Címke: Jens Marquardt

  • A Red Bull korábbi tesztpilótája lesz Günther csapattársa a BMW-nél

    A Red Bull korábbi tesztpilótája lesz Günther csapattársa a BMW-nél

    A BMW i Andretti Motorsport úgy döntött, Jake Dennis lesz jövőre Maximilian Günther csapattársa, a Formula E első világbajnoki szezonjában.

    Egy hosszú tesztelési folyamat végén választották ki a britet, melyben az idei autó és a szimulátor is szerepet kapott.

    Dennis tavaly a DTM-ben versenyzett egy Aston Martinnal, és a márka legjobb helyezését ő szerezte meg. Mellette pole-t szerzett a Bathurst 12 órás versenyen, amit végül egy második helyre tudott váltani.

    2018-ban pedig még a Red Bull kötelékébe tartozott, teszt- és feljesztőpilótaként alkalmazták. Azóta több szakágban is kipróbálta magát, a BMW szerint ez teszi őt alkalmassá a Formula E-re is.

    BMW I Andretti Motorsports, Formula E, racingline.com
    Fotó: FIA Formula E

    „Már várom az új kihívást a Formula E-ben, és köszönöm a csapatnak a bizalmat. Tudom, egészen különleges dolgoknak kell majd megfelelnem, amihez először hozzá kell majd szoknom. De mindig is a sokoldalúság volt az erősségem, így bízom abban, hogy hamar belejövök majd.”

    Jens Marquardt, a BMW csoport motorsport igazgatója is üdvözölte az új igazolást:

    „A döntésünket nem az alapján hoztuk meg, ki hogyan teljesített az F1-ben vagy a DTM-ben. Ez a sorozat speciális kihívások elé állítja a versenyzőket, így különleges feltételek szerint teszteltük a jelöltjeinket.”

    „A végén tisztán láttuk, Jake Dennis egy tökéletes csomagot hoz magával, pont, amit a Formula E-ben kerestünk.”

    A 2021-es FE szezon eddigi pilótái:

    Csapat # Versenyző
    ?? Techeetah
    13
    ?? António Félix da Costa
    25 ?? Jean-Éric Vergne
    ?? Nissan
    22 ?? Oliver Rowland
    23 ?? Sébastien Buemi
    ?? Mercedes EQ
    5 ?? Stoffel Vandoorne
    17 ?? Nyck de Vries
    ?? Virgin-Audi
    4 ?? Robin Frijns
    ?? Nick Cassidy
    ?? BMW Andretti
    27 ?? Jake Dennis
    28 ?? Maximilian Günther
    ?? Audi
    11 ?? Lucas di Grassi
    ?? René Rast
    ?? Jaguar
    2 ?? Sam Bird
    20 ?? Mitch Evans
    ?? Porsche
    36 ?? André Lotterer
    94 ?? Pascal Wehrlein
    ?? Mahindra
    ?? Alexander Sims
    ?
    ?? Venturi-Mercedes
    48 ?? Edoardo Mortara
    ?? Norman Nato
    ?? Dragon-Penske
    ?
    ?
    ?? NIO
    3 ?? Oliver Turvey
    ?

     

  • Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Berger és Jens Marquardt: Vége a végtelen pénzszórásnak a Forma-1-ben

    Gerhard Berger személy szerint úgy gondolja, hogy augusztus vagy szeptember előtt a királykategória nem tud újraindulni. A DTM-es BMW főnök szerint a Forma-1 pedig a koronavírus járvány hatásaként feltehetően nagyot változik majd. A korábbi autóversenyző az Auto Bildnek nyilatkozott, és elmondta, hogy lesz most némi szünet:

    „Fel kell készülnünk a koronavírus pandémia utáni hónapokra, össze kell szednünk magunkat az elkövetkezendő időszakban. Ez ugyan csak a személyes véleményem lesz, de szerintem nem fogunk látni autóversenyeket augusztus vagy szeptember előtt. Még a Forma-1-ben sem.”

    Az összes F1-es csapat most azzal szembesül, hogy a költségeik szinte azonosak, a bevételük azonban jelentősen megcsappant. Ez akár csődöt si jelenthet sok autósportban érdekelt istállónak, különösen azoknak, akik már eddig is csak szenvedtek a királykategóriában. Amikor érdemben is elkezdődik a 2020-as szezon, a Forma-1 egy nagy változáson fog átesni, jósolja a BMW-s Jens Marquardt:

    „Szerintem véget ért az az időszak, amikor elképesztő összegeket fektettek be a motorsportokba. Ugyanakkor az autóversenyzés egy fontos dolog marad. Őtt van példaként a Formula E. Számunkra az a sorozat egy innovációs és technológiai laboratórium. Amikor azt hallom, hogy a Forma-1-ben kétezer ember dolgozik két autóért… Nos, ha minden visszarendeződik, úgy ahogy volt is előtte, az ilyen csillagászati költségeket tiszta lelkiismerettel nem szabad majd elfogadni.”

