és reméljük idén meg tudjuk majd ismételni a győzelmet.

  • Jordan Taylor kalandozásai a Miami Nagydíjon

    Rodney Sandstorm megtestesítője, Jordan Taylor is ott volt a Forma-1 első ízben megrendezett Miami Nagydíján.

    Taylor az IMSA Sportkocsi bajnokságának első számú személyisége, de emellett egy bődületesen gyors versenyző is.

    A 31 éves versenyző jelenleg a Corvette Racing csapatánál versenyzik, és karrierje során az összes nagy hosszútávú versenyen tudott már győzedelmeskedni – kiemelve a Le Mans-i 24 órást és Daytona-i 24 órást.

    A humoros pilóta alteregója, Rodney Sandstorm óriási Jeff Gordon rajongó, aki a 90-es években ragadt személyiségével és stílusával is.

    Nos Rodney hétvégén a Forma-1-es Miami Nagydíj paddockjában vendégeskedett, és érdemes végignézni, milyen kalandokat élt át.

    Az első Forma-1-es versenyemre készülök, és azt próbálom kitalálni, hogy milyen cuccot vegyek fel, amivel beleillek majd a környezetbe” – írta JT a hétvége előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jordan Taylor (@jordan10taylor) által megosztott bejegyzés


    Taylor ezután az Alpine garázsában kapott „edzői” feladatot

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jordan Taylor (@jordan10taylor) által megosztott bejegyzés


    Rodney volt a soros, aki ezután a legendás Fernando Alonsoval fotózkódott (Taylor és Alonso egyébként 2019-ben közösen nyerte meg a Daytona-i 24 órás verseny)

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jordan Taylor (@jordan10taylor) által megosztott bejegyzés


    Rodney az idoljával, Jeff Gordonnal is találkozott a Miami paddockban

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Rodney Sandstorm (@rodneysandstorm) által megosztott bejegyzés


    És még George Russellel is „beszélgetett”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Rodney Sandstorm (@rodneysandstorm) által megosztott bejegyzés

  • Jordan Taylor SZENZÁCIÓS reakciója a rivális szóbeli inzultusára

    A Turner Motorsport csúnyán bemószerolta Jordan Taylort, aki twitteren a Laguna Seca-i verseny után reagált a vádakra.

    Taylor 3-as rajtszámú Corvett-je a verseny elején ért össze a Turner Motorsport BMW-jével.

    Az IMSA legnépszerűbb versenyzője, és Wayne Taylor legkevésbé kedvelt fia miatt most elhajlott az első felfüggesztésünk, és a verseny végééig így kell majd mennünk. Vizsgálják az esetet” – füstölögtek twitteren Turnerék.

    A közösségi médiában óriási népszerűségnek örvendő pilóta a verseny után szokásos humoros formájában válaszolt a fanyalgó Turner csapatnak.

    Nehéz napunk volt a pályán, de örülök, hogy szereztünk néhány értékes pontot, valamint én magam két új titulussal távozhatok Laguna Secából” – írta twitteren az „IMSA legnépszerűbb versenyzője” és „Wayne Taylor legkevésbé kedvelt fia” egy videó kiséretében.

    A 3-as rajtszámú Corvette Racing csapat a kategória 4. helyén fejezte be a vasárnapi futamot a GTD Pro kategóriában, míg a Turner Motorsport 96-os autója végül a 3. lett a GTD osztályban.

  • Elképesztően szerencsétlenül járt a Corvette Long Beach-en

    A Corvette Racing egy valószínűsíthető GTD Pro győzelmet dobott el, miután egy furcsa boxutcai incidens után áthajtásos büntetést kapott.

    Jordan Taylor szerint a 3-as rajtszámú Chevrolet Corvette C8.R GTD jobb első, elszabaduló kerékanyája, amely a Pfaff Motorsports Porsche 911 GT3 R hűtőjébe csapódott, egy „véletlen baleset” volt, amely végül a Corvette Racingnek a győzelembe került.

