Címke: Jolyon Palmer

  • Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni

    Jolyon Palmer szerint ideje az F1-nek és az FIA-nak szigorúbb büntetéseket alkalmaznia a versenyek alatt.

    Sergio Pérez a Japán Nagydíjon Kevin Magnussennel, míg Szingapúrban Alex Albonnal „találkozott” a pályán. A csörték után 5 másodperces időbüntetést kapott, amit könnyedén teljesített, vagy épp a kiesése után is letöltött. Ám legutóbbi futam után többen felszólaltak a túl enyhe szankciók kapcsán. A mexikói versenyző mindkét incidens során vétkesnek bizonyult, mégis „olcsón” megúszta a dolgot.

    A legenyhébb büntetést kapta, míg társai versenyét nagyban befolyásolta a találkozás. A Sky Sportsnál tevékenykedő brit ex-pilóta szerint, a stewardoknak ideje merészebb lépéseket húzni, és szigorúbban büntetni a vétkes versenyzőket.

    „Az öt másodperces büntetés is célt szolgál, de egyre többen gondolják azt, hogy ez nem elégséges olyan esetekben, mikor valaki egyértelműen hibás, és az incidens során súlyosan befolyásolja riválisa versenyét is. Én is ezt a tábort erősítem. Sok olyan szituáció van, mint például Lewis (Hamilton) és Sergio (Pérez) esete a spa-i sprinten, mikor versenybalesetről van szó, mégis az egyik pilóta egy kicsit jobban hibáztatható. Ám a Szingapúrban és Japánban történt ütközés után nehéz kiállni Pérez mellett. Keményebb büntetések kellenek, és a jövőben élni is fognak ezekkel az eszközökkel” – írta Palmer.

    A brit szakértővé avanzsált ex-versenyző szerint mindig lesznek olyan csapatok, akik könnyen kiautózzák a büntetésnyi különbséget, és így a szankció őket már nem sújtja.

    „Egy öt másodperces büntetés fájhat, ám a nagycsapatok könnyen felépíthetik a szükséges különbséget, legutóbb ezt láthattuk Monzában Hamiltonnál is. Ám a kisebb alakulatoknak muszáj nyalogatniuk a sebeiket ilyen esetekben.”

  • Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Hamilton „titkos” fotókkal viccelt az ellenfelük kapcsán

    Sergio Pérez szombati ütközése leleplezte a Red Bull padlólemezét, így mindenki érdeklődve figyelte a lebegő autó részleteit.

    A mexikói versenyző már a Q1-ben búcsúzni kényszerült, hiszen falnak csapata autóját a St. Devot kanyarban. Ám a csapatnak nem csak a javítási munkálatokkal és versenyzőjük hibájával kellett megküzdeniük. Mikor a daru felemelte az autót, hogy levigye a pályáról és visszaszolgáltassa csapatnak, az autó alsó része lelepleződött.

    Villantak a vakuk és a riválisok megtörölgették a szemüvegieket, hogy jobban lássák a részleteket. Pár órával Pérez esete előtt a Mercedes is lelepleződött, ugyanis Lewis Hamilton is megnézte közelebbről a falat.

    A Mercedes kissé zokon is vette a dolgot, ám amikor a Red Bull is hasonló esemény áldozata lett, már nem is zavarta őket annyira a dolog. Andrew Shovlin úgy fogalmazott, hogy a Bikák autójára többen kíváncsiak, így a csillagosok autóját nem fogják annyian figyelni.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton autója is „villantott” – Fotó: Vándor Iván

    Rosanna Tennant, a Chequered Flag podcast házigazdája elmondta, beszélt a hétszeres világbajnokkal az eset után. Hamilton nagy figyelmet fordított az ellenfél autójára és próbálta minél részletesebben megfigyelni a leleplezett padlólemezt.

    „Lewis Hamilton azzal viccelődött, hogy elmentette a telefonjára azokat a képeket, amiken jól látszik a Red Bull padlólemeze” – újságolta a hallgatóknak nevetve Tennant.

    Beváltak a Mercedes fejlesztései?

    Harry Benjamin úgy érezte, hogy a Mercedes elégedet lehet, hiszen sikerült jó eredményekkel zárniuk a Monacói Nagydíjat. Kisebb ütközések ugyan voltak a csapatnál, ám összességében pozitív hétvégét zárhattak. Ám Jolyon Palmer szerint nem a fejlesztésnek köszönhető a csillagosok jó szereplése. Jó stratégiát választottak a versenyen, és egyszerűen szerencséjük volt.

