Címke: Jenson Button

  • Button elmondta, hol volt hátrányban Alonsóhoz és Hamiltonhoz képest

    Button elmondta, hol volt hátrányban Alonsóhoz és Hamiltonhoz képest

    Jenson Button sokszor tudta tartani a lépést a legerősebb csapattársaival is, ám elismerte, voltak olyan területek, ahol sosem tudott a nyomukba érni.

    A hosszú karrierje alatt Button versenyzett Lewis Hamilton és Fernando Alonso csapattársaként is a McLaren csapatánál.

    „A legnagyobb gyengeségem az volt, hogy nem voltam hajlandó továbblépni egy rossz hétvége után” – mondta Button a High Performance podcastben. „De úgy érzem, ezen már határozottan túlléptem. A dolog, amin nem tudtam túllépni, az az volt, amikor rossz autót vezettem. Ez a gyengeségem. Lewis és Fernando Alonso is be tud ugrani egy rossz autóba, és többet tud kihozni belőle, mint én. Valószínűleg ez a gyengeségem.”

    Az erőssége pedig saját maga szerint a vezetési stílusában rejlik.

    „Az én erősségem az, hogy a vezetési stílusom nagyon különbözik a többségétől” – magyarázta a 2009-es F1-es világbajnok. „Például ha Lewis bejön egy kanyarba, olyan keményen nyomja a féket, ahogy csak tudja, nincs moduláció, befordul a kanyarba, rááll a gázra, minden alkalommal ugyanannyi nyomást gyakorol, és mindent a kormányon keresztül csinál. Míg én pont az ellenkezője voltam. Fékeztem és moduláltam, hogy megállítsam az első kerekek blokkolását, és a gázpedálra lépve szabályoztam a gázt, hogy ne kelljen változtatnom a kormányszöget. Szóval a kormánnyal lazább vagyok. Ez bizonyos dolgokban rosszat tesz, de így jobban érzem az autót változó körülmények között.”

  • Button elárulja, hogy mitől szenvedett 2011-ben Hamilton

    Button elárulja, hogy mitől szenvedett 2011-ben Hamilton

    2011 nehéz év volt Lewis Hamilton számára, és Jenson Button – aki akkoriban csapattársa volt a McLarennélrávilágított, mi okozhatta a problémáit. Button úgy érzi, Hamilton különösen azért küzdött akkor, mert nem volt elég erős támogatói hálózat körülötte.

    A 2011-es F1-es szezon – amely Hamilton utolsó előtti éve volt a McLarennél, mielőtt 2013-ban a Mercedeshez váltott – úgy tűnt, kihívást jelentett Hamilton számára a pályán és azon kívül is. Voltak balesetei, különböző összetűzések a stewardokkal és problémák a magánéletében, később úgy fogalmazott, hogy „rosszabb évem volt, mint korábban bármikor”.

    Button ez idő alatt volt Hamilton csapattársa, és úgy érzi, hogy azért szenvedett, mert nem volt körülötte egy szilárd csapat. Ennek az értékét Button maga is megtanulta az évek során. Így fogalmazott költőien a High Performance podcastban:

    „Fontos, hogy jó emberek legyenek körülötted, tudasd velük, mit értél el, mennyire jó vagy. Mindezt anélkül, hogy füstöt fújnál oda, ahol nem süt a nap. Nagyon fontos volt számomra, hogy jó csapatom legyen. Egyedül nehéz lett volna, és tudom, hogy más versenyzők is szenvedtek ezzel. Tudom, hogy Lewis, amikor 2011-ben csapattársak voltunk, azért szenvedett, mert nem volt körülötte egy ilyen csapat. Az, hogy ilyen emberek voltak körülöttem, sokat segített nekem a karrieremben.”

    A 2011-es idényben Hamilton 227 ponttal az ötödik helyen végzett a pilóták bajnokságában. Button 270 ponttal a második helyen zárta az évet.

    Button elismeri, hogy a média túlzó figyelme – amit Hamilton is megtapasztalt – kemény lehet egy versenyző számára, és úgy véli, mindannyiuknak jót tenne, ha minden versenyhétvégén lenne valaki, akivel erről beszélgethetnének:

    „Amikor a média negatívumokat ír rólad, az nagyon-nagyon kemény dolog, és ez lehangol. Megértem, hiszen sok versenyző már átesett már ezen. Azt mondanám, hogy legyen veled valaki minden futamon, akivel leülhetsz és szemtől szembe beszélgethetsz. Még ha nem is mond semmit, csak ki kell beszélni, és szerintem a pilótáknak manapság ezt a támogatást meg kellene kapniuk. Visszatekintve, nekem is ezt kellett volna tennem, de úgy vélem, hogy túlságosan is „férfi” vagyok ahhoz, hogy támogatásban részesüljek, pedig ezen a szinten, minden sportág csúcsán szükséged van erre a támaszra.”

