Cikkünkben nem fog sok szó esni a hétvégi, atlantai verseny történéseiről, helyette inkább beszéljenek a videók.
Korábban már megírtuk, hogy William Byron győzelmével zárult a NASCAR Cup Series Atlanta Motor Speedway-en rendezett versenye.
Az átalakított pályán az elvárásoknál talán még durvább versenyzés folyt, hasonlóan Daytonához és Talladegához.
A mezőny háromnegyede belekeveredett valamilyen balesetbe, a második helyezett Ross Chastain például sérült autóval botorkált be a célba.
Jól mutatja a verseny jellegét, hogy a 325 körös versenyen 11 sárga zászlós szakasz volt, és 65 kört mentek összesen lassan, a pace car mögött a versenyzők.
Ross Chastain balesetekor az első helyen ment, és mint már írtuk ezek után sikerült behoznia autóját a második helyre.
Kyle Busch nagyon mérgesen nyilatkozott a verseny után, elmondása szerint ez a versenyzési típus inkább „szórakoztatás, mint sport”.
Ahogy a fenti videóban látható Tyler Reddick sem úszta meg Atlantát, ráadásul ő magával húzta a fél mezőnyt.
Az utolsó körben még az is összetörte, akinek még nem volt baja. Bubba Wallace g-erő mérője biztos kiakadt, olyan csúnyán nekicsapódott a falnak.
„Őrületes volt, az biztos” – mondta Chase Elliott atlantai hatodik helyezése után. „Remélhetőleg jó volt nézni, mert az autómból úgy éreztem, hogy elég vad volt.”
„Ez egy átlagos superspeedway” – panaszkodott a 9. helyezett Joey Logano. „Egyszerűen csak folyton balesetet szenvedünk. Mire számítottunk? Ugyanaz történik mindig…„
Öt évvel ezelőtt verekedett össze Kyle Busch és Joey Logano, miután összeütköztek a Las Vegasi tavaszi verseny utolsó körében.
A versenyt Brad Keselowski vezette, azonban az utolsó körben lelassult az autója.
Kyle Busch alulra kanyarodott, hogy kikerülje őt, és összeért Loganóval. A 3. kanyarban Logano nekiment Buschnak, és utóbbi a 4. kanyaron keresztül a pitbe szánkázott.
Busch kiszállt az autójából, elindult a pit road bejáratánál lévő, általában a verseny után a legjobb öt autót elfogó területre, megütötte Loganót, és verekedés tört ki. Ez nagyjából 18 másodpercig tartott, mielőtt a versenybírók szétválasztották őket.
Logano azt mondta, miután minden lecsillapodott, hogy nem volt sok beszéd, inkább az öklök beszéltek.
„Keményen versenyeztünk mindketten. Kyle és én általában nagyon jól versenyzünk egymás ellen. Sosincs semmi problémánk, most viszont megpróbált leszorítani a kanyarban Brad alá, és nagyjából összeütköztünk a bejáratnál.”
„Ezután üldöztem őt, de megcsúsztam, és összeütköztünk.”
„Nyilvánvalóan nem volt semmi szándékosság abban amit tettem, de értelemszerűen ő ezt másképp gondolja, szóval nem tudom. Majd túl leszünk rajta.”
Busch másképp látta a dolgot, azt mondta Vince Welch-nek a Fox Sports-tól, hogy „Kilökött. Logano egyszerűen egyenesen hajtott be a kanyarba, és direkt összetört engem. Joey így versenyez, úgyhogy vissza fogja kapni.”
Joey Logano és Kyle Busch kapcsolata azóta sem felhőtlen.
Roger Penske először szólalt meg az ügy kapcsán, amióta a NASCAR a hétvége elején elkobozta a csapat kerekeit.
Penske elmondta, hogy a kerekeknél tapasztalható következetlenségek miatt volt szükség módosításokra, és hogy a Team Penske előzetesen értesítette erről a NASCAR-t.
„Egy héttel korábban felvettük a kapcsolatot a NASCAR-al, és elmondtuk, hogy a kapott kerekek nem mind egyformák, és úgy éreztük, hogy módosítanunk kell a lyukakat, ahol a meghajtócsapok bemennek” – mondta Penske. „Nem igazán kaptunk semmilyen visszajelzést, és ekkor elébe mentünk a dolgoknak, és kitágítottuk a lyukakat.”
