Az FIA elnöke, Jean Todt támogatja a tankolás visszahozását a Forma-1-be.
Futam közben tankolni 2010 óta nem lehet, biztonsági okokból tiltották be. Most azonban Todt szerint remek ötlet lenne visszahozni. Ezzel azoknak a panaszkodásoknak is véget lehetne vetni, melyek szerint az autók túlságosan nehezek.
„Azon vagyok, hogy megvizsgálják, mit jelentene, ha visszatérnénk a tankoláshoz. Mert ezzel könnyebb autóink lennének már a verseny rajtjánál is.”
A francia csak nevetni tud azokon, akik szerint ez túlságosan megdrágítaná a sportot: „Amikor meglátom, mekkorák a motorhome-ok, nem gondolom azt, hogy az árakkal van itt a probléma.”
A Ferrari egykori főnöke, az FIA elnöke, Jean Todt ismét beszélt egy keveset Michael Schumacherről. Amit mondott azonban nem hangzik túl vidáman.
Todt, aki közeli barátja a Schumacher családnak, a Goodwood Festival of Speeden beszélt arról a Daily Expressnek, hogy Schumi már sosem lesz a régi.
„A család is keményen harcol, de persze a mi barátságunk (Schumival) már sosem lesz olyan, mint egykor volt..” – mondta Todt. „Mivel már nincs meg köztünk az a fajta kommunikáció, ami régen volt.”
„Csak annyit mondhatok, hogy a családja jó gondját viseli és folytatja a harcot.”
Schumacher felesége, Corinna szinte senkinek nem is engedi, hogy meglátogassa férjét, és hivatalos információ sincs már róla jó ideje.
Michael egykori csapattársa, Rubens Barrichello elmondta, hogy szerette volna meglátogatni, de nem engedték neki.
„Egyszer próbáltam, de a család nem engedte. Azt mondták: ‘ezzel nem tennél jót se magadnak, se neki’.” – mesélte Barrichello.
8 év után távozott posztjáról a Formula 1 médiafőnöke Matteo Bonciani. A szakember viszont nem tűnik el teljesen a szervezetből, a továbbiakban tanácsadóként segíti az FIA munkáját.
Bonciani több mint 150 Nagydíjon vett részt az évek során, mint a sportág sajtófőnöke, ez alatt az idő alatt a nézők is megismerhették őt, ahogy a versenyzőket rendezgeti és zabolázza meg egy futam után, vagy épp a sajtótájékoztatók alatt. Matteo viszont ettől az évtől már nem utazott el egyetlen versenyhelyszínre sem, eddig a távolból irányította az eseményeket. Visszalépésének oka elsősorban az volt, hogy szeretett volna több időt tölteni családjával harmadik gyermeke születése után.
Helyét Oliver Fisch az FIA kommunikációs igazgatója és Tom Wood a Formula E korábbi médiadelegáltja vette át már a szezon kezdetétől.
,,Szeretnék köszönetet mondani Matteonak azért az elkötelezettségért amit a hosszú évek során mutatott, és melynek köszönhetően az FIA legrangosabb bajnokságában segítette a résztvevők és a média képviselőinek munkáját.” – nyilatkozta távozó kollégájukról Jean Todt.
Bonciani pedig búcsúzóul a következőket mondta:
,,Az FIA-nál egy évtized, míg a Formula 1-ben 8 év eltelte után úgy éreztem ideje hátrébb lépnem és más kihívásokat keresnem. Megtiszteltetés volt dolgozni ebben a nagyszerű sportban ahol a világ legnagyobbjaival működhettem együtt mérnöki szakértelem és a média szempontjából. Mára már a kollégáim a második családommá váltak, ezért mindenki nagyon fog hiányozni nekem, akivel együtt dolgoztam.”
Jean Todt is megszólalt a Vettel-ügy kapcsán, a francia elnök kiállt a versenyfelügyelők mellett.
Mind azt már szinte mindenki kívülről fújja, a német világbajnok a Kanadai Nagydíj 48. körében a 3-as kanyarnál leszaladt a fűre, minek következtében autója nem tapadt megfelelően a piszkos gumik miatt, ezért össze kellett szednie azt. A pályára pont Lewis Hamilton elé tudott visszahajtani, minek következtében a britnek fékeznie kellett, hogy össze ne ütközzenek. A négyszeres világbajnok manőverét veszélyes visszatérésnek titulálták ezért kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt végül csak második lett.
A Ferrari kezdetben a fellebbezést fontolgatta, ám végül elálltak tőle, a vizsgálati jogukkal elmondásuk szerint viszont élni szeretnének.
