Címke: jó teljesítmény

  • Hamilton motivált, három évig még biztosan maradna

    Hamilton motivált, három évig még biztosan maradna

    Lewis Hamilton elárulta, hogy a közel jövőben még biztosan a Forma-1-ben szeretne versenyezni. A hatszoros világbajnok brit versenyző három évig még biztosan maradna és majd csak után kezdene el kacérkodni a visszavonulás gondolatával.

    A Forma-1 regnáló bajnokának az idei szezon végén jár le a szerződése a Mercedesnél, azonban várhatóan hosszabbítani fog majd a brackleyi istállóval, akikkel már öt világbajnoki koronát szerzett magának.

    Hamilton az idei évben be is állíthatja Michael Schumacher világbajnoki címeinek a számát, ha az idei szezon végén sikerül megvédenie a címét. Már pedig erre minden esély megvan, ugyanis jelen pillanatban is a brit vezeti az egyéni pontversenyt a csapattársa, Valtteri Bottas előtt.

    A Mercedes versenyzője a Brit Nagydíj előtti média napon elmondta, hogy a céljai a változatlanok és a csúszások miatt, amiket a COVID-19 okozott, újult erővel töltődött fel.

    „Nem hiszem, hogy jelen helyzetben bármit is tudnék garantálni, azonban a terv szerint továbbra is maradni szeretnék, ez a határozott célom,” – magyarázta a hatszoros bajnok, akinek rendkívül szokatlan lesz a mostani, nézők nélküli hazai versenye.

    „Azt viszont, hogy mennyi időre maradok, még én sem tudom megmondani. A koronavírus miatti lezárások és a sok teszt, ami közül mindegyik negatív lett, új energiát adott a számomra, így más dolgokra is jobban tudtam koncentrálni.

    „A kényszerpihenő ideje alatt volt időm mérlegelni a lehetőségeimet és emiatt a gondolkodás miatt is kaptam új erőre, ami miatt még nagyon szívesen maradnék éveken keresztül.

    „Azon a szinten szeretnék teljesíteni, ahol egész eddigi pályafutásom alatt teljesítettem, azonban van egy határ, ahol az ember fizikai és mentális szintje egy olyan szint alá esik, ahol már nem lenne érdemes folytatni. Nem látom azt rövid távon, hogy ez a pillanat számomra mikor jöhet majd el, talán az elkövetkező két-három évben. Szóval előreláthatólag egy pár év még biztosan bennem van.”

    A brit – aki arra sürgeti az F1-et, hogy segítsék őt a rasszizmus elleni és a feketék egyenjogúságáért folytatott harcában – hozzátette, hogy van még egy nagyon fontos dolog, ami folyamatosan motiválja abban, hogy még tovább versenyezzen.

    „Nincs más olyan versenyző, aki olyan háttérből érkezett volna meg ide, mint anno én,” – folytatta a hatszoros bajnok. „Ezzel már a Forma-1-es bemutatkozásom óta tisztában vagyok.

    „Ki szeretném érdemelni a helyemet itt, ugyanis az, hogy itt vagyok évről évre, egyáltalán nem garantált. Annak ellenére, hogy világbajnoki címekkel rendelkezem, úgy hiszem, hogy továbbra is meg kell harcolnom a helyemért, amit jó teljesítményemmel és jó eredményekkel tudok kivívni.

    „A célom azt, hogy szállítsam a jobbnál jobb eredményeket, amilyen hosszan csak lehet. Legalább három évig még biztosan itt szeretné lenni,” – fejezte be a gondolatmenetét Hamilton.

  • Így tette majdnem tönkre anyagilag Räikkönen a Lotust!

    Így tette majdnem tönkre anyagilag Räikkönen a Lotust!

    Kimi Räikkönen egy kétéves szünetet követően tért vissza a Forma-1-be 2012-ben. Habár a finn pilóta képességeit magasan elismerték az évek során, még a Lotus csapatának vezérkara sem gondolhatta azt, hogy Räikkönen szinte azonnal képes lesz szállítani a jobbnál jobb eredményeket. Ez pedig egy olyan dolog volt, amire majdnem csúnyán rá is fizettek.

