Címke: Jolyon Palmer

  • A Renault-nál úgy érzik, jót tett Hülkenbergnek Sainz érkezése

    A Renault-nál úgy érzik, jót tett Hülkenbergnek Sainz érkezése

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke úgy gondolja, határozottan pozitív hatással volt Nico Hülkenbergre Carlos Sainz érkezése.

    2017-ben, szezon közben döntött úgy a francia gyártó, hogy nem Jolyon Palmerrel fejezik be a szezont, a 2016-os GP2 bajnoknak gyenge teljesítménye miatt kellett távoznia.

    Palmer helyére a Red Bulltól kölcsönvett Carlos Sainz érkezett.

    „Az egyik dolog, ami eszembe jut, az Carlos érkezése. Ez volt az első alkalom, hogy Nico elkezdett törődni a másik autóval. Először hallottam tőle azt kérdezni, hogy mennyi üzemanyag van a másik autóban, milyen gumikat használ a másik autó és milyen üzemmódban használja a motort” – mondta Abiteboul.

    „Nem ébresztette fel Nicót Sainz érkezése, hiszen Nico egy olyan versenyző, aki soha nem kényelmesedik el, de kicsit elkezdett aggódni, és szerintem ez kell ahhoz, hogy felülmúlja korábbi önmagát” – tette hozzá Abiteboul.

    Kérdés, hogy első teljes szezonjukban mennyire kerül közel egymáshoz a német és a spanyol versenyző, talán még egy Force Indián belül lévő csata is kisülhet kettejük küzdelméből.

  • Jolyon Palmer Forma-1-es szakértőnek áll

    Jolyon Palmer Forma-1-es szakértőnek áll

    A korábbi GP2 bajnok és ex-Forma-1-es 27 esztendős brit versenyző 2018-ban a BBC rádiós F1 közvetítésének tagja lesz.

    Palmer Jennie Gow és Jack Nicholls mellett dolgozik majd a BBC 5 Live F1 néven futó műsorában, emellett pedig a BBC Sport online felületén tevékenykedik szakértőként.

    Palmer 2016 és 2017 között 35 versenyhétvégén szerepelt a száguldó cirkuszban: legjobb eredménye egy hatodik hely volt. Tavaly az utolsó négy versenyre (gyenge eredményei miatt) félreállította a Renault, helyére a spanyol Carlos Sainz érkezett.

    „Sokat dolgoztam korábban Jennie-vel és Jack-kel, de a kérdések megválaszolásához vagyok hozzászokva. Nagyszerű lesz csatlakozni a kommentátori csapathoz, ahol majd én teszem fel a kérdéseket” – mondta Palmer.

    „Alig várom miként alakulnak a csapaton belüli párharcok, és remélem, hogy a tudásom legjavát nyújtva képes leszek további betekintést adni a pilóták közötti kapcsolatról” – tette hozzá.

    A BBC rádiós közvetítése a teljes szezont lefedi, nem mellesleg pedig a Forma-1 hivatalos applikációjában is a Jennie Gow, Jack Nicholls és Jolyon Palmer alkotta trió lesz hallható.

  • Hülkenberg cáfolja, hogy Palmer mellett lazára vette volna a dolgokat

    Hülkenberg cáfolja, hogy Palmer mellett lazára vette volna a dolgokat

    Nico Hülkenberg tagadja, hogy nagyon elkényelmesedett volna miközben Jolyon Palmer volt a csapattársa a Renaultnál.

    A McLaren és Toro Rosso közötti motorszállító-csere eredményekén a tavalyi szezon végén már Carlos Sainz került Palmer helyére.

    Palmert Hülkenberg kényelmesen legyőzte mindig a kvalifikációkon, azt azonban tagadja a német, hogy Sainz érkezése különösebb hatással lett volna arra, hogy ő milyen keményen dolgozik.

    „Nem lenne profi dolog, ha elkényelmesedtem volna az elején (Palmer mellett), csak mert könnyebb volt.” – mondta Hülkenberg a Motorsport.comnak. „Nem gondolom, hogy bármely kvalifikációs körömet nézve is, számottevően jobb időt tudtam volna futni, ha a csapattársam közelebb lett volna hozzám. Nem hinném. Biztos vagyok benne, hogy nem.”

    Azt azonban ő is elismeri, a Sainzzal való párosításuk a Renaultnál, elég erős 2018-ra.

