Címke: Jolyon Palmer

  • Max Verstappen megutáltatta magát versenytársaival?

    Max Verstappen megutáltatta magát versenytársaival?

    Max Verstappen gyakran előzi úgy versenytársait, hogy féktávon eléjük vág. Ezt Jolyon Palmer jelentette ki, aki két szezont teljesített együtt Verstappennel az F1-ben.

    Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben, és azonnal magára vonta a figyelmet.

    Palmer szerint azonban agresszív vezetési stílusával a fiatal holland már több versenytársa utálatát is kivívta. Mindez most azzal kapcsolatban jutott eszébe Palmernek, hogy látott pár vakmerő megmozdulást Sebastian Montoyától a szombati The Race All-Star Cup esport versenyen.

    „Nos, volt két incidens.” – mondta Palmer. „Az első Gabby Chaveszel, fej-fej mellett mentek a nyolcas és kilences kanyarban. Majd leküldte Chavest jókora sebességgel a fűre, onnan a falba.”

    „Aztán túl későn védekezett; (Sebastian) Priaulx a saját csatáját vívta, aztán bumm, megérkezett a féktávon (Montoya). Ilyen nincs. Ez egy nagy nem és nem.”

    „Ezt Verstappen rendszeresen csinálja az F1-ben és minden versenyző utálja ezért. És Montoya, hogy őszinte legyek ezzel a saját bukása mestere lesz itt.”

  • A Red Bull bánhatja, hogy elengedte Sainzot?

    A Red Bull bánhatja, hogy elengedte Sainzot?

    Carlos Sainzot a közvélemény az idei év egyik legjobbjának tartja. A McLaren a spanyol vezetésével ért el olyan magasságba – a konstruktőri negyedik helyre –, amelynek közelében sem járt 2014 óta. Mindemellett Sainz múlt hétvégén, Brazíliában megszerezte élete első dobogóját, ráadásul a 20. helyről indulva!

    A spanyol korábban a Red Bull juniorja volt, versenyzett a Toro Rossónál majdnem három teljes szezont, majd elengedték a kezét. Jolyon Palmer szerint ezt a lépést azóta is bánhatják az energiaitalosok.

    „A Red Bull második pilótája körüli kérdőjelek csak szaporodnak a korábbi junior versenyző, Carlos Sainz remeklését látva” – mondta a brit ex-F1-es a BBC Sportnak. „Sosem fogják elismerni, de szerintem biztos, hogy csalódottak. Nem csak Ricciardo távozása miatt, hanem amiatt is, hogy nem Sainz-cal pótolták az ausztrált. Sainz meg tudta szorongatni Verstappent 2015-ben és ’16-ban, és ezt idén is meg tudta volna csinálni. Így pedig a Red Bull is jobb lett volna, és nem csak Verstappen show-t láthatnánk a csapatnál.”

  • Palmer: Vettel rossz rajtja zavarta meg Leclercet

    Palmer: Vettel rossz rajtja zavarta meg Leclercet

    Jolyon Palmer úgy véli Sebasitan Vettel elrontott startja nemcsak a német versenyére volt, hatással, hanem csapattársáéra, Charles Leclercére is, ugyanis a monacóit megzavarta a négyszeres bajnok bemozdulása.

    Japánban a két ferraris pilóta indult az élről, Vettel-Leclerc sorrendben, ám a 32 éves versenyző bemozdult a rajtnál (büntetést nem kapott, még épp a toleranciahatáron belül volt), amivel elősegítette Valtteri Bottas startját, ám sajátját és csapattársáért megzavarta. Vettel visszacsúszott a második helyre, míg Leclerc is veszített pozíciót majd a második kanyarban, mikor Max Verstappen előzte volna a 22 éves versenyzőt, a Scuderia ifjonca kilökte a hollandot a pályáról, tönkre téve ezzel a Red Bullos pilóta versenyét.

    A szakértővé avanzsált Palmer úgy érzi, a dominót Vettel döntötte el, és mivel Leclerc rá figyelt, ő is sodródott azzal az árral, amit csapattársa „keltett életre.”

