Címke: Japán Nagydíj

  • Wolff megvédte Vettelt

    Wolff megvédte Vettelt

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a német pilóta nem követett el hibát, mikor meg akarta előzni Max Verstappent a Spoon kanyarban.

    ,,Nem vagyok benne biztos, hogy ő hibázott.” – mondta Wolff . „A rajthelyéhez képest szépen feljött és a negyedik helyen haladt, mikor az eset történt. Versenyzőként vagy megteszed, vagy nem (az előzést), az ajtó nyitva volt, ő megpróbálta, majd az egészből egy versenybaleset kerekedett ki, aminek köszönhetően hátra esett.”

    Az futamon Vettel 6. helyen ért célba, ezzel minimálisra csökkentve esélyeit a bajnoki címre, míg a versenyt megnyerő Hamilton szinte már a kezében tarthatja a díjat. Láthatóan mind a két cím a Mercedeshez fog kerülni, ám Wolff még mindig úgy gondolja, maximális koncentrációra van szükségük, hogy céljaikat elérjék.

    ,,Nem hiszek abban, hogy szinte rajta van a kezünk a trófeákon, mindaddig, amíg meg nem foghatjuk őket. A mi álláspontunk szerint versenyről versenyre kell haladnunk, a maximumot kell kihozni az autónkból. Nagyravágyó céljaink vannak, hiszen minden pályán, minden lehetséges körülmények között jól akarunk teljesíteni. Úgy állunk a dolgokhoz, hogy minden pénteken egy új bajnokság kezdődik, ez a módszer Spa óta működik.”

    Az utóbbi versenyek a Ferrari csak szenved, de Wolffnak és csapatának nem ez a fontos. Elmondása szerint nem kísérik figyelemmel riválisuk teljesítményét.

    ,,Elég erős hétvégét zártak Spa-ban, míg mi nem az elvárásaink szerint teljesítettünk. A legjobb taktikának az bizonyult, hogy keményen dolgozunk, és csak saját magunkra koncentrálunk. Egyikünk sem azt nézi, hol vannak a Ferrarik, nem erre használjuk az energiánkat. Mi csak tesszük a dolgunkat, és reméljük, olyan szituációban fogjuk találni magunkat, ahol nyerhetünk.”

    A Mercedes jelenleg 78 ponttal vezet a Ferrari előtt a konstruktőri bajnokságban, míg Lewis Hamilton a Japán Nagydíjon elért győzelmet után, már 67 pontra növelte előnyét Vettellel szemben.

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Verstappen: Vettel egyszerűen nekem jött

    Verstappen: Vettel egyszerűen nekem jött

    Max Verstappen úgy érezte, Sebastian Vettel nekiment a Japán Nagydíjon, balesetüket a kínai incidensükhöz hasonlította.

    Vettel a verseny elején hatékonyan zárkózott fel a 8. helyről, már a 3. helyezett Verstappent támadta éppen, amikor a két rivális a Spoon kanyarban összeütközött. A Ferrari pilótája húzta a rövidebbet, megpördült és az utolsó helyek egyikére tért vissza, míg Verstappen maradt 3. Az esetet megvizsgálta a versenybíróság, de senkit sem találtak vétkesnek, bár a holland mégis úgy gondolja, egyértelműen Vettel hibázott.

    „Abban a kanyarban nem lehet előzni. Még helyet is hagytam neki, de nekem jött.”

    Arra a kérdésre, hogy szerinte Vettel érdemel-e büntetést, az áprilisi Kínai Nagydíjon történt incidensüket hozta fel. Ugye akkor fordított volt a helyzet, Verstappen támadta Vettelt a verseny vége felé, ám a Red Bull pilóta hátulról eltalálta a Ferrarit és mindketten megpördültek. A hollandot 10 másodperces büntetéssel sújtották.

    „Nem én hozom a szabályokat, ha így lenne, sokkal kevesebb büntetést osztanának ki az F1-ben. De ez a helyzet szinte ugyanaz, mint az idei Kínai Nagydíjon történt ütközésünk. Nyilván most nem pördültünk ki a pályáról, de akkor is eltalálta a kocsim oldalát. Lehetett volna óvatosabb” – zárta mondandóját.

    Verstappennek kalandos futama volt egyébként, a másik Ferrarival is találkozott.

  • Hamilton meglepődött, hogy a Ferrari ennyire lemaradt

    Hamilton meglepődött, hogy a Ferrari ennyire lemaradt

    A Japán Nagydíjon győzedelmeskedő Lewis Hamiltont meglepte, hogy mennyire visszaesett a Ferrari teljesítménye az utóbbi pár versenyen.

