Címke: Jamie Chadwick

  • Hamilton idén másodjára pontegyenlőséggel veszített bajnoki címet

    Hamilton idén másodjára pontegyenlőséggel veszített bajnoki címet

    A Dorsetben, Angliában Jurassic X-Prix-n Hamilton csapata most először nyerni tudott, de ez sem volt elég, a Rosberg-csapat ünnepelhetett.

    Bár Hamilton az F1-ben is szoros bajnoki harcban maradt alul Max Verstappennel szemben, idén még egy sorozatban érdekelt volt, ahol volt esélye hasonlóra. Mégpedig Alejandro Agag új sorozatában, az Extreme E-ben lehetett bajnok, csapata révén.

    Az utolsó forduló újdonságai

    Most először sáros talajon mérettettek meg pilóták, pocsolyákkal tarkítva. Ráadásul több ugrató mellett a több előzési lehetőség miatt utolsó kanyarban két nyomvonalat is kialakítottak a pályán.

    A 3,8 km hosszú pályán egy versenyzés szempontjából is nagy módosítás érkezett erre a hétvégére: a csere előtt az első pilóta nem egy, hanem két kört teljesít majd, mielőtt átadja az autót a csapattársának.

    A Veloce Racinghez, visszatért a második W Series bajnoki címét másodjára megnyerő Jamie Chadwick, illetve egy újoncot is avattunk. A brit csapat másik pilótájaként a sorozat első afrikai versenyzője Lance Woolridge lett.

    A bajnokságért a Hamilton csapata, a X44 szállhatott a legnagyobb eséllyel harcba a Rosberggel, 16 pont lemaradásuk volt a megszerezhető 42-vel szemben.

    Időmérő

    Az első menetben Ahlin-Kottulinsky (JBXE) véletlenül kicsúszott a pályáról, és levágott egy kanyart, a másodikban Jutta Kleinschmidt (Abt Cupra) tévedt el, és kapott ugyanígy büntetést.

    Catie Munnings (Andretti) fába hajtott, de tolatás után tovább tudott menni, viszont csak a Flúgos Futamba került be ezzel. Így járt Kyle Leduc (Ganassi) is, aki a szervó hibája miatt inkább az autóval, mint a pályával küzdött.

    Az X44 idén 5-ből 5 időmérőt nyert, ebből a szempontból legyőzhetetlenek voltak, de a bajnokságban így is csak egy pontot tudtak hozni a Rosbergen.

    Flúgos Futam (Crazy Race)

    Az Andretti jött el legjobban a rajttól, mindhárom autóban a férfiak kezdtek. Kyle Leduc (Ganassi) egy szűk részen el tudott menni Oliver Bennett (Xite Energy) mellett, ezzel pedig Timmy Hansen (Andretti) után eredt.

    A második körben az Andretti megszerezte az addigi legjobb időt a Traction Challenge-ben, ezzel kulcsfontosságú 5 pontot vett el a Rosbergtől.

    A váltás után Sara Price (Ganassi) fel is tudott zárkózni Catie Munningsra, és a kör végén lévő alternatív útvonalon próbálta megelőzni a vetélytársát, de végül sikertelenül.

    Első elődöntő

    Leszálló a köd nehezítette a pilóták dolgát a futamra. Kevin Hansen (JBXE) és Sébastien Loeb (X44) keménykedtek egymással a rajtnál, végül a svéd haladt előrébb. Woolridge közben eltévedt, ezzel nagyobb hátrányt szedett össze.

    Az első kettő óvatossága miatt azonban fel tudott zárkózni, és egymás hegyén hátán érkeztek meg a Switch Zone-ba. A „boxutca” kanyarja miatt Chritina Gutiérrez (X44) Mikaela Ahlin-Kottulinsky előtt tudott kijönni, ezzel megtörtént az első előzés a pilótacsere közben.

