Címke: Jamie Chadwick

  • Hétvégén bajnokavatás lesz a W Series-ben

    Hétvégén bajnokavatás lesz a W Series-ben

    Még csak augusztus van, de a hétvégén máris véget ér egy 2019-es szezon és bajnokavatás is lesz.

    Ráadásul legelső bajnokot avatnak majd Brands Hatch-ben, hiszen a női bajnokság, a W Series legelső szezonja érkezik a végéhez.

    Vasárnap rendezik a szezon hatodik, s egyben utolsó futamát a lányoknak, így az is kiderül majd, hogy lesz a bajnokság első győztese. Erre leginkább a brit Jamie Chadwicknek van esélye, de még versenyben van a holland Beitske Viser is. Kettőjük közt 13 pont a differencia, a versenyen pedig 25 pont szerezhető.

    Ki lesz a bajnok, ha az utolsó futamon…?

    • Chadwick mindenképp bajnok, ha Visser előtt végez
    • Chadwick akkor is biztosan bajnok, ha legalább a dobogón végez
    • Vissernek biztosan a harmadik, vagy annál jobb helyen kell végeznie ahhoz, hogy esélye maradjon a bajnoki címre
    • Visser lesz a bajnok, ha az első helyen végez, míg Chadwick negyedik, vagy rosszabb helyen zár
    • Visser lesz a bajnok, ha a második helyen végez, míg Chadwick a nyolcadik, vagy rosszabb helyen zár
    • Visser lesz a bajnok, ha a harmadik helyen végez, míg Chadwick a tizedik, vagy rosszabb helyen zár

    Egyikük azonban biztosan a W Series legelső bajnoka lesz, ez pedig a hírverésen túl más előnnyel is jár. A bajnok versenyzőnő 500 000 dollárt, azaz kb 145 millió forintot nyer.

    Az összesen 20 versenyzőből (18 + 2 tartalék) azonban 18-an kapnak majd pénzdíjat, így ha senki nem előzi meg a hétvégén Keszthelyi Vivien a pontversenyben, akkor ő is nyer 7500 dollárt, vagyis kb 2 millió forintot.

    Ezen kívül, aki a top 12-ben végez, automatikusan meghívást kap w sa W Series 2020-as szezonjára, amikor már szuperlcensz pontot is lehet majd szerezni a bajnokságban való szerepléssel. Egyelőre akiknek már garantált helyük lehet 2020-ra: Jamie Chadwick, Beitske Visser, Marta Garcia, Alice Powell, Fabienne Wohlwend, Emma Kimiläinen és Miki Koyama.

    Így alakulnak a pénzdíjak:

    Helyezés Pénzdíj (dollárban kifejezve)
    1. hely 500 000
    2. hely 250 000
    3. hely 125 000
    4. hely 100 000
    5. hely 90 000
    6. hely 80 000
    7. hely 70 000
    8. hely 60 000
    9. hely 50 000
    10. hely 40 000
    11. hely 30 000
    12. hely 25 000
    13. hely 20 000
    14. hely 15 000
    15. hely 7 500
    16. hely 7 500
    17. hely 7 500
    18. hely 7 500


    Így áll a pontverseny a szezonzáró futam előtt:

    Versenyző Pontok 
    1 Jamie Chadwick 98
    2 Beitske Visser 85
    3 Marta Garcia 62
    4 Alice Powell 51
    5 Fabienne Wohlwend 41
    6 Emma Kimilainen 35
    7 Miki Koyama 30
    8 Sarah Moore 23
    9 Tasmin Pepper 22
    10 Vicky Piria 16
    11 Caitlin Wood 11
    12 Gosia Rdest 10
    13 Sabré Cook 10
    14 Jessica Hawkins 6
    15 Esmee Hawkey 2
    16 Naomi Schiff 2
    17 Vivien Keszthelyi 1
    18 Shea Holbrook 0
    19 Sarah Bovy 0
    20 Megan Gilkes 0

     

    A hétvége menetrendje, magyar idő szerint:

    Szombat 11.00: Szabadedzés 1
    Szombat 16.40: Szabadedzés 2
    Vasárnap 11.30: Időmérő edzés
    Vasárnap 16.10: Verseny

  • W Series: Gilkes rajtolhat majd az élről a fordított rajtrácsos asseni versenyen

    W Series: Gilkes rajtolhat majd az élről a fordított rajtrácsos asseni versenyen

    A holnapi nap folyamán is versenyt rendeznek a W Seriesben, azonban ez a verseny nem fog beleszámítani a bajnokságba.

