Címke: Jenson Button

  • McLaren: A pontokat vasárnap osztják

    McLaren: A pontokat vasárnap osztják

    A McLaren a Francia Nagydíj időmérőjén a harmadik sorba kvalifikált két autójával, ilyen magasságokban legutóbb 2016-ban jártak. Azonban a wokingiak nem szállnak el, tudják, hogy vasárnap osztják a pontokat.

    Lando Norris az ötödik, Carlos Sainz a hatodik lett szombaton, megelőzve Sebastian Vettelt, sőt Norris 9 ezred híján Verstappent is elkapta. Az ifjú brit nagyon meggyőző, már ötödszörre verte meg csapattársát az időmérőn.

    „A pénteki edzéseken és a szombati szabadedzésen is minden jónak tűnt” – mondta a 19 éves pilóta. „Változtattunk pár dolgon az időmérő előtt, ez segített. Azt tettük, amit kellett, nekem pedig sikerült egy remek kört összeraknom. Az utolsó kanyart leszámítva, ahová túl lelkesen érkeztem. Ezt leszámítva nyilván jó az eredmény. Viszont vasárnap jön a java. Nagyon köszönöm a csapatnak.”

    A garázs másik oldalán Sainznak nem volt ilyen sima minden.

    „Azt kell mondjam, hogy ez kissé kemény hétvége, még ha nem is látszik annak. Sok dolgot próbáltam ki tegnap, amivel ma talán egy kicsit hátrányba kerültem. Nem éreztem teljes mértékben kényelmesnek az autót, de nagyjából sikerült összeszednem magam. Sikerült pár jó kört futnunk, ezzel bejöttünk hatodiknak, sok riválisunkat megelőzve. A közepes gumikkal jutottunk be a Q3-ba, ezzel jó esélyünk lehet a futamon is. Már csak be kell fejeznünk a munkát!”

    Legutóbb McLaren 5. helyet időmérőn 3 éve szerzett, akkor Jenson Buttonnal a Red Bull Ringen, egy esős kvalifikáción. A wokingi alakulat tehát tényleg rég nem látott formáját vette elő, de az új csapatfőnök, Andreas Seidl igyekszik a földön maradni.

    „Mindenkinek gratulálok, a helyszínen és a gyárban lévőknek egyaránt. Már elég régóta ez a McLaren legjobb eredménye. Két szolid pénteki és egy szintén remek szombati szabadedzés után mindent bevetettünk az időmérőre, amit tanultunk, a gumihasználatot illetően is. Nem izguljuk túl azonban az eredményt, és a fejünket leszegve tovább fókuszálunk. A pontokat vasárnap osztják.”

  • A jelenlegi mezőnyből csak egy fő lett meghívva Button esküvőjére

    A jelenlegi mezőnyből csak egy fő lett meghívva Button esküvőjére

    Jenson Button és menyasszonya, Brittny Ward első gyermeküket várják. Így aztán az esküvőjükre nem idén, hanem jövő nyáron kerül majd sor.

    A minap Brittny kérdésekre válaszolt az Instagramon, mely során kiderült, hogy a jelenlegi F1-es mezőnyből csak egy fő van meghívva az esküvőjükre. Valaki megkérdezte, hogy F1-esek lesznek-e a meghívottak között, mire Brittny így felelt:

    „Daniel Ricciardo, vagyis Ricky Bobby meg van hívva, és azt hiszem ő az egyetlen jelenlegi F1-es versenyző.”

    Brittny azt is elárulta, mi volt a legkedvesebb dolog, amit valaha hallott Jensontől.

    „Olyasmi, amit mostanában mondott és nagyon szerencsésnek éreztem tőle magam, hogy ‘Pont olyan vagy, amilyennek elképzeltem a leendő feleségemet’. Miközben nem volt rajtam smink és pizsamában voltam.” – írta a 28 éves kismama.

    https://www.instagram.com/p/BxWa1-1g73o/

  • Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    Vandoorne veszi át Button helyét a WEC-ben

    A belga Stoffel Vandoorne rajthoz áll a jelenlegi WEC szezon utolsó két fordulójában, méghozzá Jenson Button helyén.

    Az ex-McLaren és jelenlegi HWA pilóta a spái hat órás és a Le Mans-i 24 órás versenyeken fogja vezetni a 11-es számú SMP Racing LMP1-es autóját. Csapattársai Vitaly Petrov és Mikhail Aleshin lesznek.

    Az orosz csapat másik autója változatlan felállással, vagyis a Sarrazin-Sirotkin-Orudzhev trióval fog rajthoz állni.