    Chadwick (Veloce) megcsúszott a hátsó egyenes elején, így lemaradt. Az X44 a döntős indulás és a futamgyőzelem mellett átvette az 5 pluszpontot is a leggyorsabb szektorért, Loeb révén a második körben.

    Második elődöntő

    Kristoffersson (Rosberg), Sainz (Acciona Sainz) és Ekström (Abt Cupra) sorrendben jöttek el a starttól. Ekström a hátsó egyenesben megpróbált elmenni Sainz mellett, de a spanyol rögtön vissza is tudta venni a helyet.

    A kakaskodásban svéd az előző fordulóban az ajtaját, most a motorháztetőt hagyta el, de nem maradt le a többiektől, két-két másodperc választotta el az autókat az első kör végén.

    Második körre azonban 20 másodperc hátrányt szedett össze, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás sorsát.

    Döntő

    Gutiérrez a Hyperdrive-val élre állt, de a bajnoki rivális Taylor a nyakában maradt. A rajtrács saras oldaláról surranópályán Ahlin-Kottulinsky jött fel a harmadik helyre, Munnings előtt.

    Az első egyenesre fordulva Ahlin-Kottulinsky látványosan megcsúszott, de végül nem kellett Munnings mögé besorolnia. A svéd versenyző utána előzött is, az ugratón ment el Taylor mellett, akit még Munnings is megelőzött az első kör végén.

    Ezzel a Rosberg még éppen a bajnoki címhez szükséges helyen tartózkodott, egyedül Laia Sanz volt mögöttük. Ötödik helyen csak a Traction Challenge visszaszerzésével lennének bajnokok.

    A boxutcába érve a bajnoki harmadik helyezésért versenyző JBXE és Andretti egyszerre érkeztek meg, ami végül Munnings megpördülésében végződött. Pár másodpercet vesztett, de vissza tudott állni a versenybe.

    A Kristoffersson jó cserével 15 másodperc előnnyel ment vissza a pályára Sainz előtt, ez pedig éppen elég számukra. A svéd idén másodjára szerzett bajnoki címet azonos pontokkal, a Ralikrossz Világbajnokság után.

    Hamilton csapata így hiába teljesített hibátlan hétvégét, pontegyenlőséggel, és kevesebb győzelem miatt maradtak el a bajnoki címről.

  • Chadwick úgy érzi, közelebb került a céljához

    Chadwick úgy érzi, közelebb került a céljához

    Jamie Chadwick egymás után másodszor szerezte meg a W Series bajnoki címét, és ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy nap majd a Forma-1-ben versenyezzen.

    Ezzel mindkét eddigi W Series bajnokságot (2019 és 2021, mivel a koronavírus miatta a bajnokság 2020-as szezonját lefújták) ő nyerte meg. Chadwick úgy véli, hogy ezzel egy lépéssel közelebb került álmához, a Forma-1-ben való versenyzéshez.

    A BBC-nek adott interjújában így nyilatkozott: „Még mindig ez a végső cél. Még mindig sok mindent el kell érnem, mielőtt odaérhetek, de a hétvége után határozottan úgy érzem, hogy egy lépéssel közelebb kerültem.”

    A W Seriest azért hozták létre, hogy a sportág legjobb női versenyzőinek platformot biztosítson, hogy a nyilvánosság előtt szerepelhessenek, és kétségtelen, hogy Chadwick ezt ki is használta.

    A 23 éves versenyzőnő most úgy érzi, hogy továbblép a sorozatból, hogy megpróbáljon előrelépni a karrierjében, és még közelebb kerüljön a sportág csúcsához.

    „Úgy érzem, elértem, amit elérhettem ebben a sorozatban, és szeretném kihasználni azt a platformot, amit ez adott nekem, hogy nagyobb és más dolgok felé induljak.”

    A W Series bajnoki címével Chadwick kb 157 millió forintnak megfelelő összeget is nyert, azonban a 23 éves versenyzőnő ragaszkodik ahhoz, hogy a pénzt a karrierje segítésébe fekteti.

