Címke: Jody Egginton

  • Napokkal az F1-es szezonnyitó előtt jelentette be egy technikai igazgató, hogy csapatot vált

    Napokkal az F1-es szezonnyitó előtt jelentette be egy technikai igazgató, hogy csapatot vált

    Több mint tíz év után távozik a Racing Bullstól a technikai igazgatóként ténykedő Jody Egginton, aki valamennyire házon belül, a Red Bullnál folytatja a munkát, ám már nem az F1-es projektekben.

    Egginton még 1996-ban kezdte F1-es mérnöki karrierjét a Tyrrell tervezőcsapatában. 2006 óta állandó tagja a sport körforgásának, a Red Bull akkor még Toro Rossónak nevezett kiscsapatához pedig 2014-ben került, ahol 2019 óta töltötte be a technikai igazgatói posztot.

    A csapat bejelentése, miszerint Egginton elhagyja posztját, a 2025-ös szezonnyitó Ausztrál Nagydíj hetén érkezett, ami aligha ideális, noha valószínű, hogy belső körökben már régebb óta tudtak erről a változásról, hiszen már készültek folytonossági tervvel: a távozó technikai igazgató feladatait a műszaki személyzet három magasrangú tagja, az Eggintonnal eddig is szoros kapcsolatban dolgozó Tim Goss, Guillaume Cattelani és Andrea Landi osztják el maguk között.

    Fotó: Peter Fox/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Egginton a Red Bullhoz távozik, ahol április 1-jén meg is kezdi a munkát. Bár magas beosztásban dolgozó vezetőségi tagoknál megszokott, hogy többhónapos kényszerű szabadság után válthatnak csak csapatot – emiatt alakult ki jogi vita nemrég a Ferrari és az Aston Martin között – ebben az esetben azonban nincs szükség ilyenre. És ennek nem az az oka, hogy a Red Bull nem gördít akadályokat a saját két istállója közötti személyzetáramlás elé, hanem az, hogy Egginton valójában teljesen más területen fog dolgozni, mint eddig. A Red Bull Advanced Technologies munkatársa lesz, amely az F1-en kívüli projektek fejlesztésével foglalkozik, mint amilyen az RB17-es hiperautó vagy éppen a világ leggyorsabb drónja.

    A Red Bull megalkotta a világ leggyorsabb drónját, ami képes követni Verstappent

    Az elismert mérnök tehát távozik a Forma–1-ből.

    „Fantasztikus tapasztalat volt számomra, hogy több mint tíz éven át tagja lehetem a csapatnak, ezalatt emlékezetes élményeket szereztem. Ám azok után, hogy közel húsz éven át kizárólag a Forma–1-re koncentráltam, úgy érzem, elérkezett az idő a váltásra. Nagyszerű kihívás lesz a mérnökigazgatói szerepkör a Red Bull Advanced Technologiesnál, hiszen a vállalatnál izgalmas projektek futnak, így már várom, hogy belevágjak ebbe az új kihívásba” – fogalmazott a mérnök a Racing Bulls közleményében.

    Megsértette a kényszerszabadságot a Ferrari mérnöke, új csapata mossa kezeit

  • Az AlphaTauri már csak a 2022-es autójuk fejlesztésére fókuszál

    Az AlphaTauri már csak a 2022-es autójuk fejlesztésére fókuszál

    Az idei szezon elején a Haas volt az első olyan csapat, amely azt mondta, hogy a 2022-es autóra koncentrálnak. Az az alakulat jelenleg a legrosszabb csapat, és nem látták értelmét a jelenlegi autójuk fejlesztésének. A szezon során több csapat is elkezdett a jövő évvel foglalkozni, és az AlphaTauri most bejelentette, hogy a jövő évi autóra koncentrál. Jody Egginton technikai igazgató az Auto, Motor und Sport-tal beszélgetett erről:

    „Nincs értelme a szélcsatornában vesztegetnünk az időt. Mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy a fejlesztés leáll, miután meghoztuk ezt a döntést. Az aerodinamikai szakembereknek most már csak az új autóra kell koncentrálniuk.”

    A nyári szünetig az AlphaTauri folytatta a 2021-es autó fejlesztését, és ennek eredményeként a bajnokságban a hatodik helyen állnak, közvetlenül az Alpine mögött. A francia csapat Esteban Ocon magyarországi győzelmével előzte meg az AlphaTaurit.

