Címke: Jean Todt

  • Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Todt szerint Verstappenből akár versenyfelügyelő is lehet a két napos közmunka miatt

    Max Verstappen közösségi munka gyanánt, a versenyfelügyelők segítségére is lehet.

    A Red Bull versenyzője elmondta a múlt hónapban, két nap közmunkára ítélték, amit az FIA-nál kell teljesítenie. A szövetség elnöke, Jean Todt nem rég úgy nyilatkozott a Skynak, a versenyzőknek tiszteletteljesen kell viselkedniük.

    ,,Mikor egyfajta hírnévnek vagy kitéve, az felelősséggel is jár. Ez azt jelenit bármit is érzel, tudnod kell kontrollálni azt. Tisztelned kell a szurkolóidat, a világot. Ha nem így jársz el, az következményeket von maga után, amiről azt kell mondanom, hogy elég csekélyek, ami rendben is van”

    ,,Meg látjuk mi lesz, még nem döntöttük el, de annyi bizonyos, hogy valami olyat keresünk, ami Formula 1-es és a verseny világ hasznára válik. Talán szorosabban együtt fog dolgozni néhány versenyfelügyelővel, néhány hivatalos személlyel pár edzés alatt, esetleg az oktatócsoportok munkáját is segítheti. Különböző dolgok közül válogathatunk, ami a következő évben fog érvénybe lépni.”

    ,,Egy másik kategóriába részese lehetne a versenyfelügyelők csoportjának, hogy megtapasztalja az ellenkező oldalt is, és hogy megértse nem mindig könnyű nekik sem.”

    Verstappen még Abu Dhabiban úgy nyilatkozott, túl szigorúnak találja a büntetést, amit kiróttak rá.

    ,,Nos, megbeszéltük a csapattal és az FIA-val, hogy mit fogunk tenni. Ha beleegyezek is, számít az valamit? Mit tehetnék? Egy kicsit szigorúnak érzem, de meg fogjuk találni a megoldást.”

  • Jean Todt a német RTL-t kritizálta

    Jean Todt a német RTL-t kritizálta

    Az FIA elnöke, Jean Todt a német F1-es közvetítőt, az RTL-t kritizálta, mivel szerinte rendkívül sok reklámot adnak a közvetítések alatt.

    „Legutóbb a Brazil Nagydíjat az RTL-en néztem, és a legfrusztráltabb tévénéző voltam, amit el lehet képzelni.” – mondta Todt a Welt a Sonntag című lapnak.

    Elmondása szerint több volt a reklám, mint amennyit képzelni mert.

    „Ha én egy német Forma-1 rajongó lennék, bocsánat, de nagyon bosszús lennék a Forma-1 kapcsán.” – tette hozzá.

    A Bild szerint Todt kritikája nagyjából egyidejűleg érkezett azokkal a pletykákkal, melyek szerint 2019-ben Németországban újra közvetít majd Forma-1-et a fizetős Sky csatorna.

    „Nem értjük, az FIA elnöke miért kritizál minket, tekintve, hogy két évvel ezelőtt mi kaptuk az év műsorszolgáltatójának járó címet az FIA Gálán.” – mondta az RTL sport részlegének főnöke, Manfred Loppe. „Todt kijelentése ellent mond annak is, hogy idén szignifikánsan nőtt a nézőközönségünk száma, és a Liberty Media jelezte is, hogy ezt nagyra értékelik.”

  • Bemutatkozott az elektromos gokartozás az ifjúsági olimpián

    Bemutatkozott az elektromos gokartozás az ifjúsági olimpián

    Fiúk és lányok együttes közreműködésével múlt hétvégén bemutatkozott az elektromos gokartverenyzés a 2018-as ifjúsági olimpián, Argentínában.

    Az FIA támogatásával megrendezett eseményen hat csapat versenyzett a Kartodromo pályán, Buenos Airesben, egy szabadedzés, egy kvalifikáció és egy verseny formájában.

    A verseny egyfajta demonstráció volt, amolyan „betétversenye” az ifjúsági olimpiának. Az FIA emellett egy kiállítással hívta fel a figyelmet a közúti biztonságra (Road Safety Exhibition).