    „Amit a W Series biztosított számunkra, az az, hogy ilyen nagy platformot kaptuk a szezonban.”

    „Határozottan úgy érzem, hogy ez a platform nagyobb, mint valaha, és a lehetőségek is nagyobbak, mint valaha.”

    „Rajtam múlik, hogy menjek és teljesítsek, és elvégezzem azt a munkát, tegyem amit kell, de úgy érzem, hogy a lehetőségek most már adottak.”

    Ha Chadwick bejutna a Forma-1-be, kétségkívül beírná a nevét a rekordok könyvébe, hiszen mindössze a hatodik nő lenne a történelemben aki a versenyez/versenyzett a Forma-1-ben.

    Utoljára 1992-ben indult nő a Forma-1-ben, az olasz Giovanna Amati révén.

    A kétszeres W Series bajnoknőnek van némi tapasztalata egy Forma-1-es csapat kapcsán, mivel 2019-ben a Williams fejlesztőpilótája lett.

    A Williams-kapcsolatról szólva Chadwick így nyilatkozott: „Hihetetlenül támogattak mindenben, amit megpróbáltam, és minden munkát, amit a múlt hétvégére való felkészülés során végeztem, támogattak és nagyon sokat segítettek nekem.”

    „Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ilyen kapcsolatom van velük, és fejlesztőversenyzőként rengeteget dolgozhatok a szimulátoron is, támogatva őket a versenyhétvégéken.”

    „Nagyszerű, hogy ez megvan, nagyon szerencsés vagyok, ez egy olyan csapat, amelynek nagyon örülök, hogy a tagja lehetek. Alig várom, hogy – remélhetőleg – még inkább ezt a szerepet töltsem be.”

  • Másodjára is Chadwick a W Series bajnoka!

    Másodjára is Chadwick a W Series bajnoka!

    A 2019-es bajnoknő, Jamie Chadwick megvédte bajnoki címét, és megszerezte a második W Series bajnoki címét. Ezzel minden eddigi W Series bajnokságot (2019 és 2021, mivel a koronavírus miatta a bajnokság 2020-as szezonját lefújták) ő nyerte.

    Chadwick a második austini versenyen – mely az idei bajnokság utolsó versenye volt – rajt-cél győzelmet aratott, mellyel a bajnoki címet is megszerezte.

    Idei legkomolyabb riválisa Alice Powell a vasárnapi futamot a hatodik helyen fejezte be, így a második helyen végzett a pontversenyben, míg a harmadik helyet Emma Kimiläinen már a szombati napon bebiztosította magának.

    Powell pénteken gyengén teljesített a kvalifikáción, a szombati futamon a 10. helyről indult, majd a harmadik helyre küzdötte fel magát. Vasárnap a kilencedik helyről indult.

    A 2021-es W Series bajnoki cím a Williams fejlesztőpilótája számára 15 FIA szuperlicenc pontot és 500 000 dollárt jelent, Powell pedig 12 licenc pontot szerzett második helyezettként.

    A szezonzáró versenyen a brit Abbi Pulling a második helyen végzett, és ezzel megszerezte első dobogós helyezését a sorozatban, annak ellenére, hogy csak négy versenyen indult az idei szezonban. Mégis, pontszámai alapján a nyolcadik helyen zárt, ami garantált helyet jelent számára a jövő évi rajtrácson.

    Chadwick remekül rajtolt el, míg Visser és Kimiläinen az első körben a harmadik helyért küzdött; utóbbi három helyet javított a rajtnál.

    Powell minden igyekezete ellenére nem tudta megelőzni Garciát, míg Moore a hatodik körben egy merész, de sikertelen manőverrel a negyedik helyért harcolt Visserrel az 1-es kanyarban. Egy körrel később azonban sikeresen megelőzte a holland pilótát.

