Címke: jelölés

  • Az „Év csalódása” díjra jelölték Lewis Hamiltont

    Az „Év csalódása” díjra jelölték Lewis Hamiltont

    Az elmúlt szűk egy évtizedet uralta Lewis Hamilton és a Mercedes, ám az új szabályokkal hatalmas visszaesés volt náluk tapasztalható.

    A hétszeres brit világbajnokkal először fordult elő idén, hogy nem nyert se időmérőt, se pedig futamot. Mindkét mutatóban abszolút csúcstartónak számít. De nem csak ez a tény mutatja, hogy karrierje talán eddigi legrosszabb idényén van túl. Hiszen a pontversenyben igencsak alulmaradt George Russelltől, akivel most lettek csapattársak.

    Russell a negyedik Hamilton pedig csak a hatodik lett év végén a bajnokságban. Ráadásul a csapat idei egyetlen pole-ját és futamgyőzelmét is a fiatalabbik brit szerezte.

    Szóval minden tekintetben alul maradt a várakozásokhoz képest, igaz ez nagyban összefüggött azzal, hogy a Mercedes sem tudott alá egy versenyképes autót adni, de Russell megmutatta, hogy lehetett ezzel is villogni.

    E eredmények tudatában pedig az express weboldal év végi, „Express end of season awardson” ő a fő esélyese az „Év csalódása” kategóriának. Rajta kívül még a szintén gyenge szezont futó Daniel Ricciardo és Mick Schumacher duó van a jelöltek között. De a Ferrarira és a Mercedesre is lehet szavazni. (Az olaszok furcsa mód az év csapata kategóriába is bekerültek)

    Ugyanezen a díjátadón az év legjobbjai közé kapott jelölést a csapattárs George Russell, Charles Leclerc-rel, Sergio Pérezzel és Max Verstapennel egyetemben.

    E kettő, illetve a többi kategória jelöltjeire ide kattintva lehet szavazni.

  • Újabb rangos díjra jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest

    Újabb rangos díjra jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest

    Nyilvánossá vált a 2020-as Laureus-díj jelöltjeinek névsora. A jubileumi, huszadik díjátadón összesen hét különböző kategóriában hirdetnek győztest, amelyből háromban autosportos vonatkozás is van.

    Az év férfi sportolója listáján helyett kapott a Forma-1 35 éves, hatszoros világbajnok versenyzője Lewis Hamilton, akinek igen komoly riválisai is lesznek e díjért.

    A brit jelölése mellett az szólt, hogy rendkívül fölényesen szerezte meg a hatodik bajnoki koronáját, a 21 versenyből 11-et behúzott és sok mutatóban megközelítette a rekordokat. Ebben a kategóriában korábban csak Michael Schumacher (kétszer) és Sebastian Vettel (egyszer) tudott diadalmaskodni.

    Az Év Csapata kategóriában ott található a Mercedes csapat neve is, a német gyártó tavaly zsinórban hatodik alkalommal ünnepeltek kettős bajnoki címet. Ők 2018-ban már elnyerték ezt a díjat.

    A harmadik autosportos jelölt pedig az Év Visszatérője kategóriában található, Sophia Flörsch a 2018-as Makaói Nagydíjon szenvedett egy brutális balesetet, ami után képes volt visszatérni a versenypályára.

    A sportlói Oscarnak is nevezett díjakat pénteken, Berlinben adják majd át.

    Laureus Az Év Férfi Sportolója díj jelöltjei

    Lewis Hamilton (GBR) autóversenyző

    Eliud Kipchoge (KEN) atléta

    Marc Marquez (SPA) motorversenyző

    Lionel Messi (ARG) labdarúgó

    Rafael Nadal (SPA) teniszező

    Tiger Woods (USA) golfozó

    Laureus Az Év Csapata díj jelöltjei

    Liverpool (ENG) labdarúgás

    Mercedes AMG F1 Team

    dél-afrikai rögbi válogatott

    spanyol férfi kosárlabda válogatott

    Toronto Raptors (CAN) kosárlabda

    amerikai női labdarúgó válogatott

    Laureus Az Év Visszatérője díj jelöltjei

    Nathan Adrian (USA) úszó

    Sophia Flörsch (GER) autóversenyző

    Christian Lealiifano (AUS) rögbis

    Kawhi Leonard (USA) kosárlabdázó

    Liverpool (ENG) labdarúgás

    Andy Murray (GBR) teniszező

  • Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus díjra

    Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus díjra

    Idén is jelölték Lewis Hamiltont és a Mercedest a tavasszal megrendezésre kerülő Laureus Wolrd Sports Awardsra.

    A díj filozófiája szerint az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat és sport csapatokat jelölik. A Formula 1-es mezőnyből Hamilton és a Mercedes került fel a listára tavalyi teljesítményük miatt, ugyanis mind a két világbajnoki címet (egyéni és konstruktőri) elhódították.

    A 34 éves versenyző már többször is szerepelt ezen a bizonyos listán, ám megnyernie a díjat még nem sikerült, ellentétben az Ezüst Nyilakkal, akik tavaly az év csapata kategóriában diadalmaskodtak. A mezőny idén is erős, Hamilton mellet Novak Djokovic, Lebron James és Luka Modric neve is szerepel a jelöltek között, míg a Mercedes többek között a Francia válogatottal, a Norvég Olimpiai csapattal és a Reál Madriddal kell, hogy megküzdjön.

    A Formula 1-ből eddig Michael Schumacher (2-szer), és Sebastian Vettel, míg csapatok terén a Renault és a Brawn GP tudott diadalmaskodni a Mercedes mellett.