Kritikusan nyilatkoztak a versenyzők Ross Chastain videójátékos manőveréről, legfőképp Joey Loganonak és Kyle Larsonnak nem tetszett a megmozdulás.
Ross Chastain a verseny utáni interjújában elmondta, hogy sokat játszott a NASCAR 2005-el gamecube-on, ez a vicces hangvétel, és a nézői reakció azonban nem hatotta meg a regnáló bajnokot, Kyle Larsont.
„Ez nem tesz jót a sportágunknak. Talán ti azt hiszitek, hogy ez menő volt. Szerintem ez inkább kínos” – fogalmazott keményen Kyle Larson.
Azért is érdekes ez a nyilatkozat mert ő pont ugyanezzel próbálkozott tavaly, Darlingtonban.
„Kínosan is érzem magam a tavalyi eset miatt. Talán ha ott nem csinálom, akkor Rossnak sem jut ez most eszébe. Örülök, hogy akkor nem nyertem emiatt, egyszerűen ez nem tesz jót a sportágunk megítélésének.”
Joey Logano egyetértett kollégájával, és a szabályváltoztatást sürgette.
„Bármilyen látványos volt, most megnyílt a lehetőség mindenki előtt…” – magyarázta Logano. „Kell egy szabály, ami ellene szól. Nem tudom, hogy akarod-e, hogy az egész mezőny a falon menjen végig a kockás zászlóhoz érve.”
„Ráadásul Phoenixben ugyanígy meg lehet majd csinálni ezt a manővert. Mindenesetre ha ez nem kerül be az év végi top 10-es összeállításokba, akkor nem tudom mi.”
A NASCAR szerint a lépés a szabálykönyv keretein belül történt, és bár a héten foglalkozni fognak a versenyzők aggályaival, Phoenixben nem várható szabályváltozás.
Ryan Blaney egy hellyel maradt le a rájátszás döntőjéről, és ha ugyanazt csinálja mint Chastain, valószínűleg nyert volna, és bajnoki esélyekkel mehetne Phoenixbe.
„Csak most láttam a visszajátszást” – mondta Blaney „Azt kívánom, bárcsak én is ezt tettem volna. Azt hiszem, mostantól mindannyian ezt fogjuk csinálni a versenyek végén.”
Denny Hamlin szűkszavú volt: „Nagyszerű manőver. Briliáns. Egyértelműen nagyszerű döntést hozott. Ha nincs más választásod, akkor bizonyára könnyű ezt megtenni. De jól kivitelezte, és bejött neki.„
Tony Stewart visszatér a versenypályákra, de nem a NASCAR-ba, hanem a gyorsulási szakágban indul majd el egy versenyen.
A NASCAR Cup Series háromszoros bajnoka, Tony Stewart ezen a hétvégén a Las Vegas Motor Speedwayen debütál az NHRA gyorsulási szakágában. „Egyszerre vagyok izgatott és ideges” – mondta Stewart. „Biztosan nagy tanulási folyamat lesz. A McPhillips Racing nevű csapat kér fel, mert úgy éreztek készen állok a megmérettetésre. Nagyon jó velük dolgozni.„
Chase Briscoe kiesése a Homestead-Miami Speedwayen rendezett vasárnapi futamon a pilóta hibájából történt. Briscoe a 161. körben megcsúszott, erősen nekiment a falnak, és emiatt kiállni kényszerült. „Hibáztam, ennyi az egész” – ismerte el Briscoe. „Nagyon túlkormányzott volt a kocsi. Mintha jégen mentem volna. Nagyon frusztráló, hogy ez a saját hibámból történt. Jobb vagyok annál, minthogy ilyet hibázzak. Ez igazán sajnálatos. Viszont ez megkönnyíti a jövő heti dolgounkat. Nem kell aggódnunk a pontok miatt. Martinsville-ben nyernünk kell és kész!„