    Féltávnál Chadwick 2,3 másodperces előnyre tett szert, Pulling a második, Kimiläinen pedig a harmadik helyen haladt.

    Jessica Hawkins és Sabré Cook a nyolcadik helyért folytatott csatában, a 12-es kanyarban összeértek, mindketten megpördültek, és Hawkins a 12., Cook pedig az utolsó helyre esett vissza.

  • Chadwick közelebb került a címvédéshez

    Chadwick közelebb került a címvédéshez

    A címvédő Jamie Chadwick (Veloce Racing) egy lépéssel közelebb került a W Series bajnoki címének megvédéséhez azzal, hogy megnyerte az elsőt a két austini verseny közül, melyek egyben a szezon utolsó versenyei is.

    A 23 éves brit versenyző a pole pozícióból induló Abbi Pullingot (PUMA W Series Team) előzte meg az első kanyarban, és a kockás zászlóig végig vezetett, és végül 1,2 másodperccel végzett Emma Kimiläinen (Ecurie W) előtt. Fő riválisa, Alice Powell (Racing X) a 10. helyről indult, és a verseny utolsó körében megszerezte az utolsó dobogós helyet.

    Chadwick most 10 ponttal vezet Powell előtt a bajnoki tabellán a mai utolsó futam előtt, amelyen Chadwick a pole pozícióból indul, Powell pedig a kilencedik helyről. Kimiläinen pedig zsinórban harmadik dobogós helyezését szerezte meg, így bebiztosította harmadik helyét a bajnokságban.

    Pulling pályafutása során először indult a pole pozícióból, de nem tudta kihasználni az előnyét, mivel Chadwick az első kanyarhoz vezető hosszú emelkedő után az élre állt, annak ellenére, hogy Kimiläinen nyomást gyakorolt rá. A finn rövid időre meg is előzte Chadwicket a belső íven, de a kanyar kijáratánál nem jött ki a lépés számára és Belen Garcia (Scuderia W) átvette tőle a második helyet.

    Chadwick több mint egy másodperccel vezetett Garcia előtt az első kör végén. Powell három helyet javított és a hetedik helyre jött fel, mielőtt öt perccel a 30 perc letelte előtt megelőzte Wohlwendet a hatodik helyért.

    Kimiläinen a 12-es kanyarban visszaszerezte Garciától a második helyet, majd a spanyol ugyanebben a körben az utolsó előtti kanyarban lement a pályáról, így Pullingnak sikerült feljönnie a harmadik helyre. Mögöttük Powell is előzött az ötödik helyért, feljött a negyik helyre, amikor a 12-es kanyarban megelőzte Garciát.

    Miután a verseny egyharmada eltelt, Abbie Eaton (Ecurie W) feladta a versenyt, miután az utolsó szektorban elhagyta a pályát.

    Kevesebb, mint öt perccel a vége előtt Kimiläinen egy másodpercre zárkózott fel Chadwick mögé, Pulling pedig 1,5 másodperccel a finn mögé került. Powell a verseny leggyorsabb körét megfutva hét tizedmásodperccel maradt le Pulling mögött, aki az utolsó előtti kör végén leszaladt a pályáról., így Powell megelőzhette őt.

    Végeredmény:

    Versenyző Nemzetiség Idő
    1 Jamie Chadwick brit 33:59.968
    2 Emma Kimilainen finn 34:01.225
    3 Alice Powell brit 34:03.564
    4 Abbi Pulling brit 34:04.260
    5 Beitske Visser holland 34:20.264
    6 Jessica Hawkins brit 34:21.431
    7 Sarah Moore brit 34:22.062
    8 Nerea Marti spanyol 34:25.347
    9 Fabienne Wohlwend lichtensteini 34:28.992
    10 Miki Koyama japán 34:30.260
    11 Sabré Cook amerikai 34:32.705
    12 Belen Garcia spanyol 34:35.137
    13 Caitlin Wood ausztrál 34:35.452
    14 Vicky Piria olasz 34:44.022
    15 Marta Garcia spanyol 34:46.569
    16 Ayla Agren norvég 34:49.484
    17 Bruna Tomaselli brazil 34:49.818
    Abbie Eaton brit kiesett
  • Powell nyert Zandvoortban és az élre állt a pontversenyben