    Egy finn újságíró, Heikki Kulta nemrégiben a Forma-1 hivatalos oldalának árult el olyan történeteket 2007 világbajnoksáról, amik az elmúlt 20 év folyamán történtek vele. Az egyik ilyen történet a finn világbajnok Lotusnál eltöltött két idénye volt.

    Räikkönen 2009-ben otthagyta a Ferrarit és az elkövetkező két évben a NASCAR-ban és a WRC-ben próbálta ki magát. Azonban 2011-ben már nyilvánossá vált, hogy a finn Jégember a Lotus csapatával fog visszatérni a száguldó cirkuszba a következő szezonban.

    Mivel a Renault a 2010-es évad végén kivonult a Forma-1-ből, a Lotus így már nem számított gyári csapatnak. Azonban az Eric Boullier által vezetett istálló képes volt meglepetéseket okozni Räikkönennel és Romain Grosjeannal.

    „Rendkívül meglepett, hogy milyen gyorsan volt képes alkalmazkodni,” – mondta a finn újságíró honfitársáról. „Már a 2012-es szezon negyedik versenyén második lett Bahreinben. Az Abu Dhabiban szerzett győzelme pedig mindig kedves marad a számomra, ugyanis karácsonyra egy „Leave me Alone-os” kapucnis pulcsit kaptam, amely rádióüzenet pont azon a verseny hangzott el.”

    A szezon végén Räikkönen a harmadik helyen végzett az egyéni bajnokságban egy győzelemmel és hét dobogós helyezéssel a neve mellett. A finn jó formája 2013-ban sem hagyott alább: már a szezonnyitón nyerni tudott Melbourneben és Szingapúrban a súlyos hátfájdalmai ellenére mászott fel a dobogó harmadik fokára a tizenharmadik helyről rajtolva. Azonban a színfalak mögött szinte semmi nem volt rendben, ugyanis a finn jó teljesítménye miatt a csapata nem volt képes kifizetni őt, amibe majdnem bele is rokkantan anyagilag.

    „A két év alatt Kimi 390 pontot gyűjtött a Lotusnak. A csapatvezető, Gérard Lopez pedig egyáltalán nem számított erre, ugyanis a szerződésben, amit Kimivel kötött, az állt, hogy minden egyes megszerzett pont után 50.000 euró bónuszt kap, ami miatt végül majdnem csődbe ment a csapat. Kimi már csak ezzel a bónusszal 19.5 millió euróra tett szert a normál fizetésén kívül.”

    A finnt végül a 2013-ban fizették ki teljes mértékben, azonban többek között ez is nagy szerepet vállalt abban, hogy 2014-re átszerződött a Ferrarihoz, akik már képesek voltak időben kifizetni őt.

  • Gasly nyomni fogja, hogy visszatérhessen a Red Bullhoz

    Gasly nyomni fogja, hogy visszatérhessen a Red Bullhoz

    Pierre Gasly egy tiszta célt állított fel magának a 2020-as szezonra. A francia pilóta a Red Bullnál kezdhette meg az idei szezont, azonban a gyenge teljesítménye miatt visszakerült a Belga Nagydíjon már a korábbi csapatához, a Toro Rossohoz.

    „Szeretnék visszatérni a Red Bullhoz,” – idézi a francia szavait a Corriere dello Sport. „A 23 éves Gasly pont a lefokozását követően kapta el a fonalat. A francia 2020-ban is a faenzai istállót fogja erősíteni, aminek a következő idénytől Alpha Tauri lesz majd a neve. „Gasly rengeteget fejlődött a szezon második felében,” – véli 1997 Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve.

    Azonban a Toro Rosso pilótája szerint nem lesz egy könnyű menet visszakerülnie a milton keynesi istállóhoz. „Egy nehéz szezonnak nézünk elébe, azonban meg kell mutatnom, hogy képes vagyon egyenletesen jó teljesítményt nyújtani. Az előző szezonban szerzett tapasztalat pedig biztos vagyok benne, hogy segíteni fog majd ebben. Őszintén, még meg sem mutattam, hogy mire vagyok képes a Red Bullban.”