    A furcsa bokszutcai incidens miatt a Corvette-et áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért a csapat „elvesztette az irányítást a felszerelés felett” a kiállás során, így végül a Jordan Taylor és Antonio Garcia vezette csapat a harmadik lett

    Mindent összevetve, ez egy elég jó mentés volt ahhoz képest, hogy mi történt velünk” – mondta Taylor.

    Sajnos, azt kell, hogy mondjam, elbuktuk a győzelmet, mivel nagyon erős autónk volt. Nehéz lenyelni ezt a keserű pirulát, hogy nem sikerült maximalizálni a pontokat.

    Összességében tisztességes előnyünk volt az elején, szerencsére a büntetés nem tette tönkre annyira a versenyünket, mint amennyire tönkretehette volna. Ez egy véletlen baleset volt. Sajnálatos, hogy pont a versenyen történt ilyen.

    A Corvette büntetését kihasználva a The Heart of Racing megszerezte első GTD Pro osztályú győzelmét Alex Riberas és az Aston Martin gyári pilótája, Ross Gunn vezetésével, a pontversenyben azonban a Corvette Racing vezet.

    A következő versenyt május 1-én rendezik Laguna Secában.

  • Bourdais és a Corvette is pole-ban Long Beach-en

    Sebastien Bourdais indul a szombati Long Beach GP-n a pole pozícióból, miután a francia a kvalifikáción rekordot jelentő kört futott.

    Bourdais 1:09.472-es ideje körrekordot ért Long Beach-en a Chip Ganassi Racing 01-es rajtszámú Cadillac DPi-V.R-rel, és így 0,361 másodperccel előzte meg Alex Lynn 02-es rajtszámú testvérautóját.

    Lynn 1:09.833-as körideje a 15 perces edzés utolsó pillanataiban született. Bourdais a 100 perces versenyen Renger van der Zande-dal osztozik majd a vezetési feladatokon.

    Tom Blomqvist 60-as számú Meyer Shank Racing Acura ARX-05-öse a harmadik helyre kvalifikálta magát Pipo Derani előtt, aki az időmérő nagy részében az élen állt, mielőtt a 31-es számú Action Express Racing Cadillac kiállt a boxba és nem tudott jobb időt autózni.

    Tristan Vautier egészítette ki az első ötöt Long Beach-en a JDC-Miller Motorsports 5-ös rajtszámú Cadillacjével,.  Filipe Albuquerque a hatodik és egyben leglassabb időt autózta a DPi osztályban, mintegy 1,1 másodperccel elmaradva Bourdais pole körétől.

    Esélyesként érkezett Long Beach-re a Corvette, és meg is szerezték a pole-t
    Esélyesként érkezett Long Beach-re a Corvette, és meg is szerezték a pole-t Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Jordan Taylor jött, látott, és bevette Long Beach-et

    Jordan Taylor az utolsó pillanatban szerezte meg a pole-t a GTD Pro kategóriában, ezzel megakadályozva, hogy a BMW mindkét osztályban besöpörje az első helyeket.

    Taylor 1:18.048-as legjobb körével a 3-as számú Chevrolet Corvette C8.R GTD-vel 0,067 másodperccel előzte meg a 25-ös rajtszámú Team RLL BMW M4 GT3-at, amelyet Connor De Phillippi vezetett.

    Mathieu Jaminet volt a harmadik leggyorsabb Long Beach-en a 9-es számú Pfaff Motorsports Porsche 911 GT3 R-rel, akit Ross Gunn 23-as számú The Heart of Racing Aston Martin Vantage GT3-ja követett.

    Madison Snow szerezte meg a pole-t a GTD-ben – a GTD Pro/GTD versenyzők közül az ötödik leggyorsabb időt autózta – az 1-es rajtszámú Paul Miller Racing BMW-vel 1:18.487-es köridőt futott a 15 perces edzés utolsó pillanataiban.