  • Button 2010-ben ultimátumot adott a McLarennek Hamilton miatt

    Button 2010-ben ultimátumot adott a McLarennek Hamilton miatt

    A korábbi F1-es világbajnok Jenson Button elárulta, hogy milyen ultimátumot adott a McLarennek, amikor 2010-ben csatlakozott a csapathoz. A brit pilóta a wokingi székhelyű csapathoz Lewis Hamilton csapattársaként csatlakozott, miután 2009-ben megnyerte a bajnokságot a Brawn GP-vel.

    Hamilton 2008-ban nyerte első világbajnoki címét a McLarennel, ez a csapat állt az F1-be vezető útja mögött, és a ma már hétszeres bajnok két szezonon keresztül, Button érkezéséig Heikki Kovalainen mellett nagyjából kihívó nélkül maradt.

    A The High Performance Podcastnak Button kifejtette, hogy voltak fenntartásai, amikor megérkezett a csapathoz:

    „Emlékszem, amikor besétáltam a McLarenhez, és az első dolog, még mielőtt bárkivel is találkoztam volna… Beszéltem Martin Whitmarsh-al, majd Ron Dennis-szel, és azt mondtam: „Az első kérdésem az, hogy ez Lewis csapata, vagy egyenlő bánásmódban részesülök-e itt? Mert ha nem, akkor nem akarok itt lenni”. Ők azt mondták, „igen, minden 100 százalékban egyenlő lesz a két versenyző között’. Reagáltam, hogy „így már indulhatunk”, aztán besétáltam, mindenkivel találkoztam, és nagyon gyorsan elég jó kapcsolatba kerültem a csapattal. Jött az apám is, aki mindig a háttérben volt. Beszélt a mérnökökkel. Elég rideg volt a légkör, de ő sokkal barátságosabbá tette. A menedzserem is nagyszerű volt, a fizioterapeutám, és a PR-osom. Azt hiszem, ettől mindenki egy kicsit nyugodtabb lett a csapatban, és a versenyzők már nem voltak számukra idegenek, akikkel nem lehetett beszélgetni a csapaton belül.”

  • Mentális oka van annak, hogy Button legyőzte Barrichellót

    Mentális oka van annak, hogy Button legyőzte Barrichellót

    Jock Clear úgy véli, Jenson Button azért győzte le Rubens Barrichellót a 2009-es F1-es szezonban, mert mentálisan felkészültebb volt.

    A Brawn-csapat komoly előnyt kovácsolt a szabályváltoztatásokból. A csapat, amely az előző évben Hondaként a kilencedik helyen végzett a bajnokságban, a menedzsment kivásárlása előtt, sokkal jobban alkalmazkodott, mint bármelyik riválisuk, és Button az első hét futamból hatot megnyert.

    Barrichello ezek közül három esetben második lett mögötte, és végül a harmadik helyen végzett a versenyzői pontversenyben. Közéjük Sebastian Vettel ékelődött be.

    A 2009-es szezon kezdetén Barrichello 36 éves volt, kilenc futamgyőzelemmel a háta mögött, míg Button 29 volt, és még csak egyszer kóstolta meg a győzelem ízét az F1-ben, három évvel korábban, a Hungaroringen.

    Clear, aki abban az idényben Barrichello versenymérnöke volt, úgy véli, hogy a puszta versenyzői tehetség helyett inkább a felkészültségen múlott, hogy Button gyorsan a brazil fölé tudott kerekedni.

    „Amikor eljött az idő, azt hiszem, Jenson jobban készen állt. Azt hiszem, Rubens valószínűleg… nem volt olyan korán tudatában annak, mint talán Jenson, hogy minden nagyon jónak tűnik” – mondta Clear a Beyond the Grid podcastban.

    „Ez a versenyzők pszichológiájára vezethető vissza. Ez valószínűleg a régi és az új gárda átfedése. Ha Maxról (Verstappen) és Lewisról (Hamilton) és Charlesról (Leclercről) beszélünk… ahol megint csak új szintre emelték ezt, ahogy Michael (Schumacher) is új szintre emelte a 90-es években.”

    „Rubens volt valószínűleg az utolsó ilyen. Michael korszaka és a versenyzői pszichológia, a versenyzői felkészülés egyszerűen csak annyi volt, hogy ‘nos, elmegyek futni pár héttel Melbourne előtt, csinálok néhány felülést és rendben leszek’, ha értitek, mire gondolok.”