A NASCAR péntek délután bejelentette, hogy több kereket is elkobzott, bár azt nem pontosították, hogy melyik Penske autók érintettek. Az RFK Racingtől is elvették a kerekeket. Állítólag mindkét szervezet módosította a lyukakat, amivel a kerekek jobban fel- és leszerelhetővé váltak.
„Csak azt hiszem, hogy annyi minden történt, és mi próbáltuk oda-vissza kommunikálni – természetesen beszéltünk velük erről” – mondta Penske. „Ez nem olyasmi volt, amit a fű alatt csináltunk, hogy megpróbáljunk bárkit is legyőzni. Ez ott volt a helyszínen.”
„Szóval elvitték az összes kerekünket, és ma olyan felnikkel futottunk, amik fent voltak a műhelyben, (amelyek) lekerültek. Biztosan olyanok voltak, mint mindenki másnak.”
Több csapatnak is gondjai voltak a kerekekkel a vasárnapi Daytona 500 során, Kaz Grala autójáról leszakadt egy kerék, Justin Haley esetében pedig úgy tűnt, hogy eltört a felni. Ryan Blaney-nél is gondot okozott, hogy az első etapban nem tudták leszerelni az autóról a jobb hátsó kereket.
Ha megnézzük a 2020-as NASCAR naptárat, és a 2022-eset, óriási változásokra lehetünk figyelmesek, amelyeket a versenyzők is érzékelnek.
A változás gyors és jelentős volt.
A Coliseumban rendezett Clash sikeres volt, a tévés nézettség és a látogatottság elégedetté tette a sorozat tisztviselőit.
Bár a NASCAR nem nyilatkozott arról, hogy él-e az opcióval, hogy jövőre ismét ott rendezzék meg a versenyt, jó esély van arra, hogy a Clash visszatér a helyszínre.
A NASCAR ezen lépései – a Next Gen autó idei szezonbeli debütálásával együtt – új lendületet adtak a sportágnak.
„Úgy gondolom, hogy a versenynaptárral kapcsolatos lépések hatalmas sikert arattak” – mondta Brad Keselowski, az RFK Racing társtulajdonosa. „Talán azt is mondhatnánk, hogy már régóta esedékes volt. Nagyon örülök a változtatásoknak, és izgatottan várom, hogy milyen lesz a következő években ez a beosztás.”
„Úgy gondolom, hogy ez olyan energiát visz a sportágunkba, amely létfontosságú a fenntarthatóságunk és a sikerünk szempontjából.”
Keselowski immáron nem csak versenyzőként, hanem tulajdonosként is gondolkozik.
„Ha ez a csapat számára extra költségekkel jár – és azt hiszem, ezt most már csapattulajdonosként elmondhatom, azzal jár -, akkor csak fel kell szívnunk és meg kell találnunk a büdzsét erre.”
A menetrend idei módosításai között szerepel, hogy a bristoli dirt futamot húsvétra helyezték át, egy olyan ünnepre, amelyen a sportág hagyományosan eddig nem versenyzett.
„Valószínűleg sokan vannak, akik frusztráltak a húsvéti versenyek miatt a garázsban, de ez az egyik legnagyobb televíziós hétvége a sportágban, így ebből a szempontból volt értelme a dolognak” – magyarázta a 2012-es NASCAR Cup Series bajnok.
„Úgy gondolom, hogy sok jó dolog történik a sportágunkban. Sokkal több pozitív változás történt, mint amennyit az itt eltöltött 12 vagy 13 évem alatt láttam.”
Könnyebb az új csapatoknak belépni a NASCAR-ba
Természetesen nem szabad elmenni a Next Gen gépek bevezetése mellett sem, amelynek célja, hogy közelebb hozza a kisebb költségvetésű csapatokat az élmezőnyhöz, és ezzel az újonnan érkező alakulatoknak megkönnyítse a dolgát.
Ennek eredményeképpen a vasárnapi Daytona 500-on Michael Jordan (23XI Racing), Pitbull (Trackhouse Racing) és a híres bokszoló Floyd Mayweather (The Money Team Racing) is indít autót.
