Címke: Jarama

  • Szezonfinálé Jaramában, a dráma garantált

    Szezonfinálé Jaramában, a dráma garantált

    Véget ér a 2017-es Kamion Európa-bajnokság, és ezúttal Spanyolországban, a Madrid melletti Circuito de Jaramaban lesz a finálé. Adam Lacko, az #55-ös rajtszámú Buggyrát hajtó cseh versenyzőt már tényleg csak egy kis lépés választja el attól, hogy bajnokává váljon a szériának. Valójában már az év elején látszott, hogy nagyon szalad vele idén a szekér, hiszen Misanoban és Nürburgringen is három-három győzelmet is szerzett. Utána már könnyedén uralta a bajnokságot, és még a váltó problémája Zolderban sem rengette meg komolyabban, sőt belefért egy haloványabb hétvége is Le Mansban. Jaramában 60 pontot lehet még szerezni összesen, és jelenleg 45 ponttal vezet Lacko Jochen Hahn előtt. Nem valószínű, hogy ez a sorrend már változni fog, de kétségtelen, hogy Hahnnak még van matematikai esélye.

    Az elsőségért harcolók mögött ólálkodik Kiss Norbert és Steffi Halm. Ők is külön meccset vívnak, de a szombathelyinek akár van még arra is esélye, hogy beelőzze Jochen Hahnt is a bajnoki összetettben. A magyar pilóta mindenesetre 14 pont előnnyel indulhat neki az utolsó versenyhétvégének a német kamionversenyző hölgy előtt.

    A pályát mellesleg 1967-ben építették, és ki ismerhetné jobban, mint a helyi hős, Antonio Albacete:
    „Jarama egyike az igazi régi vágású pályáknak. Emelkedők és lejtők tarkítják, nehéz kanyarokkal, olyanokkal, amelyeket másutt nem találsz meg. Nagyon várom minden évben azt, hogy itt versenyezzek.Ez a hazai versenyem, és itt mindig rengeteg néző vár. Remélem, hogy most is sokan kilátogatnak. Remélem, hogy versenyképesek leszünk a hétvégén. Az összes versenyző ismeri Jaramát, de én mindenkinél többet versenyeztem itt, és én vagyok az, aki legtöbbször nyert itt kamionnal. Tartanám ezt a rekordot, vagy szeretném inkább növelni az itteni győzelmeim számát.”

    Biztos, hogy megy Albacetének Jarama, hiszen a háromszoros Európa-bajnok itt összesen 11 alkalommal nyert, sokkal többször, mint bármelyik másik kollégája.

    Az idei év nagy újdonsága volt az ETRA részéről, hogy kiírták a Promoter’s Cupot, ami igen hasonló kezdeményezés, mint a WTCC-ből is ismert Yokohama-kupa, csak itt versenyzők küzdenek a díjért, nem pedig a csapatok. Ebben érdekelt leginkább most Kiss Norbi csapattársa André Kursim, akinek ebben a meccsben nagy ellenfele a portugál Jósé Rodrigues.
    Év elején inkább Rodrigues volt a jobb, de a szezon közepétől kezdve magára talált Kursim is, versenyeket nyert, így most akár bármelyikük elnyerheti ezt az elismerést. A Rodrigues család tényleg mindent be fog vetni a siker érdekében, hiszen három generáció is képviseli majd újra a portugálokat, és az összes versenykamiont majd a Truck Sport Lutz Bernau készíti majd fel. Jose-Eduardo Rodrigues érkezik majd apja José és nagyapja Eduardo mellé, immáron másodszorra Jaramában, hiszen már tavaly már versenyzett itt együtt ez a trió. Így nyilatkozott a legifjabb Rodrigues:
    „Jarama egy remek pálya, és ez a legközelebbi pálya hazánkhoz, így nagyon várom, hogy újra versenyezhessek itt apám és nagyapám ellen.”

    Komoly spanyol armada csatlakozik ezúttal az ETRC mezőnyéhez, név szerint: Orlando Rodriguez Ruiz, David Marco Bermejo, Pedro Ignacio Garcia Marco, Enrique Alberto Vila Monteserin, José Alberto Vila Sainz és Agudo Dian. Visszatér az utolsó hétvégére két MAN-es pilóta is még: Frankie Vojtisek, illetve Anthony Janiec is.

  • Jönnek Kiss Norbi kedvelt pályái, elsőnek Le Mans!

    Jönnek Kiss Norbi kedvelt pályái, elsőnek Le Mans!