    Most a fókusz már a 2022-es évre tevődik át. Egginton nem számít arra, hogy sokat esnek vissza a bajnokságban, hiszen az olasz csapat körüli istállók is hamarosan az új szabályokra fognak koncentrálni:

    „A 2022-es szabályok az utolsó pillanatig folyamatosan változni fognak. Nem volt értelme korábban kezdeni. Talán sikerült volna néhány dolgot kitalálnunk, de a legrosszabb forgatókönyv szerint ez csak elvesztegetett idő lett volna.”

  • Az AlphaTauri folyamatosan fejleszt majd a következő néhány versenyre

    Az AlphaTauri folyamatosan fejleszt majd a következő néhány versenyre

    Jody Egginton, az AlphaTauri technikai igazgatója elárulta, a soron következő hétvégékre még újítani fog a kisebb red bullos csapat.

    Yuki Tsunoda révén már a szezon előtti teszteken villantottak a második legjobb idővel. A Bahreini Nagydíjon aztán Pierre Gasly ötödik helyre kvalifikálta magát, ráadásul a Q2-ből a közepes keveréken jutott tovább.

    A francia végül kiállni kényszerült Daniel Ricciardóval történt ütközése miatt, így csak két pontot tudott szerezni a csapat az újonc Tsunoda jóvoltából.

    Egginton kiemelte, nem dőlnek hátra a jó jeleket látva:

    „Szerintem jól látjuk, milyen az autó, és emiatt feltehetjük magunknak a kérdést, mire akarunk fókuszálni? Az aerodinamika terén még több olyan lehetőségünk van, amiből többet ki tudunk hozni. De közben biztosnak kell lennünk abban, hogy a változtatások nem zaklatják fel a már meglévő egyensúlyt.”

    „Lesznek új alkatrészeink Imolában, aztán Portugáliában és Spanyolországban is. De az csak a változások miatti járulékos dolog, nem mondhatjuk, hogy rögtön előrébb lépünk majd egyet.”

    „Azon dolgozunk, hogy nagyobbá tegyük a működési tartományunkat, és többféle beállításokkal dolgozhassunk, főleg kis sebességnél. A versenyzők fognak ebből profitálni, mi pedig gyorsabbak leszünk.” – árulta el az AlphaTauri tervét.

    Ehhez képest a mezőny végében lévő csapatok közül már hárman is bejelentették, teljesen a következő évre fejlesztenek. A Haas mellett a Williams és az Alfa Romeo is jelezte, nem jönnek ki újabb alkatrészekkel az idei autóra Imolát követően.

  • Új szélcsatornába kényszerül a szabályok miatt az AlphaTauri

    Új szélcsatornába kényszerül a szabályok miatt az AlphaTauri

    Az aerodinamikai tesztelés korlátozása miatt az AlphaTauri nem használhatja tovább a saját létesítményét, így átköltözött a Red Bullhoz.

    Az olasz csapat csatornájában csupán 50%-os modellekkel dolgozhattak, a nagytestvérnél azonban már pontosabb, 60%-os méretarány is lehetséges. Mindez az új korlátozások miatt következett be.

    „Nemrég átköltöztettük a szélcsatornás tesztelésünket a bicesteri létesítményből a Red Bull 60%-os csatornájába. Nem kis projekt volt, amivel szembe kellett néznünk.” – magyarázza Jody Egginton, a kisbikások technikai igazgatója.

    „Fontos, hogy nagyobb modellel dolgozhatunk. A bicesteri csapat pedig jól viselte a költözést, tehát a lehető legkisebb kellemetlenséggel járt a folyamat számunkra.”

    Bár a 2021-es autó gyakorlatilag az előző típus átmentése erre az évre, két ponton így is változtathattak a csapatok. Az AlphaTauri mindkét pontját az autó elejére használta el.

    „Új orra és első felfüggesztésre használtuk a pontjainkat. Ennek következtében pedig meg tudtuk újítani a Red Bull Technology által beszállított kormányzáshoz szükséges alkatrészeinket, amit megenged a technikai szabályzat.” – ismertette Egginton.

  • Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Új orrkúppal kapták lencsevégre az AlphaTauri idei autóját

    Az AlphaTauri Imolában leplezte le vadonatúj első szárnyát, amire a fennmaradó fejlesztési zsetonjaikat költötték.

