Címke: Jimmie Johnson

  • Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Az utolsó tizedeket fogja Jimmie Johnson igazán nehezen megtalálni

    Lemaradása nagy részét Jimmie Johnson újoncként eltüntette 2021-ben. Most jön a neheze, és ezt tudja ő is: az utolsó néhány tized.

    Nem állt egyszerű feladat előtt Jimmie Johnson 2021-ben. Évtizedek NASCAR-versenyei után döntött úgy, kipróbálja magát az IndyCarban, és ezzel meg is gyűlt a baja rendesen. Nem egyszer volt másodpercekkel lassabb a mezőny végéhez képest is, ezt végül a szezon végére sikerült minimalizálnia. 2021 utolsó négy versenyéből hármon is körön belül végzett a riválisokhoz képest, a szezon előtti sebringi teszten pedig egy másodperccel gyorsabb volt, mint tavaly ilyenkor.

    Most, hogy utolérte a mezőnyt és szinte teljes egészében eltüntette lemaradását, más jellegű feladat áll Johnson előtt. Ezt pedig ő is tudja. Meg kell találnia azt a néhány tizedet, amivel sok helyet lehet javítani a mezőnyben.

    Akárhol versenyeztem eddig, a lemaradás nagy részének eltüntetése mindig könnyen ment” – avatott be mindenkit gondolataiba Johnson. „Amikor viszont az ember felér a mezőnyhöz, hirtelen olyan helyzetben találja magát, hogy onnantól 1-2 további tized öt-hat helyet jelent. A második évemben még mindig van mit eltüntetnem a lemaradásomból, de úgy gondolom, ez néhányszor akár már meg is lehet. Viszont nyilván ezt ellensúlyozza az, hogy ezzel párhuzamosan öregszem is.

    Johnson idén már tényleg teljes szezonban versenyez, miután elindul az oválokon, így például az Indy 500-on is. „Óriási önbizalomnövelő lesz majd ezeken versenyezni, de igyekszem nem elragadtatni magam. Ott is lesz majd mit tanulnom, elvégre másak a sebességek és a szélárnyékozás módja is. Egyelőre nem tudhatom, mit várjak.

    Johnson sokszoros bajnok és futamgyőztes csapattársa, Scott Dixon nem félti őt. „Abból a mosolyból, ami az arcára volt írva, mikor kiszállt a tesztje végén az autóból, egyértelműen megállapítható, hogy jóval komfortosabban érzi magát az autóban. Ez pedig meg fog mutatkozni a szezonja során is. Óriásit lépett előre a szezon során, még ha ezt az eredmények nem is mindig tükrözték.

  • NASCAR csapat nélkül 100 százalékon pöröghet Ganassi IndyCar csapata

    Chip Ganassi ismeretlen helyzetben töltötte a vasárnapot. 2001 óta először nézte úgy a Daytona 500-at, hogy csapata nem volt jelen a pályán.

    Az IndyCar Series 2021-es szezonja viszont már a nyakunkon van, és Ganassi úgy véli, hogy a NASCAR csapat megszűnésének következtében a versenybirodalma többi része javulni fog.

    A négyautós IndyCar programmal, a Cadillac két autós IMSA gyári erőfeszítésével, valamint az Extreme E-ben nemrégiben létrehozott csapattal Ganassi a NASCAR-ból való kilépésével ezekre a szériákra csoportosíthatja át felszabaduló erőforrásait.

    Ez jobbá tesz engem az IndyCar versenyzésben. Jobb leszek a sportautó-versenyzésben, és jobb leszek az Extreme E-ben is” – mondta Chip Ganassi a RACER-nek.

    Így több időm marad minden másra, amit csinálunk. És felszabadul egy kis időm tavasszal és ősszel, amikor nem kell állandóan NASCAR versenyeken lennem.

    Az IndyCar oldalán nem sok javítanivaló maradt a 2021-es epikus szezon után, amelyben a CGR egymás után másodszor nyerte meg a bajnokságot.

    Új versenyzőjük, Álex Palou három győzelmet aratott és a bajnoki címet is megszerezte, a hatszoros bajnok Scott Dixon futamot nyert és a negyedik lett a tabellán.

