Címke: Jean-Eric Vergne

  • Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    A kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne visszaemlékezett a Forma-1-es korszakára, amelyet elég nehéznek titulált. A ma már 29 éves francia pilóta egyike azon ismertebb versenyzőknek, akik a Red Bull versenyzői programjából kerültek ki, majd fiatalon pár évvel később mégis kirakták a csapatból. A Canal Plusnak mesélt Vergne, aki három évig a Toro Rossónál szolgált, egészen 2014-ig:

    „Nem fogom támadni őket, mert nélkülük nem tartanék ma itt, ahol. Ugyanakkor ez egy igazán bonyolult történet.”

    A Red Bull junior programjának az irányítója, dr. Helmut Marko egy nagyon kemény karakter, Vergne szerint is indokoltan:

    „Amikor kezdtem a Formula 3-ban, felhívott, és ennyit mondott: „Ricciardo megmutatta, hogy kell ezt csinálni, ha nem nyered meg a bajnokságot, mehetsz is.”

    Másik alkalommal ezzel hívta fel a franciát Marko:

    „Az első helyről indultam és természetesen meg is nyertem a versenyt, de Marko szerint az tűrhetetlen volt, hogy nem szereztem meg a versenyen a leggyorsabb kört. Nos, ő ilyen.”

    Sebastian Vettel is mondogatta akkoriban, hogy Marko kemény arc, ugyanakkor egyenes is, és Danyiil Kvjat is elismerte, hogy az osztrák szakember hozzájárulása sok versenyző karrierjéhez nyilvánvaló. Az orosz is röhögve mesélte el egy kalandját vele:

    „Talán vagy három-négy másodperccel voltam lassabb az első Formula BMW-s tesztemen esőben, erre reggel hétkor felhívott, és csak ennyit mondott: „Úgy néz ki, hogy elég hasztalan vagy esőben.”, majd lerakta a telefont.”

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Hamiltont egyáltalán nem érdekli a Formula E

    Hamiltont egyáltalán nem érdekli a Formula E

    Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton elmondta, hogy hidegen hagyja a Formula E és a környezetvédelmi tevékenységei ellenére sem vezetné a sorozat egyik autóját sem.

    A Mercedes britjéről tudjuk, hogy mostanság rengeteget beszélt és posztolt az Instagram oldalára arról, hogy miként tudnánk a lehető legjobban óvni a környezetünket. A száguldó cirkusz regnáló bajnoka emiatt többek között vegetáriánus életmódot folytat és a negatív kritikák hatásárára még a saját magán repülőgépét is eladta.

    Az elektromos széria kétszeres bajnoka Jean-Eric Vergne ennek hatására meg is invitálta Hamiltont a sorozatukba, ugyanis az elektromos autók sokkal kevesebb káros anyagokat bocsájtanak ki, mint a Forma-1-esek. A sorozatnak pedig az a célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a globális felmelegedésre és az is, hogy reklámozzák az elektromos személygépjárműveket.

    Azonban Hamiltont arról kérdezték, hogy szívesen kipróbálna-e egy Formula E autót, a brit ezt felelte: „Nem, mert egyáltalán nem érdekel az egész Formula E. Ez nem egy olyan dolog, amit szívesen csinálnék a Forma-1 mellett és a visszavonulásomat követően sem versenyeznék a sorozatban,” – fejezte be a gondolatmenetet a Mercedes brit versenyzője, akinek mindössze négy pontot kell szereznie a hátralevő három versenyhétvégén, hogy bebiztosítsa hatodik világbajnoki címét.

  • Vergne: Hamilton jöjjön a Formula E-be

    Vergne: Hamilton jöjjön a Formula E-be

    A Formula E kétszeres bajnoka Jean-Eric Vergne szerint lenne értelme annak, hogyha Lewis Hamilton az elektromos sorozatba igazolna, hiszen köztudottan sokat tesz a környezet megóvásáért.

    Lewis Hamilton az utóbbi időben egyre keményebb hangvételű üzeneteket posztolt a közösségi oldalára a környezet szennyezés miatt, és folyamatosan a tudatosabb életmódra buzdítja követőit.

    Jean-Eric Vergne szerint pedig a teljesen elektromos és környezetbarát formula autós sorozat nagyon is beleillik Hamilton felfogásába és vonzó is lehet a számára.

