Címke: Jean-Eric Vergne

  • Vergne a komplett szezont megszervezné virtuálisan

    Vergne a komplett szezont megszervezné virtuálisan

    Még hónapokig kell várni a Forma-1 szezonnyitójára miután számos versenyt töröltek a koronavírus miatt. Jean-Eric Vergne azonban a rajongókat szem előtt tartva megrendezte a „nem Ausztrál Nagydíjat” ahol aktív F1-esek, gamerek, és más sportolók is részt vettek.

    A hétvégén két online verseny is volt, az egyiket Max Verstappen a másik pedig az említett futam volt – amit Bereznay Dani nyert meg – és olyan „álltak” rajthoz mint Lando Norris, Stoffel Vandoorne, Esteban Gutierrez vagy a Real Madrid kapusa Thibaut Courtois is.

    A francia pilóta pedig folytatja a sort, és a bahreini futamot is a virtuális világban rendezi meg. Most pedig elmondta, hogy miért ötlötte ki ezt és mik a további tervei.

    „Nem volt itt velünk az összes F1-es pilóta, de az esport sztárjai képviseltették magukat, akiknek milliónyi követőjük van. Némelyiknek még több is, mint néhány aktív versenyzőnek.” – kezdte a szervező Vergne.

    „Én csak lehetőséget akartam adni a rajongóknak, hogy láthassanak versenyt. Mindenki várta már a szezonkezdetet és emiatt most frusztrált lett, így mi ezt két nap alatt összehoztuk. Feltettük magunknak a kérdést, hogy miért is ne hozzuk össze ezeket a pilótákat gamereket és versenyezni itt, az igazi helyett?” – folytatta.

    „Ez egy remek siker volt, harcokkal, előzésekkel, az F1-hez és a motorsporthoz hasonló atmoszférát teremtettünk, noha ugyan ez kicsit más volt.” – tette hozzá.

    A Formula E kétszeres bajnoka Bahreinben is megrendezi ezt, de további tervei is vannak.

    „Megpróbáljuk az összes idei Nagydíjjal ezt megcsinálni. Több Forma-1-es pilóta kellene a mezőnyünkbe, és ezzel kapcsolatban lesz is bejelentés Bahrein előtt.” – zárta.

  • Vergne a „nem Ausztrál Nagydíjat” követően a „nem bahreinit” is megrendezi!

    Vergne a „nem Ausztrál Nagydíjat” követően a „nem bahreinit” is megrendezi!

    Miután az FIA a lefújta a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, Jean-Éric Vergne és a Veloce Esport megszervezte annak virtuális változatát, ahol mostani és egykori Forma-1-es versenyzők, világsztárok és szimulátorversenyzők – köztük Bereznay Dániel – vettek részt.

    A virtuális verseny a vasárnapi nap folyamán került megrendezésre, a platform pedig a Codemasters által forgalmazott Forma-1 2019 volt. A résztvevők között ott volt például Lando Norris, az ex F1-es Stoffel Vandoorne és Esteban Gutierrez, valamint a Real Madrid sztárkapusa, Thibaut Courtois is.

    Az asuztrál fordulót követőn – ami Bereznay Dani rajt-cél győzelmét hozta – a Formula E kétszeres bajnoka és a Veloce Esport – aminek alapításában a francia pilóta keze is benne volt – úgy döntött, hogy ha már a Bahreini Nagydíjat is elhalasztották és az első ilyen versenyük is hatalmas sikernek örvendett, akkor miért nem rendezhetnék meg a „nem Bahreini Nagydíjat”.

    Még nem tudni, hogy mikor kerül majd megrendezésre az esemény és kik alkotják majd a rajtrácsot, azonban az biztos, hogy izgalomból egyáltalán nem lesz majd hiány!

  • Jean-Eric Vergne megszervezte az Ausztrál Nagydíjat!

    Jean-Eric Vergne megszervezte az Ausztrál Nagydíjat!

    Az új koronavírus-helyzet világméretűvé nőtte ki magát, melynek következtében számos autósport eseményt törölni kellett. Így a most hétvégére tervezett Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj is elmarad, de több Formula E futamot is lemondtak.

    Erre azonban kiváló ötlete támadt Jean-Eric Vergne-nek és a Veloce Esportsnak. Megrendezik az Ausztrál Nagydíjat, esport formában, online, úgy, hogy a közönség is figyelhesse! Az eseményhez valós autóversenyzők és esport versenyzők is csatlakoznak majd.