    Ganassi örülhetett Marcus Ericsson felemelkedésének is, aki két futamot nyert, és karrierje legjobb eredményeként a hatodik helyen fejezte be a bajnokságot.

    Álex Palou
    Álex Palou és az Astor Cup Fotó: Penske Entertainment/James Black

    Egyre erősebb a csapat

    A CGR-nek nehéz lesz megismételni azt a bravúrt, hogy az első, negyedik és hatodik helyet szerezte meg a bajnokságban, de Ganassi azt mondja, nem látja szükségét annak, hogy a pilótáit arra kényszerítse, hogy elérjék vagy túlszárnyalják a tavalyi szezon teljesítményét.

    Mivel Jimmie Johnson 2022-ben teljes szezont fut, több lehetőség nyílik a sikerre, tekintve, hogy a NASCAR legenda az IndyCar ováljait is beiktatja a versenynaptárába.

    Az a jó a csapatunkban, hogy olyan emberekből áll, akik folyamatosan magas szinten teljesítenek” – magyarázza Ganassi.

    És amikor egy nagyszerű, kiválóan teljesítő csapatod van, nem kell magasra tennem a lécet. Ők megteszik ezt maguknak. Minden egyes nap keményen dolgozunk, minden nap megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, és ha ezt teszed, akkor hosszú távon minden magától megoldódik.

    Mike Hull, Mike O’Gara és Mel Harder nagyszerű csapatokat állítottak össze az évek során. És ahogy Mike Hull szokta mondani, önzetlenül azt tartották szem előtt, hogy mi a jó a csapatnak. És ami jó a csapatnak, az a győzelem.

    Szóval ez egyfajta gördülő hógolyó, ami egyre nagyobb és erősebb lesz. Időről időre vannak kihívásaink, mint bármely más vállalkozásnak, de mi a megfelelő módon közelítjük meg őket. És továbblépünk.

    Dixon (balra) és Palou (jobbra) mellett Johnson és Ericsson is egyenlő esélyekkel indul neki a szezonnak
    Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski/IndyCar Media

    Mindenki tiszta lappal indul 2022-ben a Ganassinál

    2021-ben egy olyan dolog történt meg, ami utoljára 10 éve: Scott Dixon kikapott egy csapattársától. 2011-ben Dario Franchitti volt az, aki saját bajnoki évében le tudta győzni az új-zélandit.

    Palou egyetlen bajnoki győzelme nem változtatja meg Dixon státuszát generációja legjobbjaként, és nem jelenti azt sem, hogy Palou a Ganassi szemében Dixon vagy bármely más CGR-pilóta elé került a rangsorban.

    Minden szezonban tiszta lappal kezdenek a csapat tagjai, és Ganassi minden versenyzőjének egyenlő esélye van arra, hogy átvegye a vezetést.

    De ez azt is jelenti, hogy a következő szezont izgalmas lesz követni, ahogy a fiatal spanyol és az új-zélandi veterán a rivális csapatok – és egymás – ellen küzd az IndyCar dominanciájáért.

    Nem úgy akarok rá tekinteni, mint egy olyan játékra, ahol a csapattársak kihívják egymást; Palou egy nagyszerű srác, aki hozzátesz a csapat szilárdságához” – mondta Ganassi Palou azonnali felemelkedéséről.

    Ez a szituáció az egész csapat számára magasabbra teszi a lécet.

  • Pagenaud vezetésével Meyer Shank 1-2 a Sebringi teszt második napján

    A Meyer Shank Racing-Honda versenyzője, Simon Pagenaud nyerte a Sebrinig tesztelés utolsó napját, csapattársa, Helio Castroneves előtt.

    Az egykori Penske-pilóta 52,11 másodperces idővel volt a leggyorsabb, és ezzel épphogy megelőzte csapattársát, Helio Castronevest, akivel a múlt hónapban megnyerte a Daytonai 24 órás versenyt.

    Castroneves viszont csak néhány századdal volt gyorsabb, mint a Chip Ganassi Racing-Honda kvartett leggyorsabbja, Marcus Ericsson a pálya 1,7 mérföldes, rövidített változatán – írja a Motorsport.com.

