Címke: Joe Gibbs Racing

  • Joe Gibbs hazudott? Bowman egyelőre nem tér vissza – Hírmorzsák

    Joe Gibbs nyilatkozata miatt újra a NASCAR szaklapok címlapjaira került, Alex Bowman viszont továbbra sem tud indulni.

    • Alex Bowman agyrázkódásából való felépülése miatt a következő három versenyen nem vehet részt a NASCAR Cup Series versenyein, továbbra is Noah Gragson lesz a helyettese a 48-as autóban. „Bármennyire is reméltem, hogy ezen a hétvégén visszatérhetek a 48-as számú Ally Chevrolet-be, a következő három NASCAR Cup Series futamon már nem fogok versenyezni. Továbbra is arra összpontosítom az erőfeszítéseimet, hogy az egészségi állapotom újra 100%-os legyen, hogy minél hamarabb visszatérhessek a versenyzéshez” írta Bowman twitteren.
    • Joe Gibbs azt mondta, hogy szervezete mindent megtett, hogy megállapodjon a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch-al. Gibbs vasárnap este a Charlotte Roval pályán nyilatkozott, miután Christopher Bell-lel megnyerték a Bank of America Roval 400-as futamot. Ez volt az első nyilvános nyilatkozata Kyle Busch-ról, mióta a Richard Childress Racinghez igazolt. „Az utolsó pillanatokig keményen dolgoztunk, hogy megállapodjunk. Nem sikerült. Szerintem új otthonra talált, és fogadni mernék rá, hogy jövőre is egy csomó versenyt akar majd nyerni” – nyilatkozta Gibbs.
    • Kyle Busch ugyanakkor korábban elmondta, hogy folyamatosan olyan visszajelzéseket kapott, hogy nem ő fogja vezetni 2023-ban a 18-as autót. „Úgy tudom, hogy más opciókkal számoltak, és velem nem. Talán már más versenyzőnek találtak szponzort, és inkább őt ültetik majd be az autóba” – mondta Busch. Majd amikor megkérdezték tőle, hogy volt-e olyan pillanat, amikor a csapat tájékoztatta őt arról, hogy nem ülhet majd be a 18-as autóba 2023-ban: „Igen.Valaki tehát nem mond igazat.
    Alex Bowman
    Bowman egyelőre búcsút int a versenyzésnek Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Felemás élmények a Charlotte-i versenyről

    • Daniel Suarez sokáig továbbjutó helyen állt a Charlotte Roválon, De erőfeszítései ellenére a szervó elvesztése bizonytalan helyzetbe hozta őt az utolsó körökben. Kénytelen volt küzdeni a problémával, amely a zöld zászló alatt egyre súlyosbodott, de a fájdalom ellenére mindent megtett. Végül 36. lett és 9 pont hátránnyal esett ki, és pár napig biztosan nem tudta használni a karjait. „Nagyon kemény volt” – ismerte el Suarez. „A verseny második fele valószínűleg a legnehezebb autó volt, amit életemben vezettem, de ez van. Csak túlélni próbáltam. A karjaim most tönkrementek. A kezeim tönkrementek. Szerencsétlen egy helyzet ez…
    • Christopher Bellnek győznie kellett Charlotte-ban, hogy továbbjusson, és ezt meg is tette. Köszönhetően annak, hogy az utolsó előtti sárgánál jól taktikáztak, Bell végigszáguldott a mezőnyön, a hosszabbítás kezdetén megelőzte a vezető Kevin Harvickot, és megszerezte a győzelmet és az automatikus továbbjutást a rájátszás harmadik körébe. Azonban itt nem akar megállni. „Azt hiszem, sokan már leírtak engem, mint versenyzőt, leírták a 20-as autót, állandóan azt hallottam, hogy ki fognak rúgni, hogy lecserélnek” – mondta a feltüzelt Bell. „Rendkívül nagy reményeim vannak a következő három versennyel kapcsolatban. Nagyon fekszik nekünk a naptár. Nem állunk meg! Nem egy két győzelemmel záruló szezon a végcélunk. Úgy gondolom, hogy mindenképpen képesek vagyunk többre. Szeretnék ismert név lenni a Cup Seriesben. Remélhetőleg ez csak a kezdet.
    Christopher Bell nyert és ezzel továbbjutott
    „Nem állunk itt meg” – Christopher Bell Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Rockenfeller imádja a NASCAR-t