    „A fittebb versenyzők egyre fittebbek lettek, de ez nem csak a fittségről szól, hanem az egész mentális felkészülésről. Az egészről, a fejed beindításáról: ‘Át kell gondolnom, hogyan közelítsem meg a szezont. Mik a rövid távú céljaim, mik a hosszú távú céljaim?’.

    „Ezt más sportágak már évek óta csinálják. Ha megnézed az amerikai sportokat, 20 éve csinálják, az atlétika 20 éve csinálja, az F1 pedig lemaradt ezekben a dolgokban, és fel kellett zárkóznia, így 2009-ben az idősebb versenyzők nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy ez egy követelmény lett.”

  • Button: Ordibáltak velem, amikor elárultam, hogy távozom a McLarenhez

    Button: Ordibáltak velem, amikor elárultam, hogy távozom a McLarenhez

    Jenson Button 2009-ben bajnok lett a Brawn GP-vel, ám a szezon végeztével távozott a McLaren istállóhoz, és akkori csapata nem dolgozta fel egykönnyen, hogy ő eligazol.

    Többek között beszélt erről Nick Fry-jal, a csapat ügyvezetőjével.

    „Emlékszem, bementem az irodájába, és mondtam neki, hogy elmegyek, és ő csak rám kiabált” – mesélte Button egy podcastben. „Alapvetően csak nevetni kezdtem, mert ez egy nagyon kellemetlen helyzet volt. Valahogy együtt éreztem vele, amennyire agresszív volt. Csak nézett rám, és azt mondta: „Miért nevetsz rajtam?” Ez volt az a helyzet, amire egyáltalán nem számítottam.”

    A csapat tulajdonosa, Ross Brawn kevésbé volt dühös, ám így is figyelmeztette honfitársát: „Elmondtam Rossnak, aki nagyon barátságos volt, és azt mondta: „Szerintem nagy hibát követsz el, ha Lewis mellé mész”. Azt gondoltam, hogy ez fantasztikus, rengeteg pozitív energiát kapok itt, de megtörténik az ilyesmi. Nem volt szerződésem a következő évre, és nem éreztem úgy, hogy ez a hely nekem való, a McLaren viszont igen.”

  • A Laguna Secán hajtotta meg Jenson Button a Lotus Emirát

    A Laguna Secán hajtotta meg Jenson Button a Lotus Emirát

    Egy hónappal ezelőtt mutatkozott be a Lotus Emira, Amerikában. A szuperautót a legendás Laguna Seca versenypályára vitték.

    Dugóhúzó a 7-es és 8-as kanyar beceneve, amelyek egy lejtős sikánt alkotnak. A dugóhúzót még a legügyesebb versenyzők sem veszik félvállról. A vadonatúj Lotus Emira-t pedig nem más próbálta ki, mint a Forma-1-es világbajnok Jenson Button.

    A Lotus Emira az ikonikus márka új középmotoros sportkocsija, amely egy mérföldkőnek számító átmenetet is jelent. Az Emira lesz a Lotus utolsó olyan autója, amelyet kizárólag belsőégésű motor hajt. Az Emira után a Lotus összes autója vagy hibrid, vagy teljesen elektromos jármű lesz. Ez teszi az Emira-t jelentős autóvá.

    Hivatalosan még nem közölték, hogy a Lotus Emira limitált szériás autó lesz-e, vagy a „tömeggyártásba” kerül.

    Az a tény azonban, hogy a Lotus úgy döntött, hogy elviszi az Emira-t a Monterey Car Week-re, azt jelzi, hogy az amerikai piacot valóban az egyik prioritásuknak tekintik az autóval kapcsolatban, hiszen a Car Week a legkülönfélébb luxus és szuperautók bemutatkozásának ad otthont.

    Jenson Button egy olyan versenyző, aki szinte minden autótípust vezetett már, amit csak el lehet képzelni.

    Mit gondol tehát egy Button tapasztalatával rendelkező ember az Emira-ról, miután az Egyesült Államok egyik legtechnikásabb versenypályáján vezette? Úgy tűnik, hogy szerinte az Emira tökéletesen alkalmas a pályanapokra.

    „Ez egy nagyszerű pálya, és a legtöbb utcai autó a pályákon nem működik jól, de ez igen” – mondta Button

    Egy korábbi F1-es pilóta jóváhagyásával, a történelmi pedigrével és versenyképes árral megvan az esélye annak, hogy az Emira újjáéleszti a márkát.

