A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye ismételten drámai befutót hozott, hiszen Joey Logano az utolsó körben falba tette William Byront.
Egy verseny végi újraindítást követően William Byron állt az élre, őt Joey Logano üldözte, Tyler Reddick pedig próbált kapaszkodni az élen álló kettőshöz.
Ez Reddicknek nem sikerült, ellenben Logano elképesztő hajrát bemutatva először utolérte, majd Byront falba lökve meg is előzte a Hendrickest és megnyerte a futamot.
William Byron élesen bírálta a Penske pilótáját a futam utáni interjújában.
„Szimplán mondva, ő egy idióta. Mindig ezt csinálja. Egy csomó sráccal megcsinálta már. Kb. 10 mérföld/órával gyorsabban érkezett meg a kanyarba, és szimplán belelökött a falba” – mondta Byron.
„Sajnos az autó jobb oldala szinte teljesen leszakadt, úgyhogy esélyem sem volt bevenni a kanyart. Logano egy kretén. Nem tud nyerni tisztességesen, csak így. Nem tudom mit mondjak…”
Sok nagy esés volt Joey Logano karrierje során, de ez, a 2009-es doveri baleset talán még nála is felkerülne a lista tetejére.
A doveri verseny 31. körében több autó ütközött a hármas kanyarban, amikor Logano lelassított, hogy elkerülje az ütközést Bobby Labonte-val, Stewart pedig nekiment Logano hátuljának.
Ennek következtében Logano a pálya füvére került, mielőtt visszacsapódott volna a pályára. Ezt követően Loganónak Reed Sorenson ütközött, majd a hármas kanyar korlátjának ment neki, aminek következtében Logano többször is felborult.
Logano nem sérült meg, kiszállt a járművéből és beszállt egy mentőautóba. Ellátták, majd kiengedték a pályán lévő egészségügyi központból.
Joey Logano, a Team Penske versenyzője nem meglepő módon elkeseredett volt, miután idejekorán véget ért talladegai versenye.
Az egész azzal kezdődött, hogy Martin Truex Jr. a második szakaszban az újraindításnál a fékre rálépve megpróbálta közelebb húzni a mögötte jövő versenyzőket, amivel egy kicsit nagyobb lendületet tudott volna venni a külső sor.
Bubba Wallace azonban pont rossz pillanatban érintkezett Joey Logano autójával, aminek következtében a 22-es autó beforgott a mezőny elé, és tömegbalesetet okozott.
„Ez mindenképpen egy nagy szívás, és akkor még finoman fogalmaztam” – mondta a csalódott Logano. „Ilyen a superspeedway versenyzés. Minden egyes alkalommal ez történik. Az autók összetörnek, és higgyétek el, a következő versenyeken is roncsderbi lesz.”
A 22-es számú Team Penske versenyzője hangot adott véleményének, mondván, hogy a versenyzők nem élvezik a superspeedway versenyeket.
„Remélhetőleg mindenki jól van, és senki sem sérült meg. Minden áldott alkalommal ilyen. Utálom őket, és szerintem a versenyzők többsége nem élvezi ezt a típusú versenyzést” – magyarázta Logano
„Mindent megpróbálunk, és nagyon sokat kell kockáztatni, hogy gyors legyen a sor. Most is az volt a baj, hogy négy autó egymást tolta, és ilyenkor valaki pórul fog járni. Most én jártam szerencsétlenül.”
„Szerencsére jól vagyok, és ez a fontos.”
A baleset miatt több versenyző, köztük Daniel Suarez, Joey Logano, Ty Dillon és Harrison Burton számára is idejekorán véget ért a délután, azonban a többiek folytatni tudták a versenyt.
A híres Talladega Superspeedway egy olyan pálya, amelyet az akciódús futamok és kiszámíthatatlansága miatt szeretnek.
És ezek a jelzők a NASCAR Cup Series idei szezonjának versenyére is találóak, hiszen az első kilenc futamon nyolc különböző győztes volt.
A NASCAR Cup Series legbrutálisabb, leghosszabb pályája, a 2,66 mérföldes (4,281 km) Talladega Superspeedway mindig drámákkal, balesetekkel tarkított futamokat rendez, mely futamnak a címvédője az a Bubba Wallace, aki 2021-ben élete első győzelmét szerezte meg itt.
Wallace-nak vegyes érzései vannak a pályáról, hiszen néhány évvel ezelőtt itt volt a köteles incidense, de a hétvége előtt elismerte, hogy nagyon várja az eseményt, és győzelemmel akarja beindítani szezonját.