    Rinus VeeKay, az Ed Carpenter Racing sofőrje volt a leggyorsabb Chevrolet, ő a negyedik helyet csípte meg, megelőzve a szintén Chevy-s újoncot Kyle Kirkwood-ot.

    Az AJ Foyt Racing 14-es számú autója délelőtt még vezetett, akkor őt a Ganassi versenyzői, Scott Dixon és Alex Palou követték. A délutáni 52,286 másodperces idejét azonban nem tudta tartani, és visszacsúszott az ötödik helyre.

    A címvédő Palou a hatodik helyen végzett Conor Daly második Carpenter autója előtt, míg a hatszoros bajnok Dixon mindössze egy századdal maradt el tőle.

    Callum Ilott, aki a 2021-es év utolsó három futamán indult, biztató teljesítményt nyújtott, és végül kilencedik lett a Juncos Hollinger Racing Chevy-vel.

    A szintén újonc David Malukas – aki tavaly második lett Kirkwood mögött az Indy Lights bajnokságban – mindössze 0,08 másodperccel előzte meg Takuma Satót, csapattársát a Dale Coyne Racing-Hondánál.

    A kétszeres Indy 500-győztes élvezte első tesztjét a csapatnál, és fejlesztette munkakapcsolatát a veterán versenymérnökkel, Don Brickerrel.

    Jimmie Johnson 52.95-ös ideje a Carvana által támogatott #48-as Ganassi autóval a 12. legjobb időre volt elég, megelőzve a másik két Foyt autót, Dalton Kellettet (#4) és az újonc Tatiana Calderont.

    Calderon idén a 11-es rajtszámú Foyt autóval versenyez majd az összes épített és utcai pályán.

    Simon Pagenaud valamint az IndyCar mezőny többi tagja Február utolsó hétvégéjén kezdi meg a szezont a folridai St. Petersburgben.

  • „Ki gondolta volna, hogy két Kaliforniai így tud menni a hóban” – Johnson

    A kaliforniai napsütés láthatóan jól felkészítette Jimmie Johnsont és Colton Hertát a havas útviszonyokra, a USA duója második lett a Race of Champions nemzetek kupáján.

    Johnson és csapattársa, Colton Herta – aki az utolsó pillanatban ugrott be a sérült Travis Pastrana helyére -, a norvég apa-fiú párostól, Petter Solbergtől és fiától Olivertől kapott ki a döntőben.

    Ki gondolta volna, hogy két kaliforniai srác itt lesz havon és jégen, és második helyen végez a Race of Champions Nations Cupon” – mondta a hitetlenkedő Johnson egy közösségi médiás videóban.

    Félelmetes nap mindkettőnk számára. Azt hiszem, megleptük magunkat. Mégis úgy gondolom, hogy volt reális esélyünk a döntőben.

    Volt egy műszaki hibám, ami az első körben elvette a lehetőségemet. Visszajöttem és nyertem a Porschéval. Colton nagyszerűen ment, de egy picivel kikapott Solberggel szemben.

    Egyszerűen szuper jó nap volt. Túlszárnyaltuk a várakozásokat, és alig várom, hogy ma este jól érezzük magunkat.

    15 év után ez volt az első ROC szereplés Johnson számára, aki második nemzetek kupája győzelmét arathatta volna.

    Jimmie Johnson jól ment a hóban is
    Jimmie Johnson jól ment a hóban is Fotó: Courtesy of Race of Champions

    A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka 2002-ben nyerte meg korábban ezt az eseményt a spanyolországi Gran Canarián (földes terepen) a Hendrick Motorsports csapattársával, Jeff Gordonnal és a MotoGP-ben versenyző Colin Edwards-szal felálló Team USA számára.

    Johnson és Herta a Race of Champions elődöntőjébe a németek – négyszeres Forma-1-es bajnok Sebastian Vettel és Mick Schumacher – csapatának legyőzésével jutott be.

    Ezt követően a döntőbe jutásért a finn csapatot (Mika Hakkinen, Emma Kimilainen) múlták felül. Herta az első fordulóban a négyszeres Indy 500-győztes Helio Castroneves ellen is megmérkőzött.