    • Mike Rockenfeller idén kapott először ízelítőt a NASCAR-ból, két Cup futamon el idén (indult a Watkins Glen, Charlotte Roval), és elismerte, hogy beleszeretett a sportágba. „Mindannyian tudjuk, hogy Európában vannak igazságtalan megjegyzések a NASCAR-ral kapcsolatban, de őszintén mondhatom, hogy a vezetési stílusomat a Next Gen NASCAR-hoz igazítani és a dolgokat tisztán tartani a két versenyen, amin részt vettem, ugyanolyan kihívás volt, mint bármi más, amit eddig a pályafutásom során tapasztaltam. Nagyon kemény a versenyzés, nagyon profi a rendezés, és minden téren felveszi a versenyt az Európai szériákkal. Imádom, és szeretnék visszatérni”magyarázta Rockenfeller.
    • A NASCAR bejelentette, hogy a fellebbviteli folyamatot némileg módosította, miután a szankcionáló testület egy hónap alatt két jelentős fellebbezést is elvesztett. Ez az alapfolyamat változatlan marad, de a NASCAR módosította a szabályokat, hogy a meghallgatás során mindkét fél több képviselővel lehessen jelen. Korábban csak egy NASCAR-tisztviselő lehetett jelen a szankciós testület képviseletében.
    • Kurt Busch október 15-én, szombaton, magyar idő szerint 17:00-kor tart sajtótájékoztatót a jövőjével kapcsolatban. A pletykák szerint itt fogja bejelenteni visszavonulását, helyére pedig Tyler Reddick érkezhet majd jövőre.
  • Bell nyert, Larson kiesett, a NASCAR vizsgálódik a gyanús finis után

    Christopher Bell nyerte a sokáig eseménytelen, de az utolsó körökben őrültek házává változó Cup Series versenyt a Charlotte Roválon.

    A történtek hihetetlen fordulatával Christopher Bell megtalálta az egyetlen utat a NASCAR Cup Series rájátszásának 8. fordulójába.

    A sárga zászló alatt fantasztikus stratégiai húzásként Bell friss gumikat tett fel, aminek köszönhetően előrejött, és megelőzte Kevin Harvickot, majd elhúzott és nyert.

    https://www.youtube.com/watch?v=-ejcUSX-0kw

    A győzelemmel Bell továbbjutott a 8-as körbe, és ezzel egyidejűleg kiejtette a sorozat regnáló bajnokát, Kyle Larsont, aki a 98. körben falnak ütközött, és eltörött az autója jobb hátsó lengőkarja.

    Ember, csak ott kell lenned a végén” – mondta Bell, akinek az egyetlen út a legjobb nyolcba ez a győzelem volt. „Folyton nézem ezeket a versenyeket, ahol nem mindig a leggyorsabb autó nyer. És most is ez történt.

    Csak éppen a megfelelő időben voltunk ott. Nyilvánvalóan nem voltunk abban a helyzetben, hogy nyerjünk. Kockáztattunk, kockáztattunk, és ez kifizetődött számunkra.

    Larson öt kör hátrányban a 35. helyen végzett, és két ponttal lemaradt a rájátszásból, a körülmények ellenére azonban csak magára volt mérges.

    Egyszerűen túl sok hibát követtem el egész évben” – mondta Larson. „Ma is elkövettem egyet. Végső soron egy lehetőségünkbe került, hogy egy újabb bajnoki címért küzdjünk.

    Csak rendkívül dühös vagyok magamra. Idén többször is cserben hagytam a csapatot, és ma is csalódást okoztam.

    Bell győzelme biztos, a NASCAR viszont vizsgálódik!