  • Leclerc: Megmutattam a Ferrarinak mire vagyok képes Vettel ellen

    Leclerc: Megmutattam a Ferrarinak mire vagyok képes Vettel ellen

    Charles Leclerc magabiztos, ugyanis úgy érzi megmutatta a Ferrainak mire képes csapattársa, Sebastian Vettel ellen.

    A szezon kezdetén, a monacói versenyző célja az volt, hogy megfordítsa a hierarchiai sorrendet és ha kétes helyzet merülne fel, akkor a mérleg az ő oldalára billenjen. Mattia Binotto már az első futam előtt kijelentette, a német pilótát támogatják az 50-50%-os eseteknél és őt tekintik első számú versenyzőnek, ám az Osztrák Nagydíjtól egészen Suzukáig a 22 éves versenyző dominált az időmérőkön, eggyel több versenyt nyert meg, mint a négyszeres világbajnok, sőt 11 ponttal több egységet szerzett csapattársánál, és jelenleg a tabella harmadik pozícióját foglalja el.

    A szezon végéhez közeledve Leclerc-t megkérdezték arról, sikerült-e elérnie célját és megváltoztatta-e a sorrendet, a monacói kérdésre a következőket felelte:

    ,,Úgy vélem Mattiat kellene erről megkérdezni, hogy változott-e a helyzet vagy sem. Én elégedett vagyok a teljesítményemmel. A fő célom az volt, hogy fejlődni tudjak, és ezt a kihívást, hogy Seb mellett versenyezzek egy nagyszerű lehetőségként fogtam fel, sokat tanultam tőle és úgy vélem a legtöbb célomat elértem. Elégedett vagyok az idén elért fejlődésemmel, ugyan van még mit tanulnom, de összességében boldog vagyok.”

    Leclerc szerint a Ferrari menedzsmentjének kell eldöntenie azt, hogy jövőre milyen koncepció alapján vágjanak neki a szezonnak:

    ,,Nem én vagyok az aki ezt a döntést megfogja hozni. Ám egy dologban biztos vagyok, véleményem szerint jól dolgoztam ebben a szezonban, sokat fejlődtem. Teljes mértékben megértem a szituációt amiben vagyunk, de ezt már az év elején is elmondtam. Bizonyos versenyeken gyorsabb voltam, megmutattam, mire vagyok képes, és a döntést most Mattiara és a menedzsment többi tagjára bízom.”

  • Albon lenyűgözően mutatkozott be a Red Bullban

    Albon lenyűgözően mutatkozott be a Red Bullban

    A hirtelen csapatváltás, és a kevés felkészülési idő után Alexander Albon meggyőző teljesítmény nyújtott első Red Bullos versenyén.

    Pierre Gasly leváltása után Alexander Albon ott találta magát egy top autóban a Forma-1-es idény közepén, és első hétvégéje sem indult jól, ugyanis motorcsere miatt a mezőny végéről indulhatott csak. A többiek büntetése miatt végül ez a 17. rajthely lett a valóságban.

    A Red Bull versenye Verstappen első körös kiesése miatt rémálom szerűre fordult, így minden tekintetük a thai pilótára összpontosult. A rajt utáni kavarodást pedig szerencsésen megúszta a 23 éves pilóta, így már pár pozíciót nyert is.

    Albon számára így a pályán pont az elődje Pierre Gasly következett, akit minden gond nélkül megelőzött és már az előtte lévőkre koncentrált. A futamon végig jó tempót diktált, és remek előzéseket bemutatva végül karrierje eddigi legjobb eredményét elérve az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Eközben Gasly is boldog lehet, ugyanis a Toro Rossoval a remeknek mondható kilencedik helyen végzett, ami talán még tovább növeli Albon eredményét. Az már biztos, hogy a 23 éves pilóta remekül kezdett új állomáshelyén, ám egy versenyből még nem szabad messzemenő következtetést és döntést leszűrni.