    A Mercedes pilótája zsinórban negyedik diadalát szerezte és most már utcahosszal vezeti a világbajnokságot 4 futammal a vége előtt. Mindeközben a Ferrari elvesztette azt a teljesítményelőnyét, amivel még pár versennyel ezelőtt rendelkeztek.

    „A szezon középéig nagyon erősek voltak, még Monzában is eléggé jól ment nekik. Szingapúrban vesztették el a fonalat. Nem számítottam arra, hogy ez bekövetkezik. Nem csak, hogy teljesítményt vesztettek, egyszerűen nem jönnek az eredmények úgy, mint eddig. Nem tudom, hogy történhetett ez, pedig sokat gondolkodtam rajta, de Sebastian [Vettel] biztos tudná a választ. Ami minket illet, mindent kihoztunk magunkból, ez az, amit meg tudunk tenni.”

    Hamilton már olyan jól áll, hogy akár már 2 hét múlva, az Amerikai Nagydíjon bajnok lehet. Azonban elmondta, így is lépésről lépésre halad.

    „Ha van egy pozitív hétvégéd, akkor sem tudhatod előre, hogyan boldogulsz majd a következő versenyen, mert lehetnek eltérések. De szerintem mi az év során folyamatosan egyre erősebbé váltunk, szóval remélem, sikerül. Austin kedvező pálya, alig várom, hogy szabadjára engedjem ezt a fenevadat.”

  • Leclerc szerint Magnussen hülye, a Haas szerint azonban a monacói a felelős

    Leclerc szerint Magnussen hülye, a Haas szerint azonban a monacói a felelős

    Charles Leclerc nem érti, hogy Kevin Magnussen miért nem kapott büntetést veszélyes manőveréért a Japán Nagydíjon.

    A versenyen Magnussen Leclerc előtt haladt és hirtelen irányváltása azt eredményezte, hogy a dán autójának hátulja összeért Leclerc Sauberjének elejével. Magnussen defektet kapott, majd fel is kellett adnia a versenyt.

    A versenybírák vizsgálák az esetet, végül azonban egyiküknek sem osztottak ki büntetést.

    Leclerc szerint azonban Magnussen „hülye” és az is marad, és kijárt volna neki a büntetés.

    „Számamra a cockpitből ez egyértelmű volt.” – mondta Leclerc.

    „Nem értem, miért nem lett ma megbüntetve. Ezt meg kell értenem, hiszen, ha ez lehetséges akkor legközelebb én is így csinálok, és számítok rá más versenyzőktől is.”

    „Szerintem ez veszélyes volt, ilyen tempónál.”

    A monacói versenyző szerint fontos lenne a szankció Magnussen esetében, mivel már több incidense is volt idén, és biztosnak kell lenni abban, hogy a versenyzők tisztában vannak azzal, hogy a versenypályán mi megengedett és mi nem.

    „Csak az első évem ez a Forma-1-ben határozottan Kevin az, akivel a legtöbbször problémám volt.” – mondta Leclerc. „És nem vagyok ezzel egyedül, ahogy beszélek a többi versenyzővel, és nem igazán értem, hogy olykor miért nem keményebbek a versenyzőkkel ilyen esetben, hiszen így csak folytatni fogják ezt.”

    „A lehet így versenyezni, akkor én is így fogok versenyezni, de szerintem nem ez a megfelelő mód.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint azonban Leclercnek nincs igaza.

    „Nem.” – mondta Steiner. „Ő (Leclerc) ment bele (Magnussenbe). Nekiment. Kevin nem fékezett. Nem tolta le őt, vagy ilyesmi, Kevin csak az ívére mozdult és ő (Leclerc) perdig nekiment.”

    „Mit kellett volna tennie? Csak elengedni?”

    Mikor az Autosport azt kérdezte, hogy Leclercnek is felelősséget kellene vállalnia az esetben, Steiner így felelt: „Pontosan ezt gondolom.”

    „Meg kell tudnia ítélni, hogy mi az, amit megtehet, és mit nem.”

  • Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Verstappen: Legközelebb levágom a sikánt, mint Bottas

    Max Verstappen elmondta, hogy az ütközése Raikkönennel – amiért büntetést kapott – az annak a következménye volt, hogy nem akarta levágni a pályát. A Ferrari pilótája viszont szándékossággal vádolta meg a fiatal hollandot.

    Verstappen nyomás alá került Raikkönen által, amikor a pálya végi sikánt kiszélesítette és kicsúszott a fűre. A pályára visszatérve viszont rögtön ütközött is a finnel, amit a versenybírók úgy ítéltek meg, hogy a Red Bull pilótája veszélyesen jött vissza a pályára, és öt másodperes büntetéssel sújtották.