    A faenzai istálló a bemutatóhoz képest egy teljes mértékben különböző első szárnyat használt Imolában, ahol a versenyzők megtehették első köreiket az AT02 volánja mögött.

    A csapatok előszeretettel használnak más fajta alkatrészeket az autójuk bemutatójakor, hogy megtévesszék a riválisaikat. Ez trend a csapatoknál, ugyanis a Racing Point csapata tavaly például a bemutatott autójukhoz képest egy teljesen más konstrukcióval vett részt a szezonközi teszteken Barcelonaban.

    Az Alpha Tauri új első szárnya meglehetősen keskenyebb az előző specifikációnál, aminek több előnye is van. Egyrészt az aerodinamikai elemeket nem blokkolja olyan mértékben, másrészt a rá épített „köpeny” rész sokkal jobb lesz az autó tapadása az első tengelyen.

    Ez a stílusú szárny nagyban hasonlít a Mercedes, a McLaren, a Red Bull, a Racing Point és a Renault számára, akik szintén ugyanezt a megoldást alkalmazzák.

    „Úgy határoztunk, hogy a megmaradó két fejlesztési zsetonunkat az első szárnyunk újratervezésére használjuk el,” – mondta az AlphaTauri főtervezője, Jody Egginton.

    „Az idei aerdinamikai o szabályok miatt tapadást fogunk veszíteni és ezzel a változtatással szeretnénk minimalizálni ezt. Reméljük, hogy sikerrel fogunk járni.

    „Még nem tudom, hogy milyen gyors lesz az idei autónk, azonban szerintem legalább olyan szinten fogunk állni, mint a tavalyi szezon közepe tájékán.”

  • Az AlphaTauri nem fogja a Red Bullt másolni

    Az AlphaTauri nem fogja a Red Bullt másolni

    A költségek csökkentése érdekében a FOM token-, avagy zsetonrendszert vezetett be 2021-re, így a csapatok csak bizonyos mértékben fejleszthetnek autóikon.

    Némileg kivétel ez alól az Aston Martin és az AlphaTauri, mely előbbi tavaly, utóbbi pedig idén váltott nevet. Ők ugyanazon zsetonmennyiség mellett is többet fejlesztéshez juthatnak, mivel alkatrészeket kapnak a Mercedestől, illetve a Red Bulltól. Elvileg.

    Az AlphaTauri azonban azt állítja, nem a Red Bullra fog támaszkodni idén.

    „Ugyanazzal a hátsó résszel megyünk majd a következő szezonban (2021)” – mondta Jody Egginton a The Race-nek. „Régóta gondolkodtunk rajta, hiszen jó dolog, ha van az embernek egy cukorkaboltja, és eldöntheti mit akar. Azonban amin mi javítani akarunk az az autó másik fele” – utalt Egginton az AlphaTauri elejére.

    Erre fogják felhasználni a zsetonjaikat.

    „Okosan kell elkölteni a keretünket, mivel sok időt kell majd az autóban tölteni 2022 előtt. Jól érezzük magunkat a jelenlegi állapottal, tehát folytatni fogjuk ennek a fejlesztését.”

    Nem cél a Red Bull a másolása.

    „A területek, melyekre teljesítmény szempontjából fókuszálunk, ugyanazok, melyekre tavaly fókuszáltunk. Ezek nem nagy gyengeségek, egyszerűen csak lehet még feljebb tenni a lécet minden területen.”

  • Az AlphaTauri 6-7 csapatos középmezőnyre számít idén

    Az AlphaTauri 6-7 csapatos középmezőnyre számít idén

    Az AlphaTauri technikai igazgatója, Jody Egginton arra számít, hogy hét csapatból állhat majd idén a középmezőny.

    A top 3 hely tavaly is a Mercedes-Ferrari-Red Bull trióé volt, míg a középmezőnyt a McLaren vezette a Renault előtt. Az AlphaTauri pedig, tavaly még Toro Rosso néven, eddigi legjobb helyezését érte el azzal, hogy a hatodik helyen zártak, mindössze hat ponttal elmaradva a Renault-tól.

    A februári szezon előtti tesztek pedig arra engedtek következtetni, hogy szoros lesz idén a csata a középmezőnyben. Ez azonban még nem tudott bebizonyosodni, mivel a koronavírus járvány kitörése miatt a szezon nem kezdődött még el.

