A Team Penske, amely 2009 óta minden szezonban indított versenyzőt a NASCAR Xfinity Series-ben, az idei szezonban azonban nem tervez résztvenni a széria futamain.
Walt Czarnecki, a Team Penske alelnöke ugyanakkor elmondta, hogy ez változhat, ha a szponzoraik bármelyike szeretne megjelenni a szériában.
A csapat Xfinity-programja két versenyzői bajnoki címet és négy tulajdonosi koronát hozott a konyhára
Brad Keselowski adta a Team Penske első NASCAR-bajnoki címét, amikor 2010-ben megnyerte az Xfinity egyéni bajnoki címét.
A szervezet 2013-15 között egymás után nyerte meg a tulajdonosi címeket. Keselowski, Joey Logano, Ryan Blaney és AJ Allmendinger egy-egy győzelmet aratott a csapat színeiben 2013-ban.
Blaney, és a csapatot idén elhagyó Keselowski 2014-ben is futamot nyert a csapat számára. A két versenyző mellé még Joey Logano is feliratkozott 2015-ben a futamgyőztesek listájára.
A Team Penske 2017-ben Keselowski, Blaney, Logano és Sam Hornish Jr. győzelmeinek köszönhetően hódította el a tulajdonosi címet utoljára.
Az utóbbi években Austin Cindric vitte a hátán a csapatot, hiszen 2020-ban bajnok lett, 2021-ben pedig második. Ezidő alatt 13 győzelmet aratott.
A 2010-es évek NASCAR versenyeinek megosztó versenyzési típusa volt a tandem draftolás, amely daytonában és talladegában volt jellemző.
A Daytona International Speedway-en megrendezett kétnapos teszt során a versenyzők sokat tanultak, és néhányan még a tandem draftolással s kísérleteztek.
Bár a 2010-es évek elején a superspeedway versenyeit uraló tandem draft már régen eltűnt, és valószínűleg soha nem is fog visszatérni, a februári Daytona 500-on még mindig győztes formulának bizonyulhat.
A háromszoros Daytona 500-győztes Denny Hamlin megmutatta, hogy ez mennyire hatékony lehet, amikor a keddi tesztelés során Joey Loganót a mezőny elé tolta. A mezőny azonban gyorsan vissza is zárkózott, amikor a duó szétvált.
„Nem lehet hosszú ideig tandemezni, de amikor tényleg összetapad a két autó, akkor nagyon felgyorsulunk” – mondta Logano szerdai sajtótájékoztatóján.
„Nem hiszem, hogy képes leszel hosszú ideig csinálni, több okból is. Egyrészt az autó rögtön felforrósodik, másrészt a kerek lökhárítók eléggé megnehezítik azt, hogy a két autó tökéletesen összetapadjon. Az elől lévő alatt folyamatosan mozog a kocsi, ami még így is veszélyes, nemhogy akkor, amikor 40-en leszünk a pályán” – tette hozzá a Penske versenyzője.
Logano, aki 2015-ben megnyerte a Daytona 500-at, csak „apró különbségeket” érzett a a mezőnyben autózás közben, de úgy véli, ezek az apróságok a végén összeadódhatnak.
A tandemezésről Kurt Busch is véleményt alkotott. Új munkaadójával, Denny Hamlinnel tolták egymást a daytonai éjszakában.
„Kipróbáltuk a tandemet, csak hogy lássuk, hogyan fog működni” – mondta az idősebbik Busch testvér. „A köridő rengeteget javult. Csak ez egy nagyon veszélyes játék. Nem olyan stabil, mint a régi autó, ezek az járgányok sokkal többet izegnek mozognak.”
Mi az a tandem draftolás?
A tandem draftolás az a folyamat, amikor két autónak tökéletesen – nincs egy köbmilliméter levegő sem a két autó között – összeér a lökhárítója és az orr része, ami lehetővé teszi, hogy a két jármű gyorsabban haladjon.
A NASCAR 2014-ben betiltotta a draftolásnak ezen formáját, mert növelte a balesetek valószínűségét. Amikor tandem draftolás történik, a hátsó autó elveszíti a képességét, hogy az első autó elé lásson, és ha az első autó ezután bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, a baleset szinte elkerülhetetlen.
2013-ban Kyle Larson olyan balesetbe keveredett, amelynek következtében az autó a levegőbe emelkedett, és végül 30 rajongó megsérült.
A tandem draftolással járó kockázatok túl nagyok voltak, és a NASCAR úgy döntött, hogy be kell tiltania.
