Ty Gibbs nem kegyelmezett csapattársának, és megnyerte a NASCAR Xfinity Series richmondi versenyét Nemechek előtt.
A NASCAR Xfinity Series szombati versenye a Richmond Raceway-en a várakozásokkal ellentétben egy meglehetősen tiszta futam volt. Legalábbis az utolsó körig az volt…
A verseny utolsó szakaszának teljes időtartama alatt a Joe Gibbs Racing versenyzői, John Hunter Nemechek és Ty Gibbs macska-egér játékot vívtak a győzelemért, mindkét pilóta egy másodpercen belül maradt egymáshoz ezidő alatt.
Öt körrel a vége előtt aztán egymás mellé került a páros, és oda-vissza előzgették egymást – ráadásul többször össze is értek.
A verseny utolsó körében a dolgok a tetőfokra hágtak, amikor Gibbs – aki akkor a második helyen állt – a kettes kanyar kijáratán megtolta Nemecheket, így a 19 éves pilóta a Camping World Truck Series versenyzője mellé tudott kerülni.
Gibbs ezután agresszívan későn fékezett a 3-as kanyar előtt, és szimplán letolta a pályáról riválisát.
„Megérdemlem majd, ha esetleg ezt visszakapom” – mondta a 19 éves Gibbs. „Megérdemlem. A győzelmekért versenyeztünk, és nehéz őket megszerezni, úgyhogy muszáj voltam ezt megtenni.”
„John Hunter (Nemechek) egy kicsit gyorsabb volt, és remek versenyt futottunk. Egyszerűen csak későn fékeztem, és ki kellett ütnöm őt, hogy nyerjek. Ilyen a rövid pályás versenyzés.”
Nemechek sejtelmesen, de profihoz illően nyugodtan nyilatkozott a finis után.
„Ő és én hétfőn rendezzük le a dolgot. Szimplán kilökött. Meg sem próbált bekanyarodni. Tudod, a versenyzők nehezen felejtenek” – utalt ezzel arra Nemechek, hogy vissza fogja adni még ezt Gibbsnek.
A NASCAR Cup Series versenyzői, Bubba Wallace és Alex Bowman kettős feladatot látnak majd el ezen a hétvégén a COTA-n.
Wallace ezen a hétvégén az Xfinity Series szombati futamán indul a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú Toyotájával.
Ez lesz az első a két indulás közül, amit Wallace a csapattal ebben a szezonban tervez, a másik júliusban lesz az Indianapolis Motor Speedway Road Course-on.
„Alig várom, hogy újra a Joe Gibbs Racing autóját vezethessem az Xfinity Series-ben, miután körülbelül 10 évvel ezelőtt náluk indultam először a NASCAR-ban” – mondta Wallace.
„A 18-as rajtszámú Toyota GR Supra csapat mindig erős, és izgatottan várom, hogy velük versenyezhessek a COTA-n és Indianapolisban.”
Wallace 2012-ben debütált az akkor még NASCAR Nationwide Series-nek nevezett sorozatban a JGR-nél, a 2012-es és 2014-es szezonban összesen hatszor indult a 20-as számú Toyotával.
Wallace az elmúlt szezonban egy Xfinity-futamon indult a Hattori Racing Enterprises színeiben.
A másik duplázó Alex Bowman, aki egyike annak a három különböző Hendrick Motorsports-pilótának, aki a NASCAR Cup Series idei első öt futamának egyikén győzelmet aratott, a Motorsport.com értesülései szerint részt vesz a Truck Series szombati, COTA-ban megrendezésre kerülő futamán.
A 28 éves Bowman – aki utoljára 2017-ben ment a Truck Series-ben – a Spire Motorsports 7-es rajtszámú Chevrolet-ját fogja vezetni.
Bowman két korábbi Truck Series indulása során a legjobb helyezése a hatodik hely volt Atlantában a GMS Racing színeiben a 2017-es szezonban.
Alex Bowman karrierje során hét NASCAR győzelemmel rendelkezik, ebből egyet szerzett a Cupban és egyet az Xfinity Seriesben.
A vasárnapi Las Vegas-i futam nagy részében Kyle Busch ellen szólt minden, mégis úgy tűnt, hogy megszerezheti első győzelmét a 2022-es szezonban.
Busch a szombati edzésen összetörte a 18-as rajtszámú autóját, és így csapata kénytelen volt tartalék autóra váltani – de a tartalék autójuk alapvetően egy „pótalkatrészes autó” volt, amiben még motor sem volt.