A sorozat korábbi bajnoka, Brad Keselowski a tavaszi talladegai futam címvédője. A 2012-es Cup Series bajnok pályafutása során hat talladegai győzelmet aratott, így ő a mezőny legeredményesebb versenyzője.
Impozáns módon kétszer annyi győzelemmel büszkélkedhet itt, mint bármely más aktív versenyző.
A jó szereplés hatalmas lökést adna Keselowskinak, akinek az idei szezonban egyetlen top 10-es helyezése a szezonnyitó Daytona 500-on elért kilencedik hely volt.
Keselowski most pedig karrierje egyik legjobb pályájára érkezik úgy, hogy a 30. helyen áll – többek között az atlantai büntetésének köszönhetően – a versenyzői tabellán.
Egy győzelem ezen a hétvégén nagyban hozzájárulna Keselowski szezonjának megfordításához. Tavalyi két talladegai versenyén egy győzelmet és egy második helyet szerzett.
Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Megszerezheti első győzelmét valamelyik bajnoki éllovas?
Az örök közönségkedvenc Chase Elliott karrierje egyik legjobb szezonját futja annak ellenére, hogy még nincs győzelme.
A Hendrick Motorsports 9-es számú Chevroletjének pilótája jelenleg három pont előnnyel vezet az összetettben a Team Penske versenyzőjével, Ryan Blaney-val szemben, és 21 pont előnye van Blaney Penske csapattársa, Joey Loganóval előtt.
Érdekesség, hogy a sorozat versenyzői ranglistáján legelőkelőbb helyen álló három pilóta még nyeretlen a szezonban. De mindannyian korábbi talladegai győztesek és a hétvégi futam favoritjai.
Elliott a közeli Dawsonville-ből származik, és úgy kezelik őt Talladegában, mintha onnan származna.
A 9-es autó sofőrje drámai módon nyerte meg a 2019 októberi playoff-futamot Talladegában, de az azóta eltelt öt versenyen csak egyetlen top 5-ös helyezést ért el.
Blaney két győzelemmel rendelkezik itt – 2019 őszén, 2020 tavaszán -, és ő az első pilóta, aki egymás után két győzelmet szerzett Talladegában azóta, hogy a NASCAR négyszeres bajnoka, Jeff Gordon besöpörte mindkét futamot a 2007-es szezonban.
Loganonak 3 győzelme van Talladegában, és ő számít a mezőny egyik legnagyobb superspeedway specialistájának. Hozzá kell tenni viszont, hogy utolsó győzelmét 2018-ban aratta ezen a helyszínen.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni az idei szezon egyetlen többszörös győztesét, Elliott Hendrick Motorsports-os csapattársát, William Byron-t sem. Ő tavaly Keselowski mögött második lett ezen a versenyen, és az elmúlt három talladegai futamból kettőn is az első ötben végzett.
Vajon ebből a három, idén még nyeretlen versenyzőből (balra Wallace, középen Elliott, jobbra Blaney) fog kikerülni a győztes? Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
Byron triplázhat a talladegai pályán?
A Hendrick Motorsports 24-es számú Chevrolet-jének pilótája 2020 augusztusában, Daytonában, a sorozat másik superspeedwayén szerezte meg pályafutása első NASCAR Cup Series győzelmét.
„Talladega egyike azoknak a helyeknek, ahol egyszerűen nem tudhatod, hogyan fog végződni a napod” – mondta Byron.
„Azt hiszem, ezért van az, hogy ha okosan vezetsz, és nem kockáztatsz, és van egy kis szerencséd is, akkor a végén esélyed lesz a győzelemre.
A versenyed nagyon gyorsan megváltozhat, ha rossz ívet választasz, vagy belekerülsz valaki másnak a balesetébe.
Úgy gondolom, ha ezeket el tudod kerülni, és be tudod fejezni a versenyt, akkor tisztességes eredményt érhetsz el.”
Az amerikai fogadóirodáknál Ryan Blaney a legesélyesebb, a mi podcastunk szakértőinek pedig ezek voltak a fantasy tippjei:
Dr. Juhász Zoltán: Austin Dillon
Molnár Dávid (MoDa): Denny Hamlin
Módos János (Bosco): Ricky Stenhouse Jr.
Roós András (morfi): Joey Logano
Az edzések már a pénteki napon megkezdődnek, a hétvége lényegi részére viszont szombaton, és vasárnap kerül sor.
Magyar idő szerint szombaton 17 órakor rendezik a Cup Series időmérőjét, majd ezt követi az ARCA Menards Series versenye, melyet magyar idő szerint 19 órakor rendeznek. A napot az Xfinity Series futama zárja majd, mely 22 órakor kezdődik majd.