  • Továbbra sem akar visszatérni a BMW a Forma-1-be, 2021-ben sem

    Továbbra sem akar visszatérni a BMW a Forma-1-be, 2021-ben sem

    A BMW még mindig nem igazán érdeklődik a Forma-1 hibrid korszaka iránt. A német gyártó 2009-ben szállt ki a királykategóriából, és a fő fókusz már a Formula E-n van náluk, az Andretti csapat elektromos versenyautós motorsport programján.

    2021-ben azonban a Forma-1 irányítói új szabályzást vezetnek be, amelynek nem titkolt célja az is, hogy további gyártókat nyerjenek meg a száguldó cirkusznak. Jens Marquardt, a BMW motorsport irányítója azonban lelombozó nyilatkozatot adott az Auto Bildnek:

    „A V6 turbó hibridnek semmi köze ahhoz, amit mi alkalmazunk az utcai autóinknál. Mérnöki szemmel nézve emelem a kalapom azért, amit csinálnak a Forma-1-ben, de annak a technológiának semmi köze sincs az utcai autókhoz.”

  • Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Az R-Motorsport hivatalosan is bejelentette, hogy a 2020-as szezon előtt kiszállnak a DTM-ből, így az Aston Martin programjának csak egy év adatott meg.

    A svájci csapat tavaly csatlakozott a mezőnyhöz, miután megegyeztek az Aston Martinnal, hogy építenek és üzemeltetnek négy Vantage DTM autót a brit márka égisze alatt, és privát alakulatként elindulnak. Miután elképesztően gyorsan összerakták ezt a programot, sikerült leigazolniuk olyan tapasztalt pilótákat mint Paul di Resta és Daniel Juncadella, valamint a két újonc versenyző Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd is felhúzhatták a kesztyűiket. Az már a kezdetekkor egyértelmű volt, hogy nehéz dolguk lesz majd a versenypályákon.

    Juncadella és Dennis bizonyultak a legjobbaknak, hiszen kétszer is hatodikak lettek, de a kvartett az utolsó négy helyen tanyázott általában, köszönhetően a számos technikai problémának, amelyek elsősorban a motort érintették. Ezen akadályoztatásnak köszönhetően az R-Motorsport és a motorbeszállító partner a HWA szakítottak a 2019-es szezon végén, ami máris megkérdőjelezte a további hosszabb távú terveket is, hiszen eléggé korlátozott lehetőségek maradtak csak másképp.

    Az R-Motorsport így most megerősítette, hogy a DTM-es programot nem folytatják, miután kiértékelték a helyzetet az idei évre vonatkozóan. Ezzel a lépéssel 2020-ban a DTM-ben csak Audikat és BMW-ket láthatunk majd. Florian Kamelger csapatfőnök így nyilatkozott:

    „A motorsport programjaink kiértékelése megmutatta, hogy új célokat kell megfogalmazzunk a jövőben, és a DTM-es elkötelezettség már nem felel meg nekünk. A 2020-as motorsport programunkkal kapcsolatos döntést pedig később ismertetjük. Mindettől függetlenül megragadnám a lehetőséget, és köszönetet mondanánk Gerhard Bergernek és az ITR-nek, Dieter Gassnak és Jens Marquardtnak, amiért bemutatkozhattunk a DTM-ben. Különösen a BMW volt rendkívül segítőkész.”

  • Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    A Williams egykori versenyzője Robert Kubica a BMW színeiben fog majd részt venni a DTM jerezi tesztjén decemberben.

    A lengyel – akinek Nicholas Latifi veszi majd át a helyét a grovei istállónál a kihívással teli visszatérését követően – már korábban is elmondta, hogy a Forma-1-es tesztversenyzői szerepét mellett szívesen versenyezne is.

    A korábbiakban arról szóltak a hírek, hogy Kubica menedzserei az Audival tárgyaltak egy lehetséges DTM-es versenyzői ülésről, azonban a német gyártó vezető főnöke, Dieter Gass jelezte, hogy nem terveznek változtatni a jelenlegi pilótafelállásukon.