    A rajtrács a bajnoki összetett alapján megfordításával áll majd elő. Ennek köszönhető, hogy a Williams fejlesztő pilótája, Jamie Chadwick az utolsó helyről vághat majd neki a versenynek. A bajnokság utolsó helyezettje, Megan Gilkes pedig ennek köszönhetően rajtolhat a poleból.

    A kanadai mellől az egyik tartalék pilóta, Sarah Bovy rajtolhat majd. Mögülük pedig Shea Holbrook és Keszthelyi Vivien rajtolhat majd. Beitske Visser pedig az utolsó rajtsorból fog majd rajtolni közvetlen bajnoki riválisa elől.

    A második verseny egyfajta kísérlet, hogy a W Series következő szezonjának terveit véglegesíteni tudják.

    A rajtsorrend:

    1    Megan Gilkes

    2    Sarah Bovy

    3    Shea Holbrook

    4    Vivien Keszthelyi

    5    Naomi Schiff

    6    Esmee Hawkey

    7    Jessica Hawkins

    8    Sabré Cook

    9    Gosia Rdest

    10    Caitlin Wood

    11    Vicky Piria

    12    Tasmin Pepper

    13    Sarah Moore

    14    Miki Koyama

    15    Emma Kimilainen

    16    Fabienne Wohlwend

    17    Alice Powell

    18    Marta Garcia

    19    Beitske Visser

    20    Jamie Chadwick

  • W Series: A finn Kimiläinen nyert, bajnok még nincs

    W Series: A finn Kimiläinen nyert, bajnok még nincs

    A két versenyhétvégét is kihagyó Emma Kimiläinen rajtolhatott az első helyről a W Series szombaton, Assenben rendezett versenyén. A második helyet Alice Powell szerezte meg, míg a második sort Jamie Chadwick és Beitske Visser foglalták el.

    A két tartalékversenyző, Keszthelyi Vivien és Sarah Bovy ezúttal nem lehetnek ott a rajtrácson, ténylegesen tartalékversenyzői szerepet láttak el.
     
    A versenynek úgy vágott neki Chadwick, hogy akár be is biztosíthatja ma a bajnoki címét. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, arra volt szüksége, hogy ha például nyer, a második helyen álló, hazai versenyt teljesítő Visser az 5., vagy annál rosszabb helyen végezzen, ha pedig Chadwick második, akkor Visser 9., vagy rosszabb helyen végezzen, Marta Garcia pedig ne végezzen a harmadik helynél jobb pozícióban.
     
    Kimiläinen nem rajtolt túl jól, ellenben Chadwickkel, a finn kivédekezte a bajnoki éllovas érkezését, azonban Powell megelőzte őt az első kanyarban.
     
    Mindeközben Miki Koyama és Tasmin Pepper akadtak össze a hátsóbb traktusban, mindketten kiestek, a biztonsági autó pedig a pályára hajtott.
     
    3 kör elteltével kapcsolhattak a lányok újra versenytempóra, Powell meg is tartotta vezető helyét Kimiläinen előtt, míg a 13. helyen haladó Sabré Cooknak kiosztottak egy boxutca áthajtásos büntetést, mert a rajtnál nem állt pontosan a kijelölt rajthelyére.
     
    Visser megelőzte Caitlin Woodot, átvéve ezzel a negyedik helyet, előtte pedig immáron már bajnoki riválisa, Chadwick volt, akihez egyre közelebb is került. Chadwick rendre kapta a figyelmeztetést mérnökétől, hogy maradjon higgadt.
     
    Emma KimilainenKözben Kimiläinen komolyan megérkezett Powellre, és az előzés is sikerült neki, így átvette a vezetést, és hamar össze is szedett két másodperc előnyt.
     