Az érme másik oldalán Ross Chastain áll, aki két második helyet szerzett sorozatban, és magabiztos pontelőnnyel érkezik meg Martinsville-be, a NASCAR Cup Series 3. rájátszásfordulójának döntőjére. Neki pedig pont az a problémája, amit Briscoe előnynek tart. „Nem tudom mit fogunk csinálni. Mit kéne csinálnunk? Hogy kéne versenyeznünk?” – kérdezte Chastain. „Soha nem voltam még itt (a rájátszásnak ezen szakaszában – a szerk.)… közösen tanuljuk ezeket a dolgokat a Trackhouse-zal.„
Erik Jones volt a múlt heti Dale Earnhardt Jr. podcast vendége, ahol elmesélte, milyen körülmények között rúgta ki őt Joe Gibbs 2020-ban. „Nem igazán volt jó évünk, nem voltunk elég gyorsak” – árulta el Jones – „Ettől függetlenül azt kommunikálták felém, hogy csinálunk néhány változást a csapaton belül, és folytatjuk. Nem aggódtam a jövőm miatt. Aztán egyik nap Joe Gibbs hívott egy elég fura időpontban, és próbálták szépíteni a dolgot, de szó a mi szó, telefonon közölték, hogy ki vagyok rúgva.„
Így reagáltak a NASCAR versenyzők Bubba Wallace büntetésére
Denny Hamlin egyetértett a NASCAR által kiszabott büntetéssel. „Meghúzták a vonalat” – mondta Denny Hamlin, a 23XI Racing társtulajdonosa és a Joe Gibbs Racing versenyzője. „Helyesen cselekedtek. „
Ryan Blaney szűkszavúan nyilatkozott legjobb barátjáról, Bubba Wallace-ról, de a büntetéssel ő is egyetértett. „Én személy szerint örülök annak, hogy a NASCAR keményen lecsap azokra, akik szabálytalankodnak. Csak így lehet a dolgokat kordában tartani.„
Joey Logano sok incidensben részt vett már karrierje során, így az ő véleménye is fontos: „Ez a sportág sokszor próbára tesz téged” – magyarázta Logano. „A karrierem során sokszor hibáztam, és hoztam olyan ostoba döntéseket a versenyautókban, amelyeket megbántam. De mindegyikből tanultam, és úgy érzem, most már tudom, hol a határ.”
Ahogy már korábban írtuk, Danica Patrick podcastjának vendége Denny Hamlin volt, így természetesen szóba került egy közös jó barátjuk.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy Hamlin és Patrick között voltak nézeteltérések a múltban, azonban utóbbi visszavonulása után egészen jó barátok lettek a pályán kívül.
Danica Patrick ugyanakkor bevallotta, hogy van egy versenyző, akit jobban utált karrierje során, mint Hamlint.
Ő pedig nem más, mint Joey Logano. Ez nem lehet túlságosan meglepő, hiszen Logano agresszív versenyző hírében áll. Danica Patrick felidézett egy incidenst, amikor Logano 2015-ben összekapott Matt Kenseth-tel.
A téma Danica Patrick és Denny Hamlin számos pályán történő ütközése volt, mire Hamlin azt javasolta kolléganőjének, hogy „Engedd el.”
Ekkor jött szóba, hogy a NASCAR mit tehet a megtorlások ellen, amire a 11-es autó sofőrje felhozta Matt Kenseth és Logano esetét, hogy akkor példát statuáltak Kenseth-tel.
Az újdonsült Hall of Famer akkor nagyon kiakadt riválisára, lekörözve lelassított, megvárta Loganot, és szimplán kilökte őt.
„Ó, igen, ez azért nagyon izgalmas volt! A nézők megőrültek, konkrétan nem hallottuk a motorhangot, annyira örültek, amikor Matt kiütötte Joey-t!” – emlékezett vissza Patrick.
„Egyszerűen kilökte őt, és meg kell, hogy mondjam, én nagyon örültem neki, mert Joey egy igazi se**fej a pályán. Nem kedvelem őt, talán még nálad [Hamlin] is jobban utáltam.”
„Csak nézd meg a múltban hány embert haragított magára…”
Továbbra is Bubba Wallace és Kyle Larson incidensétől hangos a NASCAR paddockja, Joey Logano pedig nem válogatta meg szavait.