    Powell nyert Zandvoortban és az élre állt a pontversenyben

    A W Series mezőnye is elkísérte a Forma-1-et Zandvoortba. A pole pozíciót a Spában győzelmet szerző Emma Kimiläinen szerezte meg, így ő indulhatott az első rajtkockából. Mellőle a pontversenyben második helyen álló Alice Powell indult, míg a második sort az éllovas Jamie Chadwick, valamint Nerea Marti foglalta el.
    A hazai pályán versenyző, Spában balesetet szenvedett Beitske Visser csak a 12. helyre tudott kvalifikálni.

    A brazil Bruna Tomasellinek sikerült már a felvezető körön megforognia, de tovább tudott menni, illetve Kimiläinen is megcsípte a kavicságy szélét, de ez nem okozott problémát, ha csak annyit nem, hogy felhordta oda a kavicsot.

    A finn versenyzőnő jól kapta el a rajtot, mögött azonban Chadwick támadni kezdte Powellt.

    Viszonylag eseménytelenül teltek a körök, egyedül Belen Garcia előzése volt említésre méltó, Abbi Pullinggal szemben.

    Az 5. körben azonban Powell megérkezett Kimiläinen nyakára, és sikerült is megelőznie. Ezt követően Chadwick is maga mögé utasította a finnt.

    Emma Kimilainen
    A pole-ból induló Emma Kimiläinen  |  Fotó: W Series

    Powell elkezdett előnyt kiautózni, eközben Kimiläinennek már a mögötte érkező Martira kellett figyelnie. Utóbbi sem lehetett azonban nyugodt, őt ugyanis hamarosan Hawkins kezdte támadni.

    A futam végén Belen Garcia és Pulling kezdett adok-kapokba a 7-8. helyen, és az utolsó körben Pulling át is vette a 7. helyet

    A végére Powell előnye több, mint 3 másodperc lett, és meg is nyerte holland versenyt. A második Chadwick lett, a dobogó harmadik fokára pedig Kimiläinen állhatott fel.

    Powell ezzel át is vette Chadwicktől a vezetést a pontversenyben.

     

     

     

  • Chadwick sima győzelmet aratott a Hungaroringen

    Chadwick sima győzelmet aratott a Hungaroringen

    A W Series negyedik versenyére a Hungaroringen került sor, a Forma-1-es időmérő edzést követően.

    A pole-ból a címvédő Jamie Chadwick indult, míg a második rajthelyet Alice Powell foglalta el. A második sorból Nerea Marti és Beitske Visser indulhatott.

    Chadwick simán megtartotta a vezetést a rajtnál, sőt hamar meg is lépett az üldözők elől, Sidorkova pedig megelőzve Vissert, feljött a negyedik helyre.

    A 13. helyről induló Wohlwendet kétszer is megröptette a rázókő, autója megsérült és vissza is esett az utolsó helyre.

    A versenyzők sorrendje hamar fixálódni látszott, úgy tűnt, mindenki megelégedett pozíciójával.

    12 perccel a leintés előtt aztán Wohlwend feladni kényszerült a versenyt.
    Ekkor Chadwick előnye már több, mint 4 másodperc volt az élen, Powell előtt.

    5 perccel a vége előtt aztán Koyama és Eaton mutatott be egy jó kis csatát a 12. és 13. helyen, melyből végül a japán jött ki nyertesen.

    Marta Garcia és Kimiläinen is egymásra találtak; a finn megelőzte a spanyolt és átvette a hatodik helyet.