    A kezdés tehát meggyőző volt, ám az igazi erőpróba egy hét múlva következik el számára Monzában.

  • Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Wolff: Bottas közelebb került a szerződéshosszabbításhoz

    Toto Wolff elárulta, Valtteri Bottas a Brit Nagydíjon nyújtott teljesítményével egy nagy lépést lépett előre a 2020-as szerződéshosszabbítás rögös útján.

    A finn versenyző sokáig esélyes volt arra, hogy megnyerje a futamot, ám a Safety Car bejövetele neki jött ki talán a legrosszabbul, így végül meg kellett elégednie a második hellyel miközben csapattársa Lewis Hamilton megkaparintotta az első pozíciót és megnyerte a futamot. Mindenek ellenére csapatfőnöke nagyon elégedett volt a nastolai versenyzővel, és elárulta közelebb kerültek ahhoz, hogy meghosszabbítsak a kontraktus 2020-ra is.

    A Mercedes ugyanakkor nincs könnyű helyzetben, mert a háttérben ott várakozik Esteban Ocon is, ám míg Bottas jól végzi a dolgát, addig nincs mitől tartania.

    ,,Nagyot lépét előre, a jó irány felé. Az idei szezon során ezen a héten nyújtotta a legjobb teljesítményét, nem adta fel, legyőzte Lewist az időmérőn egyenlő feltételek mellett.” –nyilatkozta Wolff a német RTL-nek.

    Az osztrák csapatfőnök továbbá kiemelte, a két pilótája között rivalizálás korántsem olyan, mint amilyen Nico Rosberg és Lewis Hamilton között volt, sokkal tisztább az egymás elleni versenyzés.

    ,,A ti rivalizálásotok teljesen más volt, ma egy fair és izgalmas versenyzést láthattunk.” –nyilatkozta Wolff a szakértőként dolgozó világbajnoknak.

  • Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Leclerc F1-es karrierje legjobb futamának nevezte a Brit Nagydíjat

    Charles Leclerc nagyon élvezte a csatákat, amiket vívott a Brit Nagydíjon, és karrierje legjobb versenyének nevezte a ködös Albionban megrendezett eseményt.

    A monacói pilóta a harmadik helyről vágott neki a futamnak és verseny első felében Max Verstappenel csatázott nagyokat, folytatva az Osztrák Nagydíjon történt viadalt. A fiatal pilóta jó pozícióban haladt kerékcseréje után, ám a Safety Car bejövetele, nem jött jól ki a számára, és a Ferrari rossz helyzetfelismerése miatt egészen a hatodik helyre csúszott vissza. Leclerc azonban nem adta, fel megelőzte Pierre Gaslyt, majd Verstappen után eredt, aki épp csapattársát Sebastian Vettelt támadta. A holland meg is előzte a németet, ám a négyszeres világbajnok szokásához híven hibázott és meglökte a szabályosan haladó Red Bullt, aminek ütközés lett a vége, így Leclerc a harmadik helyre került vissza.

    A 21 éves versenyző a futam után elmondta nagyon élvezte a versenyzést, kedvence része pedig az volt, mikor körökön keresztül harcoltak Verstappennel.

    ,,Talán ez az a verseny, amit eddig a legjobban élveztem az F1-es karrierem során. Nagyszerű, hogy a harmadik helyen végeztünk, ma egy nagyon nehéz nap áll mögöttünk. Az első két szakaszon nem ott voltunk ahol szerettünk volna és az autó sem úgy viselkedett, ahogy elvártuk. Sajnos a Safety Car miatt veszítettem pár pozíciót, ami nem volt olyan jó, azonban nagyon-nagyon boldog vagyok amiatt, hogy egy jót csatáztunk a pályán.” –nyilatkozta a futam után a Ferrari pilótája.

    A monacóinak megemlítették, hogy talán túl keményen védekezett, mikor kiterelte a hollandot a pályáról, ám Leclerc erre csak annyit felelt, hogy a Red Bull Ringen megtanulta, hogy ezt még engedik és belefér.

