Címke: Jean Todt

  • Todt az egyetlen elnökjelölt

    Todt az egyetlen elnökjelölt

    Jean Todt egy harmadik periódusra is az FIA elnöke marad, miután a soron következő választásokra ő az egyetlen jelölt.

    Todt 2009-ben lett az FIA elnöke, majd 2013-ban újraválasztották.

    Idén májusban már jelezte, hogy maradna még a pozícióban, a napokban pedig az FIA közzétette a jövőhavi választásra a jelöltek listáját. Azon pedig egyedül Todt szerepel, így december 8-án automatikusan ő lesz „megválasztva”. Todt tehát 2021-ig biztosan marad az FIA élén.

  • Nincs komoly jelentkező az F1-es mezőnybe

    Nincs komoly jelentkező az F1-es mezőnybe

    Jean Todt szerint az FIA egyelőre egyetlen F1-es részvétel iránt érdeklődő csapattól sem kapott komolyan veendő ajánlatot.

    Korábban lehetett olyan híreket hallani, hogy Zoran Stefanovic 2010 után ismét csapatalapításon töri a fejét, illetve egy kínai csoportosulásról is azt rebesgetik, hogy komolyan fontolgatják a mezőnyhöz való csatlakozást. Todt azonban az érdeklődő jelentkezőkkel való interjúk után nem tartja elég komolynak az ajánlatokat ahhoz, hogy tenderre bocsássa az üres rajthelyeket.

    „Semmi olyasmi, amit komoly ajánlatnak mondhatnék” – mondta az FIA-elnök arra a kérdésre, volt-e értékelhető megkeresés ez ügyben. „Ha komoly ajánlat érkezik, akkor tenderezünk. Ugyanez volt a helyzet a Haas esetében is: tudtuk, hogy ők komolyan gondolják, így megtettük a szükséges lépéseket.”

    Korábban az F1-nek volt egy 26-autós időszaka is, ám az 1995-ös szezon óta nem érte el ezt a létszámot. A jelenlegi megegyezések 24 autóban limitálják a maximális létszámot, ám Todt nem utasítaná el egy esetleges 13. csapat csatlakozását sem.

    „Jelenleg tíz csapatunk van az F1-ben” – vázolta fel az evidens tényeket Todt. „A bajnoksággal nincsen baj. Az elfogadható maximális létszám 12 lenne, így örömmel hallgatok meg bármilyen jónak tűnő ajánlatot. Egy még jobb bajnokság létrehozására törekszünk, de a jelenlegi egyezmények 12 csapatot maximalizálnak.”

    Miután a 2018-as előszezonig cirka öt hónap van hátra, egy újdonsült csapat leghamarabb 2019-ben csatlakozhatna a száguldó cirkusz világkörüli útjához.

  • Az FIA nyitott az ötletekre a rajtbüntetések helyett

    Az FIA nyitott az ötletekre a rajtbüntetések helyett

    A Forma-1 irányító testülete, az FIA is érzékelte, hogy reklamáció tárgyát képezi a váltó- és motorcsere miatt járó rajtbüntetés. Előzetesen erre annyit reagáltak, hogy ők nyitottak minden jó javaslatra az ügyben.

    A legnagyobb probléma a rajtbüntetésekkel kapcsolatban, hogy az egyes elemek cserélése egyenként is 5-10 rajthelyes büntetést eredményez, ezt pedig könnyedén fel tudják halmozni a versenyzők, így történhet meg, hogy esetenként 50-60 rajthelyes büntetést osztanak ki valakinek, holott 20 fős a mezőny. Ez pedig némileg nevetség tárgyát képezi.

    „Itt van valami, amit meg kell vizsgálni, bár a megoldás nem mindig olyan egyértelmű.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt a Sky Sportsnak arra a kérdésre, hogy változhat-e ez a szabály a következő szezonra. „Nem vagyok varázsló, szóval ez olyasmi, aminek megvan a maga folyamata. Azért vezettük be ezt a büntetést, hogy csökkentsük a költségeket, szóval ha tudunk ennél jobb megoldást, akkor alkalmazni fogjuk, de nyitottak vagyunk minden jó ötletre.”

  • Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Különleges Halo szín a bajnokságban vezetőnek

    Jean Todt-nak támadt egy ötlete, hogyan népszerűsítse a 2018-ban bevezetendő  „Halo” biztonsági fejlesztést.

    Sok versenyző, bennfentes és rajongó boldogtalan, hogy a jövő évtől  a pilótafülke-védelmi rendszer hatással lesz az esztétikumra és a Formula 1 alapjaira.

    Todt, az FIA elnöke Monzában elmondta, hogy a Halo a pilóták biztonságát szolgálja, bár a rajtrácson lévők közül már sokan úgy tartják, hogy ’túl biztonságos’ a versenyzés.

    „Ezért van szükségünk felelős sportvezetőkre” – idézte az Auto Motor und Sport.

    „Amikor bejelentettem, hogy bevezetjük a Halo-t a 2018-as Formula-E szezonban, nem volt kritika” – tette hozzá Todt. És a Formula 2-ben a rákövetkező évtől való megjelenése hírére sem hallottam negatív megjegyzést. Ez azt mutatja, hogy az emberek már hozzászoktak a gondolathoz.”

    Mégis a Halo továbbra is népszerűtlen és ellentmondásos az F1 rajongók körében. Todt azt mondta: „Hallottam egy ötletet, – ami nekem is tetszik – miszerint a bajnokságban vezetőnek különleges színű Halo-t kellene adnunk”. Ugyanakkor azt is hallottam, hogy egyes csapatok már eladták a Halo helyét a szponzoroknak” – tette hozzá.

  • Todt szerint egy meghibásodás dönthet a bajnoki címről

    Todt szerint egy meghibásodás dönthet a bajnoki címről

    Jean Todt szerint a megbízhatóságon múlik az idei világbajnokság végkimenetele.

    Az FIA elnöke kimondottan élvezi a szoros csatát a Ferrari és a Mercedes, illetve Vettel és Hamilton között.

    „Nagyon élvezem, hiszen még minden nyitott.” – fogalmazott Todt a német Bild-nek Monzában.

    Természetesen arról is megkérdezték, szerinte ki nyeri a vb-címet, melyre így válaszolt: „Azt gondolom, aki veszít, az egy hiba miatt veszít. Ha a fennmaradó versenyeken valakinek becsúszik egy nullázás, azt nagyon nehéz lesz visszahozni.” – zárta a francia.

  • Az FIA 2018-ra a Formula 2-ben is bevezeti a Halot

    Az FIA 2018-ra a Formula 2-ben is bevezeti a Halot

    A Formula 2 lesz a következő széria, ahol a biztonsági elemet, a Halot kötelezően fel kell majd szerelni az autókra. A motorsport irányító testülete 2018-ra jelölte ki a dátumot, a fejvédő rendszer bevezetésére és arra törekszik, hogy a nevelő szériákba is minél előbb eljusson a fejlesztés. A Formula 2 monzai hétvégéjén tesztelni fogják a jövő évi autót a Pirellinek, emellett a gépet egy haloval is ellátják majd. Ez azonban csak egy átmeneti változat lesz, ugyanis a homologizációs eljárások miatt ez még sokat fog változni.

    „Mindig úgy gondoltuk, hogy minden fejlesztést először a Forma-1-ben kell bevezetnünk. Itt vannak jelen komoly K+F tevékenységek, innen tudunk lefelé is menni a kisebb szériákba.”- mondta Mekies a RACER-nek.