    „Miután számos versenyt töröltek a különféle bajnokságokban, úgy hiszem, hogy a mi küldetésünk a Veloce Esportsnál, hogy folytassuk a versenyzést, amit mind nézni szeretnénk a következő hónapokban.” – írta Vergne. „A platformunk és a tény, hogy mindenki tud otthonról versenyezni, míg várjuk, hogy a koronavírus kontroll alá kerüljön, nagy lehetőséget látunk abban, hogy összeálljanak a versenyzők és a profi esport versenyzők, hogy egymás ellen versenyezzenek. ”

    Az első résztvevő, akit megneveztek, Lando Norris.

    A verseny a „Not the AUS GP” nevet viseli, március 15-én, vasárnap, magyar idő szerint 18.45-kor kezdődik, és YouTube-on, valamint Twitchen lehet majd élőben nézni!

  • Koronavírus-gyanú miatt karanténban volt Marrakesh előtt Vergne

    Koronavírus-gyanú miatt karanténban volt Marrakesh előtt Vergne

    A kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne elismerte, hogy a hétvégi marokkói forduló előtt komoly betegség döntötte le a lábáról, ami miatt elővigyázatosságból karanténba került.

    A francia pilóta betegség miatt kénytelen volt kihagyni az első szabadedzést pénteken, akkor a DS Techeetah tartalékpilótája James Rossitter helyettesítette.

    A címvédő aztán szombaton visszatért, majd az időmérőn a 11. lett, de a futamon parádés versenyzéssel felért a dobogó legalsó fokára úgy, hogy az utolsó kanyarokban vesztette el a második helyet Güntherrel szemben.

    Vergne aztán maga ismerte el a futam utáni sajtótájékoztatón, hogy karanténban volt a hétvégét megelőzően.

    „Egyértelműen ez volt a legnehezebb Formula E-s versenyhétvégém eddig. Nem a pályán történt események miatt, hanem azon kívül. Tegnap egy marrakeshi kórházban karanténban tartottak. Képzelhetitek, hogy milyen napom volt.” – kezdte.

    „Egy öt négyzetméteres szobában voltam. Nagyon nehéz volt, aztán ott volt még az is, hogy három napig negyven fokos lázam volt., szóval nem voltam a legjobb állapotban.” – mesélte.

    Ennek tudatában pedig még figyelemreméltóbb a futamon mutatott teljesítménye, ami mellett a futamgyőztes csapattársa, Antonio Felix da Costa sem mehetett el szó nélkül.

    „El kell, hogy mondjam, hogy aki ma leginkább lenyűgözött engem, az ez a srác.” – utalt Vergne-re. „Kemény hétvégéje volt, de most itt van velünk, nagyon örülök neki.”

  • Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    Da Costa rajt-cél győzelmet aratott Marrakeshben

    António Félix da Costa a Marrakesh ePrix-n aratott győzelmével átvette a vezetést a Formula E egyéni bajnokságában. A portugál pilóta mellett a Maximilian Günther és a szintén DS Techeetah-nál versenyző Jean-Éric Vergne állhatott fel a dobogóra.

    Az elektromos széria regnáló bajnoka egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni a pénteki bemelegítésen és az első szabadedzésen. Azonban a kétszeres bajnok Vergne a tizenegyedik helyről rajtolva egészen a harmadik helyig tudott felzárkózni. A második hely is közel volt a számára, azonban a kevés energiája miatt lassabb tempóra kellett kapcsolnia, ami miatt a BMW-s Günther az utolsó körben meg tudta előzni őt.

    Da Costa kitűnően kapta el a rajtot, amíg a második helyről rajtoló Günthernek figyelnie kellett az érkező André Lottererre, aki már az első kanyarban elkezdte támadni őt. A Porsche német versenyzője azonban az első kör végén átvágta a sikánt és pozíciót vesztett Nyck de Vries-zel szemben. Azonban a holland fiatal nem sokáig örülhetett, ugyanis egy technikai direktíva megszegése miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott és visszaesett a mezőny legvégére. Lotterer visszanyerte a harmadik helyet, azonban Da Costa és Günther ezalatt elhúztak a Porsche versenyzője elől.