    És, hogy milyen körülmények? Nos az, hogy Cole Custer hathatós segítsége is kellett csapattársa, Chase Briscoe továbbjutásához. Custer ugyanis 2 versenyzőt blokkolt le az utolsó előtti körben, és ezt kihasználva Briscoe három helyet is előre jött – pont annyit, amennyi kellett a továbbjutásához.

    A NASCAR a verseny után azonnal bejelentette, hogy vizsgálni fogják Custer gyanús visszaesését az utolsó körökben.

    Larson mellett Austin Cindric és Daniel Suarez is kiesett. Cindric a 111. körben az utolsó újraindítás után a hátsó sikánba érve megpördült, és a 21. helyen végzett, 13 ponttal lemaradva a 8-as körről.

    Suareznek a harmadik szakaszban meghibásodott a szervója, és csak a 36. helyen ért célba.

    A verseny sokáig nyugalmas volt, azonban a végén káoszba torkollott, miután a NASCAR a 6-os kanyarban keletkezett törmelék miatt sárga zászlót lengetett.

    Ekkor Bell a Joe Gibbs Racing 20-as rajtszámú Toyotáját a boxutcába vitte friss gumikért. A 107. körben a 12. helyről indult újra, és mire visszatért a célvonalhoz – részben az 1-es kanyarban történt baleset miatt – Bell már Tyler Reddicket üldözte a második helyért.

    A 108. körben megelőzte Reddicket, és Harvickot üldözte, amikor újra felgyulladtak a figyelmeztető jelzések a pályán. Az utolsó újraindításnál Harvick könnyű célpontnak bizonyult a régebbi abroncsai miatt. A 4-es autó így is második lett Kyle Busch-t megelőzve.

    Bell és Briscoe mellett Chase Elliott, Ryan Blaney, Joey Logano, Denny Hamlin, William Byron és Ross Chastain jutott be a nyolc közé. Elliott 30 körön át vezetett, és úgy tűnt, hogy nyerni fog, mielőtt bejött az a bizonyos sárga zászló a 104. körben.

    A 107. körben történt újraindítás után Elliottot kilökte Reddick, miután előtte AJ Allmendingerrel csatázott a 9-es autó. Elliott végül a 20. helyen ért célba.

    A szakaszgyőzelmeket a pole-ból induló Joey Logano és Ross Chastain gyűjtötte be. Előbbi szintén balesetbe keveredett és végül 18. éett, utóbbi pedig Larsonhoz hasonlóan falnak ment, és kiállni kényszerült a versenyből.

    A top 10-be még az Xfinity futam nyertese, AJ Allmendinger, Justin Haley, Chris Buescher, Bubba Wallace, Reddick, Briscoe és Austin Dillon fért be.

    Végeredmény

  • Háború szélén a NASCAR és a csapatok, nem sikerült megegyezni

    Pénteken egy hosszú sajtókonferencián a csapatok képviselői bejelentették, hogy nem sikerült megállapodniuk a NASCAR-ral.

    A NASCAR csapatok kijelentették, hogy a jövőben szükség van egy jobb gazdasági modellre, amely nagyobb hosszú távú és fenntarthatóbb működést tesz lehetővé a csapattulajdonosok számára.

    Eljutottunk arra a pontra, amikor a tulajdonosok rájöttek, hogy hacsak nem történik alapvető változás a modellben, hosszú távon nem lesznek fenntarthatóak a csapatok” – mondta Curtis Polk, a 23XI Racing egyik befektetője.

    Polk új a NASCAR-ban, hiszen ez a második éve – ahogy a 23XI Racingnek is ez a második szezonja -, de abszolút nem új résztvevő a sportvilágban, hiszen részesedése van a Charlotte Hornets NBA csapatban, és régóta Michael Jordan pénzügyi tanácsadója.

    Az alatt a rövid idő alatt, amióta Polk a 23XI Racingnél dolgozik, beleásta magát a sport pénzügyi oldalába, hogy megértse, milyen költségekkel jár egy versenyautó üzemeltetése.

    Ezt saját munkáján és a garázsban dolgozókkal, például a szövetséges partner Joe Gibbs Racinggel folytatott beszélgetéseire alapozta, a kérdéseire pedig nem tudott választ adni a NASCAR.