Amióta a tandem draftot betiltották, a NASCAR új technológiát fejlesztett ki a motorokban, ami rendkívül megnehezíti a versenyzők számára a versenyzés ezen formáját a motor túlmelegedése nélkül. Ha mégis valakinek sikerül hosszabb ideig tandemeznie, az fekete zászlót kap.
Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a NASCAR történetének legszorosabb – holtversenyben – befutója a tandem érában történt, amikor Jimmie Johnsont „betolta” Dale Earnhardt Jr. a célba.
https://www.youtube.com/watch?v=9RVD2U8aHJ8
Érdekes lesz tehát látni, hogy milyen formában fog megjelenni a tandemezés az új Next Gen autó első éles bevetésén, a Daytona 500-on.
A tesztelés legnagyobb sebességei
Az egyautós, mezőnybeli, és tandem tesztelések után a NASCAR eldöntötte, 510 lóerős, 7 inches spoilerekkel fog nekivágni a mezőny a Daytona 500-nak.
A kétnapos teszt során nem történt semmilyen incidens a pályán, az egyetlen említésre méltó probléma Denny Hamlin és a Joe Gibbs Racing motorhibája volt. A gyakorláson 15 csapat és több mint 20 versenyző vett részt.
A legmagasabb sebességet az Xfinity Seriesből érkező, 2022-ben már a Wood Brothers Racing autójában teljes Cup szezont futó Harrison Burton autózta. Az általa elért maximulás tempó 195,304 mp/h volt, ami 314 km/h-nak felel meg.
A leglassabb Jacques Villeneuve volt, 177.623 mp/h-val, ami 286 km/h-nak felel meg. Hozzá kell tenni, hogy az 1997-es világbajnok csapata, a Hezeberg Racing valószínűleg spórolt a technikával, hiszen ők minden erejükkel a Daytona 500-ra való bejutásra koncentrálnak majd.
Bár senki nem kongatta meg még a vészharangot, a NASCAR-garázsban aggodalomra ad okot, hogy a csapatok nem tudják beszerezni a Next Gen autók építéséhez szükséges alkatrészeket.
Richard Childress a keddi tesztnap során tett interjújában ismerte el, hogy csak két-két autó áll rendelkezésére az Austin Dillon – Tyler Reddick versenyzőpárosnak.
A legendás csapat-tulajdonos azonban nem aggódik, és úgy gondolja, a jövő hónapban rendezett Busch Clash-ig akár négy további autó is megépülhet.
„Ha tulajdonos vagy, mindig aggódsz egy kicsit, de szerintem a NASCAR biztonsági szempontból jól közelíti meg a dolgot” – jelentette ki Childress.
„Minden teszt, és törésteszt után visszamentünk, és változtatásokat eszközöltünk, hogy biztonságosabbá és jobbá tegyük az autót, és azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy egy kicsit lemaradtunk. A NASCAR számára a biztonság prioritást élvez a Next Gen autónál.”
A NASCAR reméli, hogy minden csapat 5 autót tud majd megépíteni a szezon kezdetéig. A szezonban összesen 7 autót használhat fel majd minden versenyző.
„Nem sok autó van kész” – mondta Joey Logano a Team Penske-nél rendelkezésre álló készletről. „De mindenki egy csónakban evez. Úgy tudom, hogy a múlt héten érkezett néhány alváz, ami még összeszerelésre vár.”
Logano hozzátette, hogy a tesztelésre hozott autó fog részt venni a Clash-en, és valószínűleg a Fontanai versenyen is.
„Nagyon fontos, hogy ne törjük össze az autót. Ezért is lepett meg, hogy milyen keményen versenyeztünk akkor, amikor mezőnyben teszteltünk. Ha megtörik az autók, akkor benne vagyunk a pácban.”
A daytonai teszten tizennyolc csapat vett részt. A nagyobb alakulatok közül feltűnő hiányzó volt a Stewart-Haas Racing.
Daytonai Next Gen teszt / Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media Site
NASCAR: Csak semmi pánik
A NASCAR versenyinnovációs részlegének vezető alelnöke, John Probst mégsem aggódik.
„Tudjuk, hogy mi a helyzet, és látjuk, hogy bizonyos alkatrészek – többek között a COVID miatt – késnek. Egyelőre úgy látjuk, minden csapatnak lesznek autói az első versenyre.”
