Az Aston Martin bejelentette, hogy a múlt héten Magyarországon teljesítette első Forma-1-es tesztjét az istálló női nagykövete.
Jessica Hawkins túl van élete első Forma-1-es tesztjén. Az Aston Martinnál F1-es nagyköveti szerepet betöltő versenyzőnő Magyarországon, a Hungaroringen vezethette a csapat 2021-es autóját (amellyel a tesztpilóta, Felipe Drugovich is körözött a mogyoródi aszfaltcsíkon), az AMR21-est. A csapat közleményében Hawkins azt mondta „alig akarta elhinni”, amikor közölték vele, lehetősége lesz vezetni Sebastian Vettel és Lance Stroll korábbi autóját. „Minden véremre, verejtékemre és könnyemre szükség volt, hogy eljussak idáig. Hónapokon át titokban kellett tartanom a tesztet, ami elég nehéz volt” – mondta.
Fotó: Aston Martin F1 Team
„Abszolút megérte, és nagyon értékes betekintést kaptam. Semmi nem fogható egy F1-es autó gyorsulásához és fékezéséhez, az adatokat megnézve pedig igazán büszke vagyok a teljesítményemre” – ecsetelte, hozzátéve, hogy egy álma vált valóra a teszttel, és tovább fog dolgozni, mert más nőket is inspirálni akar arra, hogy mindegy, mi az, kövessék az álmaikat.
A most 28 esztendős Hawkins 2008-as brit gokartbajnokként váltott autóversenyzésre, a 2015-ös brit F4-es szezonban pedig Lando Norris ellen is versenyzett. Ezután néhány éven át túraautózott, majd részt vett a 2019-ben létrejött W Series mindhárom évadában, miközben feltűnt a brit túraautó-bajnokságban (BTCC) is.
Fotó: Aston Martin F1 Team
Mike Krack, az Aston Martin F1-es csapatfőnökét lenyűgözte Hawkins felkészülése a tesztre. „Elképesztően keményen dolgozott a szimulátoros csapatunkkal, ez pedig megkönnyítette a döntést, hogy beültessük az AMR21-esbe. Jessica nagyon éretten állt a lehetőséghez, gyorsan felvette a tempót és jó ritmust talált. Ez nagyon jelentős momentum az utazásában, és az AMF1-gyel közösen örülök, hogy egy modern F1-es autó tesztelésével adhattuk meg neki a következő lépést a fejlődésében.”
Az, hogy Hawkins valaha bemutatkozhasson a Forma-1-ben szinte teljesen kizárható, hiszen egyrészt meg kellene szereznie a szükséges superlicenc-pontokat, másrészt a teljesítménye sem volt kiemelkedő az eddigi évek során.
Az egyáltalán nem számít újdonságnak a motorsportok világában, hogy a pályahatárok sokszori nem betartását szankcionálni szokták a versenybrák. Azonban a W Series versenyzője, Jessica Hawkins egy eléggé szokatlan büntetést kapott a Hungaroringen megrendezett szabadedzés folyamán.
Az Aston Martin kötelékeibe tartozó Hawkins 4 alkalommal is megszegte a pályahatárokat a 4,381 kilométer hosszú versenypályán, ami miatt minden ilyen körideje törlésre került. Azonban a stewardok egy 5 perces büntetést szabtak ki emiatt a brit hölgyre, akinek emiatt vissza kellett jönnie a bokszba és ki kellett várnia azt a bizonyos 5 percet, mielőtt újra kihajthatott volna a pályára.
A W Series idei kiírásában eddig Jamie Chadwick nyerte meg az eddigi összes versenyt, aminek köszönhetően nagyobb előnnyel vezeti a bajnokságot (70 pont), mint Max Verstappen, aki 63 ponttal előzi meg a mögötte álló Charles Leclerc-t.
A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban.
Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban nincs, a csapatok pusztán szponzorációs és azonosítási céllal léteznek.
Csapatok és versenyzők
Click2Drive Bristol Street Motors Racing
A Click2Drive Bristol Street Motors Racing egy teljesen brit felállással indul. A 2021-es második helyezett Alice Powell-lel – aki az F1-es Alpine csapat új „tehetségazonosítási és -fejlesztési mentora”. Powell női úttörőnek számít az autósportban. 2010-ben ő lett az első nő, aki megnyerte a brit Formula Renault bajnokságot, két évvel később pedig az első nő, aki GP3-as pontokat szerzett.