    „ Aztán megcsináljuk azt, amit más kategóriában jelen esetben a Forma-1-ben már bevezettek és elkezdjük azt fejleszteni és 2-3 év alatt bekerül az adott szériába. Ez lehetővé teszi, hogy a költségeket kézben tartsuk és tovább tudjuk figyelni a trendek alakulását, így mindenre készen álljunk. Sok szempontból komoly kihívás ez.”- tette hozzá Mekies.

    „Az FIA elnöke Jean Todt komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Halot minél előbb bevezessük, ugyanis elmondása szerint nem volt rajtunk semmilyen nyomás, hogy a nagyfiúkat (Forma-1-es pilóták) jobban védjük, mint az alacsonyabb kategóriás társaikat: „Ezért igyekszünk a lehető leggyorsabban bevezetni a rendszert.”

  • A 2018/19-es szezonra megújulnak a Formula E autók

    A 2018/19-es szezonra megújulnak a Formula E autók

    Az FIA elnöke, Jean Todt utalást tett arra, hogy a 2018/19-es szezon Formula E autói valószínűleg radikális változásokon mennek majd át.

    Az elektromos versenysorozat első három éve elég sikeresnek mondható, hamar kiépült a rajongótáboruk, és már a gyártók is sorban állnak, hogy részt vehessenek a szériában.

    Az ötödik szezonra azonban feltehetően új dizájnt kapnak majd az autók, már készülnek a tervek, és Todt szerint leginkább az autó hátulja módosul majd, és esetlegesen ráilleszthető lesz majd a cockpit védő halo.

    „Szeretnénk egy kis meglepetést okozni az ötödik szezon autóival.” – mondta Todt a Motorsport.com-nak.

    „A legnagyobb változás, hogy csak egy autó álljon a versenyzők rendelkezésére (mivel most az akkumulátorok merülése miatt futam közben autót cserélnek a versenyzők).”

    A 2018/19-es FE autót ez év végén már tesztelésre kerül, 2018 elején pedig megkapja a végső dizájnt.

    A francia és a brit kormány már jelezte, hogy 2040-től megtiltanák a benzin is dízel üzemű új autók forgalomba hozatalát, ez pedig szintén növeli a Formula E létjogosultságát.

    „Már tudható, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország be fogja tiltani a nem hibrid autókat.” – mondta Todt. „Szeretnék ösztönözni az elektromos autók bevezetését.”

  • Todt szerint jó, ha „ismeretlenek” vannak az élen

    Todt szerint jó, ha „ismeretlenek” vannak az élen

    Jean Todt szerint jót tesz a versenysportnak, hogy a Le Mans-i 24 órás verseny dobogóján két LMP2-es csapat is állt, olyan versenyzőkkel, „akikről még sosem hallottunk”.

    Az LMP1-esek számos problémával küzdöttek. Bár a #2-es Porsche végül nyerni tudott, az ő versenyük sem volt zökkenőmentes.

    Ellenben az LMP2-esek igen jól szerepeltek, és az összetett értékelésben a második és harmadik helyet is megszerezték. A Jackie Chan DC Racing ORECA, az Oliver Jarvis, Thomas Laurent és Ho-Pin Tung trióval még vezette is az abszolút versenyt egy ideig.

    „Ez ismét bizonyította, hogy verseny nem kiszámítható, és nagyon jó.” – mondta Todt az FIA Sport Konferencián. „Tudják, hogy az emberek arról panaszkodnak, hogy valaki dominál, így ‘mindig tudjuk az eredményt’. Itt (Le Mans) senki nem számított ilyen eredményre. Szerintem ez nagyszerű a sportnak, hogy produkálnak olyan csapatok és versenyzők, akikről még nem is hallottunk. Lenyűgöző volt a Porsche feltámadása is, szóval nagyszerű verseny volt.”

  • Tokióban lesz az első FIA Intercontinental Drifting Cup!

    Tokióban lesz az első FIA Intercontinental Drifting Cup!