    „Ha ezért öt másodperces büntetés jár, akkor legközelebb lefogom vágni a sikánt, mint ahogy Valtteri tette.” – mondta Verstappen, aki a verseny végén éppen a finn Mercedesest próbálta meg megelőzni.

    „Én csak a lehető legjobbat akartam kihozni abból a kanyarból, de most már tudom, hogy legközelebb mit fogok csinálni.” – tette hozzá.

    Raikkönen szerint pedig Verstappen szándékosan ment neki.

    „Szélesen fordult és lecsúszott a pályáról. A külső íven mentem, és a következő kanyar belső ívén hagytam neki elég helyet. Ő nyilván tudta, hogy én merre vagyok, és csak belém vezette az autót és leszorított a pályáról. Elég nagy sérülést szenvedett az autóm, így közel sem volt ideális állapotban utána.” – fogalmazott 2007 bajnoka.

    A Red Bull pilótája a másik Ferrarival is találkozott a futam során. A német pilóta Verstappent hibáztatta, a holland szerint viszont esélytelen volt Vettel manővere.

    „Seb nem volt abban a helyzetben, ahol előzhetett volna. Engem ez az idei kínai versenyre emlékeztet, ahol én hibáztam ugyanígy, sokkal gyorsabb voltam, és a következő körben könnyedén megelőzhettem volna. Még a tapasztalt pilóták is képesek a hibázásra.”

    „Mindketten sérülést szenvedtünk. Kínában ezért büntetést kaptam, de a mai nap végén ez úgy tűnik, mintha rendben lenne, ami nagyon nem tetszik nekem.” – zárta.

  • Japán Nagydíj: Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

    Japán Nagydíj: Hamilton rajt-cél győzelmet aratott

    Karnyújtásnyira került ötödik világbajnoki címének megszerzésétől a címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon.

    A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, egyben pályafutása 71. futamgyőzelme, előnye az összetettben pedig négy futammal az idény vége előtt 67 pontra duzzadt a most hatodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

    Hamilton mögött vasárnap csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője harmadikként ért célba.

    Hamilton pályafutása során ötödször nyert Szuzukában, a futamgyőzelmek számában pedig még 20 hiányzik neki ahhoz, hogy beérje a rekordot tartó, hétszeres világbajnok német Michael Schumachert, aki karrierje során 91 alkalommal állt fel a dobogó legfelső fokára.

    A szuzukai rajtnál Hamilton azonnal levédte a belső ívet és vezető pozícióban fordult el az első kanyarban, mögé Bottas és Verstappen sorolt be a második és harmadik helyre. A nyolcadik kockából startoló Vettel az első kör végén már negyedik volt: a rajt után azonnal három pozíciót javított, majd kihasználta, hogy Verstappen és Kimi Räikkönen (Ferrari) összeértek a célegyenes előtti kanyarban.

    A mezőny hátsó felében történt kisebb ütközés nyomán törmelék került a pályára, a takarítás idejére pedig a versenybíróság a negyedik körben beküldte a biztonsági autót. Verstappen közben öt másodperces időbüntetést kapott, mert a Räikkönennel történt csatában szabálytalannak ítélték meg a manőverét.

    A Safety Car a hetedik körben hagyta el a pályát, az újraindításnál Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel, Räikkönen volt az első öt sorrendje. Vettel a pálya hátsó részén lévő gyors balkanyarban megpróbálta megelőzni Verstappent, de túlságosan távolról kezdte meg a manővert, így mire Verstappen autója mellé ért, a holland pilóta már elkezdett befordulni a kanyarba. A két autó összeért, Vettel megpördült és visszaesett a 19. helyre.

    Hamilton kényelmesen vezetett Bottas előtt, Verstappen pedig harmadikként száguldott, majd a 21. körben kiállt kereket cserélni. Bottas a 23., Hamilton pedig a 24. körben hajtott a boxba friss abroncsokért, és az élen a kerékcserék után sem változott a sorrend.

    Húsz körrel a leintés előtt változatlanul Hamilton, Bottas, Verstappen volt a dobogós helyeken haladók sorrendje, Vettel pedig ekkor már hetedik volt, és hamarosan még egy pozíciót javított.

    A hajrá kezdetére Verstappen utolérte Bottast, és támadni kezdte, de valós esélye nem volt az előzésre, így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

    A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, és ha Hamilton győz, Vettel pedig nem második, akkor a brit pilóta megnyeri ötödik vb-címét.