    „Nem, még nem lehet azt kijelenteni, hogy a fejlesztések segítették őket. A héten több minden kiderülhet, hiszen a tesztelés szempontjából egy kedvezőbb pálya következik. A csapat nagyon jól határozta meg a stratégiát Monacóban, és ennyi történt. Nem csináltak mást. Russellnek még a dobogóra is volt esélye, mikor az egy kiállásra szavazott. Ám hibázott, és nekiment Péreznek, így büntetést kapott. Egyértelműen legyőzték a Ferrarit, akik rossz stratégiát választottak. Ám ennél többre nem futotta” – jelentette ki Palmer.

  • Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    A Mercedes csapat egy erős hétvégét zárt Mexikóvárosban. A brackley-i istálló pilótái az időmérőn és a versenyen egyaránt jól teljesítettek, aminek köszönhetően Lewis Hamilton a 2. George Russell pedig a 4. helyen látta meg a kockás zászlót. Jolyon Palmer azonban úgy látja, hogy Toto Wolffék egy jobb stratégiával akár még jobb eredményt is elérhettek volna.

    A Pirelli által ajánlott két stratégia közül az Ezüst Nyilak a rosszabbat alkalmazták mindkét autójuk esetében. Russell és Hamilton is a közepes keverékeken kezdték meg a versenyt, majd az egyetlen kiállásuk során a fehér oldalfalú Pirelliket kaptak. Ezzel szemben a Red Bull sokkal jobb járt a lágy-közepes taktikával, aminek köszönhetően Max Verstappen 15 másodperces előnnyel szerezhette meg a rekordot jelentő idei 14. sikerét.

    A hétszeres brit világbajnok egy futammal ezelőtt, Austinban szintén a kemény gumik miatt nem tudott lépést tartani holland riválisával szemben. Ez a két rontás pedig a Ferrari mellett Palmernek is feltűnt, aki manapság az F1TV szakkommentátoraként van jelen az F1-es versenyhétvégéken.

    „Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes nem maximalizálta ki a Mexikóban megszerzett pontmennyiségüket” – mondta a brit ex-F1-es a BBC Chequered Flag podcastjében. – Ebben több lett volna a számukra, de úgy néz ki, hogy a Mercedesnek manapság nem a stratégia az erőssége. Ez egy visszatérő dolog, hogy valami félremegy náluk ezen téren.”

    A Mercedesnek még 2 futama van arra, hogy lefaragja a 40 pontos hátrányát a Ferrarival szemben, akik az egész mexikói hétvége során szenvedtek és vasárnap végig a senki földjén autóztak emiatt.

  • Schumacher szerint nem néznek rá ferde szemmel az újabb balesete miatt

    Schumacher szerint nem néznek rá ferde szemmel az újabb balesete miatt

    Mick Schumacher kételkedik abban, hogy suzukai balesete „tényező” lenne a szerződési tárgyalásai alatt.

    Róla az a hír járja, hogy nemrég kezdett el tárgyalni a Haasszal a következő szezonra szóló új kontraktusáról, de kétli, hogy a suzukai első szabadedzésen történt balesete bármilyen hatással lenne a szerződési tárgyalásokra.

    Schumacher szerződése az idény végén lejár a Haasnál, Günther Steiner pedig úgy nyilatkozott, hogy a Haas minden lehetőségét megvizsgálja, beleértve Daniel Ricciardót és a csúcstartalékos Nico Hülkenberget is. Az olasz nem kapkodja el, mondván, időt akar adni Schumachernek.

    Ez az idő azonban a pilóta pechére időt jelentett egy újabb nagy bukásra is – a harmadikra az idei szezonban. Schumacher az FP1 utolsó körén veszítette el a tapadást Suzukában, aquaplaningolt a felázott pályán, és a 8-as kanyar korlátjába csapódott. Ugyan a szakírók hamar rámutattak, hogy ez rosszabbkor nem is jöhetett volna, a 23 éves versenyző nem hiszi, hogy a pénteki incidens döntő tényező lesz abban, hogy 2023-ban is a Haasnál folytatja-e vagy sem. A német Skynak nyilatkozott:

    „Meglepődnék, ha ez tényező lenne a szerződéshosszabbítás miatt. Úgy értem, a teljesítmény rendben van. A nyomás olyan dolog, amivel már régóta, valószínűleg egész életemben meg kellett küzdenem. Nem izgat, és mindig a legjobbat akarom kihozni magamból.”