    Azonban a BMW- akik az idei évben csúnyán alulmaradtak az Audival szemben a bajnokságokban – szeretne változtatni a versenyzőinek kilétén. Ez megnyithatja Kubica előtt a DTM kapuját, amit sokan kész kényként kezeltek a szingapúri bejelentése után, miszerint az idei szezon végén el fogja hagyni a Williams csapatát.

    A lengyel a korábbiakban már vezethetett DTM autót, igaz, hogy az hat éve volt és akkor még V8-as motorok dolgoztak a német túraautó bajnokság autóiban. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a BMW Motorsportnak, hogy pályára vihetem majd a BMW M4-est Jerezben,” – mondta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese. „Alig várom már a tesztet és hogy jobban megismerhessem az autót.

    „Egy új kihívásra vágyok és lényegében a DTM tökéletesen eleget tesz ennek. Top kategóriás versenyzőkből áll a mezőny és a sorozat színvonala is elég nagy. Azonban először meg kell néznünk, hogy miként fogok majd teljesíteni a tesztem.”

    A BMW csapatfőnöke Jens Marquardt hozzátette: „Robert egy hatalmas név az autosport világában, ugyanis egy rendkívül tapasztalt versenyzőről van szó, aki a Forma-1-ben is megfordult már. Kíváncsian várjuk már, hogy miként fog alakulni számára az első tesztje a BMW M4-essel.”

    Az Audi nagyon úgy néz ki, hogy megtartja a korábbi Formula 3-ban versenyző Jonathan Aberdeint, aki ígéretesen teljesített az első DTM-es szezonjában. Azonban Pietro Fittipaldi jövője kérdéses a német márkánál annak ellenére, hogy brazil versenyző nagy érdeklődést mutatott sorozat iránt. Emiatt Kubica akár még az Audi vendég csapatánál is befutó lehet. A privát csapatoknál valós versenyzéshez anyagi keret is szükséges, azonban ez Kubicának nem jelenthet gondot, ugyanis a lengyel olajtársaságnak köszönhetően 15 millió eurót vitt anno a Williamshez.

    A BMW az egyetlen gyártó, akik már bejelentették a tesztfelállásukat az újoncok tesztjére. Kubica mellett Nick Yelloly ülhet majd autóba a jerezi teszten, amit december 10-től 13-ig rendeznek majd.

  • Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Dieter Gass, az Audi Motorsport főnöke azt nyilatkozta, közös – saját motorjukon alapuló – motortervezetet nyújtottak be, hogy tovább csökkentsék a DTM költségeit.

    Gerhard Berger, amióta 2017-ben átvette a német túraautó bajnokság vezetését, a költségcsökkentésre törekszik, például a közös aerodinamikai csomaggal.

    Az Audi és a BMW is elmondta már idén, hogy a további csökkentés nehéz lesz, miután a négyhengeres turbómotor 2019-es bevezetésével jelentősen nőttek a költségek.

    „Nem kapott nagy figyelmet, de vannak egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy a DTM egyenmotorokat használjon.” – kezdte Gass.

    „Támogatjuk ezt a projektet, fel is ajánlottuk, hogy a motorunkat adnánk ehhez. Szóval nyitottak vagyunk erre a lehetőségre. Itt a DTM-ben egy olyan koncepció szerint versenyzünk, ami a közös alkatrészeken alapul.”

    „Ennek ellenére a legdrágább alkatrészt még mindig külön fejlesztik a gyártók. Ha még egy lépést akarunk tenni a jelentős költségcsökkenés felé, ez az egyetlen lehetőség.”

    A javaslat már tavaly felmerült, ám akkor nem nyert nagyobb teret, ugyanis a BMW vélhetően ellenezte a dolgot.

    Amikor Gass szavaival szembesítették, BMW-s kollégája, Jens Marquardt a következőket reagálta:

    „Igen, voltak egyeztetések arról, hogy közös motorunk legyen, bárki is szolgáltatja majd azt. Ám előtte alaposan meg kell vizsgálnunk, mik lehetnek az előnyei, illetve a hátrányai egy ilyen döntésnek.”

    „Ha a DTM teljesen egy egyenautót alkalmaz, nem lesz, ami a gyártóra emlékeztessen. Ezt nehéz azzal összeegyeztetni, amit közvetíteni szeretnénk [a sorozaton keresztül].”

    Jövőre azonban így is olcsóbb lehet a részvétel, ugyanis a motorfejlesztésre korlátozásokat vezetnek majd be.

