Címke: Jean-Karl Vernay

  • Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    Borkovic nyert, mögötte hatalmas küzdelem volt

    A szerb óriás, Dusan Borkovic megúszta a balhékat, és megszerezte a harmadik győzelmét is a TCR Europe szériában, a Hungaroringen, a hétvége első versenyén. A szomszéd ország hőse abból profitált, hogy a KCMG csapat pilótáinak Josh Filesnek és Tassi Attilának is gondjai akadtak, így a dobogóra Borkovic után Stian Paulsen és a magyar Nagy Dániel fért fel.

    A pole pozícióból induló Mikel Azcona negyedik lett a kalandos versenyen, és tartja a pontversenyben az első helyezését. A spanyol a rajtot követően A HELL-es Hondások szendvicsében találta magát, de Filesnek sikerült meglógnia. A trió a következő öt körben gyilkolta egymást, és először úgy tűnt, hogy Tassiék jöhetnek ki jobban a buliból. Azcona és Files aztán ütköztek, amikor megpróbált a spanyol egy bátor előzést végrehajtani az utolsó kanyarból kijövet. Azcona félig meg is pördült, Files is vesztett a sebességéből.

    Borkovic ekkor keveredett az élre a Hyundai i30 N TCR-rel. Tassi szorosan követte őt, illetve őket követte Julien Briché a Peugeot 308TCR-rel. Ez a móka sem tartott sokáig, mert Briché elküldte Attilát rallycrossosni a sóderágyba, és emiatt be is jött a biztonsági autó. A manőver végül egy 30 másodperces büntetést ért, emiatt sem láthattuk őt a dobogón. Többen is esélyesek voltak egyébként erre, de végül Paulsen és Nagy lettek a nevető második és harmadik.

    Azcocna az utolsó körben ütközött a Targetes Reece Barral, de ebbe a kalamajkába belekeveredett a 23. helyről rajtoló, de a verseny alatt hatodik helyig feljött Stefano Comini is. Azcona mögött Kris Richard már egy aránylag unalmas futamot tudhatott magáénak. Említésre méltó még Jean-Karl Vernay menetelése az Audival, aki szintén a 22. helyről küzdötte fel magát a pontszerzők közé a nedves pályán. Danny Kroes és Jedlóczky Márk zárták a top tízet Comini mögött.

    Holnap folytatódik a versenyhétvége, a TCR-esek második futama 11:50-től kezdődik.

  • Jean-Karl Vernay rajt-cél győzelemmel zárt Zandvoortban

    Jean-Karl Vernay rajt-cél győzelemmel zárt Zandvoortban

    Az Audis Vernay a poleból indulva győzött a FIA WTCR harmadik versenyén Zandvoortban, Rob Huff és Frédéric Vervisch előtt. A franciának nagyon jó volt a rajtja, amit vizsgáltak is – majd tartotta is az ívét az első kanyarban Huff előtt, aki megpróbált beszúrni. Innentől kezdve gyakorlatilag uralta a versenyt, hiába támadott az angol pilóta.

    Vervisch úgy lett harmadik, hogy a nyitó kör második kanyarjában tudott elmenni Esteban Guerrieri mellett. Így ez a mai eredmény már az idei harmadik dobogós helyezése. Guerrieri lett a negyedik, a WRT-s Gordon Shedden előtt aki végig nyomás alatt tartotta egészen addig, amíg a 12. körben szélesen fordult, majd visszaesett.

    Yann Ehrlacher kényelmesen a hatodik helyen ért be, de ezzel az eredménnyel átvette a vezetést az összetettben. Unokabátyja, Yvan Muller nem szerzett most pontot, kiállt. Aurélien Comte a hetedig lett a Peugeot 308 TCR-rel, Mehdi Bennani előtt. Az egyik legszebb előzést bemutatva, James Thompson pedig a kilencedik lett, Pepe Oriola előtt a verseny utolsó szakaszában, aki így a tizedik lett.

