Címke: Japán

  • Coronel a Ferrariról: Természetes, hogy feszegetik a határokat

    Coronel a Ferrariról: Természetes, hogy feszegetik a határokat

    Tom Coronel ugyan nem aggódik, de sokan megkérdőjelezik a Ferrari megoldásának a legalitását az üzemanyagrendszerükkel kapcsolatban. Pláne most, hogy a FIA is már vizsgálja azt, és ez most folyamatosan témát ad. A holland túraautós azonban a Ziggo Sport Formula 1 Café műsorában kifejtette, hogy ez a fajta gyakorlat a sport része:

    „Persze, hogy okosabbak, mint a technikai bizottság. Csak akkor csinálsz valamit rosszul, ha elkapnak, hogy valamit rosszul csinálsz. Ez mindenütt így működik, a nyolc éves kisgyerekekkel a gokartban, is. Meg kell találni a határokat. Olaszországban mindig kicsit át is lépik a határokat, a japán mentalitás azonban ettől távol áll, mert számukra ez ijesztő.”

  • Érik a Red Bull és a Honda megállapodása 2021-re is

    Érik a Red Bull és a Honda megállapodása 2021-re is

    A Red Bull és a Honda egyre közelebb állnak ahhoz, hogy folytassák az együttműködésüket a Forma-1-ben 2020 után is. Hivatalosan a japán motorgyártó, ahogy másoknak is a mezőnyből, még alá kell írniuk az új 2021-re tervezett szabályváltoztatásokat.

    Nehezen indult pedig a visszatérésük a sportágba a McLarennel 2015-ben, de a Honda most már láthatóan fejlődik, és felzárkózott a többi erőforrás teljesítményéhez. 2019-ben ráadásul eddig 3 versenyt is megnyertek. A Honda F1-es technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe is úgy nyilatkozott a holland Formule 1-nek, hogy reméli, a brazil 1-2 pozitívan hat majd az autógyár döntésére a jövőjükkel kapcsolatban:

    „Remélem, hogy ennek a hatása pozitív lesz a jövőnkre nézve.”

    A holland De Limburger úgy tudja, hogy a Red Bull részéről Dr. Helmut Marko Brazíliából egyenesen Japánba utazott a hétvégi interlagosi verseny után. A cikkük szerint a paddockban már folyamatban van a megállapodás a motorok szállításáról 2021 után is. Abu Dhabiban a szezonzárón két hét múlva a japánok már azzal számolnak, hogy lesz mit bejelenteniük. Tanabe csak ennyit tett hozzá:

    „Nem veszek részt ebben a folyamatban, de az igazgatótanácsunk dolgozik rajta.”

  • Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    2020-ban 22 futamos rekord versenynaptára lehet az F1-nek. Barcelonát az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, Hockenheimtől azonban búcsúzni kell. Íme az előzetesen leegyeztetett időpontok!

    A legfontosabb kérdések eldőltek, a csapatok 22 versenyhétvégére mondtak áment. Ezzel az is bizonyossá vált, a 10 csapat bevétele a Spanyol Nagydíj maradása miatt magasabb lesz, mint a kiadásaik. Amennyiben Barcelona promótere kifizeti a jogdíjat, kicsit át kell variálni a 2020-as versenynaptár első felét. A szezonnyitó azonban változatlanul Ausztráliában lesz, március 15-én. Ráadásul Melbourne 2025-ig hosszabbított.

    A második verseny Bahrein lesz, de egy héttel korábban mint eddig, így az Ausztrál verseny után egy héttel lesz. Így sikerült helyet csinálni Vietnámnak. A Hanoiban tartandó futam előtt azonban már két hét szünet lesz, így április 5-re a felszerelésnek ott kell lennie, elvámolva. Ezt követően lesz még egy verseny Ázsiában, május 19-én Kínában.

    Az európai szezon kezdetére újabb két hetet kell majd várni ezt követően. A Spanyol Nagydíjat cipőskanállal kellett betenni a versenynaptárba, mert Monaconak fix a május 24-ei időpont, Zandvoort visszatérése miatt pedig  az eredetileg tervezett helyett egy héttel korábbra kell hozni a holland versenyt. A környékbeli hotelek ezt már nyilvánvalóan tudják, hiszen május első és második hétvégéjére is a normál tarifa helyett nyolcszoros áron kínálnak szállást. Aki gyorsan foglalt, annak is most még át kell majd ütemeznie a foglalását. A Spanyol Nagydíjat tehát megelőzi majd egy héttel a hollandok őrülete.

