Ellentmondásos körülmények között ért véget a NASCAR Cup Series darlingtoni versenye, melynek végén William Byron dühösen távozott.
Történt ugyanis, hogy az utolsó körre fordulva Joey Logano kérdés nélkül a falba tette riválisát, akinek annyira megsérült az autója, hogy csak a 13. helyen tudott célba érni.
A videón jól látható, hogy William Byron egy eléggé súlyosan összetört, füstölgő autóból száll ki, és főnöke, a Hendrick Motorsports alelnöke, Jeff Gordon próbálja őt azonnal vigasztalni.
„Jó munkát végeztél, nagyon büszke vagyok rád” – mondta a négyszeres Cup Series bajnok versenyzőjének. „Vissza kell majd vágnod neki.”
Byron ezek után következő, kisípolt szavait nem ismételhetjük meg, mert nyomdafestéket nem tűrnek.
Természetesen a háttérből az is hallható, ahogy a közönség kifütyüli Joey Logano-t.
Annyi biztos, hogy ennek a történetnek még lesz folytatása – ha már főnöke is erre biztatta a 24-es autó versenyzőjét.
Jeff Gordon szívesen kipróbálná a Hendrick Motorsports Le Mans-i Camaroját, de nem biztos abban, hogy készen áll a feladatra.
„Ami az újbóli versenyzést illeti, arról nem tudok biztosat mondani” – mondta Gordon csütörtök reggel a SiriusXM NASCAR-csatornán sugárzott „The Morning Drive” című műsorban.
„Ez a Le Mans-i program érdekesnek tűnik. Valószínűleg egy kis szimulátoros munkát fogok végezni. Az utolsó versenyem a Daytona-i 24 órás volt. Imádom azt a versenyt. Elképesztő érzés volt nyerni a Wayne Taylor Racing és a Cadillac színeiben.”
„Szeretnék a részese lenni a Le Mans-i projektnek. Azt azonban nem tudom, hogy képes leszek-e a volán mögé ülni és vezetni a versenyen. Meglátjuk” – mondta a négyszer NASCAR Cup Series bajnok Jeff Gordon.
A múlt havi bejelentés óta kevés utalás hangzott el a versenyzői felállással kapcsolatban.
Rick Hendrick csapattulajdonos a Le Mans-i projektet bejelentő sajtótájékoztatón azzal viccelődött, hogy „Gordont diétára fogjuk kényszeríteni, és visszahozzuk Jimmie-t.”
Johnson azóta már beszélt a Le Mans-i versenyzésről Hendrickkel, aki a két legenda mellett egy aktív NASCAR versenyzőt is beültetne az autójába.
Az 50 éves Gordon időnként még mindig vezet a Hendrick „Track Attack” nevű programjában, amely régebbi, módosított Cup autókat visz klubpályákra (például a kaliforniai Palm Springs közelében lévő The Thermal Clubba).
„Soha ne mondd, hogy soha” – mondta Gordon. „Szimplán arról van szó, hogy nagyon tisztelem az aktív versenyzőket, és azt az erőfeszítést, amit egy autó megépítése és egy csapat felállítása igényel.”
„Biztos akarok lenni benne, hogy a saját tudásomnak 100%-át tudnám nyújtani. Jelenleg annyira a sűrű a naptáram, hogy nem tudom, lesz-e időm a megfelelő felkészülésre.„
Három futam után a Hendrick Motorsports alelnökének, Jeff Gordonnak tetszik, amit a Next Gen autóval kapcsolatban lát.
Igaz, Gordon – aki most a Hendrick Motorsports alelnökeként tevékenykedik – elégedett lehet az eredményekkel, mivel a HMS versenyzői a Cup Series szezon első három futamából kettőt megnyertek.
A trófeáktól függetlenül Gordon elmondta, hogy a Next Gen – a NASCAR fennállása óta a stock car legforradalmibb iterációja – bevezetésével egy láthatóan jobb versenyterméket láthatnak a nézők.