„Ha mozdulatlanul ülsz, megelőznek” – mondta Joey Logano. „Ez így van a versenypályán és az életben is. Ha elkényelmesedsz, és ülsz a babérjaidon, akkor le fogsz maradni.”
„Ráadásul a társadalom is folyamatosan formálódik, minden halad előre, és a technológia is változik, így ha nem próbálsz lépést tartani vele, akkor megöregszel és lassú leszel.”
„Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen. Folyton előre kell haladnunk, és meg kell találnunk a következő nagy dolgot. Azt hiszem, az elmúlt néhány évben ez sikerült is.”
Joey Logano teljes felelősséget vállalt a verseny végén történt balesetért, amely potenciálisan a győzelmébe került.
A 60., és egyben utolsó körben Logano vezetett a 2-es kanyar kijáratán, de Chris Buescher bedugta autója orrát mellé, hogy megpróbáljon megelőzni a vezetésért.
Logano azonban blokkolt, a két autó összeért, a Team Penske versenyzője pedig a külső falnak csapódott, és jelentős kár keletkezett a 22-es Fordjában.
Buescher a sárga zászlós figyelmeztetés idején vezetett, és őt hirdették ki győztesnek, Logano pedig a hétvége első versenyzője, akinek a tartalék autót kell használnia majd.
„A sofőr (Logano) elcseszte a dolgot. Ennyi az egész” – mondta Logano, amikor arról kérdezték, mi történt.
„Azt hittem, hogy még nincs bent mellettem. Sokkal gyorsabban történtek a dolgok, mint azt gondoltam. Megpróbáltam egy kicsit blokkolni, és csak egy pici ütést kaptam, azonban az autó egyből megindult.”
„Az én hibám. Nagyon rosszul érzem magam, mert tönkretette az autónkat, és versenycsapatként nehéz helyzetbe hozott minket. Ez szimplán egy buta hiba volt.”
Joey Logano úgy érezte, hogy tehetetlen helyzetben volt az utolsó körben, de nem gondolta, hogy Buescher ilyen gyorsan mellé tud majd kerülni.
„Nem kellett nagy lendületet vennie ahhoz, hogy mellém érjen” – magyarázta Logano. „Reagáltam, és megpróbáltam blokkolni, pedig hagynom kellett volna, hogy megelőzzön, és onnan megpróbálni visszajönni. Egyszerűen elszúrtam.”
„A legrosszabb az, hogy a csapatot nehéz helyzetbe hoztam Ráadásul a 21-es rajtszámú autó (Harrison Burton) is belekerült a balesetbe. Sajnálom, nem vagyok tökéletes.”
Ahogy Logano is említette, Harrison Burton autója sérüléseket gyűjtött be az incidensben, de a Wood Brothers csapata úgy gondolja, hogy meg tudják javítani a károkat.
Michael McDowell is majdnem belekeveredett az incidensbe, de sértetlenül megúszta, így a második helyen végzett.
Nehéz helyzetben a Team Penske
Mivel a tartalék autókra nagy szükség van, a Next Generation autó új alkatrészeinek hiánya miatt, így Logano balesete hátrányos helyzetbe hozta a Penske csapatot a 2022-es szezon kezdetén.
A 2018-as bajnok ráadásul egy olyan autót tört össze, ami az edzések és a Duel alatt nagyon versenyképesnek tűnt.
„Ez nem segít, de megpróbáljuk a lehető legjobban megoldani a helyzetet. Most már semmit sem tudok tenni. Bárcsak visszafordíthatnám az időt, de nem tehetem. Ahogy mondtam, ez csak egy hiba volt. Tovább kell lépnünk.”
Két futamot rendeztek a NASCAR szezon első igazi versenynapján, a Roush Fenway Keselowski Racing versenyzői pedig mindkettőt megnyerték!
Korábban már megírtuk, hogy a szerda esti időmérőt a Hendrick Motorsports versenyzői dominálták, a címvédő Kyle Larson indulhat a Pole-ból, mellőle pedig csapattársa Alex Bowman rajtolhat majd.
