Címke: Jimmie Johnson

  • Visszatérhet a tandem draftolás a NASCAR-ba?

    A 2010-es évek NASCAR versenyeinek megosztó versenyzési típusa volt a tandem draftolás, amely daytonában és talladegában volt jellemző.

    A Daytona International Speedway-en megrendezett kétnapos teszt során a versenyzők sokat tanultak, és néhányan még a tandem draftolással s kísérleteztek.

    Bár a 2010-es évek elején a superspeedway versenyeit uraló tandem draft már régen eltűnt, és valószínűleg soha nem is fog visszatérni, a februári Daytona 500-on még mindig győztes formulának bizonyulhat.

    A háromszoros Daytona 500-győztes Denny Hamlin megmutatta, hogy ez mennyire hatékony lehet, amikor a keddi tesztelés során Joey Loganót a mezőny elé tolta. A mezőny azonban gyorsan vissza is zárkózott, amikor a duó szétvált.

    „Nem lehet hosszú ideig tandemezni, de amikor tényleg összetapad a két autó, akkor nagyon felgyorsulunk”mondta Logano szerdai sajtótájékoztatóján.

    Nem hiszem, hogy képes leszel hosszú ideig csinálni, több okból is. Egyrészt az autó rögtön felforrósodik, másrészt a kerek lökhárítók eléggé megnehezítik azt, hogy a két autó tökéletesen összetapadjon. Az elől lévő alatt folyamatosan mozog a kocsi, ami még így is veszélyes, nemhogy akkor, amikor 40-en leszünk a pályán” – tette hozzá a Penske versenyzője.

    Logano, aki 2015-ben megnyerte a Daytona 500-at, csak „apró különbségeket” érzett a a mezőnyben autózás közben, de úgy véli, ezek az apróságok a végén összeadódhatnak.

    A tandemezésről Kurt Busch is véleményt alkotott. Új munkaadójával, Denny Hamlinnel tolták egymást a daytonai éjszakában.

    Kipróbáltuk a tandemet, csak hogy lássuk, hogyan fog működni” – mondta az idősebbik Busch testvér. „A köridő rengeteget javult. Csak ez egy nagyon veszélyes játék. Nem olyan stabil, mint a régi autó, ezek az járgányok sokkal többet izegnek mozognak.

    Mi az a tandem draftolás?

    A tandem draftolás az a folyamat, amikor két autónak tökéletesen – nincs egy köbmilliméter levegő sem a két autó között – összeér a lökhárítója és az orr része, ami lehetővé teszi, hogy a két jármű gyorsabban haladjon.

    A NASCAR 2014-ben betiltotta a draftolásnak ezen formáját, mert növelte a balesetek valószínűségét. Amikor tandem draftolás történik, a hátsó autó elveszíti a képességét, hogy az első autó elé lásson, és ha az első autó ezután bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, a baleset szinte elkerülhetetlen.

    2013-ban Kyle Larson olyan balesetbe keveredett, amelynek következtében az autó a levegőbe emelkedett, és végül 30 rajongó megsérült.

    A tandem draftolással járó kockázatok túl nagyok voltak, és a NASCAR úgy döntött, hogy be kell tiltania.

    Amióta a tandem draftot betiltották, a NASCAR új technológiát fejlesztett ki a motorokban, ami rendkívül megnehezíti a versenyzők számára a versenyzés ezen formáját a motor túlmelegedése nélkül. Ha mégis valakinek sikerül hosszabb ideig tandemeznie, az fekete zászlót kap.

    Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a NASCAR történetének legszorosabb – holtversenyben – befutója a tandem érában történt, amikor Jimmie Johnsont „betolta” Dale Earnhardt Jr. a célba.

    https://www.youtube.com/watch?v=9RVD2U8aHJ8

    Érdekes lesz tehát látni, hogy milyen formában fog megjelenni a tandemezés az új Next Gen autó első éles bevetésén, a Daytona 500-on.