    Kimiläinen a W Series negyedik győztese lett, végül 5,7 másodperces előnnyel intette le a kockás zászló Powell előtt. Visser végig nyomás alatt tartotta Chadwicket, ám előzésre nem került sor. Így a dobogó harmadik fokára Chadwick állhatott fel, ám a bajnoki címet egyelőre nem biztosította be, annak sorsa a szezon utolsó futamán, Brands Hatch-ben dől majd el.
     
    A verseny végeredménye:
     
      Rajtszám Versenyző Diff.
    1 7 Emma Kimilainen  
    2 27 Alica Powell 05.767
    3 55 Jamie Chadwick 08.762
    4 95 Beitske Visser 09.363
    5 20 Caitlin Wood 18.579
    6 3 Gosia Rdest 20.077
    7 21 Jessica Hawkins 22.481
    8 11 Vicky Piria 25.105
    9 19 Marta Garcia 25.636
    10 26 Sarah Moore 25.839
    11 2 Esmee Hawkey 33.919
    12 99 Naomi Schiff 41.869
    13 37 Sabré Cook 50.614
    14 49 Megan Gilkes 55.456
    15 5 Fabienne Wohlwend 1:04.644
    16 67 Shea Holbrook 1 kör
    17 31 Tasmin Pepper kiesett
    18 85 Miki Koyama kiesett
  • A W Series nyertese több pénzt kereshet idén, mint Lando Norris

    A W Series nyertese több pénzt kereshet idén, mint Lando Norris

    Jamie Chadwick több pénzt vihet haza mint Lando Norris, amennyiben megnyeri a W Series bajnokságát idén. Az új formaautós széria célja, hogy több nő mutatkozhasson be magas színvonalon a motorsportokban. A sorozat népszerű lett, jó a pénzügyi helyzetük is és nagyszámú közönség támogatását élvezik.

    Lando Norris mindeközben az első szezonját tölti a Forma-1-ben és a híradások szerint 400.000 fontot keres ezzel a McLarennél. Ezzel szemben Jamie Chadwick 402.000 fontot vihet majd haza.

    Elképesztően pozitív üzenete van annak, hogy komoly pénzeket kaphatnak a női autóversenyzők, és azt mutatja, hogy stabil jövő előtt áll a széria. Catherine Bond-Muir, a sorozat irányítója az Independentnek nyilatkozott:

    „Célunk a versenyzőinket a motorsportok felsőbb kategóriáiba terelni, különösen a Forma-1-be. Ez pedig abszolút komoly változást jelent a nők életében a motorsportok terén. Amennyiben W Series pilóta lesz valaki, az megadja a valós esélyt a Forma-1-re, mert kellenek az itt kapható szuperlicensz pontok ezen előrelépéshez.”

    A női széria sikerességével pedig véget érhet a jó hosszúra nyúlt időszak, mióta nem volt hölgyversenyző a Forma-1-ben.

  • W Series: Újabb Chadwick győzelem, Keszthelyi pontszerző

    W Series: Újabb Chadwick győzelem, Keszthelyi pontszerző

    Fabienne Wohlwend indulhatott a pole-ból a W Series misanói futamán. Az első sort a bajnokság éllovasa, Jamie Chadwick egészítette ki.
    A tartalékversenyzőként induló Keszthelyi Vivien pedig a 10. helyről rajtolhatott

    Wohlwend jól kalta el a rajtot, de Chadwick hamar utolérte és már elsőként fordult el az első kanyarban. Nagy volt a helyezkedés, melynek eredménye az lett, hogy hely híján Wholwend autóján fennakadt Alice Powell, aki ezzel ki is esett, Wohlwend a harmadik helyre csúszott, Beitske Visser pedig átvette a második helyet.

    A biztonsági autó is azonnal a pályára hajtott, míg Powell autóját eltávolították a pályáról.

    Powell kiesésével Keszthelyi Vivien a 9. helyen folytathatta tovább a versenyt.

    A biztonsági autó távozása után nem változott a sorrend.

    Később azonban Visser megérkezett Chadwick nyakába, míg Wohlwend lesben állt, várva az esetleges nevető harmadik szerepre.
    Mindeközben Keszthelyi visszaesett a 10. helyre.

    A japán Miki Koyama ismét szép előzést mutatott be, mikor átvette a negyedik helyet a hazai pályán versenyző Vicky Piriától.