Joey Logano fantasztikus teljesítményt nyújtott Las Vegasban, ahol az utolsó körökben áthámozta magát a mezőnyön, és megnyerte a versenyt. Ezzel a teljesítményével pedig bejutott a bajnoki döntőbe.
Ettől függetlenül Loganonak erős véleménye volt arról, amit Bubba Wallace tett a verseny közepén. A 22-es autó sofőrje felvetette, hogy milyen tragikus véget érhetett volna a Hendrick Motorsport versenyzője számára, ha nincs ott Christopher Bell autója az útban.
„Lehet revansot venni, de nem úgy, ahogy Bubba tette Ha az infieldre pörgette volna, talán egy kicsit jobb lenne, talán. De rögtön hátulról nekimenni valakinek… nem oké. Nem tudom, hogy bárki felfogja-e, milyen rosszul is járhatott volna Larson” – mondta Logano.
„Ez lehetett volna Kyle Larson karrierjének a vége, sőt azt gondolom, az élete is veszélyben forgott.”
A 22-es pilóta leírta, hogy a kanyar, ahol Larsont eltalálták, vitathatatlanul a „legrosszabb hely” a megtorlásra, különösen, ha figyelembe vesszük a szöget, amelyben a #45-ös versenyző érintkezett vele.
„Bizonyos értelemben szerencséje van, hogy egy kicsit eltalálta a 20-ast, mert az egy picit tompította az ütést, és megváltoztatta az autó irányát” – folytatta Logano.
„Ezt nem teheted meg. Amikor valakinek az élete forog kockán, akkor nem.”
Kyle Larson autója valóban nagy rossz szögben csapódott volna bele a falba, ha nincs ott az útban Christopher Bell autója. Korábban már Kurt Busch és Alex Bowman is hasonló irányú ütések miatt kapott agyrázkódást, így Joey Logano jogos pontokat vetett fel.
Bubba Wallace és Kyle Larson kakaskodása közel sem az első eset a NASCAR történelmében, ezért összegyűjtöttük a legnagyobb verekedéseket.
7. Matt Kenseth vs. Brad Keselowski (2014 Bank of America 500)
Mielőtt Matt Kenseth Brad Keselowski után ment volna, Denny Hamlin már megpróbált „beszélgetni” Keselowskival.
Érezhető, hogy Keselowski nem szerzett barátokat a verseny alatt, és Kenseth pankrátoros mozdulattal nekitámadt a verseny után Keselowskinak. A többit pedig meséljék el a képek.
6. Darrell Waltrip vs. Rusty Wallace (1989 Winston All-Star)
„Remélem, megfullad attól a 250 000 dollártól.”
Mi késztethette Darrell Waltripet, a NASCAR egyik legmegosztóbb személyiségét arra, hogy ilyen aljas kívánságot fogalmazzon meg?
Nos, a Winston All-Star verseny 1989-es versenyének kockás zászlójához érve Waltrip fej-fej mellett haladt Rusty Wallace-szal. A 4. kanyar kijáratán Wallace nekiment Waltripnek, aki a fűben csúszott hátrafelé, miközben Wallace Pontiacja megnyerte a versenyt és a 250 000 dolláros díjat.
Waltrip csapata azzal akarta kifejezni dühét, hogy elzárta Wallace elől az utat a victory lane-re, de amikor Wallace egyik embere elhaladt Waltrip Tide Chevyjének egyik csapattagja mellett, minden a feje tetejére állt.
A két csapat zöld és narancssárga színű tengerben csapott össze, miközben ökölcsapások és lökdösődések zajlottak. A versenybírók végül lecsillapították a csapatokat, de az eredmény a történelem egyik leghíresebb All-Star pillanata lett.
5. Jeff Gordon vs. Jeff Burton (2010 AAA 500)
Jeff Gordon ritkán veszítette el a fejét, de amikor igen, akkor nagyon.
Miután Martin Truex Jr. a falnak ütközött, és sárga zászlót lengettek, Jeff Burton úgy döntött, hogy nemtetszésének hangot ad Gordonnal szemben azzal, hogy egy kicsit nekiment. Az ebből eredő „ütközés” azonban végül mindkét autó kiesését okozta.