    „Ez egy nagyon fontos pillanat az FIA számára és szeretném megköszönni a barátaimnak, Thomas Bach-nak (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke) és Gerardo Wertheinnek, hogy az olimpiai közösséggel együtt barátságosan fogadták, ahogy első alkalommal csatlakoztunk az eseményükhöz.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt.

    „Ezt a Road Safety Exhibition több ezer ember fogja megtekinteni az elkövetkező hetekben itt, Buenos Airesben és közülük sokan fiatalok, akik a leginkább veszélyeztetettek az utakon. Számomra alapvető, hogy folytassuk a munkát az ifjúsági olimpiával, hogy fokozzuk a tudatosságot és ösztönözzük a biztonságosabb közlekedést.”

    „Az is izgalmas ezt kiegészíthettük az elektromos gokartozás élményével. Ez olyasmi, ami egyre népszerűbb lesz a következő években és ez is egy módja lesz annak, hogy az emberekben tudatosuljon az, amit a kiállításunkon megtanultak és annak is, hogy biztonságos és fenntartható módon ismerkedjenek meg a sporttal.”

    A CIK-FIA elnöke, Felipe Massa is szorgalmazza, hogy a 2024-es olimpiai programnak már hivatalos része legyen majd az elektromos gokartozás.

  • Todt örül Kvyat visszatérésének

    Todt örül Kvyat visszatérésének

    Jean Todt örül, hogy Daniil Kvyat visszatér a Formula 1-be.

    Az orosz pilóta tavaly került ki a Red Bull Programból, majd csatlakozott a Ferrarihoz, ahol is eddig fejlesztő versenyzői státuszban volt alkalmazva. Ám miután az osztrák csapat bejelentette, hogy Daniel Ricciardo helyére Pierre Gasly lép, a választás ismét Kvyatra esett, hogy elfoglalja a francia helyét a Toro Rossonál.

    ,,Nagyon tehetséges versenyző, amit már bizonyított.” – kezdte Todt az FIA elnöke. „A fiam a menedzsere, örülök, hogy visszatér. Jövőre jó autója lesz, jó motorral, ezért biztos vagyok benne, hogy jól fog teljesíteni.”

    Todt azt is kifejtette, hogy nem ért egyet azokkal a nézetekkel, miszerint az orosz versenyzőt kulcsfontosságú hibái miatt kellett meneszteni korábbi csapatából.

    ,,Volt pár hibája, és ha még mindig az F1-ben van, azt jelenti, hogy tehetséges versenyző. Ha túl sokat hibázol, egyszerűen kikerülsz innen, ha viszont itt vagy, akkor az a teljesítményed miatt van.” – zárta a francia.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Todt: Bottas jobban kezeli a csapatutasítást, mint Barrichello

    Todt: Bottas jobban kezeli a csapatutasítást, mint Barrichello

    Valtteri Bottas a körülményekhez képest remekül reagálta le a múlt hétvégi Orosz Nagydíjon történt csapatutasítást.

    Legalábbis így gondolja Jean Todt. Az a francia szakember, aki még a Ferrarinál Michael Schumacher mögé rendelte Rubens Barrichellót. Ezzel kiváltotta a szurkolók haragját és a csapatutasítás betiltását. Azonban ez a gyakorlat manapság már ismét engedélyezett és Todt megvédte az ezt alkalmazó Mercedes csapatot és Toto Wolffot is.

    „Láttam a történteket, a döntés pedig őszinte és jogos volt” – mondta a La Gazzetta dello Sport hasábjain. „A különbség, hogy Bottas fegyelmezettebb volt, mint Barrichello a 2001-es Osztrák Nagydíjon. Egyébként erről beszélni teljesen felesleges, mert a csapaton belüli taktikázás mindig is része volt a Forma-1-nek. Az egyetlen fontos dolog az az, hogy ez ne maradjon rejtve a nézők elől. Mindig is hálátlan feladat volt ilyet alkalmazni, de őszintém próbáltam kezelni az ilyen helyzeteket.”

    Wolff szerint Bottas újra megtenné ezt a szívességet csapattársáért, Lewis Hamiltonért. Viszont a brit korábbi csapattársa, Nico Rosberg szerint ennek megvan a veszélye is.

