Címke: Japán Nagydíj

  • Hamilton „megkezdte az aggódást” a kihívásokkal teli szabadedzések után

    Hamilton „megkezdte az aggódást” a kihívásokkal teli szabadedzések után

    Lewis Hamilton a második szabadedzés után elmondta, kihívásokkal teli pénteken van túl a Mercedes.

    A hétszeres világbajnok pozitívan indult neki a Japán Nagydíj hétvégéjének, ám a szabadedzések eredményeit és tapasztalatait látva aggódni kezdett. A Red Bull visszatért az élre Max Verstappennel, míg a Ferrari pilótái és Lando Norris második erőként léptek fel a holland mögött. Az Aston Martin is javuló tendenciát mutatott Fernando Alonsóval, addig a csillagosok vakarták a fejüket.

    A Mercedes az első gyakorlás után beismerte, nem ilyen eredményekre számítottak, és egyelőre keresik a helyes utat. A második szabadedzés után a 38 éves versenyző hozzátette: kihívásokkal teli egy órán vannak túl.

    „Nagyon nehéz volt ez a nap a számunkra. Nem bíztam eléggé az autóban, és ez hozzájárult a küzdelmeinkhez. Nehéz volt megtalálni az egyensúlyt, és a második gyakorlás végére sem sikerült ezt megoldanunk. A gumik túlmelegedtek, így nagyon távol kerültünk az időeredmények tekintetében a többiektől” – nyilatkozta Hamilton.

    A brit versenyző ugyanakkor bízik abban, hogy sikerül megoldást találniuk a problémáikra, és szombaton már a Red Bull mögött harcolhatnak a Ferrarival és a McLarennel.

    „Tudjuk, ma este még sokat kell dolgoznunk, hogy javítsunk a teljesítményünkön. Hiszek abban, hogy javulást érhetünk el. Voltak már hasonló péntekjeink a szezonban, és sikerült szombaton erősebben visszatérnünk. Holnap meglátjuk, most is sikerül-e. Ma este mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljebb kerüljünk a listán.”

  • Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Norris szerint nem kell találgatni, ki lesz a legjobb a hétvégén

    Lando Norris nem lepődött meg azon, hogy a Red Bull ismét feléledt Japánban.

    Max Verstappen mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult, így visszaállította a 2023-as szezon „rendjét”. A McLaren is bizakodóan várhatja a folytatást, mivel a brit versenyző a harmadik legjobb időt autózta a gyakorlásokon. Viszont felemás érzésekkel szállt ki az autóból a 23 éves versenyző, és versenygépén túl még egy dolog nem hagyja nyugodni: Norris attól tart, a Red Bull ismét kimagaslóan gyorsabb lesz mindenkinél.

    „A Red Bull jelenleg a szokásos formáját mutatja, de talán nem vagyunk olyan messze tőlük. Legalábbis a jelenlegi ismeretek szerint. A pole pozícióért való küzdelem elég nagy feladat, és talán még túl messze vagyunk ettől, de megpróbáljuk. A tempó szempontjából bátorító az eredményünk, viszont az autó elég szeszélyesen viselkedik, nehéz vezetni. Megpróbáljuk legyűrni majd a Mercedest, akik itt talán nem tűnnek olyan erősnek. Viszont a Ferrari és az Aston Martin nagyon jól mozog. Úgy vélem, holnap velük lesz csatánk. Ugyanakkor az nem kérdés, hogy ki fog győzni” – magyarázta Norris.

  • Miféle válság? Verstappen újra az élen

    Miféle válság? Verstappen újra az élen

    Minden idők legkorábban rendezett Japán Nagydíján az első tréningen Max Verstappen futotta meg a legjobb időt, így valóban úgy látszik, az előző F1-es versenyhétvége csak kisiklás volt a Red Bulltól.

    Méghozzá nem is kicsivel végzett az élen Verstappen, a holland pilóta a lágy gumin több mint 6 tizedmásodpercet vert az üldözőkre, akik közül Carlos Sainz volt a leggyorsabb, vagyis a Ferrari házon belüli párharcában továbbra is ő áll jobban.

    Őt Lando Norris és Charles Leclerc követte, majd jött a hazaiak kedvence, Cunoda Juki, váratlanul jó eredményt mutatva az AlphaTaurival. Csapattársa, Liam Lawson szintén a mezőny első felében zárt, így nem kizárt, hogy a nemrég felújított autóval a csapat jelentősen előrelépett.