Mindkét versenyző sértetlenül megúszta a balesetet, de Gordon úgy döntött, hogy szeretné feleleveníteni az incidenst régi cimborájával, Burtonnel. Ez alatt azt értette, hogy valójában Burton fejét akarta néhányszor az aszfaltba verni.
Gordon megragadta Burtont, de a versenybírók szétválasztották őket. Ezért Gordonnak be kellett érnie azzal, hogy üvöltözött riválisával.
Rövid és meglepő volt nézni, különösen egy olyan fickótól, mint Gordon.
4. Kevin Harvick vs. Greg Biffle
A 2000-es évek elején ez a két srác sokáig nem kedvelte egymást. A versenyek után heves vitákat folytattak, de semmi sem hagyott olyan nyomot, mint az a balhé, amibe a Channellock 250-es verseny végén keveredtek 2002-ben Bristolban.
Miután Biffle kevesebb mint 10 körrel a vége előtt kilökte Harvickot a versenyből, az RCR versenyzője úgy döntött, hogy megvárja a verseny végét, mielőtt bármit is tesz, mert tudatni akarta Biffle-lel, hogy frusztrált.
Miután Biffle kiszállt a Fordjából, megtudta, mennyire frusztrált Harvick, amikor ráugrott, és megráncigálta. Mindkét csapatból több tagra volt szükség, hogy Harvickot leszedjék Biffle-ről, és Harvick hatalmas vigyorral az arcán hagyta el a helyszínt.
Szegény Biffle nem tudott mit kezdeni Harvick pitbull mozdulataival.
3. Kyle Busch vs. Joey Logano (2017 Las Vegas Motor Speedway)
A verseny utolsó körében Kyle Busch és Joey Logano a harmadik helyért küzdött a későbbi győztes Martin Truex Jr. és Kyle Larson mögött. Busch és Logano azonban összeértek, aminek következtében Busch 18-as rajtszámú Toyotája kicsúszott a pályáról.
Ez az érintkezés azt eredményezte, hogy Busch dühösen odament Logano autójához, és megütötte őt, ami verekedést váltott ki a két pilóta és a Ford 22-es rajtszámú Ford boxcsapatának tagjai között, mielőtt a NASCAR-felügyelők feloszlatták azt.
Busch anti-drukkerei élvezhették az esetet, mivel bár ő ütött először, a 18-as autó versenyzője jött ki véresen az esetből.
2. Tony Stewart vs. Joey Logano (2013 Auto Club 400)
Tony Stewart pályafutása során mindig is agresszív, hirtelen felindulású versenyző volt, akinek volt néhány fizikai összecsapása más versenyzőkkel. Az azonban biztos, hogy a NASCAR-világ ekkor látta őt a legdühösebbnek.
Azonban, hogy elismerést kapjon, Joey Logano dicséretet érdemel, amiért nem hátrált meg a dühös legenda elől.
Stewart, aki feldühödött Logano blokkolásán a verseny végén,nekiment autójának boxutcában.
Logano már kiszállt és beszélt a csapatával, amikor azonban riválisa megérkezett a helyszínre, ő nem beszélgetni akart.
Stewart megragadta Loganót és megtámadta, mielőtt Logano lendületbe jött volna. Szerencsére a csapatok gyorsan szétválasztották a két versenyzőt.
Stewart később azt állította, hogy Loganónak „meg kellett tanulnia a leckét”, ezért érezte szükségét, hogy fizikailag bántalmazza Loganot.
1. Cale Yarborough vs. Donnie Allison/Bobby Allison (1979 Daytona 500)
Ez a verekedés minden NASCAR verekedésnek az alfája és omegája.
A NASCAR meghatározó pillanata, amelyet találóan „The Fight”-ként emlegetnek, nem is annyira csata, mint inkább dulakodás volt. Mégis, ez az esemény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a NASCAR a figyelem középpontjába kerüljön.
Az 1979-es Daytona 500-as verseny utolsó körében Cale Yarborough és Donnie Allison összementek, miközben a győzelemért versenyeztek. Miközben Richard Petty elhappolta orruk alól a győzelmet, mindkét versenyző kiszállt az autójából, hogy megbeszéljék a balesetet.