A Toyota Racing elnöke, David Wilson elismerte, hogy a sportágnak ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenéznie, mint sok vállalkozásnak a világban. Azonban hozzátette, hogy nagy változást jelent a limitált autószám is.
„Alapvetően fele annyi autónk lesz az egész évre, mint eddig, szóval ez is egy kicsit felnagyítja a problémákat. Annyira radikálisan más lesz minden, hogy akarva akaratlanul kicsit pánikba esik az ember” – mondta Wilson.
„Azt hiszem, a szezon első negyedében ez kellemetlenségeket okozhat. Nagyon oda kell majd figyelnünk a készleteinkre. De úgy gondolom, Johnnak alapvetően igaza van abban, hogy lesz elég alkatrészünk.”
Daytonai hagyomány változhat a kevés alkatrész miatt
A Daytona 500 győzelem után a bajnok konfettiesőben hajtanak a victory lane-re. 1997 óta a győztes autóját egy évig ebben az állapotban állítják ki a Daytona International Speedway mellett található Motorsport Hírességek Csarnokában és Múzeumában.
Matt Kenseth 2012-es Daytona 500 nyertes autója / Fotó: Mike Meadows/Getty Images/NASCAR Media Site
A limitált autószám miatt ez a hagyomány abbamaradhat.
A NASCAR szóvivője szerdán megerősítette a Motorsport.com-nak, hogy még nem született döntés, de a NASCAR, a csapatok és a versenypálya között folyamatosak a tárgyalások a kérdésről.
„Tegnap a garázsban voltam, és Slugger (Labbe, műszaki vezető) odajött hozzám, majd azt mondta: »Dave, tudod mi történik, ha megnyerjük a Daytona 500-at? Mi az első dolog, amit a NASCAR tesz? Elveszik az autónkat«” – mondta David Wilson.
Wilson hozzátette, Eric Jacuzzi, a NASCAR aerodinamikai és járműteljesítményért felelős ügyvezető igazgatója is úgy gondolja, hogy fontos a téma.
„Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de lehet, hogy a végén lesz egy olyan megállapodás, hogy tartozunk nekik egy autóval, és az őszi versenyig haladékot adnak majd nekünk. Ez csak egy újabb példája annak, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznünk.„
A hét során beszámoltunk a NASCAR Charlotte-i Next Gen tesztjéről, és most megmutatjuk, mit gondoltak a versenyzők.
Kezdjük Brad Keselowskival, aki immáron tulajdonos versenyzőként nyilatkozott a Fox Sports riporterének, Bob Pockrassnak.
„Érzésre ez volt az eddigi legjobb napunk” – kezdte a Roush Fenway Keselowski Racing versenyzője. „Szimplán nehezebb volt vezetni az autót, és ez jó érzésekkel tölt el. Sokkal nehezebb a pályán maradni. Nagyon könnyű hibázni, és ha hibázol, akkor nagyon nagy a büntetés. Mintha a 2005-ös Cup autót vezettem volna.”
Keselowski korábbi csapattársa, Joey Logano is egyetértett.
„Lehet 3wide-ban (3 autó egymás mellett – a szerk.) is menni, de nehezebb vezetni az autót. Úgy gondolom, hogy a gumik is nagyobb szerepet játszanak majd ezzel az aero és motor csomaggal.”
A Petty GMS Racing új versenyzője, Ty Dillon a Charlotte Observer News-nak fejtette ki véleményét.
„A versenyzők 10000 lóerős motorokat szeretnének leszorítóerő nélkül. Azonban a sportunk nem csak arról szól, hogy mi mit szeretnénk. Az is fontos, hogy a nézők élvezzék azt, amit látnak. Talán ez a csomag jó kompromisszum lehet.”
A teszt után szinte biztossá vált a 650 lóerős motorok használata, ezenkívül valószínű, hogy a NASCAR a kisebb magasságú spoilerek mellett fog dönteni.
„Teljesen más volt vezetni az autót, mint az októberi teszten. Sokkal, sokkal jobb. Mezőnyben is jobb, és egyedül körözve is. Mindenképp jó irányba haladnak a fejlesztések. Ennek ellenére azt gondolom, még mindig vannak olyan aspektusok, ahol változtatásokra lesz szükség.” – mondta Daniel Suarez.
A héten többször is megpördülő, sőt falnak is ütköző Tyler Reddick röviden és tömören osztotta meg véleményét Twitteren.
„Az autó folyamatosan a pengeélen táncol. És ezt én nagy pozitívumnak tartom!”