    Azerbajdzsán is visszatér a megszokott nyári időpontjához, ez a bakui rendezők kifejezett kérése volt. Több nézőt ígérnek így, és jobb időt várnak. Onnan komoly ugrás lesz egy héttel később majd Kanada. A csapatoknak ez így már a harmadik duplás hétvégéjük lesz, ami logisztikailag egy elég komoly kihívás. Hét nap alatt az embereiknek és a felszerelésnek időzónákon át keletről nyugatra kell utaznia, majd vissza, mindezt a legnagyobb biztonságban.

    A további program már a megszokott mederben folyik majd, egyedül Németország esik ki. Annyi változás lesz még, hogy Austin visszakerül Mexikó mögé, ahogy volt az 2018-ban is. Összesen tehát hét alkalommal lesz olyan,  hogy egymást követő hétvégéken lesz verseny, a szezonzáró pedig Abu Dhabiban lesz majd, november 29-én.

    A FIA a szeptemberi ülésén véglegesítheti ezen előzetes tervezetet, de az utolsó pillanatban akár lehetnek még változások.

    Előzetes Forma-1 versenynaptár 2020

    Időpont Verseny
    március 15. Ausztrál
    március 22. Bahrain
    április 5. Vietnám
    április 19. Kína
    május 3. Holland
    május 10. Spanyol
    május 24. Monaco
    június 7. Azerbajdzsán
    június 14. Kanada
    június 28. Francia
    július 5. Ausztria
    július 19. Nagy-Britannia
    augusztus 2. Magyarország
    augusztus 30. Belga
    szeptember 6. Olasz
    szeptember 20. Szingapúr
    szeptember 27. Orosz
    október 11. Japán
    október 25. USA
    november 1. Mexikó
    november 15. Brazil
    november 29. Abu Dhabi
  • Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    A Red Bull úgy döntött, hogy 2019 után nem folytatják többé a Red Bull Air Race repülős világbajnokságot. Már csak a fixen lefoglalt helyszínekre látogatnak el idén is, ezek pedig június 15-16 Kazany, Oroszország, július 13-14 Zamárdi, Magyarország és végül szeptember 7-8, Chiba, Japán.

    2003 óta több mint 90 versenye volt a Red Bull Air Racenek, ebből több mint 10 Budapesten. A világ legkiemelkedőbb pilótái mutatták be a képességeiket nagy sebesség és alacsony magasság mellett, extrém manőverek közepette. A Red Bull Air Race a legmagasabb szinten szórakoztatott, de nem lett annyira kedvelt, mint más Red Bull rendezvények a világ bármelyik táján.

    A Red Bull köszönetet mond a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereiknek a versenyeknek helyet biztosító városoknak, és azon dolgozóinak, akiknek köszönhetőek ezen élvezhető és emlékezetes pillanatok.

  • Interjú Peter Levayval, a Ratzenberger film rendezőjével

    Interjú Peter Levayval, a Ratzenberger film rendezőjével

    A napokban írtunk róla, hogy megjelent a Roland Ratzenberger életét bemutató dokumentumfilm, amelyet Peter Levay rendezett. A tragikus sorsú osztrák pilóta életművét bemutató alkotás a „Der lange Weg zum kurzen Glück” címet kapta, ami jellemzi is Roland útját, mert tényleg hosszú utat tett meg a Forma-1-ig, ahol csak nagyon rövid ideig tündökölhetett. Sikerült elérnünk Peter Levayt, aki örömmel válaszolt a kérdéseinkre.

