Címke: Jenson Button

  • „Vudu varázslat volt”, avagy semmi nem derült ki a Pirelli vizsgálatából

    „Vudu varázslat volt”, avagy semmi nem derült ki a Pirelli vizsgálatából

    Egy ismert F1-es gumiszakértő „tipikus politikai reakciónak” minősítette a Pirelli magyarázatát a bakui defektekre.

    Míg Max Verstappen és a Bridgestone korábbi gumimérnöke, Kees van der Grint műszaki hibára gyanakodott, a Pirelli végül arra a következtetésre jutott, hogy mind a holland pilóta, mind Lance Stroll csapata, nem megfelelően használta a gumikat.

    A La Gazzetta dello Sport szerint ennek eredményeképpen a Pirelli és az FIA mostantól új és szigorúbb szabályokat vezet be a gumihőmérséklet és guminyomás ellenőrzésére.

    „A gyakorlatban, miután a kvalifikáció előtti és a verseny előtti nyomást megmérték, a szelepeket FIA-plombával fogják védeni, amelyeket nem lehet majd eltávolítani” – számolt be az olasz sportnapilap.

    Ellenőrzik majd a gumipaplan hőmérsékletét is hőszkennerrel, valamint a verseny utáni hideg abroncsnyomást is.

    „A csapat mindig is a Pirelli által előírt paramétereken belül üzemeltette a gumiabroncsait, és ezután is így fog tenni” – áll az Aston Martin közleményében.

    Ami van der Grintet illeti, aki Michael Schumacherrel dolgozott együtt a sikeres Ferrari-Bridgestone korszakban, kétségeit fejezte ki a Pirelli vizsgálatának eredményével kapcsolatban.

    „Amikor az ember elolvassa, azt gondolja: ‘Mit is mondanak valójában?’” – mondta a De Telegraaf című holland lapnak.

    „Természetesen nem vállalják a felelősséget, és ez nagyon jellemző. A Red Bull azt mondta, hogy nem tettek semmi rosszat, szóval ki beszél itt hülyeségeket?”

    „Varázslat” történt?

    A 2009-es világbajnok Jenson Button is megszólalt, és megismételve van der Grint felvetését, miszerint a Pirelli vizsgálata lényegében semmit sem bizonyított.

    „Mi volt akkor a hibák oka?” – kérdezte. „Az Aston és a Red Bull betartotta a megadott limiteket, nem voltak törmelékből származó vágások a gumikon, és nem volt sem a Pirelli részéről.”

    „Akkor azt hiszem, vudu varázslat történt” – tette hozzá Button.

    Van der Grint szerint ez az eset semmit sem fog javítani a Forma-1 egyetlen és hivatalos gumiszállítója, valamint a csapatok közötti kapcsolatokon.

    „Egyértelmű, hogy sok csapat már nem veszi komolyan a Pirellit” – mondta. „Ha bíznának egymásban, akkor nem lenne szükség ezekre a protokollokra, nem igaz?”

    „Ez csak egy újabb példa a Pirelli és a csapatok közötti bizalomhiányra” – tette hozzá a gumimérnök.

  • Button: Az Extreme E egyértelműen ijesztőbb, mint az F1

    Button: Az Extreme E egyértelműen ijesztőbb, mint az F1

    A második Extreme E versenyhétvége végeztével Jenson Button a szériával kapcsolatos benyomásairól beszélt. A 2009-es Forma-1-es bajnok Rosberg és Hamilton mellett saját csapatot indított a sorozatban, ám ő kettejükkel ellentétben versenyzett is az első fordulóban, Szaúd-Arábiában.

    Csapata a legutóbbi, hétvégi versenyen pedig harmadik lett.

    Határozottan lemaradásban vagyok, de számomra ez az egész a tanulásról szól, olyan dolgokat akarok csinálni, amelyek kihívást jelentenek” – idézi a Reuters. „Bár ijesztő, akkor is versenyezni akarok. Egy F1-es autóban ismered a határokat. Ezzel az autóval át tudsz repülni egy bokron. Lehet, hogy ez rendben van, de lehet, hogy a másik oldalon egy hatalmas szikla van. Ez határozottan ijesztőbb, mint az F1.”

    Néhány gyártó már most vállal szerepet az Extreme E-ben – Buttonék mellett a Lotus Engineering áll például, de a Cupra is képviselteti magát az ABT csapatnál.