    ,,Leclercnek a második rajtkockából indulva nem kellett volna Verstappennel küzdeni, de befolyásolta csapattársa, Vettel elrontott startja. Azzal, hogy Vettel elindult, majd megállította autóját megzavarta Leclerc koncentrációját és elvonta a figyelmét a lámpákról, ezért lassabban reagált azok kialvására. Leclercnek védekeznie kellett Hamiltonnal és Verstappen szemben, az egyes kanyarból kifelé jövet. Leclercnek Hamiltonra kellett figyelnie és ezt Verstappen kihasználta. Leclerc kétségbeesetten megakarta védeni a harmadik helyét, ezért túl nagy sebességgel hajtott be a második kanyarban, majd autója túlkormányzottá vált és belehajtott Verstappenbe, aki viszont elég helyet hagyott neki.”

    Palmer szerint a monacói hibája részben annak köszönhető, hogy „piszkos levegőben” autózott, amit csapattársa autója generált, ahogy előtte haladt.

    ,,Ha Leclerc tiszta levegőben autózott volna, akkor nem akkora sebességgel megy be a kettes kanyarba, de csapattársa Ferrarija előtte volt, ezért nem tiszta levegőben haladva autójának eleje leszorítóerőt veszített.”

  • Palmer nem támogatja a fekete-fehér zászló használatát

    Palmer nem támogatja a fekete-fehér zászló használatát

    Az Olasz Nagydíjon újra előkerült a fekete-fehér zászló, amit a Formula 1 sárga lapjaként szoktak aposztrofálni, és ahogy az lenni szokott a pozitív vélemények mellett a negatív hangok is megjelentek.

    Charles Leclerc a futamon keményen védekezett Lewis Hamiltonnal szemben, ám a büntetés helyett, csak figyelmeztetést kapott. Jolyon Palmer szerint ez a zászló csak arra volt, jó, hogy kivételezzenek az olasz közönség előtt versenyző monacóival, ugyanis azért a manőverért a 21 éves versenyzőnek időbüntetést kellett volna kapnia.

    ,,Véleményem szerint ez az eset egyértelmű volt, úgy vagyok vele, hogy ne büntessék folyton a versenyzőket mindenért, ám ő egyértelműen vétett a szabályok ellen. A regulákat be kell tartani annak érdekében, hogy tisztább és jobb legyen a sport, és igen, néha a szórakoztatást háttérbe kell szorítani ennek érdekében. Nagyon kényelmetlennek találtam azt a szituációt, mikor Masi próbálta elmagyarázni az esetet a verseny után. A fekete-fehér zászló elővételével a versenyzőknek lehetősége nyílik arra, hogy elkövessenek egy szabálytalanságot a futamon, és megússzák azt egy figyelmeztetéssel. Milyen versenyeket fogunk emiatt látni, és mennyire etikus vagy fair ez az egész?” -tette fel a kérdést az egykori pilóta

    Toto Wolff is hasonló állásponton van. Az osztrák szerint a zászló alkalmazása miatt, a pilóták bátrabbak és vakmerőbbek lesznek.

    ,,Úgy vélem több autó is össze fog érni egymással, és ez a szituáció megszokottá fog válni, amiből a végén majd ütközés lesz.”

  • Palmer: Vettel felzárkózásában nem volt semmi különleges

    Palmer: Vettel felzárkózásában nem volt semmi különleges

    Jolyon Palmer szerint egyáltalán nem volt nagy szám az, ahogy Sebastian Vettel a 20. helyről felzárkózót a 2.-ra, azon a kaotikus Német Nagydíjon.

    A Ferrari a hétvége nagy részét dominálta, ám az időmérőn mindkét vörös autó elvérzett. A négyszeres világbajnok már a Q1-ben, mért idő nélkül búcsúzni kényszerült, míg Charles Leclerc-nek a Q3-ban kellett a 10. hellyel megelégednie, miután az ő autójában is hibát találtak. Az eső áztatta Hockenhemringen vasárnap Vettel az utolsó helyről rajtolva azonnal öt autót előzött meg jobb startjának köszönhetően, majd folytatta tovább ellenfelei levadászását. A top 10-be gyorsan felért, ám a top 5-be csak a verseny utolsó részében érkezett meg, ott száraz pályás abroncsokkal száguldva szedte áldozatait, míg végül célba ért a második helyen.

