Címke: jókívánságok

  • Hamilton lett az év sportszemélyisége a BBC idei szavazásán

    Hamilton lett az év sportszemélyisége a BBC idei szavazásán

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton lett az év sportszemélyisége 2020-ban a brit BBC szavazásán.

    A Mercedes brit pilótája – aki már 2014-ben is megnyerte ezt a díjat – a Liverpool csapatkapitányát Jordan Hendersont és a SkySports nagykövet Hollie Doylet előzte meg a díjért folytatott versenyben.

    Hamilton idén szerezte meg hetedik világbajnoki címét, amivel beérte az eddigi rekordtartó Michael Schumachert. A brit a német legenda pole pozíciós rekordját már a 2017-es Olasz Nagydíjon, azonban a győzelmi rekordját csak az idei Portugál Nagydíjon tudta túlszárnyalni.

    „Először is, szeretnék gratulálni az összes jelöltnek,” – mondta a brit pilóta a díj megnyerését követően.

    „Olyan büszke vagyok az idén elért eredményeikre. Szeretném megköszönni azoknak, akik rám szavaztak és engem támogattak ebben a megmérettetésben. Nem számítottam arra, hogy pont én fogok nyerni, mondván milyen remek sportember jelöltek voltak rajtam kívül. Ők mindannyian nyertesek.

    „Ezúttal is szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni mindenkinek,” – folytatta Hamilton. „Ez egy szokatlan év volt a számunkra, akik a frontvonalban dolgoznak. Mindenkinek azt üzenem, hogy próbáljon meg pozitív maradni még ezekben a nehéz időkben is.”

  • Correa először szólalt meg nyilvánosan a balesete óta!

    Correa először szólalt meg nyilvánosan a balesete óta!

    Juan Manuel Correa először jelentkezett be az Instagram oldalán a Belga Nagydíjon történt baleset óta. Az amerikai fiatal többek között a balesetről, a lelki állapotáról és rehabilitációjáról is beszélt.

    Correa a Formula 2 belga sprintversenyén keveredett bele abba a balesetbe, ami a 22 éves Anthoine Hubert életébe került. Az amerikai versenyző jobb lába olyannyira megsérült, hogy az orvosok még az amputáció gondolata is felmerült. Azonban Correa nemet mondott az amputációra és bevállalta a 17 óra hosszás műtétek, ami végül sikeres lett és most már biztonságban van a jobb lába.

    Az amerikai versenyzőre már csak egy műtét vár, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor már novemberben megkezdheti a rehabilitációját, ami körülbelül egy évig fog majd tartani. Correa nem győzte megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik támogatták őt, jókívánságokat küldtek neki és vele voltak az elmúlt öt hétben.

    A Sauber Junior Team by Charouz pilótája részvétet nyilvánította Hubert családjának és elmondta a véleményét a balesetről. „Még nem volt alkalmam nyilvánosan megtenni, de most megteszem és részvétet szeretnék nyilvánítani Anthoine családjának,” – mondta Correa. „Ez mindenki száméra egy hatalmas sokk, ugyanis nem gondolná az ember, hogy akár ilyen kimenetelű balesetek is megtörténhetnek. Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, habár tisztában vagyok vele, hogy a rehabilitáció nagyon sok időt fog majd igénybe venni.”

    Correa bejelentkezését pedig az alábbi linken megtekinthetitek:

    https://www.instagram.com/p/B3XZ5RVB_fP/