Powell mellé a 27 éves Jessica Hawkins csatlakozik. Hawkins az Aston Martin F1 Team nagykövete és filmes kaszkadőr is egyben. Részt vett például a legutóbbi James Bond-film, a Nincs idő meghalni forgatásán is.
Jessica Hawkins | Fotó: W Series
CortDAO
A Community Owned Racing Team DAO, azaz CortDAO két olyan versenyzővel büszkélkedhet, akik már az első szezon óta versenyeznek a bajnokságban. Ők a 24 éves Fabienne Wohlwend, aki a W Series előtt a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett – 2018-ban a Pro-Am kategóriában a 2. helyen végzett, 2020-ban pedig a második Pro osztályú próbálkozásán a 2. helyen zárt – és a 21 éves Marta Garcia. Garcia 2015-ben megnyerte a CIK-FIA Karting Academy Trophy-t, valamint ugyanebben az évben a Trofeo delle Industrie-t is.
A címvédő Jamie Chadwick átigazol a Caitlyn Jenner által újonnan létrehozott csapatban. Chadwick eddig a W Series mindkét szezonját megnyerte. A 2019-es teljesítménye felkeltette a Forma-1-es Williams Racing figyelmét és kinevezte őt csapat fejlesztőversenyzőjévé.
Chadwick mellé a 17 éves amerikai Chloe Chambers csatlakozik, aki a motorsport-legenda, Al Unser Jr. szárnyai alá került a gokartozás után, az Egyesült Államok F4-es bajnokságában – itt a 26. helyen végzett.
Puma
A PUMA-nál a 19 éves cseh Tereza Babickova debütál, aki nem sok együléses tapasztalattal rendelkezik, de a 2021-es Rotax Max Challenge-en senior bajnokká koronázták, és ő volt az egyetlen nő, aki felállhatott a végső dobogóra.
Tereza Babickova | Fotó: W Series
A 32 éves Emma Kimilainen lesz a csapattársa. Mielőtt a W Seriesben versenyzett volna, a finn a Skandináv Túraautó Bajnokságban versenyzett. Kimiläinennek van egy 8 éves lánya, és úg tudni, épp válófélben van férjétől.
Quantfury
A Quantfury 2022-ben debütál, és kizárólag spanyol versenyzői vannak: Nerea Marti 2021-ben a negyedik helyen végzett a bajnokságban, korábban pedig a spanyol F4-ben versenyzett.
Marti mellett Belen Garcia versenyez majd, aki az előző szezonban a 10. helyen végzett, miközben ugyanebben az évben a Formula Regionális Európa-bajnokságon is versenyzett. Csapattársához hasonlóan Garcia is indult a 2019-es spanyol F4-es szezonban, és egy hellyel Marti előtt, a 15. helyen végzett.
Racing X
Abbi Pulling az elmúlt szezonban a 7. helyen végzett az összesítésben, miközben részt vett a brit Formula 4-benn is. A 2022-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj előtt Pulling lett az egyik első nő, aki Forma-1-es autót vezethetett Szaúd-Arábiában, Aseel Al-Hamad mellett.
A brazil Bruna Tomaselli teszi teljessé a Racing X felállását. Tomaselli 2015 óta versenyez Formula 4-es kategóriában. A 2021-ben a Veloce Racingnél a bajnok Jamie Chadwick csapattársa volt, és a szezont a 15. helyen fejezte be.
Scuderia W
A Scuderia W idén tapasztalt brit felállással büszkélkedhet. A 28 éves Sarah Moore 2009-ben tudta meg, milyen a győzelem íze, miután megnyerte a Ginetta Junior bajnokságot. A W Series minden szezonjában indult eddig.
Annak ellenére, hogy Abbie Eaton komoly hátsérülést szerzett a 2021-ben a Circuit of the Americas-on, teljesen felépült, és az idei szezonban újra versenyezni fog. A 30 éves versenyző rengeteg tapasztalattal rendelkezik, többek között egy tavaly megszerzett GT Cup bajnoki címmel. Eaton a The Grand Tour rajongói számára is ismerős lehet, ahol tesztpilótaként szerepel.