„Szerintem nagyszerű versenyzést kaptunk. Azt hiszem, láttunk autókat hátulról előre jönni, és elölről hátrafelé menni” – magyarázta a négyszeres NASCAR Cup Series bajnok.
„Azt is megtudtuk, hogy bizony lehet keményen versenyezni ezzel az autóval. Azonban a pilóták végig a határon autóznak. Egyértelműen a ki kell használniuk az összes tehetségüket.”
Gordon hozzátette, hogy szerinte a NASCAR minden számítása bejött a Next Gen autóval kapcsolatban.
„Azt hiszem, ez volt a szándék – hogy az autóval egyenlőbb feltételeket teremtsünk. Büszke vagyok arra, hogy a NASCAR a kisebb leszorítóerőt és a nagyobb lóerőt választotta az ilyen típusú pályákon, mert ez jobban a versenyzők kezébe adja a dolgokat.”
„Évek óta nem láttunk már ilyet, amikor a srácok maguktól kipördülnek. Látod, ahogy a srácok néha meg tudják fogni a csúszást és utána még mindig keményen hajtanak és keményen vezetnek.”
Az izgalmas versenyek kivonzzák a nézőket a pályára Fotó: Dylan Buell/Getty Images/NASCAR Media
Új arcok az élen
A vasárnapi Las Vegas-i versenyen 12-szer lengették be a sárga zászlót, így a 2022-es szezon első három futamán összesen 31 ilyen periódus volt. Ez holtversenyben a legtöbb (2011) a NASCAR első három futamán a NASCAR premier sorozatában.
Emellett, bár az első három győztes a NASCAR két legnagyobb és legsikeresebb szervezetétől – a Team Penske és a Hendrick csapatától – érkezett, számos más versenyző is versenyben volt mindhárom futamgyőzelemért.
„Hihetetlenül lenyűgözött ez a gép és optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit hozhat még az autó a szezon során, ahogy a srácok tovább fognak fejlődni” – mondta Gordon. „Az is nagyszerű, hogy friss arcokat és neveket látok az élen.”
„Láthattuk ezt Tyler Reddickkel a múlt héten (és) Erik Jones-szal. Ezen a héten Ross Chastain hihetetlenül lenyűgöző volt. Remélem, még többet látunk majd belőle.”
„Szerintem erre van szüksége a sportágnak, hogy tovább fejlődjön.„
Bár Chase Elliott komfortzónáján kívülre esik a nyilvános szereplés, mégis szívesen vállalja azt, hogy ő legyen a NASCAR „főszereplője”.
Mióta 2020-ban megnyerte a NASCAR Cup Series bajnoki címét, Chase Elliott versenyzett az IMSA-ban, dirtön, sőt még a rallycrossozott is.
Elliott tehát mindent elvezet, a hét elején azonban a NASCAR Hall of Famer és a Hendrick Motorsports alelnöke, Jeff Gordon egy másik komfortzóna feszegetését taglalta.
„Ha hajlandó vagy olyan helyekre is eljutni, ahol az emberek nem számítanak rád, és ott akarsz lenni a köztudatban – a hagyományos sportesemények és a countryzenei koncertek nagyszerűek, de menjünk egy szinttel feljebb – akkor próbálom bátorítani a srácokat, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból” – magyarázta Gordon a SportsBusiness Journalnak hétfőn.
„Nem akartam a Saturday Night Live műsorvezetője lenni. Először halálra rémültem az ötlettől.”
Amikor Gordon 2003 januárjában az SNL házigazdája volt (az SNL-ben minden héten más a házigazda/műsorvezető – a szerk.) akkor, a NASCAR utolsó nagy mainstream robbanásának a középpontjában állt.
Közel két évtizeddel később a sportág egy újabb arcot keres, aki a mainstreamben is megállja a helyét. Vajon a Hendrick egyik versenyzője segíthetne ennek elindításában?