A többi hely sorsát a két Duel döntötte el. A Duel 1 a Daytona 500 belső sorának rajtfelállását (a harmadik helytől lefele), a Duel 2 végeredménye pedig a külső sor sorrendjét adta.
Duel 1
Brad Keselowski nyugodt győzelmet aratott a csütörtök este első versenyén az újonnan alakult Roush Fenway Keselowski Racing 6-os számú Ford Mustangjával.
Keselowski négy körrel a 60 körös verseny vége előtt vette át a vezetést korábbi Team Penske csapattársától, Ryan Blaney-től.
A Ford versenyzői a zöld zászlós bokszkiállásuk során két gumit cseréltek, ami lehetővé tette számukra, hogy átugorják a Chevrolet vonatot, mivel utóbbiak mind a négy abroncsot váltottak.
Az újdonsült csapattulajdonos Keselowskinak ez volt az első győzelme a Daytonában rendezett Duelen.
„Elég jól éreztem magam az autóban a keddi edzésen” – mondta az RFK Racing társtulajdonosa, Brad Keselowski. „Elismerésemet kell adnom a többi Fordnak; nagyon jól dolgoztunk együtt – Ryan Blaney, Chase Briscoe, Austin Cindric.”
„Remek stratégiánk volt, és összetartottunk, elhúztunk, majd olyan pozícióba kerültünk, hogy mi irányíthattuk a verseny végét. Örülök, hogy az összes Fordot az élen látom. Jó munkát végeztek a srácok. Nagyszerű kezdés a csapatunk számára. Ez különleges.”
Cindric a második helyen végzett az ő, Blaney és Briscoe közötti csatában. Blaney 22 kört vezetett.
Chase Elliott egészítette ki az első ötöt, ő viszont már, több mint két másodperccel lemaradva érkezett célba Fordok mögött. Erik Jones a hatodik, Kyle Larson a hetedik, Tyler Reddick a nyolcadik, Kurt Busch a kilencedik, Ross Chastain pedig a tizedik helyen végzett.
Hatalmas csata az utolsó bejutó helyért
Kaz Grala a 18. lett és ezzel bejutott a Daytona 500-ra. A vadiúj The Money Team Racing versenyzője az utolsó körben előzte meg riválisát, JJ Yeley-t a bejutó pozícióért.
Yeley-t lekörözték az élen haladók, és nem volt draftolási segítsége a külső sávban, ami így Grala javára hajtott a vizet, és a belső sávban elhúzott mellette.
Grala-nak nem volt egyszerű a versenye, miután a verseny közepén átlépte a sebességhatárt a pit roadon, és emiatt áthajtásos büntetést kapott.
„Sikerült, de nem úgy, ahogy szerettem volna. Hibáztam, a pitben túl gyorsan mentem, és azt hittem, hogy kiestünk, ennyi volt” – mondta Kaz Grala.
„De nem akartam feladni, bármi is történjen, és sikerült összedolgoznom Kurt Busch-al, akivel gyors időket futottunk, és reméltem, hogy utolérjük az előttünk lévő bolyt.”
„Épphogy meglett, hiszen az utolsó körben utolértük őket el tudtam menni az 55-ös mellett. Az biztos, hogy öregedtem pár évet a verseny alatt, de ez nem számít, hiszen ott leszünk a vasárnapi 500-on!”
„Nagyon hálás vagyok. Izgatott vagyok a The Money Team Racing miatt. Floyd Mayweather autója most debütál majd, és én nagyon, nagyon hálás vagyok a lehetőségért. Biztos, hogy jól fogunk szórakozni.”
Sokkal drámaibbra sikerült a második Duel, ahol végül az RFK Racing másik autójával Chris Buescher győzedelmeskedett.
Buescher a 60 körös verseny utolsó méterein próbálta megelőzni Joey Loganot, utóbbi azonban blokkolni próbálta, és a 22-es Team Penske Ford keresztbeállt, falnak csapódott, és rommá törött.
A sárga zászlót egyből belengették, így Buescheré lett a győzelem. Ezzel a Roush Fenway Keselowski Racing mindkét daytonai kvalifikációs futamot megnyerte. Ez az első alkalom, hogy 2015 óta egy csapat besöpörte a Dueleket (akkor a Hendrick Motorsports tett így).
