Címke: Jenson Button

  • Munkanélküli F1 pilótáknak és legendáknak kell megmenteniük a DTM-et

    Munkanélküli F1 pilótáknak és legendáknak kell megmenteniük a DTM-et

    Miután az Audi kiszállt majd átvették a GT3-as szabályrendszert, a DTM bajnoksága keresi annak a módját, hogy miképp tartsa fent a presztízsét. Sok egyéb dolog mellett, arra gondoltak, hogy minél nevesebb versenyzőket tudjanak felmutatni.

    Pár hete került bejelentésre, hogy a Red Bull támogatni fog egy csapatot az újjáalakult DTM bajnokságban, és versenyzőket is ad hozzá. Egyikük Alexander Albon lesz. Jelenléte a német túraautós szériában vonzóvá teszi másoknak is a sorozatot, ahogy teszi ezt Jenson Button is, aki szintén ott lesz a rajtnál a saját csapatával.

    Gerhard Berger, a DTM főnöke azonban még nem végzett. Akad még pár top pilóta a kívánságlistáján. Az Auto Bild szerint Nico Hülkenberg van ezen lista tetején. A kérdés az, hogy Hülkenberg is akarja-e ezt. Tavaly beugrott pár alkalommal Forma-1es versenyzők helyett, és Hulk terve az, hogy ezzel élhessen 2021-ben is akár. A koronavírus-járvány miatt úgy véli, hogy jó esélye lehet újra arra, hogy beülhessen valamelyik csapathoz. Ezen esetben a DTM-es elköteleződése akadály lehetne.

    Berger ezért olyan ismert nevet is keres, akinek jelenleg nincs jobb dolga, mint például Jacques Villeneuve. 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve is érdeklődik egy versenyülés után a szériában, ami arra is utal Berger szerint, hogy a Forma-1 mellett egy versenyzőnek az övé a leginkább vágyott versenyszéria:
    „Jacques tökéletesen illene koncepciónkba. Végeredményben ez egy finanszírozási kérdés. Mindenki azon dolgozik, hogy találjon magának támogatókat.”

  • Button újra sisakot húz – egy mezőnyben Rosberggel és Hamiltonnal!

    Button újra sisakot húz – egy mezőnyben Rosberggel és Hamiltonnal!

    Jenson Button harmadikként csatlakozik az Extreme E mezőnyéhez az F1-es világbajnokok közül. Ő azonban nem csak csapattulajdonos lesz majd.

    Az elektromos tereprali sorozat új alakulattal bővül az áprilisi szezonnyitó előtt, a 2009-es Forma-1-es bajnok is csapatot indít az új szakágban. Button azonban vezetni is fogja autóját, ezzel a tíz csapatból az idősebbik Carlos Sainz után ő a második, aki kettős szerepben is érdekelt.

    A brit lesz a hatodik világbajnok a mezőnyben, de ő az egyetlen, aki csak a pályaversenyzés világából érkezik, míg a többiek rali (Sainz, Loeb) vagy ralikrossz (Ekström, Kristoffersson, Hansen) koronát szereztek korábban.

    „Öt versenyünk lesz olyan helyszíneken, amiket érint az éghajlatváltozás. Jó, hogy ilyen helyekre látogatunk el, így felhívjuk a figyelmet az ő problémáikra is. Ez az egész sorozat lényege, a tudósok pedig helyszíni kutatásokat végeznek majd, ezzel segítve a fejlesztéseket.”

    „Sok pozitívum van ebben a bajnokságban, már várom. A terepversenyzés legjobbjai ellen vezethetek majd elektromos járművekkel, olyan helyeken, ahol sokan nem is jártak.”

    Az utolsó, 2017-es nagydíja óta Button a sportautózás mellett már terepen is bemutatkozott, két évvel ezelőtt a Baja 1000 elnevezésű ralin vett részt.

    „Sok rali van a világon, off-road versenyek Amerikában és ott van a Dakar is, de ez nagyon más lesz.” – utalt arra, hogy az Extreme E-ben két 16 km-es kört tesznek majd meg az autók minden futamban.

    „Egyikünk sem tudja, mire számítson. Megérkezünk, és más-más felszín vár majd ránk, meg kell majd találnunk, a módot, hogyan közlekedjünk.”

