Címke: Jean Todt

  • Jean Todt és az utolsó közös vacsorája Marchionnéval

    Jean Todt és az utolsó közös vacsorája Marchionnéval

    Az FIA elnöke Jean Todt az utolsó közös élményéről mesélt a tragikusan elhunyt egykori Ferrari elnökkel, Sergio Marchionnéval kapcsolatban. A francia sportvezető nem sokkal Marchionne kórházba kerülése előtt találkozott vele.

    „Június 28.-án együtt vacsoráztunk a genfi irodámban. Ott volt találkozóm vele és Chase Carey-vel, és a Forma-1 jövőjéről beszélgettünk.” – kezdte a francia.

    Ezen a titkos találkozón sikerült egyébként Todt-nak meggyőznie az olasz üzletembert a költségvetési sapka bevezetéséről. Addig a napig Marchionne vehemensen tiltakozott ez ellen.

    „Június 29.-én egy SMS-ben megírta nekem, hogy ez egy nagyszerű találkozó volt és a sport elindul ezáltal a jó irányba.” – folytatta.

    Azonban Marchionne már nem vett részt az ezt követő, július 4.-ei stratégiai csoport ülésén, ami már más megvilágításba helyezi a dolgokat. A hármójuk találkozója is eredetileg július 1.-re volt tervezve, ám ezt módosítani kellett Marchionne saját kérésére.

    „Ezt a találkozót végül az Osztrák Nagydíj utáni vasárnap este kellett megtartanunk, mert megüzente nekem, hogy egy korábbi időpontot kellene keresnünk, így került sor hamarabb a találkozóra. Ezután meg megtörtént a tragédia.” – mesélte.

    Július 25.-én – közel egy hónappal a vacsorájuk után – érkezett a hír, hogy a Ferrari elnöke elhunyt. Tulajdonképpen csak annyit lehetett ekkor tudni, hogy Zürichben van kórházban, ahol a vállán hajtanak végre egy operációt, ám utólag kideürült, hogy több, mint egy éve kezelték már súlyos betegséggel.

    „Ez egy óriási veszteség volt. Nem csak azért mert ő mindent megtett a szenvedélyéért, hanem azért is mert számomra egy nagyszerű ember volt. Én az ő személyében sokkal többet vesztettem, mint a Forma-1 szép jövője. Nem mindig értettünk egyet, de én kedveltem őt és nagyon tiszteltem.” – emlékezett vissza Todt.

    Marchionne utódja az a Louis Camilleri lett, akit Jean Todt remekül ismer, hiszen még a Ferrari-s korszakában a csapat egyik kiemelt támogatójának, a Philip Morrisnak volt a vezérigazgatója.

    „A Philip Morris szerződést húsz évvel ezelőtt New York-ban tárgyaltam Louis-szal. Ő egy nagyon okos, és egyenes ember, aki imádja a Motorsportot. Természetesen egy másfajta személyiség, mint Marchionne, de ő is egy nagyon tehetséges üzletember. Biztos vagyok benne, hogy könnyedén fog menni a közös munka, ha a FOM, az FIA, a csapatok és a Ferrari is így akarja.” – zárta.

  • Todt sem ellenzi a 23 futamos naptárat

    Todt sem ellenzi a 23 futamos naptárat

    Az FIA elnöke Jean Todt elmondta, hogy ő maga örömmel látná azt, hogy tovább emeljék a versenyek létszámát a mostani rekordnak számító 21-ről is.

    A 2019-es versenynaptár ismételten 21 futamot tartalmaz, a sorozat történetében pedig már ez lesz a harmadik év, amikor ennyi verseny szerepel a kiírásban. A múlt héten, egy interjúban Jean Todt elmondta, hogy a versenynaptár hosszáról a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media dönt, amibe az FIA nem fog beleszólni.

    „Jelen pillanatban 21 versenyünk van, ami remek. Nekem a 22-23 futammal se lenne problémám. A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media tökéletes munkát végez, mindent megtesznek azért, hogy modernizálják a Forma-1-et. Remekül csinálják, mi pedig támogatjuk őket. Ez egy nagyon erős partner kapcsolat.” – mondta az FIA első embere.

  • Todt: A Forma-1 nem lesz olyan, mint a Formula-E

    Todt: A Forma-1 nem lesz olyan, mint a Formula-E

    Jean Todt mérlegelte azon javaslatokat, miszerint a Forma-1 idővel teljesen elektromossá válhat.