    Snow 0,112 másodperccel volt gyorsabb a második helyen végző Robby Foley 96-os számú Turner Motorsport BMW-jénél.

    Mike Skeen a harmadik helyről indulhat majd a Long Beach GP-n a 32-es Team Korthoff Motorsports Mercedes-AMG GT3 Evo-val, míg Jon Miller és Russell Ward a Crucial Motorsports, illetve a Winward Racing versenyzői a GTD első öt helyezettjét alkotják.

    A 100 perces Acura Grand Prix of Long Beach magyar idő szerint szombaton 23 órakor kezdődik majd, az eseményt pedig az IMSA TV-n lehet majd követni.

    Az időmérő végeredménye

  • Felébredett az alvó óriás, esélyesként érkezik a Corvette Long Beach-be

    Jordan Taylor szerint a múlt havi Sebringi 12 óráson aratott győzelem „ébresztő” volt a Corvette Racing számára.

    Taylor ugyanakkor elismerte, csapata még mindig csak ismerkedik a GT3-as specifikációjú Corvette C8.R-el.

    Miközben a GTD Pro osztályban Sebringben megszerezték a kategória győzelmet, Taylor és az egész szezonban versenyzőtársa, Antonio Garcia ezen a hétvégén Long Beachen indul a szezon első sprintversenyén.

    A Corvette-nek ismét új körülményekkel kell megküzdenie, hiszen változott Balance of Performance az előző verseny óta. Az autón 10 kg többletsúly van, és 8 lóerővel gyengébb lett a motor.

    Nagyjából minden pályán, ahová elmegyünk, rengeteget fogunk tanulni erről az autóról és a gumikról” – mondta Taylor.

    Megdöbbentett minket, hogy mennyire más volt a helyzet Sebringben. Olyan volt, mintha felébresztettek volna minket, és ráébredtünk, hogy mit is tud valójában az autónk.

    Ez még csak a kezdet, és a Sebringben látott sikerek optimizmussal töltenek el minket, hogy tudjuk, milyen irányba kell vinni a Corvette-et.

    Jordan Taylor hozzátette, idén sokkal jobban fogja élvezni a versenyzést, és azt is elmagyarázta, miért.

    A GTD Pro osztály jó móka. A GTLM tavaly elég kicsi volt, így nem voltak hatalmas küzdelmek. Idén Sebring-ben és Daytona-ban jó volt újra egy olyan osztályban lenni, ami tele van autókkal.

    A GTD Pro-ban összesen hat autó indul ezen a hétvégén, hat különböző gyártót képviselve. Ezek a Corvette, a Porsche, a BMW, a Mercedes, a Lexus és az Aston Martin.

    Láttunk már ilyet Long Beachen az elmúlt években – a srácok korán kockáztatnak, és ez a végén kifizetődhet” – tette hozzá Taylor.

    Ahogy korábban is mondtuk, néha olyan nehéz előzni, hogy ez egy jó hely arra, hogy vállaljuk az extra kockázatot.

  • Kellemes meglepetés volt a Corvette-nek a sebringi győzelem

    Antonio Garcia, Jordan Taylor és Nicky Catsburg triója szerezte meg a Corvette Racing 12. győzelmét a Sebringi 12 óráson.

    A trió 323 körből 247-et vezetett az IMSA WeatherTech SportsCar Championship második fordulójában, és ezzel 2017 óta először vezette győzelemre a Corvette Racinget.

    Ráadásul ez volt a GTE-ből GT3 specifikációvá átalakított autó első győzelme.

    Mivel az IMSA illetékesei még mindig finomítanak az autók teljesítményének egyensúlyán a GTD kategóriákban, a Corvette a hétvége közepén 20 lóerős teljesítménynövelést kapott, de kisebb üzemanyagtartály-kapacitással is rendelkezik, mint riválisai, ami általában csökkenti a teljesítménynövelés hatását, mivel a versenyzőknek jobban kell spórolniuk az üzemanyaggal.