    Button már korábban is támogatta Hamilton álláspontját hasonló kérdésben, most is örül, hogy együtt hívhatják fel a figyelmet egy fontos ügyre.

    „Lewis megérti a pozitív oldalát, Nico úgyszintén. Mindketten próbálják megmutatni, milyen kihívással állunk szemben, ezt jó látni.”

    Az Extreme E mezőnye:

    Csapat Női pilóta Férfi pilóta
    ?? Abt Cupra XE ?? Claudia Hürtgen ?? Mattias Ekström
    ?? Hispano-Suiza Xite Energy Team ?? Christine Gianpaoli Zonca ?? Oliver Bennett
    ?? Veloce Racing (ART) ?? Jamie Chadwick ?? Stéphane Sarrazin
    ?? Acciona Sainz XE Team ?? Laia Sanz ?? Carlos Sainz
    ?? Andretti United Extreme E ?? Catie Munnings ?? Timmy Hansen
    ?? Chip Ganassi Racing ?? Sara Price ?? Kyle Leduc
    ?? Team X44 (Hamilton) ?? Cristina Gutierrez ?? Sébastien Loeb
    ?? Rosberg Xtreme Racing ?? Molly Taylor ?? Johan Kristoffersson
    ?? JBXE ?? Jenson Button
    ?? Techeetah
  • Button: A Williams új tulajdonosai nem félnek változtatni

    Button: A Williams új tulajdonosai nem félnek változtatni

    Jenson Button szerint a Williams új tulajdonosai változásokat szeretnének hozni a Forma-1-be.

    Anno 2000-ben a brit pilóta a grove-i istállónál kezdte meg karrierjét, ahol végül egy szezont teljesített. Azóta eltelt több, mint 20 év, és az ex-versenyző ismét a bemutatkozó alakulatánál fog dolgozni. 2009 világbajnoka ugyanis tanácsadói szerepkört fog betölteni az idei évtől a csapatban.

    A Williams istálló az elmúlt hónapokban nagy változásokon ment keresztül. Miután a Williams család úgy döntött, hogy eladja az alakulatot az amerikai Dorilton Capitalnak,  némileg új korszak köszöntött be a gárda életébe. Button ezt megerősítve kihangsúlyozta, hogy az újbóli alkalmazásán túl is lesznek módosítások, ugyanis az új tulaj nem fél változtatni a beváltakon.

    ,,Tökéletes volt az időzítés arra, hogy ismét csatlakozzak a csapathoz. Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy a közös munka révén segíthetek nekik visszakerülni az élre. Úgy gondolom, hogy van egyfajta optimizmus az alakulatnál. A jövőre nézve rengeteg pozitív változás megy majd végbe. Ugyan ezek nem egy nap alatt fognak megtörténni, ám úgy vélem, hogy ebben a pillanatban jó úton haladunk. Alig várom már, hogy Grove-ba menjek és együtt töltsek egy kis időt a versenyzőkkel és a dolgozókkal. Fogunk néhány dolgot csinálni azokon a versenyhétvégéken, mikor ott leszek. Jó lesz látni azt, hogy dolgozik élőben a csapat.”

    ,,Nem félnek a változástól. A Forma-1-ben minden gárdának meg van a maga metódusa, az ahogy a dolgaikat intézik és így tovább. Úgy hiszem, hogy ők próbálnak ezen egy kicsit módosítani, és egy kissé feljebb kapcsolni. Azok az emberek, akik vezetik a csapatot, nagy tapasztalattal rendelkeznek, van néhány jó ötletük és jó hangulatot teremtenek az alakulaton belül. A csapat (Williams) többször is nyert már bajnok címet – nyilvánvalóan a dolgok változtak az évek alatt, az emberek jöttek és mentek. Ám a csapat magja még mindig itt van.” – nyilatkozta Button a Sky Sport F1-nak.

    A közleményből kiderült, hogy a brit világbajnok fő feladata a jelenlegi páros, valamint az akadémián tevékenykedő versenyzők segítése lesz. Ugyanakkor a vezetésről sem kell lemondania. Az aktuális konstrukcióba ugyan nem pattanhat majd be, ám az előfordulhat, hogy egy-egy régebbi darabbot elvisz majd pár körre.