Vasárnapra ismételten csak a NASCAR Cup Series futama marad, melyt magyar idő szerint 21:00-kor kezdődik majd meg.
William Byron nemrégen egy interjúban kijelentette, hogy ő soha sem rontaná el egy másik versenyző ünneplését – mint Denny Hamlin tette.
Még mindig a 2021-es Martinsville-i események állnak sokszor a beszélgetések központjában, amikor Alex Bowman, vagy Denny Hamlin szóba kerül.
William Byron múlt héten domináns győzelmet aratott Martinsville-ben, de a végén közel volt ahhoz, hogy Joey Logano kilökje őt. Vajon a 24-es autó sofőrje hogyan reagált volt arra, ha ez megtörténik vele?
„Azt hiszem, tavaly történt ilyen néhányszor” – mondta Byron válaszában. „Azt hiszem valószínűleg nem így reagálnám le, mert utána hülyének érezném magam. Nem akarok útban lenni, és nem akarom azt, hogy rólam szóljon minden.”
Óriási lövések dördültek el ezzel Denny Hamlin irányába, bár kérdéses, hogy a Joe Gibbs-es versenyző egyáltalán olvassa-e majd ezt az interjút.
William Byron az interjúban azt is elmondta, szerinte miért javult fel ennyire az ő, és csapata, a Hendrick Motorsports teljesítménye – persze részleteket nem árult el.
„Rájöttünk, hogy mi az, ami gyorssá teszi a Next Gen-t. Ez az új autó egy lehetőség volt számunkra, hogy újraindítsunk dolgokat és egyfajta új megközelítést alkalmazzunk, és úgy érezzük, hogy ez tényleg kifizetődött számunkra” – nyilatkozta Byron a martinsville-i futam után.
Következik a hétvégén Bristol Dirt, ahol az eredményekből messzemenő következtetéseket nem lehet majd levonni, de ha itt is gyors lesz a Hendrick Motorsports, akkor felmerül a kérdés: Hol lehet megverni őket?
A Bristol Motor Speedway dirt versenypályán megrendezésre kerülő második versenyt immáron éjszaka fogjuk tartani.
Az átállással kapcsolatos vélemények általánosan pozitívak voltak. A versenyzők egy hagyományosabb dirt futamra számítanak, amikor magyar idő szerint hétfő hajnalpban pályára lépnek a félmérföldes pályán.
„Szerintem nagyszerű dolog, hogy éjszakára helyezzük át ezt a versenyt” – mondta a NASCAR Cup Series 2020-as bajnoka, Chase Elliott, aki tavaly a 26. helyről rajtolva a 10. helyen végzett. „Azt hiszem, ez sokat segít a problémáinkon, remélhetőleg a nedvesség a pályán marad, és emiatt kisebb gondot okoz majd a por is.”
„Azt hiszem, mindaz, amit tavaly tanultunk, nagyszerű eszköz volt ahhoz, hogy hogyan fogjunk hozzá az idei szezonban. Úgy tűnik, hogy jó irányba haladtak a dolgok, és remélhetőleg jó show lesz. Szerintem sok lehetőség rejlik benne.”
Nem az éjszakai versenyre való átállás az egyetlen nagy különbség. A versenyzőknek és a csapatfőnököknek alkalmazkodniuk kell az új Next Gen versenyautóhoz, amelyet idén vezettek be a NASCAR legjobb sorozatában.
„A tavalyi autó és a Next Gen autó keverékét fogjuk kipróbálni” – mondta Rudy Fugle, William Byron csapatfőnöke, aki a Cup sorozat eddigi egyetlen kétszeres győztese az idei szezonban. „Van néhány feljegyzésünk a NASCAR múlt heti tesztjéről.”
„A különbség a salakon való versenyzéssel szemben azonban az, hogy milyen gyorsan változnak a pálya körülményei. Szinte minden körben más ívet kell autózni.”
Ráadásul maga a pálya felépítése is különbözik attól, amit a tavalyi nyitófutamon használtak.
Ahelyett, hogy a pálya aljától a tetejéig egyenletes lejtő lenne, az idei változat fokozatos emelkedést alkalmaz – 16 fokot az alján, 19 fokot a tetején – annak reményében, hogy egy életképes második versenysávot hoz létre.
Joey Logano, egy olyan versenyző, akinek igen kevés tapasztalata van a dirt pályán, mégis a tavalyi versenynek ő lett a meglepetésgyőztese.
Idén végre előnyben lehetnek a dirt specialisták Bristolban?
Elméletileg az éjszakai verseny segít a pályának megtartani a nedvességet, és valószínűleg jobban kedvez az olyan pilótáknak, mint Christopher Bell és Kyle Larson, akik dirt pályákon nőttek fel, és továbbra is erősen jelen vannak ebben a szakágban.