„Micsoda módja ez a Daytona 500 kezdésének, hogy mindkét RFK Racing Ford Mustangot a victory lane-re juttatuk. Nyilván ez még nem a fő verseny, de bíztató a dolog, mert nagyon mennek az autóink” – mondta Chris Buescher, az RFK Racing versenyzője.
„Le a kalappal mindenki előtt a műhelyben. Tudom, hogy a sportban mindenki számára mozgalmas volt a holtszezon, igaz? De rengeteg változás történt. Jó látni, hogy ilyen jól kezdtünk.”
Buescher elismerte, próbált vigyázni márkatársára, Joey Loganóra, de végül nem tudta elkerülni a balesetet.
„Nem így akartam nyerni, az biztos. Ettől függetlenül nagyon büszke vagyok az erőfeszítéseinkre és a pitben mutatott teljesítményünkre.”
Michael McDowell lett a második, Harrison Burton a harmadik (azonban az ő autója is sérült a Buescher – Logano incidensben), Kyle Busch a negyedik, Christopher Bell pedig az ötödik helyen végzett.
A top 10 további pozícióit Martin Truex Jr., Bubba Wallace, Ricky Stenhouse Jr., Logano és Kevin Harvick tudhatta magáénak.
A veterán Greg Biffle is ott lesz a Daytona 500-on
Greg Biffle a 13. lett, és mint a versenyen legjobban végző nem charteres csapat, indulási engedélyt szerzett a vasárnapi Daytona 500-ra.
A veterán versenyző 44-es rajtszámú NY Racing Team Chevyjéből két körrel a vége előtt elfogyott a benzin, de elgurult a célig és bejutott a Daytona 500-ra, mivel riválisa, Timmy Hill négy kör hátrányban ért be.
„Ez egy hatalmas dolog” – jelentette ki Biffle. „Folyamatosan futottunk saját magunk után. Ez a lehetőség az utolsó pillanatban jött össze.”
„John (Cohen, a csapat tulajdonosa – a szerk.) már régóta próbálja összeraknia csapatot, és valószínűleg nem volt meg minden, amire szükségünk volt, de az autó ment mint a rakéta, és a srácok képesek voltak megoldani a problémáinkat azért, hogy a pályán legyünk ma.”
A Busch Light Clash-en rendezett összecsapáson történt incidens Ryan Blaney és Erik Jones szerdán azt nyilatkozta, túlléptek az eseten.
Erik Jones kijelentette, Blaney az incidens óta nem kereste meg őt. Blaney később megerősítette ezt.
„Azt hiszem, az ügy megoldódott” – mondta Jones. „Ha problémám lenne valakivel, akkor beszélnék vele. Szóval, azt hiszem, vége van.”
Ami Blaney-t illeti, úgy érezte, nincs mit megbeszélniük.
„Igazából nincs miről beszélnem vele” – mondta Blaney. „Túl vagyok rajta. Mondjuk vicces, hogy azt hitte, nekem kell bocsánatot kell kérnem, miután ő lökött fel a falra. Két ember másképp gondolkodik.”
A Clash második felében Blaney autója a pályán lelassult, a jobb hátsó felfüggesztése pedig eltört, miután érintkezett Jones-szal.
Miután Blaney leparkolta autóját és kiszállt, a HANS eszközét a még mindig a pályán lévő Joneshoz vágta.
A Fox Sportsnak adott első nyilatkozataikban Blaney azt mondta, hogy Jones „tönkretette őt egy hetedik helyért”, míg Jones úgy érezte, Blaney lefékezte őt, és ő nem igazán értékelte ezt, és ezt a pályán is megmutatta.
Jones végül a negyedik helyen végzett. Blaney a javítások után a 17. helyen lett.
Logano agresszív Blaney óvatos lesz a Duelen Fotó: Jonathan Ferrey/Getty Images/NASCAR Media
Vajon a Duelen folytatódnak majd a Coliseumban látott heves összecsapások?