    A sorozat vezetője, Gerhard Berger szerint viszont nem reális az egységes motor bevezetése.

    „Maga a versenyzés egy marketing eszköz is, itt mindenki a saját technológiáját akarja megmutatni. Ez része a motorsportnak.”

    „Egyetértek a költségcsökkentéssel, ha csak arról az oldalról nézzünk a dolgokat, ez tényleg a legjobb ötlet. De már így is sok egységes alkatrészünk van. Motor pedig mindig más egy kicsit, az a legérzékenyebb ebből a szempontból.”

  • Kubica az Audival tárgyal, a DTM-ben folytathatja

    Kubica az Audival tárgyal, a DTM-ben folytathatja

    Robert Kubica menedzsmentjével folytat tárgyalásokat az Audi egy esetleges DTM-be szerződésről, ismerte el a márka motorsport igazgatója Dieter Gass.

    Továbbra sem dőlt még el Robert Kubica jövője a Williamsnél, ugyanis a brit istálló továbbra sem erősítette meg, hogy 2020-ban ki lesz George Russell csapattársa. A lengyel ugyan még képben van, de erre a helyre jelenleg Nicholas Latifi tűnik befutónak, így a rutinos pilótának más alternatívákat kell keresnie a következő idényre.

    Az egyik ilyen a Német Túraautó Bajnokság (DTM) lehet. A lengyel számára nem lenne ismeretlen egy DTM autó, mivel 2013 januárjában egy teszten vezethette a Mercedes egyik gépét.

    Az Autosport értesülései szerint a DTM szezonzáró hétvégéjén az Audi vezetői és Kubica menedzsmentje fognak tárgyaló asztalhoz ülni a közös folytatást illetően. A portál fel is tette a kérdést Dieter Gass Audi főnöknek, hogy reagáljon erre.

    „Kubica egy érdekes pilóta a DTM számára. Kicsit korai lenne még részletekbe menően beszélni a jövő évi gyári pilótáinkról. De ha visszanézünk erre a sikeres szezonra [az Audi nyerte a gyártók bajnokságát is – a szerk.] akkor a különbséget az jelentette a javunkra, hogy egy nagyon erős és kiegyensúlyozott versenyző felállásunk volt.” – kezdte Gass.

    „Minden pilótánk képes volt dobogóra állni, vagy sok pontot szerezni, szóval nem lenne könnyű egyiküktől is megválni. Személyesen én még nem beszéltem Kubicával, de a menedzsmentjével igen. Láthatóan elkezdett növekedni az érdeklődés a DTM felé, ami mindenképpen egy jó jel.” – folytatta.

    Kubica esetében egyébként még a BMW is képbe jöhetne a bajnokságban, hiszen anno a Forma-1-ben velük ért el nagy sikereket. Emiatt Jens Marquardt is megkapta a kérdést, hogy gondolkoznak-e Kubica leigazolásán.

    „Olyan embereknek, mint Robert meg van a saját történelme a BMW-nél. Az évek alatt voltak tőlünk néhányan, akik időnként kapcsolatba léptek vele. De ez szerintem normális, az elmúlt éveben folyamatosan vizsgáltam ezt a lehetőséget. De nem mindig volt szó arról, hogy nálunk akar versenyezni.” – reagált a BMW vezetője.

    A harmadik gyártó, az Aston Martin pedig kijelentette, hogy ők nem érdeklődnek Robert Kubica iránt.

  • Da Costa távozik a BMW-től, Günther veszi át a helyét

    Da Costa távozik a BMW-től, Günther veszi át a helyét

    Maximilian Günther lesz majd Alexander Sims csapattársa a BMW Andrettinél a Formula E hatodik szezonjában. A német fiatal Antonio Felix da Costa helyét veszi majd át, aki nemrégiben jelentette be, hogy elhagyja a német gyártót.

    Günther tíz versenyt teljesített az elektromos széria tavalyi kiírásában a GEOX Dragon színeiben. A német végül a tizenhetedik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben, a legjobb eredményei pedig egy-egy ötödik hely volt, amiket Bernben és Párizsban szerzett. A kvalifikációkon is jól teljesített: Rómában és Bernben sikerült bejutnia a Super Poleba, a leggyorsabb hat versenyző közé.