    ,,Az előző verseny felnyitotta a szemem, és megmutatta meddig lehet elmenni. Úgy vélem ez jó a Formula 1-nek, a határokon autózunk, és a határon harcolunk egymással, boldog vagyok amiatt, hogy ez a verseny így alakult.”

  • Hamilton: A Ferrari rendelkezik egy olyan motormóddal amivel a Mercedes még nem

    Hamilton: A Ferrari rendelkezik egy olyan motormóddal amivel a Mercedes még nem

    Lewis Hamilton szerint a Ferrari olyan motorikus teljesítményre képes, amellyel a Mercedes még nem tudja fel venni a versenyt.

    Eddig minden futamot az Ezüst Nyilak nyertek, ha bár két alkalommal majdnem sikerült a Scuderiának felülkerekednie az ellenfelükön. Charles Leclerc Bahreinben láttam meg kis híján először a kockás zászlót, ám egy motorhiba a harmadik helyig repítette, míg Sebastian Vettelt Kanadában intették le elsőként, ám az öt másodperces büntetése miatt, csak a második lett. A Spanyol Nagydíjra, a vörösök a lemaradásuk miatt, a kelleténél korábban mutatták meg második specifikációjú erőforrásukat, míg a Mercedes Kanadára időzítette a fejlesztés bevetését. Az ötszörös világbajnok szerint még jócskán el vannak maradva a Ferrari hajtásláncától.

    ,,Nagyon gyorsak voltak az egyenesekben. Biztosan van egy másik motormódjuk, amivel mi még nem rendelkezünk. Mikor magasabb fokozatra kapcsoltak, akkor meg tudott lépni (Vettel) jócskán előlem az egyenes szakaszokon, még úgy is, hogy én használtam a DRS-t.”

    Hamilton kihangsúlyozta állítása nem mellébeszélés, igaza bizonyítására pedig a Kanadai Nagydíj időmérőjét idézte fel, ahol is az utolsó pillanatban Sebastian Vettel elhalászta előle a pole pozíciót. Az edzésen az Ezüst Nyilak az adatok szerint hat tizedet is veszítettek az egyenesekben ellenfelükhöz képest. Vettelnek futamon azt mondták az 1-es motormódot használja, ha több teljesítményre volt szüksége Hamilton üldözése miatt.

    ,,A versenyen tudtam, hogy el fognak tűnni előlem az egyenesekben, ám ez is a játék része. Láthatóan nagyon jó munkát végeztek az erőforrásukkal kapcsolatban. Korábban a Mercedes remekelt ezen a területen, ezért akad még munkának, amit el kell végeznünk. Jelen pillanatban előttünk járnak.” – tette hozzá Hamilton.

    A Ferrari egyenesekben elért sebessége nem csak a motornak köszönhető, hanem az aerodinamikai csomagnak is, amit még Bakuban vezettek be. Ugyanakkor az várható volt, hogy Montreálban jól fognak szerepelni a vörösök, ahogy Bahrein is feküdt nekik, ám a jelenlegi tendencia szerint elképzelhető, hogy csak pünkösdi királyság jut idén a Maranellóiaknak, míg az Ezüst Nyilak verhetetlenek lesznek. Hamilton elmondása szerint, hiába van még hova fejlődnie a Mercedesnek motorikus téren, örült, hogy végre csatározhatott az ellenfeleivel.

  • Hamilton nagyon büszke arra, hogy nem hibázik

    Hamilton nagyon büszke arra, hogy nem hibázik

    Lewis Hamilton nagyon büszke arra, hogy hosszú idők óta nem hibázik és emellé még konzisztensen jó teljesítményt is tud produkálni.

    A Mercedes versenyzője megnyerte az utóbbi három versenyt zsinórban, így idén eddig 5 elsőséggel büszkélkedhet, míg csapattársa Valtteri Bottas, csak kétszer láthatta meg először a kockás zászlót eddig. A Kanadai Nagydíj második szabadesésen a brit versenyző ugyanakkor hibázott, és a második gyakorlást szinte teljesen ki kellett hagynia, ám még így is jól jött ki neki a lépés, hiszen Sebastian Vettel büntetése miatt, végül ő nyerte a futamot.