    Alapvetően világossá vált számomra, hogy az érdekek teljesen félresiklottak, és ennek következtében a csapatok számára a gazdasági modell tényleg tönkrement” – mondta Polk.

    Michael Jordan
    Michael Jordan jobbkeze óriási változást hozhat a sportágba Fotó: Sean Gardner/23XI Racing via Getty Images/NASCAR Media

    Új éra, teljes összefogás a NASCAR csapatok között

    A csapatok összefogása a szezon elején kezdődött. Polk, Jeff Gordon, a Hendrick Motorsports alelnöke, Steve Newmark, az RFK Racing elnöke, és Dave Alpern, a Joe Gibbs Racing elnöke a 36 chartert birtokló 16 Cup Series-tulajdonos által lett kinevezve tárgyaló félnek.

    Polk, Gordon, Newmark és Alpern is jelen volt, hogy beszéljen a médiával.

    A bizottság júniusban konkrét hétpontos javaslatot nyújtott be a NASCAR vezetőségének, amely egészen egy héttel ezelőttig válasz nélkül maradt. A NASCAR javaslata nagyon messze állt a csapatokétól.

    Egy olyan javaslatot kaptunk, amely minimális bevételnövekedést tartalmazott, és a hangsúly a költségek drasztikus csökkentésén volt” – mondta Polk.

    Alpern szerint nem jó út, hogy a csapatok folyamatosan költséget csökkentenek, mivel ebből adódóan tömegesen kell majd elbocsátaniuk az embereiket.

    Gordon attól tart, hogy ha a csapatokat folyamatosan a költségek csökkentésére kényszerítik, az hatással lesz a pályán lévő termékre.

    Jelenleg a NASCAR a tévés bevételek nagy részét nem osztja meg a csapatokkal. A jelenlegi tévés szerződés 2024-ben jár le, így az istállók már 2025-től nagy változásokat szeretnének látni a profit felosztásában.

    A bizottság elismerte, hogy sok időbe és erőfeszítésbe fog telni, hogy megállapodás szülessen, éppen ezért kezdték el a tárgyalásokat már most.

    Wallace, Byron, Larson a NASCAR 2023-as Kansasi őszi versenyén
    Hogyan fogják fenntartani magukat a csapatok, ha már nem lesznek a szenvedélyes tulajdonosok? Fotó: Chris Graythen/Getty Images/NASCAR Media

    A mérleg nyelve nem hazudik

    Polk adatai szerint a NASCAR és a pályák jelenleg a bevételek 93%-át teszi zsebre, míg a charter tulajdonosok mindössze 7%-ot kapnak.

    A legtöbb csapat nagyon nehezen tud nullszaldós lenni” – mondta Polk. „Minden jól menedzselt csapatnak képesnek kellene lennie arra, hogy versenyezzen a bajnoki címért, és ésszerű nyereséget termeljen.

    A bizottság – a tulajdonosok nevében – egy olyan tisztességes megállapodásra törekszik, amelyben mindenki érdekei egyeznek.

    Mindannyian aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a csapatok jövője, amikor az olyan, saját pénzüket sem sajnáló legendás tulajdonosok, mint Rick Hendrick, Jack Roush és Joe Gibbs már nem lesznek közöttünk.

    Newmark elismerte, hogy az alakulatok szempontjából az egyik probléma a szponzorációtól való függés a működés finanszírozásában. Alpern szerint a versenycsapatok teljes munkaidős adománygyűjtőkké váltak a túlélés érdekében.

    Kifejeztük hajlandóságunkat arra, hogy költségplafonokat és egyéb intézkedéseket fogadjunk el, amíg ez egy olyan átfogó struktúra része, amely egy tisztességes modell, és biztosítja a stabilitást és a hosszú távú fennmaradást a csapatok számára” – mondta Newmark.

    A NASCAR a következő nyilatkozattal reagált a bizottság sajtótájékoztatójára:

    A NASCAR elismeri a csapatok előtt jelenleg álló kihívásokat. A jövőre nézve az egyik legfontosabb cél a Charter-megállapodás meghosszabbítása, amely tovább növeli a bevételeket és segít csökkenteni a csapatok kiadásait. Közösen a cél egy erős, egészséges sportág, és ezt együtt fogjuk elérni.