     

  • Alaposan benézte keverékkiosztását a McLaren

    Alaposan benézte keverékkiosztását a McLaren

    A McLaren ultrakonzervatív keverékkiosztása Szuzukára utólag nézve nagy hiba volt, ismerte el Gil de Ferran.

    A csapatok minden hétvégére 13 szett gumit választhatnak és minimális megkötésektől eltekintve szabadon variálhatják az egyes keverékszettek számát. A lágyak mellett Japánba a McLaren négy közepessel és négy szuperlággyal érkezett, míg a mezőny többi tagja átlagosan feleannyi közepest és kétszer annyi szuperlágyat választott.

    „Az eddigiek alapján úgy festett, az autónk sokkal jobban működik a keményebb keverékeken” – magyarázta a furcsa döntés okát de Ferran. „Különösen ezen a nagy erőhatásokat kifejtő és egymásba torkolló kanyarokkal tűzdelt pályán hittük azt, hogy megfelelő döntés lehet a konzervatívabb kiosztás. Ám nagyon úgy tűnik, hogy rosszul hittük; egész hétvégén egy korántsem optimális választás következményeivel kellett együttélnünk.”

    A hétvége felvezetésében olyan híreket is lehetett olvasni, hogy a McLaren egyszerűen elfelejtette időben leadni ’rendelését’ a Pirellinek, akik így az alapértelmezett négy-öt-négy felosztásban szállították le a McLaren abroncsait.

    „Szándékosan döntöttünk így” – cáfolta meg a híreket de Ferran. „Olvastam, hogy elfelejtettünk választani és a Pirelli döntött ez a kiosztás mellett, de ez nem igaz.”

    A két McLaren a 18. és 19. helyekre kvalifikált Szuzukában: csak azt a Marcus Ericssont tudták megelőzni, aki összetörte Sauberét, ezt a teljesítményt pedig nem lehet csak a gumibakira fogni.

  • Ricciardót még az ág is húzza idén

    Ricciardót még az ág is húzza idén

    A Japán Nagydíj időmérőjén ezúttal motorhiba hátráltatta Daniel Ricciardót, aki a gyors Red Bull-autó ellenére az elmúlt hét futamon mindössze kétszer jutott be a Q3-ba.

    A Q1-ben még minden simán zajlott, a Q2-ben azonban hirtelen elment a friss specifikációjú Renault-motor hajtása, Ricciardo így a pálya helyett a boxutcában találta magát, ahol (oroszlán)hangot is adott egyre növekvő csalódottságának.

    „Mindent kiadtam magamból, annyira zaklatott vagyok” – mesélte az ausztrál. „Amint a sikánból kifele nekikezdtem volna a gyorskörömnek, éreztem, hogy valami nem stimmel; nem volt meg a maximális teljesítmény és nem hallottam a turbót, valami nem működött rendesen. Visszajöttem a boxba és megpróbáltuk orvosolni a problémát, de sajnos végzetes volt. Ezután elkezdett esni, szóval még ha sikerült is volna visszamennem a pályára, nem tudtam volna értékelhető időt futni.”

    A jövőre a Renault-hoz távozó ausztrál szeretné szépen zárni karrierjének Red Bull-os szakaszát, monacói győzelme óta azonban folyamatos lejtmenetben van, szerencse és eredmények terén egyaránt.

    „Nagyon felhúz, hogy egy lélegzetvételnyi szünetet nem kapok, remélhetőleg ez a közeljövőben megváltozik” – bosszankodott Ricciardo. „Minden tőlem telhetőt megteszek és a lehető legjobban állok a dolgokhoz, de hiába. Azért vagyok ennyire dühös, mert egyáltalán nem veszem félvállról a helyzetet, egészen a szezon legutolsó versenyéig a legjobbat akarom nyújtani a Red Bullnak.”

    A 15. rajthely papíron nem néz ki jól, de az első három csapat teljesítményfölényének fényében szép pontszerzés is lehet belőle.

    „Az időmérő, mint mindig, nagyon fontos itt” – ismételte a megszokott mantrát Ricciardo. „Nehéz követni, blabla, de mindent megteszek majd. Egyelőre nagyon fájdalmas az élmény.”

  • Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Alonso életének egyik legjobb suzukai köre a 18. helyre volt elég

    Fernando Alonso elmondta, „egy milliméternyit” sem hagyott benne „élete egyik legjobb körében”, amivel végül a 18. helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén.