Blaney szerint nem: „Régebben autónként egy vagy két tartalékkal jöttünk ide, arra az esetre, ha valami nagy baleset történne, most pedig az egész szervezetünknek egy-két tartalékautóval kell beérnie (4 autós csapat – a szerk.), szóval nehéz ügy. Ezt a fejedben kell tartanod.”
„Úgy érzem, hogy mindenki okosan fog versenyezni a Dueleken. Remélem, mert mindenki ugyanabban a csónakban evez.”
Ennek ellenére nem mindenki teheti meg majd, hogy „okosan versenyezzen”.
„Vannak olyan csapatok, akiknek be kell versenyezniük magukat a Daytona 500-ra a Duelek végén nagyon keményen fognak küzdeni, hogy megpróbáljanak bejutni, szóval tudatosan és figyelmesen kell majd versenyeznünk.”
„Soha nem akarod összetörni az 500-as autódat, főleg akkor, amikor nem sok tartalékunk van.”
Csapattársa, Joey Logano azonban ezzel ellentétes választ adott, amikor arról kérdezték, hogyan fog hozzáállni a futamokhoz a rendelkezésre álló felszerelés szűkössége ellenére, hiszen a versenyeken pontok forognak kockán.
„Nem tudok az egész mezőny nevében beszélni, de nem látom magam másképp versenyezni a Duelen, mint az 500-on” – mondta. „Úgy tervezem, hogy versenyezni fogok.”
12 perces összefoglaló videót tett közzé a NASCAR youtube csatornája az LA Coliseumban tartott Busch Lite Clash-ről.
Korábban már írtunk róla, hogy Joey Logano győzelmével zárult a Busch Lite Clash, melyet Los Angelesben, a USC Trojans amerikai futballcsapatnak is othtont adó Coliseumban tartottak.
A verseny legdrámaibb történéseit összefoglaló videóban találkozhatunk elrepülő HANS nyakvédőkkel, lelassuló autókkal, és test-test elleni küzdelmekkel.
A stadiumban egyébként majdnem teljes teltház volt, ami nem meglepő, hiszen a NASCAR elképesztő show-t állított össze a kilátogatók számára.
A versenyzők bemutatásánál, illetve a sárga zászlós periódusok alatt DJ Skee muzsikált, míg a verseny előtt Pitbull koncertezett.
A legnagyobb mainstream eseményt azonban Ice Cube fellépése adta, a legendás rapper a futam felénél tartott félidőben adott koncertet.
Ezen kívül természetesen a NASCAR egyik híres védjegyét is megtapasztalhatta a nagyérdemű, hiszen ütközésekből sem volt hiány – bár ez inkább az előfutamokra volt jellemző.
Joey Logano hatalmas csatában győzte le Kyle Busch-t, és lett a NASCAR Busch Light Clash győztese az LA Coliseumban.
Logano a 150 körös futam felénél tartott szünet után vette át a vezetést, és végül 0,877 másodperccel győzött Busch előtt.
A harmadik helyen Austin Dillon végzett, őt Erik Jones és Kyle Larson követte.
„El sem hiszem, hogy nyertünk” – mondta Logano a Fox Sports riporterének, Jamie Little-nek.
„Ez egy csodálatos esemény. Hatalmas lépés a NASCAR számára, hogy itt lehetünk. Csodálatos érzés. A feleségem holnap szülni fogja szülni a harmadik gyermekünket, szóval ez egy elég nagy hétvége lesz számunkra.”
Kyle Busch érthető módon csalódottan nyilatkozott, hiszen szinte minden tökéletesen alakult számára, mégsem tudott nyerni.
„Ez nyilvánvalóan csalódás. Megnyertem a pole-t, vezettem egy csomó kört, sokat mentünk zöld alatt, nem volt káosz, és mégsem nyertem. Ez szívás.”
„Gratulálok a fiamnak. Ő nyert tegnap. Szóval ez király. Próbáltam felvenni vele a versenyt. Mostanában többet nyer, mint én. Valaki küldjön neki egy szerződést” – próbálta viccesen leküzdeni csalódottságát a kétszeres Cup Series bajnok.
Joey Logano füst-katlant csinált az LA Coliseumból a győzelmi ünneplése közepette Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Figyelmeztető jelek a szezon előtt
A versenyen debütált a Next Gen autó, és néhány kör leforgása alatt meg is jelentek az első műszaki hibák.