    Mindeközben Vergne megkezdte a felzárkózást és sorra előzte meg az előtte haladókat az attack mode segítségével. A francia egészen a harmadik helyig zárkózott fel, azonban Lotterer vissza tudta őt előzni, ugyanis a német később aktiválta az attack mode-ot, ami 35 kilowatt plusz energiát biztosít a versenyzőknek 5 perc erejéig.

    Az élen Günther elkapta a DS Techeetah portugál versenyzőjét, aki a támadásnál szinte nem is védekezett a német fiatallal szemben, aki így átvette a vezetést a 15. körben. Azonban da Costa taktikai okok miatt engedte maga elé Günthert, hogy spórolni tudjon az energiájával a szélárnyék segítségével.

    A verseny ezen szakaszában aktiválta Vergne a második attack mode-ját – miután megelőzte Lotterert – és Günther nyomába eredt, akit körök múlva magam mögé is tudott utasítani egy rendkívül agresszív manőverrel.

    A regnáló bajnoknak azonban kevesebb energiája volt, mint a BMW német versenyzőjének, ami miatt nem tudott ellépni tőle és csatába kerültek egymással. Emiatt da Costa senkit sem zavartatva autózott az élen, 11 másodperces előnyt kiautózva csapattársával és Güntherrel szemben.

    A portugál pilóta végül megnyerte a versenyt, megszerezve ezzel első győzelmét ezzel első győzelmét a kínai istálló színeiben. Vergne-nek már alig maradt energiája a végére, ami miatt Günther az utolsó előtti kanyarban meg tudta előzni őt, elvéve ezzel Vergne-től a második helyet. A Günther-Vergne duó mögött pedig Sebastien Buemi ért célba a negyedik helyen.

    Edoardo Mortara lett az ötödik, szorosan a nyomában Mitch Evans-szel, aki az időmérőn elkövetett baklövést követően az utolsó helyről felzárkózva ért célba hatodikként.

    Lucas di Grassi – aki a versenyén egyszerre előzte meg Jerome D’Ambrosiot és James Caladot – lett a hetedik, megelőzve Lotterert, akinek a versenytempóján rengeteget kell javítania. Az utolsó két pontszerző helyet pedig a két brit, Oliver Rowland és Sam Bird szerezte meg.

    Pascal Wehrlein jó versenyét egy összeszedett defekt tette tönkre, Alexander Sims pedig a verseny utolsó köreiben esett vissza a mezőny legvégére pontszerző helyről.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Akkumulátor Különbség
    1 António Félix da Costa DS Techeetah DS 46 perc 52.757 sec
    2 Maximilian GÜnther BMW BMW 11.427s
    3 Jean-Éric Vergne DS Techeetah DS 12.034s
    4 Sebastien Buemi e.dams Nissan 12.282s
    5 Edoardo Mortara Venturi Mercedes 15.657s
    6 Mitch Evans Jaguar Jaguar 16.335s
    7 Lucas di Grassi Audi Audi 18.706s
    8 André Lotterer Porsche Porsche 19.498s
    9 Oliver Rowland e.dams Nissan 20.126s
    10 Sam Bird Virgin Audi 20.295s
    11 Nyck de Vries Mercedes Mercedes 20.557s
    12 Robin Frijns Virgin Audi 22.373s
    13 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 22.785s
    14 Daniel Abt Audi Audi 25.080s
    15 Stoffel Vandoorne Mercedes Mercedes 25.969s
    16 James Calado Jaguar Jaguar 26.528s
    17 Felipe Massa Venturi Mercedes 27.486s
    18 Neel Jani Porsche Porsche 44.476s
    19 Brendon Hartley Dragon Penske 49.002s
    20 Nico Muller Dragon Penske 53.075s
    21 Oliver Turvey NIO NIO 59.969s
    22 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 1m13.414s
    23 Ma Qinghua NIO NIO 1 kör
    Alexander Sims BMW BMW Kiesett

     

  • Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Evans nyert, a fél élmezőny kiesett Mexikóban!

    Mitch Evans domináns győzelmét hozta a Mexikói ePrix. A Jaguár új-zélandi versenyzőjének ez volt pályafutása második győzelme a sorozatban, és miközben ő kontroll alatt tartotta a versenyt, a fél élmezőny drámáját nézhettük végig a 45 perc +1 körig tartó futamban.