  • A Peugeot és Comte nyerte a második futamot Zandvoortban!

    A Peugeot és Comte nyerte a második futamot Zandvoortban!

    A mai utolsó versenyen poleból induló Jean-Karl Vernay csak a bokszutcából indult, de fel is adta hamar, és nem is volt nagyon értelme a dolognak, hiszen csak a 27. helyről kezdhette volna meg a versenyt a motorcseréjének köszönhetően. Mindeközben James Thompson indulhatott a második futamon az élről.

    Comte rögtön a rajtot követően máris lelépte Thompsont még az első kanyar előtt, Pepe Oriola pedig tartotta a Cuprával a harmadik helyét, míg Yann Ehrlacher egy helyet javított, és negyedikként sorolt be a Hondájával. Aurélien Comte el is nyúlt, de aztán az ötödik körben pályára lépett a biztonsági autó, miután Aurélien Panis és Fabrizio Giovanardi ütköztek, és mindkét autó kiesett.

    Az új rajt két körrel később jöhetett, ahol Comte megint ellépett Thompsontól, Oriola meg keményen védekezett Ehrlacher ellen. A tizedik körben a WRT-Audis Gordon Shedden Mehdi Bennanival küzdött, de az angolt mindeközben megelőzte Esteban Guerrieri. Az angol azonban nem hagyta magát, és három körrel később visszavágott.

    A 12. körben Ehrlacher el tudott menni végül Oriola mellett, aki egyből meg is próbált visszatámadni, de eredménytelenül. Az utolsó körben Thompson elengedte Ehrlachert, ami érthető is, hiszen René Münnich csapatában ő csak amolyan tartalékos szerepet tölt be, így ilyen formán is próbálta segíteni a fiatal pilótát, aki így már csak egy ponttal áll az összetettben Yvan Muller mögött, aki történetesen az unokabátyja.

    A mai utolsó verseny Zandvoortból 16:35-kor lesz.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó Körök diff.
    1 Aurelien Comte DG Sport Competition Peugeot 14 26:47.210
    2 Yann Ehrlacher Munnich Motorsport Honda 14 4.757
    3 James Thompson Munnich Motorsport Honda 14 5.255
    4 Pepe Oriola Campos Racing Cupra 14 6.657
    5 Mehdi Bennani Sebastien Loeb Racing Volkswagen 14 7.120
    6 Gordon Shedden WRT Audi 14 7.458
    7 Esteban Guerrieri Munnich Motorsport Honda 14 8.086
    8 Rob Huff Sebastien Loeb Racing Volkswagen 14 9.198
    9 Frederic Vervisch Comtoyou Racing Audi 14 9.567
    10 John Filippi Campos Racing Cupra 14 9.988
    11 Denis Dupont Comtoyou Racing Audi 14 10.557
    12 Benjamin Lessennes Boutsen Ginion Racing Honda 14 10.887
    13 Gianni Morbidelli Team Mulsanne Alfa Romeo 14 11.561
    14 Tom Coronel Boutsen Ginion Racing Honda 14 12.855
    15 Nathanael Berthon Comtoyou Racing Audi 14 13.656
    16 Thed Bjork YMR Hyundai 14 13.729
    17 Zsolt Szabo Zengo Motorsport Cupra 14 13.798
    18 Mat’o Homola DG Sport Competition Peugeot 14 16.508
    19 Gabriele Tarquini BRC Racing Team Hyundai 14 16.961
    20 Norbert Nagy Zengo Motorsport Cupra 14 17.493
    21 Bernhard van Oranje Bas Koeten Racing Audi 14 19.996
    22 Michael Verhagen Bas Koeten Racing Audi 14 23.897
    23 Norbert Michelisz BRC Racing Team Hyundai 14 25.146
    24 Yvan Muller YMR Hyundai 9 5 kör
    Aurelien Panis Comtoyou Racing Audi 4 kiesett
    Fabrizio Giovanardi Team Mulsanne Alfa Romeo 4 kiesett
    Jean-Karl Vernay WRT Audi 4 kiesett
  • Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Vernay az első WTCR poleját szerezte meg Zandvoortban