    Jamie Chadwick
    Jamie Chadwick Fotó: Penny Harrison/W Series

    A versenyt végül simán nyerte meg Chadwick. Vele még Powell és Marti állhattak dobogóra. Chadwick ezzel átvette a vezetést a pontversenyben.

    A verseny végeredménye:

  • Chadwick magabiztos győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Chadwick magabiztos győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Az F1-es időmérő után nem sokkal már kezdődött is a W Series versenye, a női bajnokság 2021-es szezonjának második versenye, továbbra is a Red Bull Ringen.

    A pole-ból a regnáló, 2019-es bajnok, Jamie Chadwick indulhatott. Mellőle Beitske Visser indult, a második sort pedig Emma Kimiläinen és Bruna Tomaselli foglalta el.

    A 30 perc + 1 körös verseny rajtjánál Visser a rajtrácson ragadt. Szerencsére mindenki ki tudta kerülni. Bár végül sikerült elindulnia, sokat bukott a második rajthelyhez képest.

    Chadwick megtartotta első helyét, őt az orosz Ira Sidorkova és a finn Kimiläinen követték.

    Az 5. helyért Nerea Marti igyekezett megelőzni Sarah Moore-t, látványos párharcuk volt, Marti egy előzési kísérlet során ki is szélesítette a pályát, de vissza tudott térni és folytatta Moore üldözését.

    A Puma csapat versenyzői, Marta Garcia és Gosia Rdest összeakadtak, utóbbi meg is forgott, és bár folytatni tudta a versenyt, az utolsó, 18. helyre esett vissza. Esetüket a bírák a futam után vizsgálják a versenybírák.

    15 perccel a vége előtt, Chadwick előnye már 5 másodperc volt.

    A 15. helyen haladó norvég Ayla Agren fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott pályaelhagyás miatt.

    Martinak nem sikerült megelőznie Moore-t, sőt uróbbi már előre figyelt és Tomasellit támadta.

    A top 3, Chadvick, Sidorkova és Kimiläinen stabilan tartották helyüket, hármasuk után pedig csak egy komoly hézag után érkezett Tomaselliék csoportja.

    6,5 perccel a vége előtt Moore előzni próbált, de nem sikerült elé kerülnie, közben Marti és Abbie Eaton a lepattanóra vártak mögöttük. Végül Eaton megelőzte Martit.

    Eközben Miki Koyama kilátogatott a boxba, de visszatért, nem kellett feladnia a versenyt, noha jókora lemaradással az utolsó helyen haladt csak.

    Max Verstappen exe, Sabré Cook az utolsó helyről rajtolva (nem volt mért ideje az időmérőn, mert a kavicságyba csúszott), a 10., utolsó pontszerző helyért csatázott Fabienne Wohlwenddel. Úgy tűnt meg is szerzi azt, végül azonban Visser is elé került, ő pedig a 12. helyen haladt tovább.

    Végül Chadwick magabiztos győzelmet aratott. Rajta kívül Sidorkova és Kimiläinen állhattak még dobogóra.

  • Rosberg győzedelmeskedett Dakarban, az Extreme E második versenyén!

    Rosberg győzedelmeskedett Dakarban, az Extreme E második versenyén!

    A Szaúd-Arábiai első versenyhez hasonlóan Rosberg csapat nyerte az Extreme E döntőt, de az odáig vezető út teljes máshogy nézett ki.

    Elődöntők

    Az első elődöntőben a HyperDrive használata döntött arról, ki ér oda a hosszú egyenest követően az első kanyarhoz. Abt Cupra-X44-Rosberg volt a sorrend, Kristoffersson (Rosberg) azonban alávágott Loebnek (X44), így Szaúd-Arábiához hasonlóan alternatív ívet használva tudott előzni.

    A kör további részében folyamatosan változott a különbség a három autó között, szorosak tudták követni egymást. Azonban előzni senki sem tudott a szélesebb részeken, így a cseréig maradt a sorrend.