    „Manapság már sokkal jobban figyelek a környezetemre, köszönhetően a Lewisnak és a hozzá hasonló sportolóknak, akik mindig ugyanazt hangsúlyozzák ki.” – kezdte a francia. „Száz százalékig egyet értek vele, és szeretném, ha csatlakozna a Formula E-hez, így megmutatva, hogy nem csak beszél, hanem tesz is a környezetért. Még a magángépét is eladta. Sokkal jobban tudatában van azon problémáknak, amikkel emberként szembe nézünk.”

    „Ezért gondolom azt, hogy logikus lépés lenne számára az FE. Sokkal többet tehet ezáltal, mint pusztán autóversenyző. Több lehet ő annál, mint pusztán minden idők legjobbja, megváltoztathatja az emberiség gondolkodását, és ösztönözheti a fiatalokat. A fiatalságnak azokkal együtt kell felnőnie, amiket megtanítunk nekik, mint ahogy Lewis teszi.” – tette hozzá.

  • Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    Frijns betegen is a leggyorsabb, de Vandoorne „nyer” tesztet Valenciában

    A második nap végén Robin Frijns rendelkezik a legjobb idővel a Formula E valenciai tesztjén, míg Stoffel Vandoorne nyerte a szimulált versenyt.

    Az utolsó edzést a DS Techeetah pilótája, Antonio Felix da Costa zárta az élen egy utolsó percekben összerakott körrel. Ezzel elhappolta az elsőséget az idén Jaguarral bemutatkozó James Calado elől. Igaz, a portugál pilóta két tizeddel így is elmaradt a lázzal küszködő Frijns idejétől, aki a teszt legjobb idejét futotta.

    A délutáni akciót 20 perc után egy 31 körös edzőversennyel szakították meg, ami közben az egész pályás sárga zászló, illetve a safety car új szabályait is kipróbálták „élesben”.

    Sokáig Pascal Wehrlein vezetett, de mind ő, mind a címvédő Jean-Éric Vergne visszaesett a verseny közepén. Utána Mortara került az élre, de nem sokáig. Őt előzte meg Vandoorne, aki az ötödik helyről rajtolva nyert 1,7 másodperccel da Costa előtt, míg a bajnokok di Grassi-Buemi-Vergne sorrendben végeztek mögöttük.

    Rajtuk kívül Wehrlein, Günther, Rowland és az újonc, DTM-ből érkező Nico Müller zárt az első tízben. Egyedül a porschés Lotterer hagyta ki a „versenyt”, míg Turvey, de Vries és Massa nem fejezték be azt.

    Egy hónap múlva már élesben is megmérettetnek a versenyzők a hatodik szezon első hétvégéjén Szaúd-Arábiában, ráadásul rögtön dupla fordulóval.

  • A DS Techeetah is bemutatta az idei autóját és festését

    A DS Techeetah is bemutatta az idei autóját és festését

    A DS Techeetah csapata nem sokkal a valenciai teszt előtt fedte fel az idei autójukat és annak festését, amivel a Formula E hatodik szezonjában fognak versenyezni.

    A regnáló bajnokok egy leheletnyit változtattak az autójuk festésén a tavalyi szezonhoz képest, azonban a jól megszokott fekete-arany minta megmaradt. A kínai istállónak az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is sikerült megnyernie az előző szezonban. A kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne azonban egy új csapattársat kapott magam mellé Antonio da Felix da Costa személyében, aki a BMW-től érkezett a Porschehoz átszerződő André Lotterer helyére. Da Costa az előző héten már ki is próbálhatta a DS Techeetah új autóját egy filmes nap keretein belül Calafatban.

    A csapat új festését a DS tervezéssel foglalkozó csoportja, a DS Design Studio alkotta meg, az autó neve pedig DS E-Tense FE20 lett. „A DS E-Tense FE20 a tavalyi bajnok autónk alapjaira épült,” – mondta a DS Techeetah kereskedelmi igazgatója, Keith Smout. „Tovább szerettünk volna ragaszkodni a múltunkhoz és a sikereinkre való tekintettel maradtunk a fekete-arany festésnél.

    „Ha közelebbről megnézed, akkor látszik egy gepárd feje, amivel egy olyan szervezetet támogatunk, akik a nagymacska fajok, köztük a gepárdok megmentésén is fáradoznak. Ezt a témát mindig is nagyon komolyan vettük és nagyon a szívünkön viseljük ezen állatok sorsát.”