    A McLaren szenvedése folytatódott, csak az időmérő elején falnak ütköző Marcus Ericssont tudta megverni Alonso és Vandoorne. Bár a spanyol szerint az autó jól kezelhető, mégis nagyon lassú, hiszen a Q1-ben 1,8 másodpercre volt a legjobb időtől, csapattársánál pedig 5 tizeddel futott gyorsabb kört.

    „Jó volt az egyensúly és a köröm is” – mondta Alonso. „Amikor átszeltem a célvonalat, meg voltam győződve arról, hogy simán bejutottunk a Q2-be. Valószínűleg életem egyik legjobb suzukai körét futottam. Láttam a belsőkamerás felvételt a mérnöki szobában. Ha van lehetőséged, nézd meg. Azért, mert egy milliméternyit sem vétettem a kanyarokban, se kijáraton, se bejáraton, se rázókövön. Maximum kockázat volt.”

    Igaz, szenvedett a McLaren a szezon nagy részében, mégsem voltak utolsók, hiszen a Williams mindig ott volt mögöttük, ám most még a groveiak is megelőzték őket, így a McLaren a leglassabb autó Japánban.

    „Oroszországban is gyengélkedtünk, de egy jobb stratégiával sikerült a Williams előtt végezni. Most még a tempót sem bírtuk velük tartani. Ez nem meglepő, hiszen ugyanazzal az autóval megyünk, mint Szocsiban. Tisztában voltunk vele, hogy ez fájdalmas hétvége lehet.”

    Alonso véleménye szerint a McLaren keveset fejlesztett, emiatt maradt le ennyire.

    „A többi középcsapat folyamatosan fejleszt, ezt láthatjuk minden hétvégén. Viszont, nekünk a Spanyol Nagydíj óta nem volt komolyabb frissítésünk, emiatt vagyunk ilyen gyengék. Mondjuk talán a pálya karakterisztikája is benne van, nem fekszik nekünk túlságosan.”

  • Hat hónap balszerencse után, Brendon Hartley magára talált

    Hat hónap balszerencse után, Brendon Hartley magára talált

    A Toro Rosso új-zélandi pilótája, Brendon Hartley nagyon boldog volt a Japán Nagydíj időmérő edzése után. Az új-zélandi pilóta a hatodik helyet kaparintotta meg, ami pályafutása eddigi legjobb rajthelye.

    Hartley helye kérdéses a faenzaiaknál, azonban Hartley elmondás szerint rengeteget fejlődött a bemutatkozása óta és

    „Az utóbbi hónapokban rendkívül frusztrált voltam,” – válaszolta Hartley a RaceFans-nak. „Tudtam, hogy előbb vagy utóbb sikerülni fog elérnem egy hasonló eredményt, azonban az előző versenyhétvégéken történtek olyan dolgok a színfalak mögött, ami nagy hatással volt a teljesítményemre. Nem úgy mentek a dolgok, ahogyan azt szerettem volna. Szerencsére a mai időmérőn minden összeállt.”

    „A Q3-as köröm nagyon jól sikerült,” – meséli az új-zélandi. „Rendkívül boldogan beszéltem a versenymérnökömmel a rádióban, ami nálam nagyon ritka.

    „Azt hiszem sikerült megtörnöm a jeget ezzel az eredménnyel. Tudtam, hogy egyszer sikerülni fog, hogyha minden jól alakul. Nem lenne nálam a stratégiai előny, hogyha nem kvalifikáltam volna Pierre (Gasly) elé.

    „A mai nap jól zárult a csapat számára. Nagy volt rajtunk a nyomás, ráadásul a körülmények is trükkösek voltak. Ez az első szuzukai versenyem, szóval elégedettebb nem is lehetnék ezzel az eredménnyel.”

    Hartley szerint az új fejlesztésű Honda motor segítségével jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába.

    „Köszönetet szeretnénk mondani a Hondának, ugyanis az új motor nélkül nem jutottunk volna be a Q3-ba. A motor segítségével gyorsabbak voltunk az időmérőn és a futamon is gyorsabbak leszünk.

    „A javulás mértékét nem tudom pontosan megmondani. Egyes hírekben fél másodpercet írtak, de ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom.

    „A rajt lesz az egyik kulcsmomentuma holnapi futamnak. Az idei rajtjaim eddig nem voltak valami jók. Jó lenne, ha meg tudnám tartani a pozíciómat, ugyanis ezen a pályán nagyon nehéz előzni.

    „Ha a stratégiánk is jó lesz a holnapi nap folyamán, akkor értékes pontokat szerezhetünk mind a ketten. „Remélhetőleg holnap is hasonlóan jó napot zárunk majd, mint ma,” – zárta a gondolatmenetet Brendon Hartley.