Címke: Japán

  • Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    Szingapúr helyett feltehetően lesz majd egy második Amerikai Nagydíj!

    A Forma-1 azt állítja, hogy „több lehetőséget” is mérlegel a legújabb kimaradó 2021-es Szingapúr Nagydíj helyett. A futam promótere, Colin Syn elárulta, hogy nem volt más választásuk, mint a népszerű októberi éjszakai esemény törlése, a városállamban hatályos, élő eseményekre vonatkozó korlátozások miat. A királykategóriában már keresik a helyettest, és egyből beindultak a pletykák is.

    Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, a La Gazzetta dello Sportnak elmondta, hogy eltökélt szándéka az, hogy a futamok száma az idei szezonban soha nem látott 23 legyen:

    „A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az austini futamot megduplázzuk, a második pedig egy héttel korábban, október 17-én lenne. A másik lehetőség az, hogy megpróbálkozunk újra egy versennyel Törökországban. Egy kínai verseny továbbra is eléggé valószínűtlen.”

    Attól is lehet már tartani, hogy más versenyek is szingapúri törlés sorsára jutnak, olyan államok, mint Japán, Mexikó, Brazília és Ausztrália. Egy forrás már egyenesen azt állítja, hogy „Monza után alapvetően minden” bizonytalannak tűnik jelenleg.

  • A 2021-es Portugál Nagydíj is helyszíni nézők nélkül zajlik majd

    A 2021-es Portugál Nagydíj is helyszíni nézők nélkül zajlik majd

    Nem engedik be a nézőtérre a rajongókat az év harmadik futamára, a májusi Portugál Nagydíjra. Márciusban, az utolsó pillanatban leplezték le, hogy Portimao újra versenyt rendezhet, helyettesítőként. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elárulta akkor, hogy dolgoznak a promóterrel azon, hogy reményeik szerint biztonságosan fogadhatnak majd nézőket is.

    A spanyol EFE hírügynökség ugyanakkor hivatalos helyekről úgy értesült, hogy nem engednek be majd nézőket, sem a Forma-1-re, és a későbbi MotoGP futamra se. Ez a hír sokaknak csalódást kelt majd, de Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is figyelmeztetett, hogy a COVID-19 miatti protokollt, globálisan nagyon is komolyan kell venni, árulta el a Bild am Sonntagnak:

    „A családommal együtt védekeztünk, mégis elkaptuk.”

    Mindeközben a 2021-es versenynaptár további helyszínein vált kétségessé a rendezés, mégpedig Szingapúrban és Japánban. Állítólag Domenicali már kapcsolatba is lépett a Nürburgring illetve Hockenheim vezetőségével, egy esetleges beugrás miatt. Erről Wolff már csak ennyit mondott a Sport Bildnek:

    „Nem hinném, hogy most márciusban biztosan kijelenthetjük azt, hogy nem lesz Német Nagydíj.”

  • Alesi: Az F1 üléseket Wolff és Vasseur protezsáltjai foglalják el!

    Alesi: Az F1 üléseket Wolff és Vasseur protezsáltjai foglalják el!

    Jean Alesi kifejezte csalódottságát a fiatal versenyzőknek a Forma-1 felé vezető útjuk miatt, mert szerinte az nem meritokratikus. Alesi Giuliano nevű fia a Formula 2-ben versenyzett az elmúlt két évben, és először a héten Fioranoban próbálhatott ki egy F1-es autót, amikor egy 2018-as Ferrari SF71H-t vezethetett a Scuderia akadémistáinak a tesztjén. Az ifjabb Alesi ugyanakkor már nem része a junior programnak, idén Japánban versenyez majd, a Super Formula Light szériában.

    A fiatal versenyzők fejlődését megvizsgálva, amellyel a királykategóriáig akarnak eljutni, a 201 F1-es indulással büszkélkedő Alesi arra jutott, hogy ami szükséges, az annyi, hogy „fizess, fizess és fizess”. Az F1i-nek nyilatkozott:

    „Ha megnézzük, hogy mi történik a világ azon részén, amit Európaként ismerünk, elmondhatom, hogy semmi sem a tettekről és az érdemekről szól. Annyi a lényeg, hogy fizess, fizess és fizess. Azt hiszem, hogy ez őrületes, ez a világ egyetlen sportja, ahol fizetned kell azért, hogy te is játszhass benne. Úgy vélem, hogy ezt Japánban sokkal igazságosabban kezelik.”

    A versenyzői akadémiák rendszere az utóbbi években egyre megszokottabbá vált, Alesi is megemlítette, hogy az ifjú pilótáknak meg kell találniuk a Forma-1 csapatainak a támogatását:

    „Giuliano majdnem minden hétvégén versenyezni fog, ez olyasmi, ami Európában már nem lehetséges, hacsak valaki nem tolja ezt meg elképesztően sok pénzzel. Manapság milliárdosnak kell lenned ahhoz, hogy vegyél a száguldó cirkuszban a fiadnak egy csapatot, vagy nem jutsz el az F1-ig. Másrészt csomó ülést elfoglaltak Vasseur és Wolff által menedzselt versenyzők. Szerencsére ott van még a Ferrari, akik adnak motorokat bizonyos F1-es csapatoknak, így elláthatják őket pilótákkal is. Mick Schumacher megkapta a Forma-1-ben is a versenyülését, köszönhetően az F2 bajnoki címének is, de Maranello támogatása nélkül ez nem ment volna.”

  • Tsunoda ötletes sisakkal készül, egy meglepő elem is helyet kap rajta

    Tsunoda ötletes sisakkal készül, egy meglepő elem is helyet kap rajta

    A Forma-1 japán újonca, Yuki Tsunoda egész országát képviselné sisakjával, és egy kis segítségért a szél istene is helyet kap majd rajta.

    A fiatal japán versenyző az AlphaTauri legénységét erősíti majd jövőre, és az F1 hivatalos oldalával készített interjúban elárult pár dolgot a sisakjáról.

    Hét éve, 2014-ben a Caterham pilótájaként volt utoljára japán pilóta a száguldó cirkuszban, Kamui Kobajasi révén. A várakozást megtörő Tsunoda országa, Japán kultúráját is szeretné megjeleníteni a sisakján.

    „Természetesen a Red Bull saját mintája és a japán zászló is rajta lesz. Nekem fontos megmutatni, hogy nemcsak magam miatt versenyzem, hanem a japán szurkolókért is. Ha a zászló ott van, olyan, mintha együtt versenyeznénk, ez pedig magabiztossággal tölt el.”

    Tsunoda idén az F2-ben a Carlin legénységének volt a tagja, és három győzelmet (Silverstone, Spa, Bahrein) szerzett. Ezzel harmadik helyre ért be a pontversenyben, mindössze egy ponttal Callum Ilott mögött. Reméli, a sisakja jó hatással lesz a teljesítményére is, ehhez mennyei segítséget is vár.

    „Van egy kép a hátulján, amit egy japán tervező készített, a szél istenét ábrázolja. Jó, hogy rajta van, mert fontos a leszorítóerő, ehhez pedig a szélnek is köze van. Gondoltam, jó ötlet, de igazából csak remélem, egy kicsivel több szerencsém lesz miatta.” – magyarázta Tsunoda.

  • Új határideje lett a Red Bull 2022-es Honda terveinek

    Új határideje lett a Red Bull 2022-es Honda terveinek

    Dr. Helmut Marko új határidőt tűzött ki a Red Bull 2022-es tervezett motor kérdésének. A csapat és testvércsapatuk az AlphaTauri is elveszti a Honda támogatását a következő szezon végén, de Marko már dolgozik azon a terven, mely szerint vinnék tovább a japán márka 2021-es motorjának a fejlesztését és üzemeltetését.

    Ehhez az kellene leginkább, hogy fagyasszák be a motorfejlesztéseket 2022 elejére, a Red Bull küzd is ezért, de egyelőre a Ferrari és a Renault nem akarja ezt.

    Nemrég az osztrák szakember úgy nyilatkozott, hogy a Red Bullnak tudnia kell a 2022-es terveket már most november végén, és ezért Isztambulból Japánba repült, egyeztetni. Marko erről most ennyit mondott az Österreichnek:

    „Még nem született döntés, de december elején azt már tudni fogjuk, hogy milyen irányba indulunk majd el. Amennyiben dolgozunk tovább a Hondával, az csak akkor működhet, ha befagyasztják a motorok fejlesztését 2021ben. Ez azt jelentené, hogy gyakorlatilag csak szervizelnünk kell azokat.”

    Ezzel gyakorlatilag azt árulta el, hogy a tervek a Hondával kapcsolatban továbbra is attól függnek, hogy a FIA befagyasztja-e a motorokat 2022-re.

  • Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    Murray Walker: Hamilton jobb, mint Schumacher és Senna!

    A legendás Forma-1-es kommentátor, Murray Walker szerint Lewis Hamilton patyolat tiszta versenyképessége Michael Schumacher és Ayrton Senna elég helyezi a britet, a róluk szóló vitákban. Hamilton épp arra hajt, hogy megszerezze az adott szezonban nyert legtöbb futamot, és már csak négy győzelem hiányzik neki ahhoz, hogy kiegyenlítsem Schumacher 91 elsőségével. 2020-ban hétszeres világbajnokká is válhat, ugyanennyi van a németnek is.

    Azon viták azonban örökzöldek, amelyek azt firtatják, hogy ki a valaha volt legjobb Forma-1-es versenyző, Walker szerint ugyanakkor lehetetlen erre helyes választ adni, hiszen annyi változáson ment keresztül a Forma-1 az elmúlt 70 évben. A Fast Lane Podcastjában beszélt erről Walker:

    „Sokszor kérdeznek engem meg, hogy ki a legnagyszerűbb? Mindig azt mondom, erre lehetetlen válaszolni, mert a versenyzők, a pályák, az autók teljesen másmilyenek voltak minden korszakban. Azt lehet megmondani, hogy ki a generációja legjobbja, mint volt az Schumacher a saját nemzedékében, Senna korábban, vagy még sokan mások. Nincs olyan közös mérce, ami alapján mérni lehetne az összes Forma-1-es versenyzőt, tehát ez teljesen szubjektív.

    Számomra a valaha volt legjobb figurát egyébként Tazio Nuvolarinak hívják. Amikor említem a nevét, akkor az emberek pislognak csak rám, és nem értik, mivel még csak nem is hallottak róla. Fangio sokakat megvert, ahogy Jim Clark és Jackie Stewart is. Melyikük a legjobb? Ezt sem tudom. Régebben rávágtam volna, hogy Fangio, de hamarosan azt kell mondanom majd, hogy Lewis Hamilton. Ha megnézitek a statisztikáit, már több pole pozíciója van, mint Schumachernek volt. Ráadásul legalább még három év van benne, ha nem sérül le, hagyja el a Mercedest, vagy úgy dönt hogy befejezi. Ebben az esetben is még három bajnokság előtt áll, tehát statisztikailag nézve ő lehet majd a legnagyszerűbb. Véleményem szerint ugyanakkor, még ha ez nagyon is vitatható, de ő jobb, mint Schumacher vagy Senna.”

    Walker itt egyértelműen arra gondol, hogy míg Schumacher és Senna esetében számos ellentmondásos incidens jellemezte a párharcaikat, addig Hamilton elkerülte az ilyen eseményeket a csata hevében:

    „Mindketten, tehát Schumacher és Senna is a versenyzői karrierjük folyamán olykor vitatható manővereket húztak meg, mint amikor Schumacher szándékosan leparkolt Monacóban azért, hogy megakadályozza Alonso-t a pole pozíció megszerzésében, vagy amikor 1997-ben Villeneuve autójának ütközött, ahogy tette azt Senna Prosttal 1990-ben Japánban. Lewis Hamilton soha nem volt ilyen, ő patyolat tisztán vezet. Különösen kedves, gigantikus tehetséggel megáldott pilóta, nem hiszem, hogy láttunk már hozzá foghatót őelőtte.”

    Hamilton a hazai nagydíján egy drámai győzelmet aratott múlt vasárnap Silverstoneban. Gyakorlatilag három keréken ért be a célba, miután a verseny végén defektet kapott.

  • A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    Az új-zélandi Nick Cassidy, a Super Formula regnáló bajnoka 2021-től a Virgin versenyzőjeként már a Formula E mezőnyének tagjaként állhat majd rajthoz.

    Sam Bird nemrég jelentette be, hogy távozik az Audi hajtásláncot használó csapattól, és már a helyettesére is fény derült.

    Cassidy 2016 óta Japánban versenyez a Toyota kötelékében, ott Super GT és Super Formula bajnoki címet is nyert, utóbbit tavaly.

    Elektromos autót először idén vezetett Marrakeshben, az újoncok tesztjén. Aznap fél másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, és megdöntötte az FE pilóták által felállított pályacsúcsot.

    „Ez egy remek lehetőség számomra, hogy csatlakozhatom a Virginhez és a Formula E-hez.” – jelentette ki Cassidy.

    „Ez a sorozat egyik legsikeresebb csapata, remek létesítményekkel. Folyamatosan lenyűgöznek, amióta csak együtt dolgoztam velük a márciusi teszten.”

    „Mindenki tudja, a Formula E mezőnye milyen minőséget képvisel, így jól esik hozzáadni a nevem a listához.”

    „Japánban versenyezni nagyszerű tapasztalat volt, szerencsésnek mondhatom magam, hogy rövid idő alatt elérhettem ilyen sok mindent.”

    „Most azonban úgy érzem, ideje egy új kihívás után néznem, és nagyon örülök, hogy ezt a FE-ben, a Virgin színeiben tehetem majd meg.”

    Az Envision Virgin Racing igazgatója, Sylvain Filippi a következőként kommentálta a fejleményeket:

    „Nick személyében egy törekvő, tehetséges versenyzőt találtunk, aki gyors és a korához képest kiváló eredményekkel rendelkezik. Rövid közös munkánk alapján elmondhatjuk, hogy – Robin Frijnsszel egyetemben – olyan pilóta, akik a mezőny elején képesek lesznek majd bajnokságokért küzdeni.”

    Cassidy jelenleg kettős programot fut Japánban, a Button által is megjárt Super GT, illetve a Forma-1-hez legközelebb álló Super Formula sorozatban. A tárgyalások még folynak arról, hogy jövőre is folytassa-e szerepvállalását a Toyotánál.

  • Verstappen bizonytalan, csak reménykedik, hogy lesz versenyzés idén

    Verstappen bizonytalan, csak reménykedik, hogy lesz versenyzés idén

    A jelenlegi járványhelyzet arra enged következtetni, hogy nem mostanában lesz Forma-1-es futamhétvége: sőt, annyi biztos, hogy az első nyolc futamot már elhalasztották vagy törölték. Max Verstappen mindazonáltal reméli, hogy őszre már javul annyira a helyzet, hogy lehessen versenyezni Japánban.

    Viszont legalább virtuálisan versenyezhet a holland a suzukai pályán, például a Real Racers Never Quit eSport bajnokság keretein belül tehette ezt meg. Egyszer második lett, egyszer hatodik, ez pedig épp elég volt a bajnoki címe bebiztosításához.

    „Volt pár remek versenyünk itt a múltban” – mondta a japán pályáról Verstappen. „Remélem, végül versenyezhetünk itt idén, már csak a Honda miatt is, mert ez egy kicsit különlegesebbé teszi az egészet. Nyilván egy jó eredményt akar elérni az ember a Honda rajongók előtt, az ő hazai versenyükön.”

    Komoly a konkurencia, de a cél a bajnoki cím: „A Red Bullal meg kell küzdenünk a Ferrarival és a Mercedesszel, ám nem a legkönnyebb őket legyőzni.”

  • A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A komplexumok kora, avagy a versenyrendezés nehézségei

    A hőskorban kijelölték az adott országutat, és mentek. Aztán lezárták az utakat. Aztán már nem is közutakon versenyeztek. Aztán már csak egy kiváltságos kör rendezhetett nagydíjat. Ám most már az sem elég, hogy valaki megtarthassa a „nagy versenyt”. Mi kell hát hozzá?

    Egyre nehezebben alakul ki a versenynaptár, a magas jogdíjak miatt. Idén „csak” hat (olasz, spanyol, mexikói, német, brit, brazil) verseny kapcsán is felmerült, hogy nem tudnak hosszabbítani a felek. Ez pedig több, mint a komplett versenynaptár negyede.

    A pályák több és több keresetkiegészítési módszert követnek, hogy ne csak egy versenyhétvégére támaszkodjanak, illetve, hogy azt az egyet megengedhessék maguknak. Íme a módozatok:

    Minél több verseny

    Az első és leglogikusabb, hogy az adott lehetőségeket a minél jobban igyekszik kihasználni az adott pálya. Főleg az európai pályákra igaz, hogy rengeteg sorozat megfordul rajtuk. Endurance és túraautó versenyektől kezdve még repülős (igen, a Red Bull Ringen volt Air Race is, nemcsak Indianapolisban) megmérettetés is.

    Az új trend azonban csak kis változtatást igényel, és egy teljesen más réteget is odavonz. Ez pedig a ralikrossz. Az aszfaltos rész már adott, csak a Joker-kör, ugrató, meg a murvás rész az, ami megoldásra szorul. Az elmúlt években több Forma-1-es pálya is (Hockenheim, Barcelona, Silverstone, Austin, Spa, Abu Dhabi, de jövőre a Nürburgring is) világbajnoki futamot rendezett egy másik szakágban, mint eddig.

    Az egyik legfrissebb – nemzetközi vérkeringésbe is bekerülő – pálya, az Igora Drive már rögtön úgy készült, hogy nemcsak a (most már) szokásosnak mondható gokartpálya, de mellé egy ralikrossz-hurok is kerül(t).

    Évközbeni kihasználás

    Ha csak gokartot nézzük, említhetném a Circuit of the Americast, Bahreint, Abu Dhabit, Spát (a teljesség igénye nélkül), ahol a közvetítés képernyőin keresztül is gyakran ki lehet venni az apróbb „kört”.

    A „Ring” nagyon jó példa erre. Elsőként nem csak gokartpálya található Mogyoródon, de vezetéstechnikai centrum, off road-gyakorló és még kalandpark is van a „pályán belül”, ami a versenyeken kívül odavonzhat egy átlagembert.

    A másik, ami szintén látható a képekből, az a vidámpark. Biztos vagyok benne, hogy a suzukai óriáskerék, vagy a szocsi hullámvasút feltűnt már nem egy embernek. Ők sem egyedi esetek, Zandvoort is rendelkezik hasonlóval, de aki nézett már Le Mans-i 24 órást, az is tudja, annak a pályának is „kivan mind az egy kereke”. Abu Dhabiban pedig ott van Ferrari World, azt nem lehet überelni.

    Programok

    Általában most már egy-egy nagydíj több, mint egy autósportos esemény. Nemcsak a pár szezon óta jelen lévő, általában a cirkuszt lekövető utcai parádéra, vagy az ausztrál szezonnyitó műsorra gondolok, hanem a helyszínen, a pálya közelében lévő kiegészítő programokra.

    A leggyakoribb kisérőjelenség a koncert, ami a versenyen túl is izgalomban tartja a helyszínre kilátogatókat. Austiné talán a leghíresebb, a torony tövében található koncertteátrummal, de Szingapúr és Baku is rangos koncertsorozattal készül minden évben.

    Monacóban divatshow előzi meg, és díszvacsora követi a versenyhétvégét, Mexikó fiesztával zárja a vasárnapot, az éjszakai futamok tűzijátékkal érnek véget, mindenki igyekszik egy kicsit a saját jellegzetességét hozzátenni a versenyéhez.

    Lelkes szurkolók

    Meg kell hagyni, szerencsére több helyen is előfordul, hogy tele van a lelátó, és vagy egy csapat (Ferrari – Olaszország), vagy egy versenyző (Max Verstappen – Hollandia), talán szimplán a fanatizmus (Japán) nem kell aggódnia a szervezőknek.

    A Liberty ráadásul jelezte, szeretne módosítani – a jelenlegi szerződések lejártával – Bernie Ecclestone hagyatékán, és nem egyre többet kisajtolni a promóterekből, hanem többek között a közösségi média által megteremteni a sportág bevételeit.

    …és most a komplexumokról

    Minden lépcsőzetesen, szép lassan alakult ki. A pályák evolúciója sem egy nap alatt ment végbe. De ha valahol el kellene kezdeni, akkor azt kell mondjam, a Yas-sziget volt az első modern komplexum.

    A hotel, és a környező infrastruktúrával olyan szintre emelte a versenyhelyszín fogalmát, hogy bátran lehet mondani, ezzel szintet lépett. Bár igaz, Szaúd-Arábia is rögtön versenykomplexum terveivel készült, amikor jelezte, versenyt akar rendezni. Annak a látványtervei még a Yas Marinánál is futurisztikusabban nézett ki, lepipálják Abu Dhabit.

    Ki lehet jelenteni, ez még nem világszintű tendencia, de az új pályák is mind úgy épülnek, hogy a pálya már nem csak egy pálya többé.

    Gyakran elfelejtjük, hogy maga a versenyhelyszín nemcsak egy aszfaltcsíkból áll. Talán eszünkbe jut külön említeni a rázóköveket, bukótereket, korlátokat, netalántán a boxutcát, de a lelátók, a paddock és minden, ami a háttérben van, a kisebb létesítményekkel néhol lehetnek olyan fontosak, mint a maga az aszfalt.

  • Zanardi: Lewis Hamilton gondban lehet majd 2020-ban!

    Zanardi: Lewis Hamilton gondban lehet majd 2020-ban!

    Alex Zanardi szerint Lewis Hamilton 2020-ban a hetedik világbajnoki címéért komolyabb küzdelemre számíthat, mint azt eddig megszokta. A korábbi Forma-1-es és IndyCar pilóta elárulta, hogy tetszett neki a 2019-es szezon, ami a szavaival élve „nem volt annyira unalmas”, még ha Hamilton versenyekkel korábban bebiztosította a bajnoki címét. Az olasz Fujiban, Japánban nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak:

    „2020-ban úgy vélem, hogy nehezebb dolga lesz. Nem látom annyira garantáltnak Hamilton további sikereit.”

    Az 53 éves versenyző azonban elismeri Hamilton sikereit, és azt, ahogy elérte azokat:

    „Lenyűgöz. Nagysága abból is ered, hogy mentálisan erős, valamint azt is tudja, hogyan kell bocsánatot kérnie amikor hobázik, mint legutóbb történt az esete Albonnal Brazíliában. Ilyen megközelítésben a kora ellenére Leclerc jobban hasonlít rá, mint Vettel. Nehéz lenne megmondani, hogy ki nyer majd, de szeretném látni, hogy Leclerc és Verstappen olyan autókat kapnak, amelyekkel versenyre kelhetnek majd a Mercedesszel.”