    7 perccel a vége előtt továbbra is Chadwick állt az élen, bár egy pillanatra sem pihenhetett, mert Visser továbbra is a sarkában volt.

    Chadwick végül megtartotta a vezetést a leintésig és megnyerte a versenyt, Visser és Wohlwend előtt.
    Keszthelyi Vivien a 10. helyen zárt, ezzel egy pontot szerzett.

    Remekül teljesített Sabré Cook is, aki a 15. helyről rajtolva a 9. helyen végzett, ezzel megszerezve első négy pontját.

    Helyezés Rajtszám Versenyző Diff.
    1 55 Jamie Chadwick
    2 95 Beitske Visser 00.587
    3 5 Fabienne Wohlwend 02.285
    4 85 Miki Koyama 10.434
    5 11 Vicky Piria 14.200
    6 19 Marta Garcia 16.118
    7 31 Tasmin Pepper 19.009
    8 37 Sabré Cook 28.518
    9 26 Sarah Moore 28.994
    10 77 Vivien Keszthelyi 29.460
    11 2 Esmee Hawkey 31.265
    12 58 Sarah Bovy 32.222
    13 3 Gosia Rdest 33.671
    14 20 Caitlin Wood 34.043
    15 21 Jessica Hawkins 36.002
    16 67 Shea Holbrook 39.107
    17 49 Megan Gilkes 39.334
    18 99 Naomi Schiff 40.795
    19 27 Alice Powell kiesett
  • Egy ideig biztosan nem fog Forma-1-es autót vezetni a Williams női tesztpilótája

    Egy ideig biztosan nem fog Forma-1-es autót vezetni a Williams női tesztpilótája

    Claire Williams elmondta, hogy a csapat újonnan szerződtetett tesztpilótája, Jamie Chadwick egy ideig még biztosan nem vezethet Forma-1-es autót.

    Nemrégiben a grovei istálló megegyezett a W-Series bajnoki éllovasával, Jamie Chadwickkel. A Williams fejlesztő pilótaként fogja majd alkalmazni a 21 éves brit versenyzőnőt.

    Sokan úgy gondolják, hogy Chadwicket azért nem akarják F1-es autóba ültetni, mert a száguldó cirkuszban rést vevő tíz csapat közül pont a Williamsnél van a legnagyobb különbség a férfi és a női dolgozók között. „Igen, ez megint egy olyan dolog, amivel az emberek le szeretnének járatni minket,” – nyilatkozta Claire Williams az ügy kapcsán.

    A grovei istálló vezetője elmondta, hogy Chadwick legfőképp a szimulátorban fog majd tevékenykedni. „Meg kell ismerkednie a gyárral és együtt kel majd dolgoznia mérnökökkel a fejlődése érdekében. Ez a nők előtérbe helyezéséről szól a motorsport világában.”

    Azonban Williams hangsúlyozta, hogy a brit versenyzőnő nem mostanában fog Forma-1-es autóba ülni. A legutolsó női versenyző, aki Forma-1-es autót vezethetett, az Susie Wolff volt, aki egy pénteki szabadedzés keretein belül vezethette a Williamst még 2014-ban. „Jelen pillanatban nem ez a feladata. A szimulátorban fog dolgozni és egy kis idő múlva már a versenyhétvégékre is velünk fog majd tartani. Per pillanat nem szerepel a terveink között, hogy F1-es autóba ültessük.”

  • Női fejlesztő versenyzőt igazolt a Williams

    Női fejlesztő versenyzőt igazolt a Williams

    A ROKiT Williams Racing bejelentette, hogy a csapat új fejlesztő versenyzője nem más, mint a W Series éllovasa, Jamie Chadwick.

    Claire Williams maga is jelen volt a női bajnokság szezonnyitóján, Hockenheimben, ahol Chadwick simán nyert, és úgy fest, meg is győzte ezzel a helyettes csapatfőnököt.

    A 21 éves versenyzőnő 2015-ben brit GT4 bajnok volt, tavaly ő lett a brit F3 első női futamgyőztese és megnyerte a 2018/19-es MRF Winter Seriest is.