    De vajon sikerülhet elérni együtt ezt? Láttunk már a történelemben több nagy szétválást is. Például az IndyCar (akkori nevén CART) már 1979-ben elszakadt akkor szankciós testületétől, a USAC-tól, majd 1995-ben a USAC mintájára az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa, Tony George megalapította az Indy Racing League-et, amivel egy második szakadás is létrejött.

    Ezidő alatt az IndyCar népszerűsége durván megcsappant, és a mai napig nem állt helyre. Sőt az IndyCar poraiból épült a NASCAR mai napig kitartó lojális rajongóbázisa.

  • Óriási változások a Joe Gibbs Racingnél, már a következő futamon felborul minden

    A JGR kicseréli Kyle Busch és Denny Hamlin boxcsapatát a Cup szezonjának hátralévő részében, miután Busch kiesett a NASCAR rájátszásból.

    Három héten belüli második motorhibája után véget értek Kyle Busch esélyei arra, hogy begyűjtse harmadik bajnoki címét, mivel a 37 éves versenyző Tyler Reddick, Austin Dillon és Kevin Harvick mellett kiesett a rájátszásból.

    A 18-as autó búcsúzása után a Joe Gibbs Racing megerősítette, hogy a szervezet felcseréli a boxcsapatokat a 11-es és a 18-as rajtszámú autók között – írja a TobyChristie.com.

    Az Asphalt Analytics szerint a Joe Gibbs Racing 18-as számú csapata vezeti a NASCAR Cup Series-t a boxutcában mutatott teljesítményével, 10,33 másodperces átlagos boxkiállási idővel büszkélkedve, ami több mint két tizedmásodperccel gyorsabb, mint a csapat 11-es számú csapata, amely „csak” az ötödik helyen áll.

    Ráadásul a korábban Kyle Buschhoz tartozó boxutca-csapat tartja a NASCAR történetének leggyorsabb négygumis boxkiállás rekordját, mivel augusztusban a Richmond Raceway-en egy elképesztő, 8,6 másodperces kiállást hajtottak végre.

    Mivel a NASCAR Cup Series mezőnye elképesztően szoros, egy tizedmásodpercnyi nyereség is azt a különbséget jelentheti, ami a bajnoki cím sorsáról is dönthet.

    Denny Hamlin továbbra is első bajnoki címére hajt NASCAR Cup Series-ben, ami a Joe Gibbs Racing reményei szerint a közelgő boxutcai változásokkal egy kicsit könnyebbé válik, azonban Hamlinnak – és a Toyotának – a NASCAR rájátszás során továbbra is a hibák korlátozására kell törekednie.

  • Richard Childress a szárnyaló főnixmadár – PODCAST

    Richard Childress a szárnyaló főnixmadár – PODCAST

    Eldőlt Kyle Busch jövője a NASCAR-ban, Richard Childress megszerezte őt az utóbbi évtized legforróbb szabadügynökeként.

    A Richard Childress Racing színeiben versenyez 2023-tól Kyle Busch, a Joe Gibbs Racingnél pedig több a kérdés, mint a válasz jelen állás szerint. Lehet-e kizárólag Ty Gibbsre építeni a csapatot?

    Bubba Wallace lendületben van és megszerezte karrierje második futamgyőzelmét a Cup Seriesben. Egyértelmű, hogy karrierje felfelé ível, mi pedig igyekeztük megfejteni ennek a hátterét.

    A legendás North Wilkesboro visszatér a NASCAR-ba, igaz a legmagasabb osztályban nem bajnoki fordulóként, hanem az All-Star Race helyszíneként, de a Truck Series pontozásos küzdelmeket rendez ezzel egyidőben.

    A stúdióban:
    Dr. Juhász Zoltán (szakkommentátor – ARENA4),
    Roós András (főszerkesztő – 500miles.hu),
    Módos János (műsorvezető, szerkesztő – 500miles.hu)

    >> Letöltés MP3-ban <<

    A NASCAR Fantasy játékhoz ide kattintva tudtok csatlakozni.