    Palmer szerint nem a kiemelkedően jó sebességének köszönheti Vettel azt az előkelő pozíciót, csak a kiesések és a többször bejövő Safety Car segített neki abban, hogy a végén a közel kerüljön a tűzhöz.

    ,,Nem volt semmi különleges abban, ahogy Vettel feljött a 20. helyről a másodikra. Ha rápillantunk a statisztikákra, akkor láthatjuk azt, hogy a legjobb versenyzők az évek alatt már véghez vittek hasonlókat. Az igazság az, hogy Vettelnek a verseny nagy részén nem volt meg a tempója, a hatodik körtől egészen az 56.-ig csak a 8. pozíció környékén autókázott. Bottas kiesése után tudott feljönni csak a hatodik helyre, és onnan slick gumikkal már nem volt nehéz dolga. Egy valamit azonban el kell ismerni, Vettel nagyon éretten vezetett és kevés hibát vétett. Az elején a középmezőnybeli autókat simán meg tudta előzni a Ferrari erőfölényének köszönhetően, majd a körülmények alakultak úgy a számára, hogy a top 5-be kerüljön, és ott már csak Verstappen volt az ellenfele, ám ő hozzá már nem tudott közelebb kerülni így maradt neki a második hely. Vettel érett viselkedésével szerezte meg magának a dobogót és nem a vezetési tehetségével. Megérdemelte ezt a jó eredményt, a sok balszerencse után, ami őt érte.” – jegyezte meg Palmer a szokásos értékelőjében.

  • Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Palmer szerint a stewardok jól döntöttek a Verstappen-Leclerc ügy kapcsán

    Jolyon Palmer szerint a versenybírók jó döntést hoztak meg az Osztrák Nagydíj végén történt vitatható előzés kapcsán.

    A Red Bull hollandja, Max Verstappen a győzelemért menő csata hevében leterelte a mellette haladó Charles Leclercet a pályáról és össze is ütköztek. Az esetet ugyan megvizsgálták, de végül nem büntették meg Verstappent, aki így megtörte a Mercedes kilenc futamig tartó győzelmi szériáját.

    Palmer sokáig nem tudott dönteni, azonban most magabiztosan állítja, hogy a versenybírók a lehető legjobb döntést hozták meg az eset kapcsán. „Napokig hezitáltam a történteken,” – meséli a Renault egykori pilótája. „Sokszor megnéztem a felvételt és egyetértek a stewardokkal. Azonban nehéz dönteni ebben a helyzetben, ugyanis mindkét oldalon számos jó érvet lehetne felsorakoztatni.

    „Leclerc nagyot hibázott, hogy üresen hagyta a belső ívet Verstappennek, aki ezt könyörtelenül ki is használta. A kanyar végén összeértek, ami miatt Leclercnek le kellett mennie a pályáról. A szabály pedig azt mondja ki, hogyha az illető direkt szorítja le versenyzőtársát a pályáról, akkor büntetni kell. A kérdés már csak az, hogy Verstappen direkt csinálta-e vagy sem? Ha igen, akkor az szembe megy a szabályokkal, ha pedig nem, akkor egy remek csatát láthattunk.”

  • Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    Palmer: Vettel hibája elég amatőr volt

    A korábbi Forma-1-es pilóta Jolyon Palmer szerint Sebatian Vettel sorozatos hibái elfogadhatatlanok egy négyszeres világbajnoktól.

    Vettel a legutóbbi bahreini futamon dobogós pozícióban haladt amikor kerék a kerék elleni csatába került Lewis Hamiltonnal, aminek a vége az lett, hogy a Ferrari versenyzője megpördült majd az első szárnyát is elvesztette.