Sirin Racing
A 2019-es második helyezett Beitske Visser harmadik W Series szezonját kezdi. Az ezt megelőző évben az Andretti Autosport Formula E teszt- és tartalékpilótája volt.
A tisztán holland felállást a 19 éves Emely de Heus teszi teljessé, aki csak tavaly debütált együléses versenyzőként. Ő a holland téli gokartbajnokság bajnoka, tavaly pedig a spanyol Formula 4-es bajnokságban versenyzett.
W Series Academy
A csapatot két ígéretes fiatal versenyző alkotja, akik két évig garantáltan a W Series-ben vezethetnek. A mindössze 16 éves Bianca Bustamantét háromszor választották meg az év Fülöp-szigeteki versenyzőjének a gokart kategóriában, és számos ázsiai gokart bajnoki címet gyűjtött.
Bianca Bustamante | Fotó: W Series
Mellette Juju Noda versenyet majd, aki az egyetlen olyan versenyző, aki „szabadkártyát” kapott az idei szezonban (azaz nem korábbi versenyzőként vagy az arizonai első előszezoni teszten nyújtott teljesítménye alapján kapott helyet a W Series-ben). Ennek ellenére Noda, aki a korábbi Forma-1-es pilóta, Hideki Noda lánya, jól ismeri a motorsportot. Már 14 évesen versenyzett a 2020-as, dán F4-es bajnokságban, ahol három dobogós helyezést és egy további futamgyőzelmet is szerzett.
Juju Noda | Fotó: W Series
A W Series 2022-es versenynaptára a következő:
1. futam: május 6-8., Miami, USA
2. futam: május 6-8., Miami, USA
3. futam: május 20-22., Barcelona, Spanyolország
4. futam: július 1-3., Silverstone, Egyesült Királyság
5. futam: július 22-24., Le Castellet, Franciaország
6. futam: július 29-31., Budapest, Magyarország
7. futam: október 7-9., Suzuka, Japán
8. futam: október 21-23., Austin, USA
9. futam: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
10. verseny: október 28-30., Mexikóváros, Mexikó
A W Series versenyeit a hivatalos kiírás szerint Magyarországon a Sport 1/Sport 2 csatorna közvetíti a tévében, ezért hazánkból az online stream valószínűleg nem lesz elérhető. Ugyanakkor a miami versenek a Sport TV programjában sem szerepelnek…
A brit TCR bajnokságban áll rajthoz idén az Aston Martin kötelékébe tartozó brit versenyzőnő Jessica Hawkins.
A hollywoodi mozifilmekből is ismerős Hawkins (legutóbb a legújabb James Bond-filmben működött közre) – ahol rendszerint az autós jeleneteknél kaszkadőrszerepeket kap – a legutóbb a W Series sorozatban szerepelt, ahol állandó tagja volt a sorozat első két évének. A két szezon alatt pontszerzésekig jutott.
A 27 éves versenyző számára azonban nem ez lesz az első alkalom, hogy egy túraautót vezethet, ugyanis 2020-ban és 2021-ben is egy-egy versenyhétvére erejéig a BTCC-ben, vagyis a Brit Túraautó Bajnokságban is rajthoz állhatott.
Hawkins egy Cuprát vezethet majd a FastR csapat színeiben, amelyet az Arena Motorsport futtat.
„Ez egy elképesztő pillanat a számomra. Évek óta próbálok összehozni egy lehetőséget a túraautózás csúcsán és most Luke-nak [Clayton, a csapat alapítója – a szerk.] és a FastR csapatnak köszönhetően ez sikerült. Nagyon izgatott vagyok első teljes éves túraautós szezonom előtt és engem még izgatottabbá tesz, hogy ezt az Egyesült Királyságban tehetem, ahol a TCR UK sorozat nagyon gyorsan bebizonyította, hogy mennyire remek formula. A célom magasra jutni, nyilvánvalóan, de idén komoly tehetségek vannak a rajtrácson, minden erőmmel azon leszek, hogy mindenkit büszkévé tegyek.” – nyilatkozta boldogan.
Jessica Hawkins a W Series egyik versenyzője, és egyben az Aston Martin F1-es csapat versenyzői nagykövete.
Hawkins korábban autós kaszkadőrként is dolgozott, ily módon James Bond és Halálos Iramban filmben is szerepelt.