Amikor azonban Bobby Allison, Donnie testvére megjelent, hogy felajánlja segítségét Donnie-nak, Yarborough megelégelte a történéseket, és nekiment Bobbynak. Bobby válaszul kiugrott az autójából, és Yarborough-ra ugrott.
Mindkét versenyző szeretettel gondol vissza a „verekedésre” későbbi éveiben – és mi is így vagyunk ezzel.
Joey Logano szenzációs utolsó etapjával megnyerte a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett futamot, és bejutott a playoff döntőjébe.
Logano a vasárnapi futamot úgy nyerte meg, hogy friss gumik segítségével levadászta Ross Chastain-t az utolsó 16 körben. A győztes előzés három körrel a vége előtt történt.
Az utolsó 30 körben több incidens is történt, és mivel a nap korábbi részében Logano hátra csúszott, ezért kockáztathatott a csapatfőnöke a taktikával. Két gyors újraindítás, és két jó rajtot követően Logano 14 körrel a vége előtt feljött a negyedik helyre, majd egy körrel később a harmadikra.
Kilenc körrel a vége előtt megelőzte a második helyezett Chase Briscoe-t is, és elkezdte lefaragni Chastainnel szembeni hátrányát, majd három körrel a vége előtt meg is előzte őt egy fantasztikus csata után.
A győzelemnek köszönhetően Logano bejutott a legjobb 4-be, így Phoenixben harcba szállhat második bajnoki címéért. Logano pályafutása során ötödik alkalommal indul a bajnoki címért.
„A bajnoki címért versenyezhetünk, gyerünk!” – mondta Logano a szezonbeli negyedik győzelme után. „Ember, micsoda nagyszerű autót kaptam ma a Penskétől.”
„Nagyon jót meccseltünk Ross-szal (Chastain), és a hibák ellenére végig éreztem, hogy győzni fogunk.
Chastain 68 kört vezetett a versenyen, de végül csaka második helyen végzett. Kyle Busch épphogy lemaradt a harmadik helyről, Chase Briscoe a negyedik, Denny Hamlin pedig az ötödik lett.
A pole-ból induló és 32 kört vezető Tyler Reddick a hatodik, Martin Truex Jr. a hetedik, Erik Jones pedig a nyolcadik helyen zárt. AJ Allmendinger a kilencedik helyen végzett, Austin Dillon a top 10-et pedig Austin Dillon zárta.
A nagy vesztesek között említhetjük Chase Elliottot aki egész nap szenvedett, és a 21. lett, valamint Ryan Blaney-t, aki végig elől ment, azonban saját hibájából eldobta az autót és összetört, végül ő a 28. helyen ért célba.
Nos Bell szerencsétlen résztvevője volt a Bubba Wallace és Kyle Larson között történt csatározásnak.
Larson szélesre sodródott a 4-es kanyar kijáratán, majd felnyomta a falra Bubba Wallace-t, akinek jó tempója volt, mit sem bizonyít jobban, hogy megnyerte az első szakaszt. Utóbbi versenyző elmondása szerint autójában ekkor eltörött valamit, és irányíthatatlanul nekiütközött Larson autójának.
„Amikor szándékosan nekilöknek a kerítésnek, és ekkora ütést kap az autó, akkor mindenki tudja, hogy a kormányzásnak annyi” – mondta Wallace. „Véletlenül pont Larsonba ütköztem.”
A két visszafele csapódó autó eltalálta Christopher Bell-t, akinek kiütődött a hátsó kereke, így ki kellett állnia a versenyből.
Ami ezután történt, az a 70-es évek NASCAR bunyóit idézte, Wallace ugyanis nekirontott Larsonnak, többször is meglökte őt, azonban a 2021-es bajnok nem akart belemenni a verekedésbe, és próbálta lenyugtatni riválisát.
„Nem lepett meg, hogy ezt csinálta” – mondta a Hendrick versenyzője. „Nyilvánvalóan agresszívan próbáltam megelőzni, megcsúsztam, és felnyomtam őt a falra, így tudtam, hogy vissza fogja adni a kölcsönt.”