    És volt, hogy Schumacher a hetedik leggyorsabb volt az esőben.

    Akárhogy is alakul azonban, kétségtelenül drága baleset volt ez a Haasnak. Autója súlyos károkat szenvedett, sőt, új futóműre, valamint padlóra, első szárnyra, első és hátsó felfüggesztésre is szükség volt.

    A korábbi F1-es versenyzőből lett szakértő, Jolyon Palmer az F1TV-nek azt mondta, hogy „az egész némileg felesleges volt”, különösen akkor, amikor a Haas azon istállók közé tartozik, amelyek költségvetése még mindig kevesebb, mint a költségplafon. Ezzel magyarázta:

    „Minden csapatnak van egy tartalék váza egy nagydíjon ilyen esetre. Mivel már csak néhány verseny van hátra, a Haasnak egy másikat kell készítenie, hogy legyen tartalék a jövőre nézve. Ez felemészti a költségvetésüket, felemészti az idejüket, így az egész egy kicsit felesleges. Ezen szakaszban, különösen, ha te vagy a Haas, és kisebb költségvetéssel rendelkezel, mint néhány más istálló, nem minden csapat fut a határon. A Haas az egyik, amelyik megpróbál egy kicsit spórolni a költségvetésen ebben a szezonban. Mélyebbre kell nyúlni a pénztárcájukban, hogy finanszírozni tudjanak egy új vázat, csak hogy biztosak legyenek abban, hogy végig tudják versenyezni az összes következő futamot, ha egy újabb baleset történne.”

    Schumacher a szombati harmadik és egyben utolsó szabadedzésen már újra a pályán volt, ahogy az időmérő edzést is teljesítette.

    A Haas a Japán Nagydíj rajtrácsán állva a konstruktőri bajnokság 8. helyén áll jelenleg. Megelőzve az AlphaTaurit, de 34 ponttal holtversenyben vannak velük.

  • Palmer beszólt Hamiltonnak: Ő is dönthetett volna úgy, mint Russell

    Palmer beszólt Hamiltonnak: Ő is dönthetett volna úgy, mint Russell

    Jolyon Palmer szerint Lewis Hamilton a kerékcserét illetően dönthetett volna úgy, mint George Russell.

    A Mercedes mutatott némi „életjelet” a zandvoorti pályán. Már az időmérőn is jól mozogtak az Ezüst Nyilak, ám Sergio Pérez megforgása miatt nem tudták igazán kamatoztatni a Q3 végén a sebességüket. A sárga zászló miatt lassítaniuk kellett, így a Ferrarik mögé kerültek.

    „Az adatokat megvizsgálva, nem valótlan az az állítás, hogy már az időmérőn is gyorsak voltak. Hamilton alig maradt volna el Verstappen köridejétől, de a végén fel kellett adnia a sárga zászló miatt.” – elemezte a helyzetet az egykori brit versenyző.

    A verseny közepén egy halvány reménysugár ismét felcsillant a csillagosok felett, ugyanis Hamiltonnak minimális esélye volt arra, hogy elsőként szelje át a célvonalat. Ám a Safety Car fázis alatt ő nem cserélt kereket, így az újraindítást követően visszaesett a negyedik pozícióba.

    Mindaddig George Russell maga kérte a csapatot a boxkiállásra, és így végül a második helyet szerezte meg. Palmer szerint Hamiltonnak a több éves tapasztalatával rá kellett volna jönnie arra, hogy ez a jó taktika.

    „Visszatekintve, ez egy briliáns döntés volt Russelltől. Ezt Hamilton is megtehette volna, főleg ha figyelembe vesszük mekkora tapasztalat van már a háta mögött.”

    Palmer ugyanakkor elismerte, a pálya pozíció sokat ért Zandvoortban, így részben meg tudja érteni a Mercedes döntését.

  • Palmer: Esélytelen, hogy Pérez bajnok legyen

    Palmer: Esélytelen, hogy Pérez bajnok legyen

    Habár Sergio Pérez csupán 15 ponttal van lemaradva Max Verstappentől az egyéni bajnokságban, Jolyon Palmer nem látja azt, hogy a mexikói pilótának valós esélye lenne a világbajnoki cím megnyerésére.