    Jean-Karl Vernay egy majdnem tökéletes kört rakott össze, és az ideje 1:43.994 lett, ami egy tizeddel még jobb is, mint Huff tegnapi eredménye. Az időmérő edzés utolsó részében azonban csak három autót láthattunk a pályán, mert Esteban Guerrieri ki sem tudott hajtani a boxból, a felfüggesztése hibája miatt, Vervisch ugyan elindult, de technikai probléma miatt neki is meg kellett állnia.

    A tegnapi verseny győztese, Yann Ehrlacher éppen lemaradt a top ötről, Mehdi Bennani lett a hetedik a másik SLR Volkswagen Golffal. Pepe Oriolának is tegnap jobban ment, ma csak nyolcadik lett. A vasárnapi nap meglepetése Aurélien Comte aki második lett az első futamon most a Peugeot-val csak a kilencedik helyet szerezte meg, így a fordított rajtrácson ő is az első sorból indulhat majd. A polet így a második futamra James Thompson szerezte meg, aki ma az időmérőn tizedik lett.

    Ahogy tegnap is, a Hyundai autók szenvedtek. Yvan Muller volt a leggyorsabb, de még ő is több mint 1 másodpercnyit kapott a Q1-ben Jean-Karl Vernaytól, és csak a 18. helyre kvalifikálta magát.

    A 12:15-kor kezdődő második futamon Michelisz Norbert a tegnapi Muller balhéért kapott büntetése miatt 10 helyről hátrébb indul majd, de mellette lesz Jean-Karl Vernay is. A franciának motort kellett cserélnie, így fordított rajtrács tizedik helyéről a végére száműzték, de a harmadik futamos pole pozícióját ez nem érinti.

  • Megtalálod a magyar versenyzőket a Nürburgring-Nordschleife tábláján?

    Megtalálod a magyar versenyzőket a Nürburgring-Nordschleife tábláján?

    Kevésbé ismert dolog, de bizony van magyar versenyző neve is, a Nürburgring-Nordschleifét ábrázoló fém műalkotáson. Nem is eggyé! Persze, erről feltehetően mit sem sejt René Rast, Jean-Karl Vernay és Thed Björk, akik együtt bandáztak a fotó erejéig a FIA WTCR és a fotós kedvéért a „tábla” előtt.

    Aki esetleg arra járna, önmaga is ellenőrizheti a neveket, de most klikk a képre, és kommentbe írjátok bele a Facebook oldalunkra, hogy mely magyar versenyzők neveit találtátok meg, és miért is ismertek ők, miért kerülhettek ide fel? Reméljük, hogy a két Audis illetve a Hyundai versenyző még ülve sem takartak ki senkit sem hazánk fiai közül! 🙂

    jean-karl vernay, rené rast, thed björk
    – Te René, tudtad hogy több magyar versenyző neve is van mögöttünk a táblán? – Nem Thed. Fotó: Francois Flamand / DPPI/FIA WTCR
  • Muller nyert, Tarquini DNF, Norbi 4.

    Muller nyert, Tarquini DNF, Norbi 4.

    Yvan Muller a rajtnál lepte meg a poleból induló Björköt, míg Michelisz tartotta a harmadik helyét, Rob Huff előtt. Gondok inkább a hátsó sorokban akadtak: a két Boutsen Hondás, Tom Coronel és Benjamin Lessennes egy kisebb ütközéssel kezdték a versenyt, Lessennes ennek következtében szélesre vett egy kanyart, majd ahogy visszajött, sikerült a Münnich Hondás Yann Ehrlacher elé, melynek következtében a francia félig megpördült.