Nyolc órányi munka után, amelyben mind a négy JGR csapat tagjai részt vettek, Busch csapata végül sikeresen felkészítette autóját a vasárnapi versenyre, de a mezőny végéről kellett indulnia.
A verseny nehezen indult Busch számára, amikor egy hosszabb kiállásra kényszerült, hogy a boxutcai személyzete megjavítsa a váltójával kapcsolatos problémát. Ezután Busch a 43. körben egy több autóval történt incidens során megpördült az újraindításnál.
De ahogy a vasárnapi futam a végéhez közeledett, Busch az élen találta magát, és ádáz párharcot vívott csapattársával, Martin Truex Jr.-ral a győzelemért.
Amikor már úgy tűnt, hogy a kétszeres bajnok megragadja az esélyt, és győz, hat körrel a vége előtt sárga zászlót lengettek.
Az összes autó kijött, és a Hendrick Motorsports három versenyzője elsőként hagyta el a boxutcát, mindössze két új gumival, míg Busch volt az első versenyző négy új gumival.
Végül legyőzte Kyle Busch-t Alex Bowman Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media
A vége nem jött össze Busch-nak
Alex Bowman mögé sorakozva azonban már nem tudott visszajutni az élre. Miután átszelte a célvonalat, a 18-as autó versenyzője nem volt túlságosan elégedett az eredménnyel.
„Ugyanaz a (káromkodás) fickó, aki minden (káromkodás) győzelmét így szerzi, egy újabb (káromkodás) győzelmet szerez így” – mondta a csapatrádión keresztül.
Mire azonban a TV és más médiumok utolérték őt, Busch sokkal diplomatikusabb választ adott.
„Ez bizonyítja a Joe Gibbs Racingnél dolgozóknak kitartását. Igazán nagyra értékelem a 18-as srácokat, a srácaimat. De a 11-es, 19-es és 20-as rajtszámú csapatokat is – mindannyiukat, amiért átjöttek és segítettek. Mindenki hozzájárult ahhoz, hogy ma el tudjunk indulni” – mondta Busch.
„Nagyon nagyra értékelem ezt. Nagyszerű, gyors autóm volt ma.”
„Próbáltam mindent megtenni, hogy megtartsam a vezetést Truex-szal szemben, és úgy éreztem, hogy sikerült is elhúznom.”
„Nem tudom, mi volt az oka a sárgának. De mindegy, nem így kellett lennie, nem a mi napunk volt, találkozunk jövő héten.„
Christopher Bell életében először indulhat pole pozícióból, amikor a mezőny elindul majd a Las Vegas Motorspeedway vasárnapi versenyén.
Bell a második leggyorsabb volt a szombat délelőtti edzésen, majd a kvalifikáción sikerült egy még gyorsabb kört futnia.
A 182,67 mph (29,561 mp) sebessége elég volt ahhoz, hogy az időmérő tábla tetejére kerüljön a neve.
A 27 éves versenyző mögül a címvédő Kyle Larson indulhat majd. Larson nem csak a NASCAR Cup Series címvédője, de a tavalyi Penzoil 400-at is ő nyerte itt, illetve a múlt heti Fontanai versenyen is győzedelmeskedett.
„Ez elég király, nem sokszor volt még alkalmam kvalifikálni a Cup karrierem során” – mondta Bell aki 2020-ban csatlakozott a mezőnyhöz. „Megmondom neked, ez sokkal szórakoztatóbb, mint az 550-es csomaggal időmérőzni.”
A top 10-be Bellen és Larsonon kívül még Austin Cindrick, Chase Briscoe, Chase Elliott, Joey Logano, Tyler Reddik, Denny Hamlin, Ricky Stenhouse Jr., és Austin Dillon fért be.
Az első 10 versenyző a kvalifikáció első köréből került ki. A mezőnyt két csoportra osztották, ahonnan a leggyorsabb öt versenyző jutott tovább. Bell volt a leggyorsabb az első csoportból, aki továbbjutott.
„Nagyon jól érzem magam az autóban” – jelentette ki Bell. „Az edzésen két körbe is beletelt, hogy megtaláljam a számomra kényelmes egyensúlyt. Az időmérőn viszont egyből éreztem, hogy versenyképesek vagyunk.”
