Címke: Jézus

  • Villeneuve tagadja a Jézus párhuzamot

    Villeneuve tagadja a Jézus párhuzamot

    Jacques Villeneuve cáfolja azt a kijelentését, miszerint Hamilton úgy viselkedik, mint Jézus.

    A kijelentése futótűzként terjedt el az interneten, de a kanadaiak egyetlen világbajnoka szerint ezt az állítását felfújta a sajtó. „Soha nem tettem ilyen kijelentést”- mondta Villeneuve a Le Journal de Montreálnak. „Ez a kijelentés soha nem volt válasz egyetlen kérdésre sem.”

    Villeneuve egy másik történetet is próbált cáfolni, melyben a kanadai azt mondta a Williamsről, hogy „halott”.

    „Egyáltalán nem mondtam azt, hogy „halott”. Azt nyilatkoztam, hogy szenvednek. A két dolog között óriási a különbség. A nyilatkozatom először németre, majd egy másik nyelvre lett lefordítva. Amikor ezt csinálják, akkor a jelentése a nyilatkozatnak megváltozhat.”

    „Amikor nem szervezett interjúkat készítenek velem, akkor lehetnek a riportban jelentésbeli változások, amik óriásiak is lehetnek akár”- tette hozzá Villeneuve.

    Végezetül pedig a kanadait arról is megkérdezték, hogy mit gondol arról, hogy a honfitársát, Lance Strollt, hírbe hozták a Force Indiával.

    „Őszintén szólva a Force India helyzete nem túl rózsás manapság, mert a csapatfőnökük nem képes rendezni a csapat anyagi kötelességeit. Olvastam, hogy az egyik szponzoruk nem ad komoly támogatást, de többet ad egy szimpla kölcsönnél. Ha Stroll a Force Indiához menne, az nem segítene sokat a csapatnak.”

  • Villeneuve szerint Hamilton Jézust játszik

    Villeneuve szerint Hamilton Jézust játszik

    Jacques Villeneuve, 1997 világbajnoka manapság nyers kritikáiról híres, melyek gyakran felháborítják a közvéleményt. Hogy igaza van-e ilyenkor, vagy sem, az persze nézőpont kérdése.

    Most épp Lewis Hamiltont illette kritikával, elsősorban viselkedését érzi túlzásnak.

    „Összetéveszti a Forma-1-et Hollywooddal.” – mondta Villeneuve az Auto Bildnek. „Úgy tünteti fel magát a közösségi médiában, mintha ő lenne Jézus. Ahogy letérdelt az autója mellé az időmérős gondja után, úgy szenvedett, mint Krisztus. És amit utána mondott, olyan volt, mint a Hegyi beszéd (Máté evangéliuma, 5. fejezet – a szerk.). Aztán drámaian gesztikulált a dobogón, hogy mindenki lássa, ki küldte a hirtelen esőt.”

    Toto Wolff, a Merecdes főnöke azonban kiállt versenyzője mellett, akinek szerinte joga van ahhoz, hogy úgy fejezze ki magát, ahogy akarja, és Hamilton nyílt és a valós gondolatait osztja meg a közösségi médiában.

    A Német Nagydíj után egyébként – Instagramon – Hamilton szóvá tette, hogy visszanézte a Sky F1-es adását és bár a 14. helyről indulva nyert, senkinek nem volt róla egy jó szava sem. Bár Nico Rosberg épp méltatta egykori csapattársa képességeit. Később törölte ezt a bejegyzést.

    „Beszéltem vele erről (a közösségi média használatáról) vasárnap éppel és szerintem nagyszerű, ha valakinek ami a szívén, az a száján.” – mondta Wolff. „Úgy mondja el a dolgokat, ahogy gondolja. Emberek vagyunk, vannak érzelmeink, amiket befolyásol az, hogy mit mondanak mások és magunkra is vesszük ezeket.”