    Evans már a rajtnál megelőzte a Porsche első pole pozícióját megszerződ André Lotterert, aki lesodródott a pályáról, ami miatt további pozíciókat veszített. A mezőny további szakaszaiban mindenki pozícióért harcolt, azonban mindenki figyelt a másikra, ami miatt egy koccanás sem történt.

    Nyck de Vries a második helyen haladva lendületet vesztett és folyamatosan veszítette a pozíciókat. Ezt Nico Müller is ki akarta használni, azonban a GEOX Dragon pilótája túl nagy lendülettel érkezett meg az első kanyarba, és a falban landolt. A DTM-ben is versenyző Müller autója rendkívül rossz helyen állt meg, ami miatt be kellett hívni a biztonsági autót.

    A dráma pedig rögtön a biztonsági autós fázis után vette kezdetét: először Lotterer ütközött de Vries-zel, miközben a holland versenyző felvette az első attack mode-ját a háromból. A Porsche német versenyzőjének megsérült az első szárnya, ami hozzáért a bal első kerekéhez, ezzel óriási füstöt generálva. Lotterer ezzel ki is szállt a játékból, ráadásul a súrlódás miatt még az autója még kisebb lángcsóvákat is szórt!

    Ezt követően a Techeetah duója, Antonio Félix da Costa és Jean-Éric Vergne is megkezdte a felzárkózást a nyolcadik és kilencedik helyekről. A portugál az attack mode és a Fan Boost segítségével próbálta megelőzni az előtte haladó de Vriest.

    A Mercedes holland pilótája rendkívül agresszíven védekezett és el is elhasználta a szurkolók által megszavazott boostot. Azonban szinte az egyenes végén használta el, ami miatt nem tudta lefékezni az autóját, és nem csak a saját, hanem az ötödik helyen haladó Robin Frinjsét is, akibe szabályosan belehajtott az egyes kanyarban. A két holland találkozója rossz véget ért, ugyanis az Envision Virgin Racing pilótája visszaesett a középmezőnybe, de Vriesnek pedig félre kellett állnia.

    A sok baleset nagyon jól jött a bajnokság élmenőinek – ideértve Stoffel Vandoornet, Alexander Simset és Lucas di Grassit – akik szinte a mezőny végéről vágtak neki a versenynek. Az előbb felsorolt trió a hatodik hetedik és nyolcadik helyen haladtak és szinte folyamatosan oda-vissza előzték egymást.

    Mindeközben az élen da Costa tovább szedte áldozatait: először a Nissan e.dams svájci versenyzőjét, Sebastien Buemit érte utol, majd előzte meg, és ezt követően a versenymérnöke arra biztatta, hogy ugyanezzel a lendülettel a második helyen haladó Sam Birdet is utolérheti. Utol is érte a britet, aki kétségbeesésében felvette az utolsó attack mode-ját, mi miatt lesodródott az ívről és szinte egymás mellett érkeztek meg a Peraltada kanyarba.

    Az Envision Virgin Racing brit versenyzője ezt a támadást még vissza tudta verni, azonban túl nagy volt rajta a nyomás, és a következő körben falnak csapat az autóját. A lila Virgin még tovább tudott menni, azonban a stadion rész előtt még egyszer falba állítódott, és onnan már nem volt tovább, Bird is kiesett.

    Akik azt hitték, hogy még nem történt elég dráma a verseny során, azok hatalmasat tévedtek. Az egyéni bajnokság első és második helyezettje a pályán haladtak egymás mögött és az ötödik helyért harcoltak. Azonban Vandorne annyira túlbuzgóan védekezett Sims-szel szemben, hogy összetörte az autóját, pont ugyanott, mint Bird. A belga pilóta egy első szárnnyal lett rövidebb, és le is lassult, ami miatt mindenki megelőzte őt.

    A versenyt végül Evans nyerte meg senkitől sem zavartatva, ugyanis a második helyen érkező da Costa négy másodperccel mögötte ért célba. A dobogó harmadik fokára pedig Buemi állhatott fel, akinek ez volt az idei első pontszerzése.

    Vergne árnyékként követte csapattársát, azonban Buemin már nem tudta átrágni magát, így be kellett érnie a negyedik hellyel. Sims nagyot ment a BMW-vel: a tizennyolcadik helyről egészen az ötödik helyig zárkózott fel.