Larson még nyilatkozatában is próbálta védeni Wallace-t.
„Azt hiszem, mindazzal együtt, ami mostanában itt történt az ütközésekkel, a sérülésekkel… nem hiszem, hogy ez volt a helyes lépés tőle” – mondta Larson arról, hogy szerinte Wallace direkt lökte-e őt ki.
„De hé, mindannyian csináltunk már ilyet. Talán nem mindannyian, de én igen. Én is hagytam már, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtam.”
„Biztos vagyok benne, hogy még mindig dühös, de biztos vagyok benne, hogy a történtek után tudja, hogy hibát követett el, és biztos vagyok benne, hogy legközelebb kétszer is meggondolja.”
A rosszul alakuló talladegai versenye után Joey Logano azonnal visszavágott, és megszerezte a pole-t Charlotte-ban, miközben Chastain a falban kötött ki.
Logano idei harmadik pole pozícióját szerezte meg, miután William Byront megelőzve a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel megszerezte a harmadik pole pozícióját a 2022-ben, pályafutása során pedig 25. alkalommal vezetheti majd fel elsőként a mezőnyt.
„A kör rendben volt. Úgy éreztem, hogy az utolsó sikánt, elrontottam, de így is meglett” – mondta Logano.
„Az autómban nyilvánvalóan van némi sebesség. Nagyon jó volt a versenypálya többi részén. Az első helyről indulni jó dolog. Remélhetőleg el tudjuk végezni a dolgounkat. Az a feladatunk, hogy bejussunk a következő fordulóba (a rájátszásban).”
Miután a múlt hétvégén Talladega-ban a 27. helyen végzett, Logano a rájátszás második fordulójának vasárnapi, utolsó futamára az ötödik helyen érkezik a tabellán, 18 ponttal a továbbjutáshoz szükséges határ felett.
A második sorból William Byron és Tyler Reddick indulhat majd, míg a top 5-be még Austin Cindric került be.
A top 10-be még Ryan Blaney, AJ Allmendinger, Christopher Bell, a múlt hétvégi futam győztese, Chase Elliott és Ross Chastain került még be.
Chastain az utolsó körös kvalifikációs kísérleténél az 5-ös kanyar közelében letért a pályáról, és a gumifalba csapódott. Amennyiben nem tudják megcsinálni ezt az autóját, és tartalék géppel kell indulnia, abban az esetben az utolsó helyről kell majd rajtolnia.
Allmendinger, aki a szombati edzésen a leggyorsabb volt, az egyik utolsó körös próbálkozása során kihagyta az első kanyar sikánját, ami elvette az esélyét arra, hogy pole-ból rajtoljon.
A NASCAR Cupban itt debütáló IndyCar versenyző, Conor Daly nem tudott részt venni az időmérőn, ugyanis az edzésen csúnyán összetörte autóját, így a versenyen ő biztosan az utolsó sorból kényszerül majd rajtolni. Daly autójában a kormánymű tört el, ami miatt irányíthatatlanná vált az autója.
Tyler Reddick nagyszerű pozícióból várhatja a vasárnapi, kansasi rájátszásfutam rajtját, hiszen egy izgalmas időmérőn megverte Loganot.
Tyler Reddick és a 8-as rajtszámú Richard Childress Racing csapat szombaton a Kansas Speedwayen dominált, miután az edzésen mutatott gyorsaságukat követően megszerezték a pole pozíciót is.
Reddick volt az utolsó pilóta, aki kvalifikációs kört tett, és így az utolsó pillanatban taszította le az első helyről Joey Loganot.
Az RCR versenyzőjének ez volt a második pole-ja a szezonban, az első Kansasban, és a harmadik a Cup Series karrierje során.
Ez az első alkalom, hogy Reddick egy szezonban több pole-t is szerzett, és Kansas az első pole-ja oválon (az utolsó kettőt épített pályákon szerezte – COTA és Indianapolis).