    „Keményen nyomja (Sainz), ahogy én is, ösztönözzük egymást, ami a csapatnak is hasznára van. Ő is jó visszajelzéseket ad a csapatnak. És ha ketten vagyunk egy helyett, akik előre viszik a dolgokat, az nagyon fontos a csapatnak.”

    Sainz aga is elismerte, hogy már ennyi idő alatt is látott olyan dogokat, melyeket Hülkenberg másként csinál, és el lehet lesni tőle.

    „Minden a segítségemre van, ebben biztos vagyok.” – mondta Sainz. „Szeretnék csatázni ezzel olyan sráccal, aki hét vagy nyolc éve a Forma-1-ben van.”

    „Csak pár dolgot még meg kell tanulni és megismerni, szóval még csak most illeszkedek be a környezetbe. Komolyan húzzuk majd egymást, hiszen Nico is új kihívás előtt áll velem, és ez is csak előremozdítja a dolgokat.”

  • Palmer maradhat a Renault család tagja

    Palmer maradhat a Renault család tagja

    Annak ellenére, hogy a szezon végén Jolyon Palmer elveszítette az ülését a Renault Forma-1-es csapatánál, a csapatfőnök Cyril Abiteboul kijelentette, hogy szeretné, ha a brit továbbra is maradna a Renault alkalmazásában.

    Palmert a Japán Nagydíj után váltotta le a francia istálló gyenge teljesítménye miatt, helyére pedig Carlos Sainz érkezett.

    Az egykori GP2-es bajnok továbbra is élvezi egykori munkaadója támogatását, amit Cyril Abiteboul is megerősített, és elmondta, hogy szeretnének neki helyet találni másik sorozatban.

    „Úgy korrekt, ha elmondom, hogy megpróbálunk segíteni Jo-nak és családjának, hogy minél hamarabb biztos legyen a jövője. Vannak terveink, de ezeket nem szeretném a nyilvánosság előtt részletezni. Azt viszont nem gondolnám, hogy Jonathan vagy Jo tagadnák azt a tényt, hogy nagyon segítőkészek vagyunk – a lehető legtöbbet megtesszük érte.” – mondta Abiteboul.

    „Azok az utak, amiket mi kigondoltunk nem működtek eddig. A Renault egy nagy család a motorsportban, számos helyen érdekeltek vagyunk, szóval meglátjuk majd kinek mit hoz a jövő.”

    Ez akár jelentheti a Formula-E-t is, hiszen a pletykák mostanában erről szóltak, ráadásul a Renault ott is gyári csapattal van jelen, illetve a Techeetah csapat partnerei is. Erről azonban konkrétumot nem tudott mondani Abiteboul.

    „Szerintem az időzítéssel voltak gondok.” – mondta a csapatfőnök a Formula-E-s lehetőségről.

    „Talán lett volna valami, ha időben elkezdjük a tárgyalásokat, de ezidáig még ez nem történt meg. Majd meglátjuk. Mi igyekszünk mindent megtenni Jo érdekében, mert megérdemli, hogy egy világklasszis bajnokságban szerepeljen.” – tette hozzá a francia.

  • A Renault megajéndékozta Palmert: nem felejtik a britet

    A Renault megajéndékozta Palmert: nem felejtik a britet

    A Renault nem feledkezett meg korábbi versneyzőjéről a karácsonyi ajéndékosztásnál: a Japán Nagydíjat követően menesztett Jolyon Palmert is megajándékozták.

    A GP2 2015-ös bajnoka büszkén osztotta meg instagram oldalán ex-csapatától kapott ajándékát.

    Palmer a 2017-es autójáról kapott egy modellt, valamint az idei Szingapúri Nagydíjra emlékeztető plakátot, mely kedves lehet számára, hiszen ekkor érte el (eddigi) legjobb Forma-1-es helyezését, egy hatodik helyet.

