Címke: Jean Todt

  • Túltolta az F1 a hibrid-korszakot, Todt szerint is

    Túltolta az F1 a hibrid-korszakot, Todt szerint is

    A Forma-1-ben 2014-ben kezdődő hibrid korszak talán túl messzire ment, véli az FIA elnöke, Jean Todt.

    Ezzel pedig talán a rajongók nagy része is egyetért, hiszen mióta az F1 megvált a V8-as erőforrásoktól, gyakorlatilag csak kritikát kap a széria. A jelenlegi erőforrásoknak bár több közük van az utcaiakhoz, de fejlesztésük nagyon drága, és jelenlétük óta viszonylag egysíkúak a versenyek.

    A széria épp a 2021-től érvénybe lépő szabálymódosításokon dolgozik, és szeretnének olyan szabályzást alkotni, mely megfelel a modern kor elvárásainak, a csapatok igényeinek is, és a rajongók számára izgalmasabb versenyeket eredményez.

    Todt szerint a jövő erőforrása nem lesz annyira bonyolult és összetett, mint a jelenlegi, és elhagyják a drága MGU-H (hőenergiájú motor-generátor) elemet is.

    „Ez egy gyönyörű technológiai műalkotás, de talán nem ezt várják. a rajongók.” – mondta Todt. „Ez nem olyasmi, amire feltétlenül szükség van egy jó bajnoksághoz. Szóval szerintem fontos, hogy tanuljunk ebből és valami ennél egyszerűbbel álljunk elő.”

    Mindemellett azonban fontosnak tartja azt is, hogy továbbra is új dolgokkal kísérletezzenek a Forma-1-ben.

    „Számomra a motorsport – és mindig ezt mondom -, egyrészről egy show, de ez nem elegendő. Laboratóriumnak is kell lennie. A gyártók laboratóriumának, a csapatok laboratóriumának, és egy olyan laboratóriumnak, amiből az utcai autók is a lehető legtöbbet profitálnak. És ez történik. Mondom ezt úgy, hogy ha mindenki úgy gondolja, hogy kicsit túl messzire mentek, akkor egy kicsit vissza kell venni belőle.”

    „Mindent összevetve biztos vagyok venne, hogy az elkövetkező években az erőforrások még hatékonyabbak lesznek az MGU-H nélkül.”

  • Ha jó az alap, a Ferrari marad – Todt

    Ha jó az alap, a Ferrari marad – Todt

    Jean Todt szerint amennyiben az F1-nek sikerül egy jó alapstruktúrát a helyére raknia, a Ferrari maradni fog.

    Nem titok, hogy Sergio Marchionne Ferrari-padrone nem lelkesedik a 2021-re tervezett szabályváltozásokért – olyannyira nem, hogy a Scuderia F1-es szereplésének is véget vet, ha nem szabnak át néhány dolgot az októberben bemutatott tervezetben. Azóta több megbeszélés is lezajlott, Marchionne fenyegető hangneme pedig kissé megenyhült, a kivonulás veszélye azonban még a levegőben lebeg.

    „A Ferrari egy ikonikus márka” – jelentette ki Todt a nyilvánvalót a Spanyol Nagydíj hétvégéjén. „Ennek számos oka van, amelyek egyike, hogy számukra roppant fontos a sport; a Ferrari profitál a versenyzésből, ahogyan a versenyzés is profitál a Ferrariból. Biztos vagyok benne, hogy ha megfelelő struktúrát fektetünk le, továbbra is érdeklődni fognak az F1 iránt.”

    Ám az F1-ben még másik kilenc csapat is a mezőnyhöz tartozik, akiknek az érdekeit nem lehet sutba vetni a Ferrari durcáskodása miatt.

    „Arra kell törekednünk, hogy mind a tíz csapat jól járjon, ne csak egy” – ismerte el Todt. „A csapatoknak több mint a fele nehézségekkel küzd, ami nem a legjobb reklám a motorsportok legfelső kategóriájának. Tennünk kell valamit a csapatok közötti különbségek áthidalására.”

    A leggyakrabban emlegetett megoldás a költségek csökkentése, amit költekezési korlát bevezetésével és az erőforrás problémásabb elemeinek (érts: MGU-H-nak) az eltávolításával érnének el.