    Nem is olyan régen Ross Brawn azt nyilatkozta, hogy a Forma-1-et semmi sem állíthatja meg abban, hogy kicsit közeledjenek a Formula-E-hez, vagyis az autók egy része elektromos lesz majd.

    Azonban az Nemzetköti Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt szerint Brawn kijelentésének semmi értelme sincsen.

    „Ez nem fog megtörténni,” – mondta a francia. „Két teljesen különböző szériáról beszélünk. A Formula-E-s autók közel nem képesek akkora tempóban fejlődni, mint a Forma-1-es autók. Ezért rendeznek a Formula-E-ben főként utcai versenyeket, ugyanis az nem lenne érdekes, ha például Monzában rendeznének versenyt.

    „Ennek ellenére a Formula-E nagyon jó úton halad,”- folytatta Todt. „A következő szezontól a pilótáknak nem lesz szükségük tartalék autóra, ugyanis a nagyobb akkumulátornak köszönhetően már egy autóval is képesek lesznek teljesíteni a versenytávot. Ez is azt mutatja, hogy az autóversenyzés nemcsak a show kedvéért van.

    „Azonban nem érdemes időt pazarolni arra, hogy a két szériát megpróbáld összehasonlítani, mert teljesen különbözőek,” – jegyezte meg a francia.

     

  • Van kihívója a Pirellinek a 2020-23-as időszakra

    Van kihívója a Pirellinek a 2020-23-as időszakra

    Az FIA megerősítette, hogy több gumigyártó cég is pályázik F1-es szerződésre a 2020-23-as időszakra. A Michelin már közölte, hogy ők nem pályáztak, azonban úgy tudni, a Pirelli legfőbb riválisa a Hankook lehet.

    2020-ra a gumiszállítók számára a legnagyobb kihívás, hogy már 18 hüvelykes gumikat kell gyártani, és arra is fel kell készülniük, hogy 2021-től betiltják a gumimelegítő paplanok használatát a sportban.

    A Hankookot már jól ismeri az FIA az European Formula 3 Championshipből, de ezen kívül a DTM-ben is ez a márka a kizárólagos gumiszállító.

    A jelentkezési határidő lejárt már a gumigyártók számára, és bár döntés még nem született, az FIA elnöke, Jean Todt annyit elárult, hogy nem csak a Pirelli pályázott.

    „Több, mint egy (a jelentkezők száma).” – mondta Todt.

    Az elkövetkező időben az FIA kiértékeli a pályázatokat és megállapítja, hogy a jelentkezők valóban alkalmasak-e ellátni az F1-et a szabályoknak megfelelő gumikkal.

    A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola elismerte, hogy a pályázat leadása most kissé bonyolultabb volt, mint korábban, mivel az új szabályok miatt más feltételeknek kell megfelelni.

    „Beletelt egy kis időbe, míg analizáltuk (a szabályokat) és elkészültünk a dokumentumokkal, mivel nagyon sok technikai adatot kellett beletenni.” – mondta Isola. „Szeptember 14 előtt az FIA válaszolni fog minden pályázónak, és közli, hogy alkalmas-e gumiszálítónak, vagy sem. Remélem, hogy nyolc F1-ben töltött évvel mi alkalmasak vagyunk! Persze ez egy normális procedúra. Azután a kereskedelmi megállapodás következik az F1-gyel, mondjuk úgy, hogy második fejezetként. Bonyolult ügy, mivel nagyon sok adatról van szó, nem csak a gumikopásról van szó. A gumikopás a leglátványosabb, de nagyon sok más dolog van még a működési tartomány, a csúcsteljesítmény, a keménység karakterisztikája kapcsán.”

    „Technikai szempontból igen, kihívást jelent, a 18 hüvelyk, hogy nem lesz (gumimelegítő)paplan.”

  • Az FIA elfogadta a Racing Point Force India nevezését

    Az FIA elfogadta a Racing Point Force India nevezését

    Többször beszámoltunk már róla, hogy bár Lawrence Stroll megvásárolta a Force Indiát, jogilag még nem elrendezett az ügy, emiatt pedig veszélybe került a csapat e hétvégi, belgiumi indulása is.

    A probléma legegyszerűbb megoldása a névváltás, és egyben új nevezőként való indulás.

    Mostanra döntés is született, az FIA azonnali hatállyal elfogadta a szezonközi nevezést, Racing Point Force India néven. Így a csapat részt vehet a Belga Nagydíjon.