    „Fantasztikus érzés, hogy immáron a BMW családjának tagja vagyok,” – mondta Günther. „A BMW i Andretti Motorsport egy remek bemutatkozó szezonon van túl, ugyanis már a legelső versenyt sikerült megnyerniük és egész végig az élmezőnyhöz tartoztak. Többek között ezért gondolom azt, hogy ez egy nagyon jó lépés a karrierem szempontjából. Örömmel tölt el, hogy újra a BMW színeiben versenyezhetek, ugyanis 2011-ben az ő színeikben kezdtem el versenyezni az együléses sorozatokban.”

    Da Costa három szezon erejéig versenyzett az Andrettinél, akik az ötödik szezontól kezdődően már a BMW gyári csapataként szerepeltek az elektromos szériában. A portugál versenyző a Formula E mellett a WEC-ben is hat évig képviselte a német gyártó színeit, akik úgy döntöttek, hogy kiszállnak a hosszútávú sorozatból.

    Da Costát többször is hírbe hozták az elektromos széria bajnok csapatával, a DS Techeetahval. A bajnokcsapatnál ugyanis van egy szabad versenyzői ülés, miután a csapat eddigi pilótája, André Lotterer a Porschéhoz távozik.

    Da Costa a Twitteren ezt írta: „A BMW-t örökre a szívemben fogom hordozni. Új kihívások jönnek majd, amiről hamarosan be is fogok számolni nektek.

    „Boldog és büszke voltam magamra, hogy a BMW család tagja lehettem,” – mondta a portugál a német gyártó közleményében. „A BMW Motorsportnak köszönhetően számos különböző szériában mérettethettem meg magamat. A BMW i Andretti Motorsportnak is szeretném megköszönni az együtt töltött időt a Formula E. Habár új kihívásokkal fogok majd szembenézni, a BMW-s időszakomra mindig örömmel fogok visszatekinteni.”

    Da Costa távozása a BMW-től lehetőséget ad Alexander Simsnek, hogy megtarthassa az ülését az Andrettinél. A brit versenyző néha megvillantotta gyorsaságát az újon szezonjában, azonban számos alkalommal került bele balesetekbe, ami miatt sok ponttól esett el. Azonban New Yorkban sikerült megszereznie az első pole pozícióját a sorozatban és a futamon végül a második helyen ért célba.

    A BMW i Andretti Motorsport csapatfőnöke, Jens Marquardt elmondta, hogy nagyon várják Günther visszatérését a BMW-hez. „Figyelemmel követtük az előző szezonban nyújtott teljesítményét. Maximiliannak sikerült kihoznia mindent a rendelkezésre álló csomagból. Néha pedig egész rendkívüli eredményeket sikerült elérnie. Emellett szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Antonio munkáját, amit a Formula E előző szezonjában, a WEC-ben és a DTM-ben nyújtott.”

  • Da Costa felbontotta szerződését a BMW-vel, irány a DS Techeetah?

    Da Costa felbontotta szerződését a BMW-vel, irány a DS Techeetah?

    Antonio Felix da Costa több, mint valószínű, hogy a DS Techeetah pilótája lesz a Formula E hatodik szezonjától. A portugál versenyző ugyanis az előző héten felbontotta a szerződését a jelenlegi csapatával, a BMW-vel.

    Da Costa számos tárgyalást követően végül felbontotta szerződését a német gyártóval, ami megnyitja előtte az utat a DS Techeetah csapatához, hogy a regnáló bajnok Jean-Eric Vergne csapattársa legyen és átvegye André Lotterer megüresedett helyét.

    A korábbiakban már beszámoltunk róla, hogy da Costa már a new yorki szezonzárón elkezdte a tárgyalásokat a kínai csapat vezetőivel egy lehetséges szerződésről. A portugál menedzsere, Tiago Monteiro közölte a hírt a BMW csapatfőnökével, Janes Marquardttal, hogy a 28 éves pilóta tovább szeretne lépni és új kihívásokra vágyik.

    Da Costa BMW-s szerződésének részletei ismeretlenek, azonban egyes források szerint rengeteg „változatosságot” tartalmazott. A portugál többek között azért versenyzett a BMW-nél, mert a Formula E mellett a WEC-ben is képviseltette a német gyártó színeit. Azonban a BMW-nek az idei volt az utolsó szezonja a hosszútávú szériában, ugyanis a 2019/2020-as szezonban már nem fognak részt venni. Ez lehet az egyik legfőbb indok, ami komoly szerepet vállalt a portugál pilóta döntésében.