    Annak ellenére, hogy csak 2014-ben nyert Le Mansban utoljára futamot, Kiss Norbi szereti a legendás helyszínt, ahová gyors ütemben tartanak, alig egy héttel a zolderi sikerek után. Belgiumban nem várt győzelmek tarkították a Tankpool24 Racing Team hétvégéjét, Franciaországba viszont már azzal a tudattal mennek, hogy bíznak benne, hogy a győzelemre is esélyesek. Így látja a helyzetét a szombathelyi pilóta, pár nappal a megmérettetés előtt:

    „Kedves hely számomra a Circuit de la Sarthe. 2012-ben két fordított rajtrácsos győzelmem volt itt, és 2014-ben, az első bajnoki évemben is nagyon kellett itt a két főfutamos elsőségem. Tavaly is, amikor itt volt a szezonzáró, akkor első helyről álltam már ki technikai probléma miatt. Kifejezettem jó eredményre számítok itt is, és a számomra szintén kedves, és ezúttal szezonzáró helyszínen, Jaramában is. Abszolút az a cél, hogy minél több pontot szerezzünk, és nagyon remek a harmadik helyem is a bajnokságban, sőt, van rá esély, hogy akár előrébb is keveredhetek, kellően felkészültünk.”

    Ahogy Norbi is említette, nincs megállás, hiszen a mostani hétvége után, október 7-8-án már jön Spanyolországban, Jaramában a szezonzáró. A magyar pilóta kifejezetten örül a helycserének a versenynaptárban, és már most méltatja a csapata egész éves munkáját:

    „Valóban Le Mans korábban van, mint az eddig megszokott volt, jobb idő is lesz, olyan 23 fok körül, ez jó, mert néha pokolian eláztunk az eddigi francia szezonzárón, és emiatt olykor a hangulat is nyomott volt. Most azonban napsütésben érhet véget a 2017-es év, ráadásul akár jó eséllyel akár a bajnoki összetett második helyre, ami azt gondolom, hogy 2 szezon alatt brutálisan jó teljesítmény egy olyan csapattal, amely nem is olyan rég sereghajtó volt, most meg beleszólunk a futamgyőzelmekbe. Tök jó az is, hogy a csapattársam André Kursim is feljavult, és csapatszinten is egyre erősebbek vagyunk. Jól mutatja ezt a fejlődést a múlt heti dupla dobogós helyezésünk, ha jövőre több ilyen lesz, érdemben is tud segíteni a „Kiscsávó” abban, hogy a bajnoki címért is komolyan harcba szálljunk. Nagyon köszönöm minden támogatómnak és szurkolómnak azt, hogy együtt már most itt tartunk, tarthatunk.”

    A hétvége eseményei ezúttal online stream formájában is követhetőek lesznek Kiss Norbi, és a FIA ETRC hivatalos oldalain is.

    Link a várható élő közvetítéshez: http://fiaetrc.com/live

  • Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Zolderben kezdődik a kamion Európa-bajnokság végjátéka

    Hetedik fordulójához ért az idei kamionos Európa-bajnokság, és most hétvégén Zolderbe, Belgiumba látogatnak el. A szezon a kétharmadánál tart, mostantól jön a végjáték. Ez a pálya az egyik legnagyobb kihívás a versenynaptárban, egyaránt a versenyzőknek és a gépeiknek is. Aki kifejezetten várja ezt, az pedig nem más, mint Jochen Hahn, a tavalyi bajnok, aki 2016-ban két futamot is nyert itt.

    A németnek eddig elég vegyes éve van, de a nyári szünet után újra visszatért a siker útjára, hiszen az Autodrom Mostban is tudott nyerni, egyre inkább összeszokik a 2017-es IVECO-jával. Így nyilatkozott a hétvége előtt:
    „Zolder egyike a kedvenc pályáimnak. Itt nagyon kell koncentrálni. Ahogy közeledünk az év vége felé, alacsonyabb a hőmérséklet is, így kisebb a tapadás is.”
    Ezen megállapítással egyetért MAN-es honfitársa, Sascha Lenz is:
    „A nagy sebesség, majd hirtelen fékezés jellemző Zolderre, és ez megterheli a kamionokat, nehéz megtalálni a megfelelő sebességet. A jó tapadás a szűk sikánokban kiemelkedően fontos ahhoz, hogy jó köridőt érjen itt el valaki.”
    A kétszeres bajnok David Vrsecky is már várja a csatákat Belgiumban: „A legnagyobb adrenalinlöketet a szezonban ezen a pályán kapjuk.” – árulta el a Buggyra versenyzője, aki idei legjobb eredményén van túl, hiszen hazájában második helyezést is tudott elérni alig pár hete.

    A versenyzők mindent meg fognak tenni azért, hogy elkerüljék a falakat, és a gépeknek is tökéletesnek kell lenniük, különösen a fékrendszereknek. Stefan Honens, a Tankpool24 Racing technikai igazgatója ki is jelentette: „A fékek tekintetében Zolder a legkeményebb pálya az évben.”

    A bajnoki cím esélyese, Adam Lacko nagyot lépett előre egyaránt a magyar és a cseh hétvégén is. A versenyzőnek kényelmes 60 pontos előnye van a második Jochen Hahnnal szemben. Jó lehet neki a lapjárás majd itt is, hiszen tavaly is kétszer nyert itt. Az összetett második helyéért azonban hatalmas a harc, hiszen csak 17 pont választja el Jochent, Steffi Halmot és Kiss Norbertet.