    „A technológia érdekes, de a jó világbajnokság szempontjából szükségtelen” – utalt Todt az MGU-H-ra. „Le akarjuk egyszerűsíteni a dolgokat, mindenek előtt pedig fel akarjuk kelteni az új motorszállítók érdeklődését is. Jó úton haladunk a motorszabályok véglegesítése felé.”

  • Todt szerint véleményezhetnének a versenyzők, de nem jelennek meg a megbeszéléseken

    Todt szerint véleményezhetnének a versenyzők, de nem jelennek meg a megbeszéléseken

    Az FIA elnöke, Jean Todt elutasítja az F1-es versenyzők azon kritikáját, melyek szerint nincs fejlődés a sportszabályok kialakításában.

    Barcelonában Sebastian Vettel kritizálta az F1 szabályalkotóit a 2019-es szabályok kapcsán, de leginkább azt sérelmezte, hogy a versenyzőket nem kérdezik meg a változásokkal kapcsolatban.

    Todt szerint azonban minden versenyzőnek meg van rá a lehetősége, hogy hangot adjon véleményének, és az ő ajtaja mindig nyitva áll előttük, ha meg akarnak vitatni valamit.

    „Tisztelem őket és tudom, hogy milyen elfoglaltak tudnak lenni. De van lehetőségük (felszólalni).” – mondta. „Sajnos elég gyakran van olyan, hogy van megbeszélésünk és ők nem jönnek el. Én mindig megpróbáltam meghallgatni amit a versenyzők mondanak. A versenyzők meg vannak hívva, hogy vegyenek részt és tegyenek valamit (a megbeszéléseken).”

    Sőt Lewis Hamilton is megemlítette már, hogy a versenyzőket szerinte túlzottan kihagyják a döntésekből.

    „Bármely versenyző számára, aki meg akar engem látogatni, a mezőny végétől a legelejéig, 48 órán belül állok rendelkezésére.” – mondta Todt.

    Todt arra is reagált, hogy a legtöbb versenyző panaszkodik amiatt, hogy nehéz előzni, ez pedig a szabályoknak köszönhető.

    „Olvastam a sajtótájékoztatón elhangzottakat. Hamilton panaszkodott, Vettel panaszkodott, Räikkönen… mind panaszkodtak. És ők elöl vannak, szóval képzelhetjük a végét (a mezőny hátsóbb részének véleményét – a szerk.). Azt olvasom, amit leírtak. Szóval úgy érzem, hogy ha mi felismerjük, hogy valami rossz irányba megy, meg kell próbálnunk megoldást találni. Mind azt akarjuk, hogy jobb legyen a sport, jobb legyen a show, szóval csináljunk valamit.”

  • „Európa-bajnoki” címet is osztanak majd a Formula E-ben

    „Európa-bajnoki” címet is osztanak majd a Formula E-ben

    A Formula E szervezői bejelentették, hogy a 2018\19-es szezontól kezdődően egy mini bajnokságot is fognak indítani a nagy bajnokságon belül, ami az európai versenyeken a legtöbb pontot szerző pilótát fogja jutalmazni.

    Ugyan még nem ismert az elektromos széria következő idénybeli versenynaptára, az viszont biztos, hogy az európai versenyeknek lesz egy fő támogatója, méghozzá az osztrák székhelyű Voestalpin, amely az elektro motorokban használt galvanizált acélok étékesítésével is foglalkozik.

    Ezt az együttműködést kihasználva az FIA úgy döntött, hogy külön bajnokságot indít ezekre a futamokra, mint egyfajta „Európa-bajnokság”.

    „Ha jól szerepelsz az európai futamokon, akkor jó esélyed van arra, hogy megnyerd az összetett pontversenyt. De az a tény, hogy a Voestalpine-nak köszönhetően van egy extra díj ezekre a versenyekre, az plusz löketet jelent minden versenyzőnek.” – nyilatkozta a Mahindra pilótája, Nick Heidfeld.

    A Voestalpine-nal kötött megállapodás egyelőre két évre szól.

    Az idei versenynaptárban tíz helyszín tizenkét futama szerepel (Hong Kong és New York dupla futamos), ám ezen szám jövőre két újabb helyszínnel bővülhet, ugyanis nagy eséllyel Doha és Riyadh is futamot rendezhet, így először lenne FE verseny a Közel-Keleten.

    A sorozat jelenleg nem rendelkezik világbajnoki státusszal, ám az FIA elnöke Jean Todt elmondta, hogy ettől függetlenül nagyra értékelik az itt megszerzett bajnoki címet is.