    Cyril Abiteboul, a francia gyártó csapatfőnöke korábbi nyilatkozatában azt mondta, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy Palmer a jövőben ismét Forma-1-es versenyző lehessen valamelyik csapatban.

    https://www.instagram.com/p/Bc-Vb1kF0Na/?taken-by=jolyon_palmer

     

  • Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Sainz szerint jó ötlet volt már idén a Renaulthoz igazolni

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy az idő előtti váltás a Renaulthoz már kifizetődő volt számára, és jobb alapokkal indulhat neki a 2018-as szezonnak. Az ifjú Sainz eredetileg év végéig a Toro Rossoval maradt volna, de 2018-ra kölcsönadták a francia gyári csapathoz, egy több csapatot is érintő motorcsere program után. A spanyol így végül hamarabb került a Renaulthoz Jolyon Palmer helyére, és négy versenyt is már ezen új környezetben teljesített. Szerinte eredményes volt a váltása a gyári alakulathoz, hiszen azonnal pontokkal mutatkozott be az Amerikai Nagydíjon, és ilyen formán egyből látható volt, hogy ez a lépés mindkét félnek gyümölcsöző volt:

    „Ha valaki március elején azt mondta volna, hogy ilyen szezonom lesz, nagyon örültem volna neki. Előre akartam mindenképp lépni a 2017-es szezonomat követően, de ez a lehetőség már négy futammal hamarább megérkezett, mint azt vártam. Azzal a csapattal versenyezni négy versennyel előbb a kelleténél,​ akikkel 2018-ban is fogok, mindenképpen kihívás, és rengeteg munkát igényel. Sok eredmény már ezen időszak alatt is látható, amiből profitálni fogunk, főleg a jövőben.”

    Sainz tehát kifejezetten elégedett a 2017-es teljesítményével, hiszen kilencedik lett a bajnoki összetettben, és volt egy negyedik helyezése is, amelyek egyben az utolsó pontjai voltak Toro Rossósként:

    „Azt hiszem, hogy amikor ott volt a lehetőség hogy megmutassam magamat, amikor benne volt, hogy sok pontot szerezzek, akkor meg is szereztem ezeket a pontokat. Ennek köszönhető, hogy kilencedik lettem a bajnokságban. Még olyan helyzetben is, amikor nehéz volt pontokat szerezni akár a Toro Rosso, akár a Renault autójával, ha ott volt a lehetőség, akkor megragadtuk azt. Ezért lett sok pontom, így büszke lehetek magamra, bárhol is voltam épp.”

  • Csapattársak egymás ellen

    Csapattársak egymás ellen

    Alábbi táblázatunkból kiderül, hogy az időmérő edzéseken kik és mennyire tudták legyőzni idén csapattársukat.

    Legjobban Lance Stroll kapott ki Felipe Massától, a legszorosabb „párharc” pedig talán Carlos Sainz és Daniil Kvyat között volt.
    Fernando Alonso is jóval jobb volt, mint Stoffel Vandoorne.
    Többen is vannak, akik pedig egyszer sem tudtak jobban kvalifikálni csapattársuknál, legtöbbjük azonban eleve csak néhány versenyen vett rész. Aki azonban közel teljes szezont teljesített, mégsem tudta egyszer sem felülmúlni csapattársát az időmérőkön, az Jolyon Palmer.

    Mercedes Hamilton 13 Bottas 7
    Red Bull Ricciardo 7 Verstappen 13
    Ferrari Vettel 15 Räikkönen 5
    Force India Perez 13 Ocon 7
    Williams Massa 17 Stroll 2
    Stroll 1 di Resta 0
    McLaren Alonso 16 Vandoorne 3
    Button 1 Vandoorne 0
    Toro Rosso Sainz 8 Kvyat 6
    Sainz 2 Gasly 0
    Kvyat 1 Hartley 0
    Gasly 1 Hartley 2
    Renault Hülkenberg 16 Palmer 0
    Hülkenberg 3 Sainz 1
    Haas Grosjean 12 Magnussen 8
    Sauber Ericsson 2 Giovinazzi 0
    Ericsson 7 Wehrlein 11
  • Elindult a Racingline.hu szavazása az év legjobbjairól!

    Elindult a Racingline.hu szavazása az év legjobbjairól!

    Rendre mindenki számot vet az egyes szezonok után, így teszünk hát mi is, a ti segítségetekkel. Alábbi szavazásaink segítségével tudtunkra adhatjátok, hogy kik/mik voltak a 2017-es F1-es szezon legjobbjai. Szavazz te is!
    (Figyelem! Nem szimpátia szavazás! 😉 )

    [poll id=”37″]

     

    [poll id=”38″]

     

    [poll id=”39″]

     

    *Vandoorne ugyan tavaly teljesített egy futamot a Forma-1-ben, ennek ellenére az idei szezonban újoncnak tekintettük.