    Jutta Kleinschmidt (Abt Cupra) azonban nem tudott olyan gyorsan elindulni, mint a vetélytársak, ezért visszaesett a harmadik helyre. Az Extreme E tartalékpilótája megmutatta, szombati formája nem volt véletlen, fel tudott zárkózni az X44 autójára, de az előzésre már nem volt ideje.

    A következő futam rajtját Kevin Hansen (JBXE) kapta el a legjobban, Oliver Bennett (Xite Energy) pedig a rajtot követően megpróbált elmenni Jamie Chadwick (Veloce) mellett.

    Chadwick első rajtját teljesítette, miután Szaúd-Arábiában technikai hiba miatt nem tudtak rajthoz állni. Több hibát is vétett körén, technikai hiba is hátráltatta. Bennett éppen a csere előtt el is tudott menni mellette, miközben Hansen több, mint 20 másodperces előny épített ki.

    A cserét követően a JBXE megtartotta előnyét, Sarrazin (Veloce) pedig Gianpaoli Zonca (Xite Energy) autóját ostromolta. Egy kissé más útvonalat használva meg is tudta szerezni a második helyet, azonban két kapuval később nagyobb lelassult az egyik kanyarban.

    A két autó többször össze is ért, a célegyenesre fordulva Sarrazin elhasználta a HyperDrive-ját, így ezzel eldőlt a második továbbjutó hely sorsa is.

    Döntő és helyosztó

    A helyosztót a szárnyaló Kyle Leduc-kal a fedélzeten a Ganassi csapata nyerte, Sainzék és az Andretti párosa előtt. Leduc a leggyorsabb Super Sector idő mellett két autó mellett is elment egy kör alatt, ezzel bemutatta, több helyen is lehet előzni a pályán, a célegyenesen kívül is.

    A döntő rajtjánál két páros csata alakult ki, a Rosberg-Hamilton csörtét az előbbi nyerte, míg az X44 autója az ütközés következtében megállt az első kanyar után.

    Jenson Button alakulata sem jutott sokkal tovább, ők a Veloce autójával küzdöttek a vezető duó mögött, de egy kitört hátsó kerékkel éppen csak tovább gurultak, mint Hamiltonék.

    Stéphane Sarrazin (Veloce) üldözésbe vette Molly Taylort (Rosberg), és az első körben nem történt előzés. A cseréhez közeledve azonban Scot Elkins versenyigazgató piros zászlóval megszakította a versenyt, a pályán megálló autók miatt.

    Kristoffersson és Chadwick állórajttal kezdték meg a második kört. A ralikrossz világbajnok kissé letessékelte női vetélytársát az ideális ívről, és elsőként fordult el a tengerpartról. Ezzel el is dőlt a sorrend, Chadwick végül 14 másodperces hátránnyal ért célba.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Extreme E (@extremeelive) által megosztott bejegyzés

  • Jamie Chadwick lesz idén is a Williams fejlesztőpilótája

    Jamie Chadwick lesz idén is a Williams fejlesztőpilótája

    Továbbra is igényt tart női versenyzőjére a Williams. Jamie Chadwick a tavalyi szezonhoz hasonlóan 2021-ben is fejlesztőversenyzője lesz a brit gárdának.

    Chadwick 2019-benc csatlakozott a csapathoz, azóta egyre több feladatot látott el. Övé a szimulátoros munkák jelentős része, valamint Nagydíjhétvégéken is jelen volt a csapat színeiben is, ezen kívül a gyárban is számítanak a szolgálataira.

    A 22 éves brit hölgy számos sikert könyvelhetett már el eddigi karrierje során. Legkomolyabb sikere azonban a 2019-es W Series bajnoki címe volt, ezen kívül kategóriagyőztesnek is mondhatja magát a Nürburgringi 24 órás versenyen is. Továbbá pedig brit GT4 és MRF Challenge bajnoknak, illetve brit Formula 3-as futamgyőztesnek is nevezheti magát.