    A Spanyol Nagydíjon Pérez igazságtalannak tartotta azt, hogy a Bikák egy csapatutasítással „adták oda” a győzelmet 2021 bajnokának, aki ezzel átvette a vezetést az egyéni bajnokságban Charles Leclerc-től. Azonban egy héttel később a mexikói revansot vett és meg tudta nyerni a Monacói Nagydíjat, amíg a csapattársa csak a harmadik helyen ért célba a 78 körös versenyen.

    A Milton Keynes-i istálló meg is van elégedve a háromszoros futamgyőztes teljesítményével és emiatt egy két éves szerződést biztosítottak a számára, amivel 2024-ig bebetonozta a helyét Verstappen mellett. Ugyan Pérez élete formájában versenyez és a Red Bullnak mindegy, melyik pilótájuk lesz a bajnok, az ex-F1-es Palmer még így sem tudja elképzelni Pérezt bajnoki elsőként.

    „Őszinte leszek, nem hinném azt, hogy Pérez bajnoki esélyes lenne” – mondta a brit a BBC Chequered Flag podcastjében. „Tény és való, hogy idén sokkal jobb szezonja van tavalyhoz képest és emiatt a Red Bullnál nem látom értelmét a csapatutasítás alkalmazásának. Tudom, hogy Barcelonában meg használták, de akkor eltérő stratégián voltak egymáshoz képest.”

    „Pérez remek munkát végez, Monacóban egyértelműen gyorsabb volt Verstappennél. Ha pedig Monacóban gyors az ember, akkor körülbelül az összes pályán képes hasonlóan jól menni, szóval érdemes lesz figyelni Pérez produkcióját az elkövetkezendő futamokon.”

    Az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner szerint „a kis különbség és Pérez jó teljesítménye miatt akár még szoros is lehet a bajnokság a pilótáik között. Ugyanakkor a mexikói és a holland pilóta kijelentette, hogy „egy esetleges világbajnoki harc nem fogja megváltoztatni a kapcsolatukat”, ami kifejezetten jónak mondható.

  • „Gasly nyerte meg Monacót a Red Bullnak”

    „Gasly nyerte meg Monacót a Red Bullnak”

    A Red Bull csapatával a szombati időmérőhöz képest hatalmasat fordult a világ a vasárnapi, eső áztatta pályán kezdődő monacói futamon, ugyanis a Ferrari első sor ellenére kettős dobogót, illetve győzelmet ünnepelhettek. Hogy mi vezethetett idáig a Ferrari nyilvánvaló stratégiai hibáin túl, azt a korábbi Forma-1-es pilóta, Jolyon Palmer fejtegette.

    A kulcs természetesen a pálya felszáradása után alkalmazandó helyes stratégia megtalálása volt, ez Pérez esetében sikerült a legjobban a Red Bullnak. A mexikói a harmadik helyről állt ki az intermediate gumikért, az élmezőnyből elsőként, ezt pedig Palmer szerint a nagyon hamar cserélő és nagyszerű tempót diktáló Pierre Gasly válthatta ki. A francia a második körben váltott interekre, majd olyanokat előzött az elkövetkezendő 10-15 körben, amiket Monacóban gyakorlatilag nem lehet, csak ha valakinek hatalmas tempóelőnye van. Gasly Zhou-t a 12., Ricciardót pedig a 14. körben előzte meg a Mirabeau-nál, illetve a Tabacnál. Pérez ehhez képest a 16. körben állt ki a zöld oldalfalú abroncsokért.

    „Azt hiszem, a Red Bullnak talán Gasly furcsa előre jövetele hozta el ezt a győzelmet” – magyarázta Palmer a BBC podcastjében. „Megmutatta, hogy lehet előzni, és ez azt jelentette, hogy mindenki az interekre akar váltani. Gasly olyan korán állt ki a boxba, és sokkal gyorsabb volt, mint bárki más. Így mindenki rögtön tudta, hogy oké, az inter gyorsabb. Ha csak odaért volna Zhou mögé, miután öt másodperccel gyorsabb volt körönként, és aztán beragadt volna, akkor senki sem akart volna váltani. De így, hogy Gasly előzött, akarták az intert.”

    Palmer kiemelte, hogy mások, akik szintén viszonylag hamar cseréltek, nem tudtak olyan nagy áttörést elérni: „Más pilóták nem tudtak előzni. Gasly előzött néhányat, és ennyi volt. Vettel nem jutott túl Zhou-n, Hamilton kijött, majd beragadt Ocon mögé, és nem tudott elmenni mellette.”

    Péreznek abban a tekintetben is szerencséje volt, hogy hiába jött vissza Norris mögé, a McLaren britje Pérez kivezető körének a végén szintén kiállt, így ki tudta autózni azt, ami az új gumikban volt.

