Címke: John Doonan

  • Button azonnal ugrana, ha ebbe a szériába hívnák versenyezni

    Button azonnal ugrana, ha ebbe a szériába hívnák versenyezni

    A korábbi F1-es világbajnok Jenson Button „ugrana a lehetőségért”, hogy a jövőben egy hiperautóval versenyezzen Le Mans-ban – állította újságíróknak Daytonában.

    Szombaton, pár órával a Daytona 24 órás verseny kezdete előtt Button meglepő módon bejelentette, hogy egyike lesz annak a három versenyzőnek, aki a Garage 56 NASCAR projektjével versenyezhet az idei Le Mans-i 24 órás versenyen. A MotorsportWeek.com megkérdezte a McLaren korábbi pilótáját, hogy érdekelné-e, hogy a jövőben egy hiperautóval versenyezzen Le Mans-ban, így válaszolt:

    „2018 óta először térek vissza Le Mans-ba, így nagyon várom. Lehetséges, hogy a jövőben, ha adott a megfelelő helyzet, akkor kapnék az alkalmon, hogy beugorjak egy LMH-ba vagy LMDh-ba.”

    Button a Chevrolet Camaro következő generációs NASCAR versenyautójával fog indulni a korábbi NASCAR-pilóta és hétszeres kupasorozat-bajnok Jimmie Johnson, valamint Mike Rockenfeller mellett, aki 2010-ben Le Mans-ban győzött az Audi színeiben. Az újságíróknak elmondta, hogy Johnsonon keresztül került kapcsolatba a projekttel:

    „Valójában Jimme révén történt, még elég régen. Akkor megkérdeztem meg tőle, hogy mit tervez 2023-ban, mert ez a fickó nem tud nyugton ülni. Azt mondta, ‘reméli, hogy elhozhatja a NASCAR-t Le Mans-ba. Mire én: „Bocsánat. Tessék?” Igen, ott kezdődött. Aztán felvettem a kapcsolatot Rockenfellerrel, és azt mondta, hogy Sebringben tesztelünk, gyere el és nézd meg, mit csinálunk, és nézd meg, hogy ez érdekelne-e téged. Aztán beszéltem John Doonan, csapatfőnökkel, és onnan indult minden. Nem vezettem még ugyanakkor az autót. Azonban ott voltam a sebringi teszten, figyeltem és hallgattam az összes információt, amit a versenyzők az autóról adtak vissza, és hogy milyen nagy lépéseket tettek előre vele.”

    Végül Rockenfeller, a veterán sportautóversenyző és az endurance versenyzés népszerű alakja is utalt rá, hogy a jövőben szívesen versenyezne egy Hypercarral, és így viccelődött:

    „Igen, azt hiszem, az év után, a topkategóriában leszünk. A Garage 56-tal kezdünk, de a következő évben mindannyian ott leszünk már. Komolyra fordítva a szót, természetesen ez egy remek korszak. Nekem a Le Mans valóban a világ egyik legnagyobb versenye. Ott lenni és harcolni az összetett győzelemért – azt hiszem, minden versenyző erre vágyik. De idén, az biztos, hogy számunkra ez egy kicsit más lesz. Nem leszünk képesek rá, de biztos, hogy meg fogjuk próbálni. Nézni fogjuk az autókat és és közelről figyelhetjük majd őket.”

    F1 világbajnok indul idén NASCAR autóval a Le Mans-i 24 óráson

  • Változhat a Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyének formátuma

    Az IMSA elnöke, már a jövőbe néz, és elmondta, akár több pontot is oszthatnak a jövő évi Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyén.

    John Doonan, a sorozat elnöke szerint az IMSA fontolgatja, hogy változtatásokat eszközöl a Daytonai 24 órás kvalifikációs versenyén annak érdekében, hogy a versenyzők „értéket kapjanak a befektetésükért”.

    A WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitójának rajtrácsát meghatározó 100 perces futam a jövőben potenciálisan több bajnoki pontot érhet, hogy a csapatoknak további ösztönzést adjon a teljes potenciáljuk megmutatására.

    Jelenleg egy győzelemért maximum 35 pont jár, ugyanannyi, mint amennyit a WeatherTech Championship többi versenyén a hagyományos kvalifikációs futamon kapnak.

    Azt hiszem, meg kell néznünk, hogy miben különbözik egy itteni 100 perces verseny egy Long Beach-i vagy Belle Isle-i 100 perces versenytől” – mondta Doonan a SportsCar365-nek.

    Még nem hoztunk semmilyen döntést, de azt hiszem, minden lehetőséget meg akarunk fontolni, hogy a csapatok és a partnerek biztosak lehessenek abban, hogy a befektetésüknek megfelelő értéket kapnak, mi pedig megfelelő adatokat gyűjtsünk.

    Doonan hozzátette, hogy a Roar Before the Rolex 24 hétvége általános koncepcióját, amely már második éve a Daytonai 24 órás előtti hétvégén zajlott, minden résztvevő sikeresnek ítélte.

    2022-ben a Wayne Taylor Racing 10-es autója nyerte a kvalifikációs versenyt
    2022-ben a Wayne Taylor Racing 10-es autója nyerte a kvalifikációs versenyt Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Ez volt a második év, amikor a Roar egy héttel a Daytonai 24 órás előtt került megrendezésre.