  • Button: Bottas újra kivirágozhat a Williamsnél

    Button: Bottas újra kivirágozhat a Williamsnél

    Jenson Button szerint egy esetleges Williamshez való szerződés újjáéleszthetné Valtteri Bottas karrierjét. A finn pilótának nagy valószínűséggel az idei lesz az utolsó szezonja a Mercedes csapatánál és ha nem hosszabbítanak vele, akkor akár a grovei istálló jelentheti számára menedéket.

    Bottas – akit az Alfa Romeo csapatával is hírbe hozták már –  pont a Williamsszel mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban 2013-ban és a 2016-os évad végéig kilenc dobogós helyezést sikerült szereznie. 2017-ben pedig ő lett Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél, miután Nico Rosberg a bajnokság megnyerését követően váratlanul bejelentette a visszavonulását, amivel mindenkit lesokkolt anno.

    Bottas egy új közegben találta ezzel magát, ahol domináns autókat vezethetett. 2019-ben és 2020-ban sikerült az egyéni bajnokság helyén végeznie, azonban az idei szezon eddig nem úgy alakul a számára, mint azt eltervezte. A kilencszeres futamgyőztes az egyéniben csak a negyedik helyen áll, ráadásul a lemaradása már 69 pont a hétszeres világbajnok csapattársával szemben.

    A paddock pletykái pedig egyre hangosabbak lesznek és George Russell már komoly veszélyt jelent a finn versenyzői ülésére a brackley-i istállónál. Ha ez bekövetkezik, akkor Button – aki szaktanácsadóként dolgozik a Williamsnél – szerint Bottas jó helyen lenne a Williamsnél és jó lenne, ha visszatérne ahhoz a csapathoz, ahol kezdetét vette az F1-es pályafutása.

    „Biztosan lesznek olyan pilóták, akik el fogják hagyni a csapatukat a szezon végeztével” – mondta 2009 világbajnoka. „Azonban az élcsapatok már a szezon ezen tájékán véglegesítik a pilótafelállásukat a következő évre. Lesznek ugyan kérdőjelek, de összességében nem hiszem, hogy jelentős változások lesznek majd a mezőnyben.”

    „A Williams és a Mercedes között könnyen végbemehet egy pilótacsere például. George (Russell) menne a Mercedeshez és Valtteri (Bottas) érkezne a Williamshez. Szerintem a Mercedes nem bánta azt, hogy Bottas az utóbbi szezonok során nem volt képes tartani a lépést Hamiltonnal. Azonban Valtteri mindig képes volt sok pontot szerezni a csapatnak, így a Mercedesnek soha nem jelentett problémát a konstruktőri bajnokság megnyerése.”

    „Azonban idén nem hozza ezt a fajta jó teljesítményt és a Mercedes így egy olyan helyzetben találta magát, mint a turbóhibrid érában még soha. Ezért érkezhet a helyére Russell, aminek a Williams nem nagyon örülne, de ha egy pilóta egy ilyen kaliberű lehetőséget kap, akkor hagyniuk kell őt elmenni” – zárta Button.

  • Hill és Button is véleményezték a Brit Nagydíj eseményeit

    Hill és Button is véleményezték a Brit Nagydíj eseményeit

    A vasárnapi futam után Jenson Button és Damon Hill is kifejtette gondolatait a Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti, nagy vihart kavaró incidensről.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva Button kifejtette, hogy bár minden jel arra utal, hogy Hamilton volt a vétkes, mégis, mindkét oldal mellett érvelni. Button kifejtette, hogy Christian Horner Hamiltonra vonatkozó megjegyzéseit a helyzet szülte, amibe belekerültek.

    „Dühös és érzelmes volt, hiszen látta barátját és versenyzőjét a falban. Az 51 G hatalmas. Nehéz eset ez, Lewis majdnem mellette volt, de nem ez a legfontosabb” – mondta Button.

    2009 világbajnoka hozzátette, hogy nehéz határozott választ adni arra, hogy ki volt a hibás.

    „Max elég helyet hagyott, de ilyen sebességnél nehéz belülről befordulni a kanyarba. Visszatáncolt, és nem jól ítélte meg az apexet, ami jogos is, ekkora sebességnél, más szögből érkezve. Nehéz végleges választ adni arra, hogy ki hibázott. Megkapta a büntetést, mert valakit a falba lökött, de ez egy trükkös eset.”

    A Sky Sportsnál elemző, Damon Hill egyetértett Buttonnal, de hozzátette, hogy Horner megjegyzései, miszerint Hamilton győzelme „üres” volt, messze nem igazak.