    [poll id=”40″]

     

    [poll id=”41″]

     

    ** Az alábbi, „legbalszerencsésebb” szavazáson Verstappen, Ricciardo, Alonso, Vandoorne, és Sainz erőforrásuk megbízhatatlansága miatt kerültek a listába, Stroll az őt ért kritikák miatt, Palmer és Kvyat azért, mert szezon közben rakták ki őket, Ericsson pedig azért, mert ő az egyetlen a mezőnyben, aki teljes szezont teljesített, de egy pontot sem szerzett.

    [poll id=”42″]

     

  • A Renault segít Palmernek ülést találni

    A Renault segít Palmernek ülést találni

    Cyril Abiteboul csapatfőnök nem hagyja magára elárvult fiókáját és a Renault-val karöltve segítenek ülést találni valahol Jolyon Palmernek 2018-ra.

    A Japán Nagydíj szombati napján jelentették be, hogy Palmer idő előtt távozik a Renault-tól, helyét pedig Carlos Sainz veszi át a szezon utolsó négy futamára. A britnek nem sok esélye van az F1-ben maradni, ám a maga 26 évével még mindig elég fiatal ahhoz, hogy komoly és sikeres karriert futhasson be más szériákban – a kutakodásban pedig akár a Renault-csoport támogatására is számíthat. A franciák a száguldó cirkusz mellett jelen vannak a Formula E-ben, illetve a Nissan (egy testvérmárka) képviseletében a japán Super GT-ben, az IMSA-ban, az ausztrál Supercarsban és a Blancpain GT-ben.

    „Olyan gyártó vagyunk, amely egy nagyobb cégcsoport része, így széleskörű képviselettel rendelkezünk a motorsportok terén” – mondta Abiteboul. „Megvannak rá a lehetőségeink, hogy támogassuk Jo jövőjét; személyesen és a Renault szintjén is elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk neki a következő lépés megtételében. Biztos vagyok benne, hogy vannak tervei.”

    Palmer még a hivatalos bejelentés előtt úgy nyilatkozott, meglehetősen „nyitottan” állna hozzá a többi szériához, annak esélyét pedig egyértelműen kizárta, hogy harmadik pilótai szerepkörben az F1-ben maradna. A Williams idei példáján okulva azonban még nem vesztette el abbéli hitét, hogy egyszer élesben is visszatérhet a paddockba.

    „Az F1-ben egy dolog biztos: soha ne mondd, hogy soha” – csillogtatta meg életbölcsességeit a brit. „Kubica [esetleges] visszatérése is ezt bizonyítja; valószínűleg rengetegen azt gondolták, hogy sosem tér vissza, most mégis itt van. És ne felejtsük el Paul di Restát, aki Budapesten kívül évek óta nem vezetett F1-es autót, most mégis versenyben van egy ülésért. Sosem lehet tudni.”

  • Hivatalos: Palmer utolsó versenye a Japán Nagydíj lesz idén!

    Hivatalos: Palmer utolsó versenye a Japán Nagydíj lesz idén!

    Hónapok óta tartott a spekuláció, ami arról szól, hogy a jövőre amúgy is a Renaulthoz szerződő Carlos Sainz már előbb megérkezhet a francia csapathoz. Jolyon Palmer most tiszta vizet öntött a pohárba, és ezt írta az Instagramján:
    „Holnap a Japán Nagydíj lesz az utolsó a Renault csapatával. A büntetésem után majdnem a végéről indulok majd, de mindent bele fogok adni. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott az elmúlt két évben, sokat jelent ez nekem!”

    A Renault is megerősítette, hogy Palmer a hétvége után elhagyja az istállót, de még nem jelentették be, hogy ki érkezik a helyére. Persze elég nyilvánvaló, hogy Sainz lehet az, amint elengedik a Toro Rossótól. Ezzel a váltással visszatérhet Daniil Kvyat is, ráadásul az őt helyettesítő Pierre Gasly is inkább Austinban versenyezne, mint hogy visszatérjen a Super Formulába, pedig harcban áll a bajnoki címért. Palmer helyzete meg akkor pecsételődött meg, amikor Sainzot leigazolták a helyére 2018-ban. Ennek ellenére Szingapúrban némi nyomást tudott helyezni a Renaultra a hatodik helyezésével, hogy kitöltse a szerződését év végéig.

    Jelenleg tisztázatlan, hogy mi állhat a hirtelen döntés hátterében.