    Fejlesztő versenyzőként Chadwick szorosan együttműködik majd a Williamsszel, a pálya mellett és a grove-i gyárban is. Szimulátoros feladatai mellett jelen lesz az európai versenyeken is.

    „Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Williams Racing versenyző akadémiájához.” – mondta Chadwick. „A szimulátoros lehetőség fantasztikus lehetőség, ami segíti a fejlődésemet. Alig várom a grove-i gyárban töltött időt, belevetem magam a csapat életében, és segítek, ahol csak tudok.”

    „Örömmel erősítem meg, hogy Jamie Chadwick csatlakozott a Williams Racing versenyző akadémiájához, mint fejlesztő versenyző.” – mondta Claire Williams, a Williams helyettes csapatfőnöke.

  • W Series: Visser legyőzte Chadwicket, Keszthelyi kiesett

    W Series: Visser legyőzte Chadwicket, Keszthelyi kiesett

    Ma került sor a W Series szezonjának második futamára. A versenyre Zolderben került sor, a DTM betétfutamaként.

    Az első sorból az első futam győztese, Jamie Chadwick és Beitske Visser indulhattak. Keszthelyi Vivien első W Series futamán a 13. helyről indulhatott.
    A rajtnál a hazai versenyén lehetőséget kapó Sarah Bovy a rajtrácsom ragadt, a felvezető kör végén már nagyon füstölt az autója.
    Eközben Visser a rajtot követően átvette a vezetést Chadwicktől, Keszthelyi pedig egy helyet bukott, utána azonban be is küldték a biztonsági autót a pályára, míg Bovy autóját levitték a rajtrácsról.
    A biztonsági autó távozása után Visser megtartotta az első helyet. Utána nem sokkal azonban Gosia Rdest kitessékelte magát és Esmee Hawkey-t a versenyből. Ugyanekkor kiesett Keszthelyi Vivien is, aki ahogy látta a balesetet maga előtt, fékezni kezdett, a mögötte érkező azonban ezt nem érzékelte időben és belehajtott.
    A kiesettek okán ismét pályára hajtott a safety car.
    Mindeközben az is kiderült, hogy Rdestet egyébként is vizsgálták a versenybírák, mert kiugrott a rajtnál.
    Mikor újra szabad lett a pálya, Visser ismét meg tudta tartani a vezető pozíciót. Őt Chadwick és Alice Powell követték.
    Nyolc és fél perccel a vége előtt Sabré Cook boxutca áthajtásos büntetést kapott ütközésért.
    Mindössze két perc volt hátra, mikor Powell megérkezett Chadwickre és komoly csatába kezdtek, melyet végül Powell meg is nyert. Chadwick azonban nem hagyta annyiban, még össze is értek kicsit, de Chadwick visszavette a második helyet.
    A futamot végül Visser nyerte Chadwick és Powell előtt.
    Helyezés Rajtszám Versenyző Diff.
    1 95 Visser
    2 55 Chadwick 8.451
    3 27 Powell 9.084
    4 19 Garcia 12.279
    5 26 Moore 12.739
    6 31 Pepper 13.185
    7 5 Wohlwend 13.973
    8 85 Koyama 17.654
    9 11 Piria 25.871
    10 99 Schiff 26.937
    11 20 Wood 29.596
    12 67 Holbrook 30.859
    13 21 Hawkins 39.274
    14 49 Gilkes 47.413
    15 37 Cook 58.053
    16 3 Rdest kiesett
    17 2 Hawkey kiesett
    18 77 Keszthelyi kiesett
  • Chadwick nyerte a legelső W Series versenyt

    Chadwick nyerte a legelső W Series versenyt

    Szombat délután került sor a WSeries legelső versenyére. A délelőtti eső felszáradt, így a lányok száraz körülmények között rajtolhattak el Hockenheimben.

    A pole-ból induló Jamie Chadwick remekül rajtolt és pillanatok alatt meglépett a többiek elől.

    Nem sikerült jól azonban a negyedik rajtkockából a finn Emma Kimiläinen rajtja, aki beragadt az indításnál, így rögtön pozíciókat veszített. Ekkor még mindenki sikeresen ki tudta őt kerülni, a második kanyarhoz érve azonban a kanadai Megan Gilkes szinte fékezés nélkül belerohant Kimiläinen autójába, és mindketten kiestek a versenyből.