    A lenyűgöző eredményt annak ellenére érték el, hogy csak kevés időt tudtak gyakorolni az autóikkal, miután a hóvihar miatt a pálya pénteken nagyrészt járhatatlanná vált.

    Egy Twitter-videóban Johnson elmondta, hogy a versenyen használt négy járműből kettőben is csak néhány kört tudott megtenni.

    Fordulópont volt legyőzni a négyszeres világbajnokot

    A Race of Champions előtt mindketten versenyeztek a múlt hétvégi a Daytonai 24 óráson ahol Colton Herta megszerezte második kategória győzelmét. Az IndyCar legfiatalabb futamgyőztese most a negyeddöntőt tartotta a fordulópontnak.

    A Németország elleni győzelem nagy fordulópont volt” – mondta Herta. „Tudtuk, hogy Sebastian nagyon gyors lesz, de azt is, hogy Mick a múltban csinált már valamilyen jégen autózós dolgot. Szóval jó érzéke volt a körülményekhez.

    Miután legyőztük őket, hittünk benne, hogy eljuthatunk a végéig. Aztán ránéztünk a csoportbeosztás másik részére, és aztán azt mondod, ó, ezek azok a srácok, akik miatt tényleg aggódnunk kell, ha egyszer odaérünk a fináléba!

    A technika is beleszólt a Team USA döntőjébe
    A technika is beleszólt a Team USA döntőjébe Fotó: Courtesy of Race of Champions

    A WRC-ben versenyző Oliver Solberg sem ment el szó nélkül az Egyesült Államok párosa mellett.

    Hatalmas gratulációt kell mondanom a Team USA-nak! Jimmie Johnson és Colton Herta igazán lenyűgöző volt, és fantasztikus volt ellenük küzdeni a döntőben!” – írta a fiatal norvég versenyző egy twitter üzenetben.

    Johnson vasárnap ismét a „Bajnokok Bajnoka” címért fog versenyezni az egyéni ROC kategóriában.

  • Ha van fölös 24 órád – Íme a teljes 2022-es Daytonai 24 órás – VIDEÓ

    Az IMSA youtube csatornája négy részletben elérhetővé tette az IMSA TV és az IMSA Radio teljes Daytonai 24 órás közvetítését.

    Ha lemaradtál róla, és van egy teljes napod, mindenképp érdemes visszanézni a Daytonai 24 órás teljes közvetítését.

    A DPi kategória utolsó éve hatalmas versenyt hozott az Acura és a Cadillac között. Persze drámákból sem volt hiány, technikai hibák, ütközések sokasága jellemezte a futamot.

    A nevek között ott volt Hélio Castroneves, Jimmie Johnson, Pato O’Ward, Colton Herta, Ricky Taylor, Jordan Taylor és még sok más sztárversenyző.

    A GTLM (GTE autók) eltűnésével kettévált a GT3 kategória, hiszen létrejött a GTD – Pro és a GTD osztály.

    Bár mindkettőben „privát” csapatok készítik fel az autót, előbbiben gyári támogatás is rendelkezésre áll, valamint teljesen profi versenyzők teszik ki a felállásokat.

    Az LMP2 osztálya ismét sem hazudtolta meg magát, hiszen az utolsó körökig izgalmas, körömrágós versenyt szolgáltatott a Daytonai 24 óráson.

    Ez persze a DPi autókra is jellemző volt, hiszen az utolsó percekig négy alakulat is esélyes volt a végső győzelemre.

    A Daytonai 24 óráson egyébként olyan sok incidens volt, hogy a youtube tekerési funkciója könnyíthet majd ezen periódusok átlendülésén.

    Az 500miles.hu pedig indulása óta először adott élő szöveges beszámolót az eseményről, melynek segítségével beletekerhettek kedvenc részeitekhez.

    2. rész (6. órától a 12. óráig)

    3. rész (12. órától 18. óráig)

    4. rész (18. órától a befejezésig)

  • Jól szerepeltek a Castroneves fémjelezte IndyCarosok a Daytonai 24 óráson

    Több IndyCar versenyző vett részt a 2022-es Daytonai 24 óráson, és mindenki kiválóan helytállt a hosszútávú megmérettetésen.