    További pontszerzők: Lucas di Grassi, Oliver Rowland, Edoardo Mortara, Pascal Wehrlein. és az utolsó helyről induló Jerome D’Ambrosio.

    A két kimaradó kieső, Felipe Massa és Daniel Abt két különböző ok miatt kényszerültek idő előtt kiszállni az autójukból. Massa a biztonsági autós újraindítást követően találkozott a fallal az első kanyarban, amíg Abt – aki már az első szabadedzésen is hatalmasat bukott – megpörgött az egyes kanyarban, és pár kör múlva a boxba hajtott, és közben az autó vezethetőségére panaszkodott.

  • Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Vergne megpróbálta túlélni az autójának sérülését Santiagoban

    Jean-Éric Vergne a Santiago ePrix-n való kiesését követően elmondta, hogy megpróbálta túlélni az autója sérülését, ami az első szárnyának bal oldalán keletkezett. A kétszeres bajnok francia versenyző emiatt le is lassult, amivel feltartotta a mögötte érkező csapattársát, Antonio Félix da Costát.

    A Formula E regnáló bajnok hatalmas felzárkózást mutatott be a tizenegyedik helyről rajtolva, miután az időmérőn nem sikerült összeraknia egy olyan gyors kört, amivel bejuthatott volna a Super Pole-ba.

    A francia chilei forduló ötödik körében a Mercedes belga versenyzőjével, Stoffel Vandoornenal csatázott, miközben mögöttük érkező Sébastien Buemi is viharléptekkel közeledett feléjük. Amint a trió a tizes kanyarhoz érkezett, Vergne bevetődött Vandoorne mellé, azonban a két autó nem nagyon fért el egymás mellett és az előzés során nem elég, hogy a francia Techeetahjának bal eleje megsérült, a Nissan e.dams svájci versenyzője mindkettőjüket átlépte.

    Vergnet sokáig nem hátráltatta a sérülés, azonban amint megszerezte a harmadik helyet a negyvenkilenc körös verseny huszonnyolcadik körében az elsőszárny sérülése súlyosbodott és a leváló szárnyfelület folyamatosan érintkezett a bal első gumi felületével, ami hatalmas füstfelhőt generált. A DS Techeetah francia versenyzője a sérülés miatt tempót vesztett, ami miatt a mögötte érkező versenyző – aki ráadásul a francia csapattársa volt – nem tudta rögtön megelőzni őt.

    Amikor az Autosport ezzel kapcsolatban faggatta a regnáló bajnok franciát – akinek nemrégiben jelent meg egy exkluzív interjúja – ezt válaszolta: „Nem voltam tudatában, hogy éppen Antonio van mögöttem,” – mondta Vergne, aki három versenyt követően mindössze az egyéni pontverseny tizenhatodik helyén áll. „Éppen leget szenvedtem a sérüléssel, próbáltam nem nekimenni a falnak. Eközben reméltem, hogy a sérült elem egyszer majd csak leszakad az autóról és ha leesett volna, akkor akár a futamgyőzelemért is mehettem volna.

    „Láttam az elem mozgását, azonban úgy gondoltam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Kicsit meg is lepődtem, amikor végre leesett az autómról. Amikor megláttam füstöt azt gondoltam: ó ne már. Kár érte, ugyanis addig a pontig őrülten jó tempót voltam képes autózni.”

    Vergne viszonylag sokáig maradt a pályán a sérülést követően is, azonban a harminckettedik körben a boyba hajtott, ahonnan már nem volt folytatás a számára. Mint utólag kiderült, a franciát egyenesen a versenyigazgató, Scot Elkins utasította arra, hogy kiálljon a boxutcába.

    „Ki kellett állnunk, mert a versenyigazgató arra utasított minket, amit nem értek, mert néha a versenyzők előszeretettel koccolják le a falat, ha le akarják szakítani a sérült elemet az autójukról.”

    A kínai istálló csapatfőnöke, Mark Preston ezt nyilatkozta az Autosportnak: „Azt hiszem, hogy Vergne a múlt eseményeiből azt szűrte le, hogy még egy sérült autóval is nagyon sokáig el lehet menni. Azonban a Scottal való egyeztetést követően ki kellett hívnunk őt, ugyanis azt mondta, hogy Vergne így nem folytathatja tovább a futamot.