    Újabb szereplői is lesznek a hétvégének, így 17 versenykamion állhat fel majd a rajtrácsra. Jose Manuel Viera De Souza és Jose Fernandes Teodosio Renault illetve Volvo kamionokkal indulnak majd. Ők a VTR Racing versenyzői, és idén már indultak a Nürburgringen. Thomas Robineau is visszatér az MAN-jével, ő utoljára idén Misanoban indult. Újabb portugál és holland indulók is lesznek, név szerint José Eduardo Texeira Rodrigues és Henry Tijhuis. Rodrigues lesz a legfiatalabb a mezőnyben, apja José és nagyapja Eduardo teszi teljessé a családi versenykamionos idillt, amire egyszer már volt példa, 2016-ban Jaramában.

  • Kiss Norbi értékes pontokat szerzett Mostban

    Kiss Norbi értékes pontokat szerzett Mostban

    Nem sikerült megismételnie a tegnapi időmérős bravúrját Kiss Norbinak az Autodrom Mostban. Vasárnap a Super pole-ban csak az ötödik helyre sikerült kormányoznia a Mercedesét, úgy, hogy előtte volt az összes olyan ellenfele, akik menet közben már a pontversenyben is elé kerültek. A cseh hétvége harmadik versenye is sok izgalmat tartogatott, mivel mind az öt élről induló esélyes lehetett dobogós helyezésekre.

    A vasárnapi első verseny rajtja után a mezőny eleje megőrizte a rajtrácson elfoglalt pozícióját, csak Norbi mellől, a hatodik helyről startoló Smith pördült meg az első sikánban a Lenz-el való ütközés nyomán. Az MAN-nek előbb csak kinyílt, később tulajdonképpen teljesen leszakadt a jobboldali ajtaja. Hogy emiatt-e, vagy más műszaki hibája is volt, nem tudni, de az angol néhány kör után a verseny feladására kényszerült.

    Kiss Norbi az egész futam alatt ott loholt Steffi Halm nyomában és láthatóan gyorsabb volt a kanyarokban. A Mercedes jobban tapadt a kigyorsításoknál Norbinak nem sikerült előzési pozícióba kerülnie. Az első öt helyezett egész verseny alatt megőrizte a kvalifikáción megszerzett helyét, így a kockás zászló Lacko, Hahn, Albacete, Halm, Kiss sorrendben intette le őket, vagyis Norbi az ötödik helyen ért célba. Vasárnap a Tankpool24 Mercedese igazi szürke eminenciásként viselkedett, kiszolgálta ugyan “gazdáját”, de sajnos a pálya karakterisztikája miatt több nem volt most benne.

    A hétvége utolsó versenyén a fordított rajtrács miatt Norbi a negyedik helyről indulhatott. A rajt után Steffi Halmnak ismét sikerült Norbi elé kerülnie, sőt, néhány kanyar erejéig Albacete is megelőzte őt. A spanyoltól Norbi gyorsan visszavette a pozíciót, majd az első kör végén, a pálya hátsó részén David Vrsecky és Sascha Lenz akaszkodott össze, aminek a német látta kárát, lesodródott a pályáról és mire sikerült visszatérnie már Halm és Norbi is elmentek mellette. Így Norbi ismét az negyedik helyen találta magát és innentől izgalmas játék kezdődött. Norbi támadta Halmot, Halm támadta Vrseckyt, de pozíciót senki nem tudott fogni a másikon.
    A befutó előtti utolsó kanyarban a cseh és a német pilóta a belső ívet védték, miközben Norbi kívülről próbálkozott. A Mercedes orra előrébb is volt már a kék MAN-nél, de az utolsó kigyorsítás jobban sikerült a német hölgynek, így körülbelül 30 centiméterrel lépte át hamarabb a célvonalat.
    Kiss Norbi:
    „A bajnokság szempontjából sajnos nem alakult jól ez a hétvégénk, de azért sikerült pontokat mentenünk, ami jó, mert versenyben maradtunk a bajnokság második helyéért.
    Remélhetőleg a hátralévő három hétvégén javítani tudunk. Zolderben még biztosan nehéz dolgunk lesz, de LeMans-ban és Jaramában újra esélyesek vagyunk akár a győzelemre is.”

    Ahogy azt korábban már Norbi is többször elmondta, az idei év is az építkezésé. Nagyon sokat kell dolgozni a versenykamionon, mivel a Tankpool24 Racing Team több éve még sereghajtó volt. Mindenki küzd a bajnoki címért, de legyünk őszinték: irreális elvárás az, hogy a második közös évében a bajnoki címért menjenek, annak ellenére, hogy idén már több győzelem is koronázta a munkájukat. 2017-ben az a cél, hogy a bajnoki tabellát magasan vezető Adam Lacko mögött folyó ádáz harcban dobogós helyet szerezzenek. Jelenlegi állás szerint ebbe akár négy pilóta is beleszólhat a hátralévő három versenyhétvégén, közöttük Norbi is.

    A következő Európa-bajnoki futam Zolderben lesz, Belgium másik olyan ismert pályáján, Spa-Francorchamps mellett, ahol a Forma-1 is járt. Szeptember 16-17-én tehát újabb komoly megpróbáltatás vár Kiss Norbira, és egyértelmű a cél: javulni kell, az év második felében, nem lehet leereszteni!