    A másik Münnich pilóta sem járt jól, Esteban Guerrieri Gabriele Tarquinivel csattant, az argentin pilóta maradt alul, megpördült, majd feladta a versenyt.

    Huff mindeközben megelőzte Michelisz Norbit amint a Nordschleife felé tartottak, az Audisok pedig tündököltek: Jean-Karl Vernay az ötödik helyen találta magát hamar, pedig a kilencedikről indult, csapattársai pedig büntetéseik ellenére feljöttek a mezőnyben, így René Rast hetedik, Gordon Shedden a tizedik volt az első kör végén.

    Frédéric Vervisch is nagyot ment, és a hatodik helyen már Tarquinivel harcolt, de a bajnokságot vezető olasz végül hibázott, és a palánkba dobta az autóját. A belga sem járt jobban, mert a második kör elején megállt, technikai probléma miatt.

    Mindeközben az élen aránylag közel voltak egymáshoz a versenyzők, Björk Muller nyakán lógott, Huffnak pedig védekeznie kellett többször is Michelisz ellenében, hogy megtarthassa a dobogós helyezését. Végül minden így maradt, így Tarquini kiesésének köszönhetően Muller feljött a bajnokságban a második helyre az összetettben, de Michelisz is javított, és így már a harmadik, ezen elszámolásban.

    Holnap folytatódik a műsor a Nordschleifén, újabb időmérő következik majd 17:35-kor, szombaton pedig lesz majd még újabb két verseny.

  • Borkovic újra nyert, Nagy harmadik

    Borkovic újra nyert, Nagy harmadik

    Pont a rajt előtt kezdett el esni az eső, így már idő sem volt kerekeket cserélni. A nehezített körülmények között Vernay javított a helyezésén a nyitó körben, bemászott Jens Reno Møller és Francisco Mora elé. Josh Files a negyedik helyért küzdött Morával, de elvesztette uralmát a Civic felett, de sikerült nagyot mentenie. A brit gumijai és helyezése bánták az esetet.

    Menet közben Borkovic egyre biztosabban haladt a második helyen, de a versenyt leállították Igor Stefanovski miatt, aki nagyon akart, de palánk lett a vége. Két környi biztonsági autós fázis után valóban jött is a piros zászló, amire szükség is volt, mert a pályabíróknak takarítaniuk kellett, illetve helyreállítani a palánkot.

    Vernay állt tehát az élen, utána Borkovic, Nagy, Azcona, Møller. Stefano Comini a rajtrács végéről az ázott pályán felküzdötte magát a hatodik helyig, utána Potty, Mora, Kris Richard és Tassi Attila követték őt és tették teljessé az első tíz helyezett pilóta névsorát.

    Az új rajtot követően Vernay kiautózott némi előnyt, de a felszáradó pályán Borkovic egyre nagyobb nyomás alá helyezte. A szerb sem unatkozhatott, mert ugyanakkor védekeznie is kellett Nagy Dani ellen, és emiatt másodperceket vesztett. Két körrel a vége előtt Vernay kellemes két másodperces előnyt tudhatott magáénak, de a Target Competition versenyzője hamar felzárkózott rá. Az utolsó körben végül sikerült is tisztán megelőznie Borkovicnak a franciát. Nagy Dani így lett végül harmadik, csapattársa Mora előtt.

    Comini Subarujának a lökhárítóján jól látható sérülések voltak, de a svájcinak így is sikerült pontot szeretnie, és tizedik lett. Borkovic 19 pontos előnnyel várhatja a folytatást, márkatársa, a szintén Hyundaijal versenyző Nagy Dániel előtt.

  • Borkovic rajt-cél győzelmet aratott, Nagy Dani második lett

    Borkovic rajt-cél győzelmet aratott, Nagy Dani második lett

    A rajtnál a poleból Dusan Borkovic remekül jött el, és az első kanyartól kezdve vezetett, Nagy pedig itt vette át a második helyet Azconától. M1RA-s csapattársa mindeközben megpörgött ugyanezen kanyarban a Hyundai-jal, így Mora hamar a sor végére került.