    A tesztelés legnagyobb sebességei

    Az egyautós, mezőnybeli, és tandem tesztelések után a NASCAR eldöntötte, 510 lóerős, 7 inches spoilerekkel fog nekivágni a mezőny a Daytona 500-nak.

    A kétnapos teszt során nem történt semmilyen incidens a pályán, az egyetlen említésre méltó probléma Denny Hamlin és a Joe Gibbs Racing motorhibája volt. A gyakorláson 15 csapat és több mint 20 versenyző vett részt.

    A legmagasabb sebességet az Xfinity Seriesből érkező, 2022-ben már a Wood Brothers Racing autójában teljes Cup szezont futó Harrison Burton autózta. Az általa elért maximulás tempó 195,304 mp/h volt, ami 314 km/h-nak felel meg.

    A leglassabb Jacques Villeneuve volt, 177.623 mp/h-val, ami 286 km/h-nak felel meg. Hozzá kell tenni, hogy az 1997-es világbajnok csapata, a Hezeberg Racing valószínűleg spórolt a technikával, hiszen ők minden erejükkel a Daytona 500-ra való bejutásra koncentrálnak majd.

  • Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz!

    A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson visszatér a 2022. február 5-6. között megrendezésre kerülő Race Of Champions világdöntőre Pite Havsbadba, Svédországban.

    Richard Pettyvel és Dale Earnhardt-tal holtversenyben, Johnson hét NASCAR Cup Series bajnoki címével az egyik legünnepeltebb versenyzője az amerikai autósportnak. 2020-ban a NASCAR-ban töltött utolsó teljes szezonja után Johnson jelenleg az NTT IndyCar Series-ben a Chip Ganassi Racing 48-as rajtszámú Hondáját vezeti.

    A NASCAR Cup Series-ben eltöltött több mint 20 éve alatt Johnson 686 versenyen indult. 83 győzelmet, valamint 374 top 10-es helyezést ért el. 2002-ben Johnson és Jeff Gordon voltak az első NASCAR-pilóták, akik az évente megrendezésre kerülő ROC versenyen a bajnoki elit, nemzetközi mezőnyében versenyeztek. Az eseményt a spanyol Gran Canarián rendezték. A két stock car versenyző sokkolta a mezőnyt és a közönséget azzal, hogy elvették a ROC Nemzetek Kupáját a 2001-ben bajnoki címet szerző spanyol alakulattól. A győzelem megnyitotta az utat az amerikaiak nagyobb befolyása előtt az évenkénti Race Of Champions-on. Ugyanakkor a ROC Nemzetek Kupája a 2002-es győzelem óta az USA csapat számára elérhetetlen maradt. Johnson így beszélt erről:

    „Gran Canaria murvás volt, és nem hiszem, hogy a többiek tudták, hogy Jeffnek és nekem mennyi dirt verseny van már mögöttünk. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy jól fogok menni, vagy egyáltalán tudták, hogy ki vagyok. Megnyerni a ROC Nation’s Cupot, valami igazán egyedi dolog volt. Az egyetlen esemény, ahol a hazámat képviseltem. Sok dolgot elértem már a pályafutásom során, de ez az egyetlen ilyen élményem. Nagyon várom már, hogy visszatérjek a ROC-ra és Travisszel versenyezzünk. Ő egy hatalmas tehetség, és nagyon jól érezzük magunkat a közös versenyeinken. Remélhetőleg jól fogunk mókázni és sikereket érhetünk el a havon és jégen.”