    A Force India Formula One Team Limited eladása mostanra ténylegesen befejeződött, annak üzleti és tárgyi elemei is a Racing Point UK Limitedhez került, mely konzorcium élén Lawrence Stroll áll.

    „Nagyon örülök, hogy erős, pozitív eredményhez jutottunk és üdvözöljük a szezonközi nevezőt, a Racing Point Force Indiát.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Az egyik legkomolyabb kihívás, mellyel a sport szembenéz, az anyagilag stabil környezet megteremtése, azonban köszönhetően a csődbiztosok, az FIA, a Racing Point és a Formula One Management kemény munkájának, most már olyan helyzet áll fenn, mely biztosítja a jövőt minden alkalmazott számára és fenntartja a fair, és tisztességes versenyt a szezon második felében is.”

    „Nagyon örülünk, hogy megoldódtak a problémák a Racing Point Force India körül, és a csapat folytatni tudja a versenyzést a Forma-1-ben.”- mondta a Forma-1 elnöke és vezérigazgatója, Chase Carey.

    „Mérhetetlenül fontos, hogy a teljes mezőny versenyképes, hozzáértő csapatokkal legyen tele és biztosak vagyunk benne, hogy a Racing Point Force India a jövőben egyre erősebbé fog válni.”

    A Racing Point UK Limited vezérigazgatója, a csapatfőnök Otmar Szafnauer is örül természetesen, hogy a csapat folytatni tudja a munkát.

    „Ez egy izgalmas, új fejezet számunkra. Pár hete még bizonytalan jövő előtt álltunk, több, mint 400 munkahely volt veszélyben, most azonban a csapatnak már van háttere a befektetők konzorciuma révén, Lawrence Stroll vezetésével, aki hisz bennünk, mint csapatban, a szakértelmünkben és a rátermettségünkre ahhoz, hogy sikeresek legyünk a pályán. Hálásak vagyunk az FIA-nek, a csődbiztosoknak és a Formula One Managementnek, hogy támogattak minket abban, hogy ilyen kedvező végkimenetelhez érjünk.”

  • Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Todt: Ideje békén hagyni Schumachert

    Hosszú ideje nincs semmilyen hivatalosnak mondható információ Michael Schumacher egészségi állapotáról. A hírzárlat pedig megosztja a közvéleményt: sokan úgy vélik, a közönség megérdemelne már némi információt, míg mások szerint semmi köze ehhez a rajongóknak. Ez utóbbi csoportba tartozik Jean Todt is, az FIA elnöke, Schumi egykori Ferraris csapatfőnöke.

    „A családja, a szerettei körében van.” – mondta Todt az argentin La Nación kérdésére. „Megtisztelve érzem magam, hogy rendszeresen látogathatom, de az egészégi állapota magánügy és szerintem itt az ideje, hogy hagyjuk, hogy Michael békében élje az életét.”

    Mikor arra kérték, hogy legalább annyit mondjon, hogy javult-e Schumacher állapota, így felelt: „Megismétlem: itt az ideje, hogy hagyjuk, hogy Michael békében élje az életét.”

  • Elintéztük, hogy legyen Formula E Budapesten!

    Elintéztük, hogy legyen Formula E Budapesten!

    Először mentünk el Formula E versenyre, ráadásul rögtön a festői Zürichbe, tehát Svájcba, ahol 1955 óta nem volt tisztességes, rendes nemzetközi autóverseny. A dolog onnan indult egyébként, hogy valamikor azt találtam mondani a német kollégánknak, hogy akkor megyünk el hozzá, ha lesz Svájcban újra autóverseny, erre tessék, hát nem megrendezik Alejandro Agagék?!

    Bevallom, én is jól kihegyezett ceruzával készültem az első Formula E versenyemre, hogy majd jól megírom a szokásos fanyalgásokat a dologgal kapcsolatban, de gyakorlatilag az első öt perc után eldobtam azt. Az egész széria lenyűgöző, és sok tekintetben meghalad minden autós szériát, ahol eddig jártam, beleértve a Forma-1-et is. Maga az impozáns fa box-VIP-teraszok-átjáró híd épület önmagában is egy fantasztikus teljesítmény, pláne, ha belegondolunk abba is, hogy itt egy legkisebb elektromos szikra is micsoda bajt okozhatna. Aki netán nézeget régi autósportos képeket, akár az 1936-os Magyar Nagydíj idejéből, ami a Népliget parkjában volt, az láthatja pontosan azt, hogy nagyon hasonló volt akkoriban, csak kisebb. A jelenkori brutális, tiszteletre méltó, és ha szerencsénk van, nem csak Zürichben lesz látható jövőre, hanem a legtöbb európai ePrix-n.