    A négyszeres bajnoknak nem ez volt az első ilyen esete, ugyanis az elmúlt tíz verseny során négyszer pörgött meg a futamok valamelyik időszakában. Ezek miatt sokan kritizálták a német pilótát, most pedig a Renault egykori pilótája Jolyon Palmer is beállt ebbe a sorba.

    „Vettel bahreini megforgása elég amatőr dolog volt. Ez a forgás viszont más volt, mint az elmúlt három az előző év végén, mert ez egy kanyar kijáratában volt, nem pedig a bejáratánál vagy a csúcsponton.” – elemezte a brit a saját BBC-s rovatában.

    „Az okok viszont ugyanannak tűnnek, pánik egy kemény csatában. Viszont a körülmények is nehezek voltak. Az erős szél erősen befolyásolja egy Forma-1-es autó egyensúlyát, nagyon érzékennyé és kiszámíthatatlanná teszi az autókat, amelyek tökéletes légáramlásra vannak belőve.” – folytatta.

    „Ráadásul Bahreinben a sivatagi szél még a homokot is befújhatja az aszfaltra. Így nem csak a rosszabb egyensúly, hanem a kisebb tapadás is problémát okozhat. De erre a hibájára ez egy gyenge kifogás. Ha ezt egy újonc követi el, akkor a futam után nevetnek rajta egyet, de egy négyszeres világbajnoktól ez elképzelhetetlennek kellene lennie. Hibák persze előfordulnak, de Vettelnek ez már a negyedik megpördülése volt az elmúlt tíz versenyen. Ez elfogadhatatlan egy bajnoki címre hajtó versenyzőnél.” – tette hozzá.

  • Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    Palmer szerint Ricciardonak visszalépés a Renault

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Daniel Ricciardo döntése, miszerint a Red Bullt elhagyva a Renaultnál folytatja, negatív lépés volt.

    „Őszintén megvallva, ez egy visszalépés Ricciardo részéről.” – kezdte Palmer. „A Renault egy olyan csapat, ami ugyan felfelé lépdel, de még a Red Bull mögött vannak.”

    Sokan úgy vélték, hogy Ricciardo marad a vörös bikáknál, miután a szóba jöhető helyek, mint a Mercedes vagy a McLaren ajtajai bezárultak előtte. Végül azonban – némi meglepetésre – a gyári Renault istállót választotta.

    Palmer ugyanakkor meg tudja érteni Ricciardo döntését. A brit szerint a döntésben Max Verstappen személye lehetett a legnagyobb döntő faktor. Mint ismert, a holland egy nagyon jól fizető szerződést írt alá, ami miatt 2020-ig biztosan marad Milton Keynes-ben, és a csapat is egyre inkább Max Verstappenre összpontosított, háttérbe szorítva az ausztrált.

    „A Red Bullnál úgy érzékeltem – és talán ő is – hogy talán Verstappen árnyékába kezd kerülni. Ez pedig egy veszélyes helyzet.” – fogalmazott.

    Ez a helyzet Enstone-ban nem történhet meg. Hiába a nagy tapasztalattal rendelkező csapattárs, Nico Hülkenberg személyében, valószínűleg Ricciardo lesz az első számú pilóta házon belül.

    „Olyan csapatba érkezik, amely nagyon izgatott válik az érkezése miatt. Nagy reményeket fűznek hozzá.” – folytatta a brit.

    Ricciardo mindig is hangoztatta, hogy olyan csapatba szeretne igazolni, ahol lehet esélye idővel a világbajnoki címre, de Palmer szerint ugyanakkor a pénzügyi oldala sem hanyagolható el a dolognak.

    „Szerintem a pénz is egyfajta döntő faktor lehetett, mert Verstappen tavaly nagyon sok fizetésben állapodott meg a Red Bullal tavaly.” – tette hozzá.

  • Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    Palmer szerint Bottas nem elég határozott

    A Renault egykori versenyzője, Jolyon Palmer úgy véli, hogy Valtteri Bottas meg fogja bánni, hogy nem próbálta agresszívebben megelőzni Sebastian Vettelt a Bahreini Nagydíj végén.