    Ennek ellenére Garcia hat autót előzött meg az első két órában, mielőtt átadta volna a vezetést Taylornak, aki három órát futott, majd ezután jött Catsburg, aki szintén könnyen felvette társai tempóját.

    Catsburg 3 óra 18 percet futott, majd visszaadta Taylornak egy stintre a gépet, akit Garcia egy tripla etappal követett záró emberként, és 4,4 másodperces előnnyel szerezte meg a GTD Pro győzelmet a TR3 Racing Lamborghini Huracanja előtt.

    A legfontosabb dolog itt az volt, hogy elöl maradjunk, ne hibázzunk, és ne legyenek olyan butaságaink, amelyek visszavetnének minket” – mondta Garcia.

    Nagyon meglepett a tempónk. A hetedik helyről indultunk, és lassan kezdtünk feljebb lépkedni. Nem számítottam arra, hogy az első kiállás után az élen leszünk.

    Úgy gondoltam, hogy az autónk nagyon jól működött a nappali órákban, főleg amikor nagyon meleg volt a pálya.

    Éjszaka egy kicsit féltem a mezőny többi tagjától. Úgy tűnt, mintha mindenki csak az éjszakára készült volna. Rajtunk múlott, hogy kontrolláljuk a tempót és tartsuk a különbséget.

    A Corvette győztes triójának tagjai, balról jobbra: Antonio Garcia, Nicky Catsburg és Jordan Taylor
    A Corvette győztes triójának tagjai, balról jobbra: Antonio Garcia, Nicky Catsburg és Jordan Taylor Fotó: Courtesy of IMSA

    Taylor második győzelmét aratta Sebringben

    Csapattársa, Jordan Taylor élete második Sebringi 12 órását nyerte, miután 2017-ben már nyert itt egy Cadillac DPi volánja mögött.

    Tizenkét óra Sebringben keményebb, mint a 24 óra Daytonában vagy Le Mans-ban. Ez nagy teljesítmény a csapat számára” – magyarázta Jordan Taylor.

    Tavaly megnyertük Daytonát és a bajnokságot, így jó, hogy egy újabb nagy hosszútávú versenyt pipálhatunk ki a C8.R-el, és újra felvehetjük a kesztyűt a bajnoki küzdelemben.

    Meglepett, hogy milyen gyorsak voltunk. Azt hiszem, tiszta pályán voltunk gyorsak. Ha beragadtunk volna a srácok mögé, nehéz lett volna előzni.

    Amint az élre kerültünk, a játék neve az volt, hogy megőrizzük a pályapozíciónkat, akár üzemanyaggal spórolva, akár a kiállási ablakok meghosszabbításával, akár a gumikkal takarékoskodva.

    A srácok jó stratégiát találtak ki, és egész nap az élen tartották a csapatunkat. Ez volt az, ami igazán megnyerte nekünk a versenyt.

    A riválisok a Corvette hátulját nézték a verseny nagy részében
    A riválisok a Corvette hátulját nézték a verseny nagy részében Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Harmadik indulása a Corvette-el már győzelmet hozott Catsburgnak

    Nicky Catsburg hatodszor indult el összességében a Sebringi 12 óráson, és harmadszor a Corvette színeiben. Ez volt az első győzelme itt.

    A hétvége elején nagyon küzdöttünk. Kaptunk egy kis segítséget (BoP, a szerk.), ami határozottan segített és visszahozott minket a versenybe, de nem volt könnyű. Egyáltalán nem…. A verseny közepén küszködtem a gumikkal. Kemény volt.

    Soha nem tudod, hogy hol állsz valójában a versenyig. Az edzéseken nem tudod, hogy az emberek mit csinálnak az üzemanyag szintek miatt. Nehéz volt megmondani, hogy állunk.

