Címke: Japán Nagydíj

  • A Racingline.hu képgalériája a Japán Nagydíjról

    A Racingline.hu képgalériája a Japán Nagydíjról

    2017-ben a Racingline.hu nyolc Forma-1-es versenyhelyszínen volt jelen. Ezek fotógalériáival még tartoztunk, így hát az év végéig minden nap hozunk nektek egy képgalériát a nyolc versenyhétvége egyikéről.

    A már publikált képgalériák:

    A következő egy igen távoli helyszín, a Japán Nagydíj képgalériája, Suzukából.

    © Tóth Zsombor fotói

    [Best_Wordpress_Gallery id=”79″ gal_title=”2017 Japán Nagydíj”]

     

  • Hamilton nem törekszik rá, hogy újra Rosberg barátja legyen

    Hamilton nem törekszik rá, hogy újra Rosberg barátja legyen

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy esze ágában sincs helyreállítani a barátságát korábbi csapattársával, Nico Rosberggel. Amilyen keményen harcoltak a 2014-től 2016-ig terjedő időszakban a mindent vivő Mercedesszel, barátokból ellenségekké váltak. Niki Lauda, a Mercedes tanácsadójaként jól rálátott a helyzetre, és elárulta:
    „Annyira rossz volt a viszony közöttük, hogy reggelente még csak nem is köszöntek egymásnak.”

    Miután Rosberg 2016-ban azonban legyőzte Hamiltont, és megnyerte a 2016-os világbajnokságot, a német hirtelen visszavonult a versenyzéstől. Rosberg egy hónapja ennyit mondott:
    „Jó barátok voltunk a múltban, és még lehetünk is újra azok a jövőben. Már nem vagyunk riválisok, én totál kiszálltam, így nem látom akadályát annak, hogy idővel újra kijöjjünk egymással.”

    A német ex-versenyző ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg még nem tartanak itt Hamiltonnal, és hasonló véleményt fogalmazott meg az idei bajnok is a Stuttgarter Zeitungnak: „Beszéltem ugyan Nicóval Japánban, de nem fogok energiát fektetni abba, hogy változzon a kapcsolatunk.”

  • Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Vettel nagyinterjú: Hiányolja Schumachert a Ferrariból

    Roger Benoit (svájci Blick) készített az idei ezüstérmes és 30 éves Sebastian Vettellel interjút, aki immáron 10 éve Svájcban lakik. Vettel mindig őszinte. Vettel beszél a hibáiról, Kubica esetéről, a Formula E-ről, illetve Schumacher hiányáról. Utoljára idén a német még egyszer odatette magát a Pirelli teszten, és ő volt a leggyorsabb, miközben összesen 118 kört teljesített, amit ennyivel zárt le: „Kár, hogy vége van a szezonnak! Az új gumi remek, most igazán szívesen vezetnék még tovább…”

    – Sebastian Vettel, az első kérdés 30 fokban: Örülsz annak, hogy jön a tél?
    – Igen, szeretem ezt az évszakot, és izgalmasnak is találom. A világ legszebb részén lakunk. És most ez alatt Európát értem. Amikor elutazom, akkor honvágyam van, amikor otthon vagyok, akkor újra mehetnékem lesz.

    – Svájc ideális lakhely, nagyon nyugis…
    – Igen, szeretem az országotokat, egyszerűen kifogástalan.

    – Térjünk vissza Abu Dhabira: Újra szakítanod kell, hiszen 2018-ban már nem hajthatod „Gina”-t. Tudod már, hogy milyen női nevet ad Sebastian Vettel majd az új Ferrarijának?
    – Nem. Erről mindig a szerelőkkel együtt döntök majd, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt. Ginával még szívesen mentem volna legalább öt futamot, és még nyerhettem volna párszor.

    – A Mercedes tanácsadója, Niki Lauda végeredményben méltatta a Ferrarit, mert azt állítja, hogy Hamilton nélkül nem nyert volna a csapata, sőt, szerinte a jobb autót az olaszok gyártották idén…
    – Végső soron mindegy, bár igaza van, és mindent a helyén kell kezelni. Arra is gondolhatott, hogy ideje lenne egy szoros és kiegyenlített mérkőzésnek. A végén nem voltunk már elég erősek. Teljesen mindegy, hogy mindez a kiesések miatt, vagy a sebesség hiánya, vagy más miatt alakult így.