    A látszat ellenére a Mercedes nem feltétlenül szenved, Lewis Hamilton és George Russell ugyanis hanyagolta a legpuhább abroncsot, az Ezüstnyilak ezért végeztek a mezőny második felében. Sergio Pérez ellenben megint nem indította jól a hétvégét, ő feltette a piros falú gumit, mégiscsak 10. lett; a végén ráadásul a sikánnál kicsúszva feltépett egy kis darabot az ott lévő műfűből. A Red Bullok hajtásláncába egyébként sok új elemet beszereltek, Verstappen és Pérez autójában többek között a belsőégésű motor és a két hibrid egység egyaránt teljesen friss.

    Az F1 borult időben rendezett, néhol csöpörgő esőt hozó edzése során a csapatok tesztelhették a Pirelli jövő évre szánt C2-es gumijait is. Folytatás magyar idő szerint 8:00-tól.

    A Japán Nagydíj első edzésének végeredménye

  • Vettel hotelmegnyitójára majdnem az összes versenyző elment (képek)

    Vettel hotelmegnyitójára majdnem az összes versenyző elment (képek)

    Sebastian Vettel visszatért Suzukába, és egy különleges kezdeményezéssel folytatja környezettudatos kampányát.

    A négyszeres világbajnok évek óta elkötelezett híve a Föld megmentésének és jobbá tételének. Ugyan a mezőnynek már nem aktív tagja, mégis ellátogatott kedvenc versenypályájára, hogy különleges „hotelt” telepítsen.

    A kettes kanyarban a rázóköveket átszínezték a német ex-versenyző törekvéseinek tiszteletére, ugyanis Vettel 11 méhhotelt telepíttetett a pálya területére. A megnyitón 9 csapat vett rész (a Haas nem szerepel a képeken), és a jelenlévők birtokba vettek egy „rovarszállást” is, majd saját képzőművészeti alkotásukkal ékesítették a bejáratokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Vettel (@sebastianvettel) által megosztott bejegyzés

    A Buzzing Corner kampány során a 36 éves világbajnok a biológiai sokféleségre és a rovarok védelmére kívánja felhívni a figyelmet.

    Vettel nem először vágja „hotelépítésbe” a fejszéjét, Ausztriában korábban már iskolásokkal alkotott szállást a méheknek, sőt még virágmagot is osztogatott a paddockban.

  • Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Red Bull-uralomra számít Hamilton: „ha nem így lesz, valami nem stimmel”

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull előnyének vissza kell térnie Suzukában, de ha mégsem így lesz, akkor valami nagyon nem kerek a csapatnál.

    Szingapúrban már pénteken küszködött a Red Bull, de még a riválisok is azt gyanították, hogy vasárnapra ismét erőre kapnak. Ám az időmérőn még a Q3-ba sem jutottak be, így a futamon eltérő taktikát kellett alkalmazniuk. Szerencsével nem jártak a stratégia során, viszont a holland versenyző így is majdnem megelőzte a negyedik pozícióban botorkáló Charles Leclerc-t. Az osztrák istálló szerint esélyük lett volna nyerni a városállamban is, ám a stratégia nem állt az oldalukra.

    A legtöbben Japánban a Bikák visszatérésére számítanak, és pályaspecifikus problémának titulálják a szingapúri eredményt. Ugyanakkor voltak olyan szakértők is, akik az új technikai direktívát jelölték meg a Red Bull szenvedése kapcsán. Szigorúbban ellenőrzi az FIA a szárnyak flexibilitását, és az iránymutatással egy trükközésre alkalmas kiskaput is bezártak. Viszont az osztrák istálló bőszen tagadta, hogy a módosítás áll a gyenge tempójuk hátterében.

    Max Verstappen, Red Bull
    Szingapúrban megtört Max Verstappen és a Red Bull győzelmi sorozata – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A hétszeres világbajnok is arra számít, hogy ismét a Red Bull lesz az etalon, ám ha nem, akkor valami nem stimmel a csapattal.