    A japán Toge nevű hegyi hágónál kezdődött az drifting őrület a 80-as évek elején, és ma már a világ minden tájáról vonzza a fiatalokat. 2017-ben a FIA egységesítette a szabályrendszert, és a júniusi genfi Sportkonferencián bejelentették tegnap, hogy „FIA Intercontinental Drifting Cup” néven szeptember 30. és október 1. között Tokió Daiba nevű negyedében megrendezik az első nemzetközi megmérettetést, Japánban.

    A FIA 2016 júliusában nyitott tendert az esemény megrendezésére, és olyasvalakit kerestek, aki elkötelezett a rendezvény iránt, versenyképes a menedzsmentjük, és szeretnék a jövőben is fejleszteni a sportágat. A befutó a SUNPROS lett, akik már 2001 óta rendezik a D1 Grand Prixt, és biztosak benne, hogy a drift kultúra őshazájában jó fogadtatása lesz a FIA Intercontinental Drifting Cupnak.

    A FIA elnöke, Jean Todt is örül a rendezvénynek: „Ez a kezdete a FIA zászlója alatt egy nagyon fontos kategóriának. Ahogy fejlesztünk minden motorsportot a világon, a drifting az, ami megfogja a fiatalokat, és az elhivatott kemény magjuk egyre csak növekszik. Azzal, hogy megalkottuk a FIA Intercontinental Drifting Cupot, építünk egy egységes szabályzást is, ami segíti a sport fejlődését, hogy egy professzionális szintre emelkedhessen világszinten. Olyan kereteket hoztunk létre, amiben biztos vagyok, hogy nagy sikere lesz a motorsportok világában.”

    Isao Saita, a SUNPROS elnöke is elégedett: „Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a világméretű megmérettetést Japánban tarthatjuk meg, ahonnan a motorsport ezen műfaja származik. Szeretnék ezzel a rendezvénnyel is hozzájárulni a drifting kultúra világszintű terjeszkedéséhez, sé azt gondolom, hogy igazán izgalmas időszak előtt állunk.”​

  • Todt óvatos a kínai F1-es csapat híreivel kapcsolatban

    Todt óvatos a kínai F1-es csapat híreivel kapcsolatban

    Jean Todt ugyan higgadt, de egyre csak erősödik a pletyka, hogy jöhet egy 11. Forma-1-es csapat, miután az Egyesült Királyságban bejegyeztek egy nevet, amit a FIA elfogadott, és úgy tűnik, hogy valóban feltöltenék a szabad helyeket a rajtrácson. Hetek óta attól hangos a sajtó, hogy új versenyzők érkeznének a grand prix versenyzés világába, de konkrét tervről senki sem tud.

    Most azonban annyi történt, hogy a brit cégnyilvántartásban egy cég átnevezte magát „China F1 Racing Team Limited”-re. Korábbi nevük „Bronze Fortune Limited” volt, és a francia ügyvéd Michael Orts vezeti a vállalatot. Ő korábban sportautókkal versenyzett Európában és Amerikában. Orts terveiről keveset tudni, és nem volt elérhető a mai napon, hogy válaszoljon arra a kérdésre, hogy valóban a Forma-1-es belépés-e a célja. A FIA mai sportkonferenciáján azonban Jean Todt megerősítette, hogy valóban van érdeklődés, jövőbeni nevezések miatt.

    „Mindig vannak pletykák, és volt érdeklődés csapatoktól. Nem sok csapatról beszélünk. Ha majd úgy érezzük, hogy van értelme, akkor lesz tender.” – állítja Todt, de ismert a FIA álláspontja, hogy csak akkor lehet majd érdemben is nevezni, ha komoly jelölt érkezik. Akár 12 csapatot is elbírna a rajtrács, de komoly auditon kell átmennie a friss jelentkezőknek, hogy csak olyanok érkezhessenek, akiknek komolyak a szándékaik. Ráadásul Todt szerint teljesen elképzelhetetlen az, hogy nyolc hónap alatt valakik felállítsanak egy teljesen új Forma-1-es csapatot.