    „A kiintést követően pedig már nem lett volna értelme orrkúpot cserélnünk és visszaküldenünk őt a pályára, ugyanis a versenyből már nem volt sok hátra és úgy is az utolsó helyek valamelyikére jött volna vissza.”

    A másik Techeetahban versenyző da Costa végül a második helyen ért célba Maximillian Günther mögött, aki a verseny utolsó körében vette vissza vezető helyet a portugáltól, akinek az akkumulátor hőmérséklete az egekbe szökött a verseny utolsó szakaszában.

    „Rengeteg időt veszítettem JEV mögött, amikor problémája akadt,” – nyilatkozta a portugál, aki a tizedik helyről rajtolva tudott felérni a dobogó második fokára a chilei fővárosban rendezett versenyen. „Ötletem sincsen, hogy miért nem könnyítette meg a dolgomat,” – zárta a gondolatmenetet da Costa, akinek ez volt az első dobogós helye az új csapatnak színeiben.

  • Vergne robotnak érezte magát az F1-ben, majd anyagilag tönkrement

    Vergne robotnak érezte magát az F1-ben, majd anyagilag tönkrement

    Jean-Eric Vergne  szinte biztosan nem fog visszatérni a Forma-1-be. Ezt korábbi F1-es főnöke, Dr Helmut Marko jelentette ki a héten.

    Vergne három évet töltött a Forma-1-ben a Toro Rossónál, de nem sikerült kiemelkedőt alkotnia. Ezt követően, 2014 végén csatlakozott az akkor debütáló Formula E mezőnyéhez. Az elektromos bajnokságban pedig azóta már két bajnoki címet is szerzett.

    Marko megjegyzéseire a francia versenyző azt reagálta, hogy a Forma-1-ben, a Red Bull / Toro Rossonál úgy érezte magát, mintha robot lenne.

    „Folyamatosan megmondták, hogy ‘ezt edd, ekkor aludj, ennyit sportolj, ezt mondd, itt mosolyogj, ne vicceskedj’.” – mondta a most 29 éves versenyző a L’Equipe-nek. „Ez engem egyfajta robot létre emlékeztet. Mikor már nem vagy boldog, ha autóba ülsz, nem érzed úgy, hogy önmagad lennél.”

    „És én szeretem jól érezni magam. Szeretem, amit csinálok. Miért kellene másként viselkednem, ha nem akarok? De ettől persze büszke vagyok rá, hogy bejutottam a Forma-1-be,”

    Ettől függetlenül Vergne azzal is tisztában van, hogy miket hibázott F1-es pályafutása során.

    „Azt gondoltam én vagyok a király, hogy mindenkit tudok kezelni. De az emberek azt gondolták, hogy tele vagyok negatívsággal, mert sosem mosolygok. És ez igaz is volt.”
    „Időbe telt míg rájöttem, hogy mosolyogni kell.”

    Vergne azt is elmondta, hogy maga Marko közölte vele a 2014-ben, hogy nem kívánt személy a jövőben a Red Bullnál.

    „A nyaralásom alatt közölte, mikor a családommal voltam. Bombaként ért. Minden álmom összetört.”

    „Mikor elhagytam a Forma-1-et, elfogyott a pénzem. Hülye voltam és nem sok pénzt kerestem a Red Bullnál.”

    „Az emberek azt gondolják, hogy a Forma-1 tele van pénzzel, és én is azt gondoltam, hogy milliomos vagyok, szóval hamar elköltöttem mindent. Két évbe telt talpra állnom.”

  • Marko: Vergne nem fog visszatérni

    Marko: Vergne nem fog visszatérni

    Korábbi főnöke, Helmut Marko, kizárta, hogy a jó teljesítmény ellenére a francia visszatérhetne a királykategóriába.

    Jean-Éric Vergne a Toro Rosso pilótájaként 2012 és 2014 között szerepelt a száguldó cirkuszban, azóta, hogy a Red Bull menesztette, a Formula E kétszeres bajnoka lett.

    „Vergne a Formula E-ben nyert mostanában, de ez más, mint a követelmény, amit mi az Forma-1-ben elvárunk egy versenyzőtől.”

    Azt is hozzátette, ennyi kihagyás után, Vergne szinte újonc lenne, annyit változott a sport.

    „Az pusztán egy szezon, hogy az ember megszokja a Pirellik különlegességeit.”