Mint kiderült, számára a James Bond filmes szerephez vezető út a Facebookon kezdődött. A 26 éves lány már lemondott a motorsport karrierről, amikor egy barátja elküldte neki a közösségi oldalon a Fast and Furious Live sorozat bejegyzését, amely női kaszkadőröket keresett. A hampshire-i versenyzőnő lett azóta az új James Bond-film, a Nincs idő meghalni egyik kaszkadőrje is.
„Jó néhány évvel, a W Series előtt abbahagytam a versenyzést, pusztán azért, mert elfogyott az anyagi keretem, hogy folytassam a motorsportot” – mondta Hawkins a Mirror Sportnak. „Egy barátom aztán mutatott egy Facebook-posztot, amiben az állt, hogy egy női versenyzőt keresnek, aki jól kezeli az autót.”
„Akkor még nem volt benne, hogy mire (keresik a női sofőrt), de gondoltam, elküldöm nekik az önéletrajzomat, és meglátjuk, mi lesz. Kiderült, hogy egy Fast and Furious Live nevű sorozathoz kerestek. Az összes kaszkadőrmutatványt, ami a filmben szerepelt, élőben adtuk elő.”
Hawkinst ezután bemutatták a Nincs idő meghalni kaszkadőrkoordinátorának, akit egy meghallgatáson lenyűgözött.
„Bemutattak Lee Morrisonnak, a Bond kaszkadőrkoordinátorának” – mesélte Hawkins. „Volt egy kis rutinom, amit meg kellett tanulnom és megmutatnom neki, és miután megcsináltam, letekertem az ablakot, és Lee azt mondta: ‘Isten hozott a csapatban’, amit elképesztő volt hallani.”
„Az élő show-kban nem lehet elrontani a kaszkadőrmutatványokat. Ez volt a legjobb edzés, amit valaha is kívánhattam volna.”
„A Bond volt az első filmem. Elég nagy volt a nyomás, de bíztam a képességeimben, és hihetetlen csapat vett körül. Szuper büszke vagyok arra, amit csináltam.”
Hawkins szűkszavúan nyilatkozott az általa végrehajtott mutatványokról, de néhány munkája látható az új Land Rover Defender reklámjában.
„Volt néhány szerepem a filmben, de csak az egyikről beszélhetek – a Defender-jelenetről” – mondta. „Ez most a Land Rover egyik reklámjában látható, én voltam a középső autó egy három autóból álló ugrásban. Őrült jelenet, de a leghihetetlenebb élmény volt. Ez a kedvencem, az biztos.”
„Ezek voltak az első Defenderek, amelyek lekerültek a gyártósorról. Mindenki nagyon várta az új Defendert, így nagy megtiszteltetés volt vezetni egyet és elsőként látni.”
„A múltban már vezettem néhány király autót, és igazán nagy megtiszteltetés volt, hogy az elsők között vezethettem ezt, és a végletekig feszíthettem a húrt.”
Ami pedig az új Bond-filmet illeti: „Mindenki nagyobb és jobb mutatványokat vár, mert ez egy Bond-film, és nem hiszem, hogy bárki is csalódni fog.”
„Nagyon jó volt a Bond-család tagja lenni. Ez (az élmény) olyasvalami, amit nagyon sokáig őrizni fogok magamban.”
Jessica Hawkins, a W Series, a kizárólag női versenyzők számára kiírt nemzetközi Formula-bajnokság egyik pilótája, versenyzői nagykövetként csatlakozott az Aston Martin Cognizant Formula One csapatához.
Jessica a Forma-1-es csapatnál betöltött új szerepe mellett a 2021-es W Series bajnokságban fog versenyezni, amely a tervek szerint idén nyolc Forma-1-es versenyhétvégén lesz betétfutam.
Amellett, hogy a 2019-es W Series bajnokságban is versenyzett, ahol Assenben és Brands Hatchben is erős pontszerző helyeken végzett. A 26 éves Jessica korábban brit gokartbajnok volt, versenyzett Formula Fordban, Formula 4-ben, Brit Túraautó-bajnokságban, Jaguar I-Pace eTrophyban és Mini Challenge UK Pro Classban is. Utóbbiban 2017-ben öt győzelmet szerzett, és a második helyen végzett a bajnokságban.