    Da Costa, aki már a BMW privát tesztjén sem csatlakozott Alexander Simshez és Max Güntherhez, továbbra is jó kapcsolatot ápol az Amlin Aguri egykori és a DS Techeetah jelenlegi csapatfőnökével, Mark Prestonnal, ami megnyithatja előtte az utat a kínai istállóhoz. A szerződést, miszerint da Costa lesz majd Vergne csapattársa a DS Techeetahnál, rövid időn belül nyilvánosságra is hozhatják.

    A portugál pilóta már az ötödik szezon első versenyén megszerezte a BMW első, saját maga második sikerét az elektromos szériában Ad-Diriyahban. Sem a BMW, sem pedig da Costa nem kívánt nyilatkozni, amikor a szerződés felbontásáról kérdezték őket.

  • Da Costa érkezhet Lotterer helyére a DS Techeetahhoz?

    Da Costa érkezhet Lotterer helyére a DS Techeetahhoz?

    A BMW i Andretti Motorsport versenyzője, Antonio Felix da Costa az egyik legnagyobb esélyes André Lotterer megüresedett versenyzői ülésére. A német versenyző ugyanis két év után hagyta el a kínai istállót az újonnan csatlakozó Porsche kedvéért.

    Állítólag a portugál versenyző és honfitársa, Tiago Monteiro is tárgyaltak a kínai istálló vezetőségével az elektromos széria ötödik szezonjának záróhétvégéjén New Yorkban. Mindkét portugálnak Lotterer megüresedett versenyzői ülésére fáj a foga, akinek a szerződtetését ma reggel jelentette a Porsche.

    Da Costa végül a hatodik helyen zárta a Formula E 2018/2019-es szezonját. A szezonnyitón pedig megszerezte karrierje második győzelmét Ad Diriyahban. A BMW versenyzője sok mindenkit ismer a kínai csapattól, köztük a csapatfőnököt, Mark Prestont is, aki a korábbiakban az Aguri Formula E csapatát vezette, ahol Da Costa is versenyzett. A portugál ezzel a csapattal szerezte meg az első győzelmét az elektromos szériában a 2015-ös Buenos Aires-i ePrix-n.

    Amikor a jövőjéről faggatták da Costát New Yorkban, ezt válaszolta: „Még mindig vannak dolgok, amiket véglegesíteni kell, egyelőre nem igazán szeretnék beszélni róla.

    Sokáig biztosnak tűnt, hogy da Costa maradni fog a BMW-nél, azonban a jelenlegi státusza eléggé bonyolult, ugyanis a német gyártó ki fog szállni a WEC-ből, ahol a portugál pilóta a Formula E mellett versenyzett.

    A BMW csapatfőnöke, Jens Marquardt elmondta, hogy nem kommentálná a jelenlegi helyzetet és a versenyzőik sorsa az adatok elemzése után fog majd kiderülni. „A mi nézőpontunkból sok olyan dolog van, amit elemezni tudunk, szóval meg is fogjuk csinálni,” – mondta Marquardt. „Jelen pillanatban semmit sem zárnék ki, azonban most vannak ennél fontosabb feladatain is, mint például a versenyeken megszerzett adatok elemzése.”

    A DS Techeetah számos „top pilótát” is megkeresett már

    A DS Techeetah kiadott egy közleményt, amiben az áll, hogy már számos „jó pilótával” egyeztettek. „Mivel az egyik legjobb csapatnál lett egy szabad ülés, ezért a vezetőségünk már számos magas kvalitású pilótával vettük fel a kapcsolatot. Megpróbáljuk a lehető legjobb csapattársat megtalálni Jean-Eric Vergne-nek a hatodik szezonra. A pilóta kilétét nem most fogjuk felfedni, majd idővel ki fog derülni, hogy ki lesz az.”

    Egyes források szerint a kínai istállónak da Costa az első számú célpontja, akinek a szerződtetéséről már folynak a tárgyalások. A DS Techeetah állítólag a Nissan e.dams újoncát, Oliver Rowlandet is megkereste, azonban úgy hírlik, hogy a brit hosszú időre elkötelezte magát a japán gyártónak.

    Eközben Lotterer megköszönte az együtt töltött éveket nekik és sok szerencsét kívánt nekik a következő szezonokra. „Hihetetlen pillanatokat éltem meg itt a DS Techeetahnál és ezt minden egyes csapattagnak meg szeretném köszönni, hogy részese lehettem ennek és azt is, hogy megbíztak bennem, amikor még újnak számítottam a csapatnál.

    „Két év ittlét után egy olyan kihívást kaptam egy másik csapattól, amire nem mondhattam nemet. Mindenkinek a legjobbakat kívánom, és alig várom majd a csatákat, immáron a másik oldalról.”