    A DS E-Tense FE20 fejlesztése már az év korai szakaszában elkezdődött és a DS egyik vezető mérnöke, Xavier Mestelan Pinon megerősítette, hogy a csapat egy egyedi megközelítés alapján fejlesztettét a második generációs autó hardverjét. „Mérnökeink a bajnoki autó alapján optimalizálták az új autó elemeit, ami nagyon fontos, ugyanis nem kellett újra gondolniuk az autót,” – meséli Mestelan Pinon.

    „A motor, az áram átalakító és még számos alkatrész fejlettebb lett, azonban a fontosabb fejlesztések a különböző rendszerek szívében vannak. Az ambiciózus kutatások és a fejlesztési munkának a célja, hogy a versenyzőink minden versenyen a győzelemért harcolhassanak, valamint, hogy mindkét címünket képesek legyünk megvédeni az idei szezonban, ami november 22-én veszi majd kezdetét Rijádban.”

    A DS Techeetah csapatán belül is számos változás ment végbe az elmúlt hónapokban. Nigel Beresferd személyében új csapat menedzsere lesz a csapatnak, aki David Clarkeot fogja váltani. A DS Techeetah korábbi tanácsadója, Pedro de la Rosa nemrégiben mondott fel és még nem találták meg a legmegfelelőbb embert a spanyol ex F1-es helyére. Azonban a csapat vezetői nem akarják őt azonnali hatállyal helyettesíteni őt. A tesztpilóta kiléte azonban nem fog megváltozni, továbbra is James Rossiter lesz a kínai istálló teszt és tartalék versenyzője.

  • Newey is szerepet vállal az Extreme E-ben

    Newey is szerepet vállal az Extreme E-ben

    A méltán elismert Forma-1-es tervező, Adrian Newey szerepet vállal majd az Extreme E egyik csapatánál.

    A 60 éves szakember, aki egyébként az F1-es Red Bull csapat technikai vezetője,a Veloce csapatnál tevékenykedik majd.

    Az Extreme E bajnokságban 12 csapat vesz majd részt egy-egy teljesen elektromos, összkerékmeghajtású SUV-val. A bajnokság 2021 februárjában indul majd Grönlandon.

    „A bajnokság egy kivételes platform arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Föld környezeti kihívásaira és a vezetés megváltozására.” – mondta Newey.

    A Veloce csapat egyébként Newey mellett a tervező fiát Harrison Newey-t, valamint a kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne-t is az öt társalapító egyikének nevezte meg.

    „Azóta, hogy először találkoztam a koncepcióval, számomra egyértelmű volt, hogy részt kell vennem benne.” – mondta Vergne. „Együtt a többi társalapítóval, keményen dolgoztunk azon, hogy ez megtörténjen.”

    A Veloce-n kívül az ABT és a HWA jelezte már részvételi szándékát a különleges bajnokságban.

  • Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Da Costa lesz Vergne csapattársa a DS Techeetahnál

    Immáron hivatalos, hogy Antonio Felix da Costa veszi majd át André Lotterer helyét a DS Techeetahnál. A portugál futamgyőztesnek a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne lesz a csapattársa az elektromos széria hatodik szezonjában.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Da Costa hat év versenyzés után hagyta el a BMW-t, akikkel futamot tudott nyerni a Formula E előző kiírásában Szaúd-Arábiában. Azonban a portugál hivatalosan csak október elsejétől kezdi majd meg a munkát az új csapatánál, ahol versenyzett már korábban, csak akkor a csapatot még Agurinak hívták.

    A 28 éves Da Costa nem fog lemaradni sok mindenről, ugyanis az elektromos széria bajnok istállója csak október vége felé fogja megkezdeni a privát tesztelést nem sokkal a szezonközi tesztek kezdete előtt.

    A portugál elmondta, hogy nem volt nehéz váltania, ugyanis egy olyan csapattal sikerült megállapodnia, akik nem csak versenyeket, hanem két egyéni és egy konstruktőri bajnokságot is sikerült már bezsebelniük. „Már versenyeztem itt korábban, csak akkor a csapat még Aguri néven futott,” – mesélte da Costa. „Amióta Techeetah a csapat neve, hatalmasat fejlődtek, ami JEV-nek (Vergne) is köszönhető. Kezdetben a Renault hajtásláncaival, és amióta a DS csatlakozott hozzájuk, gyári csapat lett belőlük és még erősebbek lettek, szóval nagyon könnyű volt meghoznom a döntést.