Emellett sokat dolgozott autós kaszkadőrként is, először a Fast and Furious Live-ban, majd James Bond filmben is; feltűnik majd a hamarosan bemutatásra kerülő James Bond-filmben, a Nincs idő meghalni-ban.
„Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy az Aston Martin Cognizant Formula One Team új versenyzői nagyköveteként csatlakozhatok hozzájuk, és már nagyon várom a közös munkát Lance Strollal, Sebastian Vettellel, Nico Hülkenberggel és a csapat többi tagjával” – mondta Hawkins.
„Valójában, bár ez biztosan pokolian kemény munka lesz, számomra egy álom vált valóra. Emellett határozottan nem félek a kemény munkától.”
„Szeretnék köszönetet mondani a W Series-nek is, amely egy zseniális bajnokság, amely nélkül egyszerűen soha nem kaptam volna meg ezt a hihetetlen lehetőséget, hogy egy ilyen nagyszerű Forma-1-es csapatnál dolgozhassak.”
Már nagyon készül a W Series a bemutatkozó szezonjára, a mai napig tartanak az előkészületek. A Lausitzringen találkozott 18 fős mezőny, akik végül keresztülverekedték magukat az előzsűrin, és bemutatkozhatnak az új szériában. A DTM betétfutamaként Hockenheimben kezdődik el az ő szezonjuk is, május első hétvégéjén.
A 18 hölgy mindeközben kiválaszthatta a rajtszámát is, de hogy milyen magyarázattal is szolgálnak a számaik kapcsán? Összeszedtük.
#2: Esmee Hawkey: „A születésnapom március 2-án van, és ez az egyik szerencseszámom is.”
#3, Gosia Rdest: „A gokart Európa-bajnokságon kellett lennie egy számnak a gokartunkon amivel versenyzünk. A szerelőm ezt azonban nem tudta. Odarohantam a csapatbuszhoz, ahol volt pár matricánk, és véletlenül találtam két darab hármast. Amikor felálltam a rajtrácsra, akkor kiderült, hogy amúgy is ezt a számot osztották ki nekem!”
#5: Fabienne Wohlwend: „Az ötös a szerencseszámom, és ezzel is versenyeztem mindig.”
#7: Emma Kimilainen: „A hetes mindig is a szerencseszámom volt. Valamilyen oknál fogva a finn versenyzők is sűrűn választják a 7-est. Például Kimi Räikkönen is a 7-essel megy, Valtteri Bottas meg a 77-essel.”
#11: Vicky Piria: „A 11-est választottam. Ekkor van a születésnapom is, illetve ez a szám követ a gokartos korom óta. A szerencseszámom is a 11-es, ugyanakkor ez is köt az autósporthoz. Nincs sok tetoválásom, csak egy a jobb lábamon, és nem véletlen, ezen is a 11-es látható.”
#19: Marta Garcia: „Kislánykorom óta szeretem a 19-es számot.”
#20: Caitlin Wood: „A 20-as a karrierem kezdetén amikor még gokarttal mentem, volt a rajtszámom.”
#21: Jessica Hawkins: Nem adott magyarázatot a számválasztására.
#26: Sarah Moore: „Amikor versenyezni kezdtem, akkor 13-assal akartam, ez volt a szerencseszámom, de ezt nem választhattam. Így azt találtam ki, hogy viszem a 26-ost, mert az kétszer 13, így talán kétszer annyi szerencsém is lesz. Később az első bajnoki címemet már ezzel a számmal nyertem meg. Mindegyik szériába ezután vittem magammal a 26-ost, akkor is, amikor csak úgy privát megyek.”
#27: Alice Powell: „Az első gokartversenyem óta 27-es a szerencseszámom.”
#31: Tasmin Pepper: „Apám is már a 31-essel versenyzett, és jómagam is 20 éve ezzel a rajtszámmal versenyzek.”
#37: Sabre Cook: „A kedvenc számaim a 3, 1 és a 7. Mivel 317-es rajtszámmal nem versenyezhetek, ezért a 37-est választottam. A 3-as volt az első rajtszámom a gokartban, ez volt a trikómon is amikor kosaraztam. A legtöbb bajnokságot a 317-es számmal nyertem, vagy a 37-essel. Bibliai vonatkozásban is a 3-as és a 7-es jelentős számok.”
#49: Megan Gilkes: „Pár éve már a 49-es rajtszámmal versenyzek.”