    – Honnan jött az ötlet, hogy ezt a filmet meg kell csinálni, és miképp sikerült felvenni a kapcsolatot a Ratzenberger családdal?
    – A tragédia 20. évfordulóján ott voltam Imolában a rendezvényen 2014. május 1-én. Újságíróként vettem ezen részt, és a hétvége eseményeit akartam filmre venni. 25.000 emberrel együtt voltam ott a Tamburello kanyarban, ahol egy perces néma csenddel adóztunk Ayrton és Roland emlékének. Gerhard Berger is jelen volt, és megpróbáltam vele egy rövid interjút készíteni. Miután üdvözölte Rudolf Ratzenbergert, Roland édesapját, azonban eltűnt a biztonsági autóval. Megváltoztattam a tervem, és bemutatkoztam Rudolfnak, így ismertem meg Roland szüleit. Érdekelte őket amit csináltam, és barátok lettünk. Megkérdezték, hogy csinálnék-e egy privát dokumentumfilmet Roland életéről, nem közönségnek, hanem csak nekik, hogy emlékezhessenek a fiukra. Feltúrtuk a családi archívumot, amiből végül ez a 60 perces  film lett kész, három és fél éve. Fotós és újságíró kollégák azonban motiváltak, hogy legyen ebből egy nagyobb projekt, tehát így kezdődött a dolog. Most pedig készen lettünk a filmmel a 25. évfordulóra.

    – Gyerekkorod óta rajongója voltál az autóversenyzésnek, vagy honnan jött az érdeklődésed a sportág iránt?
    – A Norisring mellett lakom Nürnbergben, így a 90-es évek közepe óta rendre jártam versenyekre. Alapvetően rajongóként voltam ott, nem hivatásszerűen.

    – Ezen nagyszerű film miatt volt lehetőséged beszélni rengeteg emberrel, akiknek közük volt Roland karrierjéhez, vagy követték azt. Ki segített neked abban, hogy fel tudd venni velük a kapcsolatot?
    – A Ratzenberger családon kívül két osztrák újságíró is nagyon segítőkész volt. Így sikerült interjút készítenem Niki Laudával, Gerhard Bergerrel, Karl Wendlingerrel, az egykori Simtek csapat tagjaival, és sokan másokkal. Megtaláltuk Roland egykori csapattársait is Japánban, akik érdekes történeteket meséltek el. Burkhard Hummel Roland menedzsere volt akkoriban, és bemutatott Angliában is pár embernek. Ott is népszerű volt, és még mindig szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Burkhardnak volt köszönhető az is, hogy Roland a Simtekbe kerülhetett 1993 telén.

    – Mi volt a leginkább lenyűgöző Rolandban mint versenyző?
    – Az, hogy soha nem adta fel azon álmát, hogy a Forma-1-be kerülhessen. Nem volt anyagi támogatása a családjától, így kemény munkával kellett a csúcsra jutnia, nem pedig egy gazdag apa segítségével, ahogy ez manapság szokás. A karrierje nem volt egyenletes, mindig alternatívák után kellett néznie, hogy feljebb léphessen a létrán. Így került Ausztriából Németországba, majd Angliába, hogy ott indulhasson a Formula 3-ban, majd onnan Japánba, hogy sportautózzon. Esélytelensége ellenére elérte a célját, de nem élvezhette azt sokáig.

    – Mi volt a célod akkor, amikor belekezdtél ebbe a filmbe?
    – Alapvetően dokumentálni akartam az életét és a karrierjét. Megpróbáltam körbejárni azt, hogy milyen ember is volt ő. Soha nem akartam kutatni és vizsgálni a balesetét, annak a következményeit, azt, hogy mi vezetett a halálához, vagy hogy megfejtsem, hogy ki volt mindezért a hibás.

    – A rajongók hol tekinthetik meg végül a kész filmet?
    – A dokumentumfilm az Amazon Prime Videón keresztül érhető el, április 30-tól kezdődően.

    roland ratzenberger, racingline.hu

  • Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    A Balaton felett, Zamárdiban rendezik idén a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság magyarországi versenyét.

    A magyar szervezők sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint július közepén 13. alkalommal kerül sor a magyarországi futamra – ami rekord a sorozat történetében -, ám most először nem Budapesten, hanem új helyszínen.
    Eredetileg 2019-ben is a főváros lett volna a helyszín, de február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.
    A pénteki közleményben a szervezők jelezték, hogy a budapesti helyszínre vásárolt, kiemelt helyekre szóló jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A balatoni futamra pedig a közeljövőben hozzák nyilvánosságra a jegyvásárlási lehetőségeket, ugyanakkor a rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

    A szezon nyolc versenyből áll, február elején Abu-Dzabiban indult a sorozat, a mezőny egy később kijelölendő időpontban sorra kerülő európai viadal után júniusban Kazanyban méreti meg magát, hogy aztán egy hónappal később a Balaton felett versengjen. Ősszel egy japán és egy ázsiai viadal után Indianapolisba megy a mezőny, s a 2019-es idény Szaúd-Arábiában zárul.