    „Ez egy fantasztikus játszótér lehet a gyártók számára, ahol valóban tanulhatnak és kipróbálhatják rendszereiket. És ez egy szórakoztató módja annak, hogy ezt tegyék” – érvelt Button a további gyártók érkezésének lehetősége mellett. „Nagyon jó az Extreme E számára, hogy van egy olyan gyártó, mint a Lotus, és szerintem ez még több márkát fog vonzani. Hamarosan csatlakoznak majd, legyen az jövőre, vagy utána. Nagyon gyorsan meg fog történni.”

  • Button: Hamilton nem volt mindig ilyen magabiztos

    Button: Hamilton nem volt mindig ilyen magabiztos

    Jenson Button és Lewis Hamilton három évig voltak csapattársak a McLarennél. Button jól emlékszik Hamiltonra abból az időből, és azt mondja, a hétszeres világbajnok nem volt mindig ilyen magabiztos.

    „Hosszú utat járt be, tényleg” – kezdi Button a PlanetF1.com-nak adott interjúban. „A múltban sokszor volt bizonytalan a versenyzéssel kapcsolatban; emlékszem, amikor azt hitte, hogy kikövettem őt (visszavonta a követését) a közösségi oldalakon, amikor még csapattársak voltunk.”

    Hamilton viszont tett egy bejegyzést a közösségi oldalakon, amiben azt írta, hogy ő azt hitte, hogy jobb barátok ennél. Nem sokkal később Button kifejtette, hogy soha nem követte is Hamiltont az online térben.

    Amikor Button és Hamilton csapattársak voltak, mindkét versenyzőnek volt már egy világbajnoki címe. Button számára ez egy cím is maradt, míg Hamilton további hatot szerzett, ám már a Mercedesnél.

    „De igazából nagyon lenyűgözött, hogy Lewis milyen messzire jutott, hatalmas rajongótábora van, hatalmas rajongótábora lesz, és hétszeres világbajnok.”

    „Többet fog elérni, mint talán bármelyik F1-es pilóta jelenleg az F1-ben, ezt jóra használja, és ezt örömmel látom” – folytatta Button.

    Az egykori F1-es pilóta a Hamilton pályán kívüli megmozdulásaira utalt, mint például a „Black Lives Matter” feliratú pólókra.

    A hét világbajnoki cím ellenére Button fenntartja: „Még mindig úgy gondolom, hogy vannak bizonytalanságai, de idén sokkal nyugodtabbnak tűnik, és ezt jó látni. Tényleg jóra használta a hangját.”

  • Button elárulta, hogy győzte le csapattársként Hamiltont, 2011-ben

    Button elárulta, hogy győzte le csapattársként Hamiltont, 2011-ben

    Jenson Button elárulta, hogy a McLarennél alkalmazott munkamódszere „mentálisan ártott” Lewis Hamiltonnak, bizonyos esetekben, mikor csapattársak voltak a wokingi gárdánál.

    Button 2010-ben csatlakozott Hamiltonhoz a McLarennél, a páros akkoriban a két legfrissebb világbajnok volt, így akkoriban csak brit „szupercsapatnak” nevezték őket.

    Miután Hamilton és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem jöttek ki jól egymással csapattársakként, óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy mi lesz a helyzet Buttonnal.

    „Lewis világbajnok volt, amikor csapattársak lettünk, ráadásul elég fiatal volt – mondta Button a Sky F1-nek.

    „Akkoriban sokkal tapasztalatlanabb volt, mint például Fernando Alonso.”

    „Fernando egy ravasz öreg róka volt. Pontosan tudta, mit kell tennie a győzelemhez. Megvolt a sebessége, de értett a stratégiához is, és tudta, mit kell tennie, hogy a mérnököket a maga oldalára állítsa.”

    „Lewis egyenes volt, szupergyors, és bármit tudott vezetni, amibe csak beleült, tényleg. Nagyon különböztek egymástól, de szerintem a mostani Lewis nagyon más, mint az akkori. Már megvan a tapasztalata.”

    Akik eddig csapattársaként le tudták győzni Hamiltont, az a 2009-es világbajnok Button és 2016 bajnoka, Nico Rosberg.

    Míg Rosberg pszichológiailag játszmázott Hamiltonnal, addig Button azt mondja, ő máshogy közelítette meg a dolgokat.

    „Nem tudok arról, hogy elmejátékot játszottam volna vele. Számomra az volt a fontos, hogy egy csapatot építsek magam mögé” – mondta Button.

    „Beugrom egy autóba, és ha az nem felel meg a stílusomnak, akkor az egyszerűen nem működik számomra. Nem tartozom az olyan versenyzők közé. Nekem egy olyan autóra van szükségem, amit körém fejlesztettek, és a csapat támogatására, hogy az én irányomba fejlesszenek.”