    És az igazán jó hír, amit tudtam, de nem sejtettem: egyáltalán nem annyira vészes a hangjuk a „hajszárítóknak”, mint ahogy az átjön a tévén keresztül, sokkal hangosabb, és van egy hangulata, valamint tényleg gyorsak ezek a nagyra nőtt távirányítós autók, hát még majd jövőre, amikor jön az új Gen2-es villanyautó! Aki tehát továbbra is fanyalog eltartott kisujjal, tényleg azt tudom csak neki tanácsolni, hogy látogasson ki egy Formula E versenyre, meg fog lepődni, annyira profi az egész, és remek a hangulat, élvezetesek a versenyek!

    Évek óta foglalkoztatott is amúgy a kérdés, hogy lehetne-e Budapesten ilyen rendezvény, a maga logisztikai bravúrjaival, hiszen parádés az, hogy gyakorlatilag ellentétben más utcai autóversenyekkel ahol hetekre lezárnak bizonyos szakaszokat, ők tényleg megoldják mindezt pár nap alatt biztonságosan, és minőségben. Akárhonnan is nézem, az ideális helyszín továbbra is fővárosunkban a Népliget lenne, a jó 80 évvel ezelőtti verseny történelmi hagyományai miatt, másrészt közlekedésileg is kiválóan megközelíthető, végül a terület végre kaphatna egy jó rehabilitációt, az egykori pálya pedig egy új aszfaltot, mert ráfér mindez az elhanyagolt közparkunkra. Rajtunk tehát nem múlt, egy egész konkrét összefoglaló anyagot juttattunk el a széria Bernie Ecclestonejának, Alejandro Agagnak. Az igazán remek hír pedig az, hogy már előrehaladott tárgyalásokat is folytatnak egy budapesti rendezésről a kormányzatunkkal, tehát nem is annyira földtől elrugaszkodott az ötletünk…

    Végül, de nem utolsósorban, egyre komolyabb sztárparádét vonultat fel a széria, hiszen soha ennyi ismert arcot nem kaptunk mikrofonvégre ilyen rövid idő alatt. Emerson Fittipaldi, Felipe Massa, Max Biaggi, Tiago Monteiro, Alejandro Agag, Stefan Johansson, Nick Heidfeld, Sebastién Buemi és Jerome d’Ambrosio is a rendelkezésünkre állt, és ezt tette volna Jean-Eric Vergne, Jean Todt, Mark Webber és Neel Jani is, ha épp a kameránk nem lett volna a töltőn a média centerben. Az ötletünkért egyébként mindenki lelkesedik azok közül akiket megkérdeztünk, ahogy az látható majd a videónkból, és ennek örömére most megmutatjuk azt is, hogy mikor lenne ideális a versenynaptárba szerintünk a magyar ePrix!

    népliget, formula e
    Gen2-es autókkal 2020-ban igazán remek élmény lenne a Népligetben száguldozni. Hát még az utána következő helyszínen… Fotóbolt művész: István Miklós Péter

    Igen, napra pontosan 2020-ban akkor lehetne újra verseny a Népligetben, amikor volt az 1936-ban is, azt gondoljuk, ez kellően magas labda ahhoz, hogy minden érintett elismerje ennek a jelentőségét, és addig pont lehet is rendezni a park állapotát, közös akarattal…

  • Nem lehet elkerülni a versenynaptárak ütközését

    Nem lehet elkerülni a versenynaptárak ütközését

    Az FIA elnöke, Jean Todt elismerte, hogy sűrűvé válik a főbb szériák, a Forma-1 és a WEC versenynaptára, így nem kizárt, hogy lesz ütközés a programjukban a jövőben.

    „Ideális esetben, ha el tudjuk kerülni az ütközést, az jó, de reálisnak kell lennünk.” – mondta Todt. „Ha összeadunk minden FIA bajnokságot, az több versenyt jelent 52-nél, de csak 52 hetünk van (egy évben). És a legtöbb bajnokság a 10. héten indul és s 47-48. hétig tart. Szóval 37-38 hetünk van (versenyzésre). Tehát nem történhet csoda. Könnyű kritizálni és azt mondani, hogy ez nem jó, nem így kellene lennie, de a valóság gyakran nem enged választást. Szóval el kell fogadni.”