Elliott a sportág legnépszerűbb versenyzője. Személyisége azonban nagyban tükrözi a Hall of Fame-ben szereplő édesapja, Bill Elliott visszahúzódó személyiségét.
Gordon szerdai megjegyzéseivel kapcsolatban Elliott elmondta, hogy megértette főnöke „rejtett” üzenetét.
„Azt hiszem, Jeff (Gordon) azt akarja, hogy szélesítsük a látókörünket. Azt akarja, hogy fejlődjünk – ne csak mi magunk egyénileg, hanem a sportágunk egésze” – mondta Elliott. „Ha a versenyzők növelik a rajongótáborukat, akkor valószínűleg a sportág is profitál ebből.”
„Szerintem ő csak segíteni akar abban, hogy mindenkinek jó nyerjen. A nap végén, ha mindannyian találunk olyan rajongókat, akik nem feltétlenül ismerik a sportágunkat, akkor valószínűleg mindenki jól jár.”
Bár Elliott nyitott a látókörének szélesítésére, ő is olyan, mint mindenki más. Szeretné, ha megbecsülnék.
„Érezni akarom, hogy azok az emberek, akiknek az eseményén részt veszek tényleg azt akarják, hogy ott legyek” – vallotta be. „Azt akarom érezni, hogy valakit érdekel, hogy a műsorukban vagy bármi másban részt veszek – nem csak azért hívtak meg, hogy kipipáljanak egy rubrikát.”
„Ha úgy érzem, hogy megbecsülnek és tisztelnek, akkor teljes mértékben benne vagyok, és olyan messzire megyek a komfortzónámon kívül, amennyire csak akarják.”
Eközben Gordon erőfeszítései, hogy a versenyzői több mainstream megjelenést kapjanak, talán máris működnek.
Szerdán Byron megerősítette, hogy ő és Gordon szerepelni fognak a Fox „Lego Masters” című valóságos versenysorozatának egyik következő epizódjában.
Bár Jeff Gordon már jó ideje nem versenyzőként van jelen a Hendrick Motorsportnál, mostanában új titulussal dolgozik.
Január 1-jén a NASCAR Cup Series négyszeres bajnoka a cég alelnökeként kezdte meg életét. Gordon Rick Hendrick mögött a csapat második számú tisztségviselője lett.
Az elmúlt hetekben az üzlet mindenki számára felpörgött a NASCAR-ban – Gordont is beleértve.
A négyszeres NASCAR Cup Series bajnok rálátása van mind a 4 Hendrick autóra, és azok munkásságára, és közvetlen kapcsolatban van a csapatok elnökével Marshall Carlsonnal.
Emellett ott van az autó előkészítése a szezonra és a Next Gen tesztelés. Ne feledkezzünk meg a tervezésről, a NASCAR-ral való együttműködésről, a tulajdonosok tanácsának ügyeiről, az RTA (versenycsapatok szövetsége) ügyleteiről és még sok másról.
Amikor tavaly év végén bejelentették, hogy Gordon lesz a Hendrick Motorsports új alelnöke, megjegyezték, hogy elsősorban a verseny- és marketingoldallal fog foglalkozni.
Ettől függetlenül Gordon egy kicsit mindenhez „hozzányúl” majd.
„Azt hiszem, az ok, amiért Rick felkért erre a szerepre – és ezért gondolhatta, hogy működni fog a dolog -, mert a karrierem során már annyi különböző területet érintettem, és annyi tapasztalattal rendelkezem, amit ebben a szerepkörben ki tudok használni” – mondta Gordon a RACER-nek.
Jeff Gordon (balra) és egy lelkes rajongója, Tom Cruise (jobbra) Fotó: Ethan Miller/Getty Images/NASCAR Media
„Emellett szeretnék tanulni Rick-től és Marshalltól, valamint Jeff Andrews-tól (általános igazgató), és Pat Perkins-től (marketing alelnök), és Chad Knaus-tól. A NASCAR minden aspektusát jobban meg szeretném ismerni.”