    Belgiumban Brendon Hartley helyén fog versenyezni, míg Le Mans-ban pedig 2009 Forma-1-es bajnokát fogja helyettesíteni, aki több időt szeretne együtt tölteni várandós párjával.

    „Nagyon élveztem a versenyzést az SMP Racingnél, és boldog vagyok, hogy dobogóra is állhattam a csapattal, de úgy döntöttem, hogy most több időt akarok tölteni a menyasszonyommal a terhessége alatt. A döntésemet az is megkönnyítette, hogy a Toyotákat elérhetetlennek tartom egy privát autóval.” – nyilatkozta Jenson Button.

    Az orosz csapat eredetileg Brendon Hartleyt szerződtette Button helyére, és ő vele is akarták volna befejezni a szezont, de a Le Mans-i szereplést az új-zélandi elutasította, mivel egy másik elkötelezettsége lesz a francia klasszikuson, úgy hírlik, hogy a Toyota tartalékja lehet majd azon a hétvégén. Mivel Vandoorne számára nincs lehetőség, hogy Le Mans előtt megismerkedjen az autóval, ezért Hartley is úgy látta jónak, hogyha inkább a belgát hagyja versenyezni Spában maga helyett, hogy ismerkedjen az autóval.

    „Nagyon büszke vagyok, hogy csatlakozhatok az SMP Racinghez és vezethetem a BR1-et a hazai versenyemen Spában és a legendás Le Mans-i 24 órás futamon is. Az LMP1-es autók nagyon igényesek és a teljesítményük közel áll egy Forma-1-es autóéhoz. Nagyszerű lesz majd együtt dolgozni olyan tapasztalt pilótákkal, mint Vitaly Petrov Mikhail Aleshin. A célom az, hogy hozzájáruljak a csapat teljesítményéhez és a közös munkával fejlesszük a BR1-et valamint jó benyomást tegyünk mindenkire.” – mondta Vandoorne.

  • Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat is ott lesz Goodwoodban 2019-ben

    Hat Forma-1-es csapat és számos jelenlegi top versenyző is ott lesz 2019-ben Goodwoodban a Festival of Speeden júliusban.A rendezvény szervezői ugyanakkor nem akarták elárulni, hogy pontosan mely csapatok és versenyzők lesznek ott a szokásos éves fesztiválon, amelyet a richmondi herceg Goodwood House birtokának a környékén tartanak. Az esemény már 27 éve az egyik legjobb, és számtalan alkalommal jelen voltak a királykategóriából ismert alakok is, mióta Martin Brundle 1994-ben a hegyi felfutón rekordot ért el az akkori McLaren MP4/9-essel.

    A ma már a Sky Sportsnak dolgozó Brundle szerint akkor a McLaren egy alapbeállítással futott 42 másodperc körül. Öt évvel később a McLaren akkori tesztpilótája, és egyébként később 185 nagydíjon indult Nick Heidfeld állította be a jelenleg is érvényben lévő rekordot. Az 1998-as MP4/13-mal 41.9 másodperc alatt teljesítette a távot, de most már bajban lehet, mert ma már a csapatok elkezdték kifejezetten erre a rendezvényre kiélezni a versenyautóik teljesítményét.

    A Scuderia Ferrari 1996-ban volt jelen először, Eddie Irvine az 1995-ös 412 T2-essel mutatta meg az utolsó V12-es Forma-1-es autó hangját. Később Marc Gené, Pedro de la Rosa és Kimi Räikkönen is bemutatóztak különféle Ferrarikkal.

    A brit csapatok és versenyzők érthetően különleges kapcsolatban vannak a fesztivállal, Johnny Herbert vezethette itt a Jaguar R1-est, a 2009-es világbajnok Jenson Button és Lewis Hamilton is rendre feltűntek, ahogy a Williams Racing is már a történelmi autókollekciója jó részét már felvonultatta Goodwoodban.

  • Brawn GP festésű Honda NSX készül

    Brawn GP festésű Honda NSX készül

    Jenson Button összeállt az RJN Motorsporttal, és megalkottak a Blancpain GT Series-re egy különleges festést a Honda NSX GT3 Evonak.

    Az autó fehér lesz, fekete, és neon sárga színekkel mely a Brawn GP autójára emlékeztet, mellyel Jenson 10 évvel ezelőtt F1-es világbajnok lett. A csapat Jenson Team Rocket RJN néven vesz majd részt a bajnokságban, az azonban még nem ismert, hogy kik lesznek a versenyzők.
    Ott lesznek Monzában, Silverstone-ban, a Paul Ricardon, és a Circuit de Catalunyán, ezen kívül az RLN azt fontolgatja, hogy rajthoz áll a Spái 24 órás versenyen is.