    Az első három helyezett hamar kiépített magának némi előnyt, míg utánuk Stian Paulsen hősiesen védekezett Cuprájával a Hondával támadó Josh Files ellen. A következő vonat élén Jean-Karl Vernay állt a WRT Audijával, őt három Hyundai versenyző, Kris Richard, Reece Barr és Igor Stefanovski követte. Paulsen azonban az ötödik körben szélesre vett egy kanyart a harmadik szektorban, így a brit pilóta meg tudta előzni a negyedik helyért.

    Ezt követően komoly látványos harc kezdődött a többi versenyző között, miközben Vernay láthatóan küzdött az RS 3 LMS-sel. A francia is lecsúszott az ideális ívről, miközben védekezett Richard ellen, akinek sikerült is megelőznie, de Files már ott loholt mögötte, és ahol csak lehetett, mutatta magát.

    Két körrel a vége előtt a komoly harc a Hyundai és a Honda között egy ütközést eredményezett, így Files kicsit el tudott lépni, miközben Richard és Barr látta kakaskodásuknak a kárát. Előbbi megpördült és a 12. helyig esett vissza. Paulsen kapott az alkalmon, és feljött ötödiknek.

    Gyakorlatilag csak a top három maradt ki az intenzív csatákból, a szerb óriás Borkovic mondhatni simán nyert, a márkatársa Nagy Dani előtt, illetve a Cuprát hajtó Azcona előtt

    Folytatás holnap 15:50-kor, a poleból Jens Reno Møller indulhat majd, a fordított rajtrácsnak köszönhetően. Live stream majd itt: www.tcr-series.tv.

  • A TCR Europe széria 26 autóval indul Franciaországban

    A TCR Europe széria 26 autóval indul Franciaországban

    Az új TCR Europe sorozat ezen a hétvégén rajtol el a Marseille-től 39 km-re északra elhelyezkedő Le Castellet-ben található Paul Ricard pályán egy erős, 26 indulóból álló mezőnnyel, melyben hét gyártó képviselteti magát. A résztvevő pilóták tekintetében is megmutatkozik a magas színvonal, hiszen többen közülük összesen tizenegy bajnoki címet gyűjtöttek be a TCR sorozatban.

    A széria promotere, Paulo Ferreira megjegyezte: „Nagyon elégedettek vagyunk, mert az új európai sorozat a TCR filozófiájának tökéletes megvalósítását jelenti. Valójában a versenytársak nyolc különböző sorozatból érkeznek, és szép számmal található köztük TCR bajnok.”

    A vonalvezetés tökéletes a tapasztalt pilótákból és a tizenöt országból érkező fiatalokból összeállt mezőny számára. Íme egy felsorolás az indulókat illetően, a teljesség igénye nélkül: Jean-Karl Vernay (a nemzetközi sorozat uralkodó bajnoka és WTCR futamgyőztes), Stefano Comini (a nemzetközi sorozat kétszeres bajnoka), Josh Files (három TCR bajnoki cím birtokosa, ebből 2 Németországban és 1 a közel-keleti szériában), Kris Richard (2016-os ETCC bajnok és Dušan Borković (futamgyőztes a nemzetközi sorozatban és ETCC versenyen), akik csapattársakként kell szembenézzenek Tassi Attilával (nemzetközi sorozat második helyezettje, egyben Borković csapattársa 2016-ban), Francisco Mora (TCR Portugália kétszeres bajnoka), Francisco Abreu (TCR Ibérico bajnok), Nicola Baldan (TCR Italy bajnok), Igor Stefanovski (kétszeres európai Hill Climb bajnok), Julien Briché (több Peugeot és SEAT kupa győztese) és még sokan mások.