    A svédországi Pite Havsbadban megrendezésre kerülő ROC „Snow + Ice” világdöntő újabb lehetőséget kínál a laza autókhoz és a kiszámíthatatlan felületekhez szokott versenyzők számára. A ROC 30 éves történetének leggyorsabb és legszélesebb pályájaként a közelgő verseny a befagyott Balti-tengeren kerül megrendezésre. Mindössze alig 100 kilométerre délre található az Északi sarkkörtől. Fredrik Johnsson, a ROC elnöke így nyilatkozott az új helyszínről:

    „A pilóták azért jönnek a ROC-ra, mert speciális élményt és innovatív kihívásokat kínál, amelyekkel a szokásos versenyszezonokban nem találkoznának. A ROC-nak voltak jó futamai a nagy stadionokban szerte a világon, de nagyon jó lesz visszatérni természetes közegbe. A rövid nappalok, a brutális hideg és a változó körülmények miatt Svédország igen alkalmas helyszín lesz az olyan sokoldalú tehetségeknek, mint Jimmie. Nincs sok tapasztalata a négykerékhajtással, de nagyon ügyes terepen és nagy sebességnél. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar alkalmazkodni fog, ahogy tette azt 2002-ben is.”

  • Grosjean sikeres tesztje után biztosan indul majd a 2022-es Indy 500-on!

    Grosjean sikeres tesztje után biztosan indul majd a 2022-es Indy 500-on!

    Szerdán két veterán, de Indy-kezdő, Romain Grosjean és hétszeres NASCAR-bajnok, Jimmie Johnson tesztelt a Indianapolis Motor Speedwayen.

    A két pilóta a kezdők programjának (Rookie Orientation Program) keretein belül tesztelhettek, a francia pedig csapatváltása miatt először próbálhatta ki új autóját.

    Grosjean sikeres debütáló szezonját követően bajnoki célokkal érkezik az Andrettihez. Ehhez azonban az is szükséges, hogy – az idei szezonnal ellentétben – az oválpályákon is rajthoz álljon.

    A francia helyét Pietro Fittipaldi indult idén az első három ilyen versenyen. Negyedjére azonban már Grosjean ült a volánnál a World Wide Technology Racewayen. Ugyan nem váltotta meg a világot, de így is a mezőny közepén, a 14. helyen végzett.

    „Nem lehet a legjobb 10-be kerülni, hogyha nem teljesíted az összes versenyt.” – jelentette ki az idén 15. francia. – „Azt akarják, hogy bajnokságokért és az élen küzdjek, és nem érzem magam kényelmetlenül a döntés miatt.”

    Grosjean tavalyi bahreini balesete után úgy nyilatkozott, hogy családja miatt nem vezet majd oválokon, de a jó eredmények meggyőzték arról, érdemes újragondolnia a kérdést.

    „Tisztelni kell az oválokat. Nem tűnik gyorsnak a tempó, amikor minden jól megy, de amikor elkezd csúszni a hátulja, tudod, hogy ott van a fal.”

    „Meg tudom osztani a karrieremből adódó boldogságomat a családommal, így ez egy olyan kockázat, amit vállalok.”

    Jimmie Johnson és a francia is teljesítették a szükséges szintidőt, annak ellenére, hogy a napjukat az eső miatt hamarabb kellett félbeszakítani. Az amerikai azonban még nem kötelezte el magát a híres verseny mellett.

    „Elég jól ment, sima nap volt, az időjáráson kívül. A legstresszesebb rész az első kör volt, onnantól könnyebben ment minden. Fogalmam sem volt, milyen lesz elérni a 205 mérföld per órát, addig minden rendben volt. De igazából amikor eljutsz 215-ig, akkor kezdődik az izgalmas rész.” – összegezte Grosjean.

  • Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    A NASCAR-legenda, Jimmie Johnson oválokon edződött, idén azonban IndyCarra váltott, de csak az épített pályákon áll rajthoz.

    A döntött kanyaros versenyeken Tony Kanaan vezeti az autóját, így lesz majd az Indy 500-on is. A brazil tavaly év végén visszavonult volna, de Johnson szponzorációja lehetővé tette, hogy az IndyCar naptárában található négy oválversenyen részt vegyen.

    De könnyen lehetett volna másképp is:

    „Tudtam, hogy vagy így, vagy úgy lesz. Teljesen kizárom majd, vagy belátom, hogy a következő lépés egy teszt lesz.”

    Johnsonnak be kellett látnia, hogy más a két szakág hozzáállása ugyanahhoz a pályához.