    Tartottuk magunkat az eredeti tervünkhöz. Nem próbáltunk meg semmi őrültséget. A Lexus és a Porsche néha megelőzött minket, de mi végig tartottuk magunkat az eredeti tervünkhöz. És ez be is jött!

     

  • Ha van fölös 24 órád – Íme a teljes 2022-es Daytonai 24 órás – VIDEÓ

    Az IMSA youtube csatornája négy részletben elérhetővé tette az IMSA TV és az IMSA Radio teljes Daytonai 24 órás közvetítését.

    Ha lemaradtál róla, és van egy teljes napod, mindenképp érdemes visszanézni a Daytonai 24 órás teljes közvetítését.

    A DPi kategória utolsó éve hatalmas versenyt hozott az Acura és a Cadillac között. Persze drámákból sem volt hiány, technikai hibák, ütközések sokasága jellemezte a futamot.

    A nevek között ott volt Hélio Castroneves, Jimmie Johnson, Pato O’Ward, Colton Herta, Ricky Taylor, Jordan Taylor és még sok más sztárversenyző.

    A GTLM (GTE autók) eltűnésével kettévált a GT3 kategória, hiszen létrejött a GTD – Pro és a GTD osztály.

    Bár mindkettőben „privát” csapatok készítik fel az autót, előbbiben gyári támogatás is rendelkezésre áll, valamint teljesen profi versenyzők teszik ki a felállásokat.

    Az LMP2 osztálya ismét sem hazudtolta meg magát, hiszen az utolsó körökig izgalmas, körömrágós versenyt szolgáltatott a Daytonai 24 óráson.

    Ez persze a DPi autókra is jellemző volt, hiszen az utolsó percekig négy alakulat is esélyes volt a végső győzelemre.

    A Daytonai 24 óráson egyébként olyan sok incidens volt, hogy a youtube tekerési funkciója könnyíthet majd ezen periódusok átlendülésén.

    Az 500miles.hu pedig indulása óta először adott élő szöveges beszámolót az eseményről, melynek segítségével beletekerhettek kedvenc részeitekhez.

    2. rész (6. órától a 12. óráig)

    3. rész (12. órától 18. óráig)

    4. rész (18. órától a befejezésig)

  • Technikai hibák sokasága a Corvette Racingnél

    A 3-as és a 4-es számú Chevrolet Corvette C8.R nagy hátrányban, már csak tesztelési jelleggel körözget a pályán.

    Már alapból nagy hátránnyal kezdte a versenyt a Corvette Racing, hiszen sem a gumikkal, sem a BoP-vel nem jártak szerencsésen.

    A tavalyi GT Le Mans kategória győztes csapatának 4-es számú versenyautóját – amely most a GTD Pro kategóriában versenyez – a hetedik órában vitték először a garázsba, és körülbelül két órával később csatlakozott hozzá a 3-as számú testvérautó.

    A Corvette Racing szóvivője a Sportscar365-nek elmondta, hogy a csapat a 4-es számú autó generátorát vizsgálta, és a szerelés elhúzódott. A 3-as autó problémáiról nem érkezett hivatalos információ.

    Marco Sorensen a 4-es rajtszámú autó problémáiról így nyilatkozott: „Hátulról kaptunk egy ütközést, ami nagy károkat okozott.

    Egy megpördülő LMP3-as autó volt előttünk, és keményen kellett fékeznem, mert nem volt hova mennem. Aztán hátulról nekem jöttek. Nem tudom, ki volt az.

    Ennek ellenére a dán versenyző tovább tudott hajtani, 4-es Corvette problémái inkább a kiállásnál kezdődtek.

    Az autó ezután rendben volt. Továbbra is jó köröket tudtam futni, és még mindig versenyben voltunk. Minden rendben volt. Aztán mielőtt bejöttem volna a boxba, az motor teljesen leállt.”

    Amikor Nick (Tandy) beugrott, nem tudtuk beindítani a motort. Kemény dolog. Hosszú volt a javítás.