    „Fantasztikus győzelmet aratott, nem értek egyet Hornerrel abban, hogy ez egy üres győzelem volt”.

    1996 világbajnoka szerint Horner megjegyzéseivel nehéz egyetérteni, különösen a Charles Leclerc és Sergio Pérez közötti, néhány héttel korábbi, ausztriai incidensek után.

    „Hornernek most ugyanaz a problémája, ami Leclerckel történt. Hasonló volt a mozdulat, szinte teljesen azonos. Hamilton nem volt annyira alulkormányzott, de Leclerc (Pérezzel szemben) tudta, hogy ott van, és szélesen kellett mennie, mert tudta, hogy elveszítette a kanyart, és nem tudott befordulni.”

    „Max tudta, hogy ott van, és talán nem volt kellően engedékeny. A két autónak nem lett volna szabad összeérnie. Ha fiatalok és tapasztalatlanok lennének, azt mondanád nekik, hogy nyugodjanak meg. Ez egy nagy kockázatú húzás volt, Lewis kinyilvánította a szándékát, hogy nem fogja kihagyni a lehetőséget, hogy visszaszerezze az előnyét.”

  • Button: Ez a legjobb Hamilton, akit láttunk

    Button: Ez a legjobb Hamilton, akit láttunk

    Jenson Button úgy gondolja, hogy egykori csapattársa, Lewis Hamilton élete formájában van, még sosem látta ilyen nyugodtnak és magabiztosnak.

    A Mercedes britje azonban mindössze a második helyen áll az összetettben, 12 ponttal Max Verstappen mögött. A legutóbbi Francia Nagydíjon is holland riválisa mögött végzett, ám nem sok hiányzott neki, hogy harmadik győzelmét is megszerezze a Paul Ricard-on, a két kiállást választó Verstappen az utolsó előtti körben előzte meg.

    „A McLarenes időkhöz képest változott, igen, de ez az év teljesen más” – mondta Button az Express Sport hasábjain. „Jó látni, hogy bízik a saját képességeiben, nagyszerű, hogy jól érzi magát a saját bőrében. Számomra ez az év nagy beszédtémája – hogy mennyire megváltozott idén. Sokkal nyugodtabb az autóban. Az adrenalin még mindig ott van, igaz? Akkor mondasz olyan dolgokat, amiket a verseny után talán megbánsz. De amikor kiszáll az autóból, olyan nyugodt. Monaco egy kemény verseny volt, de azt mondta, hogy sokat tanult, és halad előre. Jó ezt hallani. És úgy gondolom, hogy ez szívből jön, és ez az igazság.”

    „Azt hiszem, a múltban voltak olyan pillanatok, amikor mondani akart valamit, aztán látható volt, hogy összeszedi magát, és átgondolja, hogy mit is kellene most mondania. És aztán megváltoztatja a válaszát, így látható, hogy dolgozik az agya. Ez már korábban is így volt. Amikor csapattársak voltunk, akkor is ez történt. De most úgy érzem, hogy magabiztos a bőrében, és kimondja, amit gondol, ezt nagyon jó látni. Szerintem ez a legjobb Lewis Hamilton, akit eddig láttunk.”

  • Button: Az idei év az utolsó esélye Verstappennek és a Red Bullnak

    Button: Az idei év az utolsó esélye Verstappennek és a Red Bullnak

    A korábbi Forma-1-es világbajnok, Jenson Button szerint 2021 az első és egyben utolsó esély arra, hogy Verstappen és a Red Bull közösen megérezze a közös siker és bajnoki cím ízét.

    Az idei F1-es idény eddig Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelméről szól, amelyből egyelőre a holland jön ki győztesen. Pályafutása során most először van komoly esélye a világbajnoki címre Verstappennek, ám 2009 bajnoka szerint ez egyben az utolsó is lesz neki, legalábbis a Red Bull volánja mögött.

    „A Red Bull és Max számára ez az első, és egyben az utolsó lehetőség is lehet arra, hogy közösen ünnepeljenek bajnoki címet. Ki tudja, hogy mi lesz majd azután, ha teljesen átvették a Honda erőforrását.” – kezdte az egyszeres bajnok Button.

    „Már eljutottunk arra a pontra, amikor már nem számít ki nyer, mert már most egy király bajnokság ez. Ha Lewis megnyeri a nyolcadikat az is nagyszerű és megérdemelt lenne, de ha Max őt legyőzve szerezné meg az elsőt, az egy fantasztikus felvezetése lenne az új érának.” – tette hozzá a brit.