    Az Indianapolis 500 korábbi győztesei, Helio Castroneves és Simon Pagenaud a Daytonai 24 órás versenyen a DPi osztályban szereplő Meyer Shank Racing csapatában indultak, és győztesként távoztak – írja az IndyCar.com.

    A négyszeres Indianapolis 500-győztes Castroneves sorozatban másodszor nyert miután, tavaly az idei rivális, Wayne Taylor Racing versenyzőjeként is győzött. A brazil később elmondta, nem fog itt megállni.

    A 2019-es Indy 500-as győztes és a sorozat 2016-os bajnoka, Pagenaud először nyerte meg a Daytonai 24 órást.

    Az elmúlt 12 évben ez volt a nyolcadik alkalom, hogy egy aktív IndyCar versenyző nyerte a Rolex 24 összesített versenyét.

    A DragonSpeed 81-es autójában három IndyCar sztár is ült, balról jobbra: Devlin DeFrancesco, Pato O'Ward (hátul Eric Lux) és Colton Herta
    A DragonSpeed 81-es autójában három IndyCar sztár is ült, balról jobbra: Devlin DeFrancesco, Pato O’Ward (hátul Eric Lux) és Colton Herta Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Az LMP2-ben az IndyCar fiatal csillagai, Colton Herta és Pato O’Ward osztoztak – és nyertek – a DragonSpeed masináján, illetve velük volt még a 2022-es év egyik újonca, Devlin De Francesco is.

    Colton Herta pályafutása második Rolex 24-osztálygyőzelmét szerezte, mivel 2019-ben is tagja volt a Rahal Letterman Lanigan Racing által indított GTLM kategóriagyőztes BMW-nek.

    Az Andretti Autosport jelenlegi sztárja és a 2016-os Indy 500 győztese, Alexander Rossi idén is tagja volt a 10-es számú Wayne Taylor Racing Acura versenyzői felállásnak, azonban „csak” a második helyet sikerült megszerezniük.

    Rinus VeeKay annak a Team Nederland LMP2-nek a színeiben indult, amely az utolsó órára fordulva még körhátrányban volt, azonban egy jól elkapott biztonsági fázisnak, majd az első helyezetteknek csatáját tökéletesen kihasználva végül második lett.

    Nem volt szerencséje a Ganassi Racing IndyCaros sztárjainak, a képen a 01-es autó
    Nem volt szerencséje a Ganassi Racing IndyCaros sztárjainak, a képen a 01-es autó Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A pórul járt IndyCar különítmény

    A Ganassi Racing Cadillac DPi csapataiban három jelenlegi IndyCar versenyző is próbálkozott, azonban mindkét autónak felejthetően sikerült az egynapos verseny.

    Előbb a Scott Dixont és a 2022-es IndyCar bajnok, Álex Palou-t is soraiban tudó 01-es autó kezdett el rakoncátlankodni, majd később az addig domináló, és Marcus Ericssont is soraiban tudó 02-es autó hajtott a garázsba az üzemanyag pumpa meghibásodása miatt.

    Jimmie Johsnon sajnos a közelből is megtapasztalhatta, mennyire kegyetlen tud lenni a Daytonai 24 órás.

    Az Ally Racing Action Express Cadillac 48-as autója kitűnő pozícióban volt, amikor az éjszaka folyamán ütközött egy GT autóval, a felfüggesztés kitörött, a csapat pedig a szerelési idő miatt visszaesett, végül 5. lett.

    Jimmie Johnson és az Ally Racing 48-as autója majdnem egy órát vesztegelt a garázsban
    Jimmie Johnson és az Ally Racing 48-as autója majdnem egy órát vesztegelt a garázsban Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Utolsóként térjünk ki az egyetlen GTD osztályban induló aktív IndyCar versenyzőre, aki nem volt más mint, Kyle Kirkwood.

    Az IndyCar fiatal újonca nagyszerű teljesítményt nyújtott a VasserSullivan 14-es számú Lexus-ban, és bár a végééig harcban voltak a dobogóért, végül a negyedik helyet szerezték meg.