    A 3-as számú Corvette 12, a 4-es számú elképesztő, 76 körös hátrányban körözget – tesztel – a pályán.

  • Ha menni kell, hát menni kell – Jordan Taylor újabb fergeteges sztorija

    Az autóversenyzés egyik legősibb kérdése, hogy mit tesznek a versenyzők, ha a mosdóba kell menniük – erre Jordan Taylor válaszolt.

    De a 3-as számú Corvette versenyzőjének is volt egy kérdése, mielőtt megosztotta az NBC Sportsnak egy felejthetetlen Rolex 24 at Daytona anekdotáját.

    Mi az az elévülési idő, amikor itt bajba kerülhetsz valamiért?” – kérdezte fanyar mosollyal az arcán Jordan Taylor. „Hát, csak annyit mondok, hogy nagyon régen volt.

    Hagyjuk, hogy Taylor, aki jól ismert bolondos közösségi média személyiségéről, innen átvegye a szót (és megjegyezzük, hogy valójában a „Mi volt a leghülyébb dolog, amit valaha tettél a Rolex 24-en?” kérdésre válaszolt) – írja Nate Ryan, az NBC Sports újságírója.

    Az egyik évben volt egy hosszú sárga az éjszaka közepén és kora reggel, és nagyon kellett pisilnem” – mondta a Corvette Racing versenyzője.

    És nyilvánvalóan a köd miatt volt sárga, és a csapat nem akart a boxba menni, mert mi vezettünk. Szóval úgy voltam vele, akkor inkább bepisilek az autóba. Semmi baj. A srácok mindig ezt csinálják.

    Megpróbáltam pisilni, de fizikailag nem tudtam magamra pisilni, és annyira kellett, hogy fájt a hólyagom. Mindenki volt már ilyen helyzetben. És nem tudtam pisilni.

    A csapat azt tanácsolta, hogy tegyek meg minden szükséges lépést, mert a boxutca (és a vezetés feladása) továbbra sem volt elérhető opció.

    Jordan Taylor a Corvette GTD-ben - biztos, hogy nem pisil?
    Jordan Taylor a Corvette GTD-ben – biztos, hogy nem pisil éppen? Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    De mivan, ha nem megy?

    Jordan Taylor úgy döntött, hogy a vizualizáció lehet a legjobb megközelítés.

    El kell képzelnem vagy szimulálnom, hogyan pisilnék, ha most egy mosdóban lennék. Ez nálam olyan volt, mint amikor normális esetben egy vízesésre gondolnék.”

    Szóval megpróbáltam elképzelni magam egy vécénél, ahogy követem a safety car-t, és még mindig nem tudtam megcsinálni.

    Úgy döntött, hogy tovább kell gondolnia a dolgot, így Taylor meglazította az öveket, lecsatolta a tűzoltóruháját és …

    Készen álltam arra, hogy bepisiljek a pilótafülkébe, és próbáltam olyan helyre célozni, ahol úgy gondoltam, hogy nem fogja elrontani az elektronikát” – magyarázta Rodney Sandstorm megtestesítője.

    De aztán majdnem bekövetkezett a katasztrófa. A csapat hirtelen a boxba hívta Jordan Taylort, miközben ő a pálya hátsó részén volt.

    Rendkívül gyorsan felhúztam a cipzárat. Szerencsére nem csíptem be semmit, ami fájdalommal járt volna. Felvettem a kesztyűmet, kiszálltam az autóból és elmentem pisilni. Nagyon furcsa helyzet volt.

    A legviccesebb az lett volna, ha 30 másodperccel később hívtak volna be, mert akkor szó szerint félmeztelenül szálltam volna ki az autóból, ami nagyon zavaró lett volna.

    Szerencsére ez nem történt meg. Elég nehéz lett volna megmagyarázni.

    Persze lehetett volna rosszabb is.

    Hála istennek abban az évben nem volt kamera az autóban” – jegyezte meg Jordan Taylor.