Az esettel kapcsolatban többen is felszólaltak, sőt akadtak olyanok is, akik az egész rendszert bírálték és túlszabályozottnak titulálták a sportágat. Az eset kapcsán az FIA elnökét is megszólította német Bild, Todt így válaszolt:
,,Mindig is voltak viták a szabályok miatt, ebben a tekintetben a Formula 1 nem különbözik a többi sportágaktól.”
Néhányan megkérdőjelezték a stewardok rátermettséget, ám a francia elnök megvédte őket.
,,Nálunk vannak a világ legjobb versenyfelügyelőik, ők igazán jól végzik a munkájukat. A versenyzők az elsők mindig akik ragaszkodnak a szabályok betartatásához, ha azonban el kezdjük lazítani azokat, akkor az veszélyessé is válhat.”
Todt ugyanakkor nem akart állást foglalni a Kanadában történt eseményekről és egyik oldalra sem akart állni. A francia csak annyit mondott a büntetéssel kapcsolatban, hogy nem az ő munkája megítélni annak helyességét.
A Budapesti ePrix egy valós lehetőségnek tűnik a Formula E számára. A magyar főváros feltehetőleg már benne lesz az elektromos széria hetedik szezonjában, a versenyt pedig 2021 nyarán rendeznék meg.
Számos tervet mutattak be az előző heti tárgyaláson a magyar fővárosban. Az FIA elnöke, Jean Todt az MNASZ elnökével, Oláh Gyárfással és az Emberi Erőforrások miniszterével, Palkovics Lászlóval beszélgetett a lehetséges magyar ePrix-ről.
Számos versenyhelyszín esetében több helyszínt is kel kellett fixálni, beleértve a bel és külvárosi helyszíneket is. Információnk szerint a Budapest ePrix a Svájci ePrix-t válthatja majd, ugyanis a svájci verseny helyzete eléggé bizonytalan.
A Városliget, ahol a túraautó versenyeket rendeztek a 60-as években, egy eléggé vonzó lehetőség a versenyrendezés számára. A terület hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. Egyes információk szerint ezt az ötletet még Budapest főpolgármestere, Tarlós István is támogatja. Emiatt a Népligetnek, ahol már 1936-ban is rendeztek versenyt, elég kevés esélye van arra, hogy újra verseny rendezővé váljon.
A helyi önkormányzatokra egyre nagyobb nyomás helyeződik a z üzlet miatt, ugyanis a legjobb az lenne, ha már az októberi választások előtt megállapodjanak a felek.
A felek azért kezdtek el tárgyalni a versenyről, mert egy hónappal ezelőtt Jerome d’Ambrosio egy Formula E autóval parádézott Budapest utcáin, a Nagy Futamon a sportág népszerűsítése érdekében.
Jean Todt meghívta a Forma-1 versenyzőit a FIA párizsi központjába, hogy egyeztethessenek a 2021-es szabályokról. Montrealban a 2021-es tervezettel mindenesetre a Liberty Media elkezdte megfutni a kötelező köröket. Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azonban úgy véli, hogy mióta ő 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, nagyon rossz irányba mentek el a dolgok:
„Azt hiszem, hogy összességében nem jó irány ezeknek a döntéseknek köszönhetően ezen időszak alatt. Lett most ugyan a Liberty, akik átvették ezt, de ugyanazon problémák megmaradtak.”
A spanyol sportlap a Marca azt állítja, hogy a hasonló véleményt fogalmazott meg a többi versenyző is, erre a FIA elnök Todt megívott mindenkit a Concorde térre, hogy egyeztessenek a jövő csütörtöki találkozón. Marco Canseco tudósítóként ennyit fűzött hozzá:
„Érdekes lesz megfigyelni azt, hogy hányan mennek majd el erre.”
Hamilton úgy véli hogy az F1-es versenyzők egységesebbek mint valaha, hiszen a teljes jelenlegi mezőny tagja a Grand Prix Drivers Association-nek. Végül ennyivel zárta a kérdést:
„Sajnos, a technikai szabályzást olyan emberek hozzák létre, akiknek hatalmuk van, és csak kicsi beleszólásunk lehet abba, hogy milyen változások menjenek végbe. Ugyanakkor mi tudjuk azt, hogy miről szól a versenyzés, mi ismerjük a legjobban a változások hatását, és nagyon is nyitottak vagyunk arra, hogy ennek a folyamatnak a részesei legyünk, és előadjuk az elképzeléseinket.”
A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével megtekintették csütörtökön a ZalaZone járműipari tesztpályát Zalaegerszegen.
A miniszter elmondta, hogy egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez, többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud járulni az ország. Erről egyeztettek a FIA elnökével – tette hozzá.
Palkovics László hangsúlyozta: Magyarország a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével és a jogszabályi környezet biztosításával arra törekszik, hogy a térségben és Európában is vezető szerepe legyen az önvezető járművek fejlesztése terén. A közlekedési kockázatok mérséklésében ugyanis meghatározó az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése. A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma-1 versenynaptárában – jelentette ki Jean Todt.