  • Tristan Vautier-é a pole a vasárnapi kvalifikációs versenyre

    Tristan Vautier (JDC Miller MotorSports) szerezte meg a pole-t a Daytonai 24 órás holnapi kvalifikációs futamára.

    DPi

    Vautier Cadillac-jével 1:34.034 alatta daytonai kört, amivel kevesebb mint 0,1 másodperccel előzte meg a Chip Ganassi Racing, 01-es rajtszámú autóját vezető van der Zande-ot.

    A holland az időmérő utolsó szakaszában jó körön volt azonban az 5-ös kanyarban lecsúszott a pályáról és a gumikba ütközött.

    Emiatt kevesebb mint öt perccel a vége előtt elővették a piros zászlót, így az időmérő hamarabb véget ért, van der Zande pedig a szabályok szerint elvesztette legjobb körét, így csak a hetedik helyről indulhat majd.

    Vautier-vel így Filipe Albuquerque osztozik majd az első soron, 0,122 másodperccel lemaradva a Caddy idejétől a Wayne Taylor Racing Acura ARX-05-ösével.

    A harmadik helyre Alex Lynn került a második Ganassi Cadillacben, Tristan Nunez mellett az Action Express Racing Whelen Engineering versenyautójával.

    Az Ally Racing #48-as autóját a NASCAR legenda és az IndyCar másodéves versenyzője, Jimmie Johnson nagyszerű teljesítményt nyújtva az ötödik helyre kormányozta, kevesebb mint 1 másodperccel elmaradva a pole-tól, és jóval megelőzve Tom Blomqvistot a Meyer Shank Racing Acurájával.

    LMP2

    Ben Keating és Steven Thomas volt a leggyorsabb, így a PR1 Mathiasen Motorsports kibérelte az első sort.

    #52: PR1 Mathiasen Motorsports, ORECA LMP2 07, LMP2: Ben Keating, Mikkel Jensen, Scott Huffaker, Nicolas Lapierre
    #52: PR1 Mathiasen Motorsports, ORECA LMP2 07, LMP2: Ben Keating, Mikkel Jensen, Scott Huffaker, Nicolas Lapierre Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Dennis Andersen harmadik lett a High Class Racing számára. Utána Francois Heriau és John Falb két G-Drive by APR autója következett, megelőzve Fritz van Eeerdet a Racing Team Nederland és John Faranót a Tower Motorsport képviseletében.

    LMP3

    Az IMSA-ban debütáló Cameron Shields szerezte meg a pole-t a Muehlner Motorsports számára, a #26-os Duqueine 1:42.182 másodperces időt futott, ami 0,286 másodperccel gyorsabb volt, mint Niko Pino a Performance Tech Motorspots Ligier-vel futott ideje.

    #26: Muehlner Motorsports America, Duqueine D08, LMP3: Cameron Shields, CR Crews, Ugo de Wilde
    #26: Muehlner Motorsports America, Duqueine D08, LMP3: Cameron Shields, CR Crews, Ugo de Wilde Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Jarett Andretti lett a harmadik leggyorsabb, 1,6 másodperccel elmaradva, de 0,016 másodperccel gyorsabb volt, mint Ayrton Ori a második Muehlner autóval. Jon Bennett a CORE autosport Ligier-jével az ötödik helyen végzett Lance Willsey előtt.

    GTD Pro és GTD

    Alex Imperatori szerezte meg a pole-t, mindössze 0,063 másodperccel előzte meg a Porsche gyári pilótáját, Mathieu Jaminet-t a Pfaff Porschéval.

    Andrea Caldarelli a TR3 Racing Lamborghini Huracanjával a harmadik leggyorsabb volt az osztályban, összességében az ötödik a GT-k között, megelőzve Ross Gunnt a Heart of Racing csapat Aston Martin Vantage-jával.

    Davide Rigon a Risi Competizione Ferrari 488-asával az ötödik helyen indul az osztályban, közvetlenül megelőzve a Vasser Sullivan Racing új fiát, a Lexus RC F-ben versenyző Ben Barnicoat-t és Maro Engel-t a Proton Competition Mercedes AMG GT3-asával.