    Podcastunk az összes nagy szolgáltatónál elérhető:

  • Újabb tehetséget veszített el a Toyota motorsport programja

    Brandon Jones új otthont kap a NASCAR Xfinity Series 2023-as szezonjában, és a Joe Gibbs Racingtől a JR Motorsportshoz igazol.

    Ami talán még fontosabb, hogy Kyle Busch után a Toyota orra alól újabb versenyzőt happol el a Chevrolet NASCAR programja.

    Mivel a 9-es autó jelenlegi sofőrje, Noah Gragson 2023-ban a NASCAR Cup Seriesbe lép fel – a 42-es Petty GMS Racing Chevrolet-be – , a JR Motorsportsnak új versenyzőt kellett találnia.

    Szerdán a csapat végül Brandon Jonest nevezte meg Gragson utódjaként.

    Brandon kemény versenyző volt az évek során, és tehetséges tagja lesz a JR Motorsportnak” – mondta Kelley Earnhardt Miller, a JRM társtulajdonosa és ügyvezetője. „Ő egy fiatal veterán, aki rengeteg tapasztalatot hoz magával, és nagy dolgokat fogunk látni Brandontól és a 9-es csapattól 2023-ban.

    A még mindig csak 25 éves Jones jelenleg teljes munkaidőben a Joe Gibbs Racingnél versenyez, amelyhez 2018-ban csatlakozott. Ezt megelőzően a Richard Childress Racingnél versenyzett.

    Jones több mint 200 indulással rendelkezik az Xfinity Seriesben, és eddig öt győzelmet aratott.

    Látni, hogy a JRM milyen versenyképes volt az évek során, ami lenyűgözött engem” – mondta Jones a csapat közleményében. „Minden héten esélyesek a győzelemre, és az egyik legjobb csapat a sorozatunkban.

    Nagyon hálás vagyok Dale-nek (Earnhardt Jr.), Kelley-nek és Mr. Hendricknek, hogy részese lehetek ennek.

    Fantasztikus érzés lesz újra Chevrolet-t vezetni. Nagy szerepet játszottak a karrierem elején, és alig várom, hogy tovább építsem ezeket a kapcsolatokat, és 2023-ban egy Camarót vezessek.

    A JR Motorsports 9-es rajtszámú versenyautójában az elmúlt években olyan neves pilóták ültek, mint Chase Elliott, William Byron és Tyler Reddick. A 9-es autó 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban is megszerezte az Xfinity Series bajnoki címét.

    A szponzoráció részleteit és a csapatfőnököt egy későbbi időpontban jelentik be.

  • Teljesen elkeseredett a Toyota Kyle Busch távozása miatt

    Miután Kyle Busch kedd reggel bejelentette, hogy az RCR-hoz és a Chevrolethez csatlakozik, a Toyota közleményt adott ki.

    Ebben a gyártó csalódottságát fejezte ki, hogy elveszíti legjobb pilótáját, és Busch-t a NASCAR történetének egyik legnagyobb versenyzőjének nevezte.

    „Bár természetesen sok szerencsét kívánunk Kyle-nak a jövőben, és gratulálunk neki a Richard Childress Racinghez való csatlakozása bejelentéséhez, csalódottak és szomorúak vagyunk, hogy a jövője nem a Toyota családnál folytatódik”

    mondta David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke a Toyota által kiadott közleményben.

    Kyle a Toyota nagykövete volt, mióta 2008-ban csatlakozott a programhoz. A Toyota márka számára a lehető legrangosabb mérföldköveket gyűjtötte be, köztük a Camry első Cup Series győzelmét és első Cup Series bajnoki címét.

    Kétségtelenül ő fogja tartani a legtöbb győzelem rekordját egy Toyotával mindhárom bajnoki sorozatban, még évtizedekig. De ennél is fontosabb, hogy Kyle a családunk tagja volt, és a Kyle Busch Motorsports tulajdonosa révén kulcsszerepet játszott számos versenyzőnk fejlődésében.