A Forma-1 nemcsak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak – tette hozzá, és méltatta, hogy Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak. Jean Todt, aki az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja is különösen nagyra értékelte a Magyarországon megtett lépéseket a közlekedés biztonságának javításáért, amint azt a zalaegerszegi létesítmény is mutatja. Látható, hogy az utasbiztonság, a balesetmegelőzés javítása érdekében jelentős lépéseket tesznek – fogalmazott Jean Todt.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta: Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ami ennek megfelelően kiemelt támogatásban is részesül, és ugyancsak kiemelt cél a nemzetközi sportesemények rendezése. Ezek sorába illeszkedik, hogy a Forma-1 mellett a Formula E, de más szakághoz tartozó versenyek rendezésére is lehetőség lenne, amihez a kormány minden támogatást megad.
Niki Lauda temetésére miatt rengeteg ismert ember utazott ma Bécsbe. A Szent István-székesegyházban vettek végső búcsút a háromszoros Forma-1-es világbajnoktól. Lauda élete sokakat megérintett. Az autósport rajongók a sportolói teljesítményét, és az emberfeletti harci szellemét csodálják. Május 20-án azonban magához szólította az Úr, a teste pedig feladta a küzdelmet. Niki Lauda Zürichben, családi környezetben hajtotta végső álomra a fejét, miután az egyik veséjével gondok akadtak.
Május 29-én pedig az eső ellenére ezrek vettek végső búcsút a huszonötszörös futamgyőztestől. Rengetegen sírtak, gyászoltak, 13:00-kor pedig kezdetét vette a gyászmise. Maga a szertartás nyitott volt, de a Lauda család lemondott minden film- vagy hangfelvételt. Egy órán át tartott a mise, majd a sírt kivitték a dómból, ezt követően már csak a legszűkebb család tartott vele. Niki Lauda végső nyughelye a Neustifter temetőben lesz, ott ahol édesanyja is nyugszik.
Ismert emberek vettek tőle végső búcsút, és voltak ott a gyászmisén, olyanok mint:
– a Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton
– a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff
– az egykori Forma-1-es pilóta David Coulthard
– a Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko
– a Forma-1-es világbajnok Alain Prost
– Jo Leberer, gyógytornász és személyi edző
– Jean Todt, a FIA elnöke
– a Forma-1 igazgatója, Chase Carey
– a Forma-1 sportigazgatója Ross Brawn
– Karl Schranz, sílegenda
– a Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet
– Walter Wolf, egykori Forma-1-es csapattulajdonos
– az egykori Forma-1-es pilóta Jean Alesi
– Sebastian Kurz, a napokban lemondatott kancellár
– a Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner
– Arturo Merzario, aki 1976-ban a társaival kihúzta Niki Laudát a tűzből
– Arnold Schwarzenegger filmszínész és korábbi kormányzó
– a Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart
– a többszörös nagydíjgyőztes Gerhard Berger
– Alexander Van der Bellen szövetségi elnök
– Franz Klammer és Hermann Maier sílegendák
– az egykori Forma-1-es pilóta Alexander Wurz
– a Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg
– a Forma-1-es világbajnok Nigel Mansell
– a korábbi Ferrari elnök és csapatfőnök Luca di Montezemolo
– Daniel Brühl, aki a Hajsza című filmben alakította Niki Laudát remekül
– Andreas Gabalier énekes
– Valtteri Bottas Mercedes pilóta
– a Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto
– a Toro Rosso csapatfőnöke Franz Tost
– Flavio Briatore egykori csapatfőnök
– Stefano Domenicali egykori Ferrari csapatfőnök
– Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke
– Mark Webber korábbi Forma-1-es pilóta és sportkocsi világbajnok
– Claire Williams csapatfőnök
– George Russell, a Williams pilótája
– Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnöke
– Boris Becker, teniszlegenda
A templom előtt egy koszorú is látható, amelyet a német rekorder Michael Schumacher családja küldött. Ez áll rajta: „Egyszer még újra látjuk majd egymást. A Schumijaid.”
Anton Faber a katedrális papja így nyitotta a beszédét németül, de a külföldiek fejhallgatón keresztül szinkrontolmácsolásban hallhatták a szavait:
„A halál nem csak veszteséget jelent. Nekünk keresztényeknek a halál azt is jelenti, hogy meg- és hazatérünk. Ezen órákban azért imádkozunk, hogy Niki megérkezzen.”