    „Természetesen ez része a jövőbeli terveinknek. Azonban türelemmel kivárjuk a megfelelő időt erre, ettől függetlenül nem egy értéktelen bajnoki cím ez.” – fogalmazott Todt.

    A francia sportvezető ezután azt a kérdést kapta, hogy várható-e, hogy a jövőben lesz tizenkettőnél is több helyszín, amire így felelt: „Jelenleg tizenkét versenyünk van, ami szerintem egy megfelelő szám. Nekem nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség, tehát amíg van minőség, addig elégedett vagyok. Ha azonban több futammal is fent tudjuk tartani ezt a színvonalat, akkor miért ne lehetne?”

    Ha a Formula E kezdete óta lenne ez a mini bajnokság, akkor a Renault e.dams csapata eddig mindet besöpörte volna.

    A legelső (2014\15-ös) szezonban Monaco, Berlin, Moszkva és a dupla futamos London képezte az európai részét a bajnokságban. Az itt elért eredmények alapján pedig Sebastian Buemi lett volna az „Európa-bajnok” 88 ponttal, mögötte Jerome D’Amborsio (71 pont) és az összetettben diadalmaskodó Nelson Piquet Jr. (70 pont) végzett volna.

    Egy évvel később a párizsi, valamint a berlini és a londoni duplafutamos hétvégék után Nico Prost nyerte volna, ő 77 egységet gyűjtött, utána pedig Buemi (55) és Di Grassi (52) lett volna a sorrend.

    Tavaly ismételten Buemi vihette volna haza ezt a díjat, Monacóban Párizsban, és a két berlini futamon 81 pontot gyűjtött, míg az utána következő Felix Rosenqvist 66-ot és Lucas Di Grassi pedig 54-et.

    Ami pedig a jelenleg is futó szezont illeti, Róma és Párizs után Sam Bird vezetné ezt a listát 40 ponttal, de az összetettben vezető Jean-Eric Vergne (38) és Lucas Di Grassi (37) sem lenne nagyon lemaradva.

  • Todt szerint előnyökkel járna az F1 és a WEC műszaki „egységesítése”

    Todt szerint előnyökkel járna az F1 és a WEC műszaki „egységesítése”

    Jean Todt, az FIA elnöke úgy véli, hogy az F1 és a sportautó versenyzés közötti közös technikai háttér mindkét sorozatban segíteni fogja a gyártók részvételét. Todt a múlt hétvégén meglátogatta az Endurance Világbajnokság Spa-ban rendezett első fordulóját, és látta a Toyota és Fernando Alonso által az eseményen nyújtott remek teljesítményt.

    A motorsport irányító testületének elnöke szeretne látni egyfajta egységesítést a két top kategóriás versenysorozat között, ragaszkodva ahhoz, hogy az ötlet mindkét szériában elősegítse a gyártók jelenlétét. „Ideális lenne egységesíteni, de a gyakorlatban ez nem könnyű” – mondta Todt. „Megjelennek az ötletek, de egyre nehezebbé válik amint elkezdesz belemeni a részletekbe.”

    „Jelen pillanatban a Formula 1-es bajnokságban szereplő autógyártók számáról beszélünk” – mondta. „Most már négy van, de szeretnénk garantálni, hogy itt is maradjanak. Ezt azonban nehéz úgy megtenni, ha csak egy vagy két csapattal dolgoznak.”

    Az F1-et és a hosszútávú versenyzést összekapcsoló közös technikai érdekek valószínűleg fenntartanák a jelenlegi gyártói részvételt, és elősegíthetnék továbbiak csatlakozását a francia szerint. Azonban ez az elképzelés a gyakorlati megvalósítás terén bonyolult lenne, – ismerte el.

    „Ha lehetséges lenne, hogy termékeiket más versenysorokban is értékesítsék, a projekt megvalósíthatóbbá válna. De rögtön számos probléma jelentkezik. Elvben örömmel gondolkodunk a témáról, de a valóságban nem minden olyan egyszerű” – tette hozzá Todt.

  • Todt örül, hogy Alonso más szériában is kipróbálja magát

    Todt örül, hogy Alonso más szériában is kipróbálja magát

    Az FIA elnöke, Jean Todt elmondása szerint ő örül, hogy Fernando Alonso F1 mentes hétvégéin a WEC mezőnyében is szerepel majd idén.