    „Nyilvánvaló, hogy nagyon nehéz volt rávennem magam arra, hogy elhagyjam a BMW-t, akik befogadtak a családjukba, miután lemaradtam a Forma-1-es ülésről. (Da Costa korábban a Red Bull pilótaakadémiájának volt a tagja.) A Red Bull-lal közösen csatlakoztam anno a BMW-hez a DTM-be még 2014-ben és számos mérföldkövet sikerült elérnünk együtt: DTM győzelmek, pole pozíciók, győzelem a Formula E-ben és a BMW Gt autóinak fejlesztéseben is nagy szerepet vállaltam. Szóval rengeteg mindent köszönhetek nekik, amiért nagyon halás is vagyok nekik.

    „Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, azonban ha adódik egy olyan lehetőséged, hogy a DS Techeetahnál versenyezhetsz, akkor arra azonnal le kell csapnod. Jelenleg ők a legerősebb csapat a szériában, őket kell legyőzniük a többieknek, szóval nagyon boldog vagyok, hogy náluk folytathatom a versenyzői pályafutásomat.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston – aki korábban annak az Agurinak volt a csapatfőnöke, ahol da Costa élete első győzelmét szerezte meg az elektromos szériában még a 2015-ös Buenos Aires ePrix-n – nagyon örül a portugál érkezésének. „Nagyon jó barátok vagyunk, szóval alig várom már, hogy üdvözölhessük őt és felvegye a fekete-arany színű versenyzői overált. Antonio egy remek, gyors versenyző és biztos vagyok benne, hogy tökéletes része lesz majd a csapatunknak. Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy Jean-Eric és Antonio mire mennek majd egymással az elkövetkező szezonokban.”

    A bejelentésről készült videót pedig itt megtekinthetitek:

  • Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    Íme a FIA hivatalos listája a 2019/20-as Formula E csapatokról!

    A FIA leleplezte azon 12 csapatból álló listáját, akik a következő szezonban indulnak az ABB FIA Formula E bajnokságban, és ezzel a valaha volt legnagyobb mezőnye lesz az elektromos szériának.

    A hetedik szezon Szaúd-Arábiában indul majd, rögtön két futammal november 22-23-án. Ez lesz az első olyan év is, amikor a Mercedes és a Porsche már gyári csapatként vesz részt a versengésben. A Mercedes tavaly a HWA-n keresztül elfoglalt már egy helyet a rajtrácson. A korábbi mclarenes Forma-1-es versenyző Stoffel Vandoorne már eddig is náluk versenyzett, feltehetően szerdán hivatalosan is bejelentik őt hogy maradhat, ma a Franfurti Autószalonon.

    A Porsche már be is mutatta az első autójukat egy élőben a Twitchen közvetített streamen augusztusban. André Lotterer és Neel Jani lesznek a versenyzőik. A DS Techeetah Formula E csapata is visszatér, hogy megvédjék a bajnoki címüket a szintén egykori F1-es pilóta Jean-Éeix Vergne-nel a fedélzeten, aki az egymást követő harmadik bajnoki címére készül a 2017/18 és 2018/19-es szezonok után.

    Alább olvasható a teljes csapatlista, amelyet már a sportág felügyelő szervezete is megerősített a héten:

    • Audi Sport Abt Schaeffler Formula E Team
    • BMW i Andretti Motorsport
    • DS Techeetah
    • Envision Virgin Racing
    • Geox Dragon
    • Mahindra Racing
    • Mercedes-Benz EQ Formula E Team
    • NIO 333 FE Team
    • Nissan e.dams
    • Panasonic Jaguar Racing
    • TAG Heuer Porsche Formula E Team
    • Venturi Racing

    Szaúd-Arábián kívül a fentebb felsorolt csapatok versenyeznek majd Santiagóban, Mexikóvárosban, Hong Kongban, Kínában, Rómában, Párizsban, Berlinben és New Yorkban. Szöulban is lesz egy teljesen új verseny május 3-án, a szezon pedig majd újfent Londonban zárul két versennyel, július 25-26-án.