Címke: Jay Fabian

  • Brad Moran lett a NASCAR új ügyvezető igazgatója

    A NASCAR előléptette Brad Morant, így 2022-es szezonra a NASCAR Cup Series ügyvezető igazgatójává nevezte ki.

    Moran az elmúlt hat szezonban a Truck Series ügyvezető igazgatója volt, ezt a szerepet mostantól Seth Kramlich tölti majd be. Kramlich korábban az Xfinity Series-ben dolgozott igazgatóhelyettesként.

    Brad és Seth mindketten versenyzői mentalitással rendelkeznek. Tudást, szenvedélyt és erős kommunikációs képességet visznek majd az új szerepköreikbe” – mondta Scott Miller, a versenyigazgatóság vezető alelnöke.

    Nagy várakozással tekintünk a jövőben munkásságukra, és arra, egyre jobb versenyeket láthassunk a Cup és a Truck Seriesben.

    A kanadai származású Moran 2008-ban csatlakozott a NASCAR tisztviselőihez.

    Az egész rendezői csapat nagyon erős a NASCAR Cup Series-ben, és alig várom, hogy segíthessek nekik a sorozat fejlődésében a sportágunk ezen izgalmas időszakában” – mondta Moran.

    A Next Gen autó bevezetése fontos lépés lesz a széria életében, illetve továbbra is népszerűsíteni szeretnénk a NASCAR-ban versenyző tehetségeket. Megtiszteltetés számomra, hogy segíthetek a sorozat irányításában ilyen tapasztalt csapattársak mellett.

    A NASCAR Cup Series sorozat korábbi ügyvezető igazgatója, Jay Fabian tavaly távozott tisztségéből. Fabiant állatkínzással vádolják.

    Ő 2019-es szezon kezdete óta töltötte be ezt a pozíciót. Fabian bírósági tárgyalását, amelyet eredetileg január 3-ra tűztek ki, február 7-re halasztották.