    „Ez egy nagyon személyes döntés és tiszteletben kell ezt tartanunk.” – mondta Todt az EFE hírügynökségnek. „Szerintem ez jó promóció a motorsportnak és nagyszerű gokartos programjai is vannak. Vissza akar valamit adni a fiataloknak abból, amit a versenyzés adott neki, szóval nem tudom elítélni. ”

    „20 vagy 30 évvel ezelőtt sok F1-es versenyző indult Formula 2-ben, vagy valami sportautó szériában is. A sok F1-es teszthez is hozzászoktunk, de most szinte semmi nincs. Szóval ha ő ezt szeretné és a csapata megengedi neki, akkor szerintem nagyszerű, amit csinál.”

    Todt a „Schumacher korszakban” volt a Ferrari csapatfőnöke, és azt állítja, hogy ő is megengedte volna versenyzőinek, hogy más szériában is rajthoz álljanak.

    „Személy szerint én megengedtem volna.” – mondta Todt. „Fontos, hogy a versenyzők ki tudják adni magukból a legjobbat és számára (Alonso számára) ez szabadságot és komfortot jelent.”

  • Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    A Forma-1 támogatja az előzések javítására irányuló erőfeszítéseket. Ausztrália után ezek hiánya ismét gyakori beszédtéma lett, de az utána következők, a Bahreinben és Kínában rendezettek lényegesen jobbak voltak.

    Ugyanakkor kiderült, hogy a stratégiai csoport ezen a héten megvitatta a 2019-es autók esetleges aerodinamikai változásait, amelyek megkönnyíthetnék az előzést. Az FIA megerősítette a csapatok, Jean Todt és Chase Carey részvételével megtartott párizsi találkozó után, hogy a változásokról döntést hoznak, „miután az FIA által folytatott kutatások a csapatokkal konzultálva lezárultak”.

    A versenyigazgató, Charlie Whiting elmondta, hogy bár Bahrein és Kína izgalmasabb versenyt hozott, az F1-nek még vizsgálnia kell az előzéseket. „Azt hiszem, folytatnunk kell a témával kapcsolatos vitát” – mondta. „Egymás után két jó futamot láthattunk, de véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az előzéssel járó nehézségek továbbra is fennállnak, ezért ezt a munkát folytatni kell.”

  • Whiting szerint nem nehéz felismerni a versenyzőket

    Whiting szerint nem nehéz felismerni a versenyzőket

    Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting úgy véli, hrogy a Halo nem nem nehezíti meg a versenyzők azonosítását.

    Számos kritikát kapott már az idén bevezetett Halo, és többen, köztük Fernando Alonso és az FIA elnöke, Jean Todt is úgy véli, hogy emiatt a nézők nehezebben azonosítják be, hogy melyik versenyzőt is látják éppen, mivel nem látszik rendesen a sisakjuk.

    Whiting szerint azonban más módjai is vannak a versenyzők azonosításának.

    „Én személy szerint mindig is úgy gondoltam, hogy könnyebb felismerni a versenyzőket a fedélzeti kamerák (színe) alapján.” – mondta Whiting.

    „Tavaly már sokkal könnyebb volt, mivel a rajtszámok felkerültek az autókra, és ez nem csak tavalyig volt így. Szerintem egyetérthetünk abban, hogy ez elég jól működött.”

    „Biztosítottuk, hogy a számok minden autón ugyanoda kerüljenek. És a kamerák az egyik autó esetében feketék, míg sárgák a másikon. Meggyőződésem, hogy a rajongóknak nem lesz szükségük arra, hogy a sisak színe alapján akarjál beazonosítani a versenyzőt, aki az autóban ül.”

    Todt korábban azt javasolta, hogy a bajnokságban vezető versenyző autóján mindig legyen sárga a Halo, a Tour de France sárga trikójának mintájára. Ezt a javaslatot azonban nem fogadták el. Whiting el is mondta, miért.

    „Jó ötletnek tűnt, egészen addig, míg a Renault rá nem világított, hogy ők mindenképp saját színükre (sárgára) festik majd.”

    Bár végül fekete színű lett a Halo a Renault-kon.

  • Todt üdvözli az új versenyhelyszíneket

    Todt üdvözli az új versenyhelyszíneket

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, hogy Ázsiában és az Egyesült Államokban is vannak még potenciális Forma-1-es helyszínek, és lehetséges az Argentin Nagydíj visszatérése is.