#55: Jamie Chadwick: „Az 55-ös rajtszám az, amit már a karrierem kezdete óta viselek.”
#67: Shea Holbrook: „A karrierem kezdetén apám és én a 67 illetve a 68-as rajtszámmal indultunk. Az én rajtszámomnak köze van apám katonai szolgálatához. Ez az egyetlen rajtszám, amim valaha is volt, és a rajongóim is ezt szokták meg.”
#85: Miki Koyama: „Japánul kimondva a 8-as „hacsi”, az 5-ös pedig „go”. Együtt kiadja azt a szót, hogy „hacsigo”, ami azon Honda főnöknek a neve, aki sokat segített a karrierem folyamán.
#95: Beitske Visser: „1995-ben születtem.”
#99: Naomi Schiff: „A kezdetektől fogva a 99-es volt a rajtszámom, és ez a szerencseszámom is. Szimbolikus jelentőségű ez nekem, mert 9+9 kiadja a 18-at, ami pedig a születésnapom. A 18-as pedig az izraelita vallásban az életet jelenti.”
Korábban már beszámoltunk róla, hogy eldőlt, hogy ki lesz az a 18 versenyzőnő, akik a W Series első szezonjának mezőnyét alkotják majd.
Megmutatjuk hát nektek a mezőnyt, a végén pedig találtok egy szavazást arról, hogy melyik lány a legszimpatikusabb, kiknek foktok szurkolni?!
A 20 éves Jamie Chadwick neve már ismerősen csenghet, hiszen volt már a Renault F1-es versenyzőakadémiájának tagja. Ezen kívül ő a legfiatalabb, valamint az első nő, aki versenyt tudott nyerni a British GT bajnokságban. A brit lány példaképe Lewis Hamilton.
Jamie Chadwick (@jamiechadwick55) által megosztott bejegyzés,
A 24 éves Sabré Cook neve is ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, hiszen az amerikai lány korábban Max Verstappen barátnője volt. Példaképeinek Ayrton Sennát, Lyn St. Jamest, Alan Rudolphot, és Alex Zanardit nevezte meg. Egyébként gépészmérnök, idén az INFINITI MotorSports mérnökakadémiájának győztese lett.
Sabré Cook (@sabrecook) által megosztott bejegyzés,
Marta García 18 éves, Spanyolországból. Példaképnek azonban nem egy spanyolt, hanem Lewis Hamiltont nevezte meg. 2017-ben a Renault Sport Academy tagja volt.
Shea Holbrook (@sheaholbrook) által megosztott bejegyzés,
Emma Kimiläinen 29 éves finn versenyzőnő. A versenyzés mellett diplomás édesanya és feleség. Több évet töltött a skandináv túraautó bajnokságban, valamint Forma-1-es kommentátor is volt már.
Sarah Moore 25 éves, brit versenyzőnő. Célja, hogy ELMS-ben és a Le Mans-i 24 órás versenyen indulhasson. A közösségi oldalak tanulsága szerint saját neméhez vonzódik és jegyben jár.
A 24 éves olasz lány, Vicky Piria neve is ismerősen csenghet sokak számára. GP3-ban versenyzett korábban, és egy versenyhétvégén a Lotus Ladies Cupban is kipróbálta magát. Azóta ferraris instruktorként ténykedett, de versenyzett a Porsche Carrera Cup Italiában is.
Alice Powell neve sem ismeretlen. A 25 éves brit lány GP3-ban versenyzett, majd brit F3-ban, illetve megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot. Később azonban az anyagiak megakasztották karrierjét és versenyző instruktorként tevékenykedett tovább.
Alice Powell (@alicepowellracing) által megosztott bejegyzés,
Gosia Rdest, 25 éves, lengyel versenyzőnő. Ő is ismerős lehet a magyar közönség számára, hiszen hiszen 2017-ben Keszthelyi Vivien versenytársa volt az Audi Sport TT Cupban.
Beitske Visser szintén holland, 23 éves. Ő is ismert lehet számotokra, hiszen a World Series by Renault keretében a Hungaroringen találkozhattatok vele. Idén GT4 European Seriesben versenyzett. Céljai az F1, a Formula E és a DTM.
Fabienne Wohlwend, 21 éves, lichtensteini. Tavaly Keszthelyi Viviennel versenyzett egy mezőnyben az Audi Sport TT Cupban. Idén a Ferrari Challenge mezőnyében versenyzett.
