Címke: Johan Kristoffersson

  • Ribeiro készül az eshetőségre, hogy a WTCR jövőre is Európában marad

    Ribeiro készül az eshetőségre, hogy a WTCR jövőre is Európában marad

    Francois Ribeiro, a WTCR első embere figyelmeztetett, ők már azzal is számolnak, hogy még egy szezont kell az öreg kontinensen tölteniük.

    Idén a koronavírus miatt úgy alakult, hogy a Túraautó Világkupa lemondott az idény ázsiai szakaszáról. Az előzetes tervek ellenére ez az eshetőség jövőre is fennáll, Ribeiro szerint vésztervvel készülnek rá.

    „Az összes promóter ugyanazzal a problémával küzd. F1, MotoGP, Superbike, WRC, WEC, Formula E, mindenki. Senki sincs abban a helyzetben, hogy teljes mértékben garantálni tudja, hogy jövőre versenyezhetünk Európán kívül. Még a kormányok sem. Készülünk tervekkel, persze, de lehet, hogy Európában maradunk.”

    „Természetesen nem ezt akarjuk. Szerződések kötnek minket oda, és persze a törekvés is, hogy visszamenjünk Makaóba, Kínába és Koreába, ahogy idén terveztük.”

    Ribeiro azt is kiemelte, maximum 8 fordulóból áll majd a 2021-es WTCR naptár, két versennyel fordulónként, és újabb költségcsökkentési csomaggal.

    „Már öt eseményt leszerveztünk Európában, és ezenkívül még hármat Ázsiában, de lesz tartalék, ami csak európai versenyeket tartalmaz.”

    Az idei szezon múlt hétvégén kezdődött Zolderben, viharos körülmények között. A francia nem panaszkodott miatta, de azért nem maradéktalanul elégedett.

    „A körülményeket figyelembe véve hálásak lehetünk. 22 autó egy egész jó mezőny, és bár Kristofferssont és Huffot elvesztettük, a színvonal is magas maradt.”

    „Jó döntéseket hoztunk. Újra megnyitottuk a nevezést, csökkentettünk a költségeken, és létrehoztuk az újonc pontversenyt. Sokan szenvednek, de jövőre még nagyobb lesz a csapás. De mindent összevéve, boldog vagyok azzal, ahogy állunk.”

  • Hivatalos: Kiszáll a WTCR-ből a Sébastien Loeb Racing!

    Hivatalos: Kiszáll a WTCR-ből a Sébastien Loeb Racing!

    A Sébastien Loeb Racing megerősítette, hogy 2020-ban nem térnek már vissza a túraautó világkupa versenyeire, miután a Volkswagen kiszáll a kategóriából. A TouringCarTimesnak Jean-Philippe Nicolao, a csapat technikai menedzsere nyilatkozott:

    „Sajnos, idén nem indulunk a WTCR-ben. Folytatnánk a túraautózást, hogy az elmúlt hat évben szerzett tapasztalatainkat kamatoztathassuk. Jelenleg is a lehetőségeinket vizsgáljuk.”

    A csapat négy Volkswagen Golf GTI TCR-rel indult tavaly, melyeket Johan Kristoffersson, Rob Huff, Medhi Bennani és Benjamin Leucther vezethettek. A kvartettből Kristoffersson lett a legjobb, ötödik lett az összetettben, miután Sepangban a szezonzárón győzelemmel zárt.

    Korábban olyan pletykákat lehetett hallani, hogy a csapat 2020-ban egy független WTCR-es programként mehetne, Bennanival, mint az egyik versenyző, de a franciák inkább valahol másutt keresnék a szerencséjüket.

    A Sébastien Loeb Racing a WTCC-ben 2015 és 2017 között privát Citroënekkel indult, 2018-ban a WTCR-ben pedig már Volkswagenekkel mentek.

  • A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen megerősítette, hogy érdekli őket a teljesen elektromos ETCR túraautós széria. Mindez alig pár héttel azután, hogy bejelentették, a WTCR-rel és a hagyományos üzemanyagos versenyzéssel végeztek. Az ETCR is még csak most keresgéli a helyét, várhatóan a jövő év második felében lesznek komolyabb fejlemények, míg az első teljes éves versenyprogramra 2021-ig várni kell.