    Csak a legjobbakat kívánjuk Kyle-nak és egész családjának, ahogy a Hall of Fame karrierjének következő fejezetébe lép.

    Egy másik, kedden kiadott közleményben a csapattulajdonos Joe Gibbs, aki 56 kupagyőzelmet szerzett Busch-sal a volánnál, köszönetet mondott a partnerségért.

    Kyle (Busch) fontos része volt történelmünknek és sikereinknek itt a Joe Gibbs Racingnél” – mondta Gibbs. „Hálásak vagyunk mindazért, amit az évek során a szervezetünkért tett.

    Ha megnézzük mindazt, amit már elért, az igazán figyelemre méltó, és tudjuk, hogy egy napon a Hírességek Csarnokába való beiktatását fogjuk ünnepelni.

    Azt is tudjuk, hogy még rengeteg eredmény áll előtte a sportágunkban, beleértve a bajnoki címért való versenyzést ebben a szezonban. A legjobbakat kívánjuk Kyle-nak, Samanthának, Brextonnak és Lennixnek.

    A Toyota a Camping World Truck Series-ben is elveszíti a kapcsolatot Buschhoz, mivel Busch kedden közölte, hogy a Kyle Busch Motorsports nevű vállalkozása a következő szezonban Chevrolet csapat lesz.

  • HIVATALOS: Kyle Busch a Richard Childress Racingnél folytatja

    Hónapok találgatásának tett pontot a végére Kyle Busch, aki 2023-tól a Richard Childress Racing csapatában fog versenyezni.

    A NASCAR Cup Series kétszeres bajnoka, aki pályafutása során 60 futamgyőzelmet aratott, 2023-tól a Richard Childress Racing színeiben folytatja pályafutását, miután egy több éves szerződést kötött a csapattal.

    Ez életem egyik legnagyobb napja” – kezdte sajtótájékoztatóját Kyle Busch. „Nagyon stresszes volt az elmúlt pár hónap. Utoljára 15 évvel ezelőtt voltam ilyen helyzetben, de akkor még nem volt családom, és csapatom.

    Olyan csapathoz akartam igazolni, ahol azonnal nyerni tudok. Ahol szívesen látnak, egy olyan főnököm van, aki megérti mit miért csinálok.”

    A nap végén tudtam, hogy csak egy ember, és egy csapat jöhet szóba. Ő pedig Richard Childress, és a Richard Childress Racing.

    Kyle Busch a 8-as autót fogja vezetni 2023-ban. Reddick marad a csapatnál, és az RCR-nak jövője 3 chartere/autója lesz.

    Kyle Busch mizériája még az év elején kezdődött, amikor a Mars Inc. bejelentette, hogy 15 év után 2022 végén otthagyja a 18-as csapatot, és kivonul a sportágból.

    Busch így főszponzor nélkül maradt, és ez óriási problémákat okozott a Joe Gibbs Racing, valamint a kétszeres bajnok között történő tárgyalások során.

    Teltek múltak a hónapok, és a helyzet egyre feszültebb lett a csapaton belül. Kyle Busch szerződéses tárgyalásai pedig nem haladtak előre.

    Ekkor dobott mentőövet egy valószínűtlen rivális.

    Richard Childress és Kyle Busch kapcsolata sosem volt felhőtlen, sőt 2011-ben egy Truck verseny után majdnem tettlegességig fajult a helyzet.

    Childress azonban elmondta nemrégiben egy interjúban, hogy már elásták a csatabárdot.

    A sajtókonferencián Richard Childress ráadásul egy szerződést ajánlott Kyle Busch fiának, Brexton Buschnak, hogy a jövőben a csapatánál versenyezzen.

    Óriási ez a nap. Nem is lehetnék ennél boldogabb” – mondta Childress. „Amikor Tyler (Reddick) bejelentette, hogy  elhagyja a csapatunkat, akkor az unokámnak, Austin Dilonnak az jutott az eszébe, hogy mi lenne ha beültetnénk Kyle Busch-t ebbe az autóba.