    „Honda nagykövetként, örömömre szolgál, hogy részese lehetek valaminek, ami összehozza a Honda NSX-et és a Blacpain GT Seriest, és nagyon várom már, hogy ez a projekt kibontakozzon.” – mondta Button.

    https://www.instagram.com/p/BtoKgsJBrWX/

  • Button: Hamiltont az új kihívások motiválják, nem a rekorddöntögetés

    Button: Hamiltont az új kihívások motiválják, nem a rekorddöntögetés

    Jenson Button úgy véli Lewis Hamiltont az új kihívások teljesítése motiválja, nem pedig az, hogy megdöntse Michael Schumacher rekordjait.

    A brit versenyző tavaly gyűjtötte be ötödik világbajnoki címét, és jelenlegi csapatával, a Mercedesszel, két éves szerződéshosszabbítást írt alá, ezért könnyen előfordulhat, hogy Hamilton utolérheti a német világbajnokot címek tekintetében.

    Button, aki Hamilton csapattársa volt a McLarennél 2010 és 2013 között, úgy gondolja, egykori versenyzőtársa szeme előtt nem az lobog, hogy jobbnak bizonyuljon a német legendánál, sokkal inkább az motiválja, hogy teljesítse azokat az új kihívásokat, amikkel szembe kerül.

    ,,Ismerem Lewist, és ez az egész nem arról szól, hogy jobb legyen, mint Michael. Úgy gondolom, mikor a dolgok változnak az F1-ben, akkor új kihívások tárulnak elénk, ezért is szeretjük ezt az egészet, ezért szeretjük mindannyian a versenyzést. Ha ezek már nem tudnak motiválni, akkor tovább állsz és keresel valami mást, ám a Formula 1-ben a folytonos szabályváltoztatások a pilótákat is változtatásra késztetik, ami fantasztikus a sport számára. – árulta el Button a Sky Sportsnak.

    Győzelmek tekintetében Hamilton megközelített Schumacher 91-es rekordját, csak 18-al van lemaradva, amit az elkövetkezendő két évben könnyen csökkenthet.

    ,,Nem igazán gondolok arra, hogy elérhetem ezt a számot. Attól függetlenül, hogy lesz-e esélyem még többet nyerni, mindent bele fogok adni. 91 győzelme van, ez egy elég magas szám. Még mindig sok van vissza, pár évig még itt leszek, ezért remélem, hogy lesz alkalmam közelebb kerülni ehhez az eredményhez. Michael egy zseni, ahogy csapattá kovácsolta a Ferrarit, és amit elért velük, az lenyűgöző. Mindig is rajongója leszek.” –nyilatkozta Hamilton.

  • Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    2009 világbajnoka Jenson Button csupán azt kívánja az idei szezonra, hogy korábbi versenytársa, Nico Hülkneberg szerezze meg végre az első győzelmét. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy erre Leclercnek és Gaslynak is több esélye lesz.

    Button a Sky Sports-nak adott interjújúban elmondta, hogy a legjobban annak örülne idén, ha Hülkenberg végre a dobogó legtetején állna. Mint ismert, a Renault pilótája 156 futam óta vár arra, hogy versenyt nyerjen (vagy dobogóra álljon) a száguldó cirkuszban, ilyen sokáig még soha senki nem várt az első sikerére.

    Button úgy véli, hogy már éppen itt lenne az ideje az áttörésnek, de az erőviszonyokat nézve még nem túl reális ez.

    „Rendkívül tehetséges, és eddig jó csapatoknál is versenyzett, de még mindig nincs olyan jó helyzetben, hogy reális esélye lehessen egy futamgyőzelemre.” – vélekedett a brit.

    Az egykori McLaren pilóta nem biztos abban, hogy valaha megszakad-e ez a sorozata Hülkenbergnek, mert a top csapatok előnye túlságosan is nagy. Ami pedig az idei erőviszonyokat illeti, Button szorosabb csatát vár az élmezőnyben, és szerinte Leclerc és Gasly is megszerzi majd idén az első futamgyőzelmét.

  • Button: Vettel idén nehéz helyzetben találhatja magát

    Button: Vettel idén nehéz helyzetben találhatja magát

    Ha Charles Leclerc túl nagy nyomás alá helyezi csapattársát Sebastian Vettelt, akkor a német elég nehéz döntés előtt fog állni Formula 1-es karrierje kapcsán, véli Jenson Button.