    „Én ezt tettem, és nekem bevált. Azt hiszem, ez mentálisan egy kicsit ártott Lewisnak az együtt töltött időnk bizonyos szakaszaiban, míg mostanában, amikor Lewisnak problémája vagy rossz hétvégéje van, akkor elvonul, átgondolja, majd visszatér.”

  • Hülkenberg érkezése még nagyobb nyomást helyez Vettelre

    Hülkenberg érkezése még nagyobb nyomást helyez Vettelre

    Nemrég jelentette be az Aston Martin, hogy Nico Hülkenberg lesz a gárda hivatalos tartalékpilótája 2021-ben.

    Noha vélhetően csak egy sérülés vagy vírusfertőzés után ülhetne autóba – ahogy tette azt tavaly – ám vannak olyanok is, akik Sebastian Vettel jövőjét is veszélyben látják már emiatt a bejelentés miatt.

    A négyszeres világbajnok pokolian rossz első hétvégét teljesített az Aston Martinnál, ami miatt az eredménykényszer hatására fokozódik rajta a nyomás. 2009 világbajnoka pedig egy rövid Twitter posztban pedig arra tért ki, hogy Hülkenberg kinevezése további terhet rak Vettel vállára.

    „Csak helyezzünk még több nyomást Seb vállára!” reagált a bejelentés hírére a brit világbajnok.

  • Button: Sainz gyakorlatilag egy mérnök az autóban ülve

    Button: Sainz gyakorlatilag egy mérnök az autóban ülve

    A korábbi világbajnok Jenson Button szerint Charles Leclercnek óvatosnak kellene lennie új csapattársával, Carlos Sainzzal. Leclerc jelenleg gyorsabb spanyol riválisánál, ugyanakkor Button szerint ez könnyen változhat.

    Sainz a McLaren csapatától igazolt el a Ferrarihoz a tavalyi tavasz során. A McLarenes két éve alatt sok jó versenyt futott, köztük két dobogót is. Nagyon fontos szerepe volt abban is, hogy csapata tavaly elnyerte a konstruktőri bajnokság harmadik helyét.

    „Úgy gondolom Carlos nagyon hamar közelebb fog kerülni Leclerchez. Beszéltem a Mclarenes mérnökökkel, akik azt mondták nekem, hogy gyakorlatilag ő egy mérnök. Rendkívül intelligens felfogása van, aki nagyon sok órát dolgozik szorosan együtt a csapatával.”mondta Button a Sky Sports F1-nek.

    A korábbi világbajnok azt is tudja, hogy Sainz az a fajta versenyző, aki az érzelmeit inkább magában tartja, és nagyon ritkán erőlteti túl a dolgokat:
    „Egy remek fickó, akivel a Ferrarinak egy remek pilótapárosa lehet.” – zárta Button

  • Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Wolff lerázta Bottas közeledését a Bahreini Nagydíjat követő ünneplésen

    Bottas kritizálta a rá kiosztott stratégiát, de Wolff szerint nem volt jobb lehetőség számára. Button szerint azonban „parasztként áldozták fel” a finn pilótát a Verstappen elleni harcban.

    Bár a csapat azt mondta, neki hosszabb ideig kint marad a középső etapban, Bottas végül csak két körrel ment hosszabban, mint Hamilton.

    „Stratégia túlságosan védekező beállítottságú volt a garázs ezen oldalán, ez meglepett.” – osztotta meg véleményét a finn.

    „Újra kell néznünk az eseményeket, de úgy érzem, jóval passzívabbak voltunk, mint kellett volna. Hosszabban akartam kint maradni a középső etapban, de végül ez nem változtatott volna a végeredményen.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff nem osztotta finn versenyzője véleményét, és a boxutcában nem volt hajlandó megbeszélni vele a történteket.

    „Nem hiszem, hogy bármilyen más stratégiával jobban jártunk volna.” – nyilatkozta az osztrák csapatfőnök.

    „Amit nem kívántunk volna neki, az az, hogy veszítsen egy pozíciót startnál [Leclerc rajtolt jobban az élmezőnynél – a szerk.], és utána ne tudjon felérni az első két helyre. A kiállásnál megelőzhettük volna Maxot, de probléma volt a jobb első pisztollyal.”

    „Nem tudom, milyen másik stratégiát alkalmazhattunk volna. Az egy kiállás lehetetlen volt.”

    Jenson Button egyszerűen megállapította, Bottas háttérszerepet játszott a címvédőknél.

    „Egy kicsit el volt maradva Lewishoz képest. Az mindig fáj, ha látod a csapattársad elhúzni. Aztán a versenyen úgy használták, mint egy parasztot, hogy Verstappen az ő stratégiáját kövesse.”