    Három márka, a Hyundai, a Cupra és az Alfa Romeo tették fel magukat egyelőre a töltőre, és indították el a projektjeiket a formálódó szériába. A VW a TouringCarTimesnak adott exkluzív interjújában megerősítette, hogy beszállhat a német márka az ETCR-be, és már vizsgálják azt, hogy milyen programmal vágjanak ennek neki. François-Xavier Demaison, a Volkswagen technikai igazgatója nyilatkozott:

    „Várunk a szabályokra, mert számunkra még mindig nem tiszta. Természetesen megvizsgáljuk azt, mi az, amit valóban meg tudunk lépni. Fontos a projektben a marketing is, ezzel is támogatni akarjuk az eladásokat. Így egy komplett csomagról beszélhetünk akkor.”

    Demaison azt sem cáfolta, hogy a potenciális ETCR projekt alapjuk a frissen bemutatott ID.3 lenne:

    „Elkezdtük vizsgálni, hogy mit tehetnénk az elektromos autónkkal, ami jelen kinézetében inkább egy családi, mint versenyautó. Átnézzük majd az első autót amit a rendelkezésünkre bocsátanak, ez pedig az ID.3 lenne. Olyan elektromos megoldás van benne, amitől elég magas az autó, mert az alja tele van akkumulátorokkal, ami növelte a magasságát. Ez emelt az orr részen is, ami nem igazán jó a sebességnek az egyenesekben. Ennek komoly hatása van, ezért ennek alaposan utánanézünk.”

    Arra a kérdésre, hogy az ID.3 ETCR verziója ott lehet-e már a  jövőre tervezett versenyeken, Demaison szerint nem lenne nagy gond, de felvázolt további problémákat más területeken, ami jobban aggasztja:

    „Persze, hogy kész lehet, de ki akarjuk aknázni egy elektromos versenyautó fejlesztésében rejlő lehetőségeket. Az ETCR egy egységes csomag, adnak motort, akkumulátorokat, hajtásláncot, ECU-t, mindent biztosítanak a szervezők. Mi inkább olyan szériát szeretnénk, ahol megmutathatjuk, hogy fejleszthetőek az akkumulátorok, mivel ez egy olyan egység, amelyik erősen limitálja az elektromos autó használatát. Nincs ma olyan széria, ahol ezt bemutathatnánk, így reméljük, hogy hamarosan lesz egy, ahol igen.”

    Demaison szerint a Formula E sem volt opció a VW számára, mert a VAG csoport tagjai, az Audi és a Porsche már jelen vannak a formaautós sorozatban, és így a Volkswagen inkább arra koncentrál, hogy a pályán szerzett tapasztalatait hogyan ültethetné át a mindennapokba. Erről ennyit mondott Demaison:

    „Tényleg azt kívánjuk, hogy autót, ne is márkát reklámozhassunk, így annak utcai autó kinézete kell, hogy legyen. A kerekeket be kell fednünk, a következő lépésünk az, hogy az elektromos autók következő generációját használjuk alapnak, így újfent megerősítem, az ID.3-at. Vizsgáljuk a lehetőségeinket az ETCR-ben és a ralikrosszban is. Az elektromos ralikrossz is egy lehetőség lehet. Az Extreme E is egy lehetőség lehet. Így jelenleg a dolog még eléggé ködös.”

    A Vokswagen idén bejelentette, hogy a következő évtizedben 22 millió elektromos autót építenének, és közel 70 különféle modell közül lehetne választani. Johan Kristoffersson pedig utoljára még Volkswagennel nyerte meg a a 2019-es WTCR utolsó futamát vasárnap.

  • Ez Michelisz Norbi, ez a WTCR, és ez a túraautózás

    Ez Michelisz Norbi, ez a WTCR, és ez a túraautózás

    Micsoda nap. Elképesztő képsorok. És nem csak a befutó, az ünneplés, meg, hogy sporttörténelemet írt Norbi. Hanem a verseny maga is egy érzelmi hullámvasút volt.

    Talán ez valami olyasmi, amit hiányolunk a Forma-1-ből. Hogy eshet az eső, nem baj, folytatjuk. Hogy nincs rendben az autó, de nem baj, folytatjuk. Hogy hiába rajtol az ember a mezőny végéről, nyomja neki, és nem csak azért jön fel, mert jobb az autója.

    Főleg a Netflix óta látjuk, milyen történetek vannak a paddockon belül. Itt azonban nem kellett háttérinfó, belemagyarázás és egy egész TV sorozat. Ez a verseny, ez a csata magáért beszél.

    Négy autó egymás mellett-mögött, egy kanyarban háromszor változik, ki van elöl, olyan íveken, amit soha nem látott még az ember. A győzelemért. A bajnokságért. A 2008-as Belga, illetve Brazil Nagydíjak óta nem láttam ilyet. És szívesen néztem volna még, körökig, mint a motorsport rajongó.