    #2: KCMG, Porsche 911 GT3R, GTD PRO: Laurens Vanthoor, Patrick Pilet, Dennis Olsen, Alexandre Imperatori
    #2: KCMG, Porsche 911 GT3R, GTD PRO: Laurens Vanthoor, Patrick Pilet, Dennis Olsen, Alexandre Imperatori Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A leggyorsabb a GTD a nem profik közül Kenny Habul Sun Energy Mercedese volt, aki figyelemre méltó munkát végzett, és összességében a harmadik leggyorsabb lett a 29 GT autó közül, amelyek legalább egy körön teljesítettek. Kevesebb mint két tizeddel maradt el Imperatori Lambójától, és 0,151 másodperccel előzte meg Russell Wardot a Winward Racing Mercedesével.

    John Miller a Crucial Motorsports McLaren 720S-ével a harmadik, míg Michael de Quesada az Alegra Motorsports Mercedesével a negyedik helyen végzett.

    Ötödik lett az osztályban Roberto Lacorte a Cetilar Racing által vezetett Ferrari 488-asával, Frankie Montecalvo pedig szokásához híven jól szerepelt a második VSR Lexusszal, megelőzve a két GTD Pro Corvette-et.

    A kvalifikációs verseny vasárnap magyar idő szerint 8 órakor kezdődik majd.

    Időmérő végeredménye

  • Tom Blomqvist uralta a Roar péntek délutánját

    05_Results by Class_Session 2Tom Blomqvist – aki első versenyén indult a Meyer Shank Racing színeiben – a nap második edzésén az élre tört.

    Blomqvist 1:34.351 másodperc alatt teljesítette a pályát, és ezzel több mint három tizedmásodperccel megdöntötte Filipe Albuquerque első edzésen futott legjobb idejét.

    A regnáló IndyCar-bajnok sem volt rest, és rálépett a gázpedálra: Alex Palou második helyre hozta be a Ganassi Racing 01-es autóját, mögötte a csapat másik autója Earl Bamber következett.

    A Tristan Vautier által vezetett JDC Miller MotorSports autó lett a negyedik, míg Tristan Nunez és Jimmie Johnson a hatodik és hetedik helyen végeztek.

    Az LMP2 kategória legjobb idejét Rene Rast futotta a G-Drive Racing by APR Orecájával és mindössze két tizeddel maradt el a leglassabb DPi időtől – írja a Motorsport.com.

    Az IndyCar sztárjai, Rinus VeeKay a Racing Team Nederland versenyzője, és Colton Herta a DragonSpeed versenyautójával az ötödik, illetve a nyolcadik legjobb időt autózták.

    Malthe Jacobsen a Sean Creech Motorsport Ligier-jét az LMP3-as kategória élére repítette, néhány tizeddel gyorsabb volt, mint a CORE autosport megbízható ásza, Colin Braun.

    A GTPRO-as osztályban Mirko Bortolotti a TR3 Racing Lamborghini Huracanjával 1:46.516-os időt pakolt fel a táblára, egy tizeddel megelőzve a Sun Energy 1 Mercedes-AMG GT3-at, amelyet Raffaele Marciello vezetett.

    Teljes eredménylista

    A harmadik edzés magyar idő szerint szombaton 16 órakor kezdődik majd.

     

  • Tony Kanaan 2022-ben is elindul az Indy 500-on

    Tony Kanaan is elindul a 106. Indy 500-on, amely valószínűleg – de nem biztosan – az egyetlen versenye lesz ez idei IndyCar szezonban.

    Kanaan a Chip Ganassi Racing ötödik autójában fog versenyezni. A 2013-as Indianapolis 500 győztese a 48-as számú Dallara-Hondát vezette az elmúlt szezonban az ovál pályákon, míg Johnson az utcai és épített pályás futamokra koncentrált.

    A Ganassi Racing eredetileg azt jelentette be, hogy Kanaan 2022-ben is fog versenyezni az oválokon, de ezek a tervek a múlt hónapban megváltoztak, amikor Johnson úgy döntött, hogy az idei szezonban ő is szeretné kipróbálni magát az oválokon az IndyCarban fog versenyezni.