    Sokan türelmetlenül várják, mi fog kisülni abból a helyzetből, amibe a Ferrari került, most, hogy az ifjú monacói csatlakozott a csapathoz. Többen úgy vélik, már az első versenyeken is nehézségeket fog okozni, a négyszeres világbajnoknak, ám lehet hallani olyan hangokat is, akik szerint egyértelműen a német fog dominálni kettőjük párharcában.

    Ha Leclerc kerekedik felül, akkor nagyon nehéz év elé nézhet Vettel a Ferrarinál, állítja Button. Ha ez a helyzet bekövetkezik, akkor német versenyző abba a szituációba kerülhet a brit szerint, mint 2014-ben, a Red Bullnál, ahol is akkor újdonsült csapattársa, Daniel Ricciardo legyőzte őt.

    ,,Nagyon más az atmoszféra a Ferrarinál, mint amilyen a Red Bullnál volt, talán nagyobb a nyomás is. Meglátjuk, hogy alakul számára ez az év, ami nagyon fontos lesz a számára. Mikor Daniel csatlakozott a Red Bullhoz, nehéz helyzetben találta magát, Daniel nyomás alá helyezte és túlteljesített rajta. Úgy gondolom, ha ezt Charles is végre tudja hajtani, akkor Sebastian nehéz döntés előtt fog állni, avval kapcsolatban, hogy merre menjen a jövőben és mit csináljon.” –nyilatkozta Button a Sky Sport News-nak.

    Button azonban hozzátette Vettelt hihetetlenül tehetséges versenyzőnek tartja és nagyon gyorsnak, de ha a Ferrarinál nem állnak össze a dolgok, akkor könnyen elbizonytalanodhat.

    ,,Ha a fejben nem vagy ott ahol kell, akkor elfelejtheted az egészet! Charles egy boldog és szerencsés srácnak tűnik és a csapat számítani fog rá, ami a másik versenyzőnek árthat.”

  • Button szerint a Red Bull elvesztheti Verstappent

    Button szerint a Red Bull elvesztheti Verstappent

    Többen hangoztatták már, hogy szerintük Max Verstappen egy nap világbajnok lesz, hiszen a képességei adottak arra, hogy elhódítsa a trófeát, ám azt nem lehet tudni, hogy vajon a Red Bull lesz-e az a csapat, ami biztosítja a konstrukciót, avagy a holland versenyzőnek máshova kell mennie a siker érdekében.

    Jenson Button egykori Formula 1-es pilóta nagyon jól tudja, milyen a mezőny végén küzdeni, hisz karrierje elején és végén nem egy évadot teljesített már egy olyan autóval, amivel épphogy pontot szerzett. A brit világbajnok ezért figyelmeztette a nagyérdeműt, Verstappen könnyen türelmetlené válhat és kereshet magának más csapatot, ha a Red Bull egy bizonyos időn belül nem tudja megalkotni a bajnokság megnyeréséhez szükséges konstrukciót.

    ,,Ő mindig előre tekint, és mindig keresi a megoldásokat. Mikor beült a Red Bullba, megnyerte az első futamát. Ez az év viszont, nagyon fontos lesz a számára, harcban kell lennie a világbajnoki címért, azonban ha ez nem történik meg, szerintem fel fogja tenni magában a kérdést, azzal kapcsolatban, hogy hova kellene mennie a jövőben.” – nyilatkozta Button a Sky Sports News-nak.

  • Jenson Button apa lesz!

    Jenson Button apa lesz!

    2009 Forma-1-es világbajnoka, Jenson Button Instagramon adta hírül, hogy apa lesz.

    Button két év után, tavaly nyáron jegyezte el kedvesét, a bikinimodell Brittny Wardot, az esküvőt pedig idén nyárra tervezték, de ahogy Brittny fogalmazott:

    „A baba nem tudta kivárni az esküvőt, úgy döntött, hogy korábban bejelentkezik. Jenson Button és én nagyon boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük, hogy idén nyáron érkezik a baby Button.”

    Mivel a „he” szót használta, azt is tudni lehet, hogy kisfiút hord a szíve alatt.

    „Brittny és én örömmel jelentjük be, hogy új taggal gyarapodik a család, akinek már meg is van az első ülése! Nézzétek, milyen kényelmesen van!” – írta Button, talán arra utalva, hogy az ultrahang képen a baba hasonló pózban látható, mint egy versenyző a versenyautóban.

    https://www.instagram.com/p/BswfccMhuFt/