Az első sárga zászlót akkor lengették meg, amikor Denny Hamlin 11-es rajtszámú Toyotája mechanikai probléma miatt lelassult a pályán.
„Úgy tűnik, hogy a szervokormány szíja leszakadt, és magával vitte a tömlőt is, így nem tudtam kormányozni” – mondta Hamlin a Fox Sportsnak. „Ez egy olyan hiba, amiből valószínűleg sokat fogunk látni idén.”
Az újraindítás előtt Chase Briscoe Fordja is megadta magát, és rádión jelezte, hogy gond van a hajtásláncával. A Stewart-Haas Racing versenyzője már a szombati edzésen is mechanikai problémákkal küszködött.
Néhány pillanattal később még drámaibbá vált a helyzet, amikor az élen álló Tyler Reddick autója állt meg. A Richard Childress Racing versenyzője több mint 60 kört vezetett, mindhiába.
„Próbáltam egy kicsit felmelegíteni a gumikat, és azt hiszem, eltört a transaxle” – mondta Reddick a Fox Sportsnak.
„Ez egy kicsit ijesztő, ha belegondolok, főleg ha belegondolok, hogy mennyi boxkiállást kell majd végrehajtanunk, és hogy a kuplungot ugyanígy fogjuk használni. Nagyon sajnálatos, de inkább itt töröm el, mint egy éles versenyen vagy a Daytona 500-on.”
Nem maradt érintetlen autó a végére
Ahogy az várható volt a versenytől, rengeteg kis koccanás borzolta a kedélyeket, és néhány versenyző nem távozott túl boldogan a kaliforniai helyszínről.
A mezőny egymás hegyén hátán, igazi short oval versenyt láthattunk az LA Coliseumban Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
A nap egyik legemlékezetesebb incidensében Ryan Blaney vágta HANS nyakvédőjét Erik Joneshoz autójához, miután utóbbi rányomta az előbbit a külső falra.
A Kaulig Racing újonca, Justin Haley sem volt elégedett a 2021-es bajnok Kyle Larson tevékenységével, miután a sorozat bajnoka a belső falnak lökte őt, és súlyosan megrongálta Haley 31-es számú Chevrolet-jének bal elejét.
Az előfutamokhoz képest azért még így is nyugodt volt a verseny nagy része, és a verseny utolsó néhány köre sem hozott számottevő izgalmakat.
Bár a mezőny közepében egészen a verseny végéig voltak mozgolódások – sőt Martin Truex Jr. és Michael McDowell még a cél után is összement -, végül Kyle Busch nem tudott valódi támadást indítani Joey Logano ellen, így egy csalódást keltő év után a 22-es Team Penske sofőrje megérdemelt győzelmet aratott a Clash-en.
A NASCAR Next Gen autójának tesztelése a Phoenix Raceway versenypályán zajló utolsó versenynappal zárult, melyet Ryan Blaney nyert.
Phoenix, amely idén is otthont ad mindhárom NASCAR széria bajnoki címéről döntő futamának, a csapatok számára kritikus fontosságú pálya.
A kétnapos teszt végén a Team Penske versenyzője, Ryan Blaney 131,907 mérföld/órás sebességgel végzett az élen, csapattársa, Joey Logano pedig 131,738 mérföld/órás sebességgel lett a második.
Kyle Larson 131,728 mérföld/órás átlaggal nyerte az első napot. Az első ötbe még Chase Briscoe (131.502 mph), Chase Elliott (131.325 mph), és Kevin Harvick (131.114 mph) fért be.
A második tesztnapot néhány incidens lassította. A NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott kétszer is megpördült a 4-es kanyar kijáratán, végül mindkét esetet sértetlenül megúszta – írja a Motorsport.com.
Az újonc Todd Gilliland nem volt ilyen szerencsés, amikor a 2-es kanyar kijáratánál elvesztette a tapadást, és a külső fallal koccant. Az újonc azonban vissza tudta vezetni autóját a garázsba.
Érdemes kiemelni, hogy a Fordok dominálták az utolsó tesztnapot, ezért pozitívan várhatják a szezonkezdetet.