    Red Bull akadémia híres a könyörtelenségéről, de Marko köti az ebet a karóhoz, hogy a program sikeresnek mondható. Vettel, Ricciardo és Verstappen a futamgyőzelemig, Kvjat, Gasly és Sainz pedig dobogóig jutott azok közül, akik még a Red Bull protezsáltjaiként kerültek be az F1-be.

    „Elégedettek és büszkék vagyunk. Azonkívül mindenki minket másol. Semelyik másik program nem áll a közelében sem annak, amit mi elértünk.”

    Arról, hogy lesz-e változás idén a jelenlegi pilóták felállásában, csak ennyit mondott:

    „Minden lehetséges. Remélem, nem kerül rá sor.”

  • Vergne a Formula 2-es stewardok tanácsadója lesz Abu Dhabiban

    Vergne a Formula 2-es stewardok tanácsadója lesz Abu Dhabiban

    Jean-Eric Vergne a versenybírák munkáját fogja segíteni a Formula 2 szezonzáró hétvégéjén Abu Dhabiban. Azonban az elektromos széria kétszeres bajnoka nem a büntetése miatti közmunkát fogja betölteni ezt a szerepet.

    Az ex Forma-1-es versenyző elfogadta az FIA elnök Jean Todt ajánlatát, miszerint segítse a munkájukat a versenyhétvége során. Az FIA azonban azt is megerősítette, hogy Vergne csak a Formula 2-es versenyeken fog majd segíteni a döntéshozásban, a Forma-1-es versenyen már nem.

    Vergne azt is elárulta, hogy a büntetése – amit a botrányos rádiózásáért kapott még a Formula E tavalyi szezonjának new yorki versenyén kapott – még nem lett pontosan megbeszélve. A franciát azért büntették, mert azt kérte a csapatától, hogy a balesetbe keveredő csapattársa, André Lotterer álljon meg a pályán, ezzel biztonsági autós fázist előidézve, ami előnyhöz juttatta a szintén balesetező Vergnet, aki így fel tudott zárkózni a mezőnyhöz.

    Amikor az FIA bejelentette a Formula E regnáló bajnokának büntetését, akkor az is kiderült, hogy a franciának 2020. január 14-éig mindenféleképpen le kell töltenie a büntetését.

    „Versenybíróként leszek majd jelen Abu Dhabiban, azonban nem gondolnám, hogy ez lesz a büntetésem” – nyilatkozta Vergne. „Ez egy olyan eset volt, amikor felkértek arra, hogy segítsem a versenybírók munkáját és hogy zz egy remek alkalom a számomra, ugyanis így lehetőségem lenne megismerni a másik oldalt és belesni a kulisszák mögé. Örülök, hogy ezt csinálhatom. Nem lesz más dolgom akkortájt és így lehetőségem nyílik megtanulni valami újat a sportágammal kapcsolatban.

    Amikor Vergnet arról kérdezték, hogy mi lesz, ha a büntetése különálló lesz majd a mostani F2-es szerepétől, a francia ezt válaszolta: „Igen, ez valószínűleg így lesz. Ez azonban nem egy unalmas dolog lesz, hanem számomra és az FIA számára is érdekes feladat lesz majd.

    „Őszintén, nem tudom mi lesz. Eredetileg az FIA Motorsport Games-en kellett volna részt vennem Olaszországban, azonban másként alakultak a dolgok. Biztos találni fogunk majd mást, azonban az eset óta már tisztázódtak a dolgok.

    „A rádióüzeneteket átvizsgálták és megértettük, hogy semmi káros dolog nem volt abban, amit mondtam. Amit nem láttak az emberek az az, hogy amikor beszéltem a rádióban, André már a sérült szárnyával együtt a falban volt. Az eset hevében történt az egész. Ez egy olyan dolog, amit nem szívesen ismételnék meg. Azonban, ha szerintük ez olyan rossz volt, akkor akár súlyosabb büntetést is kiszabhattak volna rám.”

    Még idén januárban volt hasonló büntetése a Red Bullnál versenyző Max Verstappennek. A holland pilóta a tavalyi Marrakesh ePrix-n töltötte le a rá kiszabott közmunkát, amit az Esteban Oconnal való lökdösődéséért kapott a 2018-as Brazil Nagydíjat követően.