    ,,A jelenlegi autó vezetésére valószínűleg nemleges válasz születne. Ugyanakkor lesz pár lehetőségem a régebbi konstrukciók tekintetében.” – tette hozzá Button.

     

  • A Williams által térhet vissza Jenson Button a Forma-1-be!

    A Williams által térhet vissza Jenson Button a Forma-1-be!

    Jenson Button a Williams csapat munkáját segítve fog visszatérni a Forma-1-be.

    A brit ex-versenyző 21 évvel ezelőtt a grove-i istállónál mutatkozhatott be, ahol is 17 versenyt teljesített. Az egyéni pontversenyben a 8. pozíció lett az övé, míg abban az évben a legjobb eredményét a Német Nagydíjon aratott 4. helyének köszönhette.

    Egy év után azonban csapatott váltott a 41 éves pilóta, az útja ugyanis a Benettonba vezetett. Ezután következett a Renault, a BAR, a Honda, a Brawn GP ahol világbajnok lett és végül a McLaren.

    Ugyanakkor új szerepkörben visszatér a kezdetekhez és a Williams Racingnél tanácsadói pozíciót fog betölteni.

    Button a tervek szerint a fejlesztő pilótákat és az akadémián résztvevő versenyzőket fogja segíteni, továbbá 30 éves motorsport tapasztalatával az istállónak is utat mutat. A 2021-es szezonban több versenyen is a Williams garázsában lesz megtalálható, ezen felül az Egyesült Királyságban lévő eseményeken is részt vesz. Ha szükséges, akkor a brit ex-pilóta az alakulat média és marketing tevékenységeit is elősegítheti. Ugyanakkor a Sky Sportsnál lévő szakértői munkáját továbbra is ellátja.

    ,,Nagyon örülök annak, hogy újra elmondhatom, aláírtam a Williamsszel. Mikor még 19 éves voltam az a momentum változtatta meg az életemet, és annak ellenére, hogy már több, mint 20 év eltelt, úgy érzem, mintha sosem mentem volna el. Sir Frank Williams bízott bennem, amiért én örökké hálás leszek neki. Hihetetlenül izgatott vagyok amiatt, hogy lehetőségem adódott arra, hogy visszajöjjek, és segítsek a csapatnak abban, hogy ismét sikeresek legyenek. Rengeteg kemény munka vár ránk, ám nincs kétségem afelől, hogy egy hihetetlenül fényes jövő áll e fantasztikus csapat előtt. Alig várom már, hogy elkezdődjön.” -nyilatkozta Button.

    Jost Capito, a Williams Racing leendő ügyvezető igazgatója a következőket mondta a bejelentés kapcsán:

    ,,Jenson (Button) szerződtetése egy újabb pozitív lépés, ami kapcsán a pályán és azon kívül is előre léphetünk csapatként. Jenson mindig is az alkulat barátja volt, így nagyszerű az, hogy ismét üdvözölhetjük őt a Williams családban. Anno 2000-ben, Sir Frank meglátta Jensonban versenyzőként a tehetséget, így az első F1-es lehetőségét ő biztosította neki. Nagyon is beteljesítette a hozzá fűzött reményeket a csillogó karrierjével, ami egy világbajnoki sikert is hozott. Újabban mind az üzleti életben, mind pedig a televíziós világban bizonyított, ezen felül a paddockban nagy elismerésnek örvend. A tapasztalatai mentén, üzleti és  technikai oldalról is segítheti az átalakulásunkat. Grove-ban mindenki nagyon tiszteli őt, és örülünk annak, hogy elkezdhetjük a közös munkát.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Button: Mick biztos szívesen beszélne erről az édesapjával

    Button: Mick biztos szívesen beszélne erről az édesapjával

    Kétségtelen, hogy Mick Schumacher F1-es debütálását már nagyon várja a közönség. Legutóbb Jenson Button, egykori F1-es versenyző beszélt arról, hogy el tudja képzelni, milyen érzelmes dolog lehet a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának, hogy apja nyomdokaiba lép.

    „Igen érzelmes lehetett számára, mikor megtudta, hogy ülést kap a Haasnál” – mondta Button, 2009 világbajnoka. „Mikor versenyzel, csak lecsukod a sisakrostélyt és csak te vagy, az autó és az út, de nagyon érzelmes dolog lehet neki az édesapjéra gondolni.”

