Címke: Jenni Dahlman

  • Räikkönen 16 napnyi piálás után dobogóra állt

    Räikkönen 16 napnyi piálás után dobogóra állt

    Nem régiben jelent meg Finnországban Kimi Räikkönen életrajzi könvye, „Az ismeretlen Kimi Räikkönen” címmel, melyben számos eddig nem ismert sztorit mesél el a finn versenyző, valamint őszintén van élete fontosabb eseményeiről.

    Korábban már jelentek meg részletek a könyvből, most pedig újabb információkat tudhatunk meg Roger Benoit a svájci Blickben megjelent írásából.

    Räikkönen azt is elmesélte, hogy volt olyan időszak, amikor 16 napon át folyamatosan részeg volt.

    „2012-ben, 16 napig egyhuzamban részeg voltam. Ez épp a Spanyol Nagydíj előtt volt – és a harmadik helyen végeztem a Lotusszal.”

    Vélhetően ez lehetett az az időszak, amikor komolyan megromlott a kapcsolata ex-feleségével, Jenni Dahlmannal.

    2003-ban nem tartott ilyen sokáig a piás állapot. Tíz óra elteltével egy 45 fokos szárító kamrában állva ébredt, Matti Nykänen síugró ruhájában.

    A finn pár McLarenes munkatárat is meghívott Lappföldre.

    „Meg kellett ismerniük a finn telet. Persze volt sok ivó verseny is…”

    Kimi azt is elismeri, hogy sok éven át kísérte életét az alkohol, de azt állítja: „Ez nem ártott a karrieremnek. Egyszerűen csak mások helyett is én ittam.”

    A vodka továbbra is a kedvenc itala maradt, de hozzáteszi: „Ma már nem hajtom úgy az alkoholt. Nem ülök itthon úgy, hogy várom a karrierem végét, hogy újra ihassak. Elégszer voltam már részeg!”

    Mostanra azonban a finn már a családjának, gyerekeinek él. Arról is beszámolt, hogy azért csinált végül Instagram profilt, hogy „az emberek láthassák, milyen boldog vagyok most!”

    Benoit szerint azonban a Dahlmannal való, 9 évig tartó házassága alig van említve a könyvben. Jelenlegi családja, Minttuval és a gyerekekkel azonban végigkísérte az egész munkát a könyv kapcsán.

    „Már az elején elmondtam Minttunak. Hogy ha összejönnénk, akkor vége a hazugságoknak és a mellébeszélésnek. Nem akarom újra megjárni a poklot és félelmet, mely újabb hazugságokat szül!.”

    A könyv novemberben érkezik magyar nyelven, azonban a Libri weboldalán már előrendelhető: https://www.libri.hu/konyv/kari_hotakainen.az-ismeretlen-kimi-raikkonen.html

  • Valtteri Bottas problémájára felesége, Emilia lehet a gyógyír

    Valtteri Bottas problémájára felesége, Emilia lehet a gyógyír

    Rita Tainola finn újságírónő régóta figyelemmel kíséri a finn Forma-1-es versenyzőket, jól is ismeri őket, és családjukat is.

    Az Ilta-Sanomatban megjelent írásában azt fejtegeti, mi lehet Valtteri Bottas teljesítmény-visszaesésének oka. Neki ugyanis van egy erős tippje erre, ami bár lehet, hogy nem magyarázat teljes mértékben, de azért komoly részét képezheti küszködésének.

    Tainola már Keke Rosberg idején is ebben a körben mozgott, így igen jól kiismerte a finn versenyzők lelkivilágát.

    Megállapítása szerint akármennyire is zárkózottnak és hűvösnek tűnnek a finnek, a finn versenyzők mindegyike rendkívül igényli azt, hogy párja, vagy felesége maximálisan támogassa őt, és személyesen is támaszt nyújtson nekik a versenyhétvégéken. Elég ha csak arra gondolunk, hogy Erja Häkkinen is feladta saját karrierjét azért, hogy Mikával menjen a versenyekre, hogy mindig ott legyen, ha a versenyzőnek meghallgatásra, segítségre volt szüksége. Erja és Mika azóta ugyan már elváltak, utóbbi újra is nősült, de ez egy másik történet.
    Embed from Getty Images

    Ott volt aztán Kimi Räikkönen volt felesége, Jenni Dahlman, aki házasságkötésük után szintén belevetette magát a „pilótafeleség” szerepbe, és nagyon sok versenyre elkísérte férjét. Talán mondhatjuk is, hogy Räikkönen McLarenes karrierjének ez volt a legsikeresebb időszaka egyébként. Jenni azonban később rátalált új szenvedélyére, a lovaglásra, és egyre kevesebbszer tartott férjével a versenyekre. Később aztán ebből is válás lett.
    Embed from Getty Images
    Kimi Räikkönen újra megházasodott, sőt már két gyermek édesapja. Minttu Räikkönen pedig kitartó és támogató társnak bizonyul, amikor csak teheti, ott van a versenyeken. Az elmúlt időszak kivétel csak ez alól, mivel kislányuk, Rianna még alig 5 hónapos. Minttunak bár szintén megvannak a maga karrier-vágyai, azonban ő határozottan kijelentette, hogy ezt egészen addig félreteszi, míg férje vissza nem vonul a Forma-1-ből.

    Mintu RäikkönenFotó: Tajthi Andrea

    Valtteri Bottas esete részben hasonlít honfitársaiéra. Felesége, Emilia szintén sportoló. Úszóként ismertük meg, és bár ekkor is megesett, hogy egy-egy versenye egy időpontra esett Valtteri futamaival, azért gyakran feltűnt az F1-es padockban. Idén tavasszal azonban felhagyott az úszással és új sportágba szeretett bele: a lovaglásba. Ez pedig úgy tűnik, hogy jelentősebben leköti az idejét, idén nem sűrűn láttuk F1-es helyszínen a szőke lányt. Tainola szerint pedig esélyes, hogy Bottas problémájának alapja az, hogy felesége nincs vele túl gyakran, hogy támaszt nyújtson neki.

    „Jó dolog, hogy mindkettőjüknek megvan a saját élete és saját hobbija, de az F1 nagyon kemény, és a versenyzőknek szükségük van valakire, aki közel áll hozzájuk. Egy megbízható személyre, aki velük van a hétvégéken és akik mellett biztonsággal el lehet engedni a rájuk nehezedő nyomást.” – írja Tainola. „Szerintem Valtteri szeretné, ha Emilia gyakrabban vele lenne a versenyeken.”

    https://www.instagram.com/p/BBwy0UEoP9n/?taken-by=valtteribottas

    [poll id=”31″]