„Szóval nagyon elégedettek lehetünk a helyzettel. Imádom Las Vegast. Bárcsak egy kicsit melegebb lenne, hogy egy kicsit többet csúszkálhassunk, de Vegas mindig jó versenyt rendez.”
Kyle Busch volt az egyetlen pilóta, aki nem próbálkozott a kvalifikációs körrel. Busch a mezőny végéről fog indulni, miután az edzésen balesetet szenvedett, és a Joe Gibbs Racing egy tartalék autóval készül.
Kyle Busch a Las Vegas Motor Speedwayen tartalék autóba ül, miután a NASCAR Cup Series edzésén egy defekt következtében összetörte autóját.
Busch hét perccel az edzés megkezdése után megpördült a 3-as kanyarban, méghozzá egy defektes bal hátsó gumiabroncs miatt. Ezután a falnak ütközött a 18-as autó, és csúnyán összetört.
„Nem, egyszercsak eldurrant” – mondta Busch, amikor megkérdezték tőle, hogy volt-e bármilyen figyelmeztető jel, hogy valami baj van a gumival.
„Csak köröztem, és néhány srác kicsit keresztbe állt a 2-es kanyarban; egyszer alacsonyan próbáltam menni én is, de nem hallottam semmit, hogy nekimentem volna valaminek vagy ilyesmi.”
„Szívás a srácoknak. Borzasztó, hogy ez történt, főleg az alkatrészhiány tekintetében. De mit lehet tenni? Ha nincs levegő gumiban, akkor nem fogsz tudni bekanyarodni.”
Busch balesete volt az egyetlen incidens a 35 perces edzésen. A NASCAR illetékesei ezen a héten több időt adtak a csapatoknak a pályán, miután a múlt hétvégén csak 15 percet gyakorolhattak.
Persze nem csak Ty Gibbsre érdemes, figyelni, de az 54-es autóban ülő versenyző idén a bajnokság megnyeréséért száll harcba.
Ty Gibbs 2021-ben a NASCAR Xfinity Series újoncának járó díjjal tűnt ki a mezőnyből, miután 18 próbálkozásból négy győzelmet és tíz top 10-es helyezést szerzett.
2022-ben teljes szezonra készül, és a következő lépés Joe Gibbs 19 éves unokája számára az, hogy megbirkózzon a 33 futamból álló versenynaptár fáradalmaival.
„Ez egy abszolút kritikus év lesz Ty számára, mert nem csak a futamgyőzelmekért fog versenyezni” – mondta David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke.
„Ez az a pillanat, amikor vissza kell lépnie egy lépést, és meg kell győződnie arról, hogy a céljaink megfelelően összhangban vannak.”
„Elsősorban a bajnoki címért versenyez. Ez pedig nyilvánvalóan a futamgyőzelmekkel jár, de ez teljesen más gondolkodásmód, mint évente nyolcszor autóba pattanni.”
A Joe Gibbs Racinges csapattársakról sem szabad megfeledkezni, hiszen idén ott lesz az alakulatnál a 2011-es Daytona 500 győztese, Trevor Bayne, az Xfinity veterán Brandon Jones, és és a fiatal Drew Dollar is.
Természetesen a címvédő Daniel Hemricet a soraiban tudó Kaulig Racingre is figyelni kell majd, ahova idén is visszatér majd AJ Almendinger is.
Érdekes lesz látni, hogy a Kaulig mennyi erőforrást tud szánni az Xfinity programjára, miután idén már a Cup Seriesre is koncentrálnia.
A nagy rivális, a JR Motorsports
Közben a széria másik domináns csapata, Dale Earnhardt Jr. csapata, a JR Motorsports is erősített az idei évre.
A már a tavalyi évben is a csapatnál versenyző Noah Gragson, Josh Berry, Justin Allgaier hármas mellé egy elképesztő fiatal tehetség érkezett – a teljes szezonra.
Sam Mayer már tavaly is versenyzett a csapatnál, de csak néhány versenyen. A legnagyobb eredményét a Truck Seriesben érte el 2020-ban, amikor domináns győzelmet aratott a széria Bristoli versenyén.
A Daytona International Speedwayen rendezett Beef. It’s What’s for Dinner. 300 (igen, tényleg ez a verseny neve – a szerk.) Xfinity szezonnyitón ott lesz Natalie Decker is.
A 24 éves hölgyversenyző bekerült a Busch Light programjába, az idei évben pedig a Reaume Brothers Racing csapatát fogja erősíteni néhány versenyen.