    Megkértem őt, hogy hozza össze a találkozót. Így indult az egész.

  • Ty Gibbs jöhet Kyle Busch helyett, Reddick ülés nélkül maradhat

    Óriási bejelentésre készül Kyle Busch 4 órakor, ami elindíthatja a dominók ledőlését a NASCAR átigazolási piacán.

    A Fox Sports információi szerin várhatóan 2023-ban Ty Gibbs váltja Kyle Busch-t a Joe Gibbs Racing 18-as számú autójában.

    A 19 éves Gibbs elképesztően gyorsan mássza a NASCAR ranglétráját. Jelenleg a Joe Gibbs Racing 54-es számú autóját vezeti a NASCAR Xfinity Series-ben. Gibbs öt győzelmet aratott első teljes szezonjában.

    Joe Gibbs unokája a sérült Kurt Busch helyett is beugrott a 23-as és a 45-ös számú autóba, a legjobb eredménye pedig egy 10. hely volt még Michiganből.

    Kyle Busch magyar idő szerint kedden 16:00-kor jelenti be terveit a NASCAR Cup Series 2023-as szezonjára – valószínűleg a Richard Childress Racinghez csatlakozik – ami minden bizonnyal összefügg azzal, hogy mi történik Tyler Reddickkel majd.

    Bob Pockrass, a FOX Sports munkatársa szerint Reddick „több mint valószínű”, hogy egy másik csapathoz csatlakozik, minthogy a Richard Childress Racing egy harmadik chartert vegyen.

    Reddick egy kirobbanó szezon közepén van, két győzelemmel, kilenc top5-ös helyezéssel, 12 top10-es helyezéssel. Azonban még mindig kialakulhat egy olyan forgatókönyv, hogy Reddick egy évvel korábban felbontja a szerződését a csapattal.

    A 26 éves versenyző akkor hozta magát ilyen helyzetbe, amikor bejelentette, hogy a 2024-es szezon kezdetére csatlakozik a 23XI Racinghez. A csapat tulajdonosa, Richard Childress korábban kifejtette gondolatait Reddick bejelentésével kapcsolatban.

    Tyler (Reddick) volt az, aki meghozta a döntést. Nem tudom, ki ment oda hozzá, hogy menjen a 23XI Racinghez… Soha nem tartottam vissza akarata ellenére versenyzőket, csak abban reménykedtem, hogy tájékoztat minket a történésekről” – mondta Richard Childress.

    Egyértelmű, hogy Reddick felborzolta a kedélyeket a Richard Childress Racingnél, és ez okozhatta a dominók bedőlését.

    Kyle Busch bejelentését tehát magyar idő szerint 16:00-tól a NASCAR.com-on lehet követni.

  • Kyle Busch aláírt az RCR-hoz, kedden jöhet a bejelentés

    A Busch jövőjével kapcsolatos kérdésekre várhatóan a következő napokban választ kapunk, de az új csapata már megvan: a Richard Childress Racing.

    Kyle Busch, a Joe Gibbs Racing és a Toyota már hónapok óta tárgyalásokat folytat a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok új szerződéséről.

    A helyzet minden érintett számára stresszes volt, mivel a hosszú távú szponzor, a Mars, Inc. (M&M’s forgalmazója) a szezon végén távozik a sportágból, és úgy tűnik, a Gibbs nem tudott új partnert találni Busch 18-as rajtszámú Toyotájának.

    A kétszeres bajnok 2008 óta versenyez náluk. Amellett, hogy két bajnoki címet szerzett, 60 futamgyőzelméből 56-ot a Gibbs és a Toyota színeiben aratott. Ő a legsikeresebb pilóta, akivel a Toyota valaha együtt dolgozott.

    Nem világos, hogy a Childress három autóra bővíti-e majd csapatát, vagy kivásárolja Tyler Reddick szerződését.

    Reddick a 2023-as szezon végén távozik a Childress-től a 23XI Racinghez. Busch Truck Series csapatának, a Kyle Busch Motorsportsnak a következő lépése szintén nem világos.

    Az Athletic információ szerint a hivatalos bejelentés kedden várható.