    Az idei programjában pedig kiemelt szerepet a W Series, ahol címvédésre törekszik, emellett pedig az Extreme E sorozatban is rajthoz fog állni.

    „Minden eddigi Williamsnél töltött pillanatomat szerettem, és nem is lehetnék elégedettebb, hogy fejlesztőpilótaként tovább folytathatom a munkámat a csapatnál. Úgy érzem, hogy versenyzőként fejlődtem, és a következő idényben a szimulátorban végzendő munkám felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhat. Várom már, hogy idén is teljesen elmerülhessek a Williamses munkákban.” – nyilatkozta Chadwick.

    Simon Roberts csapatvezető pedig a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „Nagyon boldogok vagyunk, hogy Jamie továbbra is a mi fejlesztőpilótánk lesz. Nem csak azért, mert egy remek női nagykövete a sportnak és fontos szerepet játszik a nők motorsportos előretörésükben, hanem mert a szimulátoros és a színfalak mögötti munkája rendkívül értékes. Jamie elszántsága, többre törekvése, valamint a határok túllépése mind-mind olyan dolog, amit mi a Williamsnél nagyon csodálunk. Mindannyian nagyunk várjuk már az előttünk álló évet Jamie-vel.”

  • Sainz apja autóját vezette az Extreme E hivatalos tesztjén – VIDEÓVAL!

    Sainz apja autóját vezette az Extreme E hivatalos tesztjén – VIDEÓVAL!

    Carlos Sainz is vezethette az Extreme E járgányt, amikor a sorozat nyolc csapata a Motorland Aragónon teljesítette a hivatalos tesztet.

    A spanyol F1-es versenyző apja, a korábbi Dakar győztes is saját csapatot indít. Maranellói üléspróbája után az ifjabb Sainz Spanyolország felé vette az irányt, hogy – Valtteri Bottas után második jelenlegi Forma-1-es versenyzőként – megtegyen pár kört az autóval.

    „Már számítottam rá, hogy apám részt fog venni az Extreme E-ben, mert láttam, hogy mennyire érdekli a dolog.” – árulta el. – „Szóval az elmúlt három-négy hónapban eléggé elfoglaltuk magunkat ezzel a projekttel.”

    „Az Extreme E egy teljesen új kihívás, és látom, nagyon keményen dolgoznak azon, hogy versenyképessé tegyék a csapatot. A sorozat üzenete is nagyon fontos, hogy felhívják a figyelmet különböző környezeti problémákra.”

    Ez a gyakorlás volt az első kollektív teszt a sorozat történetében, ahol nyolc csapat jelent meg, mindkét jövő évi pilótájukkal. Az egyetlen kivétel a Veloce alakulata volt, de ők még nem jelentették be, ki fog vezetni Jamie Chadwick mellett.

    Bár a Formula E-ből ismert Techeetah is leadta a nevezését, most nem voltak ott a teszten. Így nem tudni, ők végül indulnak-e jövőre az Extreme E első szezonjában, hiszen azóta nem erősítették meg ezen szándékukat.

    A Lewis Hamilton csapatánál vezető Sébastien Loeb így értékelt a kétnapos akciót követően:

    „Kicsit más az autó ahhoz képest, amit vezetni szoktam. Örültem, hogy felfedezhetem az erejét, és hogy milyen jó a kigyorsítás és az egyensúly. Nagyon élveztem.”

    Egy másik világbajnok, a Rosberg Xtreme Racing színeiben induló Johan Kristoffersson is a tanulást fontosságát emelte ki.

    „A csapatban mindenki az alkalmazkodásra és tanulásra koncentrált. Ez különösen fontos, hiszen kevés lehetőségünk van az autóval menni a szezonkezdet előtt. Sok adatot gyűjtöttünk, Molly (Taylor) és én jobban már érjük egymást, és az autót is.”