    Az más kérdés, hogy az idegeim nem bírták volna. Annyiszor cseréltek pozíciót a virtuális tabellán. És persze csak akkor cserélném le az élményt, ha továbbra is Norbi nyerne.

    Esteban Guerrieri, Johan Kristoffersson és Michelisz Norbi, racingline.hu
    Fotó: Gregory Lenormand/FIA WTCR

    Norbi. Dühöngtem én már TV előtt eleget miatta. Hogy már megint kiütötték. Értem én, hogy büntetést kap érte, de Norbi nem kapja vissza a dobogós esélyt. Hogy galamb ment az autójába. Hogy elromlott valami, és már megint balszerencséje van.

    Hogy nem előzheti meg Huffot vagy Tarquinit a győzelemért, hiába gyorsabb. Nem, akkor sem, ha hazai pályán van. Nem, akkor sem, ha ez már a második év sorozatban.

    Volt, hogy fél órája ott álltunk az esőben a Hungaroring 10-es kanyarjánál, a rajtra várva. És jött a mezőny. El is ment. Norbi sehol. Aztán megjelent, de az autó eleje hiányzott. Szívszorító látvány.

    Piros zászló, a csapat az idővel versenyezve dolgozik, végül 20 méternyi színben hozzáillő (fekete) szigszalaggal, de ott van. Fél perccel lemaradva, de ott van. Végigcsinálta a versenyt, értünk, a szurkolókért.

    Tehetetlenül néztem a képernyőt, amikor Monteiro elment Yvan Muller mellett az utolsó kanyarban, megfosztva Norbit egy fontos bajnoki helyezéstől. És két éve is, mikor senki nem tudott tenni semmit, hogy az esélyeit legalább reálisan visszaszerezze.

    És sokszor ujjongtam. Amikor hazai pályán nyert. Már másodjára. Amikor kisvilágbajnok lett. Már másodjára. És most, is amikor tényleg a világ csúcsára ért.

    Emellett a legtöbb ember meg sem jegyezte, de egy ralikrossz világbajnok, első (világkupa) szezonjában túraautóval összehozott egy olyan győzelmet, amivel beállította az F1-s rekordot. John Watson 1983-ban Long Beachen nyert huszonkettedik helyről, senki azóta. És most Johan Kristoffersson, nem is az eredeti szakágában. Ez már csak hab a tortán.

    De ez a túraautó. Sok minden megtörténhet. Semmi bonyolítás, semmi űrtechnológia. Csak a verseny. Jöhet bármi, padlógázon, végig.

  • Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Suzuka: Michelisz és Kristoffersson nyertek vasárnap

    Johan Kristoffersson másodszor tudott nyerni a WTCR-ben, Michelisz Norbert pedig egy pillanatra újra vezette a bajnokságot a második futamos győzelme után. A Sebastien Loeb Racing versenyzőjének pedig nem indult jól a harmadik futam, Tiago Monteiro jobban rajtolt, és az élre állt. Kristoffersson azonban odaragadt a portugál lökhárítójára, majd az első kanyarban faképnél hagyta a hondást a Volkswagenével.

    Ugyan korán ki kellett jönnie a biztonsági autónak is, de Kristoffersson már ekkor tudott uralkodni a Hondákon. Csak azért nem nyert 5 másodpercnyivel, mert az utolsó körben újra dolga akadt a biztonsági autónak.

    Esteban Guerrieri nyerte meg a harmadik helyet, miután a második sorból induló Mikel Azcona beragadt. Utóbbi a verseny nagy részét azonban Monteiro mögött töltötte. Csapata azonban nem volt meggyőződve róla, hogy Kristoffersson legálisan előzött az első helyért. A versenybíróság nem is vizsgálta az esetet, Monteiro pedig elengedte a Munnich Motorsport versenyzőjét az utolsó előtti körben. Ezután a portugálnak harmadiknak kellett volna lennie, de jött egy bizarr eset, és csak negyedik lett végül.

    Elsőre nem volt világos, hogy miképp került Kevin Ceccon Alfája mögé, de az ismétlésekből kiderült, hogy Monteiro a biztonsági autó mögött a fűre került, az utolsó kanyarban, és így a pitlane felé kellett vennie az irányt. Thed Björk elé így még befért, de Ceccont előbb leintette a kockás zászló. Björk mögött Tarquini lett a hatodik, Andy Priaulx hetedik, honfitársa, Rob Huff előtt.

    Guerrieri a második helyével visszatért az összetett élére, miután a második versenyes győzelmével Michelisz Norbi egy rövid ideig vezette a bajnokságot újra.