Larson és Bell tavaly a mezőny eleje közelében versenyzett, amikor összeütköztek, és végül a mezőny végén kullogtak be a célba.
A Bristol Dirt verseny indulási sorrendjét a szombati négy 15 körös kvalifikációs futam során határozzák meg.
A 250 körösre tervezett Cup verseny lesz az első, amelyet húsvét vasárnapján rendeznek meg azóta, hogy Rusty Wallace 1989-ben Richmondban győzött a havazás miatt februárról elhalasztott versenyen.
Az események magyar idő szerint szombaton, 22:30-kor indulnak majd meg. Ekkor először a Truck Series fog kvalifikációs versenyeket futni, később pedig éjfél magasságában jönnek majd a Cup Series autói. A nap a hajnali 2 órakor rendezett Truck versenyben csúcsosodik majd ki.
A vasárnap már csendesebb lesz Bristolban, hiszen a nap folyamán csak egyetlen futamot tartanak – sőt ez nálunk már hétfőre át fog csúszni -, méghozzá a Cup Series versenyét hajnali 1 órakor. Ezt természetesen szokás szerint az ARENA4+ szolgáltatásán követhetik majd.
A NASCAR Cup Series versenyzőit – többek közt Joey Logano-t is – ebben a szezonban egy téma tartotta lázban: a Next Gen autó.
Egy új autó nagy tanulási folyamatot jelentett. Kihívást ad az árnyalatok megtanulása és az, hogy hogyan változtatja meg az egyes versenypályák érzetét. Ez az egyik legnagyobb sztori minden hétvégén.
Joey Logano arra számít, hogy ez a belátható jövőben is így lesz, még akkor is, ha a versenyzők egyre több és több kört tesznek meg az autóval.
„Azt hiszem, ha megfelelő mentalitással rendelkezel, akkor sosem hagyod abba a tanulást” – mondta Logano.
„Meg kell próbálnod megtalálni a módját, hogy fejlődj és jobb legyél, bármi is legyen. Szépen lassan persze kiegyenesedik majd a fejlődési görbe, és nem lehet majd olyan nagy léptékben fejlődni.”
„De ez az, amikor belekerülsz a fillérek halmozásába. Apróságokkal nyerhetsz majd sokat.”
Ahogy a mondás tartja, a türelem erény. Különösen, ha egy új autóról van szó; csak azért, mert a szezon már javában tart, még nem jelenti azt, hogy a tanulás és a finomhangolás véget ért.
„És ezt már a szezon kezdete előtt is mondtam, hogy szurkolóként és versenyzőként egy kicsit türelmesnek kell lennünk” – magyarázta Logano.
„Mert lesznek olyan területei ennek az autónak, amelyek egyszerűen látványosak. Lesznek olyan területek, ahol egyszerűen jobb lesz. Láttunk néhány futamot, különösen a 1,5 mérföldes pályákon, ahol jobb volt a produktum.”
„De türelmesnek is kell lennünk, és meg kell értenünk, hogy ahol egyes területek nagyszerűek és sokkal jobbak lesznek, ott más területek esetleg rosszabbak lesznek.”
„És nekünk, mindannyiunknak – beleértve a szurkolókat is – azon kell dolgoznunk, hogy jobbá tegyük ezt a dolgot. Nem csak folyamatosan rámutatni arra, hogy hol vannak a gyenge pontok. A jó dolgokra is koncentrálnunk kell.„
William Byron érzelmes, és persze domináns győzelmet aratott a NASCAR Cup Series Martinsville-i versenyén.
Nos, nem volt egyszerű az első két szegmensről értékelhető összeállítást csinálni, hiszen nem sok minden történt a verseny ezen szakaszában.
A Martinsville-i pole-ból induló Chase Elliott dominánst teljesítményt nyújtott, és megnyerte az első, és a második szakaszt is, igaz mindkét rész végén a forgalom miatt izgalmasan alakult számára a finis.
A harmadik, és egyben utolsó szakasz elején William Byron átvette a vezetést, és már nem is engedte ki azt a kezéből a verseny végéig.
Clint Bowyer „CAUTION!” kiáltása mindent elmondott a verseny izgalmairól. A 38-as rajtszámú David Gilliland miatti sárga zászlónak – 6 körrel a verseny vége előtt – Byronon kívül mindenki örült.
Nem volt ez meglepő, hiszen a Next Gen autóval nehéz volt előzni a Martinsville-i pályán, és zöld zászló alatt nem történt előzés az első helyért a 400 körös verseny alatt.