    „Tavaly szereztük meg a legjobb eredményünket csapatként, szóval jó röppályán vagyunk, az idei autó ennek az eredménye.” – mondta Egginton. „Ez egy nagyon versenyképes középmezőny, szóval a negyediktől a kilencedik, vagy tizedik helyig szoros lesz a csata idén. Mi a közepén vagyunk, és a tesztek alapján képesek lehetünk arra, hogy a best of the rest (az élmezőny után a legjobbak) legyünk, ez a célunk.”

    „Rendkívül nehéz lesz és arra számítok, hogy a negyedik helyezett csapat kiléte folyamatosan változni fog a szezon során.”

    „A cél az, hogy versenyképesek legyünk, és megtegyük a következő lépést a tavalyi év után és a középmezőny élén harcoljunk. Reméljük hogy ezt meg is tudjuk tenni, de erősen fejlesztenünk kell majd az autót, hogy fenn is tudjuk tartani a pozíciónkat.”

    A koronavírus miatt és a szezon el nem kezdése miatt a Forma-1 előre hozta a szokásos „nyári szünetét”, noha a szokásos 14 nap helyett 63 napnyi leálláson vannak túl a csapatok. Mostanában kezdhetik csak folytatni a munkát, annak érdekében, hogy a tervezett július eleji szezonkezdésre felkészülhessenek.

    „Már kidolgozott fejlesztési programunk volt, tudtuk, mit akarunk bemutatni, de a Covid-19 helyzet miatt és a korábbi, hosszabb leállás miatt ezek tolódnak.” – mondta Egginton. „Jövőhéten visszatérünk a munkához, de amin korábban dolgoztunk, dizájn, aero, gyártás, megállt.”

    „De a versenynaptár is más lesz, szóval olyan elemekre, melyekre adott versenyekre lett volna szükségünk, már szükségtelenek, Monaco jó példa erre, szóval meg kell változtatnunk az elemek bevezetésének sorrendjét, némelyek a szélcsatornába kerülnek, mások nem, szóval meg kell változtatnunk a szélcsatorna programot és a prioritásainkat a gyártáshoz.”

    „Jelenleg sok a ‘mi van ha’ forgatókönyv a fejemben és mikor visszatérünk a munkához, megvitatjuk majd ezeket.”

  • Albon túlszárnyalta a várakozásokat

    Albon túlszárnyalta a várakozásokat

    Az újonc Alexander Albon rendkívül lenyűgözte csapatát, ugyanis a technikai igazgató Jody Egginton szerint a thaiföldi versenyző minden várakozást túlszárnyalt az első barcelonai teszthét során.

    Albon korábban még sosem vezetett Forma-1-es autót, egészen a Toro Rosso misanoi filmes napjáig. Az első tesztnapja pedig nem kezdődött túl fényesen, de aztán kedden negyedik csütörtökön pedig a második leggyorsabb időt futotta.

    Legjobb ideje 1:17.637 volt, amivel csupán két tized másodperccel maradt el a hét legjobb idejét futó Hülkenbergtől. A mutatott teljesítménye pedig meglepte és lenyűgözte a Toro Rosso vezetését.

    „Sosem vezethetett Forma-1-es autót korábban. Elképesztő mennyiségű munkát végzett a szimulátorban, komoly mértékű szimulátoros programot dolgoztunk ki vele, és rengeteg időt is töltött velünk.” – kezdte Egginton.

    „A filmes napon remek munkát végzett és fantasztikus volt. Az első körös kicsúszása nem az ő hibája volt, mérnöki baki volt. Utána viszont hamar felvette a ritmust. A nap végén pedig sikerült mindent végrehajtani, amit terveztünk, igazán jó munkát végzett.” – folytatta.

    „Nagyon elégedettek vagyunk. Fantasztikus bemutatkozás, túlszárnyalta a várakozásaimat, és tudom, hogy a mérnökök is elégedettek. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy vele együtt dolgozhatunk. A teszt előtt nem sokat mehetett ezzel az autóval, de eddig nagyon jó. Boldogok vagyunk és lenyűgözött minket, ez a szép dolog a Toro Rossoval kapcsolatban, hogy fiatalokkal dolgozhatunk. Egy határozott fejlődési íven van, de a fiatal pilóták gyors tanulási képessége mindig is megdöbbentő. Jelenleg iszonyatosan boldogok vagyunk.” – dicsért a technikai igazgató.