A napokban lezajlott selejtező utolsó szakaszában 28 versenyzőnő vett részt, és összesen 3000 kört teljesítettek a Circuito de Almerián a W Series Tatuus F-318 Formula 3 autóival. Végül 13 országból 18 lány kapott lehetőséget arra, hogy bekerüljön az első női formaautós bajnokság mezőnybe. További négy versenyző tartalékversenyzői státuszt kapott.
„Bíráink, Dave Ryan vezetésével megvizsgálták az adatokat, annak értelmében, hogy határozottan eldönthessék, mely 18 versenyző lehet az lső női formaautós bajnokság, a W Series mezőnyébe.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „Együttérzésem azon versenyzőknek, akiknek ez most nem sikerült, és hozzáteszem: szép munka. Minden versenyző szorgalmasan dolgozott, keményen tanult és jól vezetett, beleértve azokat is, akik nem jutottak be (a mezőnybe). A 18 versenyzőnek, akiknek sikerült, nagy gratuláció, nagyon szép munkát végeztek.”
„De szeretném megemlíteni a négy tartalékversenyzőnket is, akik nem jutottak be a 18-ba, de lenyűgözték a bírákat. Nyilvánvalóan csalódottak, de még így is részei maradnak a W Series családnak.”
„Nehezebb volt ez a kiválasztási folyamat, mint azt valaha elképzeltem, tekintve, hogy milyen szoros volt a mezőny.” – mondta David Coulthard, a W Series tanácsadó testületének elnöke. „Lenyűgöző volt a tanulási folyamat és ez pont az, amit látni akartunk azoktól, akiknek még csak kevés tapasztalatuk volt együléses autókkal, de megvolt a természetes tempójuk.”
„Nem volt lényeges, hogy nem férfiakról, hanem nőkről volt szó. Csak arról szólt az egész, hogy profi versenyzővé válhassanak, tudom, milyen kiváltság ez, és őszintén azt akarom, hogy aki sikerrel teljesítette ezt a folyamatot, annak profi versenyzői karrierje legyen.”
„Végére értünk a kiválasztási folyamatnak és azon nők, akik bejutottak, igazán jó munkát végeztek a négy nap során Almeriában.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „Ez az egyik rész vége, és a kezdete egy másiknak. Mind boldogok vagyunk, bár érthető módon, van pár nő, akik csalódtak, de sajnos ez ilyen, és nekik csak tovább kell próbálkozniuk.”
Keszthelyi Vivien a 18-ba nem jutott be, azonban ő lett az egyik tartalékversenyző.
A 18 versenyzőnő, akik a mezőnyt alkotják majd:
Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
Sabre Cook, Egyesült Államok
Marta Garcia, Spanyolország
Megan Gilkes, Kanada
Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
Shea Holbrook, Egyesült Államok
Emma Kimilainen, Finnország
Miki Koyama, Japán
Sarah Moore, Egyesült Királyság
Tasmin Pepper, Dél-Afrika
Vicky Piria, Olaszország
Alice Powell, Egyesült Királyság
Gosia Rdest, Lengyelország
Naomi Schiff, Belgium
Beitske Visser, Hollandia
Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
Caitlin Wood, Ausztrália
A négy tartalékversenyző:
Sarah Bovy, Belgium Keszthelyi Vivien, Magyarország
Stephane Kox, Hollandia
Francesca Linossi, Olaszország
A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.
11. Az amerikai Courtney Crone 17 éves, idén a Formula Car Challenge Series-ben versenyzett.
https://www.instagram.com/p/BfJcaj1hx7Q/
12. A 21 éves Natalie Decker profi stock car versenyző. Az álma, hogy a NASCAR-ban versenyezhessen és megnyerje azt.
https://www.instagram.com/p/BqupLjZlKQU/
13. Az indiai Mira Erda 18 éves. Támogatja a Red Bull India, és Lewis Hamilton a példaképe.
https://www.instagram.com/p/BqFPClrnO5r/
14. Carlotta Fedeli 26 éves, olasz versenyzőnő. 2016-ban két TCR International versenyen is részt vett. Példaképe Fernando Alonso. Az álma, hogy jó édesanya legyen, valamint hogy a szenvedélye lehessen a munkája.