Címke: Jonathan Eddolls

  • Ebben jelentősen eltér a 2023-as AlphaTauri majd az idei modelljüktől

    Ebben jelentősen eltér a 2023-as AlphaTauri majd az idei modelljüktől

    Az AlphaTauri kevesebb Red Bull által tervezett alkatrészt vásárol majd a 2023-as versenyautójához, mint az ideihez, állítja Jonathan Eddolls, a versenycsapat mérnöki vezetője.

    Bár minden csapatnak saját maga kell megterveznie és megépítenie a monocoque-ot, az orrkúpot, a szárnyakat, a kerékdobokat és egyebeket, a Forma-1 szabályzata szerint korlátozott mennyiségű alkatrészt vásárolhatnak más csapatoktól is. Több kisebb csapat él is ezzel, a Haas sok alkatrészt vásárol az erőforrás-beszállítójától a Ferraritól, a Red Bull tulajdonában lévő AlphaTauri pedig az anyacsapatától a Red Bull Racingtől.

    Eddolls szerint ugyan az AlphaTauri a jövő évi autóhoz továbbra is vásárol majd a Red Bull által tervezett alkatrészeket, ezekből nem lesz annyi, mint amennyit az idei szezonban használtak. Erről beszélt többek között a RaceFansnak is:

    „Valójában pár további alkatrészt már magunknak tervezünk a jövő évre. Persze, a Red Bull munkamódszere, az átfutási idejük és a gyártási képességeik fenomenálisak. Mindent hagyhatnak akár az utolsó pillanatra is – ami fantasztikus. Mi ugyanakkor nyilvánvalóan szeretnénk fejleszteni az aerodinamikánkat bizonyos szempontok alapján, amelyeket most lezárunk. Így például, ha néhány olyan alkatrészüket vesszük, amelyek végleges kialakítását csak nagyon későn ismerjük meg, az befolyásolhatja az aerodinamikánkat, mert mi más geometria köré fejlesztettük ki őket. Nyilvánvaló, hogy jövőre, ha már most is használjuk az autókat, és ismerjük a működési határokat, spórolhatunk a súlyon, különböző dolgokat tehetünk, mert többet tudunk arról, hogyan fognak működni ezek az autók, ezekkel a gumikkal és ezen szabályrendszerben.”

    Marko csalódott az AlphaTauriban: A tervek nem teljesültek

  • Toro Rosso: A Honda megbízhatóbb, mint amilyennek tűnik

    Toro Rosso: A Honda megbízhatóbb, mint amilyennek tűnik

    A Honda motor sokkal megbízhatóbb annál, mint amilyennek tűnik, legalábbis a Toro Rosso vezető versenymérnöke Jonathan Eddolls szerint. Mondja ezt annak ellenére is, hogy messze a japánok használtak minden erőforrás elemből a legtöbbet idén.

    Brendon Hartley és Pierre Gasly idén eddig nyolc-nyolc belső égésű motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t használt fel, pedig a szabályok csak hármat engedélyeznek. Ezen kívül mindkettejük az MGU-K-ból, energia tárolóból és központi elektronikából is többet használt, mint az engedélyezett.

    Eddolls szerint azonban a cserék legtöbbször taktikai okokból történtek.

    „Ha megnézed az erőforrás elemek cseréjéért kapott büntetéseinket, ami nagyon sok, és nem úgy tűnik mintha a Honda motor elég jól megbízható lenne. Ezek közül sokat azután választottunk, miután egy időmérőn nagyon rosszul szerepeltünk.  A megbízhatóság sokat javult és az erő is jónak tűnik.” – nyilatkozta.

    A Toro Rosso már a szezon második versenyén pár elemet kicserélt, Hartley és Gasly is új turbófeltöltőt és MGU-H-t kapott, emellett a francia még új belső égésű motort is.

    Eddolls azt is elmondta, hogy a csapat kellemesen csalódott a Honda fejlődésében és teljesítményében.

    „Őszintén megvallva, hatalmas meglepetés volt hogy milyen jó volt már a szezon elején is. A sajtónak jobban kellett volna viszonyulnia hozzájuk, nem pedig olyan rossz képet festeni róluk, mint amit. Az elvárások alacsonyabbak voltak, mint amit tapasztaltunk, de már az elfogadható szinten vannak.”

    „A szezon során két komoly fejlesztési csomag volt, a kettes specifikáció Kanadára, a hármas pedig nemrégiben érkezett meg. A hármas specifikáció különösen nagy ugrást ért el a teljesítmény tekintetében, ami legfőképpen az időmérőn jön ki. Sokat segített az utóbbi futamokon, és az utolsó két versenyen is sokat fog.” – zárta.