„Azt hiszem, elég jó formában vagyunk” – mondta Reddick. „Az edzésen is gyorsak voltunk, így nagyon elégedett voltam az autóval.”
„Határozottan szereti gépem a versenypálya felső két-három ívét. Nagyon örülök az egész mai teljesítményünknek. A 8-as számú csapatnál mindenki nagyon, nagyon keményen dolgozik. Jó hétvégénk volt Darlingtonban, és ezen a hétvégén is jól kezdünk.”
A már említett Joey Logano csatlakozik Reddickhez az első sorban. A harmadik helyről Alex Bowman rajtolhat majd, őt követi Christopher Bell, Ross Chastain, Bubba Wallace, Kyle Larson, Austin Cindric, William Byron és Chris Buescher.
A rájátszás további versenyzői a következő pozíciókat foglalják majd el a rajtrácson: Austin Dillon (11.), Chase Briscoe (13.), Kevin Harvick (14.), Daniel Suarez (15.), Ryan Blaney (17.), Kyle Busch (20.), Chase Elliott (22.) és Denny Hamlin (25.).
Aric Almirola volt az egyetlen pilóta, aki nem tett meg kvalifikációs kört. A Stewart-Haas Racing Fordja nem futott jól az edzésen, és a csapat úgy döntött, hogy a kvalifikációval való próbálkozás helyett inkább korán a garázsba megy, hogy diagnosztizálhassák a problémát.
Nem csak a versenyzők állóképességét tette próbára a darlingtoni futam, hanem az autókét is. Jones köszönte szépen és élt a lehetőséggel.
Egy melodrámánál is fordulatosabb versenyen Erik Jones 2014 óta először juttatta vissza a győzelmi sávba a Richard Petty által híressé vált 43-as Chevrolet-t.
A szezon első NASCAR Cup Series Playoff-futamán Jones egy figyelemre méltó, 20 körös szétlövésben tartotta maga mögött Denny Hamlint, és másodszor is megnyerte a Darlington Raceway-en rendezett Southern 500-et.
A győzelem Jones első győzelme volt a szezonban, a harmadik pályafutása során, és az első a Petty GMS Racing számára azóta, hogy a szervezet a 2022-es kampány előtt egy fúzióval megalakult (Richard Petty Motorsports – GMS Racing).
Ez volt a 200. győzelme a 43-as autónak, igaz ennek a nagy részét még a legendás Richard Petty szerezte.
„Richard valószínűleg azóta nem volt a Darlingtonban a Victory Lane-en, mióta utoljára nyert itt” – mondta Jones, utalva Petty 1967-es Southern 500-as győzelmére. „Ez egyszerűen fantasztikus. Nagyon büszke vagyok ezekre a srácokra, az egész Petty GMS-re.”
„Egész évben olyan közel voltunk, és nem gondoltam, hogy ma lesz az a nap. Tudtam, hogy nehéz lesz nyerni, de ennél jobb helyen nem is nyerhettem volna.”
„Imádom ezt a pályát. Szeretem ezt a versenyt. Kétszer is a trófeán, ember. Már az is feldobott, hogy egyszer rajta voltam, de hogy kétszer is rajta lehetek – nagyon király.”
Tyler Reddick a harmadik helyen futott be, őt követte a pole-ból induló Joey Logano, aki a rájátszás tabellájának élére ugrott, hat pont előnnyel a második helyen álló William Byron előtt, aki vasárnap a nyolcadik helyen végzett – és megnyerte az első szakaszt.
A top 10-be még Christopher Bell (5.), Michael McDowell(6.), Brad Keselowski (7.), Bubba Wallace (9.), és Alex Bowman (10.) fért be.
Darlington melodrámája
Jones ideje akkor jött el, amikor Kyle Busch-nak – aki 155 kört vezetett a versenyen, és megnyerte a második szakaszt – elfüstölt a motorja, miközben az utolsó újraindításra készült.
Busch akkor örökölte meg az első helyet, amikor Joe Gibbs Racing csapattársa, Martin Truex Jr. hasonló meghibásodást szenvedett a 333. körben.