    „Úgy vélem, ha nem 30 másodperces előnnyel érnek célba, mint ahogy eddig tették, akkor valami nagyon nincs rendben. Nyilvánvalóan nehéz hétvégén vannak túl, de az autójuknak itt fenomenálisnak kell lennie. Egész évben azok voltak, nagyjából minden pályán remekül mentek. Összességében nagyszerű nézni, ahogy mozog az autó. Normális esetben ha kijössz, láthatod milyen gyönyörű köröket tesznek meg. Az egész csapat és a versenyzők elképesztő munkát végeztek azzal a csomaggal. Ezért is lesz érdekes látni, hogyan alakul a hétvége. Remélem, közelebb leszünk hozzájuk, és nem lesz meg az a 30 másodperces különbség, mint a múltban” – nyilatkozta Hamilton.

  • „Soha nem félek semmitől” – Alonso szamurájos sisakkal készül Japánra

    „Soha nem félek semmitől” – Alonso szamurájos sisakkal készül Japánra

    A Forma-1-ben már jól megszokhattuk, hogy egyes versenyhétvégéken a pilóták szeretnek egyedi dizájnokkal előállni. Max Verstappen után Fernando Alonso is egy különleges dizájnnal készül a suzukai hétvégére.

    Alonso sisakját a Japánban őshonos szamurájok ihlették. A 32-szeres futamgyőztes – akinek a nyakán található szamuráj tetoválásán kívül a jobb karján található kereszt is látható a fejfedőjén – sisakja ezek mellett a japán zászló színeiben pompázik, a fehér alap és a fekete minták mellett a piros még a legdominánsabb szín.

    Alonso egyéb iránt pályafutása egyik legfontosabb sikerét pont Suzukában aratta. 2006-ban ugyanis nagyon kemény harcot vívott a legfőbb bajnoki riválisával, Michael Schumacherre. A két pilóta az első két helyen haladt, és szorosan követték egymást egészen addig, amíg a német Ferrari erőforrása meg nem adta magát. A spanyol ennek köszönhetően nyerte meg a futamot, és utazhatott a szezonzáró Brazil Nagydíjra 10 pontos előnnyel, ami a régi szabályok szerint egy teljes futamgyőzelmet ért.

  • Stroll bejelentette, rajthoz fog-e állni Suzukában vagy sem

    Stroll bejelentette, rajthoz fog-e állni Suzukában vagy sem

    Lance Stroll idei szezonja egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogyan ő azt a téli szünetben eltervezte. A kanadai pilóta nem tudott részt venni a Szingapúri Nagydíjon az időmérőn való balesete miatt, de most megerősítette, hogy Japánban már újra autóba fog ülni.

    Az Aston Martin csapattulajdonosának fia a Q1-ben még megpróbált javítani a helyezésén, de mivel nem volt jó az ideje, óriási tempót akart átvinni az utolsó kanyaron. Emiatt az autója először felült a rázókőre, majd megcsúszott, és nagy sebességgel a bukótérben található tecpro falba csapódott.

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    Ugyan az AMR23 olyannyira összetört, hogy azt még a futam kezdetéig is nehéz lenn volna összeszerelni a Zöldek szerelőinek, Stroll a baleset utóhatásai miatt végül úgy döntött, hogy nem ül autóba vasárnap.

    A kanadainak azonban gyorsan sikerült túltennie magát a múlt eseményein, mert Suzukában már újra versenyezni fog. Stroll az X oldalán [korábban Twitter – a szerk] azt írta, hogy „készen áll a megmérettetésre, és emellett a szurkolók kedves szavait is megköszönte.

    Habár Stroll csapatfőnöke, Mike Krack szerint a kanadai balesete is megmutatja, hogy igyekszik odatenni magát, és azt is, hogy nincs hiány a motivációjában, az idei teljesítménye egyelőre elég silány. Igaz, Szingapúrban Fernando Alonso sem brillírozott, de a kétszeres spanyol világbajnok már 7 alkalommal a dobogón ünnepelhetett idén, és 123-mal több pontja van Strollhoz képest.

    Hivatalos: Stroll kihagyja a Szingapúri Nagydíjat

  • Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Lopakodó üzemmódba kapcsolt a McLaren, legalábbis két verseny erejéig

    Módosított festést leplezett le Szingapúrban a McLaren, az egyik partnerük kedvéért változtattak a megjelenésen.

    Kevesebb papaya és több fekete jellemzi a wokingi istálló új színvilágát, amit két verseny erejéig csodálhatnak meg a rajongók. Szingapúrban és Japánban ugyanis a brit istálló az OKX web3 technológiai vállalattal karöltve „átszínezte” az autót és a versenyzők overáljait.