    A Red Bull Air Race idei versenynaptára:

    február 8-9.: Abu-Dzabi
    később kijelölendő időpontban: Európa
    június 15-16.: Oroszország, Kazany
    július 13-14.: Magyarország, Balaton, Zamárdi
    szeptember 7-8.: Japán, Csiba
    később kijelölendő időpontban: Ázsia
    október 19-20.: Egyesült Államok, Indianapolis
    november 8-9.: Szaúd-Arábia

  • Oszaka polgármestere szeretne egy japán utcai versenyt a Forma-1-ben

    Oszaka polgármestere szeretne egy japán utcai versenyt a Forma-1-ben

    Japán harmadik legnépesebb városának polgármestere egy mesterséges szigeten szeretné megrendezni Japán első utcai versenyét a Forma-1-ben. A sziget, ami otthont adhatna az utcai versenynek, fogja majd megrendezni a 2025-ös World Expot.

    Egy csütörtöki sajtótájékoztatón a polgármester, nevezetesen Hirofumi Yoshimura elmondta, hogy ragaszkodnának egy újabb Japán Nagydíjhoz, amit a Yumeshima szigeten rendeznének meg, ami az Oszakai-öbölben található. Yoshimura támogatókat keres, akik szívesen hozzájárulnának a pálya és a pálya melletti kaszinó építéséhez.

    „Ha befektetőket tudnánk szerezni, akkor olyan dolgokat érnénk el velük, amiket per pillanat nem tudunk megvalósítani,” – véli Oszaka polgármestere. „Egy utcai versenyt viszont képesek lennénk megrendezni a szigeten. Eléggé nehéz lenne leaszfaltozni egy pályát, ezért szeretnénk inkább utcai versenyt rendezni.”

    Ha Osaka tényleg csatlakozna a száguldó cirkusz versenynaptárához, akkor tényleg első ízben rendezhetnének utcai versenyt Japánban. A Japán Nagydíjat Szuzukában rendezik 1987 óta. Szuzukán kívül még Fujiban és Okayamai aszfaltcsíkon rendeztek még Japán Nagydíjat.

    A Szuzukai pálya 2021-ig biztosan tagja a lesz a Forma-1 versenynaptárának, miután idén sikerült meghosszabbítaniuk a szerződésüket. A versenyek főszponzora a Honda lesz majd. Azonban legutoljára 2014-ben láthattunk japán versenyzőt hazai pályán versenyezni Kamui Kobayashi személyében.

    Az 1967-es World Expot szintén egy mesterséges szigeten került megrendezésre Montrealban. Ezen a szigeten rendezik meg a mai napig a Kanadai Nagydíjat. Az Abu-Dhabiban található pályát is egy hasonló mesterséges szigeten építették fel.

  • A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Racing bejelentette, hogy két Cuprával is képviselteti magát a 2019-es WTCR-ben, és egy újabb évre alkalmazzák Aurélien Panist is. A csapat tavaly négy Audi RS 3 LMS-sel képviseltette magát, de a szabályváltozások miatt 2019-ben már csak négy autóval képviselhetik magukat a gyártók. Az Audi esetében marad is egy két autós felállás a WRT-nek, és a Comtoyu csapat egyik része is marad a német márkánál, amelyeket Niels Langeveld és Frédéric Vervisch vezethetnek majd.

    Panis így innen kénytelen volt menni, de marad. A 24 éves pilóta tavaly 17. lett az összetettben, a legjobb helyezése egy negyedik hely volt, Japánban. A versenyző így nyilatkozott az új kihívásról:

    „Láthattuk tavaly, hogy Pepe Oriola, de más versenyzők is milyen gyorsak azokkal az autókkal, minden pályán. Így ezzel én is elégedett leszek, és örömmel dolgozom majd a Cuprával, és folytatom a versenyzést a Comtoyou Racingnél. Tavaly nem volt könnyű az első szezon, de sok mindent megtapasztaltam, és végeredményben jó volt a sebességem, a top tízben küzdhettünk, sőt volt amikor az első öt között. Az idei évben az a célom, hogy a legjobb versenyzőkkel harcolhassak, és akár a dobogón is végezzek. Örülök, hogy maradhatok a WTCR-ben, mert fontos az, hogy folytathatom, és hónapok munkájának élvezhetem majd a gyümölcsét.”

    A csapatvezető Jean-Michel Baert elárulta, hogy nagyon elégedett a Cupra programjukkal, illetve hogy Panis eltölthet náluk egy újabb szezont:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy megújíthattam Aurélien szerződését. Ugyanazon értékeket képviseli, mint a Comtoyou Racing. Ő egy nagyon tehetséges fiú, aki minden évvel csak tapasztaltabb lesz. 2017-ben pedig nyert Buriamban már TCR futamot. A bejelentés egyértelművé teszi a partnerségünket is a Cuprával. Jaime Puig már régóta akart velünk dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk. Egy biztos: komoly eredményeket várunk ettől az új kapcsolattól.”

  • Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Túl sokáig ünnepelt a Team Mulsanne, megbüntették őket

    Ahogy arról beszámoltunk, Kevin Ceccon révén történelmi Alfa Romeo és Team Mulsanne siker született a WTCR-ben. Így érthető módon nagy volt az ünneplés a csapatnál, ami viszont egy kicsit elhúzódott.

    Az olasz csapat egy magabiztos győzelmet ért el Comte és Muller előtt. A verseny után azonban túl sokáig ünnepeltek a bokszutcában, így azt későn hagyták el, ami nem igazán tetszett az FIA-nak, így egy 500 eurós (közel 160 ezer forintos) büntetést szabtak ki rájuk.

  • Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon és az Alfa Romeo megszerezte első WTCR győzelmét

    Kevin Ceccon sikerével zárult a WTCR első japán futama, amivel az olasz pilóta és csapata a Team Mulsanne Alfa Romeoja először ünnepelhetett futamgyőzelmet a világkupában.

    A tömeges rajtbüntetések után – amiben a három Münniches Honda, a két BRC-s Hyundai és Björk volt érintett – jelentősen módosult az első futam rajtrácsa. Ennek következtében Aurélien Comte, Kevin Ceccon és Yvan Muller volt az első három sorrendje.

    Comte jól rajtolt és sikerült is megtartania az első helyét az Alfa Romeo előtt. Nem tartott sokáig a francia vezetése, ugyanis a második kör végén a remek tempót diktáló Ceccon sikeresen megelőzte őt. A DG Sport versenyzője azonban a második helyet már nem adta ki a kezéből, hiába támadta őt nagy erőkkel a bajnoki címre törő Yvan Muller.

    Nem sikerült viszont jól a másik YMR Hyundai versenye, Thed Björk ugyanis a harmadik körben eltalálta a pálya végi sikánban kihelyezett gumibálát a Sheddennel való csatázás közepette, ami után defektet kapott és feladta a versenyt.

    Az eset után a biztonsági autó hajtott a pályára, mivel a gumibálát vissza kellett helyezni a kanyarba. A safety car hamar távozott és újra is indult a verseny, ám rögtön újabb kieső is lett, Rob Huff találkozott Yann Ehrlacher-rel, aminek következtében a Volkswagen bal hátulja megsérült és kénytelen volt kiállni a bokszba. A verseny utolsó pár körére még egy teszt erejéig visszatért a pályára.

    Az élen autózó Ceccon hamar ellépett üldözőitől, egészen az újabb biztonsági autós fázisig. A nyolcadik kör végén Ehrlacher állt félre a 130R-kanyarban miután Sheddennel volt egy kis afférja.

    Két körrel a vége előtt távozott a pályáról ismételten a safety car, de megint nem tudták tartani a lépést az Alfa Romeoval, amely Ceccon révén így megszerezte első sikerét a Túraautó Világkupában.

    Aurélien Comte megőrizte a második helyét, míg Yvan Muller lett a harmadik, aki ezzel pontszámban beérte a bajnokság élén álló Gabriele Tarquinit. A harmadik helyezett Thed Björk hátránya 17 pont.

    Esteban Guerrieri és Mehdi Bennani zárta az első öt sorrendjét. Michelisz Norbert a 11. lett, aminek következtében visszaesett a pontverseny nyolcadik helyére. Szabó Zsolt a 21, Nagy Norbert pedig a 22. helyen végzett.

    A vasárnapi futamok magyar idő szerint éjjel lesznek, a fordított rajtrácsos versenyen Pepe Oriola, a főfutamon pedig Kevin Ceccon rajtol majd az élről.