Busch és Truex kiesése alig karcolták a felszínét annak a drámának, amely a verseny során kibontakozott. Chase Elliott már az első szakaszban kiesett, Kevin Harvick-nak pedig felgyulladt az autója – idén már sokadszor történt ez meg egy Next Gen autóval.
A rájátszás képe pedig ugyanolyan bizonytalan maradt, mint amilyen a „Lady in Black”-en megrendezett kimerítő 500 mérföldes verseny előtt volt.
A katasztrofális Darlington Racewayen rendezett rájátszásnyitó után Elliott, az alapszakasz bajnoka már nem a sorozat éllovasa.
Elliott a 113. körben – két körrel az 1. szakasz vége előtt – megpördült a 2. kanyarban, és már nem tudta elkerülni őt Chase Briscoe. A 9-es autónak annyira kitört a jobb hátsó lengőkara, hogy nem tudta a 10 perces időlimit alatt megjavítani a csapata.
Chase Elliott spins and collects Chase Briscoe!
Not how either driver wanted their #NASCARPlayoffs to start.
A sorozat 2014-es bajnokának, Harvicknak a szolid futama a 275. körben borult lángba. Ahogy a kilencedik helyen haladva veszített sebességéből, egyszer csak egy lángoló autó került a képernyőre.
Harvick leparkolta a 4-es Fordot a pálya szélén, és kimászott a füsttel teli pilótafülkéből. A Stewart-Haas Racing versenyzője a 33. helyen végzett, és a rájátszás tabellájának utolsó pozíciójába esett vissza, 13 ponttal lemaradva a jelenlegi határvonaltól.
Larson, a sorozat regnáló bajnoka a 79. körben a boxutcába hozta autóját, mert érezte, hogy motorja kezdi feladni a szolgálatot. Három kört veszített, miközben csapata az 5-ös számú autó motorházteteje alatt dolgozott, de visszatért a pályára, és úgy tűnt az autó képes jó sebességre.
A sárga zászlós periódusokat kihasználva Larson visszavette a vezető kört és a 12. helyen ért célba.
A Penske versenyzője, Joey Logano indul a pole pozícióból a NASCAR Cup Series rájátszásának nyitó futamán a Darlington Racewayen.
Loganonak ez volt a második pole pozíciója a szezonban és a második pole pozíciója Darlingtonban.
„Nyilvánvalóan jó itt az első helyről indulni” – mondta Logano. „Fontos ez a boxutca pozíció választásának a szempontjából. Most már csak ki kell használnunk a lehetőséget.”
A 22-es számú Team Penske csapata, Logano és Paul Wolfe tavasszal nyerni tudott itt, miután a verseny utolsó köreiben „megelőzte” William Byront.
Logano mellett az első sorban Christopher Bell áll majd, a harmadik helyről pedig Logano tavaszi riválisa, Byron. Reddick lett a negyedik, a csapatot kereső Kyle Busch pedig az ötödik.
Mögöttük Austin Cindric, Kyle Larson, az immáron 45-ös rajtszámmal induló Bubba Wallace, Ryan Blaney, és Michael McDowell állhat majd fel a rajthoz.
A rájátszásban résztvevő, de a top 10-be nem jutó versenyzők közül Denny Hamlin a 11., Ross Chastain a 12., Austin Dillon pedig a 13. helyről rajtolhat.
Alex Bowman a 16. helyre kvalifikálta magát, miután kör közben a falnak ütközött. Azt tweetelte, hogy „sendelte”, de ez sem volt elég. Bowman csapata nem talált jelentős problémákat az autóján az ütközés után.
Kevin Harvick a 18., Chase Briscoe pedig a 19. helyre kvalifikálta magát. Chase Elliott volt a legalacsonyabb rájátszásos versenyző, aki a 23. helyet szerezte be.
Az egyetlen rájátszásbeli versenyző, aki nem futott időt, Daniel Suárez volt. A 99-es autó háromszor is megbukott az időmérő előtti ellenőrzésen, így nem tehetett kört.
Suárez emellett elvesztette a boxkiállás kiválasztását, a főmérnökét, és a vasárnapi futam rajtjánál egy áthajtásos büntetést kell letöltenie.