    – Brazíliában azért még sikerült Bottast magad mögött tartani, és ezzel az idei ötödik győzelmedet megszerezni…
    – Oké, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor beláthatjuk, hogy a Mercedes minden versenyhétvégén erősebb, Hamilton meg a gyorsabb versenyző volt. Ha nem a bokszutcából kellett volna hogy rajtoljon, nehéz lett volna őt befogni.

    – Ez elég egyértelmű volt…
    – Annak kell maradnunk. Elég egyértelmű minden dolog, és idén a Mercedes több pontot gyűjtött, mint mi. És a versenyzők értékelésében is Hamilton volt a jobb.

    – A vasárnapi Blick 9-esre értékelte a szezonodat. Tudod, hogy miért nem kaphattad meg a 10-est?
    – Igen, azt hiszem, hogy Baku miatt. Az egy nagy pofára esés volt. Végeredményben ott egy győzelmet szalasztottam el. Felesleges volt a reakcióm. Befolyásolta-e ez végül a világbajnokság eredményét? Nem hiszem. Ettől persze még nem lesz kisebb a hibám, amit vétettem Bakuban.

    – A Ferrari aztán Szingapúrban, Malájziában és Japánban gyorsan elintézte a szezont…
    – Azért ez nem ilyen egyszerű. Végeredményben büszkék lehetünk arra, amit 2017-ben elértünk. Onnan kell megközelíteni, hogy szezon előtt hol álltunk. Ahhoz képest hatalmasat ugrottunk előre.

    – Öt győzelmet sikerült szerezni 2017-ben, utoljára ez Fernando Alonsonak sikerült, 2010-ben.
    – Ez is mutatja, hogy pozitívan kell értékelnünk a szezonunkat. Némi szerencse is hiányzott a virtuális biztonsági autós fázisoknál, például Kínában vagy Barcelonában. Az utolsó lépés azonban jól sikerült, és ez a legfontosabb. Ugyanakkor meg kell találni azon apró hiányosságokat amiket ha megoldunk, előrébb kerülhetünk.

    – Mit mondasz azoknak az embereknek, akik szerint a Forma-1 továbbra is csak annyi, hogy folyamatosan csak körözgettek?
    – A fociban is mindenki egy labda után, a hokiban meg a korong után szaladgálnak. Valaki egy sportágat vagy kedvel, vagy nem. Nálunk is erről van szó.

    – Hat éve elárultad, hogy az aktuális mezőnyben ki a legjobb 10 versenyző szerinted. Most újra megpróbálkoznál ezzel?
    – Miért is ne? A három nagy csapat, tehát a Mercedes, Ferrari és a Red Bull. Így máris megvagyunk hat versenyzővel. Hozzájuk jön akkor még Alonso, Wehrlein, Hülkenberg és Ocon.

    – Alonso a brit tvnek kijelentette, hogy jövőre új a bajnoki címért szállna harcba…
    – Ez nem érdekel.

    – Hamilton pedig az interneten tette közzé azt, hogy szerinte te jobban gyűlölöd őt, mint ő téged…
    – Ezen röhögnöm kell. Soha nem veszek részt ilyen játékokban, és jó is ez nekem így. A gyűlölet szónak semmi keresnivalója a sportunkban. Másrészt Lewisszal sokkal jobban megértetem magam, mint azt sokan gondolnák.

    – 2018-ban már majdnem zárt Forma-1-es autóink lesznek. Tényleg szükséges a Halo?
    – Azt hiszem, ha csak egy életet is megmentünk vele, akkor már volt értelme. Nem foglalkozom statisztikával, de ha egy versenyzőnek a sérülését is megakadályozzuk ezzel, akkor van létjogosultsága. Elismerem, az egész dolog nem éppen esztétikus, de megszokjuk majd. Most már majd az arcunkat is védi majd egy váz.