    „Pérez Norris mögé jött ki, és a kulcsmomentum Pérez számára az volt, hogy megelőzi-e Norrist vagy sem” – tette hozzá. „Máskülönben csak az ötödik helyen állt volna, ha mindenki kiáll slickekért, szóval a Red Bull kockáztatott, és ez bejött, mert Norris kiállt a boxba, és végül Pérez előtt megnyílt az út.”

  • Palmer szerint a Red Bull meglepetéseket fog vinni a bahreini tesztre

    Palmer szerint a Red Bull meglepetéseket fog vinni a bahreini tesztre

    Jolyon Palmer úgy véli, hogy a Red Bull meglepetésekkel fog készülni a soron következő tesztre.

    Az RB18 már Barcelonában is beszédtéma volt. Váratlan és radikális tervezés jellemzi a versenygépet, amire a Mercedes is felfigyelt. A csillagosok első sorban az oldaldobozokat vizslatták meg, ám a padlólemez is szolgál érdekeségekkel.

    Az egykori versenyző szerint azonban a Bikák tárháza nem zártul be, így Bahreinbe is meglepetésekkel megpakolva mennek.

    „Úgy tűnik, a Red Bull remek pozícióban van. Még úgy is, hogy elismerik, van még min dolgozniuk. Úgy vélem, ők tartották legjobban titokban a többiek előtt a valódi potenciáljukat. Így érdemes lesz odafigyelni rájuk Bahreinben.

     A Mercedes már felfedte valódi tempóját?

    Palmer szerint az Ezüst Nyilak nem rejtették annyira el valódi sebességüket. Ennél fogva a legtöbb fejlesztés náluk jelenhet meg.

    „A Mercedes óramű pontosággal, nagyobb problémák nélkül gyűjtögette a kilométereket. Mindezt a szezon előtti rituálékkal, indításokkal, box gyakorlatokkal és Lewis Hamilton félversenyes szimulációjával vitték véghez. A ‘delfinezés’, ami mindegyik csapatot érinti, úgy tűnt, hogy az első napon komoly fejtörést okoz a Mercedesnek. A versenyzők eleinte nem voltak túl boldogok. A leglágyabb gumi (C5) használatával javultak a dolgok, a köridejükkel együtt.”

    A Sky Sports szakértője George Russellt is méltatta. A brit szerint honfitársa éretten és megfontoltan állt hozzá a csapatváltáshoz:

    „George rögtön beilleszkedett, és teljes értéjű tagja lett a csapatnak Hamilton mellett. Egy tisztességes kezdést produkáltak. Az az érzésem, hogy ők fogják a legtöbb fejlesztést szolgáltatni a következő teszten. A tempójukat is felfogják jobban fedni.”

  • A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    A Mercedesnek inkább Norrist kellett volna választania Russell helyett?

    Jolyon Palmer és Jack Nicholls szerint a Mercedesnek inkább Lando Norrist kellett volna választania George Russell helyett.

    A 23 éves versenyző a csillagosok mentén ülhetett be a Williamsbe 2019-ben. A három éve alatt a Q3-ban repítette autóját, pontokat szerzett, sőt még a dobogóra is felállhatott Belgiumban.

    Tavaly a koronavírussal küszködő Lewis Hamiltont helyettesítette Bahreinben, ahol nagyon is közel állt ahhoz, hogy megszerezze élete első F1-es győzelmét. Az Ezüst Nyilak azonban összecserélték a boxban az abroncsait, Valtteri Bottas gumijaival, így a jó helyezést bukta Russell. A Mercedest viszont meggyőzte az ifjú idei teljesítménye, így búcsút vettek a finntől, és a helyére a Williams pilótáját ültették.

    Ugyanakkor páran úgy vélik, hogy a McLaren versenyzőjével jobban jártak volna a csillagosok.

    ,,Ha a Mercedes helyében lennék, és szabadon eldönthetném, hogy kit ültetek be jövőre Lewis Hamilton mellé, akkor én inkább Norrist választottam volna Russell helyett.” – magyarázta álláspontját Nicholls az F1: Chequered Flag podcast legújabb adásában.