    Eközben Chadwick hibázott az élen, ezzel pedig átadta a vezetést Sarah Moore-nak.

    A Gilkes-Kimiläinen eset miatt pályára hajtott a biztonsági autó, s 20 perc +1 kör volt hátra a versenyből, mikor a mezőny újra versenytempóra kapcsolhatott. Ekkor azonban Chadwick gyorsan vissza is szerezte a vezetést.

    Moore nem csak az első, de a második helyet is elvesztette, ugyanis Alice Powell is megelőzte őt, majd tovább bukta a pozíciókat.

    Negyedórával a verseny vége előtt a 6. helyről rajtoló Powell tovább tört előre, és elkezdett egyre közelebb kerülni Chadwickoz.

    Powell közeledése alábbhagyott később, olyannyira, hogy már a visszapillantó tükrével kellett foglalkoznia, mert a sarkában volt a 18 éves spanyol, Marta García, aki a mezőny legfiatalabb tagja.

    4 perccel a vége előtt Vicky Piria mutatott be egy piruettet, majd mikor próbálta ismét egyenesbe tenni az autóját, egy DTM-es reklámtáblát is leamortizált. A mutatvány eredményeként az utolsó előtti helyre esett vissza.

    A versenyt végül Chadwick nyerte Powell és García előtt. Mindezt úgy, hogy Chadwick elmondása szerint az autója motorja nem működött hibátlanul.

    A verseny végeredménye:

    1 Jamie Chadwick 32:59.079
    2 Alice Powell +1,329
    3 Marta Garcia +1,692
    4 Beitske Visser +3,473
    5 Sarah Moore +5,771
    6 Fabienne Wohlwend +7,049
    7 Miki Koyama +8,811
    8 Tasmin Pepper +17,136
    9 Gosia Rdest +18,889
    10 Caitlin Wood +20,384
    11 Jessica Hawkins +21,573
    12 Esmee Hawkey +22,995
    13 Sabré Cook +23,365
    14 Naomi Schiff +25,332
    15 Vicky Piria +31,757
    16 Shea Holbrook +46,206
    Emma Kimiläinen kiesett
    Megan Gilkes kiesett
  • W Series: Chadwick szerezte meg a pole-t, tetemes előnnyel

    W Series: Chadwick szerezte meg a pole-t, tetemes előnnyel

    A W Series történetének első pole pozícióját megszerző Jamie Chadwick több, mint másfél másodpercet vert a második legjobb időt autózó Fabienne Wohlwendre. A harmadik Sarah Moore lett.

    A teljes mezőny tekintetében igen nagyok lettek a különbségek az első – amúgy esős -, hockenheimi időmérőn, s a mezőny legvégén végzett Shea Holbrook már több, mint nyolc másodpercet kapott Chadwicktól, noha ő látványosan nem találta az összhangot autójával, sokat hibázott.

    A 20 éves Chadwick egyébként az első női versenyző, aki Brit F3-as futamot tudott nyerni, és a 2018/19-es MRF Challenge-et is megnyerte.

    Wohlwend 2017-ben egy mezőnyben versenyzett Keszthelyi Viviennel az Audi TT Cupan, tavaly pedig a Ferrari Challenge-ben gyakorolt.

    A GP3-at is megjárt Alice Powell a 6. rajthelyet szerezte meg, miután autóját elásta a kavicságyban. Őt a szintén egykori GP3-as Vicky Piria, valamint a korábbi WSR bajnokságból ismert Beitske Visser követik.

    A verseny ma délután, 16.10-kor kezdődik.

    Az időmérő végeredménye:

    1. Jamie Chadwick
    2. Fabienne Wohlwend
    3. Sarah Moore
    4. Emma Kimiläinen
    5. Marta Garcia
    6. Alice Powell
    7. Vicky Piria
    8. Beitske Visser
    9. Esmee Hawkey
    10. Gosia Rdest
    11. Jessica Hawkins
    12. Caitlin Wood
    13. Sabré Cook
    14. Megan Gilkes
    15. Naomi Schiff
    16. Tasmin Pepper
    17. Miki Koyama
    18. Shea Holbrook