    „Az nagyon rossz, ha második számú pilótának vagy kikiáltva” – mondta a német Sport1-nek. „Csökken az önbizalmad és mentálisan is nehéz kezelni. Épp ezért remélem, hogy Valtterinek összejön pár jó eredmény az utolsó versenyeken.”

  • Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie szerint a Ferrari túl olasz ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen

    Bernie Ecclestone szerint az a baj a Ferrarival és azért nem tudnak versenyre kelni a Mercedesszel, mert nagyon eltávolodtak attól az egyértelmű csapatstruktúrától, ami jellemezte őket a dominanciájuk alatt a 2000-es évek elején.

    Lewis Hamilton és a Mercedes felülmúlta Sebastian Vettel és a Ferrari párosát mindkét bajnokságban az elmúlt hónapokban, pedig sokan azt gondolják, hogy az olaszoknak van erősebb autójuk. A Ferrari az egyetlen csapat, amelyik az összes eddigi Forma-1-es szezonban indult. Fontos része voltak az Ecclestone uralta korszaknak a 70-es évektől kezdődően, és így maradt ez azután is, hogy a Liberty Media átvette a száguldó cirkusz irányítását 2017-ben.

    Az ESPN rákérdezett Mr. E-nél, hogy szerinte miért teljesített 2018-ban a Ferrari a várakozások alatt, amire így válaszolt:

    „Túl olaszok. Mondhatnám azt is, hogy olyanok, mint a régi szép időkben.”

    Itt Ecclestone persze a 80-as évekre, valamint a 90-es évek elejére gondol, amikor esélytelenek voltak a bajnoki címekre. Ezután érkezett a csapathoz a francia Jean Todt, aki átvette az irányítást, és leigazolta az istállóhoz az angol Ross Brawn-t technikai igazgatóként és a dél-afrikai Rory Byrne-t, főtervezőnek. Ezek a lépések tették lehetővé azt, hogy Michael Schumacher 1996-ban átigazolt a Benettontól, és gyakorlatilag ez öt bajnoki címet eredményezett sorban (2000-2004), és hat konstruktőrit (1999-2004), ami a legdominánsabb korszaka volt valaha a Forma-1-nek.

    Pontosítást kértek Bernietől, hogy a Todt és Brawn korszak előttre gondol-e:

    „Igen. Ott volt Todt, aki ránézett a dolgokra egy kicsit, és ami nem igazán volt olaszos, hogy gyakorlatilag Michael irányította a csapatot. Minden más volt. Azt gondolom, hogy egy ilyen jellegű irányítás hiányzik nekik most.”

    Mr. E szerint tehát ahogyan jelenleg a Ferrarit irányítják, az akadályozza őket a Mercedes elleni harcban. Miközben a német gyártó és anyacége a Daimler konszern rábízza a versenycsapat irányítását Toto Wolffra, a Ferrari top vezetői hagyományosan aktív szerepet vállalnak a versenycsapatuk menedzselésében, minden tekintetben. Bernie végül így zárta a gondolatait:

    „A Ferrari teljesen más úton jár mint a Mercedes. A Mercedesnek van tisztán egy csapata, akik semmi mást nem csinálnak, csak versenyeznek, és semmi közük a gyártóhoz. A Ferrarinak első az autótermelés, amit többé-kevésbé összekötnek a forma-1-es teljesítményükkel. Emiatt teljesen másképp működnek.”

  • Domenicali: Alonso és Schumacher nagyjából ugyanolyan jók

    Domenicali: Alonso és Schumacher nagyjából ugyanolyan jók

    Stefano Domenicali Fernando Alonsóval és Michael Schumacherrel is dolgozott együtt a Ferrarinál töltött 19 éve alatt és szerinte kettejük között nincs nagy különbség.

    Domenicali 1996 óta dolgozott a Ferrarinál, akkor is a csapat tagja volt, amikor Schumacher sikert sikerre halmozott. Ebben az időszakban Jean Todt keze alatt dolgozott, csapatmenedzserként. 2007-ben átvette Todt szerepét, és már az ő vezetésével nyertek az olaszok konstruktőri bajnoki címet 2008-ban. Ezután a csapat teljesítménye elég hullámzó volt, voltak mélypontok, de például Alonso 2010-ben és 2012-ben sem maradt le sokkal a vb címről.