    „Most először történt látszott úgy, hogy nem boldog azzal kapcsolatban, ahogy a csapat működik” – erősíti meg Bottas hozzáállását, miszerint önzőbb lesz idén.

    Paul di Resta, a Sky Sports kommentátora szintén alátámasztotta, hogy más lesz a dinamika 2021-ben a Mercedesen belül.

    „Bottas elég hangsúlyosan felszólalt az ügyben. Ezzel nyomást fog helyezni a csapatára.” – vetítette előre.

  • A Williams már várja Button közreműködését

    A Williams már várja Button közreműködését

    Jenson Button tanácsadói szerepben ugyan, de visszatér a Williams csapathoz.

    Most azonban a csapat vezetői adtak némi tájékoztatást arról, hogy miért is lesz Button hasznos számukra.

    „A COVID-helyzet miatt Jenson nem tudott még itt lenni (az Egyesült Királyságban)”, mondta Simon Roberts, a Williams csapatfőnöke a RacingNews365.comnak.

    „Nyilvánvalóan beszéltünk vele. Számos módon támogat minket, üzleti szempontból például segíti a testületet és az üzleti menedzsment csapatot.”

    „Ha elkezdünk versenyezni, akkor majd tud jönni és segíteni. Velünk van az egyik ex-versenymérnöke is, szóval ez egy nagyon jó kapcsolat.”

    Valójában azonban Button sokkal inkább a versenyzés kapcsán tud majd segíteni.

    „Nagyon várjuk, hogy a garázsban legyen és belemerüljön a részletekbe és csak tegye, amit tud. Beszéljen velünk, megossza az ötleteit és tapasztalatait” – mondta Roberts.

    „Jó őt a csapatban tudni, akár csak arra is, hogy beszélgessünk” – Jost Capito, a Williams vezérigazgatója. „Lehet így egy másik nézetünk is.”

    „Ő nagyon profi, világbajnok, versenyzett különféle szériákban és szakértővé vált a versenyzésben. Nagyszerű, hogy van egy olyan partnerünk, mint ő.”

  • Tsunoda elárulta, miért a 22-es rajtszámot választotta

    Tsunoda elárulta, miért a 22-es rajtszámot választotta

    A 2014-es szezontól kezdve a pilóták választott rajtszámokkal versenyeztek. Sokan döntöttek úgy, hogy azzal mennek, mellyel még a pályafutásukat kezdték. Yuki Tsunoda esetében is ez lett volna a helyzet, csak éppen az már foglalt volt, így választhatott mást.

    „Amikor elkezdtem gokartozni, a 11-es volt a rajtszámom, de a Forma-1-ben ez már Sergio Perezé. Szóval megdupláztam, így lett 22” – fedte fel a döntés mögötti egyszerű logikát az AlphaTauri autóbemutatóján. „Azért is szeretem ezt, mert ez volt Jenson Button rajtszáma is, amikor 2009-ben megnyerte a világbajnokságot. Őt nagyon tisztelem. De ezzel a számmal versenyzett a japán Takuma Sato is.”

  • Button: A motorsport jövője elektromos

    Button: A motorsport jövője elektromos

    Jenson Button állítása szerint 10 év múlva már értelmetlen lesz benzines autókkal versenyezni.

    2009 F1-es világbajnoka a legutóbbi nagy név, aki csatlakozott az Extreme E mezőnyéhez, saját csapata színeiben fog versenyezni az új szériában. A versenyzők a világ legkeményebb klímájú helyszínein csapnak össze, elektromos SUV-k volánja mögött. Miután kipróbált egy ilyen autót, Button úgy gondolja, hogy a versenyzés jövője elektromos.

    „Nagyjából egy évtizeden belül nem lehet majd benzines autót vásárolni Nagy-Britanniában” – nyilatkozta a BBC-nek. „Idejétmúltak lesznek, szóval teljesen értelmetlen lesz benzines hajtású autókkal versenyezni a Forma-1-ben. A jövő elektromos lesz a motorsport összes szakágában.”

    „Amikor elkezded nyomni a gázt, és érzed azt a fajta erőt, egyből elfelejted a V8-as hangját. Egyértelműen ez a jövő” – tette hozzá, majd rátért az Extreme E mezőnyének összetételére.

    „Nico Rosberg és Lewis Hamilton is csapattulajdonos az Extreme E-ben, velem együtt. Van tehát csapata három korábbi és egy jelenlegi világbajnoknak. Ezenkívül vannak bajnokok más szakágakból is. Itt lesznek az off-road legjobbjai, a rallytól kezdve a rallycrosson át a Dakarig. A legjobbak jönnek össze, sosem láttunk ilyet terepen, szóval menő lesz.”