A szezon nagy hiányzója az utóbbi években domináló Austin Cindric lesz, aki idén már a NASCAR Cup Seriesben, a Team Penske csapatához igazolt.
A NASCAR Cup Series versenyzői általában már az első néhány verseny után tisztában vannak az erőviszonyokkal. 2022 más lesz Truex szerint.
A Next Gen autók rövid tesztelési ideje miatt a versenyzőknek a szokásosnál hosszabb időre lehet szükségük ahhoz, hogy megállapítsák, hol állnak a versenytársakkal szemben.
„Azt hiszem, ez eltart majd egy darabig. Általában a nyugati parton, Atlantában és Daytonában végigmegyünk, és máris van egyfajta elképzelésünk arról, hogy hol állunk, vagy hogy milyen lesz a helyzetünk” – mondta a NASCAR Cup Series-ben 2004 óta versenyző Martin Truex Jr.
„Az idei év teljesen más lesz – szerintem egy kicsit tovább fog tartani. Még soha semmi nem változott annyi minden, mint idén.”
Amellett, hogy az autó sokak szerint „forradalmi” változásokat tartalmaz, a 2022-es szezon kezdete sem segít az erőfelmérésben.
A „nem hivatalos” rajt vasárnap lesz a pontok nélküli Busch Light Clash bemutató futammal a Los Angeles Memorial Coliseumban található negyed mérföldes oválon, amelyen még soha nem mentek.
Hivatalos NASCAR-futamot az 1970-es évek eleje óta nem rendeztek ilyen kis pályán, és bármi is lesz vasárnap, annak aligha lesz köze ahhoz, hogyan alakul a 2022-es szezon hátralévő része.
A Clash után következik a Daytona 500, de azt a versenyt egy superspeedwayen rendezik, ahol más aerodinamikai szabályok érvényesek, mint a versenynaptárban szereplő pályák túlnyomó többségén.
Daytonát a kaliforniai Auto Club Speedway követi – egy 2 mérföldes oválpálya, amely szintén nagyban eltér a versenynaptárban szereplő pályák többségétől.
A március 6-i Las Vegas Motor Speedway-i verseny – egy 1,5 mérföldes pályán – adhat először támpontot arra, hogy a csapatok hol tartanak.
Martin Truex Jr. és a 2022-es NextGen Toyota Fotó: Bob Leverone/Getty Images
Tanulás a szezon közben
„Elég sok időbe fog telni, amíg rájövünk, hogy hol tartunk, hogy megtanuljuk ezt az autót, hogy megértsük, hogyan működik jól a különböző típusú versenypályákon, és azt hiszem, ez még egy darabig így fog folytatódni” – jelentette ki a Joe Gibbs Racing versenyzője.
„A dolgok nagyon gyorsan fognak változni az év első felében. Eltart majd egy ideig, amíg igazán jól fogjuk érezni magunkat az autóban.”
Truex és a Joe Gibbs Racing 19-es rajtszámú Toyota a 2021-es pontversenyben a második helyezést érte el, és az utóbbi években mindig ott volt az élmezőnyben.
Bár Truex elmondta, hogy általában minden szezont nagy várakozással kezd, elismerte, hogy idén „több a kérdőjel van benne, mint valaha”.
„Voltunk már ilyen helyzetekben, amikor sok minden változik, és nem igazán tudod, hogy mire számíts. Csak megpróbálsz a lehető legjobban felkészülni” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a 2017-es év bajnoka.
„Nyilvánvalóan nagyszerű csapatom van, és sok jó ember vesz körül, és megpróbálom a lehető legjobban kihasználni ezeknek az embereknek a segítségét, és ez általában be is szokott válni.„
A Toyota jövője akár több autót is magában foglalhat, valamint Kyle Busch és Denny Hamlin életfogytig szóló szerződtetését.
Mivel az M&M’s az idei szezon után elhagyja a Joe Gibbs Racinget és a NASCAR-t, Kyle Busch csapatának új szponzorra lesz szüksége.
Bár a JGR soha nem hozza nyilvánosságra a versenyzői szerződéseket, egy új szponzorral kötött hosszú távú megállapodás valószínűleg tartalmazni fogja Busch szerződéshosszabbítását is, amely biztosítani fogja, hogy a szponzori szerződés teljes időtartamára a csapatnál maradjon.