A Hendrick Motorsports alelnöke elmondta, mi az, amiben már most tud majd segíteni a csapatnak
„Abban fogok segíteni, amiről a legtöbbet tudok, vagyis, hogy milyen egy versenyképes csapatnál versenyautót vezetni, és mindent, ami ezzel együtt jár. De most, hogy kiléptem a versenyzői szerepkörből, más szemszögből látom a dolgokat.”
Magánélet? Minden rendben!
50 évesen Gordon egy olyan időpontban vág neki ennek a következő fejezetnek, amikor már elég jól felkészült ahhoz, hogy megbirkózzon vele.
Sok mindent megélt már abból, amit a sportág kínál: sikeres versenyző volt, aki megértette a reklám és a merchandising művészetét.
Ezen felül társtulajdonosként megismerkedett a tulajdonlással is, majd a Fox Sportsnál a televízióba ment kommentátornak, és meglátta az iparág szórakoztató oldalát.
„Ez egy 27/4-es (munka)” – nevet Gordon. „Rickkel állandóan viccelődünk, mert valamiért 50 éves koromig vártam, hogy igazi munkám legyen.”
„Be kell vallanom, hogy eddig nem álltam készen egy ilyen feladatra. Az életem olyan szakaszában vagyok, amikor a gyerekeim már idősebbek, és megértik, hogy ennyit dolgozom.”
„A feleségemmel, Ingriddel 15 éve vagyunk házasok, és eljutottunk egy olyan pontra, ahol képes vagyok időt és energiát áldozni arra, hogy jól végezzem ezt a munkát.”
Jeff Gordon gyermekei lassan felnőnek Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media
Az új szerepkör miatt nagy kihívások előtt áll Jeff Gordon
A NASCAR történetének egyik legsikeresebb versenyzőjének persze ugyanúgy bizonyítani kell majd, mint ahogy sofőrként tette.
„Nem tudom, hogy képes leszek-e ugyanannyira hozzájárulni a sikerekhez, mint versenyzőként, de az biztos, hogy keményen fogok dolgozni érte, mert imádom, hogy továbbra is részese lehetek a versenyzésnek, méghozzá ebben a minőségben.”
A Hendrick a 2022-es szezonnak két egymást követő versenyzői bajnoki címmel – Chase Elliott és Kyle Larson révén – vág neki. Mind a négy versenyző tudja mit csinál, Gordon azonban tudja, miként segíthet nekik.
„Legtöbbször megpróbálom segíteni a versenyzőket abban, hogy egyensúlyba hozzák erőfeszítéseiket és annak fontosságát, amit a versenycsapattal tesznek” – magyarázza Gordon.
„A kemény munkát nem lehet felülmúlni. Tulajdonában lehetsz a világ összes tehetségének, de ha nem vagy hajlandó minden erőfeszítést beleadni, és nem dolgozol igazán keményen, és nem hajtod magad, akkor nem fogod elérni a kívánt sikereket.”
„Azt hiszem, ahol én még jobban be tudok lépni, az az, hogy a sport mindig is szórakoztató sport maradjon. Egyensúlyt kell teremtened pályán lévő teljesítmény, és a a pályán kívüli teljesítmény között.”
Jeff Gordon (középen) és Alex Bowman (jobbra), valamint Bowman crew chief-je Greg Ives (balra) Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
A csapat, amely családdá vált
Jeff Gordon azonban elmondta, az egyik legnagyobb megtiszteltetést az jelenti számára, hogy együtt dolgozhat Rick Hendrickkel.
„Azt hiszem, az egyik dolog, amit a legjobban élveztem az elmúlt másfél évben, hogy milyen közel tudtam Rickkel dolgozni” – mondta az alelnök.
„Mindig is remek volt a kapcsolatunk, és a legjobb és legrosszabb pillanataim közül néhányat ő is átvészelt, és talán bizonyos szempontból ez fordítva is így volt.”