    Palmer egyet értett kollégájával:

    ,,Jacknek adok igazat, én is Landót (Norris) vittem volna. Ahogy Szocsiban védekezett Hamilton ellen, az csodálatos volt. Kár, hogy a gumiválasztás és a stratégia cserben hagyta őt. Egy olyan srác nyakában lihegett egy hétszeres világbajnok, aki még sosem nyert F1-es versenyt. Elkezdett esni az eső, és ugyan néhányszor túlcsúszott a pályán, ám tartani tudta Hamiltont. Tisztában vagyunk azzal, mennyire jó Lewis az esőben, így ez egy igazi mestermunka volt Norristól.”

    A 22 éves pilóta kapcsán sokan azt tippelték a szezon elején, hogy csúnyán ki fog kapni újdonsült csapattársától, Daniel Ricciardótól. A brit ifjonc azonban meglepetést okozott, ugyanis a pontok többségét ő gyűjtötte a wokingi istállónak.

    ,,Vajon Lando idén felküzdötte magát Lewis és Max mellé, a legjobbak közé? Ha megnézzük milyen munkát végzett Daniel Ricciardo mellett… Az utolsó futamok kapcsán is jóval előtte volt, csak a balszerencse üldözte őt. Az ötödik helyet is megszerezhette volna a bajnokságban. Ott van Daniel Ricciardo, aki most már nyolcszoros győztes. Róla mindenki azt gondolta, hogy egy jó autóban bajnok esélyes lehet. Ám Lando olyan nagyszerű munkát végzett.” – folytatta a gondolatmenetét Palmer.

    A Mercedes viszont Russell mellett döntött, míg a McLaren szerződést hosszabbított Norrisszal. Ha a wokingiak ismét jók lesznek jövőre, akkor akár három brit pilóta is felállhat egyszerre a dobogóra:

    ,,Jövőre akár három brit versenyzőt is láthatunk a dobogón. A Mercedes két pilótája mellett ott lehet Lando Norris is, ha a McLaren versenyképes lesz.” – tette hozzá Palmer.

  • Palmer: Hamilton bajnokhoz méltóan viselte a vereséget

    Palmer: Hamilton bajnokhoz méltóan viselte a vereséget

    Jolyon Palmer megdicsérte Lewis Hamiltont, mert szerinte a brit nagyon jól kezelte a Max Verstappennel szemben elszenvedett vereségét Abu Dhabiban, ami rengeteg összeesküvés elméletet szült a szurkolók között.

    Nagyon úgy tűnt, hogy a Mercedes hétszeres világbajnoka meg fogja szerezni a nyolcadik bajnoki címét is, mert nagyon sokáig kézben tudta tartani a dolgokat is kitűnően kezelte a közte és közvetlen riválisa, Max Verstappen között kialakult különbséget a pályán.

    Azonban Nicholas Latifi balesete miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót öt körrel a verseny vége előtt, ami miatt Hamilton minden előnye elveszett. A Red Bull pedig kihozta a holland pilótát friss abroncsokért, amíg a Mercedes kinthagyta Hamiltont a használt kemény keverékeken. Később a brackley-i istálló ezen döntés megbosszulta magát, mert Verstappen az utolsó körben meg tudta előzni a brit csillagot az újraindítást követően, amivel ő lett 2021 világbajnoka.

    Hamilton szerint „megmanipulálták a futam végeredményét” és Toto Wolff is elfogadhatatlannak tartotta az FIA döntését, azonban hiába fellebbezték meg a dolgot, végül a Red Bull versenyzője maradt a bajnok. Palmernek pedig tetszett az, ahogyan a 36 éves Hamilton lekezelte a helyzetet.

    „Azt imádom Hamiltonban, hogy veszíteni is bajnokként veszített” – ismerte el a brit ex-F1-es versenyző. „Ha végignézzük a dolgokat, akkor még az utolsó körben is kerék a kerék ellen mentek egymás ellen és megint Lewisnak volt köszönhető, hogy nem ütköztek össze újfent, amikor Max bedobta az autóját mellé. Tisztában volt azzal, hogy ha ütköznek, akkor Max lesz a bajnok.”

    „Lewis emiatt hagyott neki helyet és azonnal megpróbált visszatámadni. Szoros volt a kettejük csatája, de a legfontosabb az, hogy mindezek mellet sportszerű is volt.”

    Nem ez az első eset a Forma-1 történelmében, hogy a bajnoki cím sorsa az legutolsó verseny legutolsó körében dől el. 2008-ban ugyanis Hamiltonnak pont kapóra jött az eső miatt lelassuló Timo Glock, akit így meg tudott előzni és ezzel el is tudta venni a vb-címet a hazai futamát megnyerő Felipe Massától.