    Volt ideje megtapasztalni Alonso és Schumacher tehetségét is és Domenicali szerint kettejükben sok közös van, hiába végződött teljesen különbözően a Ferraris időszakuk.

    „Fernandót egy elképesztő versenyzőnek tartom” – mondta az olasz az F1 hivatalos podastjében, a Beyond the Gridben. „Nyilván, a számok terén is, Michaelt mondanám. De Fernando… ne feledjük, hogy nagyon közel volt ahhoz, hogy sikeres legyen a Ferrarival. Michael befejezte a karrierjét, Fernando még nem, nézzük meg, sikerül-e megnyernie a hőn áhított tripla koronát. Remélem, igen. Jó lenne őket látni ugyanazzal az autóval versenyezni és akkor láthatnánk, ki a legjobb.”

    A statisztikák alapján nincs kérdés, hiszen Schumacher 72 győzelmet aratott a Scuderiával 10 év alatt, míg Alonso 5 év alatt 10-et. Azonban Domenicali szerint muszáj a számok mögé nézni.

    „A két korszak között sok különbség van, [Schumacher idejében] miénk volt a legjobb csapat, minden poszton, a teljesítmény és a pilóták terén is. Alonso Massa csapattársa volt, sajnos ez sok minden miatt nem volt a legjobb, de ennek ellenére közel kerültünk a bajnokság megnyeréséhez. Igazából nagyon szerencsétlenek voltunk, hogy nem nyertünk 2010-ben és 2012-ben. Harcoltunk a végletekig, de a toppilótáknak is szükségük van a jó autóra” – tette hozzá.

  • A Red Bull tagadja, hogy szerződtetnék Mick Schumachert

    A Red Bull tagadja, hogy szerződtetnék Mick Schumachert

    Dr. Helmut Marko a Red Bull részéről cáfolja azt, hogy szeretnék leigazolni Mick Schumachert. Az F1 legenda Michael fia Mick az utóbbi időben dominál a Formula 3-ban, és emiatt olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy a Red Bull akarja őt a junior programjába, olyannyira, hogy akár a Toro Rosso versenyülését is felajánlanák neki.

    A 19 éves pilóta is elismerte, hogy úszik az árral, de röviden csak ennyit mondott Schumacher:

    „Miután először sikerült nyernem Spában, valami történt velem. Magam sem tudom, hogy mi.”

    Marko ugyanakkor elárulta az Auto Bildnek, hogy a Toro Rosso pletykák teljesen alaptalanok:

    „Mick nincs a listánkon. Nincs is vele semmiféle kapcsolatunk.”

    A FIA elnöke, Jean Todt a Schumacher család közeli barátja, és ő nem bánná azt, ha Mick útja a Forma-1-be kicsit tovább tartana. A Sport Bildnek nyilatkozott:

    „Remek versenyző, de még sokat kell tanulnia. Adjunk neki még időt. Nagy a nyomás rajta, az elvárások miatt vele szemben.”

  • Todt szerint egy „világmotor” sok problémát megoldana

    Todt szerint egy „világmotor” sok problémát megoldana

    A nagyobb szériák motorszabályainak egységesítésével Jean Todt szerint „valószínűleg” több gyártó tartaná az F1-et vonzó alternatívának.

    Többször is – sikertelenül – felmerült már egy „univerzális motor” ötlete, amelyet ilyen-olyan variációkban számos sorozatban felhasználhatnának, az F1 2021-re tervezett szabályváltozásai nyomán pedig ismét felbukkant a koncepció.

    „Személy szerint én mindig pesszimista voltam azzal kapcsolatban, hogy az F1-specifikus motorszabályokkal valaha is négynél több gyártónk lesz” – árulta el Todt. „Már így is hatalmas teljesítmény, hogy tíz csapatra jut négy különféle gyártó. Itt az ideje, hogy fontolóra vegyük a bajnokságok szabályzatának valamiféle egységesítését. Talán másokat is felbátorítana, ha 7-10 fogyasztó vásárolná meg a terméket, de egyelőre ez nem következett be.”