Ezt követően Lauda korábbi McLarenes csapattársa Alain Prost angolul felolvasott az Ótestamentumból, majd újra Anton Faberé lett a szó.Ismertette a Niki Laudát ért sorsszerű csapásokat, amelyeknél Isten különösen ügyelt rá. Említésre került az 1976-os tüzes balesete Nürburgringen, illetve amikor 1991-ben lezuhant a Lauda Air repülőgépe. Ahogy azonban Faber megjegyezte: „Niki Lauda mindig felülkerekedett, és visszaküzdötte magát.”
A könyörgés különösen szívszorító volt, mert azt Lauda tíz éves ikrei adták elő, Max és Mia. Ezt követően elhangoztak Niki kedvenc dalai, amelyet özvegye Birgit állított össze. Hallható volt így az amerikai énekes Tracy Chapman „Fast Cars” slágere, de a „Hero” is a Family of The Yeartől.
Faber tovább méltatta:
„Egyenes jelleme, bátorsága és tettvágya sokaknak mércéjévé vált. Sokat tett a családjáért is.”
Külön megszólította Anton Faber Lewis Hamiltont is:
„Lewis Hamilton, Ön ötszörös világbajnokként itt van közöttünk, és a legutóbbi győzelmét neki ajánlotta. Egy egy erős jel, hogy nem a Halálé az utolsó szó.”
Ezt követően beszédet mondott Arnold Schwarzenegger, Gerhard Berger és Alexander Van der Bellen. A szövetségi elnök így szólt:
„Lauda megmutatta, hogy mennyi mindent el lehet érni, és miképp tanulhatunk a hibáinkból. A bajnoki címei Ausztriát is magabiztossá és büszkévé tették.”
Az ex-kancellár Sebastian Kurz is nyilatkozott:
„Mindenkinek erőt adott ahhoz, hogy baleseteket vagy sorscsapásokat túléljenek. Mindig volt ereje ahhoz, hogy felálljon.”
Gerhard Berger ennyit mondott:
„Megemelem előtte a képzeletbeli sapkámat. Remélem, hogy találkozunk még barátom!”
A világsztár Arnold Schwarzeneggert is megérintette:
„Nikinek nem voltak határai, sem sebességben, sem amikor a győzelmeit ünnepelte. Ahogy élt, üzletelt és szerette a családját, példaértékű. Amikor még csak gondolkodtam azon, hogy Kalifornia kormányzója legyek, ennyit mondott: „Nem dumálni, csinálni!”
A gyászmise végén kivitték a koporsóját a székesegyházból a bécsi temetkezési vállalat dolgozói, őket követte a Lauda család, majd a versenyzők: Marko, Alesi, Piquet, Hamilton, Rosberg, Bottas, Prost és Berger. Megható volt, amikor Lewis Hamilton átölelte Niki Lauda Lukas nevű fiát. Ezt követően az út már rendőrmotoros kísérettel a temetőbe vezetett.
Niki Laudát a versenyzői overáljában és a legendás piros sisakjában temették el, a legszűkebb családi körben.
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Formula E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.
Az MNASZ első embere szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az eddigi egyeztetésekből még korai lenne végső következtetéseket levonni, de tény: „évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot.”
„Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk a FIA éves sportkonferenciáján, s kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Formula E versenynaptárjába kerülés feltételeiről” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, és hozzátette, több lehetséges helyszín is felvetődött már, valamint a verseny promóterének kiléte is kérdéses még.
Az MNASZ elnöke azt mondta, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Formula 1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.
„Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Formula E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont Világ- és Európa-bajnokságoknak” – jelentette ki Oláh Gyárfás.
A magyar közönség szerdán, a Nagy Futam elnevezésű budapesti autósport-bemutató keretében láthatott először Formula E versenyautót élőben száguldani.
A Formula E sorozat 2014-ben indult, s mivel a versenyautók elektromos meghajtásúak, zajártalmuk nagyon alacsony, így belvárosi, utcai pályákon rendezik a futamokat.
Ma 25 éve Imolában szenvedett végzetes balesetet Ayrton Senna, a háromszoros Forma-1-es világbajnok legenda.
A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Jean Todt most arról beszélt, hogy a brazil szeretett volna a Ferrarival versenyezni, azonban a szerződéskötés nem valósulhatott meg, hiszen abban az időben élő szerződésük volt két pilótával is: Jean Alesivel és Gerhard Bergerrel.
„Szeretett volna a Ferrarihoz jönni, és a Ferrari is akarta őt” – mondta Todt az Auto Bild Motorsportnak. „1993-ban volt egy hosszabb találkozónk, és lenyűgözött. Nagyon lassan és elképesztően világosan beszélt.”
Az első találkozásuk után Todt még felhívta és ajánlatot tett neki, ám akkor Senna már elkötelezte magát a Williamshez: „Újra felhívtam, hogy ajánlatot tegyek neki 1995-re, de elutasított, mert már leszerződött a Williamsszel.”