    A vasárnap reggeli fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert sikerrel blokkolta a második helyről induló Rob Huff-t az első kanyarban. Még a bokszutca kijáratát is igénybe vették a harcukhoz, annyira abba az irányba húzódtak. A manővert nem értékelte a versenybizottság, így a magyarnak felmutatták a fekete-fehér zászlót, ettől függetlenül Michelisz a verseny első felében stabilan egy másodpercnyi előnnyel ment elöl. Az utolsó körökben ugyan Huff magára talált, és négytizedre megközelítette a Hyundai versenyzőjét. A Volkswagennel ugyanakkor nem tudta felvenni a versenyt Michelissszel, így hazánk fia megszerezte az idei negyedik győzelmét, ami példátlan az eddigi versenykarrierében. Norbi csapattársa, Tarquini ért fel a dobogó harmadik fokára a második versenyen, akit pedig komoly nyomás alá helyezett Kevin Ceccon.

    Ő a verseny nagy részében Tarquinire tapadt, és az utolsó előtti körben volt egy esélye, amikor kívülről befért mellé az első kanyarban. Az autója orrát ugyan be tudta tenni honfitársa mellé, de kollégája szélesen levezette őt a pályáról, és így megtarthatta a helyét a leintésig. Björk ezen a futamon ötödik lett, és ezzel Cyan Racinges csapattársa elé került az összetettben is, így ott Yvan Muller már csak negyedik.

    A bajnokság állása Makaó előtt:
    1. Esteban Guerrieri 288 pont
    2. Michelisz Norbert 281 pont
    3. Thed Björk 243 pont
    4. Yvan Muller 238 pont

  • Kristoffersson szívesen versenyezne egy ralikrossz pályán a WTCR-ben

    Kristoffersson szívesen versenyezne egy ralikrossz pályán a WTCR-ben

    Johan Kristoffersson jelenleg a WTCR mezőnyét erősíti, így a magyar versenyen találkoztunk vele, ahol sikerült pár kérdést fel tennünk neki. A svéd klasszis csapatával nagyon sokáig tárgyalt a futam után vasárnap, ezért mikor „mikrofonvégre” kaptunk, sietnünk kellett, ugyanis a versenyzőt, már várta az autója és a gépe, így csak rövid válaszokat tudott adni nekünk. Az ő véleményére is kíváncsiak voltunk a büntetőpontokkal kapcsolatban, valamint arról is kérdeztük neki mi a véleménye a rajtszámom kinézetének megtervezéséről, sőt egy kicsit a Race of Champions-ről is faggattuk.

    (K-Kérdező, JK-Johan Kristoffersson)

    K: Johan, ez az első éved a WTCR-ben ezért először kóstolhatsz bele ebbe a kategóriába, hogy tetszik eddig?

    JK: Rendben van, jelenleg szenvedünk egy kicsit. Az eredmények eddig hullámzóak, egyszer fent vagyunk máskor lent. Próbálok minél jobban együtt dolgozni a csapattal, próbálunk jobban teljesíteni, de természetesen ez az egész arról szól, hogy jó eredményeket érjünk el, és amikor ez nem sikerül, akkor nem vagy boldog, de amit jönnek az eredmények, biztos vagyok benne, hogy boldogabbak leszünk és jobban is fog tetszeni ez a fajta versenyzés.

    K: Idén bevezetésre került a büntetőpont-rendszer, és kíváncsiak lennénk, hogy neked mi a véleményed erről a szabályról?

    JK: Oh, nagyon jó szabály, szeretem!

    K: Ettől az évtől már a rajtszámotok kinézetét is megválaszthattátok, miért pont emellett döntöttél?

    JK: Igen, a 14-es számot választottam, nos, ez az egyik szerencse számom, ezért is használom ezt. A kinézet kiválasztásánál pedig a nemzeti színekkel (szerk: – kék és sárga) színeztük ki őket.

    K: Év elején megnyerted a Nemzetek Kupáját Tom Kristensennel a Race of Champion-ön. Rengeteg pilótával találkoztál, akik különböző kategóriákból jöttek és több fajta autót is kipróbálhattatok. Ha az összes típust nézzük, akkor melyik áll közel a szívedhez?

    JK: A legtöbb versenyautót szeretem, a ralikrossz autókat, és a tipikus versenypályán közlekedő modelleket is, ám az, hogy mikor melyik áll közel hozzám az a versenytől függ.

    K: Ha választhatnál egy pályát bárhol a világon, melyiket tennéd be a versenynaptárba?

    JK: Természetesen örülnék neki, ha egy ralikrossz pálya kerülne be a szezonba!