    „Voltam olyan helyzetekben, mint amilyenben most Bottas volt.” . mondta Palmer a BBC-nek. „Bár esetemben ezen nem a futamgyőzelem múlt! De minden olyan szituáció, amiben van ott az esély, de nem élsz vele, nem segít téged versenyzőként, csak elszalasztott lehetőségként gondolsz majd rá.”

    „Vagy az első kanyarban kellett volna átvennie a vezetést és nyerni, vagy be kellett volna szúrnia mellé, hogy Vettel visszacsússzon mögé.”

    Ezt az esetet Palmert a tavalyi USA Nagydíjhoz hasonlította, mikor Daniel Ricciardo megelőzte Bottast.

    „Azon a versenyen Ricciardo valami elképesztő távolságból szúrta be az autóját.” – emlékezett vissza Palmer. „Az első próbálkozásra az ausztrál leszaladt a pályáról és Bottas visszaelőzte. De a következő alkalommal megcsinálta. Bottasnak meg volt az esélye, hogy ugyanezt tegye Vettellel Bahreinben.

    „Érdemes megjegyezni, hogy Ricciardo hányszor ütközik más versenyzőkkel, miközben csodálatosakat előz. Vagy sikerül neki, vagy túlszalad a kanyaron és elveszti a pozíciót. De nagyon ritka, hogy bátortalan kísérletet tenne. Azt mondanám, hogy ő igazi mestere ennek a művészetnek.”

    Palmer szerint Ricciardo pozitív megítélése megzavarta a többi versenyzőt körülötte. Szerinte pedig ez pszichológiai előnyt ad az ausztrálnak a versenyzésben.

    „Úgy érzem, Bottas esetében jelenleg épp az ellenkezője igaz. Igen, volt pár incidense, többnyire honfitársával, Kimi Räikkönennel. De a kerék a kerék elleni csatákban óvatosnak látszik. Ellene olyan manővereket is bevállalnak a versenyzők, amiket nem tennének Hamiltonnal szemben. Tudják, hogy Bottas inkább elengedi őket, minthogy megkockáztasson egy ütközést.”

    „Bottas egy hihetetlenül tehetséges versenyző. De ha valóban küzdeni akar a körülötte lévőkkel, akkor egy kicsit harapósabbnak kell lennie a csatákban.”

  • Palmer: Vettel nem érdemelt győzelmet, de ilyen a versenyzés

    Palmer: Vettel nem érdemelt győzelmet, de ilyen a versenyzés

    Jolyon Palmer, a Renault korábbi Forma-1-es versenyzője az idei évtől kezdődően a BBC Forma-1-es csapatát erősíti, a Chequered Flag Podcast podcast keretein belül pedig megosztotta érzéseit a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatban.

    A szombati időmérő edzés nagy előnnyel való megnyerését követően Lewis Hamilton határozottan kontrollálta a szezon első versenyét, mindaddig, amíg Romain Grosjean miatt előbb a Virtuális Safety Car-ra, majd a Safety Carra is szükség volt.

    Hamilton már a biztonsági autós szakasz előtt kerékcserén járt, Vettel viszont elnyújtott első etappal próbálkozott, ami végül (a Mercedes szoftverproblémájának is köszönhetően) győzelmet jelentett a német számára.

    Palmer véleménye szerint nem igazságos, hogy egy Safety Car fázis következményeképp az addig élen álló versenyző elveszíti a győzelmet.

    „Hiba lenne azt mondani, hogy fair, ami a Virtuális Safety Car/Safety Car fázis alatt történt. Hogy őszinte legyek, Vettel nem érdemelte meg a győzelmet. Hamilton gyorsabb volt és eddig a pontig mindent megfelelően csinált a versenyen. Ezek a dolgok így mennek, több olyan alkalom lesz még, amikor Hamilton javára alakulnak majd kedvezően a dolgok” – fejtette ki véleményét a GP2/F2 2014-es szezonjának bajnok versenyzője.