    Ettől függetlenül az F1, a WEC és a Formula E vezetői arra törekednek, hogy ők a lehető legkevésbé szervezzenek egymásra.

    Sok csapat nem engedi a versenyzőinek, hogy más bajnokságban is elinduljanak, Todt szerint azonban ez jót tesz a versenyzőknek, erre pedig jó példa Fernando Alonso.

    „Ez fontos, ha nagyon versenyképes és boldog versenyzőt akar az ember.” – mondta.

    „Ha egy versenyző boldog egy csapatban, ha érzi, hogy támogatják, akkor több energiája van. De ehhez nem is kell versenyzőnek lenni. Biztos vagyok benne, hogy az Önök cégénél is így van, hogy ha boldogok, ha harmónia van és jó a környezet, akkor jobban teljesítenek, mintha reggeltől estig vitáznak. Ez egy tény az életben.”

  • Elektromos gokarttal készül az Ifjúsági Olimpiára az FIA

    Elektromos gokarttal készül az Ifjúsági Olimpiára az FIA

    Az FIA azt tervezi, hogy olimpiai szintre emelje a motorsportot. Elektromos gokart eseményt terveznek rendezni az idei, Argentínában megrendezésre kerülő ifjúsági olimpián.

    Erről az FIA elnöke, Jean Todt számolt be az FIA Sport Konferencián, Manilán.

    „Az e-karting nem csak új lehetőséget biztosít a motorsport fejlesztésére, hanem azt is megmutatja, hogy a világ változik és nekünk a változás élére kell állnunk.” – mondta Todt. „Az e-karting bemutatásra az ifjúsági olimpián kerül majd sor, Buenos Airesben, Argentínában, októberben.”

    Todt ezt is elmondta, hogy mivel az FIA egyike a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportszövetségeknek, ez egy jó lehetőség arra, hogy felhívják a Bizottság figyelmét az autósportra.

    Az FIA elnökhelyettese, Graham Stoker hozzátette, hogy lehetőség lehet arra, hogy teljesen megváltozzon a világ személetmódja a motorsportok kapcsán.

    „Oda tudunk menni a nemzetközi, vagy nemzeti olimpiai bizottságokhoz és azt mondhatjuk, hogy ‘van egy sportunk, amit bemutatnánk az ifjúsági olimpián, és így elismerést és támogatást szerezhetünk.”

    Az FIA gokart bizottságának elnöke, Felipe Massa vezetni is fog egy elektromos gokartot az FIA Sport Konferencián, mintegy referenciaidőt adva a helyi gokartosoknak és vendég versenyzőknek.

    A Bosch mérnöki vállalat és Mach1, német gokartgyártó kifejlesztettek egy elektromos gokartot, közreműködve az FIA-val. A gokart főbb jellemzői: 20kW teljesítmény, 300Nm nyomaték, 48V-os akkumulátor.

  • Ecclestone: Todt elhanyagolja az F1-et

    Ecclestone: Todt elhanyagolja az F1-et

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi mindenható ura úgy véli, a jelenlegi FIA elnök nem foglalkozik eleget a száguldó cirkusszal.

    Miután a Liberty Media átvette az irányítást Ecclestonetól, a 87 éves üzletember nem tagadta, hogy van benne némi aggodalom a sport jövőjét illetően.

    Ecclestonet azonban nem csak a Chase Carey vezette Liberty kényszeríti aggodalomra: „Jean Todt nagyon elfoglalt. Napi 24 órát dolgozik, de a Forma-1-et elhagyagolja. Fő projektje a közúti biztonság, de nem szabadna megfeledkeznie a sportról” – mondta Mr. E a francia L’Equipe-nek.

    „A Liberty eltorzíthatja és tönkreteheti a Forma-1-et, mert nincs tapasztalatuk. Remélem, hogy Jean nagyobb figyelmet fordít az F1-re és az FIA lesz az útmutató” – tette hozzá.

    Ecclestonet a Mercedes és a Ferrari potenciális kiszállásáról is megkérdezték, mely hosszabb ideje témát szolgáltat a sajtóban: „A Mercedes kivételes munkát végez és komoly kárt okozna ha elvesztenénk őket, de a Ferrari a kulcs.”