A „hosszabbításban” Joey Logano került William Byron mögé, azonban a 22-es rajtszámú autó sofőrje egyszerűen nem volt elég agresszív ahhoz, hogy megelőzze a 24-es autót, így William Byron nyerte a NASCAR Cup Series Martinsville-i versenyét.
„Fantasztikus érzés” – mondta Byron a verseny után. „Amikor az utolsó sárga kijött, azt hittem, hogy mindenki mögöttünk a boxba megy, de szerencsére kint maradtak.”
„Agresszívak voltunk. Úgy éreztük, hogy könnyedén üzemi hőfokra tudjuk hozni a gumikat és rendben leszünk. Erre szükségünk is volt, hiszen az egyik legagresszívabb srác volt mögöttünk Joey Logano személyében.”
William Byron a verseny utáni érzelmes interjújában rákot legyőző anyukájának ajánlotta győzelmét.
Byron és Chase Elliott – a Hendrick Motorsports versenyzői – hihetetlen módon 397 kört vezettek a 403 körös Martinsville-i versenyen.
Logano elismerte, nagyobbat kellett volna löknie a győztes William Byronon a vasárnap éjszakai Martinsville-i versenyen.
„Igen, nagyobbat kellett volna löknöm rajta” – mondta nevetve a Joey Logano a második helyezését követően.
„Ezzel az autóval egy kicsit keményebben kell ütni őket, úgy tűnik, de ez volt minden, amit tehettem, hogy elkapjam őt. Ez volt a nehéz rész – az ő autója biztosan jobb volt az enyémnél a kanyarokban.”
„A Hendrick autói egész évben ebben voltak erősek; mindenkinél keményebben mennek be a kanyarba. Szóval mindent megtettem, hogy utolérjem őt.”
„Elérni őt, megtámaszkodni rajta, én pedig megpróbáltam bevenni a kanyart, ez egyszerűen túl sok volt, és nem tudtam megcsinálni.”
Az utolsó két körre Byron külső oldalán indulva Logano az újraindításnál be tudott húzódni Byron mögé a 2-es kanyarban.
Logano ezután úgy érezte, hogy Byron elrontotta a 4-es kanyart a fehér zászlóra fordulva, és úgy gondolta, hogy ez volt az a lehetőség, amire várt.
„Azt gondoltam, hogy eljött a nagy esélyem” – mondta Logano. „Bementem az 1-es kanyarba az utolsó körben, és megpróbáltam őt kibillenteni. Ő azonban ügyesen fékezett, és jól védekezett.”
Logano és a 22-es csapat az utolsó szegmensben kapott erőre. Logano volt az, aki képes volt megtörni a Byron és Chase Elliott addigi dominanciáját, és végül ez egy második helyet eredményezett neki a Martinsville Speedway-en.
Brad Keselowskit és csapatát, az RFK Racinget súlyosan megbüntette a NASCAR, miután meg nem engedett módosításokat végeztek az autón.
A 38 éves versenyző újdonsült csapattulajdonosként mindent megtesz, hogy minél hamarabb az első helyre hozza fel alakulatát. Brad Keselowski most első lett – de nem olyasmiben, amiben ő, vagy ami azt illeti, bárki más is szeretett volna első lenni.
Ez a dolog pedig az, hogy ő volt az első pilóta és csapat, aki a NASCAR újonnan kialakított, sokkal szigorúbb büntetési rendszerének rossz végén állt.
És az a mód, ahogyan az RFK versenyzőjét és csapatát megbüntették, egyértelműen egy üzenet volt minden egyes csapatnak és versenyzőnek a rajtrácson.
A NASCAR ebben a szezonban nem szórakozik. Ha valaki megszegi a szabályokat, annak súlyos árat kell fizetnie érte.
Keselowski autójának vizsgálata után az illetékesek négyhetes eltiltással és 100 000 dolláros pénzbírsággal büntették Matt McCall csapatfőnököt, valamint 100 pilóta- és 100 tulajdonosi pontot vontak le az alakulattól “egyen forrásból származó alkatrész módosítása” miatt.
Ezen felül ha be is jut a rájátszásba a 6-os autó sofőrje, ott is 10 pontos büntetéssel kezd majd.
Keselowski és csapata fellebbezett a döntés ellen.
Brad Keselowski régi csapattársa a Team Penskénél, Joey Logano is elmondta a véleményét a dologról
„Biztos vagyok benne, hogy ez mindenkit halálra rémít” – mondta Logano a vasárnapi austini futam előtt. „A NASCAR megmutatta, hogy idén tényleg nem cicózik. Nagyon vigyáznunk kell minden lépésünkre.„