    Sok visszajelzést kaptunk a csapatoktól, hogy pont szilveszterkor kellett elhagyniuk a családjukat, meg ilyesmi, ezért úgy gondoltuk, hogy előnyös, ha közelebb hozzuk őket egymáshoz.

    Azt hiszem, ez mindannyiunk utazási költségvetését megkímélte. Így nem kell két alkalommal is elutaznunk Daytonába ugyanabban a hónapban.

    Lehetőséget adott arra is, hogy a Roarhoz hozzáadjunk egy kvalifikációs futamot, hogy megpróbáljuk felmérni az erőviszonyokat.

    Több pont, reálisabb erőviszonyok a Daytonai 24 órásra

    Ez azért is fontos a szériának, mert itt mérik fel a BoP-hoz szükséges teljesítményeket.

    A kvalifikációs futam koncepciója pontosan az, hogy esélyt adjunk az embereknek, bajnoki pontokat tegyünk kockára, meghatározzuk a rajtrácsot, és lehetővé tegyük, hogy a csapatok napokig a pole-ból indulókról beszéljenek.

    Szerintem még mindig nincs elég nagy értéke a Roar-nak. Próbáljuk megtalálni a tökéletes egyensúlyt, hogy a csapatok ne rejtsék el a valódi teljesítményüket, és megérje nyomni nekik.”

    Doonan jelezte, hogy a 24 órás versenyt megelőző héten megrendezett Roar új „hagyománya” valószínűleg jövőre is folytatódik.

  • Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    Lefektették a közös IMSA és WEC szabályrendszer alapjait

    A jövőben az LMDh osztály képviseli majd azt a kategóriát, ami mind a WEC mind pedig az IMSA sportautóinak az indulását is biztosítja egy közös szabályrendszer alatt.

    Az IMSA és a WEC promótere, illetve a Le Mans-i 24 órás verseny verseny szervezője az ACO pénteken ismertették nagy vonalakban az elképzeléseit a két sportautó sorozat ötvözéséről.

    Az LMDh autók alapját a következő generációs LMP2-es gépek fogják adni, amelyek a WEC-ben a 2021\22-es idénytől az IMSA-ban pedig 2022-től fognak megjelenni. Mindkét szervezet hossztávú célja, hogy a két kategória egyesüljön. Ez a tervek szerint leghamarabb 2025-ben valósulhat meg, miután az idén kezdődő hiperautós korszak öt éves szerződése lejár.

    „Az álom az, hogy legyen egyetlen egy olyan sorozat, ahol ugyanolyan tervezésű és teljesítményű autók vannak. A cél, hogy csak ez az egy osztály legyen, a hidrogén autók mellet. Amik 2024-ben érkeznek majd Le Mans-ba.” – mondta Peter Fillon az ACO elnöke.

    Az IMSA első embere is felszólalt a daytonai bejelentésen.

    „Szerintem minden itt lévő azt reméli, hogy a végeredmény egy egységes, közös formula lesz. Természetesen vannak olyan emberek, akik a hiperautók iránt elkötelezettek és vannak olyanok is, akik az itt leírtak mellett voksolnak. De a következő években összeférést fogunk tapasztalni, ez pedig egy valóra vált álom.” – örömködött John Doonan.

    A tervezett közös kategóriában is lehetnek majd hibrid és nem hibrid autók, és a közötti lévő teljesítményt majd a jól ismert BoP-val igyekeznek majd kiegyensúlyozni. Ezen fúzió lehetővé tenné a Le Mans-i autók idnulását olyan versenyeken is, mint a daytonai 24 órás, vagy a Petit Le Mans-nak nevezett 10 órás viadal a Road Atlanta-n.

  • A Mazda Motorsports leleplezte a TCR autóját!

    A Mazda Motorsports leleplezte a TCR autóját!

    A Mazda Motorsports bemutatta a vadiúj Mazda3 TCR autóját. A 350 lóerős versenyjárművet a Long Road Racing fejlesztette, akiknek a munkája volt korábban a Mazda MX-5 Cup autó is.

    A japánok bejelentették, hogy ezzel az autóval indulnak a 2020-as IMSA Michelin Pilot Challenge-n, a bemutatkozásuk pedig 4 órás Endurance Challenge-n lesz a Rolex 24-en januárban. Elérhető lesz világszinten a regionális és a hazai TCR sorozatokban is. Masahiro Moro, a Mazda North American Operations elnök-vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A TCR remek lehetőség arra, hogy bemutassuk az új Mazda3-at, és versenyképes lehetőséget biztosít az ügyfeleinknek. Az IMSA-ban és a SRO TC Americasban is fontos győzelmeket értünk el, köszönhetően az elhivatott partnereinknek, akik úgy döntöttek, hogy Mazdával versenyeznek. Reméljük, hogy a következő generáció is megtalálja ugyanezt a potenciált a Mazda3 TCR-ben.”

    John Doonan, a Mazda Motorsport vezéreként hozzátette:

    „A Mazda3-nak kiemelkedő a designja és a mérnöki megoldásai, de a Mazda erről ismert. Emiatt ez egy fantasztikus alapja lett az új Mazda3 TCR-nek. Vártuk már, hogy visszatérhessünk az IMSA Michelin Pilot Challenge-re több szezonon át, és mindenki izgatott a Mazdánál, hogy miképp alakul majd számunkra a 2020-as év. Nagyon várjuk már a Mazda3 TCR sikereit az IMSA-ban, az SRO Americas és a TCR bajnokságokban globálisan.”

    Mazda
    Fotó: Mazda