    Drasztikus változásokra nem kell számítani, sőt nem is tehetné meg a csapat a teljes ráncfelvarrást. Az FIA ugyanis csak bizonyos számú és mértékű módosítást hagy jóvá a festések tekintetében egy szezonban.

    A Stealth Mode névre hallgató kombinációt a két vállalat tervezte közösen. Együttműködésükkel a kiválóságra való törekvést, az elfogadást és az innovációt, valamint a háttérben zajló kemény munkát akarták szemléltetni.

     

    Zak Brown:

    „Az OKX-szel való partnerkapcsolatunk egyre erősödik, és ezt a fantasztikus folyamatot akartuk reprezentálni ezzel a festéssel. A Stealth Mode megfordítja az eddig színkombinációnkat, és valami izgalmasat és titokzatosat visz a Szingapúri és a Japán Nagydíjra. Reméljük, hogy a rajongók ugyanúgy szeretni fogják, ahogy mi. Az OKX elkötelezett támogatója a McLaren fejlődésének, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a partnerségünket az F1 globális platformja mellett a pályán is megünnepelhetjük.”

    A csapat a hivatalos rajongói webshopjában különleges ruházattal is várja azokat a rajongókat, akiknek tetszik a két futamra szóló új dizájn.

  • A magyarok számára rémálomszerű lépéssel észszerűsödne a Forma-1

    A magyarok számára rémálomszerű lépéssel észszerűsödne a Forma-1

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 rávenné Japánt, hogy jövőre márciusban rendezzen futamot, míg Bahrein átkerülne az őszi időszakra. A sportág ezzel próbálná észszerűsíteni a versenynaptárat, de ha összejön a terv, akkor az európai nézőknek zsinórban három hétvégén át kell korán kelniük.

    Az utóbbi években egyre inkább felmerült, hogy a Forma-1 versenynaptára bizonyos pontjait logisztikai tekintetben teljesen észszerűtlen módon alakították ki. A mezőnynek a szezon során többször el kell látogatnia a távol-keleti, illetve ausztráliai régióba, vagy említhetnénk a Kanadai Nagydíjat, amelyet teljesen más időpontban rendeznek, mint az amerikai kontinens másik három futamát.

    Sajtóértesülések szerint a Forma-1 az előbbi szituációt próbálja valamelyest orvosolni 2024-re. A szezonnyitót az idei, illetve az előző két évhez hasonlóan ezúttal is a Közel-Keleten tartanák, de ebben az időszakban csak egy versenyt lehetne ott rendezni, mert jövőre nagyon korán, március 10-én kezdődik a Ramadán. Az első verseny azonban állítólag ezúttal nem Bahreinben, hanem Szaúd-Arábiában lenne március 3-án, a teszt viszont maradna a szigetországban.

    Ezt követően jönne egy szabad hétvége, majd az Ausztrál Nagydíj, egy héttel később pedig a négy év kihagyás után visszatérő Kínai Nagydíj. Luis Vasconcelos, a Grandprix.com újságírója úgy tudja, hogy a Liberty Media szeretné meggyőzni a szuzukai pálya üzemeltetőit, hogy az ősz helyett ezúttal tavasszal rendezzék meg a versenyüket. Amennyiben ez összejön, akkor a Japán Nagydíjat március utolsó napján tartanák, és a három helyszín egy tripla hétvégét alkotna.

    Max Verstappen, Japán Nagydíj
    Japánban tavasszal jóval több a csapadék, mint ősszel (Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A japán futamot tradicionálisan ősszel szokták tartani. Bár most már nem a közvetlen hajrá része, régen sokáig az volt, sőt, 2001 és 2003 között itt fejezte be a szezont az éppen aktuális mezőny. Az egyetlen Forrma-1-es futam Japánban, amit nem ősszel tartottak, az az 1994-es Csendes-óceániai Nagydíj, az április közepén volt esedékes.

    Bár logisztikailag kétségtelenül észszerűbb lenne, mint a jelenlegi megoldás, azért okozna némi nehézséget. Az európai és így a magyar szurkolóknak például zsinórban háromszor kellene korán kelniük hétvégén, ha élőben akarják látni az eseményeket. A csapatokat szintén kihívás elé állítaná ez a menetrend, hiszen Melbourne-ből Sanghajba 10 óráig tart a repülőút, és az időjárási viszonyok is teljesen mások. Az viszont kétségtelenül előny lenne, hogy a két város között csupán kétórás időeltérés van, Szuzuka pedig közöttük van ilyen tekintetben.