„De az, hogy felhívhattam őt, beszélhettem vele, horgászhattam vele, és megtehettem azokat a dolgokat, amiket ebben a szerepben megtehetek, az egyik legnagyobb örömöm volt az életemben.”
„Annyira szeretem őket (Rick Hendricket, és feleségét Lindát), olyan sokat jelentettek nekem, szinte olyanok voltak, mint a szüleim, vagy talán Rick olyan, mint egy nagy testvér” – magyarázta elérzékenyülten a legenda.
A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson visszatér a 2022. február 5-6. között megrendezésre kerülő Race Of Champions világdöntőre Pite Havsbadba, Svédországban.
Richard Pettyvel és Dale Earnhardt-tal holtversenyben, Johnson hét NASCAR Cup Series bajnoki címével az egyik legünnepeltebb versenyzője az amerikai autósportnak. 2020-ban a NASCAR-ban töltött utolsó teljes szezonja után Johnson jelenleg az NTT IndyCar Series-ben a Chip Ganassi Racing 48-as rajtszámú Hondáját vezeti.
A NASCAR Cup Series-ben eltöltött több mint 20 éve alatt Johnson 686 versenyen indult. 83 győzelmet, valamint 374 top 10-es helyezést ért el. 2002-ben Johnson és Jeff Gordon voltak az első NASCAR-pilóták, akik az évente megrendezésre kerülő ROC versenyen a bajnoki elit, nemzetközi mezőnyében versenyeztek. Az eseményt a spanyol Gran Canarián rendezték. A két stock car versenyző sokkolta a mezőnyt és a közönséget azzal, hogy elvették a ROC Nemzetek Kupáját a 2001-ben bajnoki címet szerző spanyol alakulattól. A győzelem megnyitotta az utat az amerikaiak nagyobb befolyása előtt az évenkénti Race Of Champions-on. Ugyanakkor a ROC Nemzetek Kupája a 2002-es győzelem óta az USA csapat számára elérhetetlen maradt. Johnson így beszélt erről:
„Gran Canaria murvás volt, és nem hiszem, hogy a többiek tudták, hogy Jeffnek és nekem mennyi dirt verseny van már mögöttünk. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy jól fogok menni, vagy egyáltalán tudták, hogy ki vagyok. Megnyerni a ROC Nation’s Cupot, valami igazán egyedi dolog volt. Az egyetlen esemény, ahol a hazámat képviseltem. Sok dolgot elértem már a pályafutásom során, de ez az egyetlen ilyen élményem. Nagyon várom már, hogy visszatérjek a ROC-ra és Travisszel versenyezzünk. Ő egy hatalmas tehetség, és nagyon jól érezzük magunkat a közös versenyeinken. Remélhetőleg jól fogunk mókázni és sikereket érhetünk el a havon és jégen.”
A svédországi Pite Havsbadban megrendezésre kerülő ROC „Snow + Ice” világdöntő újabb lehetőséget kínál a laza autókhoz és a kiszámíthatatlan felületekhez szokott versenyzők számára. A ROC 30 éves történetének leggyorsabb és legszélesebb pályájaként a közelgő verseny a befagyott Balti-tengeren kerül megrendezésre. Mindössze alig 100 kilométerre délre található az Északi sarkkörtől. Fredrik Johnsson, a ROC elnöke így nyilatkozott az új helyszínről:
„A pilóták azért jönnek a ROC-ra, mert speciális élményt és innovatív kihívásokat kínál, amelyekkel a szokásos versenyszezonokban nem találkoznának. A ROC-nak voltak jó futamai a nagy stadionokban szerte a világon, de nagyon jó lesz visszatérni természetes közegbe. A rövid nappalok, a brutális hideg és a változó körülmények miatt Svédország igen alkalmas helyszín lesz az olyan sokoldalú tehetségeknek, mint Jimmie. Nincs sok tapasztalata a négykerékhajtással, de nagyon ügyes terepen és nagy sebességnél. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar alkalmazkodni fog, ahogy tette azt 2002-ben is.”