David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke a hétvégi Daytonai 24 óráson tett interjújában elmondta az NBC Sports riporterének, Nate Ryannek, hogy nem aggódik Busch és Hamlin státusza miatt.
„Kyle és Denny is a Joe Gibbs Racingnél szeretné befejezni a pályafutását. Azt hiszem, pragmatikusan gondolkodva ők is tudják, hogy nincs túl sok jobb lehetőség a NASCAR-ban” – nyilatkozta David Wilson az NBC Sportsnak.
Wilson elmondta, a csapat tulajdonosa, Joe Gibbs gőzerővel dolgozik a szponzorkeresésen.
„Tudjátok, hogy ő hogyan van bekötve… Rajta van a dolgon. És máris van néhány izgalmas jelentkező. Rendben leszünk.”
Jelenleg 6 autó versenyzik a Toyota kötelékében, a négy Joe Gibbs Racing gép (Kyle Busch, Denny Hamlin, Martin Truex Jr. és Christopher Bell), valamint a Hamlin által tulajdonolt 23XI, melyben Bubba Wallace és az újjonan érkező Kurt Busch versenyzik.
Wilson szerint a Next Gen autó megérkezésével tovább bővülhet a Toyota autóit használó csapatok száma.
„Van egy meghatározott mennyiségű erőforrásunk, és ez a keret nem növekszik akkor, amikor új autókat kezdünk el felkészíteni” – mondta a Toyota Racing fejese.
„Az előző generációs autóval megvolt az a kockázat, hogy túlságosan szétszórjuk ezeket az erőforrásokat. Szándékosan a minőséget helyeztük előtérbe a mennyiséggel szemben.”
„Ismétlem, ezzel az új autóval ezek az erőforrások tovább oszthatók, mert aerodinamikailag több korlátozás van.„
Kyle Busch utoljára pózolt szokásos M&M’s-es szerelésében a NASCAR media napján, hiszen 2023-ban már másik főszponzora lesz.
A Joe Gibbs Racing december végén jelentette be, hogy a Mars Wrigley 2023-tól nem lesz Busch szponzora. A cég 32 év versenyautó-szponzorálás után – ebből 24 év az M&M’s márkával – kiszáll a sportból.
A kétszeres Cup-bajnok Busch elég régóta van már a sportágban ahhoz, hogy tudja, a cégek gyakran váltogatják a marketingstratégiákat, így az, hogy 15 éven keresztül ugyanaz az elsődleges szponzor a versenyek többségénél, jó érzéssel tölti el. De ez a hír a csalódás szúrását is magában hordozza.
„Ez nagyon szerencsétlen számunkra és az M&M’s számára is, úgy érzem” – mondta a 36 éves Busch a FOX Sportsnak adott interjúban, amely a csatornánál végzett előszezoni feladatai részeként készült.
Mi lesz így Busch-al, aki 59 Cup-futamot nyert és korának egyik legjobb versenyzőjeként tartják számon?
A Joe Gibbs Racinggel 2019-ben írt alá szerződéshosszabbítást, amely a 2020-as szezon kezdetétől érvényes.
Jellemzően a JGR-szerződések három évre szólnak, legalább egy, ha nem több opcióval, bár Busch sikerei hosszabb feltételeket is diktálhattak volna.
Kyle Busch a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójában Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Marad, vagy megy Kyle Busch?
A szerződéstől függetlenül, ha egy versenyző nem szerez szponzorokat, akkor elválhatnak útjai a csapatától.
„Abszolút jól érzem magam ott, ahol vagyok” – mondta Busch, aki 15 évvel ezelőtt a JGR-nél talált otthonra, miután három Cup-szezon után elengedték a Hendrick Motorsportstól.
„Jó lenne, ha az összes vitát kidobnánk az ablakon, és készen állnánk arra, hogy legyen mit bejelenteni. Még elég korai szakaszában vagyunk a szponzorkeresésnek, úgyhogy még nem lesz bejelentés.”
„Nyilvánvalóan jól érzem magam ott, ahol vagyok, szeretnék maradni, és remélhetőleg minden rendben lesz.”
Busch elmondta, hogy egyelőre nem sokat foglalkozott a potenciális szponzorokkal folytatott tárgyalásokkal – miközben a JGR már javában ezen dolgozik. A JGR illetékesei a maguk részéről jelezték, hogy eszük ágában sincs megválni a kétszeres Cup bajnoktól.
Buschnak szoros kapcsolatai vannak a Toyotával is.