    A csapatok utazó tagjai ráadásul közel egy hónapig nem térhetnének vissza Európába, ami a terhelés mellett azt is jelenti, hogy az új alkatrészek leszállítása igencsak nehézzé válik. Emellett azt is meg kell említeni, hogy Szuzukában a tavasz rendkívül csapadékos évszak, így jelentősen megnő a hétvégét adott esetben ellehetetlenítő eső valószínűsége.

    A beszámoló azt is hozzáteszi, hogy Japán mellett Szingapúr esetében is felmerült az időpontváltás, de az éjszakai futamot rendező városállam végül továbbra is szeptemberben ad otthont a versenynek. Ezt követően két közel-keleti futam jöhet a tavaszról őszre átkerülő Bahreinben, valamint Katarban, Abu-Dzabiba viszont továbbra is csak a szezon végén látogat el a mezőny.

  • A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A naptár felének lassan lejár az F1-es szerződése, másnak még 13 évig él

    A Forma-1 az utóbbi időben az egyre népszerűbbé vált, és nem csak a rajongók tekintetében. Egyre több ország és versenypálya szeretne bekerülni a versenynaptárba. Bár a szezon egyre hosszabb, egyre több pálya vesz részt benne, mégis véges a lehetőségek száma.

    A következő három szezon során 12 versenypálya F1-es szerződése jár le. Vajon hosszabbítanak, vagy új helyszín érkezik a helyükre?

    A Paul Ricard 2022-ben adott otthont jelenlegi szerződésének utolsó futamának, idén pedig már a Francia Nagydíj nem szerepel a naptárban. Benne van a pakliban, hogy Spa-val, rotációs alapon visszatérhet a jövőben. Azonban a belgák ezt csak akkor fogadják el, ha nem marad más megoldás az F1-ben maradásukra.

    A rajongók kedvence és az 1950-es, első F1-es világbajnokság óta kitartó egyik pálya a Belga Nagydíj helyszíne, Spa-Francorchamps. A 2022-es Belga Nagydíj idején megállapodás született arról, hogy a pálya még egy évig a naptárban marad, de a további maradása egyelőre képlékeny.

    A Red Bull Ring, az Osztrák Nagydíj helyszíne 2021 végén kötött egy „többéves” szerződést, de nem tudni, hogy ez pontosan meddig szól, vagy hogy milyen záradékok vannak benne

    Bakunak 2023-ban járt volna le a szerződése, de a 2020-as futam lemondása után egy évvel meghosszabbították azt.

    Az F1 a koronavírus járvány miatt kétszer is kihagyta Suzukát, de Japán olyan gazdag motorsport-történelemmel rendelkezik, hogy sosem volt kétséges, hogy visszatér majd, ami tavaly meg is történt. Idén is szerepel a naptárban, és aktuális szerződése még 2024-re is él.

    A Kínai Nagydíj már nem ilyen evidens, hiszen a 2023-as naptárban először szerepelt, de végül törlésre került.

    Silverstone jelenlegi szerződése 2024-ig szól, és a Forma-1 bölcsőjének tekinthető, mégis újra és újra felröppennek pletykák arról, hogy a Brit Nagydíj egy másik versenypályára helyeződhet át.

    Monaco nagyon megosztja a véleményeket. Mert bár a látvány és a környezet páratlan, a versenyek általában nem szoktak túl izgalmasan alakulni a hercegségben. Veszélyben is volt a maradása egy ideig, végül azonban 2025-ig meghosszabbították az F1-es szerződését.

    Monza szerződése is 2025-ig szól jelenleg, de igazán meglepő lenne ha az olaszok kedvence nem maradnak később is a naptárban.

    Imolában az Emilia Romagna Nagydíj épp a koronavírusnak köszönheti visszatérését, mivel a 2020-ban a járvány miatt számos versenyt törölni vagy helyettesíteni kellett. Így térhetett vissza Imola. Azóta is része a versenynaptárnak, és 2025-ig biztosan az is marad.

    Mexikó szerződése is 2025-ig szól, és bár a mexikói rajongók nagyon lelkesek, nem garantált, hogy sikerül majd szerződést hosszabbítani. Főleg mert Észak-Amerikában már négy verseny is lesz (Kanada, Austin, Miami, Las Vegas), és arra sincs egyelőre garancia, hogy a helyi hős, Sergio Pérez a mezőnyben lesz még 2025 után is.