    „Biztos vagyok benne, hogy szeretne beszélni vele erről a pillanatról, de sajnos nem hiszem, hogy ez jelenleg lehetséges.”

    Schumacher 2020-ban megnyerte a Formula 2-es bajnokságot. 2021-es csapattársa az F2 5. helyezettje, Nikita Mazepin lesz.

  • Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Jenson Button az IndyCar mezőnyéhez csatlakozott volna idén, amennyiben a koronavírus nem húzta volna át a felkészülési terveit.

    A 2020-es év első felében egy pletyka keringett, miszerint Button az Arrow McLaren SP csapatával tesztelt. A bajnok megerősítette, az a felkészülését segítette volna az idei szezonra, amikor az épített és utcai pályákon állt volna rajthoz.

    Az IndyCar azonban eltörölte a szezonközi teszteket, így a britnek nem adódott lehetősége, hogy kipróbálja magát az autóban.

    „Volt lehetősége annak, hogy 2021-ben rajthoz álljak az IndyCarban, de a COVID miatt ez végül nem valósult meg. Pár teszten vettem volna részt a McLarennel.”

    „Kár, hogy így alakult, mert az utcai versenyeken rajthoz akartam állni, az oválokat nem vállalnám. Ha a COVID nem lett volna, akkor valószínűleg ez létrejött volna. De valószínűleg még sokan mondhatják el ezt magukról.”

    Jimmy Johnson is tesztelt volna a brit-amerikai alakulattal, azonban végül a Chip Ganassi Racingnél kötött ki. Az Arrow McLaren SP így is indít egy harmadik autót, állandó pilótái mellett az Indy 500-on Juan Pablo Montoya is velük indul majd.

    Button idei tervei között pedig inkább a DTM szerepel, ahol saját csapatát próbálná ki, szintén McLarennel.

    Az IndyCar mezőnye is csúsztatott az idénynyitón, a jelenlegi helyzet szerint április 11-én indul útjára a szezon, a Barber Motorsports Parkban.

  • Nagyon közel volt a Ferrarihoz igazoláshoz 2013-ban Jenson Button

    Nagyon közel volt a Ferrarihoz igazoláshoz 2013-ban Jenson Button

    Az egyszeres világbajnok egy nemrégiben adott interjújában fedte fel, hogy 2013-ban kevesen múlt, hogy a Ferrari versenyzője legyen.

    A Motorsport News készített interjút a brittel, ebben mesélte el az előbb említett részleteket, amiből végül az lett, hogy maradt a McLarennél.

    Button regnáló világbajnokként 2010-ben igazolt a McLarenhez, ahol 2+1-es éves szerződést írt alá és nagyon bekezdett Wokingban, hiszen az első négy versenyéből kettőt is megnyert. Végül érvényesítették az opciót a szerződésében, így 2012 végén járt le a megállapodása az addigi munkaadójával. A Ferrari ekkor vette fel a kapcsolatot vele, hogy 2013-ben legyen Fernando Alonso csapattársa.

    „Minden pilóta szeretne egyszer a Ferrari versenyzője lenni. Van valami abban a csapatban, még egy ilyen nehéz 2020-as év után is, ami a motorsport rajongói számára is rossz volt látni, de talán szükségük volt erre, hogy még erősebbek legyenek ezáltal. Én nagyon szerettem volna a Ferrarinál vezetni és erre nyolc éve nagyon komoly lehetőségem is adódott, de végül nem valósult meg. A szerződés készen állt a megkötésre és majdnem meg is köttetett, de aztán több okból kifolyólag nem került rá sor.” – mesélte 2009 világbajnoka.

    Button így maradt a McLarennél, amely éppen 2013-ban kezdett leszálló ágra kerülni. Végül a sors úgy hozta, hogy így is Fernando Alonso csapattársa lett, aki 2015-re igazolt mellé Wokingba. Végül 2016 végéig erősítette a csapatot, valamint 2017-ben egy futam erejéig helyettesítette az Indy500-on induló Alonsot. A csapatnál eltöltött hét éve pedig azt jelenti, hogy nála csak David Coulthard ölthette fel többször futamon a McLaren szerelését.