    ,,Nagyon sok büszkeség ér a munkám során, különösen amiatt, hogy hosszú ideje nem követek el hibákat a pályán. Sikerült magam úgy összekapni, hogy nagyon kicsi hibarátával operáljak, egy versenyen vagy az egész hétvégén. Egy kisebb megbicsaklás történt velem a második szabadedzésen Kanadában, ám vissza tudtam kapaszkodni a hétvége további részére és sikerült nagyon jó teljesítményt nyújtanom.” – nyilatkozta Hamilton az Autosport.com-nak.

    Az ötszörös világbajnok tavaly év közepéig intenzív csatában volt a bajnoki címért Sebastian Vettellel. A harcnak azonban az vetett véget, hogy Hamilton konzisztens teljesítményt tudott nyújtani, míg ellenfele rendre hibázott. A brit versenyző szerint azét tudott magasabb fokozatra kapcsolni, mert egészségesebb életmódra váltott.

    ,,Tavaly a szezon egy bizonyos pontján igazán eltaláltam valamit, és a teljesítményen nagyon következetessé vált. Tavaly a versenyek nagyon kemények voltak, ám én nem hibáztam a nyomás alatt. Múlt évben az időmérőkön tekintetében, az évad vége felé pokolian erős teljesítményt értünk el, és ez mind az életmódomnak, az egészségnek és az ehhez hasonló dolgoknak köszönhető, valamint csapatként is nagyon jól együtt tudtunk dolgozni. Akár mi voltunk a leggyorsabbak a hétvégén akár nem, nekem az volt a feladatom, hogy végezzem el munkámat és jól teljesítsek, és remélem, ez a forma az év végéig kitart. Boldog vagyok, amiért ott tartok ahol az életem során, egészséges vagyok, és sok ember van körülöttem, akire számíthatok.

  • Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Villeneuve: A Red Bull akciója veszélyes volt, míg Verstappen tökéletes futamot produkált

    Jacques Villeneuve szerint Max Verstappen 5 másodperces büntetése, amit a Monacói Nagydíjon kapott igazságos volt, hiszen a Red Bull veszélyes helyzetet teremtett, ám ennek ellenére a 21 éves pilóta tökéletesen menedzselte végig a versenyt.

    A holland pilótát azért érte szankció, mert veszélyes helyzetet teremtett csapata azzal, hogy nem biztonságosan engedte ki őt a bokszból, ennek következtében pedig Verstappen Valtteri Bottas mellé érkezett, majd a kakaskodásnak egy kisebb ütközés lett a vége.

    A futam további részében a Red Bull pilótája azon ténykedett, hogy megelőzze a közepes gumikon szenvedő Lewis Hamiltont és utána kiépítse magának az 5 másodperces előnyt, ám ez nem sikerült neki, csak a verseny végén volt egy próbálkozása, ami során összeért az autója brit pilótáéval.

    Habár Verstappen végül büntetésének köszönhetően csak a negyedik lett, a kanadai világbajnok tőle szokatlan módon méltatta a holland versenyzőt, aki szerinte, tökéletes versenyt produkált a hercegségben.

    ,,Veszélyes megmozdulás volt a csapattól. Monacóban nem teheted ezt meg, mert nagyon kevés a hely a bokszutcában. Ez az akció a többi csapat embereit is veszélybe sodorta és ennek okán a büntetés lehetett volna nagyobb is. Verstappen szempontjából a nagyobb büntetés nem változtatott volna semmin sem, viszont a jövőben a csapatnak kétszer is meg kell gondolnia azt, hogy akarnak-e vállalni ekkora kockázatot. Ha megnézzük, hogy Verstappen hogyan menedzselte a szituációt és, hogy majdnem megelőzte Hamiltont, akkor mondhatjuk azt, hogy tökéletes futamot produkált. Mindent kihozott az autójából, amit csak tudott.” -osztotta meg Villeneuve véleményét a Sky Italia nézőivel.