    Max Verstappen elképesztő holland tömegeket tud megmozgatni, így Zandvoort, melynek szerződése jelenleg 2025-ig szól, bizonyosan a naptárban lesz addig, míg Verstappen a mezőnyben van. De ki tudja, ha időközben de Vries is sztár lesz, talán tovább is.

    Las Vegas idén rendezi majd első „újkori” versenyét és 2025-ig biztosan a szezon részét képezi majd. A pletykák szerint azonban rendkívül hosszú távra tervezik ezt kibővíteni.

    Az egyik leghíresebb pálya az interlagosi, de egy ideig úgy tűnt, hogy véget érhet az F1-es szereplése, amikor a korábbi brazil elnök, Jair Bolsonaro 2019-ben bejelentette, hogy a verseny Rio de Janeiróba költözik. Ez azóta sem történt meg, ellenben rendre elég izgalmas versenyek kerekednek a pályán, mely 2025-ig biztosan marad.

    A Circuit of the Americas 2026-ig szerepel a versenynaptárban, és az Amerikában való népszerűsödésnek köszönhetően jó eséllyel marad később is.

    Circuit de Barcelona-Catalunya, a Spanyol Nagydíj helyszíne is 2026-ig szerződött. E helyszín maradása azonban kétséges, mivel egyre kisebb az érdeklődés iránta, sőt már a szezon előtti tesztek sem ott zajlanak.

    Bár 2021 júliusában hazánkban bejelentették, hogy a Hungaroring 2037-ig megállapodott a Forma-1-gyel a versenyrendezésről, hivatalosan ez még „csak” 2027-ig él.

    Marina Bay Street Circuit, vagyis a Szingapúri Nagydíj helyszíne 2028-ig biztosan részese a Forma-1-es cirkusznak.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj szerződése 2030-ig szól, és szó szerint bombabiztosnak tűnik. Korábban még egy közeli rakétatámadás sem tudta megakadályozni, hogy verseny megrendezésre kerüljön. Azonban a Jeddah Street Circuit csak két-három verseny megrendezésére volt hivatott, de valószínűleg legalább 2027-ig ott marad a verseny. Viszont a Qiddiya egy Rijádban létrejövő szórakoztató megaprojekt lesz majd a verseny új és végleges otthona az országban.

    Az Abu Dhabi Nagydíj bár nem annyira közönségkedvenc, 8 versenyt még biztosan rendez majd ott a Forma-1.

    Miami tavaly debütált, és bár sok kritikát kapott, 2031-ig marad is.

    A Kanadai Nagydíj 2031-ig marad a naptárban, ez a helyszín a negyedik az észak-amerikai kontinensen.

    Katar 2021-ben érkezett a mezőnybe, majd egy év kihagyás következett a tavalyi foci vb miatt. Idén azonban visszatér a helyszín és 2032-ig biztosan marad is.

    Az Ausztrál Nagydíj kapcsán épp kezdtek egre szkeptikusabbak lenni a rajongók, mikor a helyszín 2035-ig szóló szerződéshosszabbítást írt alá. És bár Daniel Ricciardo ment, Oscar Piastri viszont érkezett, így hazai versenyzőjük is van, továbbra is.

    Bahrein rendelkezik jelenleg hivatalosan az F1 leghosszabb szerződésével, mely 2036-ig szól.

    Nagydíj
    Aktuális szerződés utolsó éve
    Osztrák Nagydíj
    ismeretlen
    Belga Nagydíj 2023
    Azerbajdzsáni Nagydíj 2024
    Brit Nagydíj 2024
    Japán Nagydíj 2024
    Brazil Nagydíj 2025
    Holland Nagydíj 2025
    Emilia Romagna Nagydíj 2025
    Olasz Nagydíj 2025
    Las Vegas-i Nagydíj 2025
    Mexikóvárosi Nagydíj 2025
    Monacói Nagydíj 2025
    Spanyol Nagydíj 2026
    USA Nagydíj 2026
    Magyar Nagydíj 2027
    Szingapúri Nagydíj 2028
    Abu Dhabi Nagydíj 2030
    Szaúd-Arábiai Nagydíj 2030
    Miami Nagydíj 2031
    Kanadai Nagydíj 2031
    Katari Nagydíj 2032
    Ausztrál Nagydíj 2035
    Bahreini Nagydíj 2036