    Érdemes még megemlíteni a féltucat tinédzsert, akik gokartból és kisebb formulákból érkeztek: Reece Barr (17), Tassi, Jedlókzky Márk, Danny Kroes, Maxime Potty (18) és Cedric Piro (19). Ezen felül a 26 versenyző közül 15 még nem töltötte be 30. életévét.

    Az autókat tekintve az Audi, a Cupra, a Honda, a Hyundai, a Peugeot és a Volkswagen csatlakozott a Subaruhoz. Valójában a Top Run által épített WRX STI végre sikeresen átesett a homologizációs folyamaton, és a Comini szakértő kezei között fog versenyezni.

    NEVEZÉSI LISTA, Paul Ricard, Le Castellet

    # Csapat Versenyző Autó
    4 JSB Compétition Julien Briché (FRA) Peugeot 308 TCR
    7 Stefanovski Racing Team Igor Stefanovski (MKD) Hyundai i30 N TCR
    8 Target Competition Reece Barr (GBR) Hyundai i30 N TCR
    9 M1RA Nagy Dániel (HUN) Hyundai i30 N TCR
    10 PSS Racing Team Viktor Davidovsky (MKD) Honda Civic Type R FK7 TCR
    11 Reno Racing Jens Reno Møller (DEN) Honda Civic Type R FK7 TCR
    13 Autodis Racing by Piro Sports Cedric Piro (GER) Honda Civic Type R FK7 TCR
    14 Autodis Racing by Piro Sports Loris Cencetti (LUX) Hyundai i30 N TCR
    16 Pit Lane Competizioni Nicola Baldan (ITA) Hyundai i30 N TCR
    20 JLG Sport Jedlóczky Márk (HUN) Cupra TCR
    23 Sports & You Francisco Abreu (POR) Peugeot 308 TCR
    24 Speedy Motorsport Gustavo Moura (POR) Audi RS3 LMS TCR
    25 PCR Sport Mikel Azcona (ESP) Cupra TCR
    26 M1RA Francisco Mora (POR) Hyundai i30 N TCR
    34 Stian Paulsen Racing Stian Paulsen (NOR) Cupra TCR
    38 PCR Sport Danny Kroes (NED) Cupra TCR
    42 Race Republic Stefano Comini (SUI) Subaru WRX STI TCR
    62 Target Competition Dušan Borković (SRB) Hyundai i30 N TCR
    63 Pit Lane Competizioni Giovanni Altoè (ITA) Audi RS3 LMS TCR
    66 Pit Lane Competizioni Andrea Larini (ITA) Cupra TCR
    69 Leopard Lukoil Team Jean-Karl Vernay (FRA) Audi RS3 LMS TCR
    71 Pit Lane Competizioni Enrico Bettera (ITA) Audi RS3 LMS TCR
    88 Comtoyou Racing Maxime Potty (BEL) Volkswagen Golf GTI TCR
    90 Hell Energy Racing with KCMG Tassi Attila (HUN) Honda Civic Type R FK7 TCR
    94 Target Competition Kris Richard (SUI) Hyundai i30 N TCR
    99 Hell Energy Racing with KCMG Josh Files (GBR) Honda Civic Type R FK7 TCR
  • Vernay és a Leopard Lukoil Team indul a TCR Europe-ban is

    Vernay és a Leopard Lukoil Team indul a TCR Europe-ban is

    A 2017-es TCR International Series bajnok, Jean-Karl Vernay és a Leopard Lukoil Team is indul a 2018-as TCR Europe bajnokságon. A luxemburgi bázisú csapat akiknek technikai és sport jellegű segítséget a belga WRT csapat ad benevez egy Audi RS3 LMS-t a francia versenyző kedvéért párhuzamosan ezen szériába is, miközben teljes mértékben elhivatottak a WTCR iránt.

    Két versenyhétvége után az új FIA WTCR-ben Vernay a hetedik helyen áll az összesítésben, pedig nyerni is tudott a szezonnyitón, Marrákesben.