    Az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, a Liberty Media elkötelezett amellett, ahogy tovább bővítse a jelenlegi, 21 versenyes naptárat.

    Szóra jött már többek között Vietnam, és Miami is, és az is tervben van, hogy újra bekerül a versenynaptárba az Argentin Nagydíj is.

    „Hallottunk a potenciális versenyről Argentínában, én nagyon szívesen látnám az argentin versenyt, mivel az ország fontos a motorsportnak, hiszen Fangio és Reutemann az autósport argentin hősei.” – mondta Todt. „Latin-Amerikában Argentína lenne az egyik legjobb ország Forma-1-es futam rendezésére.”

    „Vietnam kapcsán, én örülnék, ha lenne egy új verseny Ázsiában, ez egy fejlődő ország és nagyon jó lenne a Forma-1-et egy fejlődő országba vinni. Ha össze tudjuk hozni, akkor miért ne?”

    Todt annak is örül, hogy visszatért a naptárba két korábbi versenyhelyszín, Franciaország és Németország is.

    „Jelenleg 21 futamunk van, és sok éven át 19-20 verseny volt, és most vannak elképzelések a bővítésről. Számomra az igazán jó hír nem a spekuláció, hanem az, hogy van Francia Nagydíj, és a Német Nagydíj is visszatért. Nagyon jól mutat a naptár.”

  • Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Todt szerint a versenyzőknek rövid a memóriájuk a Halo kapcsán

    Az FIA elnöke, Jean Todt arról számolt be, hogy őt megdöbbentette az F1-es versenyzők negatív véleménye a Haloról, mivel az az ő kérésükre lett lefejlesztve és bevezetve.

    Nico Hülkenberg szerint például „hülyén” néz ki a Halo, míg Kevin Magnussen szerint „csúnya és idegesítő”, és emelkedőkön még problémát is okozhat.

    „Rövid a memóriájuk és ez a kérés a versenyzőktől érkezett.” – reagált a véleményekre Todt.

    „2015 december 16-án kaptam egy levelet a GPDA igazgatóitól, Jenson Buttontól, Sebastian Vetteltől és Alex Wurztól, akik azt szorgalmazták, hogy oldjuk meg valahogy a versenyzők fejének védelmét.”

    „Azonnal megkértük műszaki embereket, hogy legyen ez a prioritás, nézzük meg, mit lehet ebből kihozni. És 2016 július 27-én volt egy megbeszélésük (a versenyzőknek), és azt mondták: ‘Ne legyen gyenge (a fejvédő). Tartsátok tiszteletben, hogy biztonságot kértünk’.”

    „Szóval mi elköteleztük magunkat amellett, hogy ezt figyelembe vesszük.”

    „Azt kell mondjam, hogy meglepődtem (a reakciókon) és tudják, hogy imádom az F1-et, de ezt a részét utálom. Vannak emberek, akik nem tudják tartani magukat a szavukhoz”

    „Szerintem az életben a legfontosabb dologról van szó: ez a lojalitás és az, hogy tartjuk a szavunkat és hűek maradunk ahhoz, ami mellett elköteleződtünk. Mi ezt tiszteletben tartottuk, de páran elfeledkeztek róla, és most itt tartunk.”

    A versenyzőkön kívül például Toto Wolff is nemtetszését fejezte ki a Haloval kapcsolatban, ő azt mondta, hogy legszívesebben egy láncfűrésszel vágná azt le az autóról.

    „Nem reagálok arra, amit mondott. Ez egyszerűen gyerekes játék.” – mondta Todt.

    „Csak magam miatt mondom el, hogy imádom az F1-et és szerintem mindannyiunknak szeretnünk kellene az F1-et. Szerintem nagyon nem helyénvaló, bárki is vagy, ha a nyilvánosság előtt tagadsz meg valamit, ami be lett vezetve.”

    „Személy szerint a konstruktív kritikát jónak tartom, mert az előre visz. De a nyilvános kritizálás nem tesz jót a sportnak, nem látok értéket benne.”

    „A Halo egy biztonsági eszköz. Emberi jellemző, hogy vonakodunk a változástól, de ha mát ismerjük a változást, és a tapasztalataink, tesztjeink alapján az jó, akkor azt alkalmazni kell.”

    „El tudják képzelni, mit éreznénk, ha történne valami, ami elkerülhető lett volna a Haloval?”