    Utolsó, nyolcadik McLarenes sikerét a 2012-es Brazil Nagydíjon aratta, amely máig a csapat utolsó futamgyőzelme is egyben. A Ferrarinál talán még teremhetett volna neki több babér, hiszen 2013-ben kettő versenyt nyertek, majd a hibrid éra 2014-re teljesen visszavetette őket, ám Sebastian Vettel 2015-ös érkezésével ismét visszataláltak a futamgyőzelmek útjára. Ez időszak alatt Button számára pedig egyetlen egy dobogós helyezés jutott.

  • Megszületett Jenson Button második gyermeke!

    Megszületett Jenson Button második gyermeke!

    Jenson Button menyasszonya, Brittny, második gyermeküknek adott életet a minap.

    Kisfiuk egy kishúgot kapott, aki a Lenny Monrow Button nevet kapta.

    „Üdv, Lenny Monrow Button ? Anya és apa már most fülig szerelmesek. Neki vannak a legcukibb kis gödröcskéi, pont mint a nagy tesójának, Hendrixnek. Britt remekül van és lábadozik” – írta Instagramon a büszke apuka.

    Az F1-es közösség is gratulált Buttonéknak első lányukhoz. Többek között George Russell, Rubens Barrichello, Christian Horner, Jos Verstappen.

    A legjópofább üzenetet Tom Coronel hagyta: „Gratulálok ? A gyémántok ? egy örökre szólnak. Most, üdv a Föld bolygón Lenny, egy gyönyörű helyen, ahol anya és apa szép helyeket fog neked megmutatni. Most hagyd anyát egy kicsit pihenni, apát pedig tartsd ébren. ?.”

    A pár első gyermeke, Hendrix Jonathan Button 2019 júliusában született.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés

     

     

     

  • Button saját csapatát a DTM-ben indítaná – egy McLarennel!

    Button saját csapatát a DTM-ben indítaná – egy McLarennel!

    Idén a brit GT bajnokságban szerepelt Jenson Button csapata egy McLarennel, jövőre azonban a DTM-be tartanának, amikor bevezetik a GT3-as szabályokat.

    A Jenson Team Rocket RJN elnevezésű csapatot Chris Buncombe alapította 2009 bajnokával. Tavaly a szezonzárón, Silverstone-ban maga Button is volán mögé ült.

    A brit már korábban teljesített egy versenyhétvégét a német túraautók között. A DTM és a Super GT közös mezőnye Hockenheimben versenyeztek egymással, még a Class One éra jegyében.

    Azóta Berger „GT Pro”-ra váltott volna, ami a GT3-as autókat vette alapul, néhány változtatással. Miután a gyártók ellenezték, hogy módosítani kelljen a már kész autóikon, azért ettől eltekintett. Button számára pedig pont ez biztosítana lehetőséget.

    „Mindig is szerettem a DTM-et, és jó látni, hogy a sorozat egy új irányba megy tovább a GT3-as autókkal. Már régóta ismerem Gerhardot, és biztos vagyok benne, nagyszerű show-t láthatunk majd.”

    „Mi azon dolgozunk a háttérben, hogy ez az új terv megvalósuljon, és terjeszkedjünk új sorozatokban is a McLarennel.”

    Button elárulta, szeretné, hogy a nevét viselő csapat induljon Le Mans-ban, illetve jelenleg a GT World Challenge Europe is a céljai közé tartozik.

  • Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Az AlphaTauri újonca is kiválasztotta a rajtszámát

    Nemrégiben hivatalosan is bejelentették, hogy Yuki Tsunoda váltja Daniil Kvyatot az AlphaTauri csapatánál 2021-től. Az F2-ben harmadikként végző versenyző pedig most kiválasztotta a rajtszámát is.

    A japán a 22-es számra voksolt, melyet korábban Jenson Button használt állandó rajtszámként, sőt 2009-ben ezzel nyerte meg a világbajnokságot is. A brit 2017-ben használta ezt utoljára, amikor Fernando Alonsót helyettesítette, aki az Indy500 miatt hagyta ki az akkori Monacói Nagydíjat.

    Ami pedig a másik két újoncot illeti: Mick Schumacher a 47-es, Nikita Mazepin a 9-es rajtszámot választotta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Yuki Tsunoda/角田裕毅 (@yukitsunoda0511) által megosztott bejegyzés