    Egy meg nem nevezett külsős gyártó (khm, Porsche) kifejezett érdeklődése ellenére az FIA és az F1 nem számít új résztvevőre 2021-ben, így rövid távon a prioritás a jelenlegi négy beszállító (Honda, Mercedes, Ferrari, Renault) megtartása.

    „[Az érdeklődő gyártó] azt mondta, nem áll módjukban elkötelezni magukat ’21-re, de nagyon szeretnék tudni a végleges szabályzatot, mert a jövőben szeretnék még átgondolni a dolgot” – folytatta Todt. „De emellett mindig is úgy véltem, hogy igazságtalan a jelenlegi négy gyártónkkal szemben azt mondani, hogy ’akarunk valaki újat, változtassunk meg mindent’. És velük mi van? Éveken át hatalmas összegeket  és energiát fektettek be a projektjükbe, erre a szabályok teljeskörű megváltoztatása mellett döntünk, csak mert egy vagy két új gyártó talán beszállna. Nekem már az is nagyszerű volna, ha a mostani négy maradna.”

  • Todt: Biztonsági előrelépések nélkül betiltanák az F1-et

    Todt: Biztonsági előrelépések nélkül betiltanák az F1-et

    Jean Todt FIA-elnök szerint az F1 és a motorversenyzés könnyen tiltólistára kerülhetne, ha a nemrégiben látott hatalmas balesetekben bárki is komolyabban megsérült volna.

    Todtnak mindig is szívügye volt a biztonság, az elmúlt évek nagyobb balesetei pedig alátámasztják ügyködései sikerességét: Fernando Alonso 2016 Melbourne-ben, Charles Leclerc idén Belgiumban, valamint Marcus Ericsson az Olasz Nagydíj második szabadedzésén mind sértetlenül hagyták el autójukat olyan balesetek után, ahol sokan a legrosszabbtól tartottak. Noha évtizedekkel ezelőtt még elfogadott tény volt, hogy az F1-ben néhanapján történnek halálos balesetek, a 21. században ugyanez a sportág jövőjére nézve lenne végzetes kimenetelű. Ennek a biztonsági törekvésnek köszönhetjük a halo bevezetését, amely Leclerc esetében potenciálisan életmentő szerepet töltött be.

    „Alonso 2016-os vagy Ericsson monzai balesetének láttán mindenkinek el kell gondolkoznia azon, mennyire lenyűgöző szintekre emelkedett a biztonság” – magyarázta Todt. „Egyáltalán nem tekintjük nyilvánvalónak a dolgot; néhány évtizeddel ezelőtt egy ilyen baleset után nem láttuk volna élve a pilótát. Hatalmas fájdalom lenne, mert amit 40 évvel ezelőtt még elfogadtak, ma már nem tennék. Ez azzal is járhatna, hogy betiltják a motorversenyzést. A dolgok változnak, amit figyelembe kell vennünk.”

    A halót rengetegen támadták év elején (néhányan még most is), de az FIA hajthatatlan maradt és hitt a saját igazában.

    „Kicsit frusztráló volt, hogy amikor készen lettünk [a halóval], a versenyzőket nem győzte meg” – folytatta Todt. „Mi tiszteletben tartjuk, amit ők csinálnak, és nekik is tiszteletben kellene tartaniuk, amit mi próbálunk tenni. Azért csináltuk, mert meggyőződésünk volt, hogy ez a jó döntés. Talán egy kicsit megváltoztatta az autó megjelenését, de őszintén szólva, engem nem sokkol le egy halóval felszerelt autó látványa, holott imádom az F1-et és a versenyzést. Csak amiatt aggódtam picit, hogy a halo mennyire befolyásolja a láthatóságot – nem akartunk olyasvalamit bevezetni, ami megold egy problémát, de a helyére egy másikat kreál. De nem volt semmi probléma, így számomra egyértelmű volt, hogy jön a halo. Pontosan tudtuk, hogy előbb vagy utóbb történni fog valami.”