A hétszeres NASCAR Cup bajnok, Jimmie Johnson szerint egy ilyen lehetőség, hogy Alonso McLarenjét vezetheti, egyszer adódik az életben.
A 43 éves pilóta és Fernando Alonso autót cserélnek Bahreinben, egy nappal az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es idényzáró után.
Valószínűleg Johnsonnak lesz nagyobb kihívás ez, de mindig ki akart próbálni egy F1-es autót: „A mi autóink sokkal inkább a szórakoztatás céljából készülnek, természetesen nagy móka őket vezetni. Viszont mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy kipróbáljak egy F1-es autót, érezzem a leszorítóerőt. Mindig is ki akartam próbálni.”
Johnson elmesélte, hogyan vetődött fel az autócsere gondolata. Alonsóval még év elején, az IMSA Daytonai 24 órás versenyén találkoztak.
„Ott találkoztunk tehát, mobilszámot cseréltünk és még ott felhozta ezt az ötletet. Én egyből helyeseltem, mondtam is, hogy nem kell kétszer kérnie.”
Johnson nyilván kipróbálja majd a McLaren szimulátorát a wokingi központban, hiszen így jobban fel tud készülni.
„Az ő [Alonso] ötlete volt, hogy ugorjak be a McLarenhez. Azt akarta, hogy nézzem meg a központot, a várost. Erről sem kellett sokáig győzködni, egyből belementem, igazából mindenbe, amit felajánlottak. Tudtam, hogy egyszer van ilyen az életben.”
Ez nem csak egy rövid attrakció lesz a TV kameráinak, mint a 2003-as indianapolisi Juan Pablo Montoya-Jeff Gordon és a 2011-es watkins gleni Lewis Hamilton-Tony Stewart csere volt.
„Egy egész napot szeretnénk ennek szentelni, hogy legyen időnk kitapasztalni egymás autóját, és legyen lehetőség a hibázásra” – tette hozzá Johnson, aki elmondta, hogy csapata, a Hendrick Motorsport olyan sok gumiszettet küld, hogy Alonso szinte „addig mehet, ameddig akar”.
Amerikai kollégájával ellentétben, Alonso nem tudja kipróbálni a Chevyt, még csak szimulátorban sem.
„Valószínűleg nekem nagyobb ez a váltás. Felajánlottuk Alonsónak, hogy jöjjön át szimulátorozni [Észak-Karolinába], de nem tudta beszorítani az időbeosztásába.”
Johnson csodálja Alonso szenvedélyét, hogy az F1-en kívül minél több bajnokságban ki akarja magát próbálni. A spanyol ugye tavaly debütált az Indy500-on és a WEC-ben is versenyez, sőt győzni is tudott Le Mans-ban.
„Fernando volt már az IndyCarban, az F1-ben, a Sportautó vb-n. Ki tudja, mit tartogat számára az, hogy egy NASCAR autót próbál ki?”
Kiemelte, hogy Alonso a régi nagyokra emlékezteti, olyanokra, mint AJ Foyt, Mario Andretti vagy Parnelli Jones.
„Szerintem sokunk hiányolja azokat az időket, amikor a világon bárhova mehettél versenyezni. Andretti mindenhol járt. Úgy érzem, van esély arra, hogy ilyenek újra előforduljanak. Talán azoknál lesz ez gyakori, akik pályájuk végén járnak, és ha jönnek ilyen lehetőségek, azokkal élnek. Természetesen én is ilyesmit tervezek. Nem tudom, még mit, de valamit tervezek. Ha befejezem a NASCAR-t, akkor a versenyzéssel még nem végzek.”
Johnson arra nem számít, hogy F1-es futamon tűnik fel, hiába ül be majd hamarosan egy F1-es autóba: „Egy 45 éves Forma-1 pilóta? Nem tudom, valaha történt-e ilyen.”