„Kyle hatalmas része a cégünknek, és hatalmas része lesz a jövőben is a cégünknek” – mondta a JGR elnöke, Dave Alpern a Sports Business Journalnak.
Bár a hírt decemberben jelentették be, a JGR és Busch már augusztus óta tudott a Mars döntéséről.
„Szerencsére van elég időnk, így remélhetőleg tudunk találni egy jó, életképes utódot, és a következő céget, amelyet mindenhol én fogok képviselni, és remélhetőleg továbbra is győzelmekért és bajnokságokért fogunk versenyezni eközben” – mondta Kyle Busch.
Kyle Busch népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de személyisége sokszor megosztó, ami elrettentheti a szponzorokat Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media
Mi a legfontosabb a szponzorkeresésnél?
Buschnak és a JGR-nek két célja lehet, amikor új szponzort keres.
Az első, és legfontosabb tétel, hogy az új szponzor minimum 30 futamon díszelegjen a 18-as autón.
A másik – és nem elhanyagolható szempont -, hogy egy olyan cég jelentkezzen, melyhez illik Kyle Busch hírhedten tüzes személyisége.
„Az M&M’s nagyszerű szponzor volt” – áradozott Busch régi szponzoráról. „Nyilvánvalóan megengedik, hogy egy kicsit jobban önmagam lehessek, talán egy kicsit engedékenyebbek voltak, mint mások lettek volna.”
„Egy új szponzor keresésekor olyasvalakit keresnél, aki nagyjából ugyanígy viselkedik, mint te. De bármi lehetséges, és majd meglátjuk, ki lesz az a következő cég.”
Lehet, hogy ez a szponzor esetleg egy olyan szerződést ajánlana, amely Busch 6 éves fiának, Brextonnak a szponzorációját is magába foglalná?
„Erről már volt szó” – jelentette ki sejtelmesen Kyle Busch.
Addig is a 36 éves versenyző arra fog koncentrálni, hogy minél több versenyt nyerjen, ami a legjobb módja lenne annak, hogy megköszönje a Marsnak az együtt töltött 15 évet, és új elsődleges támogatót vonzzon magához.
„Fantasztikus lenne megnyerni egy harmadik bajnoki címet… de nyilvánvalóan ez egy kemény sport. Nagyon nehéz. Minden egyes héten átérzed, hogy milyen kihívást jelent” – mondta Kyle Busch.
„Jó lenne egy nagy durranással és egy nagyszerű szezonnal búcsúztatni őket, amire örökké emlékezni fognak.„
NASCAR-os sztárok sokasága volt ott a Chili Bowl-on, és most Martin Truex Jr. is bejelentette jövő évi indulási szándékát.
A hónap elején hét NASCAR versenyző vett részt Chili Bowl Nationals versenyen: Christopher Bell, Ricky Stenhouse Jr., Ryan Newman, Larson, Elliott, Bowman és Briscoe.
Bell érte el közülük a legjobb eredményt, és a főversenyben második lett Tanner Thorson mögött. Jövőre lehet, hogy az egyik csapattársa is indul majd?
A korábbi Cup Series bajnok, Martin Truex Jr. azt mondja, hogy szeretne egy midgetet vezetni, és esetleg részt venni egy jövőbeli Chili Bowl-on.
„Tavaly nyáron a Toyota összehozott nekem egy midget tesztvezetést” – mondta Truex az NBC Sportsnak. „Nagyon jól éreztem magam. Egyszer biztosan versenyezni fogok egy ilyen autóval.”
„Bell megpróbált rábeszélni a Chili Bowl-ra, de végül túl sokáig halogattam. Mindenképpen szeretnék egyszer versenyezni egy ilyen autóval.”
„Lehetőleg egy kis pályán (mint a Chili Bowl negyed mérföldes pályája – a szerk.). Szeretnék egy kicsit több tapasztalatot szerezni, mielőtt elmegyek arra a versenyre.”
Mi az, ami ennyire csalogató a midget autókban Truex számára?
„Évek óta követem a versenyeiket. Emlékszem, amikor felnőttként néztem a Thursday Night Thundert (Lucas Oil Indianapolis Raceway Park). Mindig is érdekeltek és figyeltem őket.”
És amikor tavaly ült először midget autóba?
„Csak beszálltam és mentem. Nagyon jó érzés volt. Mindenképpen szeretnék még többet is csinálni” – jelentette ki Truex.