    A 47 éves versenyző 2020-ban már bejelentette, hogy az lesz az az IndyCar-szezon lesz az „utolsó köre”.

    Hétfőn azonban a Zoom sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem nyilatkozik a jövőjéről.

    Három évvel ezelőtt úgy hívtuk, hogy ‘TK utolsó köre’, és én még mindig körözök” – mondta viccelődve Kanaan.

    Még mindig úgy gondolom, hogy képes vagyok a maximumot kihozni az autóból? Mi történik ha megnyerem a második Indy 500-omat? Visszajönnék vagy sem? Szóval nem jelentek be semmit. Az a szándékom, hogy ne ez legyen az utolsó. Jövőre lesz a 25. évem az IndyCarban, és nagyon király lenne, ha itt tudnék lenni.

    A 2004-es IndyCar-bajnok az Indy 500 mellett 10 stock car futamot fog teljesíteni hazájában, Brazíliában.

    Ezen kívül a Tony Stewart’s Superstar Racing Experience hat futamos szezonját (amin tavaly is indult) és három Porsche Cup Endurance futamot is vállal idén.

    Több versenyem lesz idén, mint tavaly, így eléggé elfoglalt leszek” – tette hozzá a 2013-as Indy 500 bajnoka.

    A „bűntársak”

    Emellett segíteni fog Johnsonnak is – akit „bűntársának” nevez – az oválokra való átállásban.

    Tony Kanaan (balra) és Jimmie Johnson (jobbra)
    Tony Kanaan (balra) és Jimmie Johnson (jobbra) / Fotó: Penske Entertainment: Joe Skibinski

    Idén lehetőségünk van arra, hogy csapattársak legyünk, és nagyon izgatott vagyok emiatt” – jelentette ki Kanaan.

    A srác az oválok mestere. Hét NASCAR-bajnokságot nyert. Sokan feltették a kérdést, amikor bejelentette (az épített és utcai pályák versenynaptárát), hogy nincs értelme, hogy én helyettesítem őt az oválokon.

    Ez nagyszerű az Indy 500-nak és nagyszerű Jimmie-nek. A csapatban rengeteg támogatást kap majd, hiszen rajtam kívül, (Scott) Dixon és Dario (Franchitti) is segíti majd őt. Szerintem rendben lesz.

  • Mi lesz Ryan Newman sorsa?

    Ryan Newman a héten a Chili Bowl dirt pályáját koptatta, és jelenleg úgy tűnik, idén leginkább az ilyen típusú versenyeken találkozhatunk majd vele.

    Newman 2021-ben a Roush Fenway versenyzője volt, azonban a csapat nem tartott igényt a szolgálataira 2022-ben, gyakorlatilag a helyére érkezett Brad Keselowski.

    A 44 éves versenyző tavaly teljesítette 20. NASCAR Cup Series szezonját. 2002-ben úgy lett az év újonca, hogy legnagyobb riválisa a később 7 bajnoki címet nyerő Jimmie Johnson volt.

    Karrierje során 18 futamot nyert a szériában, köztük a 2008-as Daytona 500-at. Hétszer végzett az első 10-ben az egyéni pontversenyben, ezek közül a legjobb eredménye egy második helyezés volt 2014-ben.

    Ryan Newman 2020-ban egy olyan balesetet élt túl, amelyet nem sokan vészelnek át, és ráadásul nagyobb sérülések nélkül pár nap múlva kiengedték őt a kórházból.

    Éppen ezért nagyon jó volt látni, hogy a 2021-es szezonban még egyszer láthatta őt a közönség versenyezni, azonban ő még nem tervezi a visszavonulást.

    Határozottan úgy érzem, hogy szeretném folytatni a versenyzést” – mondta Newman a Sirius XM rádiónak.

    Ezért nem volt visszavonulási buli. Nem voltak visszavonulási tervek. Nem volt »Ryan utolsó versenye« vagy bármi ilyesmi, mert nem ez volt a szándék.

    Elmondta, hogy idén tervei között szerepel néhány rövidpályás dirt verseny, azonban ezen kívül jelenleg nincsenek más versenyek a naptárjában.