    „Sokkal jobban előre kiszámítva és konzervatívabban közelítik meg a dolgot az IndyCarban a kockázatok és a magasabb sebesség miatt. Sokkal jobban értem már az itteni környezetet, és egyre kényelmesebben érzem magam.”

    „Nem tudom, hogy a Texas Motor Speedwayen is így lenne-e, de itt az Indy 500-on sokkal jobb már a helyzet.”

    A NASCAR-legenda és Kanaan szerződése két évre szól, azt azonban még nem lehet tudni, ki indul majd a híres verseny jövő évi kiadásán.

    „Tudja, mit gondolok a dologról” – mondta Johnson a csapatfőnökéről, Chip Ganassiról. – „egy egész utat be kéne járnom, míg eljutok odáig, hogy oválon menjek. De ha egyet kéne választani, az az 500-as lenne.”

    Chip Ganassi szívesen biztosítana tesztet az amerikainak, de ahhoz még előbb a feleség beleegyezésére is szükség van.

    „Sok mindennek kell még történnie az én oldalamon ahhoz, hogy jövőre rajthoz állhassak. Ugyanez igaz a Chip Ganassi Racingre is: hogy fog kinézni a csapat? Idén bővültünk egy autóval, jövőre is ez lesz? Egy pár hónap múlva meglátjuk.” – vetítette előre Johnson, aki a TV közvetítésben vesz részt majd a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jimmie Johnson (@jimmiejohnson) által megosztott bejegyzés

  • Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

    Grosjean lett a legjobb újonc első IndyCaros futamán

    Az IndyCar három tapasztalt újonca közül Romain Grosjean teljesített legjobban a szezonnyitón, és végül csapatát egy tizedik hellyel ajándékozta meg.

    Scott McLaughlin ugyan már a tavalyi szezonzárón is indult, de hivatalosan őt is újoncként tekintik Amerikában. Jimmie Johnson sem mondható zöldfülűnek, mégis most debütált az amerikai sorozatban.

    Utóbbi meg is pördült a Barber Motorsport Parkban rendezett versenyen, és végül 19.-ként ért célba. A háromszoros Supercars-bajnok McLaughlin pedig még körön belül, a 14. helyet megszerezve fejezte be a futamot.

    „Örülök, hogy célba értem.” – összegezte Johnson. – „Volt két ijesztő pillanatom is a verseny alatt. A Startnál tiszta káosz volt, és koccantam pár emberrel, de nem sérült az autó. Aztán a forgalomban megpördültem az egyik dombon, és ott kaptam egy kört is.”

    „Még sokat tanultam ma is, és köszönöm a lehetőséget, amit Chip [Ganassi, csapatfőnök] adott nekem.”

    Ausztrál kollégája nem követett el ennyi hibát, de így sem volt maradéktalanul elégedett.

    „Feltartottak a verseny közepén, mert nem tudtam, mire képes az autó, de még egy versenyt magam mögött akartam hagyni, ezért ésszerűen vezettem.”

    Hármójuk közül talán Grosjean volt a legkönnyebb helyzetben, hiszen eddig is nyitott karosszériás autóval versenyzett. Az időmérőn egy parádés hetedik helyet szerzett, majd ezt követően tizedikként hozta be autóját vasárnap.

    Romain Grosjean, IndyCar, racingline.hu
    Grosjean továbbra is a gyerekei által festett sisakot használja, Fotó: Chris Owens/IndyCar

    „Ez volt az első versenyem, és rögtön az első tízben végeztem. Ezzel boldogok lehetünk. Küzdöttük az elején egy kicsit, és a legjobbat nyújtottuk. Sokat tanultunk ma, és összességében büszkék lehetünk a hétvégénkre.” – nyilatkozta a francia.

    „A guruló rajt, nem volt annyira jó. Kicsit visszaestem, de hozzá kell még szoknom. Nem könnyű. El kell találni az időzítést. Most továbblépünk St. Pete-re [a következő forduló], és jobbat szeretnénk elérni.”

    A versenyt Johnson csapattársa, Alex Palou nyerte Power és Dixon előtt, az ex-F1-esek közül pedig Sébastien Bourdais volt a legjobb, ő ötödik lett.

  • Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Seregszemle: ők lesznek ott az IndyCar hétvégi idénynyitóján

    Az IndyCar szezon is elkezdődik, április 18-án a Barber Motorsport Parkban először gurulnak pontokért pályára az autók.

    Bajnokok, több helyről is

    Az utóbbi kilenc év IndyCar bajnokai mind ott vannak a mezőnyben, és rajtuk kívül még többen visszatérnek a színre.

    A CART bajnokok közül Sébastien Bourdais tavaly nem jutott nagy szerephez, de idén teljes állásban tér vissza, Montoya pedig 2017 után indul ismét az Indy 500-on.

    Tony Kanaan csak az oválpályákon áll majd rajthoz, amikor a hétszeres NASCAR-győztes, Jimmie Johnson ülésében kell majd helyt állnia.

    A mezőnyből Hélio Castronevesnek van a legtöbb Indy 500 győzelme (3), ő azonban csak fél szezont fut, a híres verseny mellett az utolsó öt utcai versenyen áll majd rajthoz.

    De nem csak Amerika legjobbjai lesznek ott Alabamában, hiszen másik tapasztalt újonc, Scott McLaughlin úgy érkezik a sorozatba, hogy az ausztrál V8 Supercars sorozatban három éve nem talált legyőzőre.

    Egykori Forma-1-esek

    A fent említett Bourdais és Montoya mellett, két Indy 500 nyertes, Takuma Sato és Alexander Rossi mondhatja el magáról, hogy az F1-et is megjárta.

    A tengerentúlon pár éve már „szokásosnak” számít Marcus Ericsson és Max Chilton jelenléte, hozzájuk csatlakozik majd Romain Grosjean, és az őt oválokon váltó Pietro Fittipaldi.

    Feltörekvő ifjoncok

    Nem szabad azonban megfeledkezni a fiatalokról sem, az elmúlt években egyre több pilóta ért oda az élmezőnybe. Colton Herta tavaly harmadik helyen zárt az összetettben, Félix Rosenqvist megszerezte első győzelmét, dobogói számából ítélve pedig a McLaren pilótájának Patricio O’Wardnak is csak idő kérdése, mikor jön el a várva-várt diadal.

    Indy 500-as bővítés

    Nemcsak Montoya és Castroneves az egyetlen, akik az Indy 500-ra koncentrálnak idén. A tavaly pole-t szerző Marco Andretti, illetve a női egyenjogúságot hirdető Simona de Silvestro is csak ezen az egy versenyen indul majd.

    A teljes IndyCar szezonban részt vevő autók:

    # Utcai/Ovál pilóta Csapat
    4 ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt
    14 ?? Sébastien Bourdais
    26 ?? Colton Herta
    Andretti
    27 ?? Alexander Rossi
    28 ?? Ryan Hunter-Reay
    29 ?? James Hinchcliffe
    5 ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    7 ?? Felix Rosenqvist
    59 ?? Max Chilton/TBA Carlin
    8 ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi
    9 ?? Scott Dixon
    10 ?? Álex Palou
    48 ?? Jimmie Johnson/?? Tony Kanaan
    18 ?? Ed Jones
    Dale Coyne
    51 ?? Romain Grosjean/?? Pietro Fittipaldi
    20 ?? Conor Daly/?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter
    21 ?? Rinus Veekay
    60 ?? Jack Harvey Meyer Shank
    15 ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan
    30 ?? Takuma Sato
    2 ?? Josef Newgarden
    Penske
    3 ?? Scott McLaughlin
    12 ?? Will Power
    22 ?? Simon Pagenaud

    Részleges szezont vagy csak Indy 500-at teljesítő legénységek:

    06 ?? Hélio Castroneves Meyer Shank
    11 ?? Charlie Kimball A.J. Foyt*
    66 ?? Juan Pablo Montoya Arrow McLaren SP*
    1 ?? JR Hildebrand A.J. Foyt
    98 ?? Marco Andretti Andretti
    52 TBA Dale Coyne
    47 ?? Conor Daly Ed Carpenter
    45 ?? Santino Ferrucci Rahal Letterman-Lanigan
    16 ?? Simona de Silvestro Paretta Autosport (Penske)

    *az Indy 500-on kívül a – szintén indianapolisi – GMR Grand Prix-n is részt vesznek

  • „Bajnokok tornája” jövőre az IndyCar: NASCAR és Supercars legjobbjaival!

    „Bajnokok tornája” jövőre az IndyCar: NASCAR és Supercars legjobbjaival!

    Jimmie Johnson, a NASCAR legenda és Scott McLaughlin az ausztrál Supercars háromszoros regnáló bajnoka is csatlakozik az IndyCar mezőnyéhez.

    Johnson régóta dédelgetett álmát váltja majd be, korábban már Zak Brownt is megkereste. Most végül a Chip Ganassi Racing színeiben indul majd, az utcai és épített pályás versenyeken. A hétszeres NASCAR bajnok az eddigi elhíresült rajtszámát, a 48-ast használja majd, autóját pedig a Carvana szponzorálja.

    „Gyerekkorom óta álmodtam az IndyCarról. Egyik bajnokságból úgy áttérni a másikba, hogy ismerem a csapatot, a környezetet, és vannak ismerőseim, akik segítenek, ha kell; nagyon könnyűvé teszi az átmenetet. 2021 jó móka lesz!” – mondta az új kihívásról Johnson, az IndyCar „újonca”.

    Jimmie Johnson, racingline.hu
    Jimmie Johnson, Fotó: Matt Fraver/IndyCar

    Már idén tesztelheti majd az autót, novemberben a Barber Motorsports Parkban és Laguna Secában körözhet majd.

    Ezzel szemben a másik bajnok nem az Egyesült Államokon belülről, hanem a Csendes-óceán másik oldaláról érkezik majd. Roger Penske kivonja a csapatát jövőre a Supercars sorozatból, és ottani pilótájának, Scott McLaughlinnak biztosít lehetőséget – immár az anyacsapatnál.

    Az ausztrál már az előszezonban megvillantotta tehetségét, az IndyCar virtuális sorozatában úgy nyert két futamot, hogy a valóságban sosem találkozott az autóval. Meg is nyerte volna a bajnokságot, amennyiben számolják a pontokat.

    Most hétvégén, a szezonzárón, St. Petersburgben mutatkozik majd be, de a bemutatkozás már korábban megvalósult volna, ha nincs a világszintű járványhelyzet.

    Scott McLaughlin, Team Penske, Indycar, racingline.hu
    McLaughlin már a beszálláshoz készülődik Floridában, Fotó: James Black/IndyCar

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy egy következő lépést tehetek meg a karrieremben, és a világ néhány legjobb pilótája ellen versenyezhetek az IndyCar keretein belül.”

    „Már várom a kihívást, hogy csatlakozzam az egyik legikonikusabb csapathoz a motosportban. Az lenne a legjobb, ha a következő szezon már holnap elkezdődne.”

    A Penske, bár év elején felvásárolták az IndyCar egész sorozatát és az Indianapolis Motor Speedwayt is, most mégis kivonulnak Ausztráliából. Roger Penske megerősítette, ez a koronavírus globális hatása miatt van, nehéz lenne az óceán túloldaláról fenntartani a csapatot.

  • Pérez nem megy az IndyCarba, svéd pilótát igazolt a McLaren

    Pérez nem megy az IndyCarba, svéd pilótát igazolt a McLaren

    Bár a McLaren főnöke, Zak Brown szívesen tárgyalt volna Pérezzel egy esetleges IndyCar ülésről, már betöltötték mindkét jövő évi helyüket jövőre.

    Oliver Askew helyén a korábbi Formula E pilóta, Felix Rosenqvist versenyezhet majd, Patricio O’Ward mellett. Ezzel szinte biztos, hogy Pérez nem teljesít teljes szezont a McLaren amerikai csapatában.

    Rosenqvist tavaly harmadik helyre kvalifikálta magát, majd egy negyedik hellyel mutatkozott be az IndyCarban. Indianapolisban első pole-ját is megszerezte, Mid-Ohióban nagyon közel volt a győzelemhez, Portlandben pedig szintén második lett. A svéd bajnoki hatodik helyével az Év Újonca lett a sorozatban.

    Felix Rosenqvist, Chip Ganassi Racing, IndyCar, racingline.hu
    Felix Rosenqvist, Fotó: Chris Owens

    Idén Texasban második helyről esett ki, de a Road Americán megszerezte első győzelmét. Azóta egy ötödik hely a legjobbja, és jelenleg tizedik a pontversenyben.

    A svéd Chip Ganassi csapatától igazol el, ahol valószínűleg az oválokon Tony Kanaan, az épített és utcai pályákon pedig a korábban ácsingózó NASCAR-legenda, Jimmie Johnson váltja majd.

  • A hétszeres bajnok pilóta koronavírus tesztje is pozitívnak bizonyult!

    A hétszeres bajnok pilóta koronavírus tesztje is pozitívnak bizonyult!

    Nem indul vasárnap az Indianapolis Motor Speedway-en Jimmie Johnson, akinek a koronavírus tesztje pozitív lett. Helyette Justin Allgaier vezeti majd a #48-as rajtszámú Hendrick Motorsports Chevroletet-et. Johnson pedig akkor térhet majd csak vissza a NASCAR Cup Series-be, amikor azt az orvosai engedélyezik számára. A hétszeres bajnok nem tapasztalta magánál a tüneteket, és akkor tesztelték COVID-19-re, amikor a felesége, Chandra tesztje pozitív lett, mert nála allergiás jellegű tünetek léptek fel. Johnson így nyilatkozott:

    „Az elsődleges célom az, hogy a szeretteimet és a csapattagjaimat biztonságban és egészségben tudhassam. Soha nem hagytam ki egy Cup versenyt sem a karrieremben, és tudom, hogy milyen nehéz lesz nézni ezt a partvonalon kívülről, mikor ott kellene lennem versenyezni. Ugyan a helyzet nagyon elkeserítő, de úgy akarok visszatérni, hogy győzelmekre vagyok képes, és oda tudjuk tenni majd a playoff alatt.”

    Johnson 663 folyamatos indulással bír a Cup Seriesben, mióta 2002-ben elindult itt a karrierje. Idén tölti az utolsó teljes szezonját a NASCAR-ban.

    A Hendrick Motorsports azt is megerősítette, hogy a #48-as csapatából meg egy csapattag önkéntes karanténba vonult, mivel ő közeli kapcsolatban volt Johnsonnal. A rendezők naponta átvilágítják COVID-19-re a NASCAR utazó táborát. A létesítmények üzemeltetőit, az utazó személyzetet pedig amennyire lehet, elkülönítik. A munkafázisokat megosztják, a távolságot és az arcmaszk használatát pedig minden munkaterületen betartatják, ahogy a fertőtlenítésre is ügyelnek. Rick Hendrick így nyilatkozott a pilótájáról:

    „Jimmie a helyzetet bajnoki módon kezeli. Megkönnyebbültünk a hírtől, hogy ő nem mutat tüneteket, és hogy Chandra is jól van. Tudjuk azt is, hogy nagyon is hamar újra készen áll majd erre. Nehéz lesz neki elfogadni azt, hogy az autón kívül találja magát és a csapata nélkül, de ez most a legjobb amit tehetünk Jimmie-ért, meg minden érintettért.”

    A NASCAR szervezői garantálták Johnsonnak, hogy ott lehet majd a rájátszásban. Erről szól a közleményük is:

    „Betartván az Event Operations Protocol kézikönyvében leírtakat, Jimmie Johnson jelezte a NASCAR felé, hogy a COVID-19 tesztje. Ezért kijelöltük Johnson visszatérésének a lépéseit, amely összhangban áll a CDC jelenlegi irányelveivel, és így magában foglalja azt is, hogy Johnson tünetmentes, és két negatív koronavírus teszttel rendelkezik, 24 órán belül. A NASCAR azt is megköveteli, hogy Johnson-t tisztázza az orvosa is, mielőtt visszatérne versenyezni. Jimmie egy igazi harcedzett bajnok, és jobbulást kívánunk neki. A NASCAR garantálja azt, hogy Jimmie indulhat a rájátszásban, és várjuk a visszatérését, hiszen a nyolcadik NASCAR Cup Series bajnoki címéért küzdhet majd meg.”

  • Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Zak Brown azt állítja, Jenson Button, 2009 világbajnoka és a NASCAR legenda Jimmie Johnson is megkereste őt egy indycaros szerepléssel kapcsolatban.

    A McLaren két állandó pilótája, Patricio O’Ward és Oliver Askew mellett Fernando Alonso versenyez majd a patinás brit csapat színeiben. A spanyol klasszis harmadik próbálkozása Amerikában két futamos programnak ígérkezik, az Indy 500 mellett a pálya belső „GP” verzióján is indul majd a tervek szerint.

    Az egyezség az IndyCar versenynaptárának átalakulását követően sem vesztette érvényességét. Azonban nem ő lenne az egyetlen, aki a McLaren harmadik autóját használná idén.

    Az Autosport értesülései szerint a csapat Jenson Button számára készíti elő az autót, hogy júniusban rajhoz állhasson a Road Americán. Ezenkívül Jimmie Johnson tesztelt volna a McLarennel a Barber Motorsport Parkban. Ez nem valósult meg, de a NASCAR-ban idén utolsó szezonját teljesítő amerikait továbbra is érdekelné a szereplés az oválokon kívül.

    Zak Brown az Autosport podcastjában elárulta, ezeknek az álmoknak útját állja a tesztnapok hiánya az új naptárban.

    „Mindhármójukkal beszéltem.” – beszélt az Alonso, Button és Johnson alkotta trióról. – „Mindhárman szeretik az IndyCart, versenyezni akarnak és nagyon kompetitív személyiségek.”

    A koronavírus által okozott kihagyás azonban a bajnokok ellen dolgozik. Az amerikai sorozatban ugyanis törölték az előzetesen kijelölt évközi teszteket, így először élesben vezethetnének beugróként.

    „A tesztelési korlátozás megnehezíti a helyzetüket. Nem hinném, hogy bármelyikük előzetes tapasztalat nélkül beülne az autóba a pénteki szabadedzésen. Vannak olyan profik, hogy tudják, nem lehet csak úgy beugrani tesztelés nélkül.” – szögezte le Brown.

    Kiemelte, ez még nem jelenti azt, hogy a bajnokoknak le kéne mondaniuk erről az álmukról.

    „Mindezek ellenére nem lennék meglepve, hogyha egyiküket vagy akár mindhármójukat IndyCarban látnánk valamikor, ez nagyon izgalmas lenne.”

    Az IndyCar 2020-as megújított versenynaptára:

    Dátum Helyszín Pályatípus
    06.06. Texas Motor Speedway ovál
    06.21. Road America épített
    06.27. Richmond Raceway ovál
    07.04. Indianapolis Motor Speedway épített
    07.12. Exhibition Place utcai
    07.17. Iowa Speedway ovál
    07.18.
    08.09. Mid-Ohio Sports Car Course épített
    08.23. Indianapolis Motor Speedway ovál
    08.30. World Wide Technology Raceway (Gateway) ovál
    09.13. Portland International Raceway utcai
    09.19. WeatherTech Raceway (Laguna Seca) épített
    09.20.
    10.03. Indianapolis Motor Speedway épített