    – A csapatok pedig máris szerelik fel a Halot aerodinamikai elemekkel. Szárnyacskák és egyéb elemek nőnek ki…
    – Erről szól a Forma-1, ráadásul most mindezt szabad is!

    – Nézzünk eddig érintetlen témákat. A Formula E lesz az, ahol nagyvárosokban cikáznak majd, és ez lesz a jövő?
    – Számomra nem ez jelenti a jövőt. Az e-mobilitás világszinten lendületben van. Mindenki aki azonban az autó- és motorsportokban ismert, és igazán hiteles, az nem tud nagyon mit kezdeni a Formula E-vel. Leginkább az a baj, hogy nem elég gyorsak az autók. Sok versenyző, aki ott versenyez, mesélte nekem, hogy annyira nem izgalmas ott vezetni.

    – Miért hagysz ki olyan dolgokat, mint a Facebook és társai?
    – Nem tudok velük mit kezdeni. Sok minden ráadásul igazolja is ezen véleményemet. Van sok más dolog, amivel inkább eltöltöm a szabadidőmet.

    – Nézzük akkor gyorsan Sebastian Vettel privát dolgait: lakhelyed Thurgau, egyedülálló, asszony, két gyerek, kutya…
    – (nevet) Stimmel! De mi ez most, valami kihallgatás?

    – Hobbik: kerékpározás és síelés, – vagy jött azóta hozzá még valami?
    – Azt hiszem, nem kellene leszűkíteni erre a két dologra már. Szívesen próbálok ki új dolgokat. És ne feledjük a focit sem. És egy sportág miatt meg kellett tanulnom a korcsolyázást a jégen is. A mozgás jót tesz, nem vagyok az a típus, aki otthon üldögél.

    – Nagy gyűjtő hírében is állsz: hol van az eddigi 99 pódiumos trófeád? Illetve mindegyik versenyről elviszed emlékbe a programfüzetet is.
    – Bizony, megvan még a programfüzet a 2008-as monzai Toro Rossós győzelmem idejéből is. Egy rajongó küldte el nekem annak idején. Az igazán jó dolog benne, és ami büszkeséggel tölt el, az, ha látom a trófeákat, vagy megérinthetem a talapzataikat. Ezek az emlékek megmaradnak a fejemben, és ha rájuk nézek, hogy milyen gyakran, és hány helyen jártam, minden eszembe jut. Ebben a témában nagyon érzelmes típus vagyok. Lehet, hogy a karrierem után azt mondom majd, hogy ez az egész baromság, és mindent kidobok. De nem valószínű!

    – Meg tudod még szerelni a saját autódat?
    – Sajnos, az autók egyre inkább szoftveresen vezéreltek, így ha a visszajelzés megérkezik a kijelzőre, akkor bizony probléma van. Szerencsére vonzanak a régi autók és motorok. Azokon mindig lehet mit javítani, és barkácsolni. Kereket cserélni persze még mindegyik autón lehet.

    – Érted még 100%-ban, hogy miképp működik egy Forma-1-es autó, vagy véget ér a tudomány akkor, ha egy szenzor meghibásodik?
    – Azt hiszem, hogy már nem csak egy modern utcai autó, hanem egy versenyautó is túl bonyolulttá vált. Még soha nem volt szoftver és technika összjátéka ilyen magas szinvonalon. Azonban ha egész évben ilyen dolgokkal kell hogy dolgom legyen, megértek egyes összefüggéseket, persze az összeset soha nem fogom…

    – Mik a céljaid még a sportágban?
    – Világbajnok akarok lenni a Ferrarival. Ezért is írtam alá újabb három évre Maranellóba. Mégegyszer: cél az ötödik világbajnoki cím!

    – És az örökös kérdés: 198 verseny után is? Meddig akar még vezetni Sebastian Vettel? Meddig van meg a kedved, motivációd a versenyülésben, és azon kívül is?
    – Erre nem fogok konkrétan válaszolni. Az a pont, amikor már nincs kedved hozzá, egyben a visszavonulást is jelenti majd. Másrészt biztosan lesznek akkor is majd pilóták, akik épp eléggé kedvüket lelik majd benne, akkor illene nekik helyt adni.

    – Akkor indirekt módon meg is érkeztünk Robert Kubica témájához. Mit gondolsz a lehetséges visszatéréséről?
    – Azt hiszem, hogy nagyon tragikus, ami akkor vele történt. A jövő bajnoka volt. Most azonban nem értem, miért akar enynire visszatérni. Miért nem próbálta ezt korábban? Neki, ez biztosan egy jó történet lett volna. Másrészről viszont szomorú lett volna azon fiataloknak, akik elől elvette volna a helyet.

    – Michael Schumacher is még mindig téma, négy évvel a balesete után. Hogyan lehet ezt feldolgozni, hiszen jó barátja a hétszeres világbajnoknak?
    – Mi, már ennyi ideje? Ez elég nagy idő már, ebből is látszik, hogy milyen gyorsan repül az idő. A Forma-1-ben ráadásul kifejezetten arra is vagyunk kényszerítve, hogy előre tekintsünk. A következő verseny, a következő verseny… Aztán telnek az évek. Természetesen Michael hiányzik a Forma-1-ből. Pláne most a Ferrarinál lennénk boldogok, ha tanácsaival és a megoldásaival segítené a harcunkat a világbajnoki cím megszerzéséért. Ha valaki tudja, hogy miképp lehet ezt elérni, akkor ő biztosan.

    – Mi volt 2017-ben a legidegesítőbb kérdés Sebastian Vettel számára?
    – Miért nem sikerült bajnoki címet szerezni? Miért nem lettem világbajnok? Ez mind arra utal, hogy megszerezhettem volna. Amikor mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, az bizony idegesítő tud lenni.

     

  • Hamilton szerint több mókához több esőgumi kell

    Hamilton szerint több mókához több esőgumi kell

    Lewis Hamilton a Forma-1-es szabályok felülvizsgálatát szorgalmazza a tekintetben, hogy mennyi esőgumi áll a versenyzők rendelkezésére egy versenyhétvégén.

    „A rajongók csodálatosak itt.” – mondta Hamilton Suzukában, ahol a második szabadedzésen nem hajtottak pályára a versenyzők az eső miatt. „Kint vannak az esőben és ránk várnak az egész FP2 alatt. Én ki akartam menni, hogy legalább egy kis showt lássanak. Remélhetőleg láttak valamit, ha már nem sok autó volt kint.”

    Egy versenyhétvégére egy versenyző négy szett intermediate és három szett esőgumival gazdálkodhat. Többek között ezért esik meg, hogy esés szabadedzés esetén inkább nem mennek pályára a versenyzők, hogy spóroljanak a gumikkal.

    „Jobb nem kimenni, mert talán szükség lehet ezekre a gumikra a versenyen.” – magyarázta Hamilton. „Persze a csapatok kockáztatni sem akarnak. Ez egy hülye szabály. A rajongók kint ülnek az esőben egész nap, és mivel mi korlátozva vagyunk, nem megyünk ki. De ha több gumink lenne, többet lennénk a pályán.”

    „Ha sokkal lazább lenne (ez a szabály), akkor kimennénk, hogy szórakoztassuk a közönséget. Ez a legfontosabb dolog.”

    „Kint ültek a srácok egész nap az esőben és csak három autót láttak. Szerintem ez nem fair. Így gondolom. Ez egy hülye, hülye szabály. Vissza kellene kapniuk a pénzüket (a rajongóknak).”

  • Rosbergnek nem hiányzik a Forma-1

    Rosbergnek nem hiányzik a Forma-1

    A tavaly váratlanul visszavonuló Nico Rosberg ezen a hétvégén szakkommentátorként volt jelen a Forma-1-es Japán Nagydíjon. Suzukában elmondta, hogy egyáltalán nem bánta, meg hogy visszavonult.

    A regnáló világbajnok a cím megszerzése után tavaly decemberben jelentette be, hogy nem kívánja folytatni Forma-1-es karrierjét, és csak a magánéletére szeretne koncentrálni, illetve új kihívások elé akar nézni. A Sky Sports szakértőjeként volt ott a japán helyszínen, de elmondta, hogy hiába látta testközelből a versenyt, egyáltalán nem lett hiányérzete.

    „Néztem a versenyt, de még mindig jó döntésnek tartom, hogy visszavonultam. Az életem következő lépcsőfokaira szeretnék koncentrálni. Találtam egy új lehetőséget, mint szakkommentátor, és nagyon élveztem. Más dolgot is szívesen kipróbálok, most Kubica visszatérésén dolgozom.” – kezdte Rosberg.

    Ahogy említette, nemrégiben csatlakozott a lengyel menedzsmentjéhez. Legfontosabb dolga, hogy valahogy visszajuttassa Kubicát a száguldó cirkuszba, erre legnagyobb esélyt a Williams kínálhatja.

    „Nagyon izgatott vagyok emiatt, mert Robert és Lewis a két legjobb pilóta az autósportban, akikkel az elmúlt húsz évben találkoztam.” – mondta a bajnoki címvédő.

    A német elismerte, hogy egy ideje már nem beszélt egykori riválisával Lewis Hamiltonnal, de szerinte a brit behúzza az idei bajnoki címet.

    „Egy jó ideje már nem beszéltem Lewis-szal. Ő a nagy esélyese a bajnoki címnek, kiválóan vezet. Lendületben van és az autója is nagyszerű. Látszott rajta, hogy sokat jelentett neki itt a pole, többet, mint hinnénk.”

  • Marko: Massának vissza kellene vonulnia

    Marko: Massának vissza kellene vonulnia

    A Japán Nagydíj utolsó köreit látva Helmut Marko nem átallotta megjegyezni, hogy Felipe Massa „jobban tenné”, ha visszavonulna.

    A suzukai futam utolsó köreiben Lewis Hamilton győzelme egy pillanatra veszélyben forgott, amikor Max Verstappen hirtelen egy másodpercen belülre került a Mercedeshez képest. A vezető kettős azonban éppen ekkor érte utol a tizedik helyért csatázó Felipe Massát és Fernando Alonsót, akik meglehetősen hanyagul kezelték a kékzászlós szituációt; míg a spanyol bő egy körön át tartotta fel Hamiltont (ezen mutatványát megrovással díjazták a versenybírák), volt ferraris csapattársa Verstappent szemelte ki és beékelődött a Mercedes és a Red Bull közé. A futamot végül Hamilton nyerte, Marko pedig nem volt rest Massát hibáztatni a győzelem elvesztéséért.

    „Maxnak megvolt a tempója, hogy megtámadhassa Hamiltont” – nyilatkozta Marko. „Amikor egy nagydíjon az első hely sorsa a tét, nem teheted meg, hogy sok-sok kanyarral később engedsz csak el valakit; jobb lenne, ha [Massa] visszavonulna. Egyébiránt a befutó nagyon izgalmas lett volna.”

    Verstappen azonban nem érezte úgy, hogy ezen úszott volna el a győzelme.

    „Szerintem amúgysem tudtam volna megelőzni Lewist” – mondta a holland. „Amint tiszta pálya van előtte, szinte lehetetlen. Inkább arról volt szó, hogy amikor Lewist feltartották [Alonso], közelebb tudtam érni és onnan volt esélyem csinálni valamit, de amint elengedték, vége volt.”

  • Hamilton motorja elvileg sértetlen

    Hamilton motorja elvileg sértetlen

    A Mercedes nem aggódik Lewis Hamilton erőforrása miatt, annak ellenére, hogy a futamgyőztes brit a Japán Nagydíjon vibrációra panaszkodott.

    Hamilton a futam leintése után arról panaszkodott, hogy a suzukai verseny utolsó szakaszában folyamatos vibrációt érzett a motor tájékáról, ami miatt rövidet kellett váltania. Japánban a Ferrarinak nem volt szerencséje a motorokkal, a pech pedig átvándorolhatott a Mercedesre is (ne felejtsük el, hogy a Mercedes már Belgiumban betette a negyedik, azaz utolsóként felhasználható erőforrását), Toto Wolff szerint azonban a telemetria nem jelzett problémát.

    „Nem láttunk semmi bajt a motorral” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke. „Megnéztük az adatokat, de még nem pontosan tudjuk, mire is célzott ezzel. Én arra gyanakszom, hogy amikor vezetsz és a legfőbb riválisod kiesett, elkezdesz idegesítő zajokat hallani. Ugyanez ránk is igaz a pitwallon: alig várod, hogy vége legyen a futamnak.”

    A későbbiek folyamán Hamilton enyhítette versenyközbeni aggodalmának élét, és úgy nyilatkozott, hogy inkább csak biztosra akart menni.

    „Őszintén szólva kétlem, hogy bármiféle baj lenne a motorral” – mondta a brit. „Csupán éreztem egy-két dolgot, amikre azon melegében megjegyzéseket is tettem, nehogy később elfelejtsem. Rengeteget kell kapcsolgatni, a turbók néha furcsa hangokat adnak ki és némiféle vibrációt is lehet érezni; remélem, tényleg nincs gond. Lehet, csak túl alacsonyan volt a fordulatszám, a motor ugyanis nem szereti, ha rövidet vált az ember.”

    Sebastian Vettel Ferrarijában a rajt előtt a gyújtógyertával akadtak problémák, azóta pedig kiderült, hogy az időmérőt követően Hamilton autójában is gyújtógyertyát kellett cserélni.

  • Összeállt a mezőny Mexikóért

    Összeállt a mezőny Mexikóért

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Mexikót sújtotta földrengés után Sergio Perez nem tétlenkedett. Maga is jókora összeget ajánlott fel az érintetteknek, valamint alapítványán keresztül adakozni is lehet.

    A mexikói versenyző folyamatosan kampányol hazájáért, és azért, hogy minél több segítséget kapjanak a katasztrófa-sújtotta területek. Ennek érdekében sisakjára és autójára is felkerült a #FuerzaMéxico hashtag.

    Ezen kívül a rajt előtt a teljes mezőny összegyűlt a dobogón egy nagy transzparenssel, melyen szintén a #FuerzaMéxico szerepelt, valamint a következő felirat: „You can’t write MexICAN without I CAN.”, ami Mexican, azaz mexikói szóval való szójáték, melynek annyi a lényege, hogy a Mexican szóban szereplő „I can” magyarul annyit tesz, hogy „meg tudom csinálni”.

    A „Fuerza Mexico” üzenet a dobogón, a verseny előtt, sokat jelentett számomra, és szeretném megköszönni mindenkinek a paddockban.” – mondta Perez. „Elképesztő az a támogatás, amiben a hazám részesült az elmúlt hetekben és remélem, hogy tovább tudunk segíteni, főleg mikor majd Mexikóban versenyzünk a hónap végén.”

    Fuerza Mexico
    Fotó: Force India F1 Team
  • Vettel megrovást kapott

    Vettel megrovást kapott

    A Forma-1 szabályai szerint minden verseny rajtja előtt 14 perccel minden versenyzőnek kötelezően meg kell jelenni a rajtrács előtt, mikor lejátsszák az adott ország nemzeti himnuszát.

    Sebastian Vettel azonban Japánban lekésett erről, már tartott a himnusz, mikor csatlakozott versenytársaihoz. Késéséért megrovást kapott a német versenyző.

    A szabályok értelmében ha egy versenyző egy szezon során összegyűjt 3 megrovást, az a következő versenyen 10 rajthelyes büntetést kapott, de csak akkor, ha legalább kettőt versenyben elkövetett dologért kapott. Utóbbiból Vettelnek már kettő volt, így óvatosnak kell lennie, ha nem akar ilyesmiért még rajtbüntetést begyűjteni a szezon hajrájában.

  • Elhunyt a hétvégén a Force India egy csapattagja

    Elhunyt a hétvégén a Force India egy csapattagja

    A Force India éjjeliőre, Robert hunyt el a hétvége folyamán, Japánban.

    A csapat hivatalos közleményben számolt be a sajnálatos hírről.

    „Fontos része volt a csapatnak, és legfőképpen nagyszerű ember volt, akinek mindig volt egy kedves szava mindenkihez. Nagyon fog hiányozni.” – áll a csapat közleményében.

    A Force India francia versenyzője, Esteban Ocon a remek hatodik